Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Mese manó üzenete


Aranyosi Ervin: Mese manó üzenete

Annyi szép mesét mesélek,
s ha lelkedhez hozzáérek,
megpendítem húrjait.

Száll a dallam ágról ágra,
a mesém is szájról-szájra,
s már a szívekben lakik!

Mondd csak, van kedved dalolni,
szép szavamra válaszolni?
Benned is él a mesém?

Mert, ha megérinti lelked,
akkor meg kell ünnepelned,
s ettől leszek boldog én!

Benne lakom a mesékben,
ülj le csendben, hallgasd szépen,
és elmondom én neked.

Mesékben, sok tanulság van,
lásd, mi fontos a világban,
tükrözöm az életet.

Ne csak hallgasd, inkább éld meg,
s mi nem tetszik, azt cseréld meg,
álmodj egy szebb holnapot!

Keress engem, ha hiányzom,
legyen lelked mozivászon,
s ha elképzelsz ott vagyok!

Hozom magammal sok társam,
álmaid valóra váltsam,
mindet élővé tegyem!

Minden mese élő bennünk,
s adja, hogy kell jóvá lennünk,
hogy világunk szebb legyen!

Válj hát te is egy manóvá,
tegyed így a napod jóvá,
és élvezd az életed!

Hiszen, az csak rajtunk múlik,
hogy a mesénk meddig nyúlik,
legjobb hát, ha élvezed!

Mesélhetnék önmagamról,
de a varázs csak rólad szól,
ha egy mesét olvasol.

Ha nem vagy ott a mesében,
fáj a lelked, vagy bús éppen,
eltévedtél valahol.

Ám a mesém csodát tehet,
s hiszed, ha a Nap rád nevet,
s álmaidba visszatérsz.

Hagyd a gondot inkább másra,
gyere mesés utazásra,
s hidd el, velem révbe érsz!

Aranyosi Ervin © 2020-09-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mától vár az iskola

Rajzolta Hartman Anikó

Aranyosi Ervin: Mától vár az iskola

Iskolába kell ma mennem,
búcsúztatom a nyarat!
A ruhámat rendbe szedtem,
s akadt még pár feladat.

Bepakoltam a táskába
füzeteket, könyveket,
tolltartót, meg órarendet,
s mire még szükség lehet.

A vonalzó, az is fontos,
hozta is a kiskutyám,
és hogy azt itthon ne hagyjam,
hozta a gazdi után.

Azt hiszem már minden meg van,
uzsonnám is beteszem,
jaj, csak itthon ne maradjon,
el ne hagyjam az eszem!

Mert ott arra nagy szükség lesz,
mikor újat tanulunk,
a tudáshoz fontos kellék,
s jó felé visz az utunk.

Csak a nyarat hagyom itthon,
az ősz lépett helyébe,
most már csepeghet a tudás
a tanuló fejébe.

Aranyosi Ervin © 2020-08-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Macska a tetőn

Aranyosi Ervin: Macska a tetőn

Háztetőkön macska léptek.
– De régen jártam felétek,
drága agyag cserepek!

Felfogják az éj zaját,
átérzik szívem baját,
ha az eső csepereg.

Lopakodó üzemmódban,
léptem csendes, sose koppan,
nem hallhatja senki sem.

Kiülök a kúpcserépre,
onnan nézek fel az égre,
a vén Holdat meglesem!

Rám önti halvány ezüstjét,
kiürítve ezüst üstjét,
s fénylőn, szőrmémre vetül.

Míg a háztetőket járom,
elkísér a Hold barátom,
így nem vagyok egyedül.

S lám, ez így megy minden éjjel,
varázs fényét szórja széjjel,
a világra gazdagon.

Én meg bámulom csak arcát,
ahogy nézi ezt a macskát,
kinek tető a vadon…

Aranyosi Ervin © 2020-07-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Plüssmaci születésnapja


Aranyosi Ervin: Plüssmaci születésnapja

Kisgazdám odakint játszik, és nem vitt magával.
Pedig minden hova hurcol. Ez bizony nem rávall!
Valami nagy titok készül, töröm hát a fejem,
még a homokba is bevisz, ott is játszik velem.

Ám úgy hiszem, most megtréfál, huncutságra készül.
Egyedüllét nem jutott még nekem osztályrészül.
Felállhatnék, hogy kimenjek az udvarra én is,
de ő biztos megijedne, hát maradok mégis.

Képzeljétek, nem tudja még, hogy én tudok járni,
ha akarnék futkoshatnék úgy, ahogy akárki.
Ám szeretem, ha ő mozgat, ő viszi a testem,
na, meg múltkor a gödörbe majdnem beleestem.

Mi is lehet a nagy titok, mért kell itt benn várnom,
vajon épp mit találhatott ki az én barátom?
Úgy látom, hogy jön is hozzám, mosolygós a kedve,
amit olyan szívesen lát minden játékmedve.

Na most felkap, megsimogat, magához ölelget:
– Gyere Mackóm – így szól hozzám – megnézzük a kertet!
Aztán futunk nagy vidáman, lábam sem ér földet,
a kisgazdám szemei most fénytől tündökölnek!

– Drága Mackóm, kétéves vagy, születésnapod van,
sütöttem egy homoktortát – mondja meghatottan!
Homok gyertyákat is gyúrtam, lásd, a tetejére,
amiket el kell most fújnod, várva szerencsédre.

Hát valóban gyönyörű lett, rögtön meg is ettük,
aztán jókat bohóckodva vidáman nevettünk.
Most már értem, miért kellett a konyhában várnom,
hogy ettől majd nagyra nőjön a kíváncsiságom!

Aranyosi Ervin © 2020-07-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Cica ábránd a Holdról


Aranyosi Ervin: Cica ábránd a Holdról

Az a kerek, nagy fényesség,
odafönt a telihold,
és hogy felkúszott az égre,
az a játék része volt.
Elképzeltem, hogy enyém lesz,
hogy az égről leszedem.
Nagy kihívás egy cicának,
kaland, játék, szerelem.

Minden este megcsodálom,
ahogy ott végig vonul,
csillogtatja halvány fényét,
és csalogat álnokul.
Feljövök a háztetőre,
kinyújtom a karjaim,
hátha egyszer megbotlik fenn,
s elmarják a karmaim.

Mitől olyan magabiztos,
olyan lenéző velem?
Honnan tudja, hogy csodálom,
mért hiszi, hogy kedvelem?
Hogyan tudnék feljebb mászni,
hogy elérjem végre már,
de mire én felébredek,
ő már rég az égen jár.

Azt hiszem, hogy neki vágok,
s mikor leszáll, elkapom!
Onnan kezdve rabul ejti,
mancsomon a tíz karom.
Ma éjszaka elindulok
és ahol majd földre száll,
ott leszek és lesben állok,
s találkozunk végre már.

– Enyém leszel, s nem eresztlek,
Hold, te fénylő gombolyag,
az eszeden is túljárok,
van már tervem komolyabb.
Most indulok, s addig futok,
hogy majd megelőzzelek,
hogy mire te földet érhetsz,
addigra már ott legyek.

Én futottam egész éjjel,
a Hold meg fent nevetett.
– Gúnyolódj csak, ha elkaplak,
elveszem a kedvedet!
Ám valahogy nem ért földet,
oly magasan fent maradt.
Magasan szállt lekörözve
minden szálló madarat.

Felkelt a Nap és a fénye,
teljesen elvakított,
hunyorogva gondolkodtam:
– Vajon mire tanított?
Itt maradtam játék nélkül,
nem lett enyém az a Hold.
A sok futás egész éjjel,
úgy tűnik hiába volt!

Aranyosi Ervin © 2020-07-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A krumpli manó

Festmény: Hartman Anikó

Aranyosi Ervin: A krumpli manó

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy krumpli manó.
Egy föld alatt lakó, krumplik közt suhanó.
Komoly feladatott kapott minden évben,
a krumplik gumóit nevelgette szépen.
Tavasszal az ember a krumplit elültette,
mert a krumplis tésztát igencsak szerette.
Aztán gondozgatta, locsolgatta szépen,
várta, hogy kikeljen kertje közepében.

A manóra pedig sok-sok feladat várt,
de krumpli manó volt, tudta hát a dolgát.
Szeretgette őket, s etetgette gyakran,
szép szavakat dúdolt minden pillanatban.
Hej, azokat pedig a krumplik szerették,
ezért a manónak kívánságát lesték.
Szépen növekedtek, mosolygóssá váltak,
és a kert közepén szépen sorba álltak.

Szárat növesztettek, levelet hajtottak,
csoda szép csoportot, krumpli sor alkottak.
A levelek mentén krumplivirág nyílott,
s hogy manójuk is van, őrizték a titkot.
Az ember meg büszke volt a krumplijára,
locsolta is szépen, gyakran megkapálta,
s azt hitte a krumpli csakis az ő műve,
dolgozott is érte, munkába merülve.

Csakhogy manó nélkül nem ment volna sokra,
de nem tudott róla, nem lelt rá az okra,
hogy a manó bizony krumpliját nevelte,
– bár a krumplis tésztát ő még nem ismerte.
Így telt múlt az idő, a virág leszáradt,
mind-mind földre hullott, elhagyva a szárat.
A szár is elszáradt, s vele a levele,
s jött az ember, hogy a gumót összeszedje.

Hozta az ásóját, hogy földből kiássa,
hogy krumpli termését végre egyben lássa.
Ám mikor a földből egyet kifordított,
valaki a mélyből jó nagyot ordított.
– Hé, te melák ott fent, mit képzelsz magadról?
– kiabált a manó, nem látva haragtól!
– Ezek az enyémek, mind-mind nekem nőttek,
tőlem lettek szépek, nekem tündököltek.

Az ember kereste, honnan jön e szólam,
és csak ásott tovább, kíváncsian, szótlan,
és pár pillanat múlva végre megtalálta,
mert a krumpli manó büszkén útját állta.
A pöttömnyi jószág vele szembe nézett,
– Hagyd azonnal abba, most, ezt az egészet!
Hiszen a sok krumpli, így mind meg fog halni,
nem lehetsz oly gonosz, hogy fel akard falni!

Az ember meglátta, s rögtön felemelte,
szeméhez emelve, tenyerére vette.
– Hát te ki vagy, mi vagy és mit akarsz tőlem?
Bohócot még te sem csinálhatsz belőlem!
A krumpli az enyém, hiszen én ültettem,
egy egész nyáron át szépen megműveltem,
ezért a gumója, mind csak engem illet,
ebbe beleszólni senkinek sem illett!

Aki elvetette és aki gondozta,
azé lesz a termés, ne gondolj hát rosszra!
Hogy megszerzed tőlem, azt én nem hagyhatom,
mert kell ez a krumpli nekem, nagyon-nagyon!
S lám a manó leült, aztán sírni kezdett,
apró kis szeméből könnyeket eresztett.
– Hát a szeretgetés, amit nekik adtam,
kárba ment a végén, egy rossz pillanatban?

– Hiába etettem nyáron egyre őket,
nekem semmi sem jut, csak bánatom nőhet?
Sírt hát keservesen a kis krumpli manó:
– A manó szeretet semmire se való?
És az ember nézte, s nagyon megsajnálta:
– Nem járhat így pórul a krumplik barátja!
– gondolta magában és ötlete támadt,
kitalált valamit, valami vidámat!

– Hej, te krumpli manó, mond, mit szólnál hozzá,
ha a kedvességed krumplid viszonozná.
Meghívnálak téged egy krumplis tésztára,
ez lenne a munkád fizetsége, ára.
A kis krumpli manó gondolkodni kezdett,
a barátkozáshoz ez lenne a kezdet?
– Hát jó, próbáljuk meg, aztán, mikor jöjjek,
mire finomságod már puhára főzted?

– Gyere holnap délben! Vendégül látnálak,
érezd meg az ízét a krumplis tésztának.
Hiszem, ha megtudod, milyen finom étel,
akkor végre mindent szépen majd megértel.
Mért ültettem krumplit és miért műveltem,
mért volt fontos helyen, odakint a kertben.
S hiszem, ha majd jól laksz, jóízű tésztával,
megérted mit művel az ember krumplijával.

Gyere be a kertből, holnap épp pont délre,
én a krumplis tésztát megfőzöm ebédre,
és ha ízlik neked, biztos megígéred,
hogy felelős munkád máskor is elvégzed.
Másnap a mi manónk illendőn megjelent,
mert tudta a hívás, tiszteletet jelent.
A krumplis tésztából oly nagyon jól lakott,
hogy ehhez a koszthoz jó nagy kedvet kapott.

Azóta is mindig krumplikat nevelget,
szeretgeti őket, és őrzi a kertet.
Tudja már, az ember miért ültet krumplit,
hogy csinál gombócot, derelyét, meg nudlit.
A manó is eszik néha krumplis tésztát.
Ám mikor krumplit szedsz a krumplikat nézd át,
mert a manó bizony úgy hasonlít rájuk,
nehogy megtévesszen szép krumpli ruhájuk!

Aranyosi Ervin © 2020-07-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Csiga-biga szárnyat növeszt


Aranyosi Ervin: Csiga-biga szárnyat növeszt

A csiga szárnyat növesztett.
Azt hihetnéd, ez nemes tett,
ám a szárny csak álmában nőtt,
nem is repíthette hát őt!

Figyelte a madarakat,
s úgy gondolta, ha nekik szabad,
ha ők képesek repülni,
ő sem fog a földön ülni!

Mert azt vette a fejébe,
szárnya lesz és repül véle,
hogy a felhőkre felszálljon,
nyálból épült csigaszárnyon.

Húzott csíkot csiganyálból,
arra egy levelet rámol,
amit levett egy bokorról,
ami vázat, szárnyat pótol.

Aztán húzott rá egy csíkot,
ez is olyan nyálas csík volt,
másik levelet tett rája,
hogy a szárnyát megcsinálja.

Két levelét összevarrta,
fűszálcérna összetartja,
majd a háza oldalára
felszögelte valahára.

Aztán két másik levéllel,
másik szárnyat is “megérlel”,
így hát háza mindkét szélén,
szárnyak lettek már a végén.

Szárnyak, amik nem mozogtak,
csak álltak és mosolyogtak,
Csiga-biga mérgeskedett,
a megoldás késlekedett.

Fűszálakból kötél készült,
és a két szárny kiegészült,
azzal mozgatta meg őket,
ám a szárnyak kettétörtek.

Rájött, neki nem lesz szárnya,
ám ekkor egy madár árnya,
egész lényét betakarta,
a csigát vinni akarta.

Felkapta a csiga házát,
s vitte vele a gazdáját,
és a csiga végre örült,
álma eljött, s végre röpült.

Ám mesénknek rossz a vége,
vitték a csigát ebédre,
aznap ő volt a főfogás,
kezdődhetett a nyafogás.

Ha tervezel, gondold végig,
lehet, eljuthatsz az égig,
de néha jobb földön járni,
mint a lehetetlent várni!

Aranyosi Ervin © 2020-07-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Csiga-biga cipője

Aranyosi Ervin: Csiga-biga cipője

Volt egyszer egy csiga-biga,
háza kerek, szép guriga.
Hátizsákként hátán hordta,
sosem húzta, sosem tolta.

Ha elfáradt a kúszásban,
visszahúzódott a házba,
ott bent semmi nem zavarta,
amíg új cipőjét varrta.

Mert azt vette a fejébe:
Lábat növeszt és elébe
megy a többi ős-csigának,
kik még mindig hason járnak.

Hason járnak, térden csúsznak,
hosszú nyálszalagot húznak.
Így jutnak fel levelekre,
sűrű nyálat eleresztve.

Viszont más állatok lépnek,
és mind jó nagy lábon élnek,
ha mennek, gyorsan haladnak,
ha kell futnak, vagy szaladnak.

Úgy döntött hát, bocskort ácsol,
levelet szab, és kopácsol,
fűszálakkal összevarrja,
alig bírja gyenge karja.

Kiguvadnak a szemei,
míg munkáján legelteti.
Ez a bocskor lassan készül,
talpán fűből fonott rész ül.

Az a lábát fogja össze,
s mondogatja: – Bocskor, jössz-e?
Gyorsan növesztek egy lábat,
az utazás már nem várhat!

Kibújik hát a házából,
s lábat növeszt, igazából,
de a lába nyálból készül,
s a bocskorral kiegészül.

Fűből fonódott e cipő,
amit a láb gyorsan kinő,
mert ez a nyál nyúlós fajta,
könnyedén átfolyik rajta.

Ez a dolog nem sikerült,
pedig sok munkába került,
és a csiga végre látja,
a cipő nem a barátja.

Így hát végül csiga marad,
hason kúszva, nyálon halad.
Ám büszke, mert van egy háza,
s nem fűti a kaland láza.

Nem varr cipőt levelekből,
inkább összerágja egyből,
s úgy dönt, pont mint a madarak,
szárnyat növeszt, azzal halad.

Arra nem kell cipőt varrni,
biztos nagyon kell akarni…
Álmodozva néz az égre,
s hiszi szárnyalni fog végre!

Aranyosi Ervin © 2020-06-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Búbos Banka, a tündérlány

Fénykép: Balog Lajos

Aranyosi Ervin: Búbos Banka, a tündérlány

Búbos Banka tündérlány volt,
amolyan kis jó boszorkány,
kinek volt szép tudománya,
s varázssíp is szólt a torkán!

Ha nem látták, átbucskázott,
kedves, színes madárrá vált,
így járta a nagyvilágot,
és repülve élte álmát.

Bejárta a mezőséget,
élvezte az életét,
megcsodálta a világot,
s minden szép volt, meseszép!

Néha szél hátán repülve,
repkedett a fák felett,
néha versenyt szállt nevetve,
előzve pár verebet.

Patak parton, árok szélén,
megállt nézni a vizet,
a látványért a pataknak,
tükörképével fizet.

Rendbe tette tollacskáit,
felkötötte a haját,
copfjából búbot varázsolt,
hajkorona taraját.

Lepkékkel is kergetőzött,
majd friss fűbe elhevert,
ám egy kicsit egyedül volt,
barátokra sose lelt.

A kisebbek féltek tőle,
s veszélyesek a nagyok.
– Csoda szép az én világom,
de oly egyedül vagyok!

Erdőbe szállt s ott egy ágon,
kényelmesen megpihent,
Alatta egy hangyasor ment,
egy egész nagy regiment.

A hátukon élelmesen
sok élelmet cipeltek,
amitől a nehéz napok
a hangyáknál kiteltek.

Ahogy üldögélt az ágon,
a fán kinyílt egy odú,
mókus néni jött ki rajta,
s látszott rajta: szomorú!

Búbos Banka nézte, nézte,
s megsajnálta: – Jaj, szegény,
milyen bánat nyomja lelked?
Segíthetek rajtad én?

Mókus néni körül nézett,
s meglátta a madarat.
Nem indult el az útjára,
s talán jobb is ha marad!

– Jaj, kedveském – siránkozott,
beteg lett a gyerekem,
lázas is, és nincs étvágya,
s nincs kedve jönni velem.

Odú mélyén, ágyát nyomja,
fájós, nyűgös, kedvtelen,
rossz nyavalya ébresztette
fel ezen a reggelen.

Erre így szólt Búbos Banka:
– Megnézem, meggyógyítom,
dalolok egy gyógyító dalt,
és jobb kedvre vidítom!

S úgy is lett, ahogy ígérte,
ahogy kedves dala szállt,
úgy repült el a betegség,
s mókus kedve jobbra vált!

Mert ez egy kis varázs dal volt,
mitől a kór menekült,
s a kis mókus rögtön gyógyult,
s már az ágy szélére ült.

– Anyukám, úgy megéheztem –
szólt a mókus csemete
tudnál adni egy kis diót,
jól esne a csemege.

Anyukája vitte hírét,
Búbos Banka kész csoda!
Ha valaki nincsen épp jól,
hát hívjátok el oda.

Meg is hívták onnan kezdve,
gyógyított is remekül,
mert hol Búbos Banka dalol,
a betegség menekül.

Nem volt többé már magányos,
gyógyított sok beteget,
s örült lelke nagy titokban,
hogy közöttük lehetett.

Mennyi hála szállt feléje,
oly boldog volt a szíve,
sok baráttal gazdagodott
a kis tündér, izibe’.

Este aztán haza repült,
lassan visszaváltozott,
és örült, hogy a varázslat,
ennyi barátot hozott.

Hogyha látod Búbos Bankát,
tudd, hogy ő egy tündérlány,
este biztos átváltozik,
mikor a Nap halovány.

Nyugovóra tér házában,
csuda szépet álmodik,
nappal lehet erre jár majd,
ha sokáig várod itt!

Te is szert tehetsz barátra!
Ez a mese lényege.
Benned is élhet varázslat,
mint egy tündér éneke.

Rá kell lelned, mivel tennéd
szebbé mások életét?
Mi a te saját varázsod,
mitől gazdagabb a lét.

Miben lehetsz tehetséges,
s mire jó az másoknak?
Ha majd szíved adni képes,
a többiek rászoknak!

Mert ki szeretettel adja,
arra a jó visszaszáll,
a szívből kiküldött jóság,
jólesőn visszatalál!

Aranyosi Ervin © 2020-05-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Süni-cica visszaváltozik


Aranyosi Ervin: Süni-cica visszaváltozik

Süni-cica megunta,
a tüskés rút kabátot,
amióta tüskéje nőtt,
nem talált barátot.

Már mindenki elkerülte,
senki nem szerette,
a napocska nem sütött rá,
árnyék ült felette.

Nem állt szóba vele senki,
már nem simogatták,
jó nagy ívben elkerülték,
folyton békén hagyták.

Kezdett tehát unatkozni,
magányos volt, árva,
sajnálta a sok-sok időt,
mely ezért ment kárba.

Úgy döntött, hogy felkeresi
újra a Jótündért,
változtassa a tüskéket
cicaszőrre tüstént.

Ám a tündér nem akarta
visszavarázsolni:
– Nem úgy van, hogy kitalálom,
aztán jövök szólni!

Ezt akarom, azt akarom,
ám nem tudom, mégse!
– Magyarázott a Jótündér –
hogy a cica értse.

Nem úgy van, hogy kitalálom:
– kell a tüskés holmi!
Azután meg rohansz hozzám,
visszavarázsolni.

A varázslat csak akkor jó,
hogyha van értelme,
hogyha folyton varázsolnék
értéke sem lenne.

Döntened kell, átgondolni,
hogy mi akarsz tenni,
nem lehet a jó tündérhez
öt percenként menni!

De nem bánom, most az egyszer
visszavarázsollak,
ám tüskéért ne keress már,
ne jöjj hozzám holnap!

S lám, a cica megígérte,
nem kér többé tüskét,
így lett aztán a szőrméje
újra mindenütt szép!

Hej, azóta nagyon boldog,
van megint barátja,
szeretgetik, simogatják,
s ezt boldogan látja.

Másokhoz is kedvesebb lett,
megtanult szeretni,
így már könnyebb barátokkal
magát körül venni!

Aranyosi Ervin © 2020-05-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva