Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Egy öreg kutya panasza

Szitár Éva festménye

Aranyosi Ervin: Egy öreg kutya panasza

Az embert szolgáltam egész életemben,
de már nem lát hasznot egy megvénült ebben.
Romlott a szaglásom, gyengült a látásom,
már a kedvenc csontom sem túl mélyre ásom.

Fáradtan cipel már a négy öreg lábam,
futkosni sincs kedvem, úgy mint hajdanában.
Pedig sok szép hőstett fűződik nevemhez,
emlékek, amiket szívem sorba rendez.

Mára nyugdíjaztak, kitettek a házból,
barátságot velem már senki sem ápol.
Hisz nagy kutya voltam, ebek közt az első,
jellemzett szívósság, nyughatatlan belső!

Egész kiskutyaként jöttem ide lakni,
itt tanultam meg én rendesen ugatni.
Itt lettem az ember leghűebb szolgája,
pedig rajtam kívül sok hű eb szolgálja!

Összes iskolámat igen jól végeztem,
mindent megtanultam, míg dolgozni kezdtem.
Találékony voltam, alapos és eszes,
erőtől duzzadó, szinte tökéletes.

Sosem kerülte el semmi a figyelmem,
az embert szolgálni hűen, ez volt elvem.
Még az életem is odaadtam volna,
és elmentem volna, akár a pokolba…

Vadászatra jártunk, felvertem a vadat,
megleltem hová bújt – nem könnyű feladat!
Közel mentem őzhöz, szarvashoz, vagy nyúlhoz,
fácánhoz, rókához, meg a vaddisznóhoz.

Felvertem, menekült, a gazdám meglőtte.
Nem maradt elbújva egy vad sem előtte.
S azt mi lassan múlt ki, nyomát megkerestem,
s a gazdámat hozzá mindig elvezettem.

Dicséretet kaptam, s néhány jó falatot,
ez az élet nálam nagy sikert aratott.
Otthon pedig hűen őriztem a házat,
volt bennem vitézség, s volt bennem alázat.

Hej, gyönyörű évek, mennyi kedves elmék,
bárcsak én is újra fiatalabb lennék,
de megöregedtem, nem vagyok már régi,
lehet új gazdám lesz, de nem földi, égi!

Már megöregedtem, másik kutyát vettek,
a gazdám házából az udvarra tettek.
Néha adnak enni, néha belém rúgnak,
visszaadnám lelkem a teremtő úrnak!

Öreg kutya vagyok, s tudnék még szeretni,
de már nyűg tartásom, hisz meg kell etetni.
A szeretet kihűlt, már meg sem becsülnek,
öreg szemeimen bánat-könnyek ülnek…

Gondolkodj el ember, szeresd a kutyádat,
akkor is, ha öreg, s nem fut már utánad!
Ott él a szeretet öregen is benne,
és ha bírná teste, érted élne, tenne!

Te is megöregszel, te is ilyen leszel,
elfárad a tested, de akkor is eszel…
Mit szólnál, ha téged éppúgy kidobnának,
vagy beléd rúgnának fiatalabb lábak?

Becsüld az időset, aki egykor szolgált,
aki ma is imád, ne láss benne szolgát!
Sokkal inkább azt a régi, jó barátot,
aki életedből annyi szépet látott!

Gondoskodj hát róla, amíg tart az élet,
ne dobd el magadtól, hadd szeressen téged!
Most rajtad van a sor, megháláld hűségét,
szíves szolgálatát, minden segítségét!

Aranyosi Ervin © 2018-03-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ördögöt festettem…

Szitár Éva festménye

Aranyosi Ervin: Ördögöt festettem…

Oly szomorú vagyok,
a sarokban állok.
Tudod, én nem tudtam,
hogy rosszat csinálok.

Amikor a falra
ördögöt festettem,
azt hittem, aki rossz
tőle majd megretten.

Találtam filctollat
sok színeset, szépet,
s elkezdtem festeni
sorban az egészet.

Közben mondogattam:
– Elvisz majd az ördög,
akik más szíveket
csúnyán összetörtök!

Mind, aki hazudik,
az rosszul fog járni,
neki nem kell soká
az ördögre várni.

Én meg lerajzoltam,
ahogy elképzeltem,
s a falon ott termett
az az ördög menten!

Aztán anyu bejött,
felsikoltott elébb,
összecsapta rögtön
mind a két tenyerét.

Azt kérdezte tőlem,
hogy fog ez lejönni.
Mondtam: – Az ördöggel
nem muszáj törődni.

Nem jön az le onnan,
örökre ott marad!
Csak ha lekaparja
valaki a falat…

Hát ez volt a bűnöm.
De én csak festettem,
én csak jót akartam
és bűnbe sem estem.

Többé nem is festek
ördögöt a falra!
Nehogy megjelenjen!
Anyu nem akarja!

Inkább rajzolok majd
kedves angyalkákat,
azért majd dicsérnek,
előnyömre válhat.

Múltkor a templomban
olyan volt a falon,
én angyalt is tudok,
ha akarom nagyon.

Anyu örülni fog,
ha az angyalt látja,
s végre megdicsér majd,
s tátva marad szája.

Angyal őrzi álmunk
s többé nem kell félni,
nem kell az ördöggel
egy lakásban élni!

Aranyosi Ervin © 2018-03-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A mesék birodalma

Szitár Éva festménye

Aranyosi Ervin: A mesék birodalma

Volt egyszer egy birodalom a világ legszélén
magasra törő hegy csúcsán, látóhatár végén.
Onnan lógott le a völgybe, kis patak kísérte.
A világ nagy királyai versenyeztek érte.

Bizony, ez a birodalom csodákkal volt telve,
a világon mindenkivel közös volt a nyelve.
Mivel földje meseszép volt, s mérhetetlen gazdag,
ide kíváncsi gyerekek szívesen utaztak.

Pedig nagyon messze volt ám a valós világtól,
nem értette senki miért került ilyen távol.
Szerencsére van egy jármű, amin oda szállhatsz,
s pár órára, ha akarod, polgárává válhatsz.

A képzelet meseszárnya oda repít téged,
megláthatod az ott élő mindenféle népet.
Állatok és mesehősök, álombéli lények,
mind ott laknak, s kíváncsian várnak vissza téged.

Hunyd csak be a szemeidet, Meseország vár rád,
hagyd magadat repíteni, hogyha kipróbálnád!
Királylányok, királyfiak, varázslók is várnak,
tüzet okádó sárkányok őrzői a várnak.

Koboldok és boszorkányok, hétmérföldes csizma,
őket mind-mind megtalálod, úgy mint álmaidban.
Mesetündér, szép dalia, s a vasorrú bába,
kisgyerekként mind-mind ide jártak iskolába!

Varázssíp és varázspálca, mind teszi a dolgát,
egy gazdira váró kutyus várja, hogy karold át!
Minden csoda három napos, aztán újra kezdi,
s aki nem áll ki egy próbát, az a fejét veszti.

Mennyi mesés teremtménye van a képzeletnek,
Meseország őrzi őket, s jó, hogy itt lehetnek.
Ez a mesék birodalma, bármikor, jössz, várnak,
s ha akarod álmodban is gyakran rád találnak.

Aranyosi Ervin © 2018-02-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kutyaországban jártam!

Fotó: Facebook

Aranyosi Ervin: Kutyaországban jártam!

Lefeküdtem, elaludtam, álmom útján jártam,
álmomban én önmagamat – képzeld – hol találtam!
Olyan országba jutottam, hol csak kutyák voltak,
kutyanyelven beszélgettek, kutyanyelven szóltak.

Vakkantottak és csaholtak – én figyeltem őket –
láttam kutya-férfiakat, s persze kutya-nőket!
Volt ott sok kis kutyagyerek, pedigréjük nem volt,
mégsem láttam kutyaorrot, mit gazdája fenn hord!

Bár a rangsor megvolt köztük, nemigen harcoltak,
nem siettek, nem futottak, csak úgy araszoltak.
Szépen köszöntötték egymást, szépen körbejárták,
megszaglászva társaikat szívüket kitárták.

Néha összedörgölőztek, vagy játszottak egyet,
kivel jó volt ez a játék, jó barátok lettek.
Kutyaházat, kutyaólat én sehol sem láttam,
kint laktak mind a szabadban, szabadon és bátran.

Néha, mikor megéheztek, élelmet kerestek,
kutya vonyító-koncerttel teltek el az estek.
Mindannyian énekeltek a nagy, kövér Holdnak,
elmondták, hogy milyen jó is itt egy Földlakónak!

Jól megfértek egymás mellett, hisz szívük nem ártott,
kutyák között, bizony senki, senkit meg nem bántott.
Csak egy dolog hiányzott e nemes kutyanépnek,
mind-mind egy gazdára vágyott, kiért szíve éghet.

Hát, amikor észrevettek, mind odajött hozzám,
udvaroltak, kedveskedtek, hátha viszonoznám.
Mindegyiket simogattam, kedvesen becéztem,
mindegyiknek a szemébe mélyen belenéztem.

Belenéztem a szemükbe, s a szívükbe láttam,
szeretettel telt meg szívem, hisz jó helyen jártam.
Mindegyik csupán azt kérte, legyek a gazdája,
hűséges lesz, szeretni fog, s ezzel meghálálja.

Mindnek mondtam, hogy szívesen, hiszen erre vágyom,
s én lennék a legboldogabb ember a világon.
Így lettem hát kutyaország első, nagy királya,
s egyből milliónyi kutya kedves, jó gazdája.

Úgy döntöttem, minden éjjel vissza fogok térni,
s a kutyáim szeretetét mindig fogom kérni!
Jól fogok majd bánni velük, s lesz részük a jóban,
simogató két kezemben, kedveskedő szóban.

Ezért, ha az álom eljön, mindig visszatérek,
az áradó szeretetből nagy adagot kérek.
Kitárom az én szívem is, szolgálom a népem,
hisz a legszebb foglalkozás: – Ez, tulajdonképpen!

Aranyosi Ervin © 2018-02-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A suszter fiatalsága


Aranyosi Ervin: A suszter fiatalsága

Élt egyszer egy öreg suszter, mondhatni, már alig élt.
Minden éjjel imádkozott, s minden félét megígért:
– Jaj Istenem, hagyj még élni! – minden nap rimánkodott.
Egy nap angyal szállt a földre és egy új csodát hozott!

Bekopogott a cipészhez, elmesélte honnan jött,
Isten miért küldte Földre, milyen mókán ügyködött!
Célja volt jövetelének, amit rögtön elmesélt,
A jó Isten csodát küldött, amilyet a suszter kért!

– Mától úgy végezd a dolgod, hogy szebb legyen a világ,
minden tehetős embernek, lábbelijét megcsináld!
Fogadd el a fizetséget munkádért, mit érte kapsz,
s végezd mindig jól a dolgod, s lásd majd jó úton haladsz!

Ha egy cipőt megfizettek, indulj el és nézz körül!
Találsz olyan elesettet, ki egy cipőnek őrül?
Szegény embert, rászorulót keress, kinek cipő kell,
és ha találsz, műhelyedbe nagy örömmel hívd őt el!

Készíts neki egy jó cipőt, ami tartós, ami jó,
ami segít jobban járni, s ami lábára való.
Ne kérj tőle fizetséget, csupán azt, hogy jó legyen,
szeretettel a világban ő is csupa jót tegyen!

Téged meg a jó Isten fog kifizetni rendesen,
és hogy tisztességgel végezd, a munkádat meglesem.
Minden szívből szőtt cipőért kapsz egy egész hónapot,
ennyivel lesz korod kisebb, béredül majd ezt kapod.

Újra lehetsz fiatal majd, és később egy kisgyerek,
tisztességgel tedd a dolgod, én pedig majd figyelek!
Ahogy aztán telt az idő, a cipész jól dolgozott,
s bizony minden jóság cipő fiatalabb kort hozott.

Ahogy teltek hosszú évek, úgy lett ifjú, majd gyerek,
s körülötte szép cipőben jártak mind az emberek.
De a cipész nem csak cipőt készített és javított,
sokat mesélt szeretetről és jóságra tanított.

Mire újra gyermekké vált, munkája is elfogyott,
nem kellett már cipőt varrni, hanem most már játszhatott.
Így már nem lett fiatalabb, újra kezdte életét,
de most már a munka mellett, oly sok minden belefért.

Mert a suszter megtanulta, mire jó a szeretet,
onnan kezdve tanítgatott felnőttet és gyereket.
Szépen, lassan öregedett, szíve sok széppel teli,
mert ki útját szívvel járja, békéjét is megleli!

Aranyosi Ervin © 2018-02-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A zsák és a foltja


Aranyosi Ervin: A zsák és a foltja

Egyszer volt, hol nem volt…
Volt egyszer egy zsák, s egy folt.
Ám ez a zsák lyukas volt,
s kellett volna rá egy folt!
Csakhogy a folt nem ott volt,
egész máshol kóborolt.

Elindult hát ez a zsák,
várta őt a nagy világ,
és valahol az a folt,
amely sajnos máshol volt!
A zsák nagyon kereste,
mert lyukas volt a teste,
így talált rá az este,
és a kutyát megleste!

Mert a kutyán is volt folt,
amit régen megspórolt.
A bundáját színezte,
barnára lett kifestve!
Kérte a zsák: – Add nekem,
hisz lyuk van a testemen!
Ha nem adod, letépem,
legyen dísz az enyémen!

Ám a kutya elszaladt
és a foltja sem maradt!
Búsult tovább hát a zsák,
s nem sajnálták meg a fák,
sem a fű, s a virágok.
– Erre foltot kilátott?
Indult hát a zsák tovább,
hogy meglelje a foltját.

A folt is csak vándorolt,
zsák nélküli vándor volt,
Keresett egy szép lyukat,
amit egy zsák megmutat.
Amerre járt nem volt zsák,
nem értette a sorsát.
Ment, csak folyton mendegélt,
de zsák nélkül egyre félt.

Hogyan történt? Nem tudom!
Találkoztak félúton,
vagyis zsákjába botolt,
a kóborló kicsi folt.
Reá talált az a zsák,
foltra lelni boldogság,
befoltozta a lyukat,
s foltjával már jól mutat!

Egyszer volt, és hol nem volt,
volt egy zsák és volt egy folt.
Megtalálta zsák a foltját,
szép kis zsák lett, ahogy mondják.
Zsákból, foltból, mondd elég-e?
Itt a vége, fuss el véle!

Aranyosi Ervin © 2018-02-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nagy a hó!


Aranyosi Ervin: Nagy a hó!

Nagy az öröm! Nagy a hó!
Örül neki Nagyanyó!
Örülnek az unokák,
cukrozódik be a fánk!

Fehér porcukor esik,
tető, úttest megtelik.
Ránézni is csuda jó!
Mindent eltakar a hó!

Ébredjetek gyerekek!
Reggel óta nevetek!
Hótól fehér a világ,
ki szereti, nekivág!

Menjünk gyorsan játszani,
hógolyókat gyártani,
hógolyózni csuda jó,
s végre elég is a hó!

A hó csak kívül hideg,
melengeti a szíved,
ha megvívtad harcod is
piros lett az arcod is!

De csuda szép a reggel,
épüljön sok hóember!
Legyen kedved csuda jó,
hadd örüljön Nagyanyó!

Aranyosi Ervin © 2018-01-21
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nevetnem kell!

Festmény: Szitár Éva

Aranyosi Ervin: Nevetnem kell!

Megszállt a kisördög,
folyton nevetnem kell!
Képzeld, nevetéssel
indul minden reggel.
Mindegy hová nézek,
mindegy mit csinálok,
bármit a világban
viccesnek találok.

A hétköznapokat
sem veszem komolyan,
hisz, aki nem nevet,
hát tudod, az olyan…
Olyan kis szomorú,
vagy bánatos kedvű,
mint a barlang mélyén
éppen megeredt fű.

Az nem lát kacagást,
sohasem lát Napot,
az csak egy borongós
kis életet kapott.
Ám én – tudod – mindig,
jól és vígan élek,
mert reggeltől estig
folyton nevetgélek.

Mi ad arra okot,
hogy folyton kacagjak,
hogy vidámságomnak
mindig hangot adjak?
Hát minden, mert látom,
csodaszép az élet,
s találok rá okot,
nem is keresgélek.

Korán reggel a Nap
beragyog szobámba,
derűsen ébresztget,
ne maradjak ágyban!
Kinyitom a szemem,
máris vidám vagyok,
hisz az egész szoba,
mosolyától ragyog.

Aztán belenézek
mélyen a tükörbe,
látom, hogy a szájam
mosolyomtól görbe,
mert a tükörképem
vidáman rám nevet,
ilyen társaságban
búsulni nem lehet!

Lassan öltözködöm,
s elkezdek kuncogni,
elszökött az egyik
incselkedő zokni!
Elbújt a fiókban,
s rajtam már a párja,
kuncog a bújócskán,
és a párját várja.

Jön a reggeli is,
az is nevetséges,
vidámnak maradni
itt is lehetséges.
Nézd csak, mosolyog
a lekvár a kenyéren,
s megeszem mosolyát,
feketén-fehéren.

A tea gőzölög,
rám kacag a gőze,
így a mosolyomhoz
neki is van köze.
Aztán a tükörben,
ismét viccet látok,
lekvárbajuszt kent rám,
a reggeli, látod?

Lemosom friss vízzel,
csiklandozza ajkam.
Eszembe juttatja,
nevetni akartam!
A fésű simítja
szétkuszált hajamat,
helyenként kisimul,
máshol kócos marad.

Mint a szénaboglya
sima füvű réten,
ezen is kell nekem
egyet nevetgélnem.
Megyek és felveszem
az iskola táskát,
hogy iskolás vagyok,
kint az utcán lássák!

Megyek át a kerten,
Morzsi jön elébem,
vidám csaholásán
muszáj nevetgélnem!
A farkát csóválja,
vagy épp őt a farka,
mert az egész mozog,
kacagnom kell rajta!

Elindulok szépen,
hangyaboly a város
mindenki rohan fut,
vagy épp buszra vár most.
Faarccal bámulnak
bele a világba,
s nem látják jókedvem
hogy szökik virágba.

Látom, nem csak nekem
van nevethetnékem,
vannak más gyerekek,
kik nevetnek éppen.
Csak egymásra nézünk
és máris mosolygunk,
reggeli kedvünkre
nem nehezül gondunk.

Lassan be is érek
már az iskolába.
jönnek a barátok
vidáman, sorjában.
Csak köszöntjük egymást
és máris nevetünk,
e találkozástól
vidámak lehetünk.

Mindig, minden reggel
valami történik,
ami miatt aztán
nevetgélünk délig.
Na jó, bent az órán
egy kicsit figyelünk,
a tanító néni
mosolyog mivelünk.

Mert ő szereti
a vidám képünk látni,
a feladatokat is
könnyebb megcsinálni,
Sokkal fogékonyabb
minden vidám gyerek.
Mikor derűs vagyok
könnyebben figyelek.

A szünetben persze
kieresztjük hangunk,
de csuda jó érzés,
vidáman kacagnunk.
Feltöltődünk, bizony,
egy kis nevetéssel,
kieresztjük a gőzt
nyitott szájon réssel.

Aztán a délután is
vidáman zajlik,
vidám nevetésre
minden gyerek hajlik.
Néha bohóckodunk,
vagy okot keresünk,
aztán az egészen
folyton csak nevetünk.

Ám, nem gúnyolódunk,
senkit meg nem bántunk,
senki se bánkódjon!
Legyen a barátunk!
Szeretnénk, hogy mindig
mindenki nevessen,
hogy a mi világunk
vidámabb lehessen.

Este anyukámnak
mindent elmesélek.
A sok közös mókán
vele nevetgélek.
Mosollyal arcomon
bújok este ágyba,
egy vidám álomra,
kacagósra várva.

Aranyosi Ervin © 2017-12-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Dacos Hercegnő

Szitár Éva festménye

Aranyosi Ervin: Dacos Hercegnő

Volt egyszer egy hercegnő,
ki dacolt a világgal,
szembeszegült mindenkivel,
szívében a lánggal.
Baj csak az volt, a dac miatt
nem szerette senki.
Ő pedig a viharral is
szembe akart menni!

Így az emberek kerülték,
kitértek előle,
együttérző viselkedést
nem várhattak tőle.
A világon mindent jobban
tudott bárki másnál!
Nem is próbálkozott sosem
mástól tanulásnál.

A király és a királynő
egy darabig tűrték,
megoldásként lányuk ellen
a levet összeszűrték.
Kitalálták, mennie kell,
járjon be világot,
hadd tanuljon alázatot,
és egyéb tudást ott!

Felmálházták hát a lovát,
és útnak engedték,
fájó szívvel messze küldték,
bár nagyon szerették.
Öreg szolgát adtak mellé,
útján elkísérje,
kiszolgálja és ha baj van,
épségét megvédje!

Ez a szolga egy mágus volt,
még ha nem is látszott,
egyszerűen öltözködött,
csak szolgának játszott.
Ráhagyott a hercegnőre
minden, amit mondott,
engedte, hogy hadd csináljon
magából bolondot.

Elindultak és estére
fogadóhoz értek.
Ha ott voltak, éjszakára
azonnal betértek.
A hercegnő szokás szerint
adott ki parancsot:
– Hozzanak a vendéglősök
tíz érett narancsot.

Mert ő éppen megkívánta,
hát azt akart enni,
ám a környéken nem termett,
nem volt hát mit tenni.
A fogadós sajnálkozott.
A hercegnő tombolt,
mérgében a fogadóban
tőrt, zúzott és rombolt.

Azután meg nagy mérgesen
felült a lovára,
s elindult az éjszakába.
Aztán nem sokára
sötét erdő állta útját,
ahová az ember,
besétálni, által menni,
könnyű szívvel nem mer!

A szolgája csak követte,
nem szolgált tanáccsal,
mert nem akart szembeszállni
a dacoló lánnyal.
Léptettek hát át az erdőn,
s közben, mint harangok,
innen-onnan hallatszottak
félelmetes hangok!

– Fordulj vissza! Fordulj vissza!
Különben megbánod!
Ha az úton tovább haladsz
itt leled halálod!
De a hercegnő nem bánta,
dacolt a veszéllyel.
Fényes szemek villogtak rá
körben szerte-széjjel.

A lovak már ágaskodtak,
nyerítettek, sírtak,
a vándorok a hátukon
ülni alig bírtak.
Aztán lángok gyulladtak fel
fák ágain körben,
és a leány megláthatta
magát egy tükörben.

Leugrott a ló hátáról,
– szörnyű dühöt érzett –
Élő tükörképhez futott,
s a szemébe nézett.
A vállánál megragadta,
rúgni, tépni kezdte,
ám ugyanazt kapta vissza,
ez volt hát a veszte.

Minden ütést, minden bántást
önmagán is érzett,
átérezte, hogy tettével
elő mit idézett.
Visszakapta minden szavát,
millió gúny érte,
tükörmása minden dacát,
ugyanúgy rámérte.

Harcoltak kifulladásig,
sikítottak, fájtak,
és a végén összeestek,
ájultakká váltak.
A háttérből nyugodt szívvel
nézte ezt a szolga,
valójában a varázslás
volt a mágus dolga.

Másnap reggel a hercegnő
meggyötörten ébredt,
fájdalmasan izzó szeme
a mágusra tévedt.
– Tudsz-e nekem válaszolni
mi történt az éjjel?
Akaratom szörnyű súlyát
ki törhette széjjel?

– Felség, nem történt itt semmi,
önmagad bántottad,
szörnyű dacod magad ellen
szembefordítottad!
Talán érzed, hogy mit okoz
másokban a bántás,
s talán láttad, hogy mennyire
megbántónak lát más!

El kellene gondolkodnod,
mikor dac vezérel,
milyen érzés, amikor mást
ez az érzés ér el!
Jó lenne tán megtanulni,
hogyan is bánj mással,
átérezni, hogy a tetted
hogy van rá hatással!

A hercegnő megváltozott,
kedveskedni kezdett,
mosolyával felvidított,
s ez volt csak a kezdet!
Igyekezett jóvá tenni
korábbi hibáit,
remélve, hogy szerethető
hercegnővé válik…

Aranyosi Ervin © 2017-12-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szerelmes vándor


Aranyosi Ervin: Szerelmes vándor

Ha én egyszer nekivágok
felfedezni a világot,
elindulok, megyek, megyek,
szembe jönnek völgyek, hegyek.

Vár a világ, vár az élet,
de én szívet nem cserélek!
Találkozunk álmainkban,
tarisznyámban drága kincs van!

Keszkenődet nekem adtad,
a szép szíved belevarrtad,
elkísér a hosszú útra,
addig, amíg látlak újra.

Ha én egyszer elindulok,
biztos nagyon messzi jutok,
ha van kedved gyere velem,
ha nem, akkor várd levelem!

Mert majd ír egyszer a vándor,
másik helyről, másik tájról,
csak, hogy tudd, hogy gondolok rád,
szívem mélyén őrzöm orcád.

S ha majd én hiányzom neked,
akkor te küldj egy levelet,
és én akkor visszatérek,
tartom szavam – lásd – mit érek!

Akkor együtt indulunk el…
Ha marasztalsz maradnunk kell!
A hazámba visszatérek,
s onnan fogva veled élek!

Aranyosi Ervin © 2017-11-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva