ember | Aranyosi Ervin versei

márc
23

Aranyosi Ervin: Ünnepeld a tavaszt!

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, dal, élet, ember, félelem, hit, madarak, mosoly, természet, Ünnepeld a tavaszt!, vers, virágok 3 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Ünnepeld a tavaszt!

Odakint a kertben madarak dalolnak,
nekik nem is kérdés, vajon lesz-e holnap?
Csak az ember teremt félelmet magának,
megásva a sírját a szebb holnapjának.

Bárcsak madár lennék, egy faágra ülnék,
a bús embert látva, igencsak derülnék,
hiszen itt a tavasz, feléled a világ,
bizakodva nyílik a sok tarka virág!

Csak az embereknek lóghat most az orra,
gyászosan tekintve az eljövő korra,
hisz a félelmei a lelkét nyomasztják,
céljait, vágyait sorra elsorvasztják.

Miért lett az ember ilyen hitevesztett?
Benne a félelem gyökeret eresztett,
s elnyomja az élet csodatermő fáját,
s elveszti reményét, s elveszti a hálát.

Tavasz van, éledjünk, akár a természet,
vegyük világunkban észre most a szépet!
Hiszen kint a réten a virágok nyílnak,
fű serken, s a fák is rügyezni tanítnak.

Csak az ember szívben maradt a didergés,
félelem, szorongás, hogy a holnap elvész.
Elfelejt az ember mosolyogni, élni,
csak túlélésre hajt, s hagyja szívét félni!

Ébredjünk, tavasz van, mosoly-rügy fakadjon,
a madarak dala újra reményt adjon!
Napról, napra szebbítsd környező világod,
hagyd életre kelni kinyíló virágod.

Locsolgasd hadd nyíljon – hited erejével –
a lélek zenéje hadd áradjon széjjel.
Szeress, ez a gyógyír, sóvárgó szívekre,
ne légy világodból önként számkivetve!

Hallgasd a madárdalt, viduljon a lelked,
a tavaszt idén is meg kell ünnepelned!
Holnapod magjait, te ültesd a mában,
oldódj a madarak biztató dalában.

Aranyosi Ervin © 2020-03-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

márc
3

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Miért is vagyunk itt?

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, élet, ember, felelősség, hála, Isten, megbecsülés, Miért is vagyunk itt?, pénz, természet, vers Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Miért is vagyunk itt?

Úgy szeretném elmondani azt, amit tanultam,
szeretném, ha értelmessé válna már a múltam.
Leszűrhetném mind belőle, hogy mi, miért történt?
Egy szebb jövő érdekében változhatnék önként!
Úgy szeretném elmondani, hogy értse meg más is,
a kimondott szó – szeretet – nem csak üres frázis!
Úgy szeretnék az emberek fényszórója lenni,
megmutatni a jó utat, s jó irányba menni!

Úgy szeretném megtalálni értelmét a létnek,
hiszen sokan hiszik azt, hogy csupán egyszer élnek,
s ezt az egyet sem élvezik, leélik szenvedve,
keserűen, szomorúan, haláltól rettegve.
Az életünk jó iskola és tanulni jöttünk,
leszülettünk, s jó Atyánkkal szerződést kötöttünk,
megtanulunk jó lelkekké, jó emberré válni,
becsülettel, tisztességgel mind egymást szolgálni!

Nem a jó jegyért tanulunk, nem is holmi pénzért!
Örömökért, boldogságért, megelégedésért!
Ha elhisszük – egyek vagyunk – egy anyagból gyúrva,
nem bántjuk a többi embert, múltunkból tanulva!
Új jövőnket építgetjük szívvel, szeretettel,
saját sorsát igazgatja végre majd az ember.
Amit ad, azt kapja vissza, s rájön, jót kell adni,
megpróbálni nehézség közt embernek maradni.

Megbecsüljük világunkat, mást is hagyva élni,
sose kelljen, egy lénynek sem pusztulástól félni!
A Földünkre, mint szülőnkre, nézzünk szeretettel,
felelősen éljünk együtt a szép természettel!
Ne gyilkoljunk önző céllal, az élőt becsüljük,
tetteinkkel tehetünk, hogy véget elkerüljünk!
Gyermekeink élettere ma még ránk van bízva,
ne a vagyonnal törődjünk, gazdagra meghízva!

Természeti törvényeket kéne megismerni,
megérteni, mi, miért van, igaz útra lelni!
Visszaadni a világnak, mit elvettünk tőle,
és ha visszatér az élet, kapunk majd belőle.
Hiszen annyi szép vesz körül, miért is nem látjuk?
Miért is nem gyönyörködünk, miért nem csodáljuk?
Figyelmünket csak a gondra, fájóra tereljük,
nem is csoda, hogy nyomában erőnket sem leljük!

Tudod, hogyha hálás lennél, mindig többet kapnál?
Ha másokat megbecsülnél, s jószívűen adnál,
te is kapnál – s ez nem üzlet – lásd másképp világod!
A lelkednek erejével érhetnéd el álmod.
Néha-néha szállj magadba, keresd a miért-et,
lelked mélyén ott a válasz, egyszer majd megérted.
Ha megérted hogy működik, szeretet gyúl benned,
belső fényed megmutatja, merre is kell menned!

Aranyosi Ervin © 2020-03-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

febr
14

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Szeretném, ha mosolyognál!

Category: Érzelmek, szeretet, magány, boldogság, vágyakozás Tags: álmaid, Aranyosi Ervin, bátor, csodás, élet, ember, jövő, kedv, Önmagad, pillanat, szépség, Szeretném ha mosolyognál, teremt, vers 11 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Szeretném, ha mosolyognál!

Szeretném, ha mosolyognál,
mit tehetnék érted?
Mitől lenne jobb a kedved?
Hisz csodás az élet.
Csak meg kéne tapasztalni,
s hinned önmagadban,
megtalálni a szépséget
minden pillanatban!

Szeretném, ha tudnád azt,
hogy mennyire csodás vagy.
Szeretnék az álmaidhoz
hitet adni, szárnyat!
Csupán el kellene hinned
különlegességed,
jóembernek, segítőnek
teremtett az élet.

Szeretném, ha bátor lennél,
s elkezdenél élni,
ha a múltat szebb jövőre
ki tudnád cserélni!
Jó lenne, ha megtalálnád
szíved legszebb álmát,
ha utadon elindulnál
és végigcsinálnád!

Szeretném, ha boldog lennél,
attól, amit érzel,
ha rájönnél mosolyoddal
sokkal többet érsz el!
Ne rejtsd azt el, engedd másnak,
hogy boldognak lásson,
lehet, a te mosolyod
a legszebb a világon!

Aranyosi Ervin © 2020-02-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

febr
1

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Mai Sziszifusz

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, börtön, ember, hitrendszer, horizont, ketrec, Mai Sziszifusz, nap, sors, súlya, vers, világ 2 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Mai Sziszifusz

Válladon a világ sorsa,
de egyedül nem bírod?
Lerogysz inkább és az égnek
bánatodat elsírod.
Nincsen, aki felemeljen,
nincsen aki támogat,
nincsen, aki visszaadja,
elveszített álmodat!

Agyonnyom a sorsod súlya,
s azt hiszed más tette rád!
Nagy teher a lélek búja,
s elvész benne a világ!
Fejedet sem emeled fel,
lábad bámulod csupán,
kiutat nem lel az ember,
míg csak lenéz ostobán!

Nem látod a horizontot,
ahol éppen kel a Nap,
s elhiszed, hogy az a gondod:
szűk ketrecben tartanak!
Hitrendszered börtönében
raboskodsz és nincs erőd,
rossz ripacsként alakítasz
megvezetett szenvedőt.

Ám a lakat kulcsa ott van,
ha felemelnéd fejed,
meglelnéd a csillagokban,
odaírták fel neked!
Lenn a porban nincsen semmi,
ami téged felemel,
ott lent nem tudsz naggyá lenni,
lelked vágyakra sem lel!

Nézz előre, nyisd nagyobbra
mindent látó szemedet,
ugyanaz az ajtód nyitja,
ami eddig vezetett,
csak másképpen kell használni,
börtönt nyit a gondolat,
engedd végre fennen szállni,
eleresztve gondokat.

Ereszd el, mi földre húzott,
tárd ki végre szárnyaid!
Megnyílhat a bűvös ajtó,
mit képzelet tágra nyit!
Képzeleted erejével,
akármi elérhető,
ne a szakadékba bámulj,
mikor hív a hegytető!

Tárd ki lelked ablakát
és engedd végre be a fényt!
Rossz hiteid szórd a tűzbe,
mik megölték a reményt.
Ne hidd el a lehetetlent,
hiszen nem is létezik!
Lakasd jól az éhes lelked,
mely álmokra éhezik!

Válladról a világ sorsát,
dobd le, nem kell hordanod!
Varázsold le börtönödről
az ott tartó lakatot!
Élvezd ki a földi létet,
tedd boldoggá lelkedet,
a világot, terhét hordva,
jobbá tenned nem lehet!

Tedd rendbe a saját léted,
s követni fog a világ!
Kíváncsivá válik mindaz,
aki ismer, aki lát!
Hisz a saját változásod,
másnak is utat mutat,
szebb világba indulhat el
nyomodban majd a tudat!

Légy világod teremtője,
hiszem, többet érdemelsz!
Figyeld lelked, tanulj tőle,
általa szebb létre lelsz.
Figyeld csak meg, a világ is
visszahat és támogat,
elérheted minden vágyad,
oly távoli álmokat.

Nem kell más, csak higgy magadban,
és egyszer csak sikerül,
úgy változik a világod,
ahogy te ott, legbelül!
Nincs szükséged küzdelemre,
célhoz békés út vezet,
és ha önmagadba fordulsz,
a térképet megleled!

Aranyosi Ervin © 2020-02-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

dec
21

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Betlehemi gondolatok

Category: Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Húsvét Tags: Aranyosi Ervin, ember, fia, Isten, jászol Betlehemi gondolatok, mennyország, szeretet, születés, vers 4 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Betlehemi gondolatok

Jászolban született, nem pénztől volt gazdag.
Tanítani készült szegénynek, igaznak.
Új utat mutatni az emberiségnek,
világot láttatni élőnek és szépnek.
Mint az újszülötté, tiszta volt a lelke,
az élete célját a jóságban lelte.
Tudta, a szeretet szebb világot épít,
csak le kéne zárni végre már a régit.

Ember fia volt ő, s Istené is egyben,
s mi mind részesültünk, ebben a nagy kegyben!
Csak nem tudunk róla, bár jó lenne tudni,
így tudnánk a létben mennyországba jutni!
Jászolban született, s mutatta az utat,
amit a tudomány nem igazán kutat.
Ma is a hatalom, a pénz uralkodik,
az emberi szívben nem is hajnalodik.

Eltelt kétezer év, de ma is ott tartunk,
kilépni a körből soha nem akartunk,
nyomába eredni az ősi tudásnak,
amit eltitkolnak, előlünk elásnak?
Sajnos a megváltás neki sem sikerült,
minden tanítása messzi ködbe merült,
s kinek a tanítás volna csak a dolga,
az is hatalomtól megvezetett szolga.

A szeretet útját kellene meglelnünk,
azon elindulva Őt megünnepelnünk,
zarándokká válni egy szebb világ felé,
hol a lét értelmét az ember meglelé.
Jó lenne, ha bennünk újra megszületne,
és az életének értelme lehetne,
ha képesek lennénk mi is feltámadni,
és a földi létnek új értelmet adni!

Aranyosi Ervin © 2019-12-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

dec
16

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Ima a Madarak Urához

Category: Állatok, természet, Madarak Tags: Aranyosi Ervin, élőlények, ember, Erdő, gazda, Ima a Madarak Urához, lakóhely, Uram, város, vers Leave a Comment

Fotó: Vehofsics Erzsébet Zsóka

Aranyosi Ervin: Ima a Madarak Urához

Imádkozom, imádkozom
Madarak Urához,
hidd el Uram, imádságom
nem embert utánoz!
Kérlek Uram, éltess minket,
óvd meg az erdőnket,
hadd végezzük általad nyert
földi teendőnket!

Mert az ember nem jó gazda,
fáinkat kivágja,
a szemetét szerteszórja,
s jövőjét sem látja.
Városai terjeszkednek
madarak kárára,
s olyan vak, hogy nem is látja,
mi ennek az ára!

Eltűnnek az élőlények,
lakóhelyünk gyérül,
kérlek Uram, tégy valamit,
hívlak segítségül!
Imádkozom, fohászkodom,
a szemeit nyisd fel!
Ő is bele fog pusztulni
a sok szerzett kinccsel!

Aranyosi Ervin © 2019-12-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

nov
25

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Nem harcol az Isten

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, boldog, ember, Isten, Lélek, Nem harcol az Isten, szabad, szolgál, teremtő, törvény, vers, világ Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Nem harcol az Isten

Isten sohasem harcol
veled, vagy ellened!
Hiszem, az ő nevében
harcolni nem lehet!
A harc, a küzdelem,
nagyon is emberi,
és nyerni is az képes,
ki ezt felismeri!

Isten sosem büntet,
nem rak rád láncokat,
de engedi, ha kell,
hogy leláncold magad!
Nem bánt, nem ver bottal,
csak tükröt tart neked,
s megérted a létet,
ha ezt felismered.

Jóisten nevében
szeretni tudsz csupán!
Figyellek, s nem értem,
minek harcolsz bután?
Dobd el véres kardod,
hisz az nem boldogít,
szeretettől lehetsz
igazán boldog itt!

Vegyél róla példát,
nem harcol Istened!
Hagyja megtörténni,
a dolgokat veled,
mit lelkedből küldesz,
az hozzád visszatér,
s visszaüt, ha küzdesz
anyagi célokért.

Legyen hát más célod,
legyél boldog, szabad,
s mások érdekében
emeld fel csak szavad!
Tudd, nem harc az élet,
a lét nem küzdelem!
Szeress, élj a mában,
józanul légy jelen!

Azt tedd, ami épít,
ami csak jól esik,
ami megemeli
lelked érzéseit,
amitől nap, mint nap
jobban érzed magad,
ami örömöt ad,
mitől lelked szabad!

Légy hát a világod
jó megfigyelője!
Lásd meg, mitől mennek
dolgaid előre!
Merj álmodni nagyot,
s hagyd valóra válni,
hagyd a mindenséget
lelkedet szolgálni!

Szemedet irányítsd
a jóra, a szépre,
hogy a világnak
a lényegét vedd észre!
Hogy lásd, akkor kaphatsz,
ha képes vagy adni,
ha a teremtőddel
együtt tudsz haladni.

Hisz ő egy úton jár,
arról sosem tér le,
ő a szeretetét
sosem teszi félre,
de mikor a vágyad
harc és küzdés lenne,
azt elnézi neked,
nem gátol meg benne.

Ám a világunkat
törvények vezérlik,
az írottak között
rengeteg a tévhit.
Ám, ha az igazit
szépen megfigyeled,
megérted a létet,
mi történik veled.

Bizony, ha az ember
tudna, s nem harcolna,
tán az egész világ
élhetőbb hely volna,
egymásra úgy néznénk,
mint valódi társra,
kivel együtt megyünk
egy nagy utazásra!

Kitől tanulhatunk,
kitől jobbá válunk,
kitől szebb is lehet
létező világunk?
S lesz, kit mi tanítunk
földi szépre jóra,
hogy a közös álmunk
válhasson valóra!

Látod, ebben lenne
jó társunk az Isten,
s hiszem, mellénk állna,
hogy rajtunk segítsen!
Csak a szeretetét
kéne elfogadnunk,
s minél több társunknak
szívvel továbbadnunk!

Ám, amíg a harc dúl,
pénz és siker ural,
szembe kell hogy szálljunk,
lelkünk árnyaival,
hiszen mi teremtjük
ellenségeinket,
s azok tesznek végül
szörnyű sírba minket.

Nem harcol az Isten,
ennyit kell értened,
szeretne szeretni,
s örvendezni veled!
Minden teremtménye,
belőle jött létre,
s mindnek szükség lenne,
felismerő fényre.

Megvilágosodás,
fényesen teremtés,
sötét gondolatból
valós lélek-mentés
– ez lenne a dolgunk,
mert ezért születtünk,
mind a magasztos fény
gyermekei lettünk!

Már csak az a kérdés,
mért élünk sötétben?
Mért látjuk jövőnket
csüggedten, sötéten?
Mi kell, hogy a lelkünk
magasra emeljük,
utat teremtőnkhöz
közösen megleljük!

Aranyosi Ervin © 2019-11-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

nov
22

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Varázspálca

Category: Érzelmek, szeretet, magány, boldogság, vágyakozás Tags: Aranyosi Ervin, ember, föld, hit, jó, segít, szabad, teremt, valóság, varázspálca, végtelen, vers Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Varázspálca

Mire jó a varázspálca?
Kavarni a levegőt…
Föld színéről felemelni
az addig nem lebegőt!
Legyőzni a nehézséget,
súlytalanná tenni azt,
napi gondra varrni véget,
bajokra hozni vigaszt.
Szárnyat adni vágyainknak,
létrehozni, ami nincs,
mosolyt csalni sírós arcra,
mert a mosoly drága kincs.

Valósággá tenni álmot,
jóvá tenni, ami rossz,
az emberrel elhitetni,
nem létezik a gonosz!
Segíteni elképzelni,
majd valóra váltani,
reményt adni tiszta hittel,
hogy alakul valami.
Teremteni varázsszóval,
s lelkünk mélyén látni már,
hogy mindaz, mit elképzeltünk,
megvalósulásra vár.

Legyen hát egy varázspálcánk,
segítsen a képzelet!
Merjük hinni, elképzelni,
hogy az élet szép lehet!
Mert a képzelet varázslat,
ne engedd, hogy elvegyék!
Mások gúnyos víziói,
sorsod rosszabbá tegyék!
Hunyd be szemed, s képzeletben,
varázspálcád vedd elő!
Érezd, ahogy benned vibrál,
a jót teremtő erő!

Ám vigyázz, csak jóra használd,
ne bánts vele másokat!
Segíts inkább lebontani
a képzelet rácsokat!
A lelkünk hadd meneküljön,
s legyen végtelen szabad!
Használd hát a varázspálcád,
s varázsoló szép szavad!
Ha majd végre minden ember,
tisztán lát és jót teremt,
szeretetben fogunk élni,
varázsolva szebb jelent!

Aranyosi Ervin © 2019-11-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

nov
21

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Életegyetem

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, boldog, boldogulni, Életegyetem, ember, föld, küzdelem, menny, szeretet, tanulni, vers Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Életegyetem

Boldognak lenni, ez az életcélunk.
Ezért jövünk. Lelkünk életre kel.
Esélyt ad rá a születés csodája,
hol új út nyílik, s álom kezdődik el.

Lehetünk boldogok annyi féle módon,
ha van oly érzés, mely minket boldogít,
de keresztül kell vágnunk a bozóton,
és ami gátol, az egyúttal tanít.

Hisz minden ember boldog akar lenni,
de sok nem érti, ez nem küzdelem!
Nem kell csatázni, háborúba menni,
csak érteni, hogy egy vagy énvelem.

Vedd csak észre a hétköznap csodáit,
az öröm apró, csillogó cseppjeit!
Mindazt a szépet, ami élni csábít,
amely a Földön már mennybe repít!

Együtt könnyebb lesz – hidd el – boldogulni!
Nyújtsd hát kezed, és gyere énvelem!
Az embernek szeretetet kell tanulni,
ennyiből áll az életegyetem!

Aranyosi Ervin © 2019-11-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

nov
15

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Mi a dolga az embernek?

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, Budapest, cél, élet, ember, föld, iskola, Lélek, Mi a dolga az embernek?, szív, vers Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Ünnepeld a tavaszt!

Odakint a kertben madarak dalolnak, nekik nem is kérdés, vajon lesz-e holnap? Csak az ember teremt félelmet magának, megásva a sírját a szebb holnapjának.

Bárcsak madár lennék, egy faágra ülnék, a bús embert látva, igencsak derülnék, hiszen itt a tavasz, feléled a világ, bizakodva nyílik a sok tarka virág!

Csak az embereknek lóghat most az orra, gyászosan tekintve az eljövő korra, hisz a félelmei a lelkét nyomasztják, céljait, vágyait sorra elsorvasztják.

Miért lett az ember ilyen hitevesztett? Benne a félelem gyökeret eresztett, s elnyomja az élet csodatermő fáját, s elveszti reményét, s elveszti a hálát.

Tavasz van, éledjünk, akár a természet, vegyük világunkban észre most a szépet! Hiszen kint a réten a virágok nyílnak, fű serken, s a fák is rügyezni tanítnak.

Csak az ember szívben maradt a didergés, félelem, szorongás, hogy a holnap elvész. Elfelejt az ember mosolyogni, élni, csak túlélésre hajt, s hagyja szívét félni!

Ébredjünk, tavasz van, mosoly-rügy fakadjon, a madarak dala újra reményt adjon! Napról, napra szebbítsd környező világod, hagyd életre kelni kinyíló virágod.

Locsolgasd hadd nyíljon – hited erejével – a lélek zenéje hadd áradjon széjjel. Szeress, ez a gyógyír, sóvárgó szívekre, ne légy világodból önként számkivetve!

Hallgasd a madárdalt, viduljon a lelked, a tavaszt idén is meg kell ünnepelned! Holnapod magjait, te ültesd a mában, oldódj a madarak biztató dalában.

Aranyosi Ervin: Miért is vagyunk itt?

Aranyosi Ervin: Szeretném, ha mosolyognál!

Szeretném, ha mosolyognál, mit tehetnék érted? Mitől lenne jobb a kedved? Hisz csodás az élet. Csak meg kéne tapasztalni, s hinned önmagadban, megtalálni a szépséget minden pillanatban!

Szeretném, ha tudnád azt, hogy mennyire csodás vagy. Szeretnék az álmaidhoz hitet adni, szárnyat! Csupán el kellene hinned különlegességed, jóembernek, segítőnek teremtett az élet.

Szeretném, ha bátor lennél, s elkezdenél élni, ha a múltat szebb jövőre ki tudnád cserélni! Jó lenne, ha megtalálnád szíved legszebb álmát, ha utadon elindulnál és végigcsinálnád!

Szeretném, ha boldog lennél, attól, amit érzel, ha rájönnél mosolyoddal sokkal többet érsz el! Ne rejtsd azt el, engedd másnak, hogy boldognak lásson, lehet, a te mosolyod a legszebb a világon!

Aranyosi Ervin: Mai Sziszifusz

Válladon a világ sorsa, de egyedül nem bírod? Lerogysz inkább és az égnek bánatodat elsírod. Nincsen, aki felemeljen, nincsen aki támogat, nincsen, aki visszaadja, elveszített álmodat!

Agyonnyom a sorsod súlya, s azt hiszed más tette rád! Nagy teher a lélek búja, s elvész benne a világ! Fejedet sem emeled fel, lábad bámulod csupán, kiutat nem lel az ember, míg csak lenéz ostobán!

Nem látod a horizontot, ahol éppen kel a Nap, s elhiszed, hogy az a gondod: szűk ketrecben tartanak! Hitrendszered börtönében raboskodsz és nincs erőd, rossz ripacsként alakítasz megvezetett szenvedőt.

Ám a lakat kulcsa ott van, ha felemelnéd fejed, meglelnéd a csillagokban, odaírták fel neked! Lenn a porban nincsen semmi, ami téged felemel, ott lent nem tudsz naggyá lenni, lelked vágyakra sem lel!

Nézz előre, nyisd nagyobbra mindent látó szemedet, ugyanaz az ajtód nyitja, ami eddig vezetett, csak másképpen kell használni, börtönt nyit a gondolat, engedd végre fennen szállni, eleresztve gondokat.

Ereszd el, mi földre húzott, tárd ki végre szárnyaid! Megnyílhat a bűvös ajtó, mit képzelet tágra nyit! Képzeleted erejével, akármi elérhető, ne a szakadékba bámulj, mikor hív a hegytető!

Tárd ki lelked ablakát és engedd végre be a fényt! Rossz hiteid szórd a tűzbe, mik megölték a reményt. Ne hidd el a lehetetlent, hiszen nem is létezik! Lakasd jól az éhes lelked, mely álmokra éhezik!

Válladról a világ sorsát, dobd le, nem kell hordanod! Varázsold le börtönödről az ott tartó lakatot! Élvezd ki a földi létet, tedd boldoggá lelkedet, a világot, terhét hordva, jobbá tenned nem lehet!

Tedd rendbe a saját léted, s követni fog a világ! Kíváncsivá válik mindaz, aki ismer, aki lát! Hisz a saját változásod, másnak is utat mutat, szebb világba indulhat el nyomodban majd a tudat!

Légy világod teremtője, hiszem, többet érdemelsz! Figyeld lelked, tanulj tőle, általa szebb létre lelsz. Figyeld csak meg, a világ is visszahat és támogat, elérheted minden vágyad, oly távoli álmokat.

Nem kell más, csak higgy magadban, és egyszer csak sikerül, úgy változik a világod, ahogy te ott, legbelül! Nincs szükséged küzdelemre, célhoz békés út vezet, és ha önmagadba fordulsz, a térképet megleled!

Aranyosi Ervin: Betlehemi gondolatok

Aranyosi Ervin © 2019-12-21. A vers megosztása, másolása, csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Aranyosi Ervin: Ima a Madarak Urához

Imádkozom, imádkozom Madarak Urához, hidd el Uram, imádságom nem embert utánoz! Kérlek Uram, éltess minket, óvd meg az erdőnket, hadd végezzük általad nyert földi teendőnket!

Mert az ember nem jó gazda, fáinkat kivágja, a szemetét szerteszórja, s jövőjét sem látja. Városai terjeszkednek madarak kárára, s olyan vak, hogy nem is látja, mi ennek az ára!

Eltűnnek az élőlények, lakóhelyünk gyérül, kérlek Uram, tégy valamit, hívlak segítségül! Imádkozom, fohászkodom, a szemeit nyisd fel! Ő is bele fog pusztulni a sok szerzett kinccsel!

Aranyosi Ervin © 2019-12-16. A vers megosztása, másolása, csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Aranyosi Ervin: Nem harcol az Isten

Isten sohasem harcol veled, vagy ellened! Hiszem, az ő nevében harcolni nem lehet! A harc, a küzdelem, nagyon is emberi, és nyerni is az képes, ki ezt felismeri!

Isten sosem büntet, nem rak rád láncokat, de engedi, ha kell, hogy leláncold magad! Nem bánt, nem ver bottal, csak tükröt tart neked, s megérted a létet, ha ezt felismered.

Jóisten nevében szeretni tudsz csupán! Figyellek, s nem értem, minek harcolsz bután? Dobd el véres kardod, hisz az nem boldogít, szeretettől lehetsz igazán boldog itt!

Vegyél róla példát, nem harcol Istened! Hagyja megtörténni, a dolgokat veled, mit lelkedből küldesz, az hozzád visszatér, s visszaüt, ha küzdesz anyagi célokért.

Legyen hát más célod, legyél boldog, szabad, s mások érdekében emeld fel csak szavad! Tudd, nem harc az élet, a lét nem küzdelem! Szeress, élj a mában, józanul légy jelen!

Azt tedd, ami épít, ami csak jól esik, ami megemeli lelked érzéseit, amitől nap, mint nap jobban érzed magad, ami örömöt ad, mitől lelked szabad!

Légy hát a világod jó megfigyelője! Lásd meg, mitől mennek dolgaid előre! Merj álmodni nagyot, s hagyd valóra válni, hagyd a mindenséget lelkedet szolgálni!

Szemedet irányítsd a jóra, a szépre, hogy a világnak a lényegét vedd észre! Hogy lásd, akkor kaphatsz, ha képes vagy adni, ha a teremtőddel együtt tudsz haladni.

Hisz ő egy úton jár, arról sosem tér le, ő a szeretetét sosem teszi félre, de mikor a vágyad harc és küzdés lenne, azt elnézi neked, nem gátol meg benne.

Ám a világunkat törvények vezérlik, az írottak között rengeteg a tévhit. Ám, ha az igazit szépen megfigyeled, megérted a létet, mi történik veled.

Bizony, ha az ember tudna, s nem harcolna, tán az egész világ élhetőbb hely volna, egymásra úgy néznénk, mint valódi társra, kivel együtt megyünk egy nagy utazásra!

Kitől tanulhatunk, kitől jobbá válunk, kitől szebb is lehet létező világunk? S lesz, kit mi tanítunk földi szépre jóra, hogy a közös álmunk válhasson valóra!

Látod, ebben lenne jó társunk az Isten, s hiszem, mellénk állna, hogy rajtunk segítsen! Csak a szeretetét kéne elfogadnunk, s minél több társunknak szívvel továbbadnunk!

Ám, amíg a harc dúl, pénz és siker ural, szembe kell hogy szálljunk, lelkünk árnyaival, hiszen mi teremtjük ellenségeinket, s azok tesznek végül szörnyű sírba minket.

Nem harcol az Isten, ennyit kell értened, szeretne szeretni, s örvendezni veled! Minden teremtménye, belőle jött létre, s mindnek szükség lenne, felismerő fényre.

Megvilágosodás, fényesen teremtés, sötét gondolatból valós lélek-mentés – ez lenne a dolgunk, mert ezért születtünk, mind a magasztos fény gyermekei lettünk!

Már csak az a kérdés, mért élünk sötétben? Mért látjuk jövőnket csüggedten, sötéten? Mi kell, hogy a lelkünk magasra emeljük, utat teremtőnkhöz közösen megleljük!

Aranyosi Ervin © 2019-11-25. A vers megosztása, másolása, csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Aranyosi Ervin: Varázspálca

Aranyosi Ervin © 2019-11-22. A vers megosztása, másolása, csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Aranyosi Ervin: Életegyetem

Boldognak lenni, ez az életcélunk. Ezért jövünk. Lelkünk életre kel. Esélyt ad rá a születés csodája, hol új út nyílik, s álom kezdődik el.

Lehetünk boldogok annyi féle módon, ha van oly érzés, mely minket boldogít, de keresztül kell vágnunk a bozóton, és ami gátol, az egyúttal tanít.

Hisz minden ember boldog akar lenni, de sok nem érti, ez nem küzdelem! Nem kell csatázni, háborúba menni, csak érteni, hogy egy vagy énvelem.

Vedd csak észre a hétköznap csodáit, az öröm apró, csillogó cseppjeit! Mindazt a szépet, ami élni csábít, amely a Földön már mennybe repít!

Együtt könnyebb lesz – hidd el – boldogulni! Nyújtsd hát kezed, és gyere énvelem! Az embernek szeretetet kell tanulni, ennyiből áll az életegyetem!

Aranyosi Ervin © 2019-11-21. A vers megosztása, másolása, csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Aranyosi Ervin: Mi a dolga az embernek?

Kis falumban, Budapesten, egy szép nap a Földre estem, lepottyantam magas égből, ám nem tudtam még, mi végből.

Mi a dolga az embernek? Vannak, akik célra lelnek? Van, hogy utat keresgélnek? Van, hogy keseregve élnek?

Amíg utad nem találod, addig várod a halálod, addig csak a túlélés hajt, hogy elkerülj minél több bajt!

Ez lenne az élet célja? Hogy az ember végig sírja? Ezért nem kell leszületni, csak, ha szeretsz feszült lenni.

Én a célom megtaláltam, sok ember él a hazámban, szemeiket nyitogatom, nézzenek ki az ablakon!

Hallgassanak szép szívükre, legyen vágyuk lelkük tükre, akarjanak merni, élni! A haláltól nem kell félni!

Egy iskola az életünk és amikor ráébredünk, hogy csupán tanulni jöttünk, eloszlik a köd fölöttünk.

El kezdünk majd tisztán látni, egymással is jobban bánni! Vágyainkat végigvinni, az életvízéből inni.

Szeretni kell megtanulnunk, s nem akadály ebben múltunk, a jövőtől sem kell félni, mindig csak a mában élni.

Mindőnknek van küldetése, nincs a sorsunk kőbe vésve. Gondolattal alakítjuk, ahogy magunkat tanítjuk.

Ha meglelem küldetésem, rögtön saját sorsom élem, onnantól csak rajtam múlik, létem mily hosszúra nyúlik.

Mert míg engem cél vezérel, Isten támogat kezével, megad mindent, mire vágyom, s én teremtem a világom!

Aranyosi Ervin © 2019-11-15. A vers megosztása, másolása, csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Vers rendelés

Megtalálsz Facebook-on is!

Kategóriák

Odakint a kertben madarak dalolnak,
nekik nem is kérdés, vajon lesz-e holnap?
Csak az ember teremt félelmet magának,
megásva a sírját a szebb holnapjának.

Bárcsak madár lennék, egy faágra ülnék,
a bús embert látva, igencsak derülnék,
hiszen itt a tavasz, feléled a világ,
bizakodva nyílik a sok tarka virág!

Csak az embereknek lóghat most az orra,
gyászosan tekintve az eljövő korra,
hisz a félelmei a lelkét nyomasztják,
céljait, vágyait sorra elsorvasztják.

Miért lett az ember ilyen hitevesztett?
Benne a félelem gyökeret eresztett,
s elnyomja az élet csodatermő fáját,
s elveszti reményét, s elveszti a hálát.

Tavasz van, éledjünk, akár a természet,
vegyük világunkban észre most a szépet!
Hiszen kint a réten a virágok nyílnak,
fű serken, s a fák is rügyezni tanítnak.

Csak az ember szívben maradt a didergés,
félelem, szorongás, hogy a holnap elvész.
Elfelejt az ember mosolyogni, élni,
csak túlélésre hajt, s hagyja szívét félni!

Ébredjünk, tavasz van, mosoly-rügy fakadjon,
a madarak dala újra reményt adjon!
Napról, napra szebbítsd környező világod,
hagyd életre kelni kinyíló virágod.

Locsolgasd hadd nyíljon – hited erejével –
a lélek zenéje hadd áradjon széjjel.
Szeress, ez a gyógyír, sóvárgó szívekre,
ne légy világodból önként számkivetve!

Hallgasd a madárdalt, viduljon a lelked,
a tavaszt idén is meg kell ünnepelned!
Holnapod magjait, te ültesd a mában,
oldódj a madarak biztató dalában.

Szeretném, ha mosolyognál,
mit tehetnék érted?
Mitől lenne jobb a kedved?
Hisz csodás az élet.
Csak meg kéne tapasztalni,
s hinned önmagadban,
megtalálni a szépséget
minden pillanatban!

Szeretném, ha tudnád azt,
hogy mennyire csodás vagy.
Szeretnék az álmaidhoz
hitet adni, szárnyat!
Csupán el kellene hinned
különlegességed,
jóembernek, segítőnek
teremtett az élet.

Szeretném, ha bátor lennél,
s elkezdenél élni,
ha a múltat szebb jövőre
ki tudnád cserélni!
Jó lenne, ha megtalálnád
szíved legszebb álmát,
ha utadon elindulnál
és végigcsinálnád!

Szeretném, ha boldog lennél,
attól, amit érzel,
ha rájönnél mosolyoddal
sokkal többet érsz el!
Ne rejtsd azt el, engedd másnak,
hogy boldognak lásson,
lehet, a te mosolyod
a legszebb a világon!

Válladon a világ sorsa,
de egyedül nem bírod?
Lerogysz inkább és az égnek
bánatodat elsírod.
Nincsen, aki felemeljen,
nincsen aki támogat,
nincsen, aki visszaadja,
elveszített álmodat!

Agyonnyom a sorsod súlya,
s azt hiszed más tette rád!
Nagy teher a lélek búja,
s elvész benne a világ!
Fejedet sem emeled fel,
lábad bámulod csupán,
kiutat nem lel az ember,
míg csak lenéz ostobán!

Nem látod a horizontot,
ahol éppen kel a Nap,
s elhiszed, hogy az a gondod:
szűk ketrecben tartanak!
Hitrendszered börtönében
raboskodsz és nincs erőd,
rossz ripacsként alakítasz
megvezetett szenvedőt.

Ám a lakat kulcsa ott van,
ha felemelnéd fejed,
meglelnéd a csillagokban,
odaírták fel neked!
Lenn a porban nincsen semmi,
ami téged felemel,
ott lent nem tudsz naggyá lenni,
lelked vágyakra sem lel!

Nézz előre, nyisd nagyobbra
mindent látó szemedet,
ugyanaz az ajtód nyitja,
ami eddig vezetett,
csak másképpen kell használni,
börtönt nyit a gondolat,
engedd végre fennen szállni,
eleresztve gondokat.

Ereszd el, mi földre húzott,
tárd ki végre szárnyaid!
Megnyílhat a bűvös ajtó,
mit képzelet tágra nyit!
Képzeleted erejével,
akármi elérhető,
ne a szakadékba bámulj,
mikor hív a hegytető!

Tárd ki lelked ablakát
és engedd végre be a fényt!
Rossz hiteid szórd a tűzbe,
mik megölték a reményt.
Ne hidd el a lehetetlent,
hiszen nem is létezik!
Lakasd jól az éhes lelked,
mely álmokra éhezik!

Válladról a világ sorsát,
dobd le, nem kell hordanod!
Varázsold le börtönödről
az ott tartó lakatot!
Élvezd ki a földi létet,
tedd boldoggá lelkedet,
a világot, terhét hordva,
jobbá tenned nem lehet!

Tedd rendbe a saját léted,
s követni fog a világ!
Kíváncsivá válik mindaz,
aki ismer, aki lát!
Hisz a saját változásod,
másnak is utat mutat,
szebb világba indulhat el
nyomodban majd a tudat!

Légy világod teremtője,
hiszem, többet érdemelsz!
Figyeld lelked, tanulj tőle,
általa szebb létre lelsz.
Figyeld csak meg, a világ is
visszahat és támogat,
elérheted minden vágyad,
oly távoli álmokat.

Nem kell más, csak higgy magadban,
és egyszer csak sikerül,
úgy változik a világod,
ahogy te ott, legbelül!
Nincs szükséged küzdelemre,
célhoz békés út vezet,
és ha önmagadba fordulsz,
a térképet megleled!

Aranyosi Ervin © 2019-12-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Imádkozom, imádkozom
Madarak Urához,
hidd el Uram, imádságom
nem embert utánoz!
Kérlek Uram, éltess minket,
óvd meg az erdőnket,
hadd végezzük általad nyert
földi teendőnket!

Mert az ember nem jó gazda,
fáinkat kivágja,
a szemetét szerteszórja,
s jövőjét sem látja.
Városai terjeszkednek
madarak kárára,
s olyan vak, hogy nem is látja,
mi ennek az ára!

Eltűnnek az élőlények,
lakóhelyünk gyérül,
kérlek Uram, tégy valamit,
hívlak segítségül!
Imádkozom, fohászkodom,
a szemeit nyisd fel!
Ő is bele fog pusztulni
a sok szerzett kinccsel!

Aranyosi Ervin © 2019-12-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Isten sohasem harcol
veled, vagy ellened!
Hiszem, az ő nevében
harcolni nem lehet!
A harc, a küzdelem,
nagyon is emberi,
és nyerni is az képes,
ki ezt felismeri!

Isten sosem büntet,
nem rak rád láncokat,
de engedi, ha kell,
hogy leláncold magad!
Nem bánt, nem ver bottal,
csak tükröt tart neked,
s megérted a létet,
ha ezt felismered.

Jóisten nevében
szeretni tudsz csupán!
Figyellek, s nem értem,
minek harcolsz bután?
Dobd el véres kardod,
hisz az nem boldogít,
szeretettől lehetsz
igazán boldog itt!

Vegyél róla példát,
nem harcol Istened!
Hagyja megtörténni,
a dolgokat veled,
mit lelkedből küldesz,
az hozzád visszatér,
s visszaüt, ha küzdesz
anyagi célokért.

Legyen hát más célod,
legyél boldog, szabad,
s mások érdekében
emeld fel csak szavad!
Tudd, nem harc az élet,
a lét nem küzdelem!
Szeress, élj a mában,
józanul légy jelen!

Azt tedd, ami épít,
ami csak jól esik,
ami megemeli
lelked érzéseit,
amitől nap, mint nap
jobban érzed magad,
ami örömöt ad,
mitől lelked szabad!

Légy hát a világod
jó megfigyelője!
Lásd meg, mitől mennek
dolgaid előre!
Merj álmodni nagyot,
s hagyd valóra válni,
hagyd a mindenséget
lelkedet szolgálni!

Szemedet irányítsd
a jóra, a szépre,
hogy a világnak
a lényegét vedd észre!
Hogy lásd, akkor kaphatsz,
ha képes vagy adni,
ha a teremtőddel
együtt tudsz haladni.

Hisz ő egy úton jár,
arról sosem tér le,
ő a szeretetét
sosem teszi félre,
de mikor a vágyad
harc és küzdés lenne,
azt elnézi neked,
nem gátol meg benne.

Ám a világunkat
törvények vezérlik,
az írottak között
rengeteg a tévhit.
Ám, ha az igazit
szépen megfigyeled,
megérted a létet,
mi történik veled.

Bizony, ha az ember
tudna, s nem harcolna,
tán az egész világ
élhetőbb hely volna,
egymásra úgy néznénk,
mint valódi társra,
kivel együtt megyünk
egy nagy utazásra!

Kitől tanulhatunk,
kitől jobbá válunk,
kitől szebb is lehet
létező világunk?
S lesz, kit mi tanítunk
földi szépre jóra,
hogy a közös álmunk
válhasson valóra!

Látod, ebben lenne
jó társunk az Isten,
s hiszem, mellénk állna,
hogy rajtunk segítsen!
Csak a szeretetét
kéne elfogadnunk,
s minél több társunknak
szívvel továbbadnunk!

Ám, amíg a harc dúl,
pénz és siker ural,
szembe kell hogy szálljunk,
lelkünk árnyaival,
hiszen mi teremtjük
ellenségeinket,
s azok tesznek végül
szörnyű sírba minket.

Nem harcol az Isten,
ennyit kell értened,
szeretne szeretni,
s örvendezni veled!
Minden teremtménye,
belőle jött létre,
s mindnek szükség lenne,
felismerő fényre.

Megvilágosodás,
fényesen teremtés,
sötét gondolatból
valós lélek-mentés
– ez lenne a dolgunk,
mert ezért születtünk,
mind a magasztos fény
gyermekei lettünk!

Már csak az a kérdés,
mért élünk sötétben?
Mért látjuk jövőnket
csüggedten, sötéten?
Mi kell, hogy a lelkünk
magasra emeljük,
utat teremtőnkhöz
közösen megleljük!

Aranyosi Ervin © 2019-11-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Aranyosi Ervin © 2019-11-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Boldognak lenni, ez az életcélunk.
Ezért jövünk. Lelkünk életre kel.
Esélyt ad rá a születés csodája,
hol új út nyílik, s álom kezdődik el.

Lehetünk boldogok annyi féle módon,
ha van oly érzés, mely minket boldogít,
de keresztül kell vágnunk a bozóton,
és ami gátol, az egyúttal tanít.

Hisz minden ember boldog akar lenni,
de sok nem érti, ez nem küzdelem!
Nem kell csatázni, háborúba menni,
csak érteni, hogy egy vagy énvelem.

Vedd csak észre a hétköznap csodáit,
az öröm apró, csillogó cseppjeit!
Mindazt a szépet, ami élni csábít,
amely a Földön már mennybe repít!

Együtt könnyebb lesz – hidd el – boldogulni!
Nyújtsd hát kezed, és gyere énvelem!
Az embernek szeretetet kell tanulni,
ennyiből áll az életegyetem!

Aranyosi Ervin © 2019-11-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Kis falumban, Budapesten,
egy szép nap a Földre estem,
lepottyantam magas égből,
ám nem tudtam még, mi végből.

Mi a dolga az embernek?
Vannak, akik célra lelnek?
Van, hogy utat keresgélnek?
Van, hogy keseregve élnek?

Amíg utad nem találod,
addig várod a halálod,
addig csak a túlélés hajt,
hogy elkerülj minél több bajt!

Ez lenne az élet célja?
Hogy az ember végig sírja?
Ezért nem kell leszületni,
csak, ha szeretsz feszült lenni.

Én a célom megtaláltam,
sok ember él a hazámban,
szemeiket nyitogatom,
nézzenek ki az ablakon!

Hallgassanak szép szívükre,
legyen vágyuk lelkük tükre,
akarjanak merni, élni!
A haláltól nem kell félni!

Egy iskola az életünk
és amikor ráébredünk,
hogy csupán tanulni jöttünk,
eloszlik a köd fölöttünk.

El kezdünk majd tisztán látni,
egymással is jobban bánni!
Vágyainkat végigvinni,
az életvízéből inni.

Szeretni kell megtanulnunk,
s nem akadály ebben múltunk,
a jövőtől sem kell félni,
mindig csak a mában élni.

Mindőnknek van küldetése,
nincs a sorsunk kőbe vésve.
Gondolattal alakítjuk,
ahogy magunkat tanítjuk.

Ha meglelem küldetésem,
rögtön saját sorsom élem,
onnantól csak rajtam múlik,
létem mily hosszúra nyúlik.

Mert míg engem cél vezérel,
Isten támogat kezével,
megad mindent, mire vágyom,
s én teremtem a világom!

Aranyosi Ervin © 2019-11-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva