Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Elmélkedés az őszről


Aranyosi Ervin: Elmélkedés az őszről

Az őszi Nap még rám nevet,
simítva fázós lelkemet.
Messziről int, s tovább halad.
A nyár, az emlék itt marad.

Nem viszi azt magával el,
benne a szív reményre lel,
mit támogat a hit maga,
hoz még nyarat nagy csillaga.

Ha megmarad a hit, remény,
belül kigyúl a kósza fény,
amit táplál a képzelet,
hogy holnapom még szép lehet.

S lám lángra kap a röpke vágy,
tovább lépni, élni muszáj!
Nem adhatom fel! Én, soha!
Jöhet a tél, a mostoha!

Amíg szívemben szikra él,
mit nem lobbant el cirka szél,
addig leszek, mert van jövőm,
vágy ébred bennem felnövőn.

Nem győzhet le sem tél, hideg,
míg lelkem vágy érinti meg,
amíg akadnak céljaim,
akadnak húzó álmaim.

Addig mindennap felkelek,
nem nyomasztanak reggelek,
s keresek újabb célokat,
s kihúzok fagyos tél fogat!

Addig is ébren álmodom,
múltam a tűzre rádobom,
s hittel várom az új tavaszt,
hogy nem hiába vártam azt.

S a Nap ígéri, úgy leszen,
s én ezt most komolyan veszem,
lelkemben őrzöm lángomat,
s addig gondolok rá sokat!

Aranyosi Ervin © 2018-09-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kutya vágy


Aranyosi Ervin: Kutya vágy

Nahát, de kedves lénynek látszol!
Én tudnálak szeretni!
Szeretnék tartozni tehozzád,
az én vágyam is csak ennyi!
Na még csak az, hogy enni kapjak,
s ahol te élsz, ott éljek,
s a biztonság, hogy nem kell többé,
hogy magánytól féljek.
Odaadom mindenemet,
csak te légy a gazdám!
Szereteted, figyelmedet
majd gyakran ragaszd rám!
Őrzöm házad, birtokodat,
s jó kedved, ígérem!
Csak legyél jó, szeress engem,
ezt az egyet kérem!

Aranyosi Ervin © 2018-09-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A mókus készülődik


Aranyosi Ervin: A mókus készülődik

Terülj, terülj asztalt kínál a természet,
össze kell gyűjtenem gyorsan az egészet!
Megtelik a kamrám finom élelemmel,
nem kell megbirkóznom téllel, félelemmel!
Az is jó ám ebben, hogy jut mindenkinek,
csak össze kell szedni, mire jön a hideg.
Aztán bevackolom az odúmba magam,
mert a szorgalomnak ilyen jutalma van.
Átalszom a telet, bár felkelek enni,
de ha mindenem van, jó mókusnak lenni!

Aranyosi Ervin © 2018-09-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Anyai vigasztalás


Aranyosi Ervin: Anyai vigasztalás

Gyere kicsim meghallgatlak,
öntsd ki bátran szívedet!
Ki az, aki bántani mer,
ki az aki kinevet?
Nem tudják még, azt hogy ki vagy,
hogy lelkedben mi lakik,
azt hiszik, hogy téged bántva
lehetnek csak valakik.
Ne is törődj velük többé,
nyugtasd meg a lelkedet,
aki sejti mivé válhatsz,
nem bánt többé, nem nevet!

Aranyosi Ervin © 2018-09-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ne add fel!


Aranyosi Ervin: Ne add fel!

Ne add fel,
dédelgetett álmaid,
ne add fel,
ami a lelkedben lakik!
Ott az érzés,
s ha a bánat véget ér,
újra éled,
s a holnapba majd elkísér.

Végy egy tiszta levegőt,
engedd el, mi a mélybe húz.
Keress a fénybe emelőt,
és a súlytól szabadulsz
majd szállni megtanulsz!

Én jól tudom, a múlt nehéz,
az elme vak,  sötétbe néz,
és nincs ki út, nem látható,
ha a szív szeretetlen,
mondd csak mi várható?

Ne add fel,
minden lépés megsegít,
ne add fel,
váltsd valóra terveid!
Nézz a fénybe,
emeld fel tekinteted,
szállj az égbe,
dobogtasd meg szívedet!

Végy egy tiszta levegőt,
engedd el mi a mélybe húz.
keress a fénybe emelőt,
és a súlytól szabadulsz,
majd szállni megtanulsz!

És látod majd, hogy van remény,
ha rád talál a tiszta fény,
és van kiút, hát higgy nekem,
ha a szív szeret végre,
tiéd a végtelen!

Aranyosi Ervin © 2018-09-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Eladjuk a kutyát


Aranyosi Ervin: Eladjuk a kutyát

Eladjuk a kutyát, feltettük a Netre,
nincs szükségünk többé ilyen rettenetre!
Nem hagy minket békén, felkerget a fára!
Ha meg szembeszállunk, túl nagy lesz az ára!
Vigye, akinek kell, mi őt ingyen adjuk,
hogy agyon dicsérjük, a szót megragadjuk:
– Ennek a kutyának csak egy a hibája,
a macskák szemében elveszett a bája.
Hallgasd meg hát – kérünk – a kéréseinket,
ettől a gonosztól szabadíts meg minket!

Aranyosi Ervin © 2018-09-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ragyogj naponta!


Aranyosi Ervin: Ragyogj naponta!

Ne legyen nap, amelyben nem ragyogtál,
kergesd a gond felhőit szerteszét!
Hiszen nincs szebb a belső, szép Napodnál,
melytől világod élő, s meseszép.

Keress okot, hisz számtalant találhatsz,
emelkedj fel, légy vidám és szabad!
Boldog lélekké csak önmagadtól válhatsz,
csak rajtad múlik, hogy jól érezd magad!

Ne engedd másnak, hogy válasszon helyetted,
döntésed súlyát csak te viseled.
Nem kell a másik gondját magadra venned,
mutass utat, s hadd menjenek veled.

Ragyogj tehát, és élvezd ki a létet,
legyél vidám, s tégy azzá másokat.
Ha zord borúd, napfényesre cseréled,
könnyebben érsz el rég vágyott álmokat!

Állj ki a fénybe, ne takarjon árnyék,
mosoly vizében fürdesd meg arcodat!
Képzeld csak el, hogy mennyi szépség vár még!
feledd a bút, s a fájó harcokat.

Gyújtogass gyertyát a szeretet tüzével,
s tápláld a lángját. áradjon csak a fény!
Szebbítsd a sorsot a lélek erejével,
hogy más is lássa, akad még remény!

Ragyogj naponta, ez lenne a dolgod,
fényből születtél és fénnyé leszel!
Szeretet magját lelked mélyén hordod,
csak rajtad múlik, milyen irányt veszel.

Frekvenciád emeld fel jó magasra,
nevetés, jókedv ebben majd segít,
ha elcsüggednél, gondolj csak a Napra,
és dobd el végleg a kétségeid!

Ne legyen nap, amelyben nem ragyogtál,
példád kövesse az egész világ!
Melegítsd fel, ne legyen megfagyott táj,
szépségeit meg engedd hatni rád!

Aranyosi Ervin © 2018-09-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szeresd önmagadat


Aranyosi Ervin: Szeresd önmagadat

Szeretem magamat,
szeretet van bennem.
A szeretet segít
önmagammá lennem!

Akkor vagyok képes
szeretetet adni,
ha a belső lényem
el tudom fogadni.

Azzal, aki vagyok
meg tudok békélni,
s minden, mivé lettem,
engem segít élni!

Mivel egyek vagyunk,
ha magam szolgálom,
rögtön szebbé válhat
környező világom.

Mikor fény van bennem,
belőlem kiárad,
erősíti lelkem,
így az sosem fárad.

És, ha szeretettel
nézek a világra,
megadom a választ
a szeretet vágyra.

Szeretném, ha te is
megbecsülnéd magad,
hiszen erre okod
milliónyi akad!

Hiszem, a jó Isten,
mind jónak teremtett,
e tény támogatja
az isteni rendet.

Mert bennünk a lélek
a jó Isten része,
amíg ezt nem érted,
a teremtés kész-e?

Nem vagy tehetetlen,
kit a sorsa lökdös,
és nem is vagy szolga,
leláncolva röghöz.

Csupán rajtunk múlik,
akarunk-e szállni,
önmagunkért földi
angyalokká válni?

Szeresd hát magadat,
ismerd meg a lelked!
Saját magadban kell
Istenedre lelned!

Ha őt megtalálod,
megleled az utad,
ami jobb világba,
élhetőbbe mutat!

Szeretni csak az tud,
kiben van szeretet,
s addig nem találod,
míg kívül keresed!

Keresd hát magadban,
szeretet az Isten,
s addig nem találod,
amíg benned nincsen!

Amíg mástól várod,
hogy szeressen téged,
addig úgy érzed majd,
becsapott az élet.

Az isteni részünk
teremteni képes,
s mikor hiszel benne
bármi lehetséges!

Ma a teremtésben
csak a hited gátol,
higgy hát önmagadban,
s minden jön magától!

Szeresd önmagadat,
kezdj el végre élni,
fénylény lakik benned,
nincs hát mitől félni!

Csak a szeretetlen
képtelen örülni,
Isten szekerére
nap, mint nap fölülni.

Szeresd előbb magad,
s más is szeretni fog,
nehéz azt szeretni,
aki folyton nyafog.

Meg van benned minden,
ami szerethető,
szállj csak önmagadba,
s onnan keresd elő!

Szeresd önmagadat,
hagyd, hogy más szeressen,
hogy az egész világ
boldogabb lehessen!

Aranyosi Ervin © 2018-09-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ébredj magyar!


Aranyosi Ervin: Ébredj magyar!

Ébredj magyar, hisz átaludtad múltad!
Nem úgy történt, ahogy azt megtanultad!
Kívülről fújod a sok-sok hazugságot,
de gyökered a léthez nem találod!

Pedig, ha tudnád őseid tudását,
pedig ha élnéd néped hagyományát,
pedig ha hinnél saját Istenedben,
élhetnél végre szabadabban, szebben!

Juthatna végre neked is a jóból,
olvasnod kéne a tiszta, magyar szóból!
Megfejteni a nyelvben megbújt titkot,
s az igazság is felbukkanna itt-ott!

Ébredj magyar, dobd végre le a láncod,
hisz szolgaként az utad nem találod!
Ne mástól függj, ne más írja meg sorsod!
A teremtést magyar nyelvedben hordod!

Ha te nem érted, amit súg a nyelved,
hát nem kellene végre felébredned?
Ne akarj hát egy más nemzetként élni,
a történelmet ki kéne cserélni!

Megismerni a tiszta valóságot,
lerázni az évezredes átkot,
Istenednek fényét befogadni,
gyermekednek jövőképet adni!

Ébredj magyar, és ismerd meg a múltad!
Lökd szemétre, amit neked hazudtak!
Legyél magyar újra, szeretettel!
Emeld fejed, légy büszke, magyar ember!

Aranyosi Ervin © 2018-09-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Keresd az örömöt!


Aranyosi Ervin: Keresd az örömöt!

Keresd az örömöt! Ott van körülötted!
Szépséget találni, hidd el, nem nehéz!
Ne hidd hogy a mosolyt, mint ruhát kinőtted!
Vidáman, jó kedvvel mindig többre mész!

Keresd a világnak az élhetőbb részét,
nem szenvedni jöttél, érezd jól magad!
Keresd a jó utat, emelt fővel nézz szét,
ha kéred, az Isten minden jót megad!

Bármire is vágynál, teljesülhet álmod,
képzeld el, hogy megvan áhított csodád!
Egyszer csak magaddal épp szemben találod,
ne állj meg az úton, menj felé tovább!

Keresd az örömöt! Ott van körülötted!
Éltető Nap ragyog benned és fölötted!

Aranyosi Ervin © 2018-09-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva