Állatok, természet | Aranyosi Ervin versei

jún
2

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Ne nyúlj az őzgidához!

Category: Állatok, természet Tags: anyja, békén, fű, illatod, istenadta, Ne nyúlj, őzgida, ragadozó 2 hozzászólás

Elfektetett őzgida (fotó: Polster Gabriella)

Aranyosi Ervin: Ne nyúlj az őzgidához!

Ha erdőn-mezőn jársz, s őzgidára lelnél,
kérlek, ne nyúlj hozzá, tudom, kedveskednél,
csak megsimogatnád, lelked erre vágyna,
ám ne tedd! A gida hátrányára válna!

Tudd, azért, mert fekszik, nem beteg, nem árva,
így van biztonságban, az anyjára várva.
Kérlek, hagyd őt nyugton, ne kezdjen el félni,
menj tovább utadon, hagyd a gidát élni.

Anyja fektette el, legyen biztonságban,
a magas fű között hagyja általában.
Több oka is lehet, hogy magára hagyta,
talán csak enni ment el az istenadta.

Olyankor is így tesz, mikor veszélyt érez,
s így a ragadozó nem jut kicsinyéhez.
Az anya ilyenkor feltűnően „meglép”,
s így vonja magára a támadó figyelmét.

Ha gidát találnál, kérlek, hagyd őt békén,
ne hagyd az illatod gidán, vagy vidékén,
ne ejtsd szeretetből, rajongásból túszul,
mert anyja ott hagyja, s akkor éhen pusztul.

Aranyosi Ervin © 2016-06-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

jún
1

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Őzgida – Te félj!

Category: Állatok, természet Tags: álom, fű, lát, nap, őzgida, réten, szabadság, szökken, te félj, virág 2 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Őzgida – Te félj!

Őzgida könnyedén szökken a réten,
virágok illata ámítja el.
Később, ha elpihen anyja ölében,
a virág illata életre kel.
Álmában szökkenve ugrik a Naphoz,
labdának képzeli a tűzgolyót.
Vissza és visszatér a pillanathoz,
amikor látta a széles folyót.
Élete félelem, álma szabadság,
életét félteni, menteni kell!
Megélni álmait, kell csak a vadság,
rettegve Napjához nem jutna el.
Őzgida könnyedén szökken a réten,
fű közé bújik, ha jön a veszély.
Álmában nem töri fejét a léten,
ébren a szíve azt súgja: – Te félj!

Aranyosi Ervin © 2016-06-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

máj
28

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Egyik gyík

Category: Állatok, természet Tags: egy, egyik, figyel, fülel, gyík, kettő, szeszély, veszély 1 Comment

Aranyosi Ervin: Egyik gyík

Nézd, ez egy gyík,
vagy tán kettő?
De nem látszik csak az egyik,
mivel láthatóvá lett ő,
figyel, fülel nincs-e veszély,
kell-e futni, elszaladni?
Ez persze nem holmi szeszély,
mert életben kell maradni!

Aranyosi Ervin © 2016-05-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

máj
27

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: A Debreceni Nagyerdő pályázatához

Category: Állatok, természet Tags: Debrecen, Debreceni Nagyerdő egyesület, élet, ember, Erdő, pályázat, természet, város, világ 1 Comment

Aranyosi Ervin: A Debreceni Nagyerdő pályázatához

Óvd és védd az erdőt, őrizd minden ágát,
szeresd selymes füvét, csodáld sok virágát!
Élvezd a szépségét, legyél jó gazdája,
ne engedd senkinek meg azt, hogy kivágja.
Tudd, az erdő otthon, szép állatok lakják,
távolról figyeld csak, mikor fészkük rakják.
Utódot nevelnek, jövőt építenek,
napról napra élnek, álmot szépítenek.

Itt kószálnak köztünk, szebbítve világunk,
s ha szeretjük őket, jobb emberré válunk.
A zajos világból jó ide kijönni,
élők közelében, új álmokat szőni.
Tanuld meg az erdőt tisztelni, csodálni,
segítenek néked jobb emberré válni,
hogy ez a Nagyerdő fenn maradjon szépen,
üde színfolt legyen a város szívében.

Sétálj ki a zöldbe, hagyd, hogy reád hasson,
hogy az itt töltött perc örök maradhasson!
Írd le, amit gondolsz, mit lelkeddel érzel,
amit papírra vetsz, hidd el, sosem vész el!
Legyen vers, vagy próza, ami neked tetszik,
a szép gondolattól a lélek melegszik.
Tanítsd meg másoknak, hogyan kéne élni,
hogy ne legyen oka az erdőnek félni!

Dicsérd az életet, lásd meg minden báját,
szeretettel tiszteld erdő minden fáját.
Tartsd tisztán! Szemeted ne hajigáld széjjel,
nappal csodáld létét, s hagyd aludni éjjel!
Ha a Nagyerdőre te is majd vigyázol,
lesz, hol megpihenhess, hely, mely lelket ápol.
Légy figyelmes őre, óvjad szeretettel,
mert az utókornak is tartozol ezzel!

Aranyosi Ervin © 2016-05-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

máj
27

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Tanulj együtt élni!

Category: Állatok, természet Tags: állat, csemete, együtt, élni, fa, fű, illat, pusztul, szeméthegy, tanulni 4 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Tanulj együtt élni!

Mennyi mennyi buta ember szórja szét a szemetét.
Nem tanítja az utódját, a kíváncsi csemetét!
Pedig ők csak jó példából tanulják, hogy mit lehet:
– hogy a jövő érdekében egy kisgyerek mit tehet?

Hogy vigyázz a környezetre, hogyan óvd és védd a fát?
Hogy őrizd meg a virágok, légben szálló illatát?
Hogy becsüld az erdő népét, füvet, fát és állatot,
hogy az erdő megmaradjon, s virágozzon nálatok.

Tanulnod kell együtt élni, hisz a jövőd ebben áll,
aki pusztít, el is pusztul, ha a léttel szembeszáll!
Tőled függ hát, hogy az élet teljesebb és szebb legyen!
Ha kipusztul a világod, ülhetsz a szeméthegyen.

Aranyosi Ervin © 2016-05-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

máj
25

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Harkály

Category: Állatok, természet Tags: bekopog, fáról-fára, féreg, harkály, kopog, kukac, orvosuk, rágó Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Harkály

Harkály repked fáról-fára.
Mindegyiken bekopog:
– Van eleség? Mi az ára?
Mert a pocakom korog!
Van-e kukac, nyüvő féreg,
fát pusztító, rágó lény.
A csőrömmel hozzáférek,
majd csak kipiszkálom én!
Fát gyógyítok, kopogtatok,
én vagyok az orvosuk.
Munkám során nyomot hagyok,
és begyógyul a sok lyuk.
Legyőzőm a pusztítókat,
közben persze jól lakom,
megvédem az itt lakókat,
elpusztulni nem hagyom!

Aranyosi Ervin © 2016-05-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

máj
25

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: A róka bundája

Category: Állatok, természet Tags: bőrben, bunda, érzem, könnyebb, lazább, nyári, róka, téli, vörös 1 Comment

Aranyosi Ervin: A róka bundája

Ne irigyeld tőlem
szép vörös bundámat!
Mert, tudod, a róka
csakis ebben járhat.

Nem tudom levenni,
ha a télnek vége,
ezt az egyet hordom,
s nem tudom elég-e?

Jó, persze, a szőrét
tavasszal leváltom,
nem hordhatom nyáron
téli nagykabátom!

Nyáron lazább, könnyebb,
karcsúsított forma,
ősztől aztán teltebb
szőrmét hord a róka.

Tudd, ebben a bőrben,
én érzem magam jól!
Nem szívesen veszem
bundám le magamról!

Aranyosi Ervin © 2016-05-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

máj
24

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Fürdik a Hold

Category: Állatok, természet Tags: aranycsíkok, csillagok, égbolt, felhők, fénye, hercegnő, hold, lepel, szellő, Tó 4 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Fürdik a Hold

Fürdik a Hold a tó vizében.
Kíváncsiak veszik körül.
Irigykedő kis, kósza felhők!
A Hold, lám ennek is örül.
Arcáról csordul tiszta fénye,
amit Napjától ellopott.
Aranycsíkot húz tó vizére,
hullámtól törve, megkopott.
Halványabb kör jut udvarára.
Körben az égbolt még sötét.
Csillagok – apró szakadások –
szaggatják éjkék szövetét.
Enyhe szellő lobbantja lángra,
és fénye száll az égre fel,
megfordul éjsötét kabátja,
s vörösre vált a kék lepel.
Elpirulnak a leskelődők,
szemük lesütve, úgy marad.
S a Hold, az éjnek hercegnője,
égi útján tovább halad…

Aranyosi Ervin © 2016-05-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

máj
23

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Egy cseppnyi ház

Category: Állatok, természet Tags: cseppnyi, egy, Erdő, ház, kunyhó, Lélek, szabad, szív, természet 13 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Egy cseppnyi ház

Egy cseppnyi ház az erdő szélén,
előtte kis patak szalad.
Távol a világ csúf zajától,
ahol a szív boldog, s szabad.

Elvonultan a nagyvilágtól,
a lélek csendben megpihen.
Körül ölel a csend varázsa,
nincs ennél szebb, én így hiszem.

Apró kis kunyhó, átkarolva,
pihen a természet ölén,
a földi mennyország csodája
éled a zöld erdő tövén.

Egy cseppnyi házban, teljes élet,
amit élők vesznek körül.
Veled élnek és élni hagynak.
Ahol a lélek él, s örül.

Aranyosi Ervin © 2016-05-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

máj
18

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Harmatcsepp

Category: Állatok, természet Tags: csoda, élet, felhő, föld, gomb, harmatcsepp, nap, világ 1 Comment

: Fotó: Szabó Éva

Aranyosi Ervin: Harmatcsepp

Egyetlen harmatcsepp őrzi a világot,
benne az életnek szép csodáját látod.
Lám, az élő világ fürdik, tisztul benne,
mintha e cseppnyi gömb maga is Föld lenne!
Egyetlen harmatcsepp, s benne ott az élet,
s mikor a Nap felkelt, hova tűnt, mivé lett?
Felszáradt az ágról? Páracseppként felnőtt?
Fent látom az égen, mint csodaszép felhőt!

Aranyosi Ervin © 2016-05-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Aranyosi Ervin: Ne nyúlj az őzgidához!

Ha erdőn-mezőn jársz, s őzgidára lelnél, kérlek, ne nyúlj hozzá, tudom, kedveskednél, csak megsimogatnád, lelked erre vágyna, ám ne tedd! A gida hátrányára válna!

Tudd, azért, mert fekszik, nem beteg, nem árva, így van biztonságban, az anyjára várva. Kérlek, hagyd őt nyugton, ne kezdjen el félni, menj tovább utadon, hagyd a gidát élni.

Anyja fektette el, legyen biztonságban, a magas fű között hagyja általában. Több oka is lehet, hogy magára hagyta, talán csak enni ment el az istenadta.

Olyankor is így tesz, mikor veszélyt érez, s így a ragadozó nem jut kicsinyéhez. Az anya ilyenkor feltűnően „meglép”, s így vonja magára a támadó figyelmét.

Ha gidát találnál, kérlek, hagyd őt békén, ne hagyd az illatod gidán, vagy vidékén, ne ejtsd szeretetből, rajongásból túszul, mert anyja ott hagyja, s akkor éhen pusztul.

Aranyosi Ervin: Őzgida – Te félj!

Aranyosi Ervin: Egyik gyík

Nézd, ez egy gyík, vagy tán kettő? De nem látszik csak az egyik, mivel láthatóvá lett ő, figyel, fülel nincs-e veszély, kell-e futni, elszaladni? Ez persze nem holmi szeszély, mert életben kell maradni!

Aranyosi Ervin: A Debreceni Nagyerdő pályázatához

Aranyosi Ervin: Tanulj együtt élni!

Mennyi mennyi buta ember szórja szét a szemetét. Nem tanítja az utódját, a kíváncsi csemetét! Pedig ők csak jó példából tanulják, hogy mit lehet: – hogy a jövő érdekében egy kisgyerek mit tehet?

Hogy vigyázz a környezetre, hogyan óvd és védd a fát? Hogy őrizd meg a virágok, légben szálló illatát? Hogy becsüld az erdő népét, füvet, fát és állatot, hogy az erdő megmaradjon, s virágozzon nálatok.

Tanulnod kell együtt élni, hisz a jövőd ebben áll, aki pusztít, el is pusztul, ha a léttel szembeszáll! Tőled függ hát, hogy az élet teljesebb és szebb legyen! Ha kipusztul a világod, ülhetsz a szeméthegyen.

Aranyosi Ervin: Harkály

Aranyosi Ervin: A róka bundája

Ne irigyeld tőlem szép vörös bundámat! Mert, tudod, a róka csakis ebben járhat.

Nem tudom levenni, ha a télnek vége, ezt az egyet hordom, s nem tudom elég-e?

Jó, persze, a szőrét tavasszal leváltom, nem hordhatom nyáron téli nagykabátom!

Nyáron lazább, könnyebb, karcsúsított forma, ősztől aztán teltebb szőrmét hord a róka.

Tudd, ebben a bőrben, én érzem magam jól! Nem szívesen veszem bundám le magamról!

Aranyosi Ervin: Fürdik a Hold

Aranyosi Ervin: Egy cseppnyi ház

Egy cseppnyi ház az erdő szélén, előtte kis patak szalad. Távol a világ csúf zajától, ahol a szív boldog, s szabad.

Elvonultan a nagyvilágtól, a lélek csendben megpihen. Körül ölel a csend varázsa, nincs ennél szebb, én így hiszem.

Apró kis kunyhó, átkarolva, pihen a természet ölén, a földi mennyország csodája éled a zöld erdő tövén.

Egy cseppnyi házban, teljes élet, amit élők vesznek körül. Veled élnek és élni hagynak. Ahol a lélek él, s örül.

Aranyosi Ervin: Harmatcsepp

Vers rendelés

Megtalálsz Facebook-on is!

Kategóriák

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Megosztás

Linkek

Címkék

Ha erdőn-mezőn jársz, s őzgidára lelnél,
kérlek, ne nyúlj hozzá, tudom, kedveskednél,
csak megsimogatnád, lelked erre vágyna,
ám ne tedd! A gida hátrányára válna!

Tudd, azért, mert fekszik, nem beteg, nem árva,
így van biztonságban, az anyjára várva.
Kérlek, hagyd őt nyugton, ne kezdjen el félni,
menj tovább utadon, hagyd a gidát élni.

Anyja fektette el, legyen biztonságban,
a magas fű között hagyja általában.
Több oka is lehet, hogy magára hagyta,
talán csak enni ment el az istenadta.

Olyankor is így tesz, mikor veszélyt érez,
s így a ragadozó nem jut kicsinyéhez.
Az anya ilyenkor feltűnően „meglép”,
s így vonja magára a támadó figyelmét.

Ha gidát találnál, kérlek, hagyd őt békén,
ne hagyd az illatod gidán, vagy vidékén,
ne ejtsd szeretetből, rajongásból túszul,
mert anyja ott hagyja, s akkor éhen pusztul.

Nézd, ez egy gyík,
vagy tán kettő?
De nem látszik csak az egyik,
mivel láthatóvá lett ő,
figyel, fülel nincs-e veszély,
kell-e futni, elszaladni?
Ez persze nem holmi szeszély,
mert életben kell maradni!

Mennyi mennyi buta ember szórja szét a szemetét.
Nem tanítja az utódját, a kíváncsi csemetét!
Pedig ők csak jó példából tanulják, hogy mit lehet:
– hogy a jövő érdekében egy kisgyerek mit tehet?

Hogy vigyázz a környezetre, hogyan óvd és védd a fát?
Hogy őrizd meg a virágok, légben szálló illatát?
Hogy becsüld az erdő népét, füvet, fát és állatot,
hogy az erdő megmaradjon, s virágozzon nálatok.

Tanulnod kell együtt élni, hisz a jövőd ebben áll,
aki pusztít, el is pusztul, ha a léttel szembeszáll!
Tőled függ hát, hogy az élet teljesebb és szebb legyen!
Ha kipusztul a világod, ülhetsz a szeméthegyen.

Ne irigyeld tőlem
szép vörös bundámat!
Mert, tudod, a róka
csakis ebben járhat.

Nem tudom levenni,
ha a télnek vége,
ezt az egyet hordom,
s nem tudom elég-e?

Jó, persze, a szőrét
tavasszal leváltom,
nem hordhatom nyáron
téli nagykabátom!

Nyáron lazább, könnyebb,
karcsúsított forma,
ősztől aztán teltebb
szőrmét hord a róka.

Tudd, ebben a bőrben,
én érzem magam jól!
Nem szívesen veszem
bundám le magamról!

Egy cseppnyi ház az erdő szélén,
előtte kis patak szalad.
Távol a világ csúf zajától,
ahol a szív boldog, s szabad.

Elvonultan a nagyvilágtól,
a lélek csendben megpihen.
Körül ölel a csend varázsa,
nincs ennél szebb, én így hiszem.

Apró kis kunyhó, átkarolva,
pihen a természet ölén,
a földi mennyország csodája
éled a zöld erdő tövén.

Egy cseppnyi házban, teljes élet,
amit élők vesznek körül.
Veled élnek és élni hagynak.
Ahol a lélek él, s örül.