Aranyosi Ervin: Egy öreg kutya panasza

Szitár Éva festménye

Aranyosi Ervin: Egy öreg kutya panasza

Az embert szolgáltam egész életemben,
de már nem lát hasznot egy megvénült ebben.
Romlott a szaglásom, gyengült a látásom,
már a kedvenc csontom sem túl mélyre ásom.

Fáradtan cipel már a négy öreg lábam,
futkosni sincs kedvem, úgy mint hajdanában.
Pedig sok szép hőstett fűződik nevemhez,
emlékek, amiket szívem sorba rendez.

Mára nyugdíjaztak, kitettek a házból,
barátságot velem már senki sem ápol.
Hisz nagy kutya voltam, ebek közt az első,
jellemzett szívósság, nyughatatlan belső!

Egész kiskutyaként jöttem ide lakni,
itt tanultam meg én rendesen ugatni.
Itt lettem az ember leghűebb szolgája,
pedig rajtam kívül sok hű eb szolgálja!

Összes iskolámat igen jól végeztem,
mindent megtanultam, míg dolgozni kezdtem.
Találékony voltam, alapos és eszes,
erőtől duzzadó, szinte tökéletes.

Sosem kerülte el semmi a figyelmem,
az embert szolgálni hűen, ez volt elvem.
Még az életem is odaadtam volna,
és elmentem volna, akár a pokolba…

Vadászatra jártunk, felvertem a vadat,
megleltem hová bújt – nem könnyű feladat!
Közel mentem őzhöz, szarvashoz, vagy nyúlhoz,
fácánhoz, rókához, meg a vaddisznóhoz.

Felvertem, menekült, a gazdám meglőtte.
Nem maradt elbújva egy vad sem előtte.
S azt mi lassan múlt ki, nyomát megkerestem,
s a gazdámat hozzá mindig elvezettem.

Dicséretet kaptam, s néhány jó falatot,
ez az élet nálam nagy sikert aratott.
Otthon pedig hűen őriztem a házat,
volt bennem vitézség, s volt bennem alázat.

Hej, gyönyörű évek, mennyi kedves elmék,
bárcsak én is újra fiatalabb lennék,
de megöregedtem, nem vagyok már régi,
lehet új gazdám lesz, de nem földi, égi!

Már megöregedtem, másik kutyát vettek,
a gazdám házából az udvarra tettek.
Néha adnak enni, néha belém rúgnak,
visszaadnám lelkem a teremtő úrnak!

Öreg kutya vagyok, s tudnék még szeretni,
de már nyűg tartásom, hisz meg kell etetni.
A szeretet kihűlt, már meg sem becsülnek,
öreg szemeimen bánat-könnyek ülnek…

Gondolkodj el ember, szeresd a kutyádat,
akkor is, ha öreg, s nem fut már utánad!
Ott él a szeretet öregen is benne,
és ha bírná teste, érted élne, tenne!

Te is megöregszel, te is ilyen leszel,
elfárad a tested, de akkor is eszel…
Mit szólnál, ha téged éppúgy kidobnának,
vagy beléd rúgnának fiatalabb lábak?

Becsüld az időset, aki egykor szolgált,
aki ma is imád, ne láss benne szolgát!
Sokkal inkább azt a régi, jó barátot,
aki életedből annyi szépet látott!

Gondoskodj hát róla, amíg tart az élet,
ne dobd el magadtól, hadd szeressen téged!
Most rajtad van a sor, megháláld hűségét,
szíves szolgálatát, minden segítségét!

Aranyosi Ervin © 2018-03-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva