Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Apáknak napjára


Aranyosi Ervin: Apáknak napjára

Ünnepre ébredtünk:
Apák napja van ma!
Június harmadik,
vidám vasárnapja.
Ez férfias ünnep,
ne szedj hát virágot,
másképp ünnepeld meg
ezt az apaságot!

Mitől lesz egy férfi
apává a létben,
milyen nyomot hagyjon?
Hát most elmesélem:
Nem attól lesz apa,
hogy mámoros éjen,
magját szerte szórja,
hogy kikeljen, s éljen.

Még csak attól sem lesz
apává egy férfi,
hogy az életét
egy nő mellett leéli.
De még az sem apa,
aki sok pénzt keres,
ki a munkájában
igazolást keres.

Na jó, a családot
eltartani fontos,
ám a feladata
ennél még több pontos.
Ki kell vegye részét,
a család életéből,
Ott kell jelen lenni,
már a születéstől.

Az igazi apa
részt vesz a családban,
ott van ultrahangon,
a szülőszobában.
Képes pelenkázni,
altatni, etetni,
fürdetni, ölelni,
babát karba venni.

Az igazi apa
élvez minden percet,
ahogyan figyeli,
hogy fejlődik a gyermek.
Kiveszi a részét
a házi munkából,
anyával közösen
érzéseket ápol.

Látja, hogy gyermeke
hozzá is kötődik.
hiszen egy kapcsolat
sosem öröklődik!
Abban részt kell venni,
s ott lenni egészen,
hisz egy boldog család,
így épül fel szépen.

A példa, a minta
nagyon fontos lenne,
követendő példát
lát a gyermek benne.
Igen mély nyomot hagy
a mese, a játék,
a reá szánt idő
a legnagyobb ajándék.

Attól nem kell féljen,
hogy rosszul csinálja!
Így kezdi a világ
összes apukája.
Anyukák sem tudják
rögtön, mit kell tenni,
meglehet tanulni,
s jó szülővé lenni.

Ha az apák útján
a jó szándék vezet,
ha magad tudással,
s készséggel vértezed,
ha, ahogy tőled függ,
a legjobban csinálod,
hidd el boldog lesz majd
tőle a családod.

Ha a gyermekeid
szeretve figyelnek,
ha a kívülállók,
ezért irigyelnek.
Akkor jó apa vagy,
jól tetted a dolgod
és a kis családod
általad is boldog.

Vissza fogod kapni
a sok szeretetet,
ha a gyermekedet
érzéssel eteted.
Hiszen kijelölöd
előtte az utat,
amely jó irányba,
boldog létbe mutat.

Ünnepeljük meg hát
az édesapákat.
Akik adnak nekünk
élhető példákat.
Kiknek szeretete
lelkünkben virágzik,
kiknek keze nyoma
életünkön látszik…

Aranyosi Ervin © 2018-06-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Gondolatok az oktatásról


Aranyosi Ervin: Gondolatok az oktatásról

Iskolai jegyek, mit gyermekek kapnak,
miről árulkodnak, vajon mit mutatnak?
Hogy hatott-e rájuk a sok szép tanmese,
újat befogadni, vajon képesek-e?
Vagy, hogy mit a könyvbe beleírt valaki,
tanáruk szeretné, úgy visszahallani,
ahogy le van írva, változtatás nélkül?
Ne legyen benne más, mivel kiegészül!

Önálló gondolat? – Na még csak az kéne!
– Attól égnek áll az oroszlán sörénye!
Logika is minek. Nehogy gondolkodjon!
Nehogy tanáránál okosabbat mondjon.
Törjük le a szarvát, ha éppen kiváló,
átlagostól nem kell sosem jobbá váló!
Illeszkedjen szépen, legyen jó rabszolga,
álljon be a sorba, hiszen ez a dolga!

Van, hogy a tudást a tanár könyvből mondja,
ő sem tanulja meg, nem lett a „bolondja”,
viszont számonkéri, az ő tárgya minden,
hisz a nebulóknak egyéb dolguk sincsen!
Csakis ez a tantárgy lehet elég fontos!
S hogy van nyolc-tíz ilyen? Ne zavarjon pont most!
Mintha a sok gyerek mást nem is tanulna,
mintha ez az élet tantárgyakon múlna.

Mert az, aki tudja, az bizony csinálja,
néha ír könyveket, nem csak fabrikálja,
hanem megmutatja, hogyan kell csinálni,
saját szakmájának mesterévé válni.
Ki könyvből tanulta, bizony az tanítja,
s nem érdekli őt, hogy mi a tudás nyitja.
Inkább számonkéri a leírt szavakat,
így képez lexikon tudású szamarat!

Vajon az életre miért nem nevelnek,
mért marad céltalan ma a legtöbb gyermek?
Olyan dolgokat tud, mit sohasem használ,
s mégis sokszor butább az egyszerű parasztnál.
Nem könyveket kéne a fejbe tölteni,
hiszen a kis lurkó nem lesz ettől zseni!
Gondolkodásmódot kéne tanítani,
ötlet erejével útnak indítani.

Hiszen a magyar nyelv mindent megmagyaráz,
s aki birtokolja, mást földig nem aláz,
inkább a saját és a másoknak hasznára,
ötletekre, tervre, álmokra használja.
Hiszen a magyar nyelv fejben képet alkot,
logikában segít, meg amit akartok.
Ezért van a népben művész, feltaláló,
ezért lett sok magyar jó tudóssá váló!

Amit meg tudni kell, ott van a könyvekben,
előkereshető, hadd éljünk könnyebben!
Nem az okos fejet kell terhelni vele,
lexikális tudást gyömöszölve bele.
Ne érdemjegyektől legyen nyomorítva,
ne meneküljön az élet elől sírva!
Hisz, aki mindent tud, szinte nem tud semmit,
engedd, koncentrálja egyre a figyelmit!

Tanuljon csak élni, élőn gondolkodni,
nem kell megalázni, fájdalmat okozni!
A tehetségét Ő hadd tudja megélni,
a rossz osztályzattól sose kelljen félni!
Hiszen minden lélek egy formán értékes,
ezt mérlegre tenni Isten illetékes!
Mindenből egyformán nem lehet a legjobb,
de ha mindenből kell, tehetsége elfogy.

Aranyosi Ervin © 2018-06-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Vágy és hit


Aranyosi Ervin: Vágy és hit

Mikor eljutsz a célhoz, egy újabb vágy fog el,
s mindaddig hajt a lelked, míg vágyad nem fogy el.
Amíg van késztetésed, addig felkel Napod,
amíg hiszel magadban, mire vágysz, megkapod!
Mert teremtő a vágyad, és bármit megteremt,
bejárhatod világod, az egész végtelent!
Akadályod kívül nincs, csak benned létezik,
ha a kétség nem gátol, minden elérkezik.

Hidd el csak rajtad múlik, milyen mag kel ki majd,
hisz erről szól az élet, hogy belülről mi hajt,
hogy miképpen tapasztalj, arra hited vezet,
mert vágyaid megélni siker és élvezet.
Egy isteni ajándék lelked mélyén a vágy,
s bár valós működése számodra még talány,
azért ha bízva bízol, egy szebb jövő jön el,
s ha tisztán látod célod, a lét körülölel.

Mert jó Atyád oly gazdag, s megad mindent neked:
szabad az akaratod, s tiéd a képzelet!
Igazi varázspálca, s ha hiszed, kész csoda,
s ha rosszul menne sorsod, nem mástól mostoha,
csak saját kétkedésed állja útját megint,
megváltozik a kérés, bevett hited szerint.
Mikor hited és vágyad egy irányba mutat,
megleled vágyaidhoz a helyes, jó utat!

Aranyosi Ervin © 2018-06-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A négy elem dala

Aranyosi Ervin: A négy elem dala

Lángból jöttél, tűzzé váltál.
Annyi mindent megpróbáltál.
Szíved égő, lelked lángol,
mégsem értesz a világból,
semmit, ami jobbá tenne,
csak mint a gyertya égsz el benne!

Légy hát a tűz, ami éltet,
ne sodorjon el az élet,
ne pusztíts, csak csendben lobogj,
legyél kedves és ne morogj!
Legyél a szeretet lángja,
meleget hozz a világba.
Ne olyan légy mely megéget,
jószándék vezessen téged!

Vízből jöttél, jéggé váltál,
keménykedni megpróbáltál,
de a szerep nem a tiéd,
hisz nem is vagy igazi jég.
Szíved szeretettől olvad,
nem találod helyed, hol vagy?

Légy csak a víz, ami éltet,
itasd át a mindenséget.
Fűnek, fának inni adjál,
élet adó víz maradjál.
Oldódjon fel minden bánat,
adj új erőt a világnak.
Jó célokra használd erőd,
gyógyíts beteget, a szenvedőt!

Földből nőttél, élő lettél,
örök élőnek születtél.
Hisz a lelked halhatatlan,
élő minden pillanatban.
haláltól már nem kel félni.
Kezdj el élni, kezdj el élni!

Légy az anyagba szállt lélek,
minden más is egy tevéled,
emelkedj fel, legyél boldog,
tapasztalj, hisz ez a dolgod.
Tested többé nem húz vissza,
ha a vágyak vízét issza.
Hagyd teremni bűvös elméd,
élvezd teremtőd kegyelmét!

Légből jöttél, égen szállni,
lélekkel emberré válni.
Repülj hát a szavak szárnyán,
ne búsulj a tegnap árnyán,
Valósíts meg minden álmot,
amit egykor lelked látott!

Légy lélegzet, ami éltet,
legyél, ami nem ér véget.
Legyél magad a varázslat,
tegyél jót hozó csodákat!
Legyél az, ki megtapasztal,
égen együtt száll a Nappal!
Legyél felhő tágas égen,
élj örömmel, élj csak szépen!

Aranyosi Ervin © 2018-06-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Medvetánc


Aranyosi Ervin: Medvetánc

Medvetáncot táncolunk!
Homlokot nem ráncolunk.
Hisz elillan minden gondunk,
búnak, bajnak búcsút mondunk,
s élvezzük az életet!

Látod, ez a medvetánc.
Ha nem köt meg szörnyű lánc,
szabad lelkünk táncba fog,
vidám, s többé nem nyafog!
Csak élvezzük az életet!

Madárdalból zene szól!
Lépj a táncba bele jól!
Lépésedre jól ügyelj,
a ritmusra jól fülelj,
és élvezd az életet!

Hiszen a tánc lüktetés,
szíved szebben lüktet és
jó a kedved, táncba fogsz,
nem csüggedsz és nem nyafogsz,
élvezed az életed.

Aranyosi Ervin © 2018-05-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Legyél dalom!


Aranyosi Ervin: Legyél dalom!

Veled együtt álmodom világom,
hidd el, hogy rád is szükségem van itt.
Néha azért, mert dicséretre vágyom,
s néha szavad új álmokat tanít.

Veled, tudom, hogy teljesebb az élet,
veled napom gazdagabban telik.
A magányban a lélek semmivé lett,
s örömüket csak bolondok lelik.

Köszönöm hát, hogy elkísérsz az úton,
köszönöm én a kedvességedet.
S ha te csüggednél, majd kezemet nyújtom,
s boldog vagyok, hogy veled lehetek.

Légy kísérőm és szebbítsd életem,
legyél dalom, szonettem énnekem!

Aranyosi Ervin © 2018-02-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szeretni és szeretve lenni


Aranyosi Ervin: Szeretni és szeretve lenni

Hiszem, hogy tudnánk szebben élni,
hiszem, az élet szebb lehet!
Nem kell küzdeni, csak remélni,
az Isten jó tesz csak veled!

Az ördög visz csak tévutakra,
ne hallgass rá, kerüld el őt!
Jut apró csoda minden napra,
ha tisztán állsz az úr előtt!

Szeretni sem csak röpke álom,
hiszen ha szívvel élteted,
megélheted azt bármi áron,
s szebbé teszi az életed.

Szeretni kell, s szeretve lenni,
a nagy titok mindössze ennyi!

Aranyosi Ervin © 2018-05-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A versen át súgom…


Aranyosi Ervin: A versen át súgom…

Kevés a vers, ha szép csak.
Kevés, ha nem tanít!
Kevés a szó, ha épp csak
csendben elandalít.
Hiába szól a létről,
útmutatást nem ad,
s te járod újra, s újra,
bejáratott utad.

Kevés a vers, ha altat,
s nem rázza lelked fel.
Kevés, ha nem ad vágyat,
hogy változtatni kell!
Ha bezárul körötted
köröd, s rabságban tart,
ha téves késztetések
bénítják meg a kart.

Hiába írom versem,
ha csupán szép neked,
s nem mutat szebb világot,
nem ad szebb életet.
Ha nem kelt benned vágyat:
erős és jobb legyél!
Azért, hogy szebb jövődért
lépéseket tegyél.

Nem hiszel Istenedben,
csak féled a halált.
Lelked testedben szenved,
méltó célt nem talált!
Nem tudsz jobbá szeretni,
embert és állatot,
nem tudsz magadba nézni,
nincs önvizsgálatod.

Ítélkezel, s nem ismersz
engem, vagy másokat.
Mások tükröznek téged,
hát szíved fáj sokat.
Hiába van kezedben
a szabad akarat,
ha hited erejével
elzárod magadat.

Egy életen keresztül,
csak haldokolva élsz.
Nincs időd semmi másra,
a holnapoktól félsz.
A félelmed teremt csak,
– mérgezett gondolat –
amely a rosszat vonzza,
s teremti poklodat.

Ember, tanulj hát élni!
Szeret az Istened!
Szabaddá tette lelked,
csodát is tett veled:
A teremtés csodáját,
s csak tőle vársz csodát,
bár bármit megteremthetsz
mit vágyó lelked lát!

Te építsz mennyországot,
ha szívvel akarod,
de ha a poklot féled,
hát azt is megkapod.
Választhatsz jót, vagy rosszat,
s az mind meglesz neked,
mert csak tapasztalásról
szólhat az életed.

Sosem más írja sorsod,
– nyújtson neked vigaszt! –
te alkotod világod,
vagy rombolod le azt.
Hiába látod szépnek,
ha versem elvakít!
Ha csak egy pillanatra
poklodból kiszakít.

Ha sosem ismered meg
életed szép okát,
ha nem tudok a verssel
érthetőn hatni rád,
akkor hiába minden,
a versem céltalan!
Hiszen a költészetnek
fontosabb célja van!

Rést nyitni a világra,
megmutatni neked,
hogyan teremt világot
az áldott képzelet.
Hogy minden gondolattal
bevonzod a csodát,
s ha félelem nem gátol,
a jövőd írod át!

És bizony, mondom néked,
lelkünk, ha összefog,
elmúlik minden bánat,
mitől a Föld sajog!
Ha közösen teremtünk,
világunk szebb lehet,
ezt súgja folyton lelkem
a versen át neked!

Aranyosi Ervin © 2018-05-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: Szeretetről szóljon minden!


Aranyosi Ervin: Szeretetről szóljon minden!

Ember, ezt a Földet,
neked adta Isten!
Egyéb dolgod nincsen,
csak gazdálkodj vele!

Ne marakodj folyton
egymással a kincsen!
Más dolgod úgy sincsen,
csak lelket önts bele!

Keltsd végre életre
a szép földi világot,
öntözz száz virágot,
és teremts életet!

Alkoss gondolattal,
fejleszd a tudásod,
jövőd útját ásod,
s az álmod szép lehet!

Refrén:
Szeretetről szóljon minden egyes perced,
tanulj csak meg adni és kapd meg, ami jár!
Váljon valósággá minden csodás terved,
és a mennyországod már a Földön vár!
Szeretetről szóljon szívedben az ének,
mindig azt ad másnak, amit szeretnél.
Ezért született le a világra a lélek,
és ha elfogadnád, boldog lehetnél!

Álmodj új világot,
képzeld bele magad,
hited, ha elragad
boldoggá leszel!

Élj együtt kedvesen,
ne építs fel falat,
légy boldog és szabad
ha csupa jót teszel.

Tanulj végre élni,
holnapot teremtve,
álmokon merengve
alkotni csodát

Teremtővé válni,
jó emberré lenni.
Magadon érezni
az Isten mosolyát.

Refrén:
Szeretetről szóljon minden egyes perced,
tanulj csak meg adni és kapd meg, ami jár!
Váljon valósággá minden csodás terved,
és a mennyországod már a Földön vár!
Szeretetről szóljon szívedben az ének,
mindig azt ad másnak, amit szeretnél.
Ezért született le a világra a lélek,
és ha elfogadnád, boldog lehetnél!

Aranyosi Ervin © 2018-04-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szeretni akarok!


Aranyosi Ervin: Szeretni akarok!

Szeretni akarok, szeretetre vágyom,
kedves közelséged érezni kívánom.
Érezni akarom: összeér a szívünk!
Csupán a jó érzést kell egymáshoz vinnünk.
Kérlek, taníts engem őszintén szeretni,
ennyi csak a vágyam, és szeretve lenni!
Szeretetburokban csodaszép az élet,
érezni akarom, hogy szeretve élek!

Aranyosi Ervin © 2018-04-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva