Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Felemelő érzés

a napkorongot
Aranyosi Ervin: Felemelő érzés

A Napkorongot, mint labdát, felemeltem,
és melegsége átjárta a lelkem.
Megéreztem, hogy én is Nap vagyok,
s a lelkem bentről, kifelé ragyog.
Kaptam belőle egy nagy szeletet,
s mint édes lé csordult a szeretet.
Fénycseppeket  szórtam a Nagyvilágra,
melegítse, kinek a szíve árva,
kinek a szíve majdnem megfagyott,
akit egy másik rútul elhagyott.
Mert kell a fény és kell a szeretet,
hogy felnyissak  lesütött szemeket,
hogy meglássák a  létnek célja van!
Az elmúlás csupán a céltalan.

Aranyosi Ervin © 2016-08-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Végy példát a napról

Végy példát a napról
Aranyosi Ervin: Végy példát a napról

Mikor felkel a Nap, széttekint a tájon,
legelteti szemét a sok szép virágon,
aztán fényét osztja köztük szerte széjjel,
új erőre kapva, mert pihent az éjjel.
Ha te is pihentél, így kezdj majd új napba,
áraszd a derűdet minden pillanatban,
s meglátod a világ megújul, megszépül,
hívd fény-mosolyodat ehhez segítségül!

Aranyosi Ervin © 2016-08-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Alkonyi hangulat

alkonyi hangulat
Aranyosi Ervin: Alkonyi hangulat

Utolsó pillantás még a tó tükrébe,
majd a Nap elmerül az ég tengerébe.
Átadja a helyét Holdnak, csillagoknak,
akik ébredeznek, sorban felragyognak.

Ők őrzik az álmát a fáradt világnak,
összecsukják szirmát a nyíló virágnak,
csak az illatából szórnak kicsit széjjel,
legyen illatfelhős, fűszeres az éjjel!

Ha már lement a nap, tedd le mai gondod,
ami még hátra van, majd holnap megoldod.
Az álom hintaján gurulj szépen messze,
ne aggódj ma azért, hogy holnapod lesz-e!

Ürítsd ki a szíved, lelked hagyd nyugodni,
engedd el, mi bántott, hagyjon elaludni!
Holnap reggel újra találkozz a Nappal,
és az új napodat kezdjed tiszta lappal!

Aranyosi Ervin © 2016-08-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Tükrözd a Napot!

Tükrözd a napot
Aranyosi Ervin: Tükrözd a Napot!

Mindennap keresd a Napot,
próbálj a tükre lenni!
Áraszd a fényt és láthatod,
milyen könnyű szeretni.
Tudod, a fényt nem kérni kell,
hisz napról-napra árad,
a lelked önként önti el,
s rád hatni sosem fárad.
Hogy mégsem élünk fényesen?
Annak oka az árnyék!
Rossz hit, rossz szó, rossz gondolat,
– egyik sem jó ajándék.
Ha más árnyékában haladsz,
borús, sötét az élet,
lelkedtől messze elszaladsz,
ha más világát éled!
Tükrözd hát bátran a Napot,
engedd örülni lelked,
s ha fénye lelkedben ragyog,
önmagad ünnepeld meg!

Aranyosi Ervin © 2016-08-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Bagoly mondja egérnek

Bagoly mondja egérnek
Aranyosi Ervin: Bagoly mondja egérnek

Fárasztó volt ez az éjjel.
Röpködtem csak szerte-széjjel,
s nem leltem az egeret.
A düh majdnem megevett!
Reggelre úgy elfáradtam,
hazaszálltam megfáradtan,
a testem is nyikorog.
S rájöttem, hogy mi korog?
Gyomrom üres, enni kér,
megfizetek mindenért!
Egér, vigyázz jól magadra,
baglyot ültetek nyakadra,
Addig alszom egy nagyot,
lekapcsolom a Napot!

Aranyosi Ervin © 2016-06-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 8. rész

A könyv tündére 8.
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 8. rész

Megígértem tündéremnek,
újra jövök, itt leszek,
és a mese folyamában
újra megmerítkezek.

Kíváncsian visszatértem,
így vártam a folytatást,
folytatódjon hát a mese,
és tegyen rám jó hatást!

A tündérem belekezdett,
– nem futkosott köröket –
meséjével, tudta jól,
hogy hogy okozzon örömet.

Ott tartottunk, hogy emberünk,
erdőt járt be hasztalan,
de nem jött rá, a vasorrú
háza vajon merre van?

A harmadik ösvényen is
útnak indult – bizony ám –
hátha ez az út vezet át
a banyának birtokán.

Útja során epret, szedret
és szamócát eszeget,
élvezte a vadon termő
finom gyümölcs szemeket.

Ám az erdő megváltozott,
sűrűsödött a bozót,
keskenyedő út fogadta
az épp erre utazót.

Furcsa köd terült a tájra,
s bele furcsa szag vegyült,
a halálnak csúf árnyéka,
a vándorra rávetült.

Félelmetes ösvény végén,
aztán kitágult a tér.
Most mutasd meg szegényember
bátorságod mennyit ér!

Görcsös fákkal körül véve,
szörnyű lakhelyet talált.
Elhalt lények csontvázai
alkották az oldalát.

Kéményéből kénköves füst,
szállt a sötét ég felé,
aki ide tévedt, többé
bátorságát nem lelé.

Hirtelen forgószél támadt,
égből tölcsér szállt alá,
a csontházat, mint központot
közepébe foglalá.

Aztán varjú károgástól
a levegő megfagyott,
ezer varjú borította
sötétbe fent a Napot.

És a szél csak pörgött körben,
mint az örvény, vészesen,
villám-sebes zuhanásban
nem lassult a széle sem.

Szegényember ereiben
még a vér is megfagyott,
mert ilyet még Földön élő,
eddig sosem láthatott.

Két kézzel a fülét fogta,
és behunyta a szemét,
s mint leszálló sűrű pernye,
füst szóródott szerteszét.

Aztán, mint egy lefolyóban,
hol kihúzták a dugót,
huss, lezúgott a forgószél,
elnémult, már ott se volt.

Sűrű métely ült a tájra,
vészjósló csend született,
mint a villámot követve,
a vihar tart szünetet.

Aki élt, a dörgést várta,
a végsőt, s tán vége lesz,
és az élmény halálos lesz,
mennybe, vagy pokolba tesz.

S lám a csend, most oly keserű,
kihűlt szívbe markoló,
a kétségnél nincs nyomasztóbb,
érzés nincs oly sokkoló.

Hát emberünk füleiről
levette a két kezét,
kinyitotta két szemét is,
hunyorogva nézve szét.

Síri csend volt, tán halálos,
s nem volt levél zizzenet,
csak a saját szíve vágtat,
a torkában idebent.

Halott fákról, sötét nyál folyt,
árnyékot vetett a Nap.
– Jaj, csak innen meneküljön
az élő mihamarabb.

S bár a kíváncsiság nagy úr,
s furdalta az oldalam,
lejárt mára az én időm,
s éreztem, itt vége van.

Tündéremtől elbúcsúztam,
megköszöntem a mesét,
s a hátamon lúdbőrözve,
vittem a leheletét.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 6. rész

sötét farkasok
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 6. rész

Halihó, itt vagyok
véget ért a napom,
A kitartásomért
mai mesém kapom.

Mint egy törzsvendégre,
úgy vár rám a sámli,
így tudok könnyebben
hallgatóvá válni.

– Kérlek kedves tündér,
sződd tovább mesédet,
legyen olyan színes
amilyen az élet!

S lám, drága tündérem,
kedvemért folytatja,
és a szép szavait
egymás mögé rakja.

Elindult hát útján
a jó szegényember,
– célja volt, kedve is –
hát nógatni nem kell!

Hosszú útja végén
megérkezett végül.
A Fekete erdő
látja most vendégül.

Ám, ne hidd, hogy rögtön
étellel kínálták,
erdő közepében
már ordasok várták.

Nem törődtek vele,
hogy az ember éhes,
azt hitték élete
általuk lesz véges!

Amint ment, mendegélt
útján szegény pára,
egyszer megérkezett
egy sötét tisztásra.

Sötét magas fáknak
sűrű lombja fedte,
mely a szép napfényét,
ott át nem engedte.

Csak a szél fújt, zúgott,
rázott bokrot, fákat,
és csak a farkasok
szemei szikráztak.

A szegényembernek
szíve összeszorult,
s hitte, hogy a pokol
burája rá borult.

Mert a farkasok mind
reá vicsorogtak,
szájukból nyálaik
éhesen csorogtak.

Az ember remegett,
rátört a félelem:
– Hogy meneküljek meg,
mi lesz most én velem.

S lám egy mentőötlet
agyába hasított,
előszedte gyorsan
a manótól nyert sípot.

Belefújt a sípba,
ám nem történt semmi,
csak az égen kezdtek
sűrű felhők lenni.

És a fák lombja közt
eső kezdett hullni,
de olyan, amitől
meg lehet vakulni.

A farkasok szeme
mind kialudt szépen,
s üvölteni kezdtek
a kínzó sötétben.

s lám, az emberünkre
bíz’ egy csepp sem hullott.
Csendben felsóhajtott:
– ez kevésen múlott!

Az ázott farkasok
kőbálvánnyá váltak,
s mint megannyi szobor,
varázslatra vártak.

Majd feltámadt a szél,
mit angyalok fújtak,
és a farkas-szobrok
darabokra hulltak.

Az összeborult fák
kiegyenesedtek,
a lombjaik közé,
szép napfényt engedtek.

Kivirult a tisztás,
életre kelt minden,
világos lett végre,
égi, s földi szinten.

Amikor ideért
a tündér a mesében,
sámlimról felállva
megköszöntem szépen.

Elbúcsúztam tőle,
s megígértem néki,
hogy a folytatást majd
holnap elmeséli!

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Légy a gazdánk!

légy a gazdánk
Aranyosi Ervin: Légy a gazdánk!

Gazdikat keresünk, vajon megtaláljuk?
Nincs túl nagy igényünk, szeretetre vágyunk!
Amilyen a bundánk, oly tiszta a lelkünk,
segíts nekünk, kérlek, jó gazdára lelnünk.
Nem adunk keveset: Szeretetet, szépet,
s ennél nincs fontosabb, egyszer tán megérted.
Minden kedves szóért szívünkben a hála,
hajlamosak vagyunk szép dorombolásra!
Szeress belénk, kérlek, és vigyél magadhoz,
ilyenkor a lélek közel ér a Naphoz.
Ne félj melegünktől, mert az meg nem éget,
csak még jobb emberré változtathat téged!

Aranyosi Ervin © 2016-06-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ébredő, hűvös reggelen

Ébredő_hűvös_reggelen
Aranyosi Ervin: Ébredő, hűvös reggelen

Horizont alján kél a Nap.
Aranyló, sárga sugarak
reám mutatnak azt hiszem,
hidat állítva a vízen.
Felhőpaplanban a világ.
Karjukat nyújtják nyurga fák
imádkozva az égre fel,
imájuk végre szépre lel.
Csend van, és benne az öröm,
hálás vagyok és köszönöm,
hogy átitat a nyugalom,
s társam lesz némán utamon.
Csepp emlék, amely megtanít,
hogy életünk nagy dolgait,
meglátni könnyű, – nem nehéz –
mert nem kell hozzá hűvös ész,
csak elmerengő képzelet,
álom mely földi szép lehet,
s körül vesz némán, hangtalan,
– a csendnek mennyi hangja van –
s elringat, táncba kezd velem,
ébredő, hűvös reggelen…

Aranyosi Ervin © 2016-06-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Őzgida – Te félj!

Őzgida - te félj
Aranyosi Ervin: Őzgida – Te félj!

Őzgida könnyedén szökken a réten,
virágok illata ámítja el.
Később, ha elpihen anyja ölében,
a virág illata életre kel.
Álmában szökkenve ugrik a Naphoz,
labdának képzeli a tűzgolyót.
Vissza és visszatér a pillanathoz,
amikor látta a széles folyót.
Élete félelem, álma szabadság,
életét félteni, menteni kell!
Megélni álmait, kell csak a vadság,
rettegve Napjához nem jutna el.
Őzgida könnyedén szökken a réten,
fű közé bújik, ha jön a veszély.
Álmában nem töri fejét a léten,
ébren a szíve azt súgja: – Te félj!

Aranyosi Ervin © 2016-06-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva