Aranyosi Ervin: Kenyéradó Földünkhöz (Gondolatok a világról)

Aranyosi Ervin: Kenyéradó Földünkhöz
(Gondolatok a világról)

Jó Anyánk, drága öreg Földünk,
te, aki táplálsz éltetőn,
mindened adod fiaidnak!
Tengerek mélyén, hegytetőn,
s az alföldek kies vidékén
támogatod az életet.
Etetsz, itatsz a véred adva,
s az ember hogy bánik veled?
Elfogadja az adományod,
s mindenből még többet akar!
Lezsarol, mérgez és azt látod,
a szemetével eltakar.
Kihasználja a többi élőt,
uralja, s megöli mind, ha kell,
s hiszi a boldog Kánaánba,
a háborúkkal juthat el.
Te meg csak adsz, amíg tudsz adni,
míg gazdagságod kimerül…
Drága Anyánk, éltető Földünk,
lelkem érted sír, itt belül!

Hisz képes vagy te jóllakatni
emberek milliárdjait!
Csak néhány gazdag telhetetlen,
szívükben kapzsiság lakik.
Sosem elég, mindent akarnak,
pedig már rég minden övék,
s miközben bőven bővelkednek,
éhen hal számos dolgos nép.
Van hol az élelmet kidobják,
mert másnap már „nem ehető”,
s közben sehogy sem jut kenyérhez
a több millió éhező.
Hiába telve annyi raktár,
minden csak pénzért kapható,
a gazdagoknak pénzéhsége,
jól tán sosem lakatható!
Mit ér a pénz, a papírfecni,
ha nem szolgál jó célokat,
ha világot hagy éhen veszni,
csak keveseknek ad sokat!
Hiába van mindenből bőség,
ha széjjel az nem osztható,
és nincs életre lehetőség,
mert éhezik az ott lakó!

Ó jó Anyánk, ó drága Földünk,
mért tűrsz ennyi parazitát?
Kik élvezettel élősködnek,
s az ínséget nem érzik át!
Mindannyian ideszülettünk,
de keveseknek van joga,
s ki koldul lopott birtok nélkül,
az léhűtő, vagy ostoba?
Mitől különb az éhezőnél,
tolvaj, rabló, harácsoló,
mért húz egyedül gazdag hasznot
a bankjegyeket másoló?
Méhkaptárban a hereméhek,
uralnak sok-sok dolgozót,
s csak ellopják az összes mézet,
mely méhcsaládra léthozó.
S mikor amazok éhen halnak,
kihal a rabló herehad,
Na lám, a tolvaj is kipusztul,
ha az étvágya fene nagy!
De mitől van az őrült éhség,
hatalomvágy, pénz mámora?
Mitől háború, eltökéltség,
ha itt a kihalás kora?

Ó jó Anyánk, ó drága Földünk,
érzem, nem tűrhetsz már tovább!
Lesöpröd bűnös társadalmunk,
vulkánod tűzcsóvát okád.
Tüzek gyúlnak majd világszerte,
s a tenger megemelkedik,
lemosva szennyét a világnak,
elmosva gonoszt, emberit.
Mindent, mi mű, mindent mi bántó,
ember alkotta szörnyeteg.
Kirázza majd az ember kosztól,
és pénztől mocskos szőnyeget!
Teremt egy élőbbet magának,
az élhetetlen nép helyén.
Új esélyt adva a világnak,
hadd ragyogjon a tiszta fény!
Hadd születhessen olyan ember,
ki együtt él és nem ural!
Aki képes lesz majd beérni,
valóra vált álmaival.
Nem pusztít! Együtt él a Földdel,
és tiszteli az életet!
Boldog lesz minden földi élő,
s létével mind elégedett!

Aranyosi Ervin © 2018-08-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva