Állatok, természet | Aranyosi Ervin versei

máj
31

Aranyosi Ervin: Seregélyinvázió

Category: Állatok, természet Tags: Aranyosi Ervin, cseresznye, ember, gyümölcsnyűvő, kesereg, madarak, Meggy, rablóbanda, sereg, Seregélyinvázió, vers Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Seregélyinvázió

Seregestől érkeztek meg,
az ember is védtelen,
seregéllyel szembeszállni,
mindenki esélytelen!
Gyümölcsnyűvő rablóbanda,
termésünket leszedik,
a fa alatt sok cseresznye
és meggy éktelenkedik.
Meg van csípve és lehullott,
nekünk már nem is marad,
s nem is lehet elkergetni
a rengeteg madarat.
Az ember csak lesi őket,
s fája alatt kesereg,
megdézsmálta, tönkretette
a termését, e sereg!

Aranyosi Ervin © 2023-05-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

máj
15

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Májusi eső

Category: Állatok, természet Tags: álom, aranyág, Aranyosi Ervin, éledjen, emberek, föld, Májusi eső, menny, remény, terem, vágy, vers, világ, zöldre vált 1 Comment

Aranyosi Ervin: Májusi eső

Aranyat érő eső hull,
a kiszáradt világra.
Mannaként ömlik szerte-szét,
válaszul a vágyra!
Apró mag bennünk a remény,
ha hagyjuk, hát kikelhet,
szeretet, méltó vetemény,
adj hát, kérlek, figyelmet!

A természet zöld aranyát,
festi a fáradt földre,
megtisztul tőle a világ,
a tilost váltja zöldre.
A lélek mostantól szabad,
képzelet bontja szárnyát,
tegyünk élővé vágyakat,
emberek ősi álmát!

Éledjen újjá a világ,
és önzetlen teremjen,
tárja ki szívét, aki lát,
s a virág magba menjen!
Májusi eső aranyát,
csillogtassa meg nálunk,
lelkünk is legyen aranyág,
jelezve, jobbá válunk!

Aranyosi Ervin © 2023-05-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

ápr
8

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: A megújult gólyafészek

Category: Állatok, természet, Madarak Tags: A megújult gólyafészek, Aranyosi Ervin, biztonságos, élet, emberség, fáradoztak, fióka, gólyapár, násztánc, öreg, régi, tojás, vers Leave a Comment

Gulyás Éva fotói

Aranyosi Ervin: A megújult gólyafészek

(Jászapáti)

Gólyafészek, öreg, régi,
s nem tartja már fenn az égi…
Földre hullna, széjjel esne,
s nem várna már gólyatestre.
Nem várna már gólyapárra,
akik jönnek nem sokára…
Hacsak néhány igaz ember,
a kellő szakértelemmel,
nem építené meg újra,
kiktől más is jót tanulna!

Ám, néhányan összefogtak,
hegesztettek, befoltoztak,
s kerek lett a gólyafészek,
s nem rágta szét az enyészet.
Ember-gólyák kibélelték,
szeretettel rendbe tették!
Így várták a vándornépet,
hogy tán végre hazatérnek!
Talán tetszik majd a fészkük,
sokan fáradoztak értük!

Hazajött a rég várt gólya,
a fészeknek van lakója!
Beköltözött gólyapárunk,
tőlük utódokat várunk!
Ám, a fészek nagyon szép lett,
helyt adott az irigységnek,
másik gólya elfoglalná,
ha a régi lakó hagyná!
De nem hagyja, védi óvja,
s ő maradhat a lakója.

Megköszönjük mindazoknak,
akik annyit fáradoztak,
hogy gólyáink maradjanak,
s új életnek helyt adjanak.
A fészek már biztonságos,
násztáncolt a gólyapáros,
nemsokára tojást raknak,
fiókákat táplálhatnak.
Köszönjük az emberséget,
újra lakható a fészek!

Aranyosi Ervin © 2023-04-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

márc
27

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Tavaszt csodáló

Category: Állatok, természet Tags: Aranyosi Ervin, árnyalat, énekel, fa, fű, fütyül, nap, rigó, Tavaszt csodáló, természet, vándormadár, vers, virág 6 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Tavaszt csodáló

Rigó röppen fel az ágra
és fütyül a világra,
pici szívét nagyra tárja,
dala száll sok virágra.
Párját biztos megtalálja,
hisz szép dala csalogat,
cifrázza és váltogatja
a szép rigó dalokat!

A sok virág figyel rája,
színes szirmot bontogat,
ki szépségüket csodálja,
elűzi a gondokat!
A méhecskék ébredeznek,
nektár várja jöttüket,
mézzé válik hát az élet,
a kaptárt friss méz tölti meg.

Zöldellnek a fák, a bokrok,
mennyi csodás árnyalat,
gyümölcsfa virágot bontott,
köztük szél úrfi szalad.
Olykor eső hull reájuk,
felszárítja majd a Nap.
Égen szállva versenyeznek
szellővel a madarak.

A természet elvarázsol,
tavaszt, nyárt és őszt ígér,
vándormadár Afrikából
kis hazánkba visszatér.
Táncra perdül a természet,
s hála száll az égre fel,
Rigó röppen fel az ágra,
s tiszta szívből énekel!

Aranyosi Ervin © 2023-03-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

márc
24

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Kikelet

Category: Állatok, természet Tags: Aranyosi Ervin, csodaszép, ébred, ember, jótündér, kikelet, lelkünk, mosoly, nap, patak, szellő, természet, vers, világ, virágok 2 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Kikelet

Szellő dalol vidám nótát,
kacagva nézi a Nap,
a virágok kíváncsian,
színes szirmot bontanak.
Mosoly-rügy fakad a fákon,
sok kismadár énekel,
patak szalad kavicságyon,
a világ életre kel.

Kikeletnek jótündére,
varázsol élő csodát.
Fákra, virágokra festi
szép, tündöklő mosolyát.
Ha figyeljük, lelkünk ébred,
megtölti a szeretet,
ámulva néz csodaszépet,
nagyra nyitva szemeket.

Lám, megújul a természet,
ébredezik a világ,
biztatja az ember lelkét,
széppel akar hatni ránk!
Csak szívünket kell kitárnunk,
kedvünk máris csudajó,
kikeleti viseletnek,
arcunkra mosoly való!

Aranyosi Ervin © 2023-03-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

febr
11

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Mindig gyerek…

Category: Állatok, természet Tags: Aranyosi Ervin, boldog, csillagok, dorrásvíz, együttérzés, élet, élvezni, iskola, Még mindig gyerek..., őszintén, szabadon, természet, végtelen, vers 2 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Mindig gyerek…

Elmúltam már ennyi, meg annyi,
úgy szeretnék gyermek maradni,
és meg élni a lényeget,
gyűjtve szép emlékeket.
Játszani csak egyre-másra,
nem gondolni elmúlásra,
kiélvezni a jelent,
s belátni a végtelent.

Ábrándozni, felfedezni,
élő tudást megszerezni,
együtt élve, élni hagyni,
s mókás dolgokon kacagni!
Látni a jót és a szépet,
élvezni, hogy szép az élet,
s benne minden csak értem van,
s ettől élnék boldogabban.

Semmit nem kéne el vennem,
együttérzés élne bennem,
tanulnék a természetben,
hogy élhessek vele, szebben!
Oda járnék iskolába,
hova vágyott kiskorában
az, aki még akkor voltam,
s réten, erdőn kóboroltam.

Őszintén és tiszta szívvel,
szomjat oltva forrásvízzel,
csillagokat megcsodálva,
terem-búra alatt állva!
Elmúltam már ennyi, meg ennyi,
úgy szeretnék még gyermek lenni!
Szabadon élni világom,
s tenni azt, amire vágyom!

Aranyosi Ervin © 2023-02-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

febr
2

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Az időjós medve

Category: Állatok, természet Tags: Állatkert, Aranyosi Ervin, árnyék, Az időjós medve, bújkál, ébred, emberek, fény, méz, nap, tavasz, vers, világ Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Az időjós medve

Állatkertben ácsorogtunk,
figyeltük a medvét:
– Előjön a barlangjából?
– Én biztos kijönnék!
Érdekelne, süt-e a Nap,
vagy sír-e a felhő,
bujkál-e a fény előlem,
a „semmirekellő”?

Láthatom az árnyékomat?
Akkor hosszú tél lesz!
Visszamennék még aludni,
s nem nyúlnék a mézhez!
Ám, ha borús lenne az ég,
nem feküdnék vissza,
akkor közeleg a tavasz,
s vágyaimat issza.

Mikor ébred majd a világ,
ébren muszáj lennem,
be kell járnom a birtokom,
és friss ételt ennem!
Ha én bizony medve volnék,
időjós is lennék,
jó lenne, ha az emberek,
ezt komolyan vennék!

Aranyosi Ervin © 2023-02-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

dec
10

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Esős december

Category: Állatok, természet Tags: álmatlan, álmatlanul, Aranyosi Ervin, ázunk, Esős december, fázunk, Hóember, hóesés, karácsony, kikelet, sötét, természet, vers 8 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Esős december

Eső esik a hó helyett,
elmarad a karácsony?
Víz csillog majd cukor helyett
az ünnepi kalácson?
Holle anyó hófelhőit
nem kirázta, kimosta.
Hóembert sem építhetünk
kerek, dundi csinosra.

Több idő jut vásárlásra,
pénzköltésre gyerekek,
vidám móka és kacagás,
nem tölt most be tereket!
A szívünk is jobban fázik,
nem melegíti a fény,
a szeretet ki ne fagyjon,
esős locspocs idején!

Úgy szeretnénk visszakapni
azt a régi, szép telet,
amikor még a karácsony
hóeséssel érkezett!
A világot betakarta,
s védte a hótakaró,
a természet mélyen aludt,
mert a tél arra való.

Nem a kopárságot láttuk,
hófehér lett a világ,
csillogó ünnepi díszbe
öltözködtek fel a fák.
Téli Napnak sugarától
szikrát szórt sok hópihe,
a rosszkedvnek sötét árnya,
elbujdosott messzire.

Most csak ázunk, most csak fázunk,
eső esik, nem a hó,
a szánkó sem kerül elő,
nem készülhet hógolyó.
A természet félálomban
végig sírja a telet,
álmatlanul tudja-e,
hogy mikor jön a kikelet?

Aranyosi Ervin © 2022-12-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

nov
5

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Imádkoznak a fák

Category: Állatok, természet Tags: Aranyosi Ervin, csupasz ágak, elmúlás, esővíz, föld, Imádkoznak a fák, köd, közöny, Nyár, öreg, remény, tél tavasz, tél. jövő, vers 3 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Imádkoznak a fák

Csupasz ágak merednek az égbe,
imádkoznak az útszéli fák.
Jövőt várnak a múltért cserébe,
hogy holnap is szép lesz a világ.

Öreg ágak, széltől meggyötörten,
fáradtan avarba hullanak.
Alant mint hősi csontok összetörten,
s felettük még kereszt sem marad.

Hideg, nyirkos köd nyalogat ma kérget,
s az elmúlástól fáj a pillanat!
Az idő folyton új tavaszt ígérget,
s így a remény örökre megmarad.

A föld nyáron kiszáradt torka tátong
és elnyeli a hűs esővizet,
ő nem búsul a néma elmúláson,
a közönyével, s csendjével fizet.

De jön-e majd a fagyos tél nyomában,
egy új tavasz? Lesz-e még kikelet?
A fák elfogynak lassanként a mában,
s betonná válik, hol élni lehet.

Csupasz ágak merednek az égbe,
imádkoznak az útszéli fák.
Nem néznek az emberek szemébe,
kik úgysem értik ezt a szép imát.

Aranyosi Ervin © 2022-11-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

okt
24

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Őszapó látogatása

Category: Madarak Tags: ágon, apróság, Aranyosi Ervin, megcsodál, Őszapó látogatása, szakáll, toll, vendég, vers, zakó Leave a Comment

Fényképezte: Mészáros Kata

Aranyosi Ervin: Őszapó látogatása

Pihe-puha, szinte toll csak.
Miért hívják Őszapónak?
Rá a választ nem lelem,
ám ha itt jár, meglesem!
Apróságát megcsodálom,
ahogy visszanéz az ágon,
mintha eleséget kérne,
s lesné, mit kaphat ebédre?
Ősz a haja, s nincs szakálla,
fekete a csőre, szája,
rőt-barna a kis zakója,
fekete csíkosan hordja.
Az ember csak megcsodálja,
kis vendégként visszavárja!

Aranyosi Ervin © 2022-10-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

Aranyosi Ervin: Seregélyinvázió

Aranyosi Ervin © 2023-05-31. A vers megosztása, másolása, csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva!

Aranyosi Ervin: Májusi eső

Aranyat érő eső hull, a kiszáradt világra. Mannaként ömlik szerte-szét, válaszul a vágyra! Apró mag bennünk a remény, ha hagyjuk, hát kikelhet, szeretet, méltó vetemény, adj hát, kérlek, figyelmet!

A természet zöld aranyát, festi a fáradt földre, megtisztul tőle a világ, a tilost váltja zöldre. A lélek mostantól szabad, képzelet bontja szárnyát, tegyünk élővé vágyakat, emberek ősi álmát!

Éledjen újjá a világ, és önzetlen teremjen, tárja ki szívét, aki lát, s a virág magba menjen! Májusi eső aranyát, csillogtassa meg nálunk, lelkünk is legyen aranyág, jelezve, jobbá válunk!

Aranyosi Ervin © 2023-05-15. A vers megosztása, másolása, csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva!

Aranyosi Ervin: A megújult gólyafészek

(Jászapáti)

Gólyafészek, öreg, régi, s nem tartja már fenn az égi… Földre hullna, széjjel esne, s nem várna már gólyatestre. Nem várna már gólyapárra, akik jönnek nem sokára… Hacsak néhány igaz ember, a kellő szakértelemmel, nem építené meg újra, kiktől más is jót tanulna!

Ám, néhányan összefogtak, hegesztettek, befoltoztak, s kerek lett a gólyafészek, s nem rágta szét az enyészet. Ember-gólyák kibélelték, szeretettel rendbe tették! Így várták a vándornépet, hogy tán végre hazatérnek! Talán tetszik majd a fészkük, sokan fáradoztak értük!

Hazajött a rég várt gólya, a fészeknek van lakója! Beköltözött gólyapárunk, tőlük utódokat várunk! Ám, a fészek nagyon szép lett, helyt adott az irigységnek, másik gólya elfoglalná, ha a régi lakó hagyná! De nem hagyja, védi óvja, s ő maradhat a lakója.

Megköszönjük mindazoknak, akik annyit fáradoztak, hogy gólyáink maradjanak, s új életnek helyt adjanak. A fészek már biztonságos, násztáncolt a gólyapáros, nemsokára tojást raknak, fiókákat táplálhatnak. Köszönjük az emberséget, újra lakható a fészek!

Aranyosi Ervin: Tavaszt csodáló

Rigó röppen fel az ágra és fütyül a világra, pici szívét nagyra tárja, dala száll sok virágra. Párját biztos megtalálja, hisz szép dala csalogat, cifrázza és váltogatja a szép rigó dalokat!

A sok virág figyel rája, színes szirmot bontogat, ki szépségüket csodálja, elűzi a gondokat! A méhecskék ébredeznek, nektár várja jöttüket, mézzé válik hát az élet, a kaptárt friss méz tölti meg.

Zöldellnek a fák, a bokrok, mennyi csodás árnyalat, gyümölcsfa virágot bontott, köztük szél úrfi szalad. Olykor eső hull reájuk, felszárítja majd a Nap. Égen szállva versenyeznek szellővel a madarak.

A természet elvarázsol, tavaszt, nyárt és őszt ígér, vándormadár Afrikából kis hazánkba visszatér. Táncra perdül a természet, s hála száll az égre fel, Rigó röppen fel az ágra, s tiszta szívből énekel!

Aranyosi Ervin: Kikelet

Szellő dalol vidám nótát, kacagva nézi a Nap, a virágok kíváncsian, színes szirmot bontanak. Mosoly-rügy fakad a fákon, sok kismadár énekel, patak szalad kavicságyon, a világ életre kel.

Kikeletnek jótündére, varázsol élő csodát. Fákra, virágokra festi szép, tündöklő mosolyát. Ha figyeljük, lelkünk ébred, megtölti a szeretet, ámulva néz csodaszépet, nagyra nyitva szemeket.

Lám, megújul a természet, ébredezik a világ, biztatja az ember lelkét, széppel akar hatni ránk! Csak szívünket kell kitárnunk, kedvünk máris csudajó, kikeleti viseletnek, arcunkra mosoly való!

Aranyosi Ervin: Mindig gyerek…

Elmúltam már ennyi, meg annyi, úgy szeretnék gyermek maradni, és meg élni a lényeget, gyűjtve szép emlékeket. Játszani csak egyre-másra, nem gondolni elmúlásra, kiélvezni a jelent, s belátni a végtelent.

Ábrándozni, felfedezni, élő tudást megszerezni, együtt élve, élni hagyni, s mókás dolgokon kacagni! Látni a jót és a szépet, élvezni, hogy szép az élet, s benne minden csak értem van, s ettől élnék boldogabban.

Semmit nem kéne el vennem, együttérzés élne bennem, tanulnék a természetben, hogy élhessek vele, szebben! Oda járnék iskolába, hova vágyott kiskorában az, aki még akkor voltam, s réten, erdőn kóboroltam.

Őszintén és tiszta szívvel, szomjat oltva forrásvízzel, csillagokat megcsodálva, terem-búra alatt állva! Elmúltam már ennyi, meg ennyi, úgy szeretnék még gyermek lenni! Szabadon élni világom, s tenni azt, amire vágyom!

Aranyosi Ervin: Az időjós medve

Állatkertben ácsorogtunk, figyeltük a medvét: – Előjön a barlangjából? – Én biztos kijönnék! Érdekelne, süt-e a Nap, vagy sír-e a felhő, bujkál-e a fény előlem, a „semmirekellő”?

Láthatom az árnyékomat? Akkor hosszú tél lesz! Visszamennék még aludni, s nem nyúlnék a mézhez! Ám, ha borús lenne az ég, nem feküdnék vissza, akkor közeleg a tavasz, s vágyaimat issza.

Mikor ébred majd a világ, ébren muszáj lennem, be kell járnom a birtokom, és friss ételt ennem! Ha én bizony medve volnék, időjós is lennék, jó lenne, ha az emberek, ezt komolyan vennék!

Aranyosi Ervin: Esős december

Eső esik a hó helyett, elmarad a karácsony? Víz csillog majd cukor helyett az ünnepi kalácson? Holle anyó hófelhőit nem kirázta, kimosta. Hóembert sem építhetünk kerek, dundi csinosra.

Több idő jut vásárlásra, pénzköltésre gyerekek, vidám móka és kacagás, nem tölt most be tereket! A szívünk is jobban fázik, nem melegíti a fény, a szeretet ki ne fagyjon, esős locspocs idején!

Úgy szeretnénk visszakapni azt a régi, szép telet, amikor még a karácsony hóeséssel érkezett! A világot betakarta, s védte a hótakaró, a természet mélyen aludt, mert a tél arra való.

Nem a kopárságot láttuk, hófehér lett a világ, csillogó ünnepi díszbe öltözködtek fel a fák. Téli Napnak sugarától szikrát szórt sok hópihe, a rosszkedvnek sötét árnya, elbujdosott messzire.

Most csak ázunk, most csak fázunk, eső esik, nem a hó, a szánkó sem kerül elő, nem készülhet hógolyó. A természet félálomban végig sírja a telet, álmatlanul tudja-e, hogy mikor jön a kikelet?

Aranyosi Ervin: Imádkoznak a fák

Csupasz ágak merednek az égbe, imádkoznak az útszéli fák. Jövőt várnak a múltért cserébe, hogy holnap is szép lesz a világ.

Öreg ágak, széltől meggyötörten, fáradtan avarba hullanak. Alant mint hősi csontok összetörten, s felettük még kereszt sem marad.

Hideg, nyirkos köd nyalogat ma kérget, s az elmúlástól fáj a pillanat! Az idő folyton új tavaszt ígérget, s így a remény örökre megmarad.

A föld nyáron kiszáradt torka tátong és elnyeli a hűs esővizet, ő nem búsul a néma elmúláson, a közönyével, s csendjével fizet.

De jön-e majd a fagyos tél nyomában, egy új tavasz? Lesz-e még kikelet? A fák elfogynak lassanként a mában, s betonná válik, hol élni lehet.

Csupasz ágak merednek az égbe, imádkoznak az útszéli fák. Nem néznek az emberek szemébe, kik úgysem értik ezt a szép imát.

Aranyosi Ervin: Őszapó látogatása

Vers rendelés

Megtalálsz Facebook-on is!

Kategóriák

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Megosztás

Linkek

Címkék

Aranyosi Ervin © 2023-05-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

Aranyat érő eső hull,
a kiszáradt világra.
Mannaként ömlik szerte-szét,
válaszul a vágyra!
Apró mag bennünk a remény,
ha hagyjuk, hát kikelhet,
szeretet, méltó vetemény,
adj hát, kérlek, figyelmet!

A természet zöld aranyát,
festi a fáradt földre,
megtisztul tőle a világ,
a tilost váltja zöldre.
A lélek mostantól szabad,
képzelet bontja szárnyát,
tegyünk élővé vágyakat,
emberek ősi álmát!

Éledjen újjá a világ,
és önzetlen teremjen,
tárja ki szívét, aki lát,
s a virág magba menjen!
Májusi eső aranyát,
csillogtassa meg nálunk,
lelkünk is legyen aranyág,
jelezve, jobbá válunk!

Aranyosi Ervin © 2023-05-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

Gólyafészek, öreg, régi,
s nem tartja már fenn az égi…
Földre hullna, széjjel esne,
s nem várna már gólyatestre.
Nem várna már gólyapárra,
akik jönnek nem sokára…
Hacsak néhány igaz ember,
a kellő szakértelemmel,
nem építené meg újra,
kiktől más is jót tanulna!

Ám, néhányan összefogtak,
hegesztettek, befoltoztak,
s kerek lett a gólyafészek,
s nem rágta szét az enyészet.
Ember-gólyák kibélelték,
szeretettel rendbe tették!
Így várták a vándornépet,
hogy tán végre hazatérnek!
Talán tetszik majd a fészkük,
sokan fáradoztak értük!

Hazajött a rég várt gólya,
a fészeknek van lakója!
Beköltözött gólyapárunk,
tőlük utódokat várunk!
Ám, a fészek nagyon szép lett,
helyt adott az irigységnek,
másik gólya elfoglalná,
ha a régi lakó hagyná!
De nem hagyja, védi óvja,
s ő maradhat a lakója.

Megköszönjük mindazoknak,
akik annyit fáradoztak,
hogy gólyáink maradjanak,
s új életnek helyt adjanak.
A fészek már biztonságos,
násztáncolt a gólyapáros,
nemsokára tojást raknak,
fiókákat táplálhatnak.
Köszönjük az emberséget,
újra lakható a fészek!

Rigó röppen fel az ágra
és fütyül a világra,
pici szívét nagyra tárja,
dala száll sok virágra.
Párját biztos megtalálja,
hisz szép dala csalogat,
cifrázza és váltogatja
a szép rigó dalokat!

A sok virág figyel rája,
színes szirmot bontogat,
ki szépségüket csodálja,
elűzi a gondokat!
A méhecskék ébredeznek,
nektár várja jöttüket,
mézzé válik hát az élet,
a kaptárt friss méz tölti meg.

Zöldellnek a fák, a bokrok,
mennyi csodás árnyalat,
gyümölcsfa virágot bontott,
köztük szél úrfi szalad.
Olykor eső hull reájuk,
felszárítja majd a Nap.
Égen szállva versenyeznek
szellővel a madarak.

A természet elvarázsol,
tavaszt, nyárt és őszt ígér,
vándormadár Afrikából
kis hazánkba visszatér.
Táncra perdül a természet,
s hála száll az égre fel,
Rigó röppen fel az ágra,
s tiszta szívből énekel!

Szellő dalol vidám nótát,
kacagva nézi a Nap,
a virágok kíváncsian,
színes szirmot bontanak.
Mosoly-rügy fakad a fákon,
sok kismadár énekel,
patak szalad kavicságyon,
a világ életre kel.

Kikeletnek jótündére,
varázsol élő csodát.
Fákra, virágokra festi
szép, tündöklő mosolyát.
Ha figyeljük, lelkünk ébred,
megtölti a szeretet,
ámulva néz csodaszépet,
nagyra nyitva szemeket.

Lám, megújul a természet,
ébredezik a világ,
biztatja az ember lelkét,
széppel akar hatni ránk!
Csak szívünket kell kitárnunk,
kedvünk máris csudajó,
kikeleti viseletnek,
arcunkra mosoly való!

Elmúltam már ennyi, meg annyi,
úgy szeretnék gyermek maradni,
és meg élni a lényeget,
gyűjtve szép emlékeket.
Játszani csak egyre-másra,
nem gondolni elmúlásra,
kiélvezni a jelent,
s belátni a végtelent.

Ábrándozni, felfedezni,
élő tudást megszerezni,
együtt élve, élni hagyni,
s mókás dolgokon kacagni!
Látni a jót és a szépet,
élvezni, hogy szép az élet,
s benne minden csak értem van,
s ettől élnék boldogabban.

Semmit nem kéne el vennem,
együttérzés élne bennem,
tanulnék a természetben,
hogy élhessek vele, szebben!
Oda járnék iskolába,
hova vágyott kiskorában
az, aki még akkor voltam,
s réten, erdőn kóboroltam.

Őszintén és tiszta szívvel,
szomjat oltva forrásvízzel,
csillagokat megcsodálva,
terem-búra alatt állva!
Elmúltam már ennyi, meg ennyi,
úgy szeretnék még gyermek lenni!
Szabadon élni világom,
s tenni azt, amire vágyom!

Állatkertben ácsorogtunk,
figyeltük a medvét:
– Előjön a barlangjából?
– Én biztos kijönnék!
Érdekelne, süt-e a Nap,
vagy sír-e a felhő,
bujkál-e a fény előlem,
a „semmirekellő”?

Láthatom az árnyékomat?
Akkor hosszú tél lesz!
Visszamennék még aludni,
s nem nyúlnék a mézhez!
Ám, ha borús lenne az ég,
nem feküdnék vissza,
akkor közeleg a tavasz,
s vágyaimat issza.

Mikor ébred majd a világ,
ébren muszáj lennem,
be kell járnom a birtokom,
és friss ételt ennem!
Ha én bizony medve volnék,
időjós is lennék,
jó lenne, ha az emberek,
ezt komolyan vennék!

Eső esik a hó helyett,
elmarad a karácsony?
Víz csillog majd cukor helyett
az ünnepi kalácson?
Holle anyó hófelhőit
nem kirázta, kimosta.
Hóembert sem építhetünk
kerek, dundi csinosra.

Több idő jut vásárlásra,
pénzköltésre gyerekek,
vidám móka és kacagás,
nem tölt most be tereket!
A szívünk is jobban fázik,
nem melegíti a fény,
a szeretet ki ne fagyjon,
esős locspocs idején!

Úgy szeretnénk visszakapni
azt a régi, szép telet,
amikor még a karácsony
hóeséssel érkezett!
A világot betakarta,
s védte a hótakaró,
a természet mélyen aludt,
mert a tél arra való.

Nem a kopárságot láttuk,
hófehér lett a világ,
csillogó ünnepi díszbe
öltözködtek fel a fák.
Téli Napnak sugarától
szikrát szórt sok hópihe,
a rosszkedvnek sötét árnya,
elbujdosott messzire.

Most csak ázunk, most csak fázunk,
eső esik, nem a hó,
a szánkó sem kerül elő,
nem készülhet hógolyó.
A természet félálomban
végig sírja a telet,
álmatlanul tudja-e,
hogy mikor jön a kikelet?

Csupasz ágak merednek az égbe,
imádkoznak az útszéli fák.
Jövőt várnak a múltért cserébe,
hogy holnap is szép lesz a világ.

Öreg ágak, széltől meggyötörten,
fáradtan avarba hullanak.
Alant mint hősi csontok összetörten,
s felettük még kereszt sem marad.

Hideg, nyirkos köd nyalogat ma kérget,
s az elmúlástól fáj a pillanat!
Az idő folyton új tavaszt ígérget,
s így a remény örökre megmarad.

A föld nyáron kiszáradt torka tátong
és elnyeli a hűs esővizet,
ő nem búsul a néma elmúláson,
a közönyével, s csendjével fizet.

De jön-e majd a fagyos tél nyomában,
egy új tavasz? Lesz-e még kikelet?
A fák elfogynak lassanként a mában,
s betonná válik, hol élni lehet.

Csupasz ágak merednek az égbe,
imádkoznak az útszéli fák.
Nem néznek az emberek szemébe,
kik úgysem értik ezt a szép imát.