Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Hiszek önmagamban

Hiszek önmagamban
Aranyosi Ervin: Hiszek önmagamban

Hiszek önmagamban, s hiszek Istenemben,
tudom, mennyi mindent rakott össze bennem.
Képessé tett engem talpamon megállni,
lelkem erejével jó emberré válni.
Adott nekem áldást, képzeletet, látást,
ötleteim által szép valóra váltást.
Teremtés erejét reám is ruházta,
tökéletes mását bennem megmintázta!
Hagyott arra módot, hogy néha hibázzak,
és adott figyelmet, hogy erre vigyázzak.
Adott szeretetet, szebbítsem világom,
s csupán rajtam múlik, hogy milyennek látom!
Hiszek önmagamban, s persze hiszek benne,
nélkülünk a világ csak szegényebb lenne!

Aranyosi Ervin © 2016-04-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ember! Reád bízta Isten a világot

Ember! Reád bízta Isten a világot
Aranyosi Ervin: Ember! Reád bízta Isten a világot

Ember! Reád bízta Isten a világot,
hogy gondoskodj róla, s légy általa áldott!
Hajts uralmad alá, minden növényt, s barmot,
tápláld, éltesd őket, ám ne legyél zsarnok!

Ez egy nagy feladat, komoly felelősség,
ám szívedben megvan hozzá az erősség:
Szeretetnek hívják, amely ad és éltet,
ez vezérelje utadon a lépted!

Jaj de nem figyeltél Istenedre ember!
Nem szolgálod népét, nem élsz szeretettel,
nyomodban a nyomor, szenvedés virágzik,
szeretet szívedből – úgy tűnik – hiányzik.

Vegyszerrel pusztítod vizedet, s a kerted,
Isten szép barmait szanaszét kergetted,
s csak a pénzt hajszolod, saját kényelmedet,
s csodálkozol rajta, hogy világod beteg.

Pedig a jó Isten fiát érted adta,
ő a szeretetet néked megmutatta.
Hej, csak botor ember, reá nem figyeltél,
élő mag helyébe, keresztet vetettél.

Tetted súlyát nyögi szerte a természet,
a Föld nyomorából kiveszed a részed.
Felelősség súlya nyomja csak a vállad,
te általad szenved a növény, s az állat.

Mű dolgokra ügyelsz, ha teszed a dolgod,
s nem látod be szíved, vajon mért nem boldog.
Mert önző világod szeretetlen, árva,
s közben te is szenvedsz, halálodat várva.

Aranyosi Ervin © 2016-04-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mai napi tanítás

mai napi tanítás
Aranyosi Ervin: Mai napi tanítás

Emlékezz csak vissza, mit hoztál magaddal?
Képzeld el: – Ha vége, mit viszel tovább?
Nem mindegy miként élsz: – Örömmel? Haraggal?
Mire tanít téged az életiskolád?

Képes vagy naponta újra megcsodálni,
azt amit az élet tálcán tesz eléd?
Képes vagy tanulni, jobb emberré válni,
szabad ember leszel, vagy pedig cseléd?

Ne mutogass másra, mert sorsod te írod!
Csak a te kezedben az irányítás!
Ha lemondasz róla, s úgy érzed nem bírod,
akkor tud uralni, vagy legyőzni más!

Ez a nap sem különb, mint a többi másik,
te teszed csodássá, boldoggá, ha kell,
hisz külső világod belülről virágzik,
s azt kapja a lélek, amit érdemel!

Úgy bánj hát másokkal, ahogyan szeretnéd,
hogy veled bánjanak, s küldj szép jeleket.
Mert az Isten jót ad, és ha észrevennéd,
nem játszanál gyakran szörnyű szerepet.

Te vagy a gyermeke, általad tapasztal,
s csak általad élhet a jó, s a gonosz!
Egyben ez a jó hír – s talán megvigasztal –
mert mikor megérted, az helyzetbe hoz!

Vedd hát a kezedbe az igaz teremtést!
Emeld fel Uradhoz fénylő lelkedet!
Szíved oltárára napi szinten ezt vésd:
– Sirámok közt élni szépen, nem lehet!

Izzítsd hát fel lelked, gyújts hát benne vágyat,
örömmel, vidáman alkoss holnapot!
És ha teszel érte, úgy lesz, ‘hogy kívántad,
amit csak elképzelsz, azt mind megkapod!

Aranyosi Ervin © 2016-03-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Vegyük már le végre Jézust a keresztről!

Vegyük hát le végre jézust a keresztről
Aranyosi Ervin: Vegyük már le végre Jézust a keresztről!

Vegyétek le végre Jézust a keresztről!
Nem válik a világ élhetőbbé ettől,
hogy a bűneitek magára vállalta,
s mártírként a szörnyű kínos halált halta!
Mért hagyod gyötrődni? Én most eleresztem!
Ne lógjon haldoklón ott fent a kereszten,
vállalom tettemért a felelősséget
és a haldoklásnak ezzel vetek véget!
Mától őt követem, de nem a keresztre!
Bűneimtől leszek végre eleresztve.
Megbocsájtás útját, őt követve járom,
nem félek holnaptól, s nem várom halálom.

Talán arról is tudsz, Jézus feltámadott,
nem csak példálódzott, útmutatást adott:
– Nem szabad feladni, s a haláltól félni,
nem halni tanított, hanem szebben élni!
Élni, teremteni, s mindezt szeretettel,
örömöt okozva lehet több az ember!
Kövesd hát a példát, s hidd el jobban teszed,
ha a szíved vezet, nem bölcsnek hitt eszed.
Szeretet a minden, erről szól az élet,
a gonoszt te élteted, ha van benned ítélet.
Légy hát megbocsátó, ne ítélkezz máson,
ne járjon az eszed végső elmúláson!

Szeretet az Isten, keresd hát magadban!
Ott van veled mindig, minden pillanatban!
Akkor kerülsz bajba, amikor nem érzed,
amikor nem szeretsz, s nincsen benne részed.
A szeretet az út, vissza önmagadhoz,
ha letérsz az útról, önmagaddal harcolsz!
Hiszen a külvilág belsőd tükörképe,
és ha a szeretet véled frigyre lépne,
eggyé válnál vele, istenivé lennél,
nincs is a világon fontosabb cél ennél!
Szeretettel élj hát, s ne törődj a rosszal,
s nem kell harcot vívnod mától a gonosszal.

Vegyük már le végre Jézust a keresztről!

Aranyosi Ervin © 2016-03-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Elgondolkoztató

Elgondolkodtató
Aranyosi Ervin: Elgondolkoztató

Te teremted a jövődet, s szívvel irányítod,
szellemed fényszórójával utad világítod.
Energiát adsz a létnek, fejleszted tudásod,
s ha elszakadsz világodtól, földi sírod ásod.
Ha beszűkül látásmódod, ha médiát nézel,
más mondja meg, hogy mit gondolsz, mi az, amit érzel?
Elveszíted önvalódat, más szerepet játszol,
robottá válsz, bár külsőleg még embernek látszol.

Gyermeked – mondd – mit lát tőled? Mit adsz örökségül?
Gép veszi át az uralmat, s a helyedet végül.
Előbb csak a lelked hal meg, utána a tested,
pedig, mikor leszülettél a létet kerested.
Elfeledted teremtődet, kitől élted kaptad,
mikor lelked a technika ördögének adtad,
ám az megvan nélküled is, pótolni tud téged,
robotokkal tölti fel a világmindenséget.

Kipusztul az emberiség, minden növény, s állat.
Csak egy érzéketlen világ marad majd utánad.
Ha a szeretet is meghal, nincs értelme élni,
jó lenne már felébredni, s nem reszketni, félni,
visszatérni a forráshoz, a természet fához,
teremtődhöz, aki szeret, s mindent meghatároz.
Jó lenne, ha megértenéd, miről szól az élet!
Térj vissza a természethez, máskülönben véged…

Aranyosi Ervin © 2016-03-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Merj nagyot álmodni!

merj álmodni nagyot

Aranyosi Ervin: Merj nagyot álmodni!

Amíg a csodákat másokban kerested,
addig szemed elől rejtette a tested!
Mert te vagy a csoda, ember testbe zárva,
ameddig rá nem lelsz, addig leszel „árva”!
Mert bizony a csoda, az emberi lélek,
s rabként tehetetlen, míg azt mondod: – Félek!
Amíg nem vagy képes önvalódat élni,
addig a külvilág tanít téged félni.

Pedig Isten vagy te, a jó Isten része,
s általad változhat a világ egésze.
Csak rá kell majd jönnöd, mi lenne a dolgod,
hogy a teremtésnek a csiráját hordod!
Ám a félelemtől a mag csak kiszárad,
s addig a gonoszság és a méreg árad.
Csipkerózsa álmod véget kéne érjen,
tanítsd meg lelkedet, hogy többé ne féljen!

Indulj el utadon, valósítsd meg álmod!
Ne gátoljon kétség, biztos jól csinálod!
Keresd az örömöt, leld meg boldogságod,
keltsd életre végre, mire szíved vágyott!
Ne várd, hogy a világ megváltozzon érted,
légy te a változás, s akkor majd megérted,
minden teérted van, Isten neked szánta,
sosem venné vissza, soha meg nem bánta.
Teremts hát szabadon, s legyél végre boldog!
Merj nagyot álmodni, ennyi csak a dolgod!

Aranyosi Ervin © 2016-02-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Teremts a 10 millió-szoros napon!

Aranyosi Ervin: Teremts a 10 millió-szoros napon!

A mai nappal teremtsd szebbé a világot,
ehhez kívánok én egy csepp bátorságot,
hagyd ma mosolyodat másokra vetülni,
engedd a szívedet szeretni, derülni!

Keresd önmagadban a nyugtató békét,
ne várd soha többé a világunk végét!
Szeretettel, hittel végezd csak a dolgod,
nincs is más feladat, csak hogy legyél boldog!

10 millió-szoros nap van, hát teremtsél!
S megsegít Istened, ennyi csak a szent cél!
Szeretettel, szívvel, építs szebb világot,
vetíts öröm-vágyat, teljesülő álmot!

Szeretet vízétől nyíljon ki az élet,
csodáld és tapasztald, hogy álmod mivé lett!
Lelkesedj, és engedd, hogy másra átragadjon,
a szeretet szívekben, öröm nyomot hagyjon.

Nézz a teliholdra, szíved is így teljen,
boldogító érzést, csodát ismételjen!
Legyen, mint telihold, kerek a világod,
támogasd hiteddel és hidd el, meglátod!

Aranyosi Ervin © 2016-02-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Isten teleszórta…

Isten teleszórta
Aranyosi Ervin: Isten teleszórta…

Isten teleszórta virággal a rétet,
csillaggal az eget, fénnyel a sötétet.
Csak azért csinálta, hogy kedvedben járjon,
számodra a világ élhetőbbé váljon!
Isten megteremtett vizet, folyót tengert,
s mindent a világon. Szolgálja az embert!
Csupán annyit vár el, éld meg a világod,
segíts teremteni álmot, boldogságot.

Azt már Ő sem érti, hogy mért fordult rosszra,
mért gondol az ember mindig a gonoszra.
Mért kívánja másét, mért nem a sajátját,
hiszen a jó Isten teljesíti vágyát.
Amit csak kitalálsz, azt mind megteremti
ha a hitrendszered engedi teremni.
Mert, ha nem hiszed el, hogy megillet téged,
akkor nem nyújtja azt tálcán majd az élet.

Aranyosi Ervin © 2016-02-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Macskamonológ

Aranyosi Ervin-Macskamonológ
Aranyosi Ervin: Macskamonológ

Tudsz te nekem ellenállni?
Tudsz te haragudni rám?
Vagy csak elolvadva súgod:
– gyönyörű vagy kiscicám!
Elnézed sok huncutságom,
s nem vagy bosszús, sőt nevetsz.
S büszkeségtől dagad kebled,
hogy az én gazdám lehetsz!

Nagy kegyesen hozzád bújok,
dorombolok is neked,
A kutya az alattvalód,
s én vagyok az istened!
Engedem, hogy megetessél,
kényeztess, ha akarom.
Ha kedves vagy elfogadlak,
s nem karmol macskakarom.

Hízelgéssel, cicabájjal
leveszlek a lábadról.
Jó ha tudod, ez a móka
nem terólad, rólam szól!
De ezt olyan jól csinálom,
talán észre sem veszed.
Hízelgéssel, szeretettel,
elcsábítom az eszed.

Aranyosi Ervin © 2016-02-15.
A vers megosztása, másolása
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mosoly Majsa Mosolydája

AE-Msoly_Majsa_mosolydája

Aranyosi Ervin: Mosoly Majsa Mosolydája

Ez itt Mosoly Majsa híres Mosolydája,
ki a csüggedőket mosolyogni várja!
Itt nem szabad sírni, bőgni, vagy zokogni,
a vidám percekhez hozzá kell csak szokni.

Mikor reggel felkelsz, gondolj csak Majsára,
vagy a Mona Lisa híres mosolyára.
Mosolyban Mr Bean köztünk itt a mester,
ám a többi dolgát utánoznod nem kell.

Mikor reggel felkelsz, sétálj a tükörhöz,
mint mosolyt gerjesztő, vidámkodó körhöz.
Húzd fel szájad szélét, vidámítsd a lelked,
ezt a mai napod meg kell ünnepelned!

Ilyenkor az arcra, kiül lelked kincse,
mutogasd meg másnak, hagyd, hogy megtekintse.
Meglátod a kincsed más arcokra száll át,
és lám meg is fogtad a jó Isten lábát!

Mert ha jó a kedvünk, megszépül a napunk,
mosolyért cserébe, másik mosolyt kapunk.
Ezt sose felejtsd el, legyen gondod rája,
vár rád Mosoly Majsa híres Mosolydája!

Aranyosi Ervin © 2016-02-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva