Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Élet, könyv, álom…


Aranyosi Ervin: Élet, könyv, álom…

Könyvbe lábad a szemem,
hisz olvasok!
Kikapcsolom életemet.
– Hol vagyok?
Itt hagytam a tegnapom,
a holnapom…
Másik élet csalogat
az oldalon.

Elvarázsló, meseszép
az üzenet,
lángra gyújtja, felizzítja
tüzemet.
Más lehetek, más bőrébe
bújhatok.
Vidám vagyok, vagy épp
könnyet hullatok.

Színész vagyok, aki most
mást alakít.
Más testében
eljátszhatok valakit.
Átélhetem a lelkemmel
amit ő,
ez magasztos, csodálatos,
rémítő!

Könyvbe merül képzeletem,
ott vagyok!
Más sorsában talán szép
nyomot hagyok.
Közben mások sorsát is
átélhetem,
mégis visszakaphatom
az életem.

A jó könyv is örök
szép emlék marad!
Kísérhettem fennen
szálló madarat.
Átélhettem milyen az
a repülés.
vagy lélekként más
bőrébe kerülés.

A könyvet, ha úgy érzem,
hát leteszem,
mint ahogyan félretettem
életem.
Ha elalszom, valamit
majd álmodok.
Ezt a három utat járva
változok.

El ne hidd, hogy könyv,
vagy álom elvakít,
állandóan alakítok
valakit,
aki itt, a lelkem mélyén
én vagyok,
három síkon oly sok nyomot
széthagyok.

Van e köztük igazi?
– Nem kérdezem!
Bármit teszek, mindenképpen
létezem.
Könyv és álom? A valóság?
Mi lehet?
Mind jó, mikor megérinti
szívemet.

Aranyosi Ervin © 2018-08-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Isten virágai


Aranyosi Ervin: Isten virágai

Színes virágok Isten festővásznán
– a természetbe öntött értelem.
Meg kell csodálnom, újra meg kell állnom.
és mégsem értem, mi történik velem.
Megbabonáz, elkábít, elvarázsol,
szemfényt veszejt, de nagyon élvezem.
Mindig tud újat húzni kalapjából,
s nyomában ott a derűs érzelem.
Honnan vesz ennyi bájt és gazdagságot,
hogy harmonizálhat ennyi féle szín?
Élőbe öntve alkotja az álmot,
Nincs fájdalom és semmiféle kín!
Könnyedén teremt, erőlködés nélkül,
és megfér együtt sok szín és sok alak,
s nem kell közéjük elválasztó végül,
nem kellenek határoló falak.
Együtt, talán az egymás kezét fogva,
alkotnak szépet így maguk körül,
néz csak rájuk az ember mosolyogva,
és lelkében az Istennel örül!

Aranyosi Ervin © 2018-08-07.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Süssön fel a Napod


Aranyosi Ervin: Süssön fel a Napod

Nyisd már ki a szemed, láss végre világot!
Körülötted annyi szépséges terem.
Megszépül az élet, ha nyílt szívvel látod,
hisz a boldogság is lehet végtelen!
Próbálj meg gyerekként nézni minden élőt,
láss csak bennük szépet, isteni csodát!
Mikor már nem játszol mélyen élítélőt,
megleled a létben Isten mosolyát!

Saját mosolyod is visszatükröződik.
Engedd el a rosszat, élvezd csak a jót!
Minden pillanatban csoda készülődik,
amely kiszínezi az egyszerű valót!
Lazulj el és figyelj! Halld a belső hangot,
hiszen saját lelked mindig így vezet!
Éld meg életedet, mint egy nagy kalandot,
attól leszel boldog, hogyha élvezed!

Ne készülj eleve egy másik világba,
nap, mint nap a létbe, ne halj hát bele!
Hiszen az életed úgy borul virágba,
ha szép élményekkel pakolod tele!
Ha csak szenvedésed lassú végét várod,
sohasem fogsz élni vígan, igazán,
Messze elkerülöd saját boldogságod.
Tedd le terheidet könnyedén, lazán!

Ne magyarázd nekem, miért nem teszed le,
az mellébeszélés, önigazolás.
Tedd csak le a múltad, ne élj tovább benne,
innen a terheket hadd cipelje más!
Szívd be a természet tiszta levegőjét,
hagyd, hogy elárasszon az energia!
Vedd le régi éned elnyűtt, rossz cipőjét,
tegyen csak boldoggá szép harmónia.

Csupán élni kéne végre megtanulni,
nem nyögni a napok terhei alatt.
Ne hagyd álmaidat darabokra hullni!
Hadd legyen a lelked végtelen szabad!
Ha egy életed van, ki kéne használni,
de ha több van, mért vagy ebben szomorú!
Jogod van a létben boldogabbá válni!
Süssön hát fel Napod, s tűnjön a ború!

 Aranyosi Ervin © 2018-07-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Keresem a szót…(dalszöveg)


Aranyosi Ervin: Keresem a szót…(dalszöveg)

Szeretném megtalálni azt a szép szót,
azt a mondatot,
amelyik elmesélné érzéseim,
s amit gondolok.
Szeretném megtalálni azt az utat
mely szívedhez vezet,
keresem azt a szót, mely megérinti
érző lelkedet.

Szeretném kifejezni, megmutatni,
neked pontosan.
Szó szerint eléd tárni minden képet
a lelkemben mi van.
Szeretném együtt élni azt az álmot,
mi rég bennem lakik,
keresem azt a szót, mely lángra gyújtja
szíved vágyait.

Refrén:
Keresem a szót
mely hozzád végül elvezet.
keresem a szót,
mely megérinti tiszta lelkedet.
Keresem a szót
mely vonzhat, lelkem mágnesét,
amitől majd te is végre
tisztán érzed:
– Az élet jaj de szép!

Szeretném megtalálni azt a szép szót,
mely szívedhez vezet,
Szeretném azt kimondva állni csak
és fogni két kezed
Szeretném megtalálni azt az utat
mely boldoggá tehet,
keresem azt a szót, mely örök ígéret
és fontos neked!

Refrén 2.:
Keresem a szót
mely hozzád végül elvezet.
keresem a szót,
s nem mondom másnak többé,
csak neked!.
Keresem a szót amelyre egy a válasz,
az egyszerű: Igen!
Ami téged boldoggá tesz,
és attól kezdve egy leszel velem!

Keresem a szót, keresem a jót,
keresem a szót, a minekünk valót,
keresem a szót…

Aranyosi Ervin © 2018-06-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Sülve-főve együtt


Aranyosi Ervin: Sülve-főve együtt

Nincs olyan perce a napnak,
hogy ne lennénk együtt.
A játékban, s álmainkban
ugyanazt szeretjük.
Na, persze az étkezésnél
külön van a tálunk,
de adunk, ha a másik kér,
s mindent kipróbálunk.
Nem olyan túl rég születtem,
rövid még a múltam,
de cicámtól dorombolni
máris megtanultam!

Aranyosi Ervin © 2018-06-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Vár a mesevár

Festmény: Szitár Éva (részlet)

Aranyosi Ervin: Vár a mesevár

Várva vár a mesevár,
mely mesékből épül.
Meséje, ha rád talál,
életed megszépül.

Hisz a mese arra jó,
tudd, hogy mit kell tenned!
A lelkeddel vigadó
vágyakat kelt benned.

Mesevárban a gonoszt
legyőzi a jóság,
a lelkednek kincset oszt,
s nincs hiábavalóság.

Legyőzheted félelmed,
magadért kiállhatsz,
a mese lelki élelmed
és mesehőssé válhatsz.

Képzeld bele csak magad,
légy a mese hőse!
Önbizalmad megmarad,
s nem veszhet el Ő se!

Az igazság mindig győz,
csupán el kell hinni.
Szegény gazdagot előz,
s többre fogja vinni.

Mindig jön a segítség,
a jóság varázslat!
Hogy életed szépítsék,
építs mesevárat.

Képzeld bele magadat,
váltsd valóra álmod.
Lesz olyan ki támogat,
s célod megtalálod!

Várva vár a mesevár,
mely mesékből épül.
Meséje, ha rád talál,
életed megszépül.

Aranyosi Ervin © 2018-06-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szeretni és szeretve lenni


Aranyosi Ervin: Szeretni és szeretve lenni

Hiszem, hogy tudnánk szebben élni,
hiszem, az élet szebb lehet!
Nem kell küzdeni, csak remélni,
az Isten jó tesz csak veled!

Az ördög visz csak tévutakra,
ne hallgass rá, kerüld el őt!
Jut apró csoda minden napra,
ha tisztán állsz az úr előtt!

Szeretni sem csak röpke álom,
hiszen ha szívvel élteted,
megélheted azt bármi áron,
s szebbé teszi az életed.

Szeretni kell, s szeretve lenni,
a nagy titok mindössze ennyi!

Aranyosi Ervin © 2018-05-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ó álom, álom…


Aranyosi Ervin: Ó álom, álom…

Ó álom, álom, teremteni képes,
előre láttatsz egy szebb holnapot.
Elviszel engem kedvesem szívéhez,
megnyugvást nála, s csak tőle kapok.

Ó álom, álom, sose érj te véget,
maradjon kívül minden vad vihar,
borulj reám, hisz ifjúságom véded,
míg a valóság a szívembe mar.

Ó álom, álom, legyél visszatérő,
újra és újra átélhesselek.
Múló időben öregszik az élő,
és az elmúlás árnya fenyeget.

Add meg nekem az örök ifjúságot,
őrizd nekem a szép álomvilágot!

Aranyosi Ervin © 2018-04-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A mesék birodalmában (vers a borítón)


Aranyosi Ervin: A mesék birodalmában
(vers a borítón)

Vár a mesék birodalma,
légy várva várt vendég!
Talán közben eszedbe jut,
néhány kedves emlék,
ami egykor történt veled,
s ahogy a mesében,
megoldódik minden gondod.
Hívlak gyere vélem!

Legyél te is szereplője,
képzeld azt, hogy ott vagy.
Felejtsd el a hétköznapit,
a már megszokottat!
A mesékben minden álom
valósággá válhat.
Rájöhetsz, hogy nincs ügyesebb,
vagy okosabb nálad.

Építs te is a mesékből,
csodás mesevárat!
hidd el, amit elképzelünk,
valósággá válhat.
Az a dolgod, legyél boldog,
álmodd valóságod,
használd ehhez képzeleted,
s a mesevilágot!

Aranyosi Ervin © 2018-03-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Tavaszcsalogató


Aranyosi Ervin: Tavaszcsalogató

Ébredj tavasz, szeretni vágyunk,
megöl a befagyott világ.
hadd nyíljon végre lét-virágunk,
süssön Napunk is újra ránk!

Anyagba fagyott érzéseink,
olvadjanak, s teljen szívünk!
Legyen reményünk, s élményeink!
Kelljen életre, miben hiszünk!

Madarak dala ébresszen fel,
jöjjön gyönyör, s harmónia!
Ébredjen jóra minden ember!
Ne kelljen már aggódnia!

Élesszük fel a szép világot,
élőn megélve minden álmot!

Aranyosi Ervin © 2018-03-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva