Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 10. rész

Gonosz banyaAranyosi Ervin: A könyv tündére 10. rész

Jaj, de rossz úgy elaludni:
– félbeszakad a mese.
S ha álmomban folytatódik,
nem tréfa a fele se!

Egész napom lassan mászott,
s úgy vártam, hogy est legyen,
visszatérjek tündéremhez,
hogy mesémet átvegyem.

A történet folytatódjon,
elevenen, igazán.
Érezzem, hogy szóról-szóra
ez az egész igaz ám!

Ott tartottunk, a boszorkány
csúf pálcája hangot ád.
Szegényember sípját fújva,
óvja-védi önmagát.

Még a pálca eltalálta,
szegény ember jó szívét,
de a síp szép vékony hangja
a boszorkányt tépte szét.

Szétrobbant, mint tűzijáték,
színes lángokat vetett,
szerte foszlott a sötétség
helyére fény született.

Szegényember állt csak némán,
szíve helyén a gonosz.
Szépeket, mit egykor érzett,
eltakarta most a rossz.

Emlékei köddé váltak,
megromlottak vágyai,
érezte, a gonosz hajtja,
s elindultak lábai.

Tört és zúzott útja során,
amit látott tönkretett,
szíve helyén kő virágzott,
szeme villámot vetett!

Mindenkit, ki útjában volt
félre lökött, elzavart.
Csúf szavakkal sértegetett,
a lelkükbe belemart.

Csalt a kártyán, csőbe húzott,
és nem tisztelt életet.
Rútul élő szegényekre
mondott csúf ítéletet.

Lopott, rabolt, szóval bántott,
s mert nem félte a halált,
nem volt érzés a szívében,
mindent ocsmánynak talált.

Letarolta a világot,
többé már nem szeretett,
s elfeledett feleséget,
szívéhez nőtt gyereket.

Valójában a Vasorrú
Banya belé költözött,
így lett ő a leggonoszabb
a sok mesehős között.

És a Banyának célja volt,
hősünk lett az eszköze,
Lelkének a gonoszsághoz
eztán sem volt sok köze.

A boszorkány testet öltött,
ám nem tudták, hogy ki Ő,
csak a gonoszságát látták,
mert az volt a feltűnő.

Célja volt a vén banyának,
s kellett hozzá ez a test.
Fondorlatát létrehozza,
nekilátott egyenest.

Elindult tündérországba,
bosszú szította szívét,
Tündérkirály felesége,
volt a célpont, aki szép!

Aki épp egy jó boszorkány,
ki világát szépíti,
aki minden kedves tettét
jóságára építi.

Tőle boldog tündér ország
és általa gazdagok.
Akadnak még jó boszorkák,
kik szépítik a napot.

Szegényembert, mint álarcot
használta fel a banya,
Gonosz terve lehet majd
a tündérország alkonya.

– Holnap este itt folytatjuk,
innen indul a mese!
– a tündérem befejezte
s nem rebbent a szeme se.

Hát, bizony az idő elszállt,
mennem is kell, azt hiszem,
ám a mese hangulatát
szívem mélyén elviszem.

Elbúcsúztam, s megígértem,
holnap visszatérek én!
Semmi pénzért nem hagynám ki
tündéremtől a mesém.

Megjelöltem, hol tartottunk,
holnap innen folytatom.
Kíváncsiság, érdeklődés
színezi a holnapom…

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Viharban

viharban
Aranyosi Ervin: Viharban

Félelmetes, csodálatos, de miért csinálja?
Vágtat a szél át a réten, s hajlik száz virágja.
Szürke égbolt, bokros felhők, szállnak szakadatlan,
rémületet ébresztve a szálló madarakban.
Izzó villám, fény ostorként csap végig az égen,
csattanóját dörömbölő mennydörgésnek  vélem.
Félelem jár a víz felett, habja fodrozódik,
kiskutyámnak, mintha fájna, – közelebb húzódik.
– Mondd csak vihar, m’ért ijesztgetsz, m’ért téped a fákat?
M’ért jó az, hogy sírva bújik minden kedves állat.
M’ért haragszol, mond ki bántott, kin kell bosszút állnod?
Szállj vissza a teremtődhöz és folytasd az álmod!

Aranyosi Ervin © 2016-06-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Tanít a természet

tanít a trermészet
Aranyosi Ervin: Tanít a természet

Virágok, lepkék, élő, szép természet,
melyik művész tudna versenyezni véled?
Utánozni? Talán. S színeid lelopni.
Csak az egy pillanat, s azt meglehet szokni.
Ám te újra, s újra élőbbet varázsolsz,
közelebb viszel az élet igazához.
Mutatsz szép csodákat, tökéletességet,
s hogy múló az élet, ám sosem ér véget.
Mert a változás is ténykedésed része,
s megújulni képes a világ egésze.
Megkopott formákból más, csodásabb lép ki,
mely a szemlélődőt újból megigézi.
Nincsen tán más dolgunk, óvnunk, s megcsodálnunk,
élnünk, megfigyelnünk, veled eggyé válnunk,
s megtanulni tőled a teremtő vágyat,
lépteidet lesni, s menni csak utánad!
Szép virágok, lepkék, gyönyörű természet,
általad tanuljuk, mi is az az élet!

Aranyosi Ervin © 2016-06-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Foci EB macska módra

Foci EB macskamódra
Aranyosi Ervin: Foci EB macska módra

Beneveztem az EB-re, s gyakorolni kezdtem.
Az egeret és a kutyát simán kicseleztem.
A gazdám sem tudja tőlem elvenni a labdát,
ezért szinte könyörög hogy: – Passzold ide, add át!
Lepasszoltam, tovább vitte, azóta is támad,
és cserébe megkaphattam finom vacsorámat.
Jó a játék, megfizetnek, profi vagyok látod?
Azt jelenti: – Tehetséged, fizetségre váltod!

Aranyosi Ervin © 2016-06-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Plüss maci gondolatai

a plüss maci gondolatai

Fotó: Fecsku Enikő

Aranyosi Ervin: Plüss maci gondolatai

Óvodába mentél én meg itthon várlak,
hiányzol kis gazdám, sírok is utánad!
Nélküled az élet, unalmas, kietlen,
csak a várakozás unatkozik bennem!
Úgy szeretnék én is, veled messze menni,
biztosan jó lehet óvodásnak lenni.
Nekem az is tetszik, mikor elmeséled,
s a sok szép kalandot közben újra éled.
Mesélsz játékokról, szép homokozóról,
a kis barátodról, a szöszke Jocóról,
és a szerelmedről, kivel puszilkodtál,
s kiről rajtam kívül senkinek se szóltál.
Ám te ott vagy, s én itt!, Annyira hiányzol,
én itt unatkozom, s közben te ott játszol.
Kérlek, holnap reggel, vigyél majd magaddal!
hadd birkózzak meg a nehéz feladattal.
Az óvónéninek elmondom a dolgot,
hogy a te mackód csak közeledben boldog.
Hadd ismerjem meg a sok, kedves barátod,
én is vidám leszek onnantól, meglátod!

Aranyosi Ervin © 2016-06-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 9. rész

A könyv tündére 8.rész
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 9. rész

Mi erősebb a világon?
Félsz, vagy a kíváncsiság?
Furdalja az oldalunkat,
ezért is tud hatni ránk.

Hideglelős félelemmel
feküdtem le este én.
S látod, mégis újra jöttem,
hogy halljam az én mesém.

S lám, a tündér mosolyogva
várt is reám kedvesen.
Tudta, úgyis visszatérek,
s a folytatást meglesem.

Üdvözölt, majd hozzálátott,
elmesélni a mesét,
folytatva a borzalmakat.
– Csak a vége lenne szép!

Nahát, tegnap ott tartottunk,
forgószélnek vége lett.
Síri csend borult a tájra,
s a csend szinte égetett.

A csontkunyhó közelében,
üszkös fa állt, mint szobor,
egyik ágán sötét varjú,
tolla sötét, és komor.

Ellendült az ág széléről,
szárnya kettőt suhogott,
egy bagoly, az erdő mélyén,
vészjóslóan huhogott.

A varjú a csontház előtt,
földre tette lábait,
ebből emberünk sejtette,
hogy a madár itt lakik.

Felborzolta minden tollát,
aztán megrázta magát,
varázslattal alakítva át
a testét, anyagát.

Iszonyatos károgása
nem is tartott szünetet,
és a csúf madár helyére,
valami más született!

Gömb formából, hengerré lett,
kinőttek a kezei,
főkötős, kócos fejéből
kivillantak szemei.

Vasból készült, horgas orra,
rémítően hatna rád,
s szegény ember felismerte
e furcsa lényben a banyát.

Hajlott hátú öregasszony,
nyomorult kis nénike?
Csaknem három méter magas,
s rossz volt reá néznie.

Amíg tartott a varázslat,
meg se szólalt a banya,
pedig ő volt e mesének
legborzasztóbb alanya.

Szegény ember ámult-bámult,
minden szó belé szakadt.
Bátorsága, – s menekülni –
csepp ereje sem maradt.

Aztán, mint egy gyilkos héja,
a boszorkány felvisít.
A vér meghűlt minden érben,
s nem lehet kibírni itt.

Minden élő elmenekült,
csak az emberünk maradt.
A zsebében kotorászott,
míg a sípjára akadt.

A szájához illesztette,
s így várta, hogy most mi lesz?
Belefúj, ha a boszorkány
bármi csúfost tenni kezd.

És a boszi rákiáltott,
jobban mondva károgott:
– Nincs szerencséd, szegény ember,
légy mostantól átkozott!

Tudom ám, hogy miért jöttél,
– jöttek ide elegen.
Házam falát csontjuk őrzi,
s ők tartanak melegen.

Aki vélem szembeszáll,
az előbb-utóbb meglakol.
Csak egy király menekült meg,
de az is beteg valahol!

Én őrzöm a gonoszságot,
pokol tüzét, melegét,
s mind az, aki szembeszegül,
bevégzi az életét.

Varázspálcám egy csapásra,
gonosszá tesz téged is,
és ha úgy döntök, nem kellesz,
akkor rögtön véged is.

A pálcáját lendítette,
gonoszsága összegyűlt,
ám a pálca ritka hangja,
síp szavával elvegyült…

Mára itt a mese vége,
holnap megint itt leszek.
A könyv majd itt folytatódik,
s ide könyvjelzőt teszek.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Tésztát gyúrtam!

tésztagyúrás
Aranyosi Ervin: Tésztát gyúrtam!

Tésztát gyúrtam, dagasztottam,
a hajamba ragasztottam.
Engem meglepett e tettem,
ücsörögtem meglepetten!
Aztán huzigálni kezdtem,
s tésztám át is ment a teszten,
mert csak nyúlott és nem szakadt,
csak hát a hajamba ragadt.
Még nem tudom, hogy sütöm meg,
a hajamtól nő a tömeg,
de valahogy kiszaggatom,
– ügyes kis pék vagyok nagyon!

Aranyosi Ervin © 2016-06-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 8. rész

A könyv tündére 8.
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 8. rész

Megígértem tündéremnek,
újra jövök, itt leszek,
és a mese folyamában
újra megmerítkezek.

Kíváncsian visszatértem,
így vártam a folytatást,
folytatódjon hát a mese,
és tegyen rám jó hatást!

A tündérem belekezdett,
– nem futkosott köröket –
meséjével, tudta jól,
hogy hogy okozzon örömet.

Ott tartottunk, hogy emberünk,
erdőt járt be hasztalan,
de nem jött rá, a vasorrú
háza vajon merre van?

A harmadik ösvényen is
útnak indult – bizony ám –
hátha ez az út vezet át
a banyának birtokán.

Útja során epret, szedret
és szamócát eszeget,
élvezte a vadon termő
finom gyümölcs szemeket.

Ám az erdő megváltozott,
sűrűsödött a bozót,
keskenyedő út fogadta
az épp erre utazót.

Furcsa köd terült a tájra,
s bele furcsa szag vegyült,
a halálnak csúf árnyéka,
a vándorra rávetült.

Félelmetes ösvény végén,
aztán kitágult a tér.
Most mutasd meg szegényember
bátorságod mennyit ér!

Görcsös fákkal körül véve,
szörnyű lakhelyet talált.
Elhalt lények csontvázai
alkották az oldalát.

Kéményéből kénköves füst,
szállt a sötét ég felé,
aki ide tévedt, többé
bátorságát nem lelé.

Hirtelen forgószél támadt,
égből tölcsér szállt alá,
a csontházat, mint központot
közepébe foglalá.

Aztán varjú károgástól
a levegő megfagyott,
ezer varjú borította
sötétbe fent a Napot.

És a szél csak pörgött körben,
mint az örvény, vészesen,
villám-sebes zuhanásban
nem lassult a széle sem.

Szegényember ereiben
még a vér is megfagyott,
mert ilyet még Földön élő,
eddig sosem láthatott.

Két kézzel a fülét fogta,
és behunyta a szemét,
s mint leszálló sűrű pernye,
füst szóródott szerteszét.

Aztán, mint egy lefolyóban,
hol kihúzták a dugót,
huss, lezúgott a forgószél,
elnémult, már ott se volt.

Sűrű métely ült a tájra,
vészjósló csend született,
mint a villámot követve,
a vihar tart szünetet.

Aki élt, a dörgést várta,
a végsőt, s tán vége lesz,
és az élmény halálos lesz,
mennybe, vagy pokolba tesz.

S lám a csend, most oly keserű,
kihűlt szívbe markoló,
a kétségnél nincs nyomasztóbb,
érzés nincs oly sokkoló.

Hát emberünk füleiről
levette a két kezét,
kinyitotta két szemét is,
hunyorogva nézve szét.

Síri csend volt, tán halálos,
s nem volt levél zizzenet,
csak a saját szíve vágtat,
a torkában idebent.

Halott fákról, sötét nyál folyt,
árnyékot vetett a Nap.
– Jaj, csak innen meneküljön
az élő mihamarabb.

S bár a kíváncsiság nagy úr,
s furdalta az oldalam,
lejárt mára az én időm,
s éreztem, itt vége van.

Tündéremtől elbúcsúztam,
megköszöntem a mesét,
s a hátamon lúdbőrözve,
vittem a leheletét.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Képes vagy rá?!

Amikor az idő
Aranyosi Ervin: Képes vagy rá?!

Amikor az idő elfolyik kezedből,
amikor a régi lemezed teszed föl,
amikor – bár unod – régi utad járod,
amikor legyintesz, s veszed a kabátod.
Amikor a régi hibák jönnek újra,
amikor elszakad a hegedűd húrja,
amikor a dalod ugyanaz az ének,
amikor irigyled, ahogy mások élnek,
akkor gondolkozz el! Mit kellene tenned?
Mennyi az el nem folyt, boldog idő benned?
Kell-e ismétlődő, monoton lemezed,
vagy életed súlyát, e naptól leteszed?
Kipróbálsz-e újat, amit soha eddig,
mik az ismeretlen világot jelentik?
Megvizsgálod végre sok megunt hibádat,
keresel megoldást, melyre szíved vágyhat?
Felhúrozod elnyűtt, szakadt hegedűdet,
adja vissza hited, elvesztett derűdet?
Írsz-e új dalt végre – legyen szebb az ének –
kedvezel-e újra mások szép szívének?
Az irigység helyett, inkább megcsinálod,
szebbé változtatod lebecsült világod?
Képes vagy változni, új világba lépni,
vagy csak siránkozni, s haldokolva élni?

Aranyosi Ervin © 2016-06-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Én a szurikáta vagyok

Én a szurikáta
Aranyosi Ervin: Én a szurikáta vagyok

Körbenézek, szemem ragyog,
én a szurikáta vagyok.
Azért nézek körbe bőszen,
én vagyok görbe őrszem.
Ám most kiegyenesedek,
magasabbról, többet lesek,
magasabbról többet látok:
– Merre vannak jó barátok?

Aranyosi Ervin © 2016-06-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva