Állatok, természet | Aranyosi Ervin versei

okt
24

Aranyosi Ervin: Reggeli ámulat – ablakon át

Category: Állatok, természet Tags: Aranyosi Ervin, csoda, elmúlás, gondviselés, levelek, mosoly, Ősz, porhüvely, Reggeli ámulat - ablakon át, szél, szeretet, varázslat, vers 8 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Reggeli ámulat – ablakon át

Ablakon kinézve gyönyörködöm,
áttört a napfény a gyönge ködön,
csillogtatja a fák levelét,
színeknek játéka gyönyörű szép!
Élénken pompázó álomvilág,
az érzi csodának, ki szívével lát,
ki látja az időnek múló nyomát,
ki látja a tegnapot, s éli a mát!

Szívedet átjárja a szeretet,
ámulva rányitod két szemedet,
látod és érzed a földi csodát,
meghatva lesed az ősz mosolyát.
Lelkedben elárad ez a mosoly,
hisz ez az elmúlás nem is komoly,
szépséggel tölti meg a lelkedet.
Szél-úrfi táncba hív száz levelet!

Nézem a természet, hogyan mulat,
arcomra mosolyt csal az ámulat.
Ősz szórja kincseit, s viszi a szél,
szárnyat bont, s repül az őszi levél.
Nem félnek, nem fájnak, nincs rá okuk,
táplálni világot, saját joguk.
Leszületőknek átadni helyük,
emléket őriz a porhüvelyük.

Az élet körforgás, nincs is mese,
nem kérdés számomra, értelmes-e?
Tudja a dolgát a gondviselés,
Isteni varázslat, csodatevés!
Az élet elmúlik, s átalakul,
az, aki megélte a porba hull,
s átadja az újnak saját helyét,
kezdődjön elölről újra a lét!

Aranyosi Ervin © 2022-10-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

szept
22

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Őszi borongás

Category: Állatok, természet Tags: Aranyosi Ervin, emberek, fák, föld, levelek, nap, őszi, Őszi borongás, pénz, szél, természet, újjászületés, vers, világ, virág Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Őszi borongás

Magára húzta zord felhőit
a vénné fáradt őszi Nap.
Sugarai – pók szőtte szálként –
a Földre nyúlva játszanak.

A melegét is visszavonta,
tartalékol a télre tán,
álmosan telik, elmerengve,
a szeptemberi délután.

A tájon méla nyugalom van,
csak a szél dúdol némi dalt,
falevelek, zizegve várják,
a mérget, mit nekik kavart.

Ünnepre várnak, karneválra,
színes ruhákat öltenek,
nyelvet nyújtanak a halálra,
miközben szívük megremeg.

Kívülről nincs a félelemnek
semmilyen látható nyoma,
örömre lelnek még az őszben,
legyen az bármily mostoha.

Mert hisznek újjászületésben,
jönnek majd újra játszani,
s amíg remény élhet szívükben,
minek borúsnak látszani?

A távolodó Nap is tudja,
hogy lesz még ő is közelebb,
áraszt még több fényt a világra,
fog adni újra meleget!

A sok levél, bár porba hullik,
éltető humuszt komponál,
táplál jövőt és újraélőt,
amely majd élelemre vár.

E körforgás majd megtörténik,
akár velünk, vagy nélkülünk,
csak az ember nem látja sorsát,
korán megyünk, vagy vénülünk?

Talán, jó lenne végig élni,
s kiélvezni minden napot,
és mindegyre hálásnak lenni,
hogy itt vagyok, s még maradok!

Ha célom van, vár rám egy új nap,
hát reggel újra felkelek,
a természettől ezt tanultam,
hogy bízzak, és nyitott legyek!

Fog még a Napunk felragyogni,
lesz még tavasz, nyílik virág,
s egyszer talán majd észhez térhet,
a pénzért eladott világ!

Aranyosi Ervin © 2022-09-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

aug
15

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Fát növesztek

Category: Állatok, természet Tags: Aranyosi Ervin, élet, Fát növesztek, levegő, madár, magyar, nyelv, pokol, szél, város, vers, víz 2 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Fát növesztek

Kicsi vagyok és fát növesztek,
jószívvel gyökeret eresztek,
megerősítem törzsemet,
ágaim büszkén nőjenek!

Ha kell akár az égbe nyúlva,
a többiektől jót tanulva,
szép felhőkbe kapaszkodom,
s az élethez ragaszkodom.

Egyszerre sok-sok lábon állok,
kincsekhez jutni megpróbálok,
magamba szívni a tudást,
az értelembe ájulást!

Gyökereim a múltba nyúlnak,
ősöktől értelmet tanulnak,
szívom a magyar nyelv vízét,
s kiélvezem mesés ízét!

Én nem csak élni akarok,
ágaim nem csupán karok!
Ők adakozó szép kezek,
viselnek szép levélzetet.

Alkotok tudás-levegőt,
s bátorítom a remegőt,
hogy ágaim közt merjen élni,
védelmezem, ne kelljen félni!

Adok reményt, adok hitet,
mert lelkük csak így érti meg,
hogy ők is mind céllal születtek,
s az egésznek részei lettek.

Nem félhetek, hogy majd kivágnak!
Hisz kellek az élő-világnak,
tőlünk lehet csak zöld e bolygó,
csak így van víz, a szomjat oltó.

S tudom, az ember, ezt megérti,
s mikor a boldogságát félti,
talán hiszi, hogy nélkülem,
üres lenne a végtelen.

Üres lenne, kopár, halálos,
kongna a kőből épült város,
madár helyett csak szél dalolna,
utat mutatva a pokolba.

Aranyosi Ervin © 2022-08-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

aug
9

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Búcsú az erdőktől

Category: Állatok, természet Tags: Aranyosi Ervin, bolygó, Búcsú az erdőktől, esély, fák, föld, hazug, holnap, kihal, kivágják, nyomor, pénzéhes, szegény, utód, vég, vers 20 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Búcsú az erdőktől

Kivágják az erdőt,
kivágják a fákat,
kiszárad a világ,
kihal minden állat!
Elfogy a vizünk is,
és az oxigénünk,
agyrémek okozzák,
embertelen végünk!

Tereink nagy részét,
már sírkő burkolja,
pénzéhes, a szegényt,
melegért okolja.
Az ész elmenekült,
együttérzés nincsen,
szánakozva néz ránk
a teremtő Isten!

Meg kéne tanulnunk
őszintén szeretni,
világunkat újra
élhetővé tenni!
Együtt, közös céllal
s a szép természettel,
helyre állítani,
mit letarolt az ember!

Fát kell hát ültetni,
természetet óvni,
rengeteg szemetet
nem szanaszét szórni!
Éltetni a Földet,
vagy csak hagyni élni,
nélküle nem tudunk
holnapot remélni!

Sok az elszáradt fa,
de ki, nem azt vágják,
az élőt, az erdőt,
gazdagok „zabálják”!
Ássák a sírunkat,
meg a sajátjukat,
a pénz-láncra kötve,
hamis kutya ugat.

Sötétség vezeti
az emberiséget,
mint a birkanyájat,
mely egyfélén béget.
Hazug politika
okoz lét vakságot,
az ember feléli
az élő világot!

Pedig ezt a bolygót
mi csak kölcsön kaptuk
az utódainktól,
s lám kihal alattunk!
Halott földjeinkből
az élet kiszárad,
a folyók medrében
fáradt sóhaj árad.

Ébrednünk kell végre,
nincs már sok esélyünk,
egy-két év és eljön
szégyenletes végünk!
Ha csupán nézői
vagyunk a műsornak,
értelmetlen lények
veszélybe sodornak!

Kivágják a fákat,
pusztítják az erdőt,
nyomort hoznak reánk,
éhezést és fertőt.
Kifosztják a pénzért
gyönyörű világunk,
míg mi odafentről
fényes csodát várunk!

Temető lesz földünk,
sok milliárd halottal,
s a bűnösök nyomát
verhetik majd bottal.
Újabb kört futottunk,
írva történelmet,
amit az emberrel
együtt eltemetnek.

Aranyosi Ervin © 2022-08-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

júl
20

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Gazdi panasz

Category: Állatok, természet Tags: Aranyosi Ervin, átaludtad, csavarog, gazdád, Gazdi panasz, kajád, nap, ragaszkodás, reggel, szeretet, társaság, vers Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Gazdi panasz

Átaludtad a fél napot,
most meg nem hagysz aludni!
Nem lehetne a pihenést
egy időben letudni?

Mi lenne, ha nem hajnalban
kéne kelnem teveled,
mert a hűvösben csavargást
sokkal jobban szereted.

Vagy, ha éppen csavarognál,
én meg alhatnék tovább,
s nem kellene végignéznem,
míg megeszed a kajád.

Nem elég, hogy tele a tál,
társaság is kell neked,
hogy végig kell asszisztálnom,
hogy tápodat megegyed.

Tudom, ez a ragaszkodás,
a szereteted jele,
s ezért indul a gazdádnak
fél négykor a reggele.

Aranyosi Ervin © 2022-07-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

ápr
25

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Mi kell a virágnak?

Category: Állatok, természet Tags: 1 kép 1 vers, adni, Aranyosi Ervin, élni, emberibb, félni, föld, holnap, kiélvezi, Mi kell a virágnak?, Napocska, pénz, vers, víz Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Mi kell a virágnak?

Mi kell a virágnak?
Föld, víz, meg napocska.
Nem tör gazdagságra,
másokat taposva!
Nem mástól veszi el
az éltető vizet!
A csodás napfényért
szépségével fizet.

Tanulhatnánk tőle
emberibben élni,
ő tudja, hogy nem kell
a holnaptól félni!
Csupán csak adni kell,
másokat szolgálni,
szépséggel, jósággal,
teremtővé válni!

Nincs szükség több vízre,
éjjel is napfényre,
élet-gazdagságát
sosem váltja pénzre.
Éli az életét,
elszórja a magját,
s kiélvezi léte
minden egyes napját!

Aranyosi Ervin © 2022-04-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

ápr
3

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Áprilisi havazás

Category: Állatok, természet Tags: Áprilisi havazás, Aranyosi Ervin, bolond, csizma, Füld, gyümölcsfák, hazánk, hó, sors, szeretet, természet, vers, virág Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Áprilisi havazás

Itt van a tél, itt van újra,
hó hullott a világra,
A kis rigó dideregve
zendít most a dalára.
Bolond égből, bolond hó száll,
bolondozik április,
s aki látja, legyint rája:
– Bolondozzon, ha dilis!

Indulhatnánk tiszta lappal,
írhatnánk ma sorsot is,
de az ember éppoly bolond,
akárcsak az április.
A természet tisztaságát
saját kézzel írja át,
az sem baj, ha belepusztul
körülötte a világ.

Befagy hát a szép világunk,
mindent jeges kéz szorít,
hóvakságtól jól megáldva,
írjuk tovább a sztorit!
A természet figyelmeztet,
nem jó úton haladunk,
hazánk földjén, hócsizmában,
virágokon taposunk.

Bolond égből, bolond hó száll,
lassan mindent betakar,
csak az ember olyan bolond,
nyárban is telet akar.
Minden össze van kutyulva,
s én nem értem egyedül,
hogy a csizma, az asztalra,
hogy a fenébe kerül?

Talán épp a tavasz halt meg,
vagy valami jó dolog?
Vagy előjel a jövőre:
– Így nem leszünk boldogok!
Kihűl lassan, ami fontos?
Eltűnik a szeretet,
s nem eszünk már többé élőt,
csupán dömping szemetet?

Itt van a tél, itt van végre,
bár nem most van ideje,
télen nem volt ennyi havunk,
s télen nem fagytunk bele.
A gyümölcsfák virágai
haldokolnak, jaj de szép!
Vajon kik, és hol írták meg,
ezt a borzalmas mesét?

Aranyosi Ervin © 2022-04-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

márc
29

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Óvd a természetet!

Category: Állatok, természet Tags: Aranyosi Ervin, élővilág, fák, felelős, gazda, levegő, Óvd a természetet!, táplál, teremt, tiszteld, vegyszer, vers, világ, vizek Leave a Comment

B.Tóth Irisz festménye: Tükröződés

Aranyosi Ervin: Óvd a természetet!

Bárcsak újra látnánk a valós világot,
mit az ember keze nem zavart, nem bántott!
Bárcsak a természet élő része lennénk,
bárcsak dolgainkat emberibbé tennénk!

Mi alkalmazkodnánk az élővilághoz,
nem az érdek lenne, ami meghatároz!
A természet lenne számunkra a fontos,
s ez hozzátartozna a mindennapokhoz!

Ápold a világot, tedd szebbé a kerted,
két kezeddel alkoss benne élő rendet!
Tiszteld meg a fákat, s ne engedd kivágni,
tiszta levegődet ők fogják csinálni!

Az élő vizeket óvd nagy szeretettel,
ne szennyezze mocsok, élőt ölő vegyszer!
Tanuld meg, hogyan tudsz jövőt teremteni,
élő világodért minél többet tenni!

Legyen a természet éltető testvéred,
önzetlenül táplál, jobbá szeret téged!
Illik hát a sok jót neki visszaadni,
próbálj a felelős gazdája maradni!

A gondolat teremt, alkossunk hát együtt,
jobb, ha környezetünk élővé teremtjük!
Túlélésre esélyt adunk a világnak,
s jó, ha gyermekeink nemes példát látnak!

A Földünk élőlény, támogatnunk kéne,
hogy balsorsunk elől bújhassuk ölébe!
Hiszen az életünk, múlik az ő létén,
hadd gyógyuljon végre, törődésünk révén!

Légy a természetnek átérző barátja,
aki az emberi hibákat belátja!
Gyógyít, ahol képes, nem árt semmiképp sem,
s a szeretet lángját őrzi a szívében!

Aranyosi Ervin © 2022.03.29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

márc
23

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: A víz világnapján

Category: Állatok, természet Tags: A víz világnapján, Aranyosi Ervin, bolygó, élhető, élő, föld, gondoskodás, jövő, kipusztul, pénzhatalom, szomjúság, vers Leave a Comment

Aranyosi Ervin: A víz világnapján

Ez a világ már nagyon más,
kiszárad a kút, a forrás,
fák gyökere sem lel vizet,
ezért életével fizet.

Kihal lassanként a világ,
élők testén vajon mi rág?
Mitől is lesz élhetetlen,
kitől élünk félelemben?

Nincsen eső, télen sincs hó,
haldoklik az egész bolygó,
s nem magától, nem a Naptól,
egy zsugori hatalomtól!

Pénzhatalom, embertelen,
és míg önző ember terem,
van ki ellopja a vizet,
s ezért minden élő fizet!

Az élethez levegő kell,
és itató, vízlelő hely,
az élőknek gondoskodás,
emberséges gondolkodás.

A víz nélkül nincsen élet,
bolygód bármire cseréled,
halál vár rád, kiszáradás,
megfullasztó szomjan halás!

Víz az élet feltétele,
szomjúságba halunk bele!
Ezt a hatalom okozza,
s butaságát csak fokozza!

Kihal a Föld, s minden állat,
lassan kiirtjuk a fákat,
s mi sem sokkal éljük azt túl,
mesés bolygónk is kipusztul.

Kipusztul az anyaföldünk,
miközben mi nézelődünk.
A pénzéhes rablóbanda,
gépeket rak a nyakadba!

Reménytelen a világunk,
amíg választásra várunk,
s nem teszünk semmit a Földért,
egy élhetőbb, szebb jövőért!

Aranyosi Ervin © 2022.03.22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

dec
22

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Héjában van a vitamin

Category: Madarak Tags: Aranyosi Ervin, égbe repít, egér, Héjában van a vitamin, kormányoz, pocok, ruhája, szél, toll, tolldísz, vers, vitamin Leave a Comment

Fotó: Fenyvesi Zoltán

Aranyosi Ervin: Héjában van a vitamin

Szólt a héja – Hijja, hijja,
nincsen semminek se híja!
Pocok, egér akad bőven,
magyar pusztán, zöld mezőben.
Az életnek sincsen híja,
bennem van a vitaminja.
Ám héját azt nem kell enni,
inkább gyümölcsöt kell venni!

Tollból áll a héja héja,
szigetelés, ez a célja,
ez a héja szép ruhája,
hát ezt hordja, ezt használja.
Télen csak ez melegíti,
s ha kell az égbe repíti.
Így tud szembeszállni széllel,
kormányozni tolldíszével.

Aranyosi Ervin: Reggeli ámulat – ablakon át

Ablakon kinézve gyönyörködöm, áttört a napfény a gyönge ködön, csillogtatja a fák levelét, színeknek játéka gyönyörű szép! Élénken pompázó álomvilág, az érzi csodának, ki szívével lát, ki látja az időnek múló nyomát, ki látja a tegnapot, s éli a mát!

Szívedet átjárja a szeretet, ámulva rányitod két szemedet, látod és érzed a földi csodát, meghatva lesed az ősz mosolyát. Lelkedben elárad ez a mosoly, hisz ez az elmúlás nem is komoly, szépséggel tölti meg a lelkedet. Szél-úrfi táncba hív száz levelet!

Nézem a természet, hogyan mulat, arcomra mosolyt csal az ámulat. Ősz szórja kincseit, s viszi a szél, szárnyat bont, s repül az őszi levél. Nem félnek, nem fájnak, nincs rá okuk, táplálni világot, saját joguk. Leszületőknek átadni helyük, emléket őriz a porhüvelyük.

Az élet körforgás, nincs is mese, nem kérdés számomra, értelmes-e? Tudja a dolgát a gondviselés, Isteni varázslat, csodatevés! Az élet elmúlik, s átalakul, az, aki megélte a porba hull, s átadja az újnak saját helyét, kezdődjön elölről újra a lét!

Aranyosi Ervin: Őszi borongás

Magára húzta zord felhőit a vénné fáradt őszi Nap. Sugarai – pók szőtte szálként – a Földre nyúlva játszanak.

A melegét is visszavonta, tartalékol a télre tán, álmosan telik, elmerengve, a szeptemberi délután.

A tájon méla nyugalom van, csak a szél dúdol némi dalt, falevelek, zizegve várják, a mérget, mit nekik kavart.

Ünnepre várnak, karneválra, színes ruhákat öltenek, nyelvet nyújtanak a halálra, miközben szívük megremeg.

Kívülről nincs a félelemnek semmilyen látható nyoma, örömre lelnek még az őszben, legyen az bármily mostoha.

Mert hisznek újjászületésben, jönnek majd újra játszani, s amíg remény élhet szívükben, minek borúsnak látszani?

A távolodó Nap is tudja, hogy lesz még ő is közelebb, áraszt még több fényt a világra, fog adni újra meleget!

A sok levél, bár porba hullik, éltető humuszt komponál, táplál jövőt és újraélőt, amely majd élelemre vár.

E körforgás majd megtörténik, akár velünk, vagy nélkülünk, csak az ember nem látja sorsát, korán megyünk, vagy vénülünk?

Talán, jó lenne végig élni, s kiélvezni minden napot, és mindegyre hálásnak lenni, hogy itt vagyok, s még maradok!

Ha célom van, vár rám egy új nap, hát reggel újra felkelek, a természettől ezt tanultam, hogy bízzak, és nyitott legyek!

Fog még a Napunk felragyogni, lesz még tavasz, nyílik virág, s egyszer talán majd észhez térhet, a pénzért eladott világ!

Aranyosi Ervin: Fát növesztek

Kicsi vagyok és fát növesztek, jószívvel gyökeret eresztek, megerősítem törzsemet, ágaim büszkén nőjenek!

Ha kell akár az égbe nyúlva, a többiektől jót tanulva, szép felhőkbe kapaszkodom, s az élethez ragaszkodom.

Egyszerre sok-sok lábon állok, kincsekhez jutni megpróbálok, magamba szívni a tudást, az értelembe ájulást!

Gyökereim a múltba nyúlnak, ősöktől értelmet tanulnak, szívom a magyar nyelv vízét, s kiélvezem mesés ízét!

Én nem csak élni akarok, ágaim nem csupán karok! Ők adakozó szép kezek, viselnek szép levélzetet.

Alkotok tudás-levegőt, s bátorítom a remegőt, hogy ágaim közt merjen élni, védelmezem, ne kelljen félni!

Adok reményt, adok hitet, mert lelkük csak így érti meg, hogy ők is mind céllal születtek, s az egésznek részei lettek.

Nem félhetek, hogy majd kivágnak! Hisz kellek az élő-világnak, tőlünk lehet csak zöld e bolygó, csak így van víz, a szomjat oltó.

S tudom, az ember, ezt megérti, s mikor a boldogságát félti, talán hiszi, hogy nélkülem, üres lenne a végtelen.

Üres lenne, kopár, halálos, kongna a kőből épült város, madár helyett csak szél dalolna, utat mutatva a pokolba.

Aranyosi Ervin: Búcsú az erdőktől

Kivágják az erdőt, kivágják a fákat, kiszárad a világ, kihal minden állat! Elfogy a vizünk is, és az oxigénünk, agyrémek okozzák, embertelen végünk!

Tereink nagy részét, már sírkő burkolja, pénzéhes, a szegényt, melegért okolja. Az ész elmenekült, együttérzés nincsen, szánakozva néz ránk a teremtő Isten!

Meg kéne tanulnunk őszintén szeretni, világunkat újra élhetővé tenni! Együtt, közös céllal s a szép természettel, helyre állítani, mit letarolt az ember!

Fát kell hát ültetni, természetet óvni, rengeteg szemetet nem szanaszét szórni! Éltetni a Földet, vagy csak hagyni élni, nélküle nem tudunk holnapot remélni!

Sok az elszáradt fa, de ki, nem azt vágják, az élőt, az erdőt, gazdagok „zabálják”! Ássák a sírunkat, meg a sajátjukat, a pénz-láncra kötve, hamis kutya ugat.

Sötétség vezeti az emberiséget, mint a birkanyájat, mely egyfélén béget. Hazug politika okoz lét vakságot, az ember feléli az élő világot!

Pedig ezt a bolygót mi csak kölcsön kaptuk az utódainktól, s lám kihal alattunk! Halott földjeinkből az élet kiszárad, a folyók medrében fáradt sóhaj árad.

Ébrednünk kell végre, nincs már sok esélyünk, egy-két év és eljön szégyenletes végünk! Ha csupán nézői vagyunk a műsornak, értelmetlen lények veszélybe sodornak!

Kivágják a fákat, pusztítják az erdőt, nyomort hoznak reánk, éhezést és fertőt. Kifosztják a pénzért gyönyörű világunk, míg mi odafentről fényes csodát várunk!

Temető lesz földünk, sok milliárd halottal, s a bűnösök nyomát verhetik majd bottal. Újabb kört futottunk, írva történelmet, amit az emberrel együtt eltemetnek.

Aranyosi Ervin: Gazdi panasz

Átaludtad a fél napot, most meg nem hagysz aludni! Nem lehetne a pihenést egy időben letudni?

Mi lenne, ha nem hajnalban kéne kelnem teveled, mert a hűvösben csavargást sokkal jobban szereted.

Vagy, ha éppen csavarognál, én meg alhatnék tovább, s nem kellene végignéznem, míg megeszed a kajád.

Nem elég, hogy tele a tál, társaság is kell neked, hogy végig kell asszisztálnom, hogy tápodat megegyed.

Tudom, ez a ragaszkodás, a szereteted jele, s ezért indul a gazdádnak fél négykor a reggele.

Aranyosi Ervin: Mi kell a virágnak?

Mi kell a virágnak? Föld, víz, meg napocska. Nem tör gazdagságra, másokat taposva! Nem mástól veszi el az éltető vizet! A csodás napfényért szépségével fizet.

Tanulhatnánk tőle emberibben élni, ő tudja, hogy nem kell a holnaptól félni! Csupán csak adni kell, másokat szolgálni, szépséggel, jósággal, teremtővé válni!

Nincs szükség több vízre, éjjel is napfényre, élet-gazdagságát sosem váltja pénzre. Éli az életét, elszórja a magját, s kiélvezi léte minden egyes napját!

Aranyosi Ervin © 2022-04-25. A vers megosztása, másolása, csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Aranyosi Ervin: Áprilisi havazás

Itt van a tél, itt van újra, hó hullott a világra, A kis rigó dideregve zendít most a dalára. Bolond égből, bolond hó száll, bolondozik április, s aki látja, legyint rája: – Bolondozzon, ha dilis!

Indulhatnánk tiszta lappal, írhatnánk ma sorsot is, de az ember éppoly bolond, akárcsak az április. A természet tisztaságát saját kézzel írja át, az sem baj, ha belepusztul körülötte a világ.

Befagy hát a szép világunk, mindent jeges kéz szorít, hóvakságtól jól megáldva, írjuk tovább a sztorit! A természet figyelmeztet, nem jó úton haladunk, hazánk földjén, hócsizmában, virágokon taposunk.

Bolond égből, bolond hó száll, lassan mindent betakar, csak az ember olyan bolond, nyárban is telet akar. Minden össze van kutyulva, s én nem értem egyedül, hogy a csizma, az asztalra, hogy a fenébe kerül?

Talán épp a tavasz halt meg, vagy valami jó dolog? Vagy előjel a jövőre: – Így nem leszünk boldogok! Kihűl lassan, ami fontos? Eltűnik a szeretet, s nem eszünk már többé élőt, csupán dömping szemetet?

Itt van a tél, itt van végre, bár nem most van ideje, télen nem volt ennyi havunk, s télen nem fagytunk bele. A gyümölcsfák virágai haldokolnak, jaj de szép! Vajon kik, és hol írták meg, ezt a borzalmas mesét?

Aranyosi Ervin: Óvd a természetet!

Bárcsak újra látnánk a valós világot, mit az ember keze nem zavart, nem bántott! Bárcsak a természet élő része lennénk, bárcsak dolgainkat emberibbé tennénk!

Mi alkalmazkodnánk az élővilághoz, nem az érdek lenne, ami meghatároz! A természet lenne számunkra a fontos, s ez hozzátartozna a mindennapokhoz!

Ápold a világot, tedd szebbé a kerted, két kezeddel alkoss benne élő rendet! Tiszteld meg a fákat, s ne engedd kivágni, tiszta levegődet ők fogják csinálni!

Az élő vizeket óvd nagy szeretettel, ne szennyezze mocsok, élőt ölő vegyszer! Tanuld meg, hogyan tudsz jövőt teremteni, élő világodért minél többet tenni!

Legyen a természet éltető testvéred, önzetlenül táplál, jobbá szeret téged! Illik hát a sok jót neki visszaadni, próbálj a felelős gazdája maradni!

A gondolat teremt, alkossunk hát együtt, jobb, ha környezetünk élővé teremtjük! Túlélésre esélyt adunk a világnak, s jó, ha gyermekeink nemes példát látnak!

A Földünk élőlény, támogatnunk kéne, hogy balsorsunk elől bújhassuk ölébe! Hiszen az életünk, múlik az ő létén, hadd gyógyuljon végre, törődésünk révén!

Légy a természetnek átérző barátja, aki az emberi hibákat belátja! Gyógyít, ahol képes, nem árt semmiképp sem, s a szeretet lángját őrzi a szívében!

Aranyosi Ervin © 2022.03.29. A vers megosztása, másolása, csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Aranyosi Ervin: A víz világnapján

Ez a világ már nagyon más, kiszárad a kút, a forrás, fák gyökere sem lel vizet, ezért életével fizet.

Kihal lassanként a világ, élők testén vajon mi rág? Mitől is lesz élhetetlen, kitől élünk félelemben?

Nincsen eső, télen sincs hó, haldoklik az egész bolygó, s nem magától, nem a Naptól, egy zsugori hatalomtól!

Pénzhatalom, embertelen, és míg önző ember terem, van ki ellopja a vizet, s ezért minden élő fizet!

Az élethez levegő kell, és itató, vízlelő hely, az élőknek gondoskodás, emberséges gondolkodás.

A víz nélkül nincsen élet, bolygód bármire cseréled, halál vár rád, kiszáradás, megfullasztó szomjan halás!

Víz az élet feltétele, szomjúságba halunk bele! Ezt a hatalom okozza, s butaságát csak fokozza!

Kihal a Föld, s minden állat, lassan kiirtjuk a fákat, s mi sem sokkal éljük azt túl, mesés bolygónk is kipusztul.

Kipusztul az anyaföldünk, miközben mi nézelődünk. A pénzéhes rablóbanda, gépeket rak a nyakadba!

Reménytelen a világunk, amíg választásra várunk, s nem teszünk semmit a Földért, egy élhetőbb, szebb jövőért!

Aranyosi Ervin © 2022.03.22. A vers megosztása, másolása, csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Ablakon kinézve gyönyörködöm,
áttört a napfény a gyönge ködön,
csillogtatja a fák levelét,
színeknek játéka gyönyörű szép!
Élénken pompázó álomvilág,
az érzi csodának, ki szívével lát,
ki látja az időnek múló nyomát,
ki látja a tegnapot, s éli a mát!

Szívedet átjárja a szeretet,
ámulva rányitod két szemedet,
látod és érzed a földi csodát,
meghatva lesed az ősz mosolyát.
Lelkedben elárad ez a mosoly,
hisz ez az elmúlás nem is komoly,
szépséggel tölti meg a lelkedet.
Szél-úrfi táncba hív száz levelet!

Nézem a természet, hogyan mulat,
arcomra mosolyt csal az ámulat.
Ősz szórja kincseit, s viszi a szél,
szárnyat bont, s repül az őszi levél.
Nem félnek, nem fájnak, nincs rá okuk,
táplálni világot, saját joguk.
Leszületőknek átadni helyük,
emléket őriz a porhüvelyük.

Az élet körforgás, nincs is mese,
nem kérdés számomra, értelmes-e?
Tudja a dolgát a gondviselés,
Isteni varázslat, csodatevés!
Az élet elmúlik, s átalakul,
az, aki megélte a porba hull,
s átadja az újnak saját helyét,
kezdődjön elölről újra a lét!

Magára húzta zord felhőit
a vénné fáradt őszi Nap.
Sugarai – pók szőtte szálként –
a Földre nyúlva játszanak.

A melegét is visszavonta,
tartalékol a télre tán,
álmosan telik, elmerengve,
a szeptemberi délután.

A tájon méla nyugalom van,
csak a szél dúdol némi dalt,
falevelek, zizegve várják,
a mérget, mit nekik kavart.

Ünnepre várnak, karneválra,
színes ruhákat öltenek,
nyelvet nyújtanak a halálra,
miközben szívük megremeg.

Kívülről nincs a félelemnek
semmilyen látható nyoma,
örömre lelnek még az őszben,
legyen az bármily mostoha.

Mert hisznek újjászületésben,
jönnek majd újra játszani,
s amíg remény élhet szívükben,
minek borúsnak látszani?

A távolodó Nap is tudja,
hogy lesz még ő is közelebb,
áraszt még több fényt a világra,
fog adni újra meleget!

A sok levél, bár porba hullik,
éltető humuszt komponál,
táplál jövőt és újraélőt,
amely majd élelemre vár.

E körforgás majd megtörténik,
akár velünk, vagy nélkülünk,
csak az ember nem látja sorsát,
korán megyünk, vagy vénülünk?

Talán, jó lenne végig élni,
s kiélvezni minden napot,
és mindegyre hálásnak lenni,
hogy itt vagyok, s még maradok!

Ha célom van, vár rám egy új nap,
hát reggel újra felkelek,
a természettől ezt tanultam,
hogy bízzak, és nyitott legyek!

Fog még a Napunk felragyogni,
lesz még tavasz, nyílik virág,
s egyszer talán majd észhez térhet,
a pénzért eladott világ!

Kicsi vagyok és fát növesztek,
jószívvel gyökeret eresztek,
megerősítem törzsemet,
ágaim büszkén nőjenek!

Ha kell akár az égbe nyúlva,
a többiektől jót tanulva,
szép felhőkbe kapaszkodom,
s az élethez ragaszkodom.

Egyszerre sok-sok lábon állok,
kincsekhez jutni megpróbálok,
magamba szívni a tudást,
az értelembe ájulást!

Gyökereim a múltba nyúlnak,
ősöktől értelmet tanulnak,
szívom a magyar nyelv vízét,
s kiélvezem mesés ízét!

Én nem csak élni akarok,
ágaim nem csupán karok!
Ők adakozó szép kezek,
viselnek szép levélzetet.

Alkotok tudás-levegőt,
s bátorítom a remegőt,
hogy ágaim közt merjen élni,
védelmezem, ne kelljen félni!

Adok reményt, adok hitet,
mert lelkük csak így érti meg,
hogy ők is mind céllal születtek,
s az egésznek részei lettek.

Nem félhetek, hogy majd kivágnak!
Hisz kellek az élő-világnak,
tőlünk lehet csak zöld e bolygó,
csak így van víz, a szomjat oltó.

S tudom, az ember, ezt megérti,
s mikor a boldogságát félti,
talán hiszi, hogy nélkülem,
üres lenne a végtelen.

Üres lenne, kopár, halálos,
kongna a kőből épült város,
madár helyett csak szél dalolna,
utat mutatva a pokolba.

Kivágják az erdőt,
kivágják a fákat,
kiszárad a világ,
kihal minden állat!
Elfogy a vizünk is,
és az oxigénünk,
agyrémek okozzák,
embertelen végünk!

Tereink nagy részét,
már sírkő burkolja,
pénzéhes, a szegényt,
melegért okolja.
Az ész elmenekült,
együttérzés nincsen,
szánakozva néz ránk
a teremtő Isten!

Meg kéne tanulnunk
őszintén szeretni,
világunkat újra
élhetővé tenni!
Együtt, közös céllal
s a szép természettel,
helyre állítani,
mit letarolt az ember!

Fát kell hát ültetni,
természetet óvni,
rengeteg szemetet
nem szanaszét szórni!
Éltetni a Földet,
vagy csak hagyni élni,
nélküle nem tudunk
holnapot remélni!

Sok az elszáradt fa,
de ki, nem azt vágják,
az élőt, az erdőt,
gazdagok „zabálják”!
Ássák a sírunkat,
meg a sajátjukat,
a pénz-láncra kötve,
hamis kutya ugat.

Sötétség vezeti
az emberiséget,
mint a birkanyájat,
mely egyfélén béget.
Hazug politika
okoz lét vakságot,
az ember feléli
az élő világot!

Pedig ezt a bolygót
mi csak kölcsön kaptuk
az utódainktól,
s lám kihal alattunk!
Halott földjeinkből
az élet kiszárad,
a folyók medrében
fáradt sóhaj árad.

Ébrednünk kell végre,
nincs már sok esélyünk,
egy-két év és eljön
szégyenletes végünk!
Ha csupán nézői
vagyunk a műsornak,
értelmetlen lények
veszélybe sodornak!

Kivágják a fákat,
pusztítják az erdőt,
nyomort hoznak reánk,
éhezést és fertőt.
Kifosztják a pénzért
gyönyörű világunk,
míg mi odafentről
fényes csodát várunk!

Temető lesz földünk,
sok milliárd halottal,
s a bűnösök nyomát
verhetik majd bottal.
Újabb kört futottunk,
írva történelmet,
amit az emberrel
együtt eltemetnek.

Átaludtad a fél napot,
most meg nem hagysz aludni!
Nem lehetne a pihenést
egy időben letudni?

Mi lenne, ha nem hajnalban
kéne kelnem teveled,
mert a hűvösben csavargást
sokkal jobban szereted.

Vagy, ha éppen csavarognál,
én meg alhatnék tovább,
s nem kellene végignéznem,
míg megeszed a kajád.

Nem elég, hogy tele a tál,
társaság is kell neked,
hogy végig kell asszisztálnom,
hogy tápodat megegyed.

Tudom, ez a ragaszkodás,
a szereteted jele,
s ezért indul a gazdádnak
fél négykor a reggele.

Mi kell a virágnak?
Föld, víz, meg napocska.
Nem tör gazdagságra,
másokat taposva!
Nem mástól veszi el
az éltető vizet!
A csodás napfényért
szépségével fizet.

Tanulhatnánk tőle
emberibben élni,
ő tudja, hogy nem kell
a holnaptól félni!
Csupán csak adni kell,
másokat szolgálni,
szépséggel, jósággal,
teremtővé válni!

Nincs szükség több vízre,
éjjel is napfényre,
élet-gazdagságát
sosem váltja pénzre.
Éli az életét,
elszórja a magját,
s kiélvezi léte
minden egyes napját!

Aranyosi Ervin © 2022-04-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Itt van a tél, itt van újra,
hó hullott a világra,
A kis rigó dideregve
zendít most a dalára.
Bolond égből, bolond hó száll,
bolondozik április,
s aki látja, legyint rája:
– Bolondozzon, ha dilis!

Indulhatnánk tiszta lappal,
írhatnánk ma sorsot is,
de az ember éppoly bolond,
akárcsak az április.
A természet tisztaságát
saját kézzel írja át,
az sem baj, ha belepusztul
körülötte a világ.

Befagy hát a szép világunk,
mindent jeges kéz szorít,
hóvakságtól jól megáldva,
írjuk tovább a sztorit!
A természet figyelmeztet,
nem jó úton haladunk,
hazánk földjén, hócsizmában,
virágokon taposunk.

Bolond égből, bolond hó száll,
lassan mindent betakar,
csak az ember olyan bolond,
nyárban is telet akar.
Minden össze van kutyulva,
s én nem értem egyedül,
hogy a csizma, az asztalra,
hogy a fenébe kerül?

Talán épp a tavasz halt meg,
vagy valami jó dolog?
Vagy előjel a jövőre:
– Így nem leszünk boldogok!
Kihűl lassan, ami fontos?
Eltűnik a szeretet,
s nem eszünk már többé élőt,
csupán dömping szemetet?

Itt van a tél, itt van végre,
bár nem most van ideje,
télen nem volt ennyi havunk,
s télen nem fagytunk bele.
A gyümölcsfák virágai
haldokolnak, jaj de szép!
Vajon kik, és hol írták meg,
ezt a borzalmas mesét?

Bárcsak újra látnánk a valós világot,
mit az ember keze nem zavart, nem bántott!
Bárcsak a természet élő része lennénk,
bárcsak dolgainkat emberibbé tennénk!

Mi alkalmazkodnánk az élővilághoz,
nem az érdek lenne, ami meghatároz!
A természet lenne számunkra a fontos,
s ez hozzátartozna a mindennapokhoz!

Ápold a világot, tedd szebbé a kerted,
két kezeddel alkoss benne élő rendet!
Tiszteld meg a fákat, s ne engedd kivágni,
tiszta levegődet ők fogják csinálni!

Az élő vizeket óvd nagy szeretettel,
ne szennyezze mocsok, élőt ölő vegyszer!
Tanuld meg, hogyan tudsz jövőt teremteni,
élő világodért minél többet tenni!

Legyen a természet éltető testvéred,
önzetlenül táplál, jobbá szeret téged!
Illik hát a sok jót neki visszaadni,
próbálj a felelős gazdája maradni!

A gondolat teremt, alkossunk hát együtt,
jobb, ha környezetünk élővé teremtjük!
Túlélésre esélyt adunk a világnak,
s jó, ha gyermekeink nemes példát látnak!

A Földünk élőlény, támogatnunk kéne,
hogy balsorsunk elől bújhassuk ölébe!
Hiszen az életünk, múlik az ő létén,
hadd gyógyuljon végre, törődésünk révén!

Légy a természetnek átérző barátja,
aki az emberi hibákat belátja!
Gyógyít, ahol képes, nem árt semmiképp sem,
s a szeretet lángját őrzi a szívében!

Aranyosi Ervin © 2022.03.29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Ez a világ már nagyon más,
kiszárad a kút, a forrás,
fák gyökere sem lel vizet,
ezért életével fizet.

Kihal lassanként a világ,
élők testén vajon mi rág?
Mitől is lesz élhetetlen,
kitől élünk félelemben?

Nincsen eső, télen sincs hó,
haldoklik az egész bolygó,
s nem magától, nem a Naptól,
egy zsugori hatalomtól!

Pénzhatalom, embertelen,
és míg önző ember terem,
van ki ellopja a vizet,
s ezért minden élő fizet!

Az élethez levegő kell,
és itató, vízlelő hely,
az élőknek gondoskodás,
emberséges gondolkodás.

A víz nélkül nincsen élet,
bolygód bármire cseréled,
halál vár rád, kiszáradás,
megfullasztó szomjan halás!

Víz az élet feltétele,
szomjúságba halunk bele!
Ezt a hatalom okozza,
s butaságát csak fokozza!

Kihal a Föld, s minden állat,
lassan kiirtjuk a fákat,
s mi sem sokkal éljük azt túl,
mesés bolygónk is kipusztul.

Kipusztul az anyaföldünk,
miközben mi nézelődünk.
A pénzéhes rablóbanda,
gépeket rak a nyakadba!

Reménytelen a világunk,
amíg választásra várunk,
s nem teszünk semmit a Földért,
egy élhetőbb, szebb jövőért!

Aranyosi Ervin © 2022.03.22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Szólt a héja – Hijja, hijja,
nincsen semminek se híja!
Pocok, egér akad bőven,
magyar pusztán, zöld mezőben.
Az életnek sincsen híja,
bennem van a vitaminja.
Ám héját azt nem kell enni,
inkább gyümölcsöt kell venni!

Tollból áll a héja héja,
szigetelés, ez a célja,
ez a héja szép ruhája,
hát ezt hordja, ezt használja.
Télen csak ez melegíti,
s ha kell az égbe repíti.
Így tud szembeszállni széllel,
kormányozni tolldíszével.

Aranyosi Ervin © 2021.12.22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva