Aranyosi Ervin versei

És mondá az Egyház – A jó Isten szeret,
HA! úgy élsz, ahogy Ők azt előírják neked!
A szüleid is mondták: szeretnek jaj nagyon,
HA! mindig jól viselkedsz, minden egyes napon.
S a Társadalom mondta: – Úgy magasabbra érsz,
HA! törvények, szabályok erkölcse szerint élsz.
És mondd e korlátok közt, hogy érzed önmagad?
Feltétel ketrecedben mennyi szépség marad?
Elveszted szabadságod, az egyéniségedet,
és apró pénzre váltod a tehetségedet.

Ha tudnád mért születtél, mi végre is vagy itt,
tán csukott szemmel látnád, az élet mit tanít.
Volna időd szeretni és tudnád, hogy az mi,
s nem birtokolni vágynál, sőt, akarnál adni!
Féltékenység a lelked sosem támadná meg,
senkit nem birtokolhat, csak szerethet szíved.
A szeretetnek nincs ára, nincsen feltétele,
az adás örömével csöpögtesd hát tele.

A szeretet nem csak érzés, bár jó érezni azt,
hogy szavad, kedvességed nyújt megnyugvást, vigaszt.
Jó érzés adni, s kapni, nyisd hát meg most szíved,
az ember akkor boldog, ha időben érti meg.

Szabadság, mit legyűrt a zsarnok.
Egy nép mely gyászol, s ünnepel!
Temetni jöttünk és siratni,
de e nép többet érdemel!
A gőg, s a túlerő legyőzött,
de büszke népünk fennmarad!
Ők tizenhárman ott nyugosznak,
nem népünk sírja lett Arad.
Ha hűvös, őszi éjszakákon,
a csillagokat kémleled,
tizenhárom ragyogó csillag
felülről őrzi népedet.
Hibáinkból tanulni kéne,
mert “megbűnhődte már e nép”!
S a hűvös, őszi éjszakákon
érezd a HŐSÖK tekintetét…

Egy csodás pillangó, apró bábba bújva,
megszületni készült és hogy megtanulja,
hogyan is repüljön fényes szelek szárnyán,
hogyan legyen úrrá égbe vonzó vágyán.
Egy jószívű ember a küzdelmét látva,
úgy dönt segít neki, – ne maradjon lárva!
Kézzel meglazítja bábja selymes szálát,
hiszi, visszaadja a lepke szabadságát.
S lám, a szép pillangó kiszabadult szépen,
s szomorúan verdes bábja közelében.
Amit jó emberünk nem tudhatott róla,
születés küzdelme a szárnyak rugója.
Attól erősödik, s képes repülésre,
ha küzdelem árán történt születése.
Így hát a pillangót földhöz köti lánca.
Földhöz ragadtan él, s elvész szabadsága.
Meg kell hát tanulnunk nyílt kézzel szeretni,
kéretlenül senkit nem szabad vezetni!
Fájdalom tüzén át, türelem vizével,
önként rendelkezzen saját életével.
Az igaz szeretet, enged, sosem gátol,
nem fosztja meg sosem a szabadságától,
kit szeret a szívünk, szabaddá kell tennünk,
annyit kell tudnia, mindig bízhat bennünk.
Mert, ha csüngsz csak rajta, a szeretet lánc lesz,
s el fog menekülni, kit legjobban féltesz.
Hagyd, hogy saját bőrén tapasztaljon, éljen!
Ne legyél te árnyék, s ne akard, hogy féljen.
Álljon ki magáért, s gondolja át tettét,
s vállalja a súlyát, hogy végre elengedték.
Saját kezében lesz a boldogulása,
s végre kivirágzik ereje, tudása…

Acsargó, veszett farkascsordák,
osztozkodnak a koncokon.
Te vagy a préda Magyarország,
- édes hazám és otthonom.
A történelem viharában
bárkivel szembe szállt hadunk.
“Magyar szúnyog” szív vért a mában,
s ellene védtelenek vagyunk.
Országunk annyi drága kincse,
széthordva már! Nem létezik!
Mert van ki sajátnak tekintse,
- a dolgozó meg éhezik.
Dolgoztunk köröm szakadtáig,
adósságunk meg egyre nőtt.
Nincs jog mi véd, jövőnk nem látszik,
így állunk istenünk előtt.
Birkák vagyunk, gyapjúnk lerágva,
pásztor mi ránk már nem figyel,
zsebét tömi, – a nép meg árva -
s tehetetlen, ha tenni kell!
Egészségünk, lelkünk szakadtan.
Terelgetnek, s megosztanak.
Bégetve, sírva szakadatlan,
s nézve, ki hogyan fosztanak?
Néhányan érzik, tenni kéne!
De mit? Hogyan? És nincs vezér!
Nincsen “király” kit becsül népe,
ki bosszút állhat mindezért.
Tanácstalanság húz a mélybe,
ha így folytatjuk, elveszünk!
Az irányítást vegye kezébe,
a nép,  és mentsük NEMZETÜNK.