Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Elszáll a zord idő…


Aranyosi Ervin: Elszáll a zord idő…

Elszáll a zord idő felettünk,
lába nyomát megőrzi arcunk.
De vajon tőle jobbá lettünk?
Értelmes célt szolgált a harcunk?

A küzdelemnek volt értelme?
Igazol gazdagság, siker?
Agyalt az ész, a bűvös elme,
s meneteltünk, hisz menni kell!

Túlélni, ez lenne a célunk?
Utódnak adni életet?
Csatáink végén elalélunk,
s várjuk a végső, szép telet!

Aztán majd próbálkozzon más is,
hogyan lehetne szebb világ?
Ám ma minden válasz banális,
kérdés teremthet szebb vitát?

Ha minden csak nélkülünk zajlik,
ha rólunk mások döntenek.
Az életünk csak eliramlik,
s nem jönnek nyarak, csak telek.

Robotként élve életünket,
a lelkünk kiszolgáltatott.
Ketrecbe zártuk szép lelkünket,
s úgy élünk, mint az állatok.

Más mondja meg, hogyan kell élnünk,
s terelgetnek jó pásztorok.
Mutatják mért, s mitől kell félnünk,
s erre a lényünk rászokott.

Magunktól tán már nem is tudjuk,
mi lenne végül jó nekünk.
Szokott kis köreinket futjuk,
és kalitkánkban szenvedünk.

De hiába nyitott az ajtónk,
mert kirepülni nem tudunk.
Hitünk maga a végrehajtónk,
s ezért hát többre nem jutunk.

Nem kell őrizni! Rút szabályok
bilincselik a lelkeket,
s szemünk vakítja hazug hályog,
átnézni rajta nem lehet.

Az embereknek nagy csoportja
hiszi, hogy így kell lennie.
A rabláncát még büszkén hordja,
nem volt és nem lesz semmije.

Egy egész élet elszállt felette,
s alig volt boldog pár napot.
Rabszolgák bús kenyerét ette,
s beérte azzal, mit kapott.

Hát ennyi lenne csak az élet?
Munka, betegség és halál.
Hát erre születik a lélek?
Értelmet ebben hogy talál?

Születni, lenni és meghalni,
csak ennyi lenne? Nem hiszem!
De minden kincsemet uralni
nem tudom. El sem viszem!

Elszáll időnk és mit tanultunk,
volt értelme, hogy itt vagyunk?
Vagy csak a végtelenbe hulltunk,
s maradandót nem is hagyunk.

Elszáll a zord idő felettünk,
s mit tennünk kellett, megmaradt.
Keveset éltünk és szerettünk,
s azt hittünk, a lelkünk szabad!

Aranyosi Ervin © 2019-03-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: Szárnyat adok…


Aranyosi Ervin: Szárnyat adok…

Mondd csak egérkoma, szabad vagy egy táncra?
Akarsz-e perdülni, repülni, ha kell?
Nem engedlek vissza a napos tornácra!
Esélyed nem marad – szaladni ma el!
Tudod, nagy szerencséd, hogy nem vagyok éhes?
Játékos a kedvem, játszom hát veled!
Ám hogy kiszabadulj, az a terved téves!
Szárnyat adok, s denevér lesz a neved.

Aranyosi Ervin © 2019-02-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kell az a perc…


Aranyosi Ervin: Kell az a perc…

Kell az a perc, mikor megáll az élet.
Az elrohanó idő megszakad.
Hol megpihen, és megnyugszik a lélek,
mert kővé dermed a szép pillanat.
Eljön a perc és megfagy létünk sodra,
nem fut tovább, szoborrá merevül.
és kisimul a múlékonyság fodra,
és elpihen a késztetés belül.

Az elernyedt tenyér sem szorít többé,
a benne lévő víz csak elfolyik.
Egy egész élet válhat sajgó köddé,
s a lelkünk egész másról álmodik.
Csend feszül a tájra, mint keresztre,
s mint örök festmény a létkép ráfagyott,
nincs idő már a néma döbbenetre,
a percbe fagyva mélyen ott vagyok.

Van-e halál a rút hétköznapokban,
s van-e esély ebből támadni fel?
Görnyed a lelkünk kínoktól rakottan,
s a kérdésekre vajon ki felel?
És mégis jó, ha jéggé fagy az élet,
és kell a perc, ha szavad bent szakad.
Mert rájövünk, hogy lelkünk újraéled,
s az időtlenségtől lelkünk szabad!

Kell az a perc, hogy véget ér egy álom,
s indul egy új, mely holnapba emel.
A kezdőpontját a mában találom,
s hittel tudok innen indulni el.
A jéggé fagyott idő újra éled,
a képzelet újólag szárnyra kél.
Megélheted az újjászületésed,
s érezheted, megfagyott lelked él!

Aranyosi Ervin © 2019-02-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nézőpont kérdése a világ


Aranyosi Ervin: Nézőpont kérdése a világ

Látod, ez a világ
nézőpont kérdése.
Nincsen semmi sem megírva,
szép kövekbe vésve!

Rajtad áll, hogy alakítod,
milyen lesz a sorsod?
Te vajúdsz az alkotásnál,
lelked mélyén hordod!

Hitrendszered mások adták,
ahogy ők ismerték.
Ám ha néha másképp látták,
ők is kitekerték.

Benyomások, meglátások
alakítják sorsod.
S lám a szabad akaratot
is lelkedben hordod.

Képes vagy-e szeretettel
nézni a világra,
irigykedve nézel-e
a fenn szálló madárra?

Vagy lelkesen álmodozol,
s megtanulsz repülni?
Képessé válsz angyalszárnnyal
felhő szélre ülni?

Fentről nézve másképp látod,
nem érinti lelked,
benne élve más az élet,
utadra kell lelned!

Vizsgáld hát meg több szemszögből,
értelmezd a létet.
Más amikor részese vagy,
más, ha megítéled.

Hagyhatod, hogy rajtad kívül
alakuljon sorsod.
Vagy ha hiszed, a változást
önmagadban hordod.

Sokszor jobb, ha kisgyerekként
ámulsz a világra,
s rábízod az alakítást
álmodra, s a vágyra.

Nem mindegy, hogy jóra figyelsz,
vagy sértő dologra.
Energiád ráirányul,
a rosszra, a jobbra.

Mindig az fog erősödni,
amin van figyelmed.
Napjaid is ezek szerint,
megcélozva telnek.

Fontos hát a nézőpontod,
honnan, hogyan látod,
úgy alakul napról napra
változó világod.

Aranyosi Ervin © 2019-02-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Édes anyanyelvem


Aranyosi Ervin: Édes anyanyelvem

Kaptam ezt a nyelvet. őrzöm, s megfogadom,
megóvva szépségét, méltón tovább adom!
Kifejezem véle honszeretetemet,
őseim szereztek általa hírt, s nevet.

Minden egyes szavunk ékköve e nyelvnek,
melyek teremtőnkhöz közelebb emelnek,
megértetve velünk lényegét a létnek.
ne hagyd, hogy tapossák, kik hibákat vétnek!

De mitől is csoda? Mert megmagyarázó,
könnyen megérthető, szellemesen játszó.
Szavakkal rávezet, benned képet képez,
ez áll legközelebb az isteni igéhez.

Gyermek, mely tanulja, értelmessé válik,
új világot alkot e Földön halálig.
Önmagában hordja az élet értelmét,
szórakoztatva a tudóssá vált elmét.

Eredeti szavak, ősi megoldások,
mellyel a teremtés legmélyére ások.
Új dolgot alkotok, amilyen még nem volt,
élő a mi nyelvünk, s míg használjuk, nem holt!

Magyar találmányok uralják a Földet,
teremtő ötlettel lelkünkből kinőnek,
és viszik a hírét a magyar elmének,
szavakból virágzó tudás mezejének.

Ez az eredeti, az ős világ nyelve,
több tízezer éve a HUN-t ünnepelve!
Ősi rovásírás, maradandó emlék,
nélküle makogó makimajmok lennénk.

Legyünk jó magyarok, éltessük nyelvünket,
amikor használjuk, legyen hála ünnep,
mellyel megköszönjük Atyánknak a csodát,
melyet ily rendszerbe szedve adhatott át.

Hálás szó hagyja el ajkunk, ha beszélünk!
Legyen büszkeségünk: – E nyelv szerint élünk!
Használjuk őszintén, tiszta, igaz szívvel,
töltsük meg világunk millió szó-színnel!

Használjuk a nyelvet, váljunk gazdagabbá,
a mondanivaló váljon szép szavakká!
Alakítsa szebbé, jobbá a világunk,
nyelvünkön keresztül a jövőbe látunk!

Édes anyanyelvem, én büszkén használlak,
tudom, hogy szavaim gondolattá válnak.
A gondolat teremt, isteni erővel,
így válhatok eggyé a mindent teremtővel!

A nyelvünkben élünk. Őrizzük csodáját!
Élvezzük értelmét, csillogtassuk báját!
Ne engedjük soha, hogy mások elvegyék,
és faragott botként ezt is tűzre tegyék!

Hej magyar, teremts hát, ha e nyelvet kaptad!
Virágozzon a Föld érted, és miattad!
Ragaszkodj szíveddel ehhez a csodához,
ami épít, ápol s mindig meghatároz!

Aranyosi Ervin © 2019-02-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nem akarok megfelelni!


Aranyosi Ervin: Nem akarok megfelelni!

Már nem akarok minden áron másnak megfelelni,
mások elvárt hite szerint megnyugvásra lelni!
Nem akarok megváltozni, feladva világom,
ma már inkább különcként is saját utam járom.

Nem akarom ma már pénzért eladni a lelkem,
minek kéne kincs, vagy vagyon, ha magamra leltem?
Szeretetért kuncsorogni értelmetlen állás,
egyetlen egy cél vonz engem, az emberré válás.

Nem érdekel ígérgetés, nagylelkű ajánlat,
hiszen tudom, a megoldás úgy sem lehet nálad!
A boldogság fényes útját lelkemben találom,
saját utam feladása egyben a halálom.

Nem akarok szeretetért másoknál koldulni,
és nem hagyom a szívemet másoknak feldúlni.
Lelkem mélyén a nyugalmam meg lelhetem hittel,
nem akarok háborúzni a kétségeimmel!

Azt várom, hogy a lelkemre végre béke szálljon,
az öröm és a megnyugvás bennem összeálljon.
Elégedett legyen lelkem, hála melegítsen!
A világom érző része jókedvre derítsen!

Megtalálni önmagamat, ez a végső célom,
ne legyen a nagy világgal bántó, rossz afférom.
Találjam meg az értelmét az emberi létnek,
hadd mutassak példát, és majd a nyomomba lépnek!

Aranyosi Ervin © 2019-02-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nincsen kutyád?


Aranyosi Ervin: Nincsen kutyád?

Nincsen kutyád? Mondd, tudod mi a hűség?
Akad-e lény, ki erre megtanít?
Szeméből árad az érző gyönyörűség,
mely ünneppé teszi a hétköznapjaid.
Kínzó türelem, egy érintésre várva,
szomjúság néhány kedves szó iránt.
A saját lelkét is kalitkádba zárva,
hol szeretet az ajtót nyitó pánt.
A szeretet, mely rögtön szabaddá tesz,
az érintés, mely egekig emel.
Egy kedves hang, mitől a szív jobbá lesz,
mennyei manna, lelki eledel.
Próbáltál már ennyi figyelmet adni?
Nem kényszerből! Csak mert az jól esik.
Akartál-e a csodában maradni?
Pont úgy, ahogy a jó kutyák teszik.
Nincsen kutyád? Keveset tudsz a létről!
Nincs ki tanítson, szeretni hogyan kell!
Fogalmad sincs az igazak életéről,
a szíved alszik, s tőle életre kel…

Aranyosi Ervin © 2019-02-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hogyan lett a fiúból állatorvos?

Aranyosi Ervin: Hogyan lett a fiúból állatorvos?

A faluban élt egy fiú,
nem volt undok, nem volt hiú,
csak nem tudott nyugton ülni,
tanulásban elmerülni.

Inkább csavarogni vágyott,
felfedezni a világot,
új dolgokat megismerni,
a falun túlt felfedezni.

Néha bizony vitte lába,
s nem mindig az iskolába,
hanem ki a természetbe,
az útját másfelé vette.

Gyakran ment ki az erdőbe,
sokkal vidámabb lett tőle,
ezért el is szökött párszor,
messze ment az iskolától.

Erdőt, mezőt mind bejárta,
de szülője hazavárta,
ezért haza is tért este,
lakóhelyét megkereste.

Olykor, olykor megbüntették,
de ő nem bánta meg tettét,
ment, amerre szíve vitte,
– ez a dolga – ő ezt hitte.

Megismerni a világot,
amit addig még nem látott.
Mindennek okára lelni,
mit, miért kell elviselni?

Hogyan működik az élet,
miből eredt és mivé lett?
Kérdésekre választ kapni,
kihívásra választ adni.

Írni, olvasni már tudott,
számoláson is túljutott,
a többi meg neki nem kell,
hisz örömöt bennük nem lel.

Képzelete másfelé szállt,
a világnak más felén járt,
ő csak követni akarta,
az iskola csak zavarta.

Kis tudós akart ő lenni,
saját feje után menni,
tapasztalni ezer csodát.
Hát otthagyta az iskolát.

Figyelte a természetet,
az éledő szép életet.
Rügyfakadást, fű növését,
a világnak élő részét.

Hol rovart, hol gombát nézett,
s megjegyezte az egészet,
egy füzetbe mind leírta,
ahogy tollal írni bírta.

Madarak hangját hallgatta,
ő is dalt dúdolt alatta.
Néha fészkekhez felmászott,
de bele nem kotorászott.

Fiókák életét leste,
amíg el nem jött az este,
akkor haza vitte lába,
s másnap sem ment iskolába.

Figyelt nyulat, lesett őzet,
de ha útjába állt kőzet,
azt is mind, mind megcsodálta,
mindet fontosnak találta.

Történt aztán egyik este,
mikor az útját kereste,
hazafelé indult éppen,
és megállt a faluszélen.

Ott egy kedves kis ház állott,
körülötte udvart látott,
arrébb volt egy veteményes,
s látszott gazdája erényes.

Szépen művelt kicsi kert volt,
és a növényekkel telt sort,
karók jelölték meg sorban,
zöldségekkel dús csoportban.

Az udvarban Anyót látott,
ki etetett pár jószágot.
Tyúkok, csibék ott lebzseltek,
szórt magokat szedegettek.

Kacsák, pulykák, és gyöngytyúkok,
liba, de galamb is volt ott,
mind, mind együtt vacsoráztak,
nénével kukoricáztak.

Senki nem maradt ott éhen,
volt élelem nyáron, s télen.
A fiú figyelte őket,
a kicsiket, a szülőket.

Kutya, macska, disznó, tehén,
nem tolongott egymás fején,
mindnek ki jutott a jóból,
ételből és kedves szóból.

A fiú csak nézte, nézte,
amit látott, megigézte,
hisz az anyó olyan boldog,
örömmel végzi a dolgot.

Ez aztán a csodás élet,
nincs megbántás, nincs ítélet,
csak kedvesség, s harmónia,
s nincs is miért aggódnia.

De ez sajnos másképp nem megy,
ehhez tudást kell szerezned,
ki kell járnod iskoládat,
kiélni a tudásvágyad.

Ott a tudás összegyűjtve,
s ha jól figyelsz a betűkre,
mire felnősz mindent tudhatsz,
vágyaiddal messze juthatsz!

Belőled még lehet orvos,
aki gyógytudományt hordoz,
aki gyógyít, aki szeretet,
aki másokkal jót tehet.

S lehetsz állatok doktora,
akit megbecsül a kora,
aki segít, ahol baj van,
kiben jóra ott a hajlam!

Így is tett hát ez a legény,
hajtotta a cél, a remény.
Büszkén járt az iskolába,
nem pont úgy mint kiskorában.

Tanítás után meg persze,
kijárt ő a természetbe,
s mindent leírt, amit látott,
könyvbe véste a világot.

Az anyóhoz gyakran elment,
segített neki, ha kellett,
meg ismert ott sok állatot,
orvosukká így válhatott.

Végül egyetemet végzett.
Kezeléshez mindhez értett,
mert, mit kellett megtanulta,
naphosszat a könyvet bújta.

Állatorvos lett belőle,
csupa jót hallunk felőle.
Valóra vált minden álma,
s jó hogy járt az iskolába!

Aranyosi Ervin © 2019.02.20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Álom az élet

Festmény: Jim Warren

Aranyosi Ervin: Álom az élet

Az életet megírni jöttem én,
erről szó ez a röpke, kis szonett.
Élni vagyunk itt, ezen a földtekén,
ha néha nincs is benne köszönet.

Mikor világunkra rácsodálkozunk,
rájövünk nincsen szebb se, jobb se nála,
s magunkra mégis gyakran frászt hozunk,
lelkünkbe fészkel álmaink halála.

Nincs mitől félni drága véreim,
nem valóság, csupán álom az élet,
ha visszanézném elszállt éveim,
minden mi fájt egykor, ma semmivé lett!

Álmodom hát, s hogy szebb lehet, hiszem!
A szép előtt ma megnyitom szívem!

Aranyosi Ervin © 2018-02-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Öreganyó kis kórháza

Ujvárosi László festménye

Aranyosi Ervin: Öreganyó kis kórháza

Egyszer volt egy öreg néne,
ő lett bíz’ a falu vénje!
Messze élt az iskolától,
száz évre a kiskorától.

Szóval nagyon öreg volt már,
sok-sok málét lemorzsolt már,
kenyere javát megette.
Az életét így tengette.

Ám szemében huncut fény ült.
Lelke bizony meg nem vénült.
Épp olyan volt, mint egy gyermek,
kit társai irigyelnek.

Egyedül élt, egy kis házban,
azt hinnéd tán, nagy magányban,
de ő sosem volt magányos,
kutya, macska jött a házhoz.

Csirke, malac körülötte,
felnőtt állat és szülötte,
tehén, borjú, kacsa, liba,
mégsem volt sose galiba.

Néha madár ült vállára,
mosolyt csalva az arcára,
magot vett hát tenyerére,
a madárkák örömére.

Járt hozzá őz, néha róka,
enni adott az anyóka,
csak úgy engedte útjára,
ha jól lakott szegény pára.

Néha vaddisznók is jöttek,
élelemért beröfögtek,
meg egy jó hátvakarásért,
szeretetért, miért másért?

Járt ott szarvas, nyúl, meg medve,
attól sem volt megrettenve,
szívesen vendégül látta,
finom mézzel megkínálta.

Az erdőből az állatok
szerették e varázslatot,
mit a néne velük megtett,
visszaadva életkedvet.

Családja, az sajnos nem volt,
amióta férje megholt,
az emberek elkerülték,
közelükben meg nem tűrték.

Pedig senkinek sem ártott,
csak kerülte a világot.
Csak tett-vett a háza körül,
s arcán látszott: szíve örül.

Cicák, kutyák vele éltek,
saját nyelvükön beszéltek,
s az anyó is beszélt velük,
igaz, nem volt külön nevük.

„ Szépségem” volt, „drágaságom”,
„aranyom”, vagy kis virágom”,
mindegyiket így becézi,
s mindet megcsodálva nézi.

Mind elfértek a szívében,
s melegedtek melegében.
Tán a mesém ennyi volna,
ha nem éppen róla szólna.

De hogy is lett több a mesém?
A szavakat keresem én,
hogy a verset tovább szőjem,
ami történt, megtudd tőlem.

Mert egy nap az iskolában,
pontosan az első Á-ban,
kezdődött a szép történet,
itt folytatom a mesémet.

Peti, Palkó, Kata, Sára,
feladatot kapott mára.
Olyan embert kell keresni,
amilyen szeretnél lenni.

– Keressetek példaképet,
s írjátok meg az egészet!
Kaptok rá egy egész napot,
kezdjétek a feladatot!

Mondta a tanító néni
– holnap meg fogom majd nézni!
Elindultak együtt négyen,
ne érhesse őket szégyen!

Mentek s közben beszélgettek,
ötleteltek, felnevettek.
Ám mind azon tanakodott,
bennük vajon kihagy nyomot?

Kinek lépnének nyomába,
kinek jár jó úton lába?
Ki mutathat élő példát,
hogy majd a hasonlót éld át?

Mentek végig a faluban,
meg-megállva pár kapuban,
ahol lakott mesterember,
bekopogni egyik sem mer.

Aztán Kata úgy határoz,
hogy bekopog a fodrászhoz,
ő lesz majd a példaképe,
– hozzá jár a falu népe!

Mindenkiről mindent tud tán,
ami kívül esik tudtán,
talán nincs is a világon!
– Fodrász leszek, azt kívánom!

Így hát Kata megtalálta,
kinek léphet a nyomába.
Várta őt a fodrászüzlet,
hajtincsekkel majd megküzdhet.

Peti, Palkó és a Sára,
mindhárom vár a sorára.
Ki legyen a mintaképe,
s amit tesz, az jó-e, szép-e?

Palkó került aztán sorra,
benzin szagot érzett orra.
El is köszönt ezegyszer bíz’,
várta őt egy autószerviz!

Szerelő leszek én, bizony!
Nem lesz bennem munkaiszony!
Ha elromlik, megjavítom,
ügyes leszek, azt gyanítom.

Jönnek hozzám az emberek,
tudva, autókat szerelek.
Munkámat majd elismerik,
ha tudásom megismerik!

Peti, Sára együtt mentek,
példaképre még nem leltek,
de amint egy bolthoz értek,
mind a ketten ott betértek.

Sára figyelte a boltost,
ahogy elemében volt most,
mutogatta, amit árult,
bizony rá sok dolog hárult.

Amit a vevő kérdezett,
arra adott feleletet.
Mi mire jó, mire készült,
jó tanáccsal kiegészült.

Mit és hogyan kell használni,
hogy fog előnyére válni…
S ha a vevőnek megtetszett,
rögtön csomagolni kezdett.

Áru és pénz gazdát cserélt,
a jó árus bármit elért.
Kelendő volt portékája,
s volt a munkájának bája.

Ez Sárának nagyon tetszett,
rögtön gyökeret eresztett,
boltos lesz a példaképe,
s hozzá jár a falu népe.

Peti, bizony, ballag tovább,
ő még keresi a csodát,
olyat, mihez kedve lenne,
ami majd boldoggá tenne.

Egy igazi példaképet,
kinek majd nyomába léphet,
akiből a jóság árad,
ki szeretni sosem fárad.

Így jutott a faluszélre,
vissza fordult volna végre,
de egy nagyon furcsát látott,
kerítésnél Néne állott.

Épp egy rókával beszélget,
adva neki eleséget,
és amíg a róka falja,
öreg néne szóval tartja.

Aztán látja, jön egy medve,
hátsó lábán csak bicegve.
Nénéhez megy, sírva morog,
szemeiből a könny csorog.

Szegény mackó fára mászott,
s közben, bizony, nem vigyázott,
szálka ment a medvetalpba,
s mintha bele lenne varrva.

Bezárult a seb felette,
s ezt a mackó nem szerette,
mert nem bírta azt kihúzni.
Ezt a sebet meg kell nyúzni!

Azt a tüskét ki kell venni,
mert nem tud a medve menni!
Öreg néne jól megnézte,
s körülnézett, van-e méze.

A maci hadd csemegézzen,
amíg közben csoda lészen.
Öreg néne meg nekilát,
hogy kijavítsa a hibát.

Sürög-forog munkalázban,
van varrótű benn a házban.
Hozza is már nagy lelkesen,
s nem ijed meg a lelke sem.

Eszébe jut: – Szemüveg kell,
hová is tettem azt reggel?
– Ja, a dalos könyvön hagytam,
amikor elmosogattam.

Felteszi a szemüvegét,
ami megjavítja szemét,
s látja is már, hol a tüske,
óvatosságára büszke.

Úgy piszkálja, nehogy fájjon,
hogy a medve is jól járjon,
fájdalmától szabaduljon,
könnye tovább ne is hulljon!

Óvatosan megnyomkodja.
– Gyógyulj be seb! – súgva mondja,
útilaput köt talpára,
gyógyuljon meg szegény pára.

A maci még mézet eszik,
amíg tőle el nem veszik,
észre se vette a dolgot,
most már mehet, most már boldog.

Várja őt az erdő mélye,
kikíséri öreg nénje,
a hátát még megvakarja,
búcsúztatni így akarja.

Peti csak néz, csodát bámul,
hogy is van ez igazából?
Hogy a vad szelíddé válhat,
megszelídül minden állat?

Vajon e varázshoz mi kell?
Többé sosem felejti el:
– Szeretet kell, együttérzés,
más lelkekkel együtt élés!

Peti meglelte a példát.
Nőj csak nagyra, s te is éld át!
Mert, kit szeretet vezérel,
többet ér el jószerével!

Tudja, erdész akar lenni,
állatokért akar tenni.
Gyógyítani, segíteni,
gondban a bajt enyhíteni.

Az erdővel együtt élni,
senkinek se kelljen félni,
s mind a növény és az állat,
együtt élhet, jóvá válhat.

Tanít majd – ne rajta múljon –
hogy az ember is tanuljon
fűvel-fával jóban lenni,
minden élőt megszeretni.

Hiszen úgy öröm az élet,
ha a világ több lesz véled,
ha vigyázol minden szépre,
s a jó útról sose térsz le.

Odaköszön a nénjének,
úgy, ahogyan rendes népek.
Beszédbe is elegyednek,
barátságba keverednek.

Rokon lelket talál Peti,
kedvességét megszereti,
és a néne szintén örül,
gyerek jár a háza körül.

Nénje behívja a házba,
leülteti egy lócára,
beszélgetnek fűről, fáról,
állatokról, vadvirágról.

Szeretetről, emberségről,
jól ismerik szegről végről.
Hisz nénje már annyit látott,
bár nem járta a világot.

Biz, a világ járt ő hozzá,
ezért nem vált sose rosszá,
mindig jó szíve vezette,
jó szándékú volt a tette.

Sok szép dolog történt véle,
s volt varázsos, s meseféle,
Sok szép könyvet megtölthetne,
írott alakot ölthetne.

Ám az idő gyorsan repül,
s bár fiatal maradt belül,
a teste már kicsit fáradt,
az ereje már kiáradt.

Ő lett Peti példaképe,
vajon nyomdokába lép-e?
Életcélját megtalálja,
ha a néne útját járja.

Lesz kórház az erdőszélen,
hova vadak járnak szépen,
meggyógyulni, vagy jóllakni,
emberséget tapasztalni.

Öreganyó szíve boldog,
lesz ki folytassa a dolgot,
nem zárul be a kórháza,
sok kedvence nem lesz árva.

Lesz ki gondoskodik róluk,
mindig lesz ennivalójuk,
s kapnak elég szeretetet,
mikor bármelyikük beteg.

Mert a szeretet az gyógyít,
minden bajunk megoldódik.
Így gondolta öreg néne.
A mesémnek itt a vége!

Aranyosi Ervin © 2019-02-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva