Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Üzenet a csillagokba


Aranyosi Ervin: Üzenet a csillagokba

Vigyázó szép szemed,
kíséri léptemet,
még álmaimban újra élek
szép emlékeket.
Mikor itt voltál velem,
fogtad a két kezem,
s azt suttogtad, engem látva:
– Drága gyermekem…

Ma is a gyermeked vagyok
és ha néznek a csillagok,
érzem engem figyelsz fentről,
lelked rám ragyog.
A csillagos ég alatt,
kereslek, hogy merre vagy,
felnézek rád és megtalálom
kedves arcodat.

Ref.:
Fentről, egy felhőn ülve
egy dalt dúdolsz nekem,
hogy: – Drága gyermekem,
te vagy a mindenem!
Fentről, egy felhőn ülve
a hangod száll felém,
és ebből érzem én,
hogy erőt csepegtetsz belém!

Vigyázó szép szemed,
figyeli lelkemet,
az álmaimban újra itt vagy,
szép szíved szeret.
Mikor itt voltál velem,
megfogtad két kezem,
s azt suttogtad, engem látva:
_ Te vagy az életem.

Ma is a gyermeked vagyok,
akadnak jobb és rossz napok,
Érzem próbálsz jobbá tenni,
lelked rám ragyog.
A csillagos ég alatt,
Keresem az arcodat,
őrzöm mindig szép emléked,
szívemben marad.

Ref.:
Fentről, egy felhőn ülve
egy dalt dúdolsz nekem,
hogy: – Drága gyermekem,
te vagy a mindenem!
Fentről, egy felhőn ülve
a hangod száll felém,
és ebből érzem én,
hogy erőt csepegtetsz belém!

Aranyosi Ervin © 2017-10-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Telihold


Aranyosi Ervin: Telihold

Kerek korong fenn az égen,
nem volt ilyen kerek régen,
Mindig hiányzott egy része,
most lett teli az egésze!

Kerek korong, vidám fényed,
izzó Naptól kölcsönkérted?
Hogy az éjben világíthass,
csillagoknak utat nyithass!

Kerek korong, Napunk párja,
ki az éji eget járja,
Néha sápadt, néha fénylő,
néha fogyó, szűken élő.

Égi tükör, Napunk mása,
csak gyengébb a ragyogása.
Éjszakai égi vándor,
társ, ha úton éjszakázol.

Kerek korong, gurulj tovább,
less meg éji, földi csodát,
a fényeddel őrizd álmom,
kísérj el, míg megtalálom.

Felhő mögé ne bújj, kérlek!
Nyújtózom, de el nem érlek.
Kerek korong, teliholdam,
halld meg szavam, hozzád szóltam!

Aranyosi Ervin © 2017-10-07.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Bújócskázó telihold


Aranyosi Ervin: Bújócskázó telihold

Belesett a Hold az ablakon.
Telis-tele volt, fénylett is nagyon!
Mit akarhat tőlem, nem tudom.
Fenn szállt az égen, talán félúton.
Azt láttam, hogy a Hold nagyon kerek,
körül vette felhő, de rengeteg.
El is bújt, tán elszégyellte magát,
és eltakarta fénylő mosolyát.
Lehajtotta párnára a fejét,
nem is látom már csak a hűlt helyét.
Felhők mögül les már rám csendesen,
ha előbújik, újra meglesem!

Aranyosi Ervin © 2017-10-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szél suttog a fákkal…


Aranyosi Ervin: Szél suttog a fákkal…

Szél suttog a fákkal, s nem marad titokban,
odafent az égen, villám fénye lobban.
Esőt síró felhő döngeti az eget,
mintha önmagába verne apró szeget.

Könnycseppjeik már a tetőnkön kopognak,
mért búsulnak vajon? Miértünk zokognak?
A cseppeket a föld szomjasan beissza,
vizét fűnek, fának adja egyre vissza.

Vágtat a szél tovább, viharos az élet,
szomorúra váltott ma a bús természet.
Napját, meleg fényét felhők mögé rejti,
derűjét, mosolyát könnyen elfelejti.

Pedig új nap ébred, minden egyes napra,
s kitehetnéd lelkét száradni a Napra.
Hadd teljen meg fénnyel, vidám nevetéssel,
mosoly-magot szórva víg, derűs vetéssel.

Vajon mit súghatott a szél a sok fának?
Ígérte, holnaptól szebb világot látnak?
Vagy csak táncba hívta, a sok hajló ágat,
hogy együtt repülve éljenek meg vágyat?

Csendesül a vihar, a szél is lelassul,
kiragyog a Napunk végtelen magasról.
Simogat, hogy arcunk legyen méltó tükre,
fénylő szeretettel néz mindegyikünkre.

Tudom, mit suttogott a jó szél a fáknak:
– Tartsatok ki, rátok vidám napok várnak!
Fény árad reátok, megújuló derű,
tartsatok ki, élni, igazán nagyszerű!

Aranyosi Ervin © 2017-06-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ha ráérnél…


Aranyosi Ervin: Ha ráérnél…

Fölénk borult az égbolt, óvja, védi a földet.
A napfény palettáján kever megannyi zöldet.
Apró, színcsepp virágok, rejtenek számos titkot,
harmatcsepp bont ki álmot, s világot tükröz itt-ott.

A fénynek kupolája egy szebb világot sejtet,
pigmentek palettája ébreszt szövetet, sejtet.
Lélegző, tiszta álom, kelő holnapot táplál,
s a fű közt éledezve nyílik sok szép virágszál.

Reánk borul az égbolt égszínkék kupolája,
s éled a Föld, s a felhő vízpárát szór reája.
A fű is csendben nő fel, az ég felé kinyúlva,
s madárdal csempész hangot, trillával csendbe hullva.

Millió mozdulatból nyugalom csendje árad,
csodás hajnalra ébred az élő ember, s állat.
Tudod, ha nem rohannál, meglátnád ezt a szépet,
s boldoggá is tehetne a lazán merengő élet!

Aranyosi Ervin © 2017-05-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Virágzik a gesztenyefa

Festmény: Mándoki Halász Zsóka: Zsóka – Gesztenyefa virágzása

Aranyosi Ervin: Virágzik a gesztenyefa

Virágzik a gesztenyefa,
díszes minden ága.
Virágjától vidámabb lesz
a tavasz világa.
Csalogat a napsütés is,
hogy a nyár majd eljő,
de bosszantó, ha takarja
néhány pajkos felhő!
Fényes lesz a fa levele,
ha esőben ázik.
Szél viszi az üzenetet:
ez a fa virágzik.

Aranyosi Ervin © 2017-05-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Háladal


Aranyosi Ervin: Háladal

Felébredtem, hát itt vagyok,
s tudom a Nap most is ragyog,
mikor felhő takarja el,
de élek én, s nem érdekel,
hogy borús kint a földi lét!
Csak megélem a magamét!

Megélem én, s hálás vagyok,
hisz kaptam újra egy napot.
Hát életem viszem tovább,
nyílt szívvel várok új csodát,
megtalálom a szépet itt,
hiszen mindennap érkezik!

Persze, sírhatnék szüntelen,
mik is történnek én velem,
hogy nem mindig van benne báj,
hogy néha bús, hogy néha fáj.
Ám amíg nem vagyok halott,
hálás leszek, hisz itt vagyok!

Nézem a szálló felleget,
fentről, az égről integet,
aztán sírósan megy tovább,
s viszi tovább a bánatát,
és ettől vidámabb vagyok,
mert nem cipelek bánatot.

A fákon ázott levelek,
az eső róluk lepereg,
mennyi zöld, mennyi árnyalat?
Vajon színük miből fakad?
A fa zöldje a szeretet,
ebből fon nekünk levelet.

Lám nő a fű, nyílik virág,
színessé válik a világ,
mit esőcseppje simogat,
mert kósza felhőnk sírogat.
Vízcseppben élet ébredez,
amint a felhő lét ereszt.

Levelek ernyőt tartanak,
alattuk apró madarak,
éltetik méltón a tavaszt,
s dalolják mindig ugyanazt,
trillájuk drága háladal,
amit a szív kitárva hall!

Hozzám elérnek a dalok,
s értük én oly hálás vagyok,
mert mindenben ott van a szép,
ez adja szép természetét.
Csupán figyelni kellene,
s nem halni mindennap bele.

Lásd meg a fényt, keresd, kutasd,
és másoknak is ezt mutasd,
ragyogjon azért mosolyod,
mert önmagadban hordozod,
háladalod add csak tovább,
szebbüljön tőle a világ!

Aranyosi Ervin © 2017-04-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Tavaszodik

tavaszodik
Aranyosi Ervin: Tavaszodik

Levetette a Föld  téli rossz gúnyáját,
most az égi pásztor terelgeti nyáját.
Rossz kedvű felhői a télért zokognak,
könnyeik a földre vízcseppként potyognak.
Sírjatok csak felhők, én bizony nem bánom,
végre sutba dobom megunt nagykabátom.
Kitárom a lelkem, szép tavaszra várva,
végre szabad leszek, nem leszek bezárva.

Végre repülhetek zúgó szelek szárnyán,
nem borongok tovább téli napok árnyán.
Kitárom lelkemet, hagyom megújulni,
vele komor kedvem biztos el fog múlni.
Arcomon a mosoly bimbódzik, virágzik,
napsugara fénylik, derű-cseppben ázik.
Kinyílik a tavasz ezer kis virága,
új rügyeket növeszt szép fám minden ága.

Lám még a szívem is jókedvűbben dobban,
éled a természet, s nem marad titokban,
hiszen kismadarak viszik szerte hírét,
dalukkal a remény magvát terítik szét.
A fű kíváncsian bújik ki a földből,
eddig csak álmodott puha, selymes zöldről,
most majd megalkotja, összefogva, szépen,
ahogy széjjel terül a tavaszi réten.

De jó, hogy világunk képes megújulni,
hogy a sötétség már lassan el fog múlni,
s megtelik a lelkünk vággyal, szeretettel,
kikelet szavára felébred az ember.
Fúj a tavaszi szél, a felhők repülnek,
hideg, téli napok emlékbe merülnek.
Egyre erősebben ragyog ránk szép Napunk,
sugarától reményt, fénylő hitet kapunk.

Aranyosi Ervin © 2017-03-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Harmatcsepp

harmatcsepp
Fotó: Szabó Éva

Aranyosi Ervin: Harmatcsepp

Egyetlen harmatcsepp őrzi a világot,
benne az életnek szép csodáját látod.
Lám, az élő világ fürdik, tisztul benne,
mintha e cseppnyi gömb maga is Föld lenne!
Egyetlen harmatcsepp, s benne ott az élet,
s mikor a Nap felkelt, hova tűnt, mivé lett?
Felszáradt az ágról? Páracseppként felnőtt?
Fent látom az égen, mint csodaszép felhőt!

Aranyosi Ervin © 2016-05-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Csendes a tó partja…

Csendes a tó partja
Aranyosi Ervin: Csendes a tó partja…

Csendes a tó partja, csak a Hold világit.
Álomba ringat most minden e világit.
Lenge szellő röppen, borzolja a nádat,
hajlik jobbra-balra, hajlítja alázat.
A Hold arcát nézi tónak szép tükrében,
mintha randevúra készülődne éppen.
Fenn a sötét égről csillagok csodálják,
mint királynőjüket szépen körül állják.
A Hold lassan lépked, fénylik a ruhája,
tó vizén követi, elnyúló uszálya.

Egy fénylő villanás, potyka ugrik éppen,
majd köröket rajzol sima tó vizében,
aztán visszacsobban, hosszan elterülve,
viszi a Hold hírét a mélybe merülve.
Vadkacsák a sástól hosszú csíkot húznak,
most a túl part felé, aztán visszaúsznak.
Nyomukat szép ékként hullámok kísérik,
versenyezve vélük, hátha utolérik.
Fáradt szomorúfűz, tóra hajlott ággal,
alszik, nem küzd ma már e földi világgal.

Távoli odvas fán, öreg bagoly fészkel,
megvívta a harcát portyázó egérrel,
s ha az egér éppen nem figyelt reája,
meglett a bagolynak, éji vacsorája.
Csendes a tó partja, holdvilág sincs rajta,
mert egy kósza felhő éppen eltakarja.
Éj-fekete paplan borul a világra,
ködfoszlányok kúsznak fűre, vadvirágra.
Közeleg a hajnal, az új napot hozza,
a Hold koronáját önzőn elorozza.

Aranyosi Ervin © 2016-05-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva