Aranyosi Ervin: Fát növesztek
Aranyosi Ervin: Fát növesztek
Kicsi vagyok és fát növesztek,
jószívvel gyökeret eresztek,
megerősítem törzsemet,
ágaim büszkén nőjenek!
Ha kell akár az égbe nyúlva,
a többiektől jót tanulva,
szép felhőkbe kapaszkodom,
s az élethez ragaszkodom.
Egyszerre sok-sok lábon állok,
kincsekhez jutni megpróbálok,
magamba szívni a tudást,
az értelembe ájulást!
Gyökereim a múltba nyúlnak,
ősöktől értelmet tanulnak,
szívom a magyar nyelv vízét,
s kiélvezem mesés ízét!
Én nem csak élni akarok,
ágaim nem csupán karok!
Ők adakozó szép kezek,
viselnek szép levélzetet.
Alkotok tudás-levegőt,
s bátorítom a remegőt,
hogy ágaim közt merjen élni,
védelmezem, ne kelljen félni!
Adok reményt, adok hitet,
mert lelkük csak így érti meg,
hogy ők is mind céllal születtek,
s az egésznek részei lettek.
Nem félhetek, hogy majd kivágnak!
Hisz kellek az élő-világnak,
tőlünk lehet csak zöld e bolygó,
csak így van víz, a szomjat oltó.
S tudom, az ember, ezt megérti,
s mikor a boldogságát félti,
talán hiszi, hogy nélkülem,
üres lenne a végtelen.
Üres lenne, kopár, halálos,
kongna a kőből épült város,
madár helyett csak szél dalolna,
utat mutatva a pokolba.
Aranyosi Ervin © 2022-08-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!
Legutóbbi hozzászólások