Balatonszárszón már van egy VERS UTCA,
ott ki lett állítva sok-sok költő „cucca”,
vagyis sok-sok verse, nemes irománya,
amit elolvashat az ember fia-lánya.
Nyolc kis állomáson az olvasót várják,
versekkel teleírt, kedvcsináló táblák.
Csak végig kell járni, el lehet olvasni,
vagy épp hangszóró szól – valami olyasmi…
A vers vagy betűkkel, vagy hangokkal árad,
s hiszem művelődik, aki erre fárad.
Sokféle vers között bóklászhat az ember,
olvashatja őket, nyitott, értő szemmel.
Van három hangszóró, miből sok vers szólhat,
amire a lélek csendben válaszolhat.
Ajánlom, ha ott jársz, járd az utcát végig,
s onnan majd a versek lelkedet kísérik.
Ebben az utcában, nekem is van versem,
az utat bejárva háromra is leltem.
Nagyok, híresek közt, s kortársak körében
akadt egy-egy versem kinyomtatva szépen,
vagy úgy, ahogy Török Tünde elszavalta,
szerencsére ő sem jött ettől zavarba.
Járd végig barátom, te is a vers utcát,
s majd a versek között szebb jövőbe jutsz át!
Ne várj igazságot a hatalmasoktól,
te csak néző lehetsz, távoli sarokból.
Elhitetik veled, van beleszólásod,
de ha megszólalnál, saját sírod ásod!
Senki vagy, semmi vagy a történelemben,
s bár néha a függöny szemedről lelebben,
mégsem láthatod át gazok cselszövését,
akik eltervezték szép nemzetünk végét.
Nem voltunk okai a gaz háborúknak,
amik gazdasági érdekekért dúltak,
csak belecsöppentünk a lángoló világba,
mint egy monarchia eluralt országa.
Vitték fiainkat, golyófogó kellett,
és mi kitartottunk a vesztesek mellett.
Az árulók pedig, akik épp átálltak,
országrészek felett hiénákká váltak.
Széttépték hazánkat gyilkos farkashordák,
a nagyobbik felét kirablóknak szórták,
szanaszét szaggatva egy nagy, s érző népet,
mert a magyaroktól ezer éve féltek.
Aranyunk, ezüstünk, sónk, mind odaveszett,
vitték gyárainkat, a magyar földeket,
tenger-kikötőnket, az összes hajóval,
csodás tájainkért, ma is száll a sóhaj.
Ilyen csúfos rablást nem látott a világ,
azóta is nyögjük a súlyos rabigát.
Németek, Szovjetek, s Európa krémje,
rajtunk élősködik, a nyakunkra lépve.
Kisemmizett földünk, drága magyar honunk,
koldusokká válunk, aztán elpatkolunk.
A megosztott nép már nem tud összefogni,
csak magukban tudnak csendesen nyafogni.
Eltelt száz esztendő, semmi sem változott,
a magyar szív csendes, végleg elkárhozott.
Akik kiraboltak, mind lenéznek minket,
s büszkén mutogatják fel értékeinket.
Nincsen már hatalmunk, az erőnk is fogytán,
és a magyar nemzet holnapra elfogy tán.
Kiürül az ország teljes éléstára,
átcsap fejünk felett tolvaj nép határa.
Szkíták-Hunok-Avarok-Magyarok.
Hiszek – tudok – akarok – haladok.
Istenemmel egy vagyok, egy vagyok,
mást uralni felettünk nem hagyok!
Mi teremtjük a Hazát, s vagyonát,
őshitüket utódomnak adom át!
Szkíták-Hunok-Avarok-Magyarok,
Szent földemen élek, s itt maradok!
Ez a szent föld – Magyarország – a miénk,
s arra kérem a nemzetem Istenét,
hogy az ország újra már egy legyen,
áldás üljön csoda szép népemen!
Szkíták-Hunok-Avarok-Magyarok,
éljetek itt, amíg csak a Föld forog!
Alkossatok egységes nemzetet,
áldás legyen, dicsőség veletek!
Áldd meg Isten fényeddel a Magyart,
legyen olyan nép, amelyik összetart!
Szkíták-Hunok-Avarok-Magyarok,
hadd tegyem hát, amit én akarok!
Őseimhez híven éljem életem,
gazdagodjon, s élhessen e nép velem!
Boldoguljunk, Istenünkkel egy legyünk,
ami ránk vár, tiszta szível megtegyünk!
Szkíták-Hunok-Avarok-Magyarok,
őseimnek nyomdokában haladok!
Virágozzék fel hitünktől ez a nép!
Tegyük szebbé, jobbá egymás életét!
Fogadj vissza jóságodba Istenem,
egyesítsd a koronáddal nemzetem!
Piros, a fehér és a zöld,
lelkembe régen beleégtek.
Onnan kitépni sem lehet,
nem bírom el a szürkeséget!
Piros, fehér, na meg a zöld,
e három szín a büszkeségem.
Felednem sohasem lehet,
mert lelkemmel én is beleégtem!
Piros, fehér, na és a zöld,
mutatja hovatartozásom.
Viselem büszkén lelkemen,
hogy mindenki magyarnak lásson!
Piros, fehér és még a zöld,
zászlóm emelem lenge szélben,
mutatom büszkén honfitársak,
hogy belétek is belétek égjen!
Piros, fehér együtt a zölddel,
egy jelkép, ami összeköt,
egy népként állunk a világban,
minden egyéb nemzet előtt.
Piros, fehér együtt a zölddel,
bár mutatná: – Egyek vagyunk!
Képesek vagyunk összefogni,
s élni nemzetként akarunk!
Piros, fehér, na és a zöld,
egy színesebb jövőt varázsol,
felébred lelkünkben a tűz,
a csodás nyelvünk parazsától!
Piros az erő, fehér a hűség,
a zöld az reményt ad nekünk,
hogy a földi lét viharában,
nem süllyed el a nemzetünk!
Piros, fehér, na meg a zöld,
lelkembe régen beleégtek,
adjon hitet a holnapokhoz,
ezért is lengetem felétek!
Piros, a fehér és a zöld,
szálljon a széllel kézen fogva!
Tegyük szabaddá szép hazánkat,
lássunk bele a csillagokba!
Érdekes a dátum – négy kerekünk kivan!
Pedig nem gurulunk rajta mindannyian.
Most e négy kerékkel lépünk az újévbe,
s reméljük egy jobba, vagy épp csodaszépbe!
Kerek az esztendő, majd szökni is próbál,
higgyük, most előttünk egy megváltó jó áll!
Talán az életünk is kikerekedik,
szívünk is jósággal, szeretettel telik.
Ha meg szeretet van, ugyan mi ne lenne,
hisz a szeretetben ott a béke, benne,
borban az igazság, pezsdüljön az élet,
végre a világunk kezdjen táncba véled!
Kell, hogy mi változzunk, hogy magunkba nézzünk,
ősi tudásunkból újra felidézzünk,
megtaláljuk egymást, elegyedjünk szóba,
rabszolganép közé ne álljunk a sorba!
Hiszem, a nemzetünk még többre hivatott,
a jó Isten testált reánk feladatot,
amit külön-külön nem tudunk meglépni,
csakis egy nemzetként tudjuk azt elérni.
Együtt, összefogva, mert csak ez hiányzik,
– vallás, politika – egymás ellen lázít!
Jó lenne, ha végre „csak” magyarok lennénk,
egymást kézenfogva, földi mennybe mennénk?
Hisz itt Kánaán van, csodaszép hazánkban,
ha hinne a magyar saját igazában,
s nem fordulna egymás, és a világ ellen,
bízna önmagában, mint egy szilárd jellem!
Itt az új esztendő első, csodás napja,
lehet ez szebb jövőnk erős, szép alapja.
Az összefogásból vedd hát ki a részed,
s legyen végre magyar, s boldog az új éved!
Végváraink még csendben állnak, bennük maroknyi, hős magyar, akik védik foggal- körömmel, mit más nép elvenni akar. Hazug, csaló, áruló rendek szolgálnak gyarló idegent, honfiak már csak köztünk élnek, hol igaz szív ver idebent.
Jaj, de a várak külön állnak, s így egyenként legyőzhetők, pedig, ha még összefognának, erősebbek lennének ők! Együtt a nép legyőzhetetlen, ha kell viharral szembeszáll, csak külön-külön élhetetlen, mikor egymással szemben áll.
Hogyan lehetne összekötni, egy naggyá gyúrni össze mind?, Hogy közös érdek tartsa össze, s éljen a közös cél szerint? Hogyan lehetne egy a törvény, mely mindre egyaránt vigyáz, s nem kisebbségnek őrzi kincsét, amely egy nemzetet gyaláz?
Buda várába – észrevétlen – szivárgott be a gaz gyaur, s hajbókolt, ígért békességet: – Hadd nézzünk körbe csak Nagyúr! Aztán egyszer csak itt maradtak, s uralni kezdték a hazát, s magára maradt már a pórnép és elvesztette igazát.
Más Istent kellett már imádni, sajátunkban már nem hiszünk! Megtanult lomhán kalimpálni, más ritmusra ver a szívünk. Úgy gondoljuk, csak túl kell élni, elmúlik, egyszer véget ér! Végvárainkban nem kell félni, s aggódni szétszórt nemzetért.
A hősök sírját megtapossák, nyomukban virág sem terem. Idegen népek lettek úrrá egy erős, élő nemzeten. Sosem fogjuk már felemelni, méltó helyére a hazát? A magyar ember elfelejti a hőseit, s az igazát?
Mostantól rendelhetsz verset születésnapra, névnapra, Valentin napra, nőnapra, anyák napjára, húsvétra, karácsonyra, télapóra, esküvőre. Rendelhetsz barátnak, kedvesnek, szülőknek, nagyszülőknek, üzleti célra. Ebből a saját verseskötetem kiadását fogom finanszírozni. Köszönettel és nagy örömmel várom a megrendeléseket.
Szeretettel: Aranyosi Ervin
TÁMOGATÁS Kedves Olvasóm!
Ha szívesen olvassa verseim, és szeretné támogatni a munkásságom, kérem, az alábbi számlaszámra helyezze el a nekem szánt összeget:
Legutóbbi hozzászólások