Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Élő jövőkép


Aranyosi Ervin: Élő jövőkép

Hiszem, hogy lehetne szebben, jobban élni,
egy olyan világban, ahol nem kell félni!
Ahol az emberek mindig a jót látnák,
kitárt szívvel egymást, s a Földet szolgálnák!
Megférnének együtt, s tennének magukért,
óvnák a világot élő holnapjukért.
Meglelnék a létben a rengeteg kincset,
amit a Földanyánk lábuk elé hintett.
Sosem kell éhezni, van mindenből elég,
s ha ezt felfedeznénk, eltűnne a szemét.
Erdeink, mezőink gazdagságot adnak,
csak körül kell nézned, s leszedned magadnak!

Hiszem, ha egymással jó testvérként bánnánk,
ha nem katasztrófát túlélni próbálnánk,
hanem visszatérnénk a jól bevált útra,
s rálelnénk a szomjat csillapító kútra.
Hiszen annyi minden lábunk előtt hever,
Földünk élőn táplál, ellát és felemel,
csak szabaddá kéne lelkünk végre tenni,
minden éhes szájat meg tudnánk etetni.
A betegségek is múlnának maguktól,
s erőt meríthetnénk önnön igazunkból.
Álmokat is adnánk, élő jövő képet,
amibe az ember megtisztulva léphet.

Hiszem, ha éltetnénk magunkban az álmot,
ledobnánk a minket gúzsba kötő jármot,
emberekhez méltón, tisztán, szívvel élnénk,
mai félelmünket célokra cserélnénk!
Vannak megoldások, csak keresnünk kéne,
a jó szó – a társhoz – közvetlen elérne,
nem csak haldokolnánk, elkezdenénk élni,
programozás alól, ki kellene lépni!
Csak ébrednünk kéne, meglátva a szépet,
hazug világ mögött, ott vár ránk az élet!

Aranyosi Ervin © 2021-05-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hadd öntsek lelket beléd!


Aranyosi Ervin: Hadd öntsek lelket beléd!

Hadd öntsek lelket most beléd!
Hadd tűzzek jó célt ki eléd!
Mutassak utat, s jó hitet,
amely a célhoz elvihet.

Hadd adjak álmokat neked,
hol valóságod megleled,
hiszen a lelkedből fakad,
érezd hát tőle jól magad!

Dobd le valótlan láncaid,
hisz a valóság ott lakik
ma is a lelked rejtekén,
hadd segítsek meglelni én!

A jóhoz csak egy út vezet,
ha azon jársz, hát élvezed,
másokban csodád megleled
és gazdagodnak majd veled!

Világunk rosszat álmodik,
abban egy másik út lakik,
amely a rossz felé vezet,
mely ámítás, csak képzelet.

Mely nem lát mást csak anyagot,
nem látja, annál több vagyok,
és nem hiszi a lényeget,
nem ismeri az életet.

A választás csak rajtad áll,
ha éled léted, nincs halál!
Csupán akkor, ha haldokolsz,
ha életedért mást okolsz.

Szabad vagy, csak dönteni kell:
téged melyik út érdekel?
Akarsz-e lenni áldozat,
vagy többre tartod önmagad?

Hadd öntsek hát lelket beléd!
Hadd tegyek jobb célt én eléd!
Hited vezesse léptedet,
mert álmaid megélheted!

Aranyosi Ervin © 2021-04-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Búcsúzás


Aranyosi Ervin: Búcsúzás

Most mért csodálkozol azon,
hogy itt hagylak, hogy utazom?
Bőröndbe tettem mindenem,
mert nem törődtél énvelem.

Pár nap volt a fellángolás,
amíg szívedhez értem én,
pár nap elég, hogy máshogy láss,
s szerelmünk röpke kisregény.

Én nem érem be ennyivel,
keresek mást, ki megbecsül,
folyton szeretni, s lenni kell,
helytállni rendületlenül.

Cserébe mit adtam neked?
Reád bíztam egy életet!
Ha nem élsz vele, ég veled,
hisz nem érted a lényeget!

Nem értem, mért csodálkozol,
ki félig él, félig halott!
Lelkembe csodát nem hozol,
ha nem fontos, hogy itt vagyok!

Aranyosi Ervin © 2021-04-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szeretni születtünk


Aranyosi Ervin: Szeretni születtünk

Szeretni születtünk,
egymást megölelni,
ölelő karokban
biztonságra lelni.
Szívünkkel érezni
boldog melegséget,
megtalálni benne,
miről szól az élet!
Ennyi csak a lényeg,
csupán ezt kell tudni,
s nem hagyni szerelmünk
soha kialudni!

Aranyosi Ervin © 2021-02-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Feltétel nélkül szeretve


Aranyosi Ervin: Feltétel nélkül szeretve

Nem azt nézed milyen vagyok,
nem ítélsz meg, csupán szeretsz!
Ha szép érzéseket adok,
már örülsz, hogy velem lehetsz!
Taníts hát élni másokat,
mutass példát, így is lehet!
Barátként kaptam már sokat,
az élet így teljes veled!

Aranyosi Ervin © 2021-02-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Békítés

Aranyosi Ervin: Békítés

Muszáj folyton veszekedni?
Nem erről szól az élet!
Jobb lenne a lelketeknek,
ha inkább szeretnétek!
Figyelnétek egymásra,
a szívetek szavára!
Higgyétek el, csodás lenne,
javatokra válna!
Szerethető lények vagytok,
ezt vegyétek észre!
Hallgassatok szívetekre,
ne a hűvös észre!

Aranyosi Ervin © 2021-02-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ha az ember szeretni képes


Aranyosi Ervin: Ha az ember szeretni képes

Tudod, nem haldokolni jöttünk,
csupán egy szerződést kötöttünk,
hogy jobbá tesszük a világot,
legyen a Föld mitőlünk áldott!

Vannak, kik játékszernek tartják,
s kincseit sajátként uralják,
s a mások kínját élvezik
és mi nem értjük, miért teszik!

Hiszen élhetnénk jobban, szebben,
egymást becsülve, szeretetben,
és mégis jutna minden bőven,
egy élhetővé tett jövőben!

Nem lenne úr, nem lenne szolga
mindenki tudná mi a dolga,
s hagynánk a drága Földet élni,
s nem kéne senkinek sem félni.

Kiélvezhetnénk minden percet,
s együtt örülne felnőtt, s gyermek,
megélve végre önvalóját,
hogy leszületve, bizony jól járt!

Egy nagy családdá kéne válnunk,
s nem félni, nem lévő halálunk,
hanem örülnünk földi létnek,
mert szeretnénk és szeretnének.

Nem jutna több, pár óra munka,
annyi várna mindannyiunkra,
s a többi időt kihasználva,
az ember Isten fiává válna!

Csak játszanánk az életet,
akár egy önfeledt gyerek,
ébresztenénk alkotó vágyunk,
fejleszthetnénk közös tudásunk!

Egymással és egymásért élnénk
és boldog perceket cserélnénk!
A gazdag sosem unatkozna!
A közös lét örömöt hozna!

Csak azt kéne tudni nagyon,
nem boldogít a nagy vagyon!
Uralni mást az beteges,
nem boldog az ki pénzt keres!

Helyette másra kéne lelni,
és nem másoknak megfelelni,
hanem szép álmaink megélni,
a fájdalmat, szépre cserélni!

Egymás kedvében járni folyton,
boldog legyen, hogy mosolyogjon,
az életét csak jobbá téve,
öröm gyúlhasson a szívébe’!

Le kéne tenni minden fegyvert,
mivel a gonosz minket megvert,
s nem versengeni kétes célért,
tenni kéne az emberiségért!

Mit szólsz hozzá? Én élni hívlak,
közös célt látni megtanítlak!
Minden megvan a boldog léthez,
ha az ember szeretni képes!

Aranyosi Ervin © 2021-02-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szárnyalni hívlak!


Aranyosi Ervin: Szárnyalni hívlak!

Gyere, ne szomorkodj,
én szárnyalni hívlak!
Nem lehetsz rosszkedvű,
míg virágok nyílnak!
Gyere, szállj az égre,
emelkedjen kedved!
Megmutatom hogy kell,
a Nappal nevetned!
A szomorúságod
mélybe húz, leláncol,
nem tudsz elszakadni
a zűrös világtól!
Ám, ha fennen szárnyalsz,
el kezdesz majd látni,
fentről sokkal könnyebb
az életet csodálni!

Aranyosi Ervin © 2021-01-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szeressük jobbá ezt a világot!

Festmény: Lil Dicky – Earth (Color Script)

Aranyosi Ervin: Szeressük jobbá ezt a világot!

Szeretni jöttem.
Álmokat szőni.
Magokat szórni,
s hagyni kinőni.
Lelkem hitével
locsolni vágyam,
életem célját
mind megtaláljam.

Utamat járni,
lelkesen, szépen.
Tisztán fürödni,
az élet vizében.
Másoknak lelkét
emelni bátran,
szép rendet tenni
egy őrült világban.

Refrén:
Álmodj velem, ma élni hívlak,
utat mutatva, élni tanítlak,
megnyitom lelkem, szabaddá téve,
teszem a dolgom, szívedhez érve!
Álmodjunk együtt új valóságot,
szeressük jobbá ezt a világot,
szeressük jobbá ezt a világot,
valóra váltva egy isteni álmot!

Szeretet éltet,
tőle az élet,
amikor érzem,
valóban szép lett!
Körül kell néznünk,
csodás a Földünk,
törődést kapjon
most vissza tőlünk!

Refrén:
Álmodj velem, ma élni hívlak,
utat mutatva, élni tanítlak,
megnyitom lelkem, szabaddá téve,
teszem a dolgom, szívedhez érve!
Álmodjunk együtt új valóságot,
szeressük jobbá ezt a világot,
szeressük jobbá ezt a világot,
valóra váltva egy isteni álmot!

Szeretni jöttem.
Álmokat szőni.
Mások szemében
feltündökölni.
Utat mutatni,
s ha már én látom,
velem jöhessen
minden barátom…

Aranyosi Ervin © 2021-01-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A sas szabad!


Aranyosi Ervin: A sas szabad!

Szabad vagyok, égen szállok,
földhöz nem köt semmi sem!
Nincs béklyó, mely mélybe húzhat,
álmokért dobog szívem!
Belátom a nagyvilágot,
s felemelkedett vagyok!
Ha kell, felhők fölé szállok,
s megérintem a Napot!
Ura vagyok életemnek,
azt teszem, mi jól esik!
Irigykedők, lenn a Földön,
szárnyalásomat lesik!

Legyél sas és szállj a széllel,
sohase légy rab madár!
Tedd a dolgod nappal, éjjel,
hisz röptödben nincs határ!
Engedd, hogy a lelked szálljon,
hadd vigye a képzelet!
Gondolkodom, hogy adhatnék
néhány jó leckét neked?
Hogy nyithatnék meg kalitkát,
kitárva az ablakot?
Kövesd lelkem, szelek szárnyán,
s úgy lesz, ahogy akarod!

Nincsen ennél nagyobb kincsünk,
szabadnak lenni muszáj,
s hidd el, aki letagadja,
uraló szív, buta száj!
Ő sem képes fenn szárnyalni,
ezért téged földre húz.
néhány ocsmány hazugsággal,
tőle nem sok jót tanulsz!
Emelkedj büszkén fölébe,
léted legyen teljesebb,
s jó, ha a sas szabadságát,
jó példának ellesed!
Aranyosi Ervin © 2020-12-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva