Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Mesebolt

Aranyosi Ervin: Mesebolt

Egyszer volt, hol nem volt,
volt egyszer egy mesebolt,
mese bolt, mesebolt,
benne több száz mese volt.

Amint belépsz ott egy terem,
minden polcon mese terem.
Hogy néz ki? Most ecsetelem:
angyal száll a mennyezeten.

Körül nézhetsz, én meg szólok,
körbe-körben mesepolcok,
telerakni akad jó ok,
egyik polcon manó hortyog.

Másik polcon tündérlányka,
varázspálcás és vidámka,
nyalka huszár, mese-mátka,
eltüntető nagy kabátka.

A harmadik polcon árván,
ott ücsörög egy nagy sárkány,
bőre kemény, mint a márvány,
félelmetes, tüzes látvány.

Egyszer volt, hol nem volt,
volt egyszer egy mesebolt,
mese bolt, mesebolt,
benne több száz mese volt.

Ott a róka, ott a medve,
ott a nyúl is reménykedve,
egyiknek sincs enni kedve,
tán most nem lesz megtépkedve.

Szegény ember, nagy varázsló,
mesélő tűz, felparázsló,
mindent elhúzó patás ló,
szivárvány színűre váltó.

Mesekönyvek, meseképek,
mindenütt, amerre lépek,
terülj asztal, okos népek,
tücskök, akik épp zenélnek.

Egyszer volt, hol nem volt,
volt egyszer egy mesebolt,
mese bolt, mesebolt,
benne több száz mese volt.

Aranyosi Ervin © 2020-03-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A lelkemben mese él


Aranyosi Ervin: A lelkemben mese él

Ha lelkemben mese él,
nem fúj el a mese szél!
Erős leszek és vidám,
mert az így tud hatni rám!

Szárnyat kapok, s repülök,
egy felhőre felülök,
aztán visz a képzelet,
együtt szállhatnék veled!

Bejárjuk a világot,
találunk sok barátot,
embert, tündért, varázslót,
csodás tüzet, parázslót.

Hegymagasan vízesést,
dalt, ritmusra szívverést,
erdőt, mezőt, réteket,
őzikét mely lépeget.

Megvalósult álmokat,
tengerparton rákokat,
vizek mélyén halakat,
csodatevő szavakat.

Kisnyulacska, sasmadár,
elénk szalad, arra száll.
Sárkányt is találhatunk,
s azzal szembeszállhatunk.

Gonosz, ördög, boszorkány?
Bosszúságot szórt reám!
De amikor bánat ért,
elhívtam a jótündért.

Lám, a mese megsegít,
felhőm bármily messze vitt,
szemem szépeket látott,
egy élhető világot.

Én hiszek a mesében,
élhetnénk meseszépen.
kergethetnénk álmokat,
amelyik színt váltogat.

Hívlak hát: – Gyere velem,
át a mesetengeren,
túl az Óperencián,
s jó lesz együtt lenni ám!

Élvezd ki a perceket,
felnőttet és gyereket
egyaránt vár a csoda,
jótündérek mosolya.

Ha lelkünkben mese él,
simogat a meseszél,
vidámmá tesz felderít,
élőt élhetsz, emberit!

Aranyosi Ervin © 2020-02-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Búcsú Csukás Istvántól

Kép: Polcz Péter

Aranyosi Ervin: Búcsú Csukás Istvántól

Süsú búsul, Mirr-murr gyászol,
és ma Pom-pom sem varázsol.
Gombóc Artur – üres asztal –
már a csoki sem vigasztal!
Elment hát a nagy mesélő,
több csodát már nem mesél ő!
Pedig biztos maradt elég,
nem mondta még el a felét!

Nagy Ho-horgász sem fog halat,
bánatában otthon maradt.
Picur nem ment Iskolába,
nem viszi el oda lába.
A legkisebb ugrifüles
pityereg, mert szíve üres.
Kutyánszky Kázmér sem versel,
nem törődhet ma a verssel.

Keménykalap sutba dobva,
krumpliorr sem vigyorog ma.
Fagylaltot a Bagaméri
nem mérhet, s ezt maga kéri!
Sün Balázs, Oriza Triznyák
jó kedvüket másra bízták.
A Bátor tintanyúl is fél,
hogy többé már nem mesél…

Szárítókötél sem támad,
ma már ő sem növeszt lábat.
Sebaj Tóbiásnál baj van,
ő is osztozik a bajban.
Csukás István elment messze,
ilyen mesemondónk lesz-e?
Ám meséi itt maradnak,
gyermekeknek hitet adnak.

S kiben ekkora nagy szív élt,
– jól használta, nem volt kímélt –
szeretettel búcsúztatjuk,
és azt mind-mind megfogadjuk,
el őt, soha nem feledjük,
a meséit újra kezdjük,
s amíg olvassák valakik,
addig a szívekben lakik!

Aranyosi Ervin © 2020-02-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Irány Álomország

Aranyosi Ervin: Irány álomország

Aranyosi Ervin: Irány Álomország

Álom Manó álomporát
így szívom magamba,
mikor befelé tekintek,
az arcom kissé bamba.
Lassan, végül látszik rajtam.
ámulatba estem.
Álomországot bejárni
elkísér a testem…
Reggel, mikor visszatérek,
az álompor elszáll.
Az ásítás időszerű,
ébredezni kell már.
Ekkor kinyitom a szemem,
megérkezem, látod?
Szeretettel üdvözlöm
az ébredő világot.

Aranyosi Ervin © 2019-11-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Az idő tündére

Aranyosi Ervin: Az idő tündére
Hartman Anikó rajza

Aranyosi Ervin: Az idő tündére

Jaj, néha nekem sincs elég időm,
lefékezném a múló perceket.
Kapkodok hát, mert sok a teendőm,
s bezsúfolni egy napba nem lehet.
Mikor napom csak a munkáról szól,
szeretnék gyorsan végezni vele.
Az idő tündére azonnal válaszol:
– Nem férhet minden egy napba bele!
– De, jó tündérem, kell, hogy kész legyek,
– amit tehetsz, azt holnapra ne hagyd! –
ki tudja, holnap világgá megyek,
s akkor a dolgom majd kire marad?

És szólt a tündér: – Adok én időt,
csak tedd a dolgod, s várd a holnapot!
Bennem a vágy most óriásra nőtt,
hogy mindenhez elég időt kapok…
– Bár felgyorsult, s az idő szinte száll,
cserébe kapsz majd hosszabb életet,
s hiába futsz, a cél messzebbre vár,
később éled meg öregségedet.
– Jaj tündérem, mondd nem lehetne azt,
hogy lelassuljon inkább az idő?
Hisz felgyorsítva nem lelek vigaszt,
s az élet terhe rajtam egyre nő.

– Gyorsul a Föld, és meg nem állhatunk,
gyorsabban száll a Föld körül a Nap.
Az út adott, és ki nem szállhatunk,
ezért lett gyorsabb minden pillanat.
Csak tedd a dolgod, ami belefér,
nem kell naponta világot váltani.
Nyugodj le végre, lassíts le ezért,
egy kis lazítás nem fog ártani!
Tégy annyit csak, mit feltétlen muszáj,
ne törje fel szerszám a tenyered!
Miközben majd a gyors idő elszáll,
önmagadban a nyugtot megleled.

Lassíts le hát, hisz rohansz, nem is élsz!
versenyre kelni – idővel – nem lehet!
Nyugtasd magad, egyszer majd célba érsz,
tapasztalj, élj, élvezd az életet!
Álmodj tovább, ott lassabb az idő,
ha akarod, meg is állíthatod!
A tér kitágul, és ott jön a jövő,
álmodd valóra a feladatot!
Ha tovább rohansz, biztos elveszel,
s üresek lesznek dolgos napjaid,
a létből szinte semmit sem élvezel,
a lelked mélyén is üresség lakik.

Ne fuss tehát, csak várd meg önmagad,
tudod, ha kapkodsz, úgyis szétesel.
Ha időt markolsz, semmid sem marad,
hisz tenyeredből, mint víz, szökik el.
Hagyd futni hát, csak bízd rám az időt,
hadd mulasszam, s te ne törődj vele!
Álmodj inkább, álmot, nagyratörőt,
élettarisznyád azzal töltsd tele.
Ne csüggedj hát, találd meg önmagad,
ezért jöttél, hogy csodás dolgot tégy!
A lét értelmét megértsd és megragadd,
s minden időben felhőtlen boldog légy!

Aranyosi Ervin © 2019-09-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével a vers előtt és a versszakok megtartásával együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A tavi tündér

Hartman Anikó festménye

Aranyosi Ervin: A tavi tündér

Élt egyszer egy tavi tündér
sűrű nádas rejtekén.
Úgy hiszem, hogy néhány jó szót,
most ő róla ejtek én.

Itt élt egész kis korától,
mert szerette a vizet.
Múlt héten volt szülinapja,
betöltötte a tízet!

Iskolába sohasem járt,
mégis írt és olvasott.
Öreg bagoly tanította,
ki a tó mellett lakott.

Minden élőt nagyra becsült,
tisztelte az életet,
és megtanult varázsolni,
mert a lét úgy szép lehet.

Együtt úszott a halakkal,
és kacsákat etetett,
vidrák kölykeivel játszott,
ameddig csak lehetett.

Átsétált az aranyhídon,
mikor földre szállt a Nap,
víz tetején táncot lejtett,
nem süllyedt el, fenn maradt.

A fűzfával dudorászott,
mikor feltámadt a szél,
s meghallgatta a sok hattyú
holdvilágnál mit beszél.

Hallgatta a békák dalát,
tőlük zengett ám a tó,
a sok dalnok, mind elbújik,
hallható, s nem látható.

Jól megtréfált minden horgászt
ki bedobta csaliját,
gumicsizmát, konzervdobozt
foghattak csak, ami járt.

Minden vadászt elaltatott
vadászidény idején,
ne lőhessen vadkacsákat
az a sok lusta legény.

Csupa jóság vezérelte,
szívében a szeretet,
összeszedte éjszakánként
tó partján a szemetet.

Nádasban volt kicsi háza
és ott egyedül lakott,
bárki jött a vendége volt,
nem is tett rá lakatot.

Télen gyakran korcsolyázott,
mikor a tó befagyott,
korcsolyája nyomán csodás,
szép jégrajzokat hagyott.

Kacagott a sirályokkal,
vagy a Nappal nevetett.
Boldog volt a tó is tőle,
hisz tündére lehetett.

Mikor nyáron arra jártam,
találkoztam is vele.
Illendően ráköszöntem,
s vártam, hogy megismer-e,

Jaj, megörült, látszott rajta,
emlékezett még reám,
hiszen tavaly itt tanyáztam,
holdvilágos éjszakán.

Akkor épp nagy tüzet raktam,
hűvös volt az éjszaka,
s megjelent a tüzem mellett,
a tavi tündér maga.

Megkérdezte leülhet-e,
aminek én örültem,
kerestem hát egy kis széket
s a lapját letöröltem.

Épp egy nádsípot faragtam,
s kipróbáltam hogyan szól,
és hallottam, hogy egy rigó,
a kis dalra válaszol.

Aztán jöttek tücskök, békák,
alakítva zenekart,
hamar összeállt a kórus,
és mind dalolni akart.

A tündér elénekelte
a szép tónak a dalát,
szemközti hegy visszhangozta,
késleltetve odaát.

Madarak is körénk gyűltek,
lám csak, mind velünk dalolt,
a tündéri éjszakában,
bizony ez szép csoda volt.

Hát ilyen a tavi tündér,
jóságos és nagyszerű,
szép lelkéből másokra száll,
a vidámság, a derű.

Te is lehetsz tavi tündér,
megvédheted a tavat,
felelősen vigyázni rá,
az is komoly feladat.

Ha nem tudod mit kell tenned,
könnyen megtalálható,
tavi tündér mesterségben
ő lesz majd az oktató.

Mint a tündér, meg kell védjük
erdeink és tavaink,
vigyázzon a természetre,
kiben jóság, s szív lakik.

Én tanulni jöttem hozzá,
varázsolni akarok,
hisz a földért, ahol élek
a felelős én vagyok.

Mennyivel szebb a világunk,
mikor élettel teli,
ahol minden okos ember
az örömét megleli.

Aranyosi Ervin © 2019-08-28
A vers és a rajz megosztása, másolása,
csak a szerzők nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 48. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 48. rész

Jaj de nagyon vártam
a mai nap végét,
hogy a könyv tündére
folytassa meséjét,

s persze résztvevőként
én is ott lehessek,
vígan táncolhassak,
nagyokat nevessek!

Hogy kivegyem részem
a nagy boldogságból,
amely két szép szívet
szépen összeláncol.

Ettünk is ittunk is,
vidáman mulattunk,
Tündérország földje
dübörgött alattunk.

Pedig úgy éreztem,
mintha égben járnék,
mintha magam is egy
jó tündérré válnék.

E naptól a fiú
tündérnek öltözött,
az apja, s az anyja
a várba költözött.

Soha többé nem volt
gondjuk már semmire,
a tanyát rábízták
menten valakire.

De nem csak rábízták,
hanem neki adták,
a szegény életet
maguk mögött hagyták.

A fiuk király lett,
a vándor utódja,
varázstudományok
legnagyobb tudója.

Kell-e ennél nagyobb
áldás a szülőnek.
Kell hát! Mert mikor
a kis unokák jönnek,

akkor lesz csak teljes,
igazi az élet,
mikor boldogsággal
telik meg a lélek.

Jöttek is hát sorban
az apró tündérkék,
kik a szeretetet
nagykanállal mérték.

Nem is csoda tehát,
hogy a szegény ember,
az öreg királyhoz
jussáért nem ment el.

Nem kellett már neki
se fele királyság,
sem az, hogy tengernyi
sok szép kincsét lássák.

Hol adhatott volna
több örömöt nekik,
hisz a szeretteik
voltak a kincseik.

Ahol szeretet van,
ott csodás az élet,
erről tanúskodtak
mind-mind a tündérek.

A varázsló pedig
gyakran jött hozzájuk,
ettől életükben
lett elég csodájuk.

Én is gondolkodtam,
hogy ideköltözöm,
s a tündérek között
jóságba öltözöm.

Ám az én szívem még
visszahív a mába,
a gondokkal teli,
nehezebb világba.

Ahol, úgy gondolom,
van még feladatom,
tündérek jóságát
szívből osztogatom.

Tanítom az embert
tiszta szívvel élni,
őszintén szeretve,
szebb jövőt remélni.

Azt, aki kíváncsi,
arra biztatgatom,
utazzon mesébe,
ha lesz rá alkalom,

menjen el, várja őt
a tündérek vára,
az élet receptjét
náluk megtalálja.

Annyi csak a dolga,
nyissa ki a könyvet,
tündérhez eljutni,
így lesz a legkönnyebb!

Minden évben párszor,
én is megyek oda,
mert tündérek között
elidőzni csoda!

Itt a VÉGE!

Aranyosi Ervin © 2019-08-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

 

 

 

 

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 47. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 47. rész

Kinyitottam könyvem,
hol is hagytuk abba,
hát sietnem kellett,
gyorsan, nagy iramban.

Nehogy lemaradjak
a mai meséről,
kezdhetném elölről,
a legelejéről.

Na de ilyet bizony
nem fogok megtenni!
Varázsló várába
kellett visszamenni.

Siettünk hát gyorsan
be a palotába,
ahol a varázsló
már jöttünket várta.

Már mindenkit ismert,
de a szegény embert,
csak mesében látta,
– kit az átok megvert.

Most meg vidám arccal,
jókedvvel érkezett,
és a varázslónak
nyújtott rögtön kezet.

Varázsló kutyája
is odasomfordált,
gazdája kezéhez
odanyomta orrát.

Az megsimogatta,
magához ölelte,
látszott, hogy kutyáját
mennyire szerette.

Ám egy jó időre
csak lemondott róla,
de a szeretetét
semmi nem pótolta.

A mágus mindenkit
jól vendégül látott,
bőséggel telt asztal,
sok jóval megáldott,

étel, ital, amit
csak el tudsz képzelni,
azon az asztalon
meg lehetett lelni.

Mert varázsasztal volt,
elég rágondolni,
s azonnal ott termett
minden finom holmi.

Pont olyan ízesen,
ahogyan szerették.
Nagyon elégedett
volt hát minden vendég.

Aztán mindenkit
egy palackba varázsolt,
megfogtuk a dugót,
aztán pukkanás volt.

Mi meg a dugóval
messzire repültünk,
majd ejtőernyővel
a földre kerültünk.

Tündér palotának
csoda szép kertjében,
ott találtam magam,
mikor földet értem.

Jöttek a többiek,
egymás után sorban,
ki pázsiton landolt,
ki jázmin bokorban.

Aztán összegyűltünk,
s vártunk a csodára,
csak előkerül az,
kinek ez a vára.

Jöttek is rohanvást,
örömmel, vidáman.
Annyi kedves vendég
volt most ott a várban.

Csak eddig megírtak
több ezer levelet,
meghívtak mindenkit,
akit csak lehetett.

A lakodalomból
nagy ügyet csináltak,
minden kedves embert
szeretettel vártak.

Aztán elérkezett
az esküvő napja,
sürgött tündérország
apraja és nagyja.

Mindenki örömmel
végezte a dolgát,
mind maguk csinálták,
nem tartottak szolgát.

Folyt a sütés-főzés,
s persze a varázslat,
megadták a módját,
a jó mindent áthat.

Hát én alig győztem,
figyelni már rájuk,
a többit úgy hiszem,
majd holnap meglátjuk.

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

 

 

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 46. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 46. rész

Ez a napom kissé
nehezen szállt messze,
vajon folytatása
a mesémnek lesz-e?

Hát már hogy ne lenne,
hiszen minden szép lett,
a csodáktól mindig
teljesebb az élet.

Ahogy megérkeztem
szép Tündérországba,
varázsláshoz fogtam,
kellett sasom háta.

Hát meg is érkezett,
felszálltunk rá négyen,
a szegény asszonyhoz
repültünk az égben.

Vittük az ő fiát,
a leendő menyét,
és a szegény embert,
szíve egyetlenét.

Felhők között szálltunk,
hegyek-völgyek felett,
repült a madarunk,
ahogy csak lehetett.

Aztán szépen lassan,
körkörösen leszállt,
egy régről már ismert
tanya előtt megállt.

Gyorsan leugráltunk,
kissé izgatottan,
Kopogni az ajtón,
előrefutottam.

Lassan nyílt az ajtó,
az asszony állt benne,
fiát, s drága férjét
rögtön észre vette.

Lett öröm, boldogság,
mindenki nevetett!
Szívük megtöltötte
hála és szeretet.

Hiszen régen látták
utoljára egymást,
Azóta megéltek
mindannyian egy, s mást.

Ajtóban a fiú
mása várakozott,
majd vakkantott egyet,
s gyorsan átváltozott.

Hiszen ő volt egykor
a varázsló kutyája,
de már egy ideje
az asszonyt szolgálja.

Az igazi fiú,
bemutatta párját,
s elmondta, hogy őket
a tündérek várják.

Mert esküvő lesz majd,
tündér lakodalom,
gyűlik már a sok nép,
égi sokadalom.

Ám még visszafelé
egy helyen leszállunk,
a varázsló várában
új utasra várunk.

Így aztán a sasra
mindenki felmászott,
magának kényelmes,
jó helyet talált ott.

Amikor már szépen,
s jól elhelyezkedtünk,
a sas szárnyra kapott,
s emelkedni kezdtünk.

Magasra repültünk,
s a Földet csodáltuk,
milyen hatalmas volt,
fentről szebbnek láttuk.

Aztán felhők között
vezetett az utunk,
szivárvány hidak közt,
szebb világba jutunk.

A varázsló várban,
a nagy piactéren
értünk végül földet.
Nem volt vásár éppen.

Lekászálódtunk mind,
a nagy sasmadárról,
s gyerekek szaladtak
ki a palotából.

Körülvettek minket,
s miközben kísértek,
vidám dalt daloltak.
De szép volt az ének!

Nagy vidáman mentünk
be a palotába,
a varázsló ott várt,
díszes szép ruhában.

Ám itt félbeszakadt,
mára az én mesém,
álomba merültem,
ágyamnak rejtekén.

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 45. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 45. rész

Tegnap elaludtam
az izgalmas résznél,
kifárad az elmém
a nagy figyelésnél.

De ma visszatértem,
mihelyt csak jöhettem,
s pont a varázslatok
mélyére csöppentem.

A fiú, s a király
közösen varázsolt,
ezért aztán erős,
s igazi varázs volt,

mely a szegényembert
fává változtatta,
a tündér királynő
e varázst folytatta.

Szegényember fáról,
zöld levelek hulltak,
kupacokká váltak
és összesimultak.

Felvettek egy furcsa,
kecses, szép alakot,
előttünk egy tündérhölgy
éppen alhatott.

Visszavarázsolták
a banyából a tündért,
Tündérem nagynénjét,
aki bíz eltűnt rég.

A kút boszorkánya
tette őt banyává,
mindenkinek ártó,
ördögi zsivánnyá.

De most a szívéből
a banyát kikergették,
és a kút mélyére
elpenderítették.

Lezárták a kutat
örökös varázzsal,
megbénítva végleg,
ne tehesse mással!

És a vén boszorka,
rossz lelkével ketten,
ott éli világát,
kissé meglepetten.

Hiszen soha többé,
nem megy senki oda.
Reméljük, örökké
kitart majd a csoda.

A tündérkirálynő
elveszett testvére,
ahogy ébresztgették,
hát felébredt végre.

Nagy volt az öröme,
hogy húgát meglátta,
nagy-nagy szeretettel
karjaiba zárta.

Aztán a királyné,
s a király varázsolt,
belőlük a tündér,
s a fiú kitáncolt.

Ott álltak már öten,
varázslat tudói.
A fiúnak kellett
bizony rájuk szólni…

– Kedves, jó tündérek,
jó, hogy múlt a bánat,
de szabadítsuk meg
az édesapámat!

Nem maradhat ő sem
egy fába bezárva,
ne maradjon szívem,
ő nélküle árva!

Rögtön varázsoltak,
többször szólni sem kell,
elevenné vált hát,
ott a szegényember.

Jaj de boldog is lett
a fiát meglátva,
bár előbb a szája
maradt nagyra tátva.

Amint körbenézett,
tündéreket látott,
és sosem tapasztalt
tündéri világot.

De a csoda mégis:
felnőtté lett fia!
Már nem bánta azt,
hogy ott kellett hagynia.

Igen szép legény lett,
s hallgatta meséjét,
de már hiányolta,
drága feleségét.

Én meg varázsoltam,
nyíltan mertem hinni,
sasmadáron fogom
őket hazavinni.

Mielőtt felszálltunk,
a mesét bezártam,
s magam az ágyamban,
álomban találtam.

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva