Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A mókus és a cipő


Aranyosi Ervin: A mókus és a cipő

Itt maradt egy pár jó cipő,
valaki levette.
Az egyiket az egérke
már birtokba vette.

A mókus is gondolkodott,
jó lehet-e háznak?
Vagy az odút kibélelni,
ha majd télen fáznak?

Csak, hogy most a mókusodú
telve élelemmel,
a mókusnak meg a szíve,
egy kis félelemmel.

Mire a makk, a mogyoró
elfogyhat belőle,
bizony ezt a szép lábbelit
elviszik előle!

Hogyan tudná szerzeményét
biztonságban tudni,
hova lehetne a cipőt
más elöl eldugni?

Ki lehetne talán adni
egy madárnak bérbe,
havonta egy egész diót
kérhetne cserébe.

Hát a cipőt hol őrizze,
míg bérlőt találhat?
Mert addig egy jó rejtekhely
előnyére válhat.

Úgy döntött hát, hogy elviszi
medve barlangjába,
rá a cipő úgy sem lesz jó,
mert túl nagy a lába.

A medvének barlangjába
úgysem jár be senki.
Róka, nyúl, vagy tolvaj szarka
nem merne bemenni!

Így aztán a medvénél
a cipőt elrejtette,
s büszke volt, hogy mennyi észre
vallott ügyes tette.

Kínálgatta fűnek-fának
cipő-bérleményét,
csillogtatva az albérlet
számos szép erényét.

De a cipőt látatlanban,
a holló sem kérte,
azt üzente, hogy a mókus
előbb menjen érte!

Elment hát a mókusunk
a medve barlangjába,
ám az odarejtett cipőt
sehol sem találta…

Barlang előtt, a tisztáson
medvebocs tanyázott,
valamivel bíbelődött,
elfoglaltnak látszott.

A mókusunk felszaladt
egy közeli fenyőre,
onnan lesett le a földön
buzgón ügyködőre.

Aztán elhűlt, szörnyülködött,
borzasztó mit látott,
a kis mackó éppen
az ő cipőjével játszott!

Karmaival széttépkedte,
foggal marcangolta,
félredobta, majd ráugrott,
s széjjeldarabolta.

Mert a mackó azt tanulta
egész bocs korától,
hogyan szabaduljon lelke
mások bocskorától.

A mókusnak nem lesz holló
idén a vendége,
mert a cipő széjjelszakadt…
Itt a mese vége!

Aranyosi Ervin © 2017-10-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Képzeld el és alkoss!


Aranyosi Ervin: Képzeld el és alkoss!

Ha elképzelsz valamit,
lesz egy képed róla!
Ha majd sokat gondolsz rá,
úgy válik valóra!
Mert az ember alkotni,
teremteni képes,
Az alkotás öröme
már magában édes!

Alkotással alakot
adsz, a képzeletnek,
s elmondhatod magadról:
– Világot teremtek!
Mert az elképzelt világ,
mind valóra válhat,
kigondolod, s ott terem
előbb-utóbb nálad!

Minden nagy felfedezés
gondolat volt egyszer,
így alkotott új csodát
minden elmés ember.
Csak abból nem lesz való,
amiben nem hisznek,
amit elfelejtenek,
vagy szemétbe visznek.

Alkoss tehát lelkesen,
képes vagy rá, hidd el!
Gondolatod fonalát
a végsőkig vidd el!
Képzeld el, hogy létre jött,
érezd a kezedben,
alkotásod értékét
más sem látja szebben!

Alkoss, ami neked jó,
és jó a világnak!
Az angyalok elhozzák,
rögtön nekivágnak!
Képes vagy rá, ezt tudod,
hagyd, hogy létrejöjjön!
Univerzum talaján
semmiből kinőjön.

Nézd csak meg a ceruzád,
ha hegyére nézel,
nem tudod, hogy mire jó,
csak késztetést érzel.
Ha húzol egy vonalat,
mi lesz majd belőle?
Színétől csak a fehér
szalad el előle.

Ám, ha görbül, alakul,
házzá, fává válhat.
Kezed akár rakétát,
vagy Napot csinálhat.
Te dolgod a tervezés,
mi legyen a rajzból?
Képzeleted fejedben,
már terveket rajzol!

Ha van képed, alkoss hát,
váltsd valóra álmod!
Képes vagy rá, ügyes vagy,
biztos megcsinálod!
Szebbítsd hát a világod,
szívvel szeretettel,
legyél te is alkotó,
jót teremtő ember!

Aranyosi Ervin © 2017-10-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kutyus és a törpe


Aranyosi Ervin: Kutyus és a törpe

Ideültem a törpéhez, hogy mesét olvasson,
csalja elő álmaimat, a lelkemre hasson!
Olyan mesét meséljen, hol én vagyok a főhős,
melynek köze van játékhoz, és szabadidőhöz!

Hol a kutya varázsolhat, gazdájára hathat,
és amikor kedve támad, kedvére ugathat!
Ahol a csontot elásva kincseket találok!
Amiben majd elkísérnek kedves, jó barátok!

Amiben a huncut macskát csőbe tudom húzni,
és a szomszédos kutyákat túl tudom vau-zni!
Én leszek a kutyakirály, kutyalányok álma,
szeretném már, ha a mese valóra is válna!

Ám a törpe nagyon csendes, csak magában olvas,
és a gomba nem engedi, hogy közel hajolhass!
Ejnye törpe, én itt hagylak, tovább nem hallgatlak,
elmegyek és álmodom egy szebb mesét magamnak!

Aranyosi Ervin © 2017-09-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Egy óvodás napja


Aranyosi Ervin: Egy óvodás napja

Milyen is egy óvodás,
vidám kedvű és csodás,
vagyis nincs benne hiba,
ezért járhat oviba!

Az oviban rá mi vár,
sok kis pajtás, gumi vár,
és az óvó néni is,
őt szereti Pisti is.

Tudod mi az óvoda,
miért járunk mi oda?
Vígan játszunk, nevetünk,
barátok közt lehetünk.

Mesét, verset hallgatunk,
délután meg alhatunk.
Van reggeli, van ebéd,
vígan teszik le eléd.

Rajzolunk is, jaj sokat,
lemásolunk másokat,
zöldre festjük az eget,
rajzolunk rá egeret.

A fű piros, s égig ér,
szaladj gyorsan kisegér,
mert most cicát rajzolok,
kinek pocakja korog.

Rajzolok egy kis lyukat,
ahová egy nyíl mutat,
hova majd a kisegér,
ha ügyes, hát belefér.

A rajz kész van, menni kell,
a cicának enni kell!
Tálat rajzolok neki,
étellel öntöm teli.

Vár az udvar, hát megyek,
a levegőn kint legyek!
Homokvárat építek,
alagutat mélyítek.

Nézd a Piri mit csinál,
sütit süt, s rá port szitál,
sütőjébe beteszi,
s az egész csoport ezt eszi.

Na jó, számba nem veszem,
csak úgy játékból eszem,
s elképzelem, de finom,
mint a múltkori mignon.

De jó is az óvoda,
ezért is járok oda,
s látod, itt az oldalon,
elmeséltem egy napom.

Végül anyu jön értem.
– Lehorzsoltam a térdem!
De nem sírok, semmi vész,
kis baleset az egész.

– Most már mehetünk haza!
– anyunak van igaza.
Mert holnap megint jövök,
amíg nagyra nem növök.

Aranyosi Ervin © 2017-09-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A kő meséje


Aranyosi Ervin: A kő meséje

Hevertem az út porában,
körül vett sok társam.
Úgy szerettem volna szállni,
hogy világom lássam.

Erős vágyam izzott bennem,
volt hitem, reményem.
Folyton azért imádkoztam,
hogy célom elérjem.

Hogyan tudnám a figyelmet
felhívni magamra?
Hogyan tudnám idehívni,
ki szárnyakat adna?

Jártak ott az út porában
mindenféle népek.
Nem láthatták vágyaimat,
a fejemre léptek.

Üvöltöttem, kiabáltam
– nem hallotta senki!
Vágyakoztam: – Hogyan tudnék
láthatóvá lenni.

Tudtam, engem lát az Isten,
hiszen megteremtett!
Csak bíznom kell, s látni fogom
az isteni rendet.

Tudtam, egyszer szállni fogok,
mélyen hittem benne.
Csak a módját nem tudhattam,
– ám csodaszép lenne!

Egyszer aztán, egy szép napon
kirándulók jöttek.
Sétáltak és beszélgettek,
napfényben fürödtek.

Egy kisfiú lehajolt, és pont
felkapott engem.
Emelkedtem, s a kőszívem
nagyot dobbant bennem.

A világom nagyra tárult,
sokkal többet láttam.
ám csak magasabban voltam,
nem az égben szálltam!

A kisfiú reám nézett,
megcsodálta testem.
– Vajon mit fog most csinálni?
– mozdulatát lestem.

– De csodás kő, milyen kerek,
milyen sima – mondta.
– Ilyen formás, szép kavicsot
nem látok naponta.

Kezét összeszorította,
rabbá tette testem.
– De hisz én a szabadságot,
az eget kerestem!

Börtönömben lázadoztam:
– Én nem erre vágytam!
Csalódás kelt a szívemben,
s hitem is elhánytam.

– Bárcsak, ott maradtam volna,
kövek közt, a porban.
Nem volt olyan rossz a létem
abban a csoportban.

S lám, a fiú vitt magával,
nem tehettem semmit.
Nem gondoltam, hogy a kétség
hitemben megrendít.

– Mit okoz a nagyravágyás?
Rabbá lettem végül.
Gondolkodtam, kit hívhatnék
végső segítségöl.

Önmagamba fordultam hát,
s imádkozni kezdtem:
– Istenem, most tegyél csodát,
szabadítsd ki testem.

Leértünk a folyópartra,
a Nap vízen táncolt.
Fénye hullámon csillogott,
aranyhidat vázolt.

Elképzeltem – de szép lenne –
hullámokra ülni,
S a kisfiú elhajított,
elkezdtem repülni.

Hullám hátán lovagoltam,
és ugrálni kezdtem.
Arannyá vált vízcseppek közt
oly boldoggá lettem.

Végre szálltam, végre éltem,
teljesült a vágyam.
Hálás voltam Istenemnek,
mert boldoggá váltam.

Ez az élmény lelkemben él,
gyakran felidézem,
Új otthonra találtam itt,
a folyó vízében.

Más kövek közé kerültem,
s néha a víz felkap,
hétről-hétre vándorolok,
újabb álmok hívnak.

Ma már tudom, rábízhatom
Istenre a sorsom,
terveimet, álmaimat
a lelkemben hordom.

A hogyan-t, azt rábízhatom,
nagyon leleményes.
Csak a hited ne veszítsd el,
ő csak arra kényes.

Álmodozom és teremtek,
erről szól világom.
Megtanultam és már tudom:
– Ha hiszek – meglátom!

Aranyosi Ervin © 2017-08-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Félig-meddig mese

Aranyosi Ervin: Félig-meddig mese

Egyszer volt, hol nem volt,
talán egy mesében,
mesebeli tájon,
erdő közepében.
Született egy manó,
apró, pici lélek.
Örömmel kiáltott:
– Nézd csak világ, élek!

Nagyon korán rájött,
parázs él szívében.
Csodát akart tenni
egész életében.
Tudta, kell, hogy legyen
célja, küldetése,
csak még azt nem tudta,
ez a cél mesés-e?

Felhúzott egy csizmát,
hétmérföldest, nagyot,
s erdőt, tölgyfát, odút
maga mögött hagyott.
Elment a városba,
ahol sok ember élt,
ahol a sok ember
boldog jövőt remélt.

Mikor leszállt az est,
a házakat járta,
ablakon belesve
bizony csak azt látta:
– Mindenki szomorú,
ha eljött az este.
Bizony, minden ember,
jó kedvét kereste.

A felnőtt egész nap
munkáját végezte,
s örült, hogy vége lett,
ha eljött az este.
Nem lelte örömét,
mind pénzért dolgozott,
a manó nem talált
közöttük boldogot.

Kisgyerek és kamasz
járt az iskolába,
s nem talált vígságot
egész kis korában.
Idegen tudástól
zsongott folyton fejük,
és a manó látta:
– Máshol lenne helyük.

S lám, az óvodások
szintén kedvetlenek,
óvó nénit kaptak
anyukájuk helyett.
Aztán látott bizony,
babás anyukákat,
kiket sok dologért
emésztett a bánat.

Így a rossz kedvük is
babáikra ragadt,
velük sem lehetett
fogni víg madarat.
Itt a sok nyugdíjas
mind attól rettegett,
a munkájuk nélkül
lesznek mind betegek.

Mennyi szomorúság
uralta a várost,
mert sosem alkottak
vidámkodó párost.
Minden egyes ember
a sorsát okolta,
vagy a panaszával
a többit sokkolta.

És a manó izgult:
mit lehetne tenni,
nem tudnak a népek
nevetni, szeretni.
Mert az embereken
gonosz pénz lett úrrá,
s a manó úgy döntött:
– Eltüntetem, hurrá!

Úgy is tett és másnap,
az összes pénz eltűnt,
ám a jó manónak
hamarosan feltűnt,
hogy bizony az ember
nem lett boldog tőle,
a pénztelenségtől
nem kapott erőre.

Sőt inkább gyászolta
a rút pénz hiányát,
s továbbra is hitte,
az oldja meg álmát.
A manó ezt látva,
attól kezdett félni:
– Az ember nem is tud
pénze nélkül élni?

Talán nem is látják
a csodás világot,
le kellene venni
róluk ezt az átkot.
Mi jelent megoldást,
mely a jóhoz vezet,
hát egy örömlátó,
kis műszert tervezett.

Lám, a munkájának
lett is eredménye,
felbolydult a város
sok szomorú lénye.
Hagyva csapot-papot,
költözködni kezdtek,
régi falujukba
visszakéredzkedtek.

Újra együtt laktak
a teljes családok.
A szeretet virult,
s bizony volt is rá ok!
Szeretettel tette
mindenki a dolgát,
a régi írások
tudását magolták.

Amire szükség volt,
előteremtették,
megdolgoztak érte,
nem csak úgy megvették.
Amiből meg több volt,
hát csereberéltek,
egymást megsegítve
boldogabban éltek.

Gyermekek a szülők
példáján okultak
és a nagyszülőktől
csupa jót tanultak.
Esténként a téren
jó nagy tüzet raktak,
körülvéve, együtt
daloltak, vigadtak.

Nem volt gondjuk többé
hívságokra, pénzre,
és a manó bizony
már azt vette észre,
hogy mosoly uralta
az emberek arcát,
élvezte a létet,
nem folytatta harcát.

A manó boldog volt,
sikerült a terve,
mert a lét, értelmét
újra visszanyerte.
A szeretet végül
elnyerte jutalmát,
legyőzte a szívük
a pénz zord hatalmát!

Aranyosi Ervin © 2017-08-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nagyapó mesél


Aranyosi Ervin: Nagyapó mesél

Talán egyszer, nem is régen,
kis kunyhóban, erdőszélen,
ahol ezer csoda volt,
Nagyapó, s az unokája
egész nap az erdőt járta,
ahol madár dala szólt.

Tücsök, s bogár élte napját,
gomba lengette kalapját,
még a Nap is nevetett.
Zöld lombok közt mókus ugrált,
szarvas vette erre útját,
s biztonságban lehetett.

Sok szamóca nőtt zöld bokron,
méh zümmögött virágcsokron,
s mézhez nektárt szüretelt.
Vidám csendben őz tanyázott,
zöld gyík kis sziklára mászott,
fénylő létet ünnepelt.

Kis patak a fák tövében
surrant, s néhány hal vizében
fürdött fénylőn, csillogón.
Békák brekegtek a partján,
egymás szerenádját hallván,
szerelmet nem titkolón.

Béke honolt a vidéken,
erdőben és erdőszélen,
álmodott a nyugalom.
Ott tanyázott néhány róka,
két felnőtt és pár apróka
játszott, s nem volt unalom.

Aztán eljött a szép este,
mindenki vackát kereste,
és az erdő megpihent.
Hold világlott fent az égen,
sok csillag gyúlt a sötétben,
volt egy egész regiment.

Nagyapó kis tüzet gyújtott,
unokája hozzá bújt ott,
s várta az esti mesét.
Mert Nagyapó olyat mesélt,
milyet régen sok ember élt,
– hosszú volt és csodaszép.

Szép szavait egybefűzte,
mese szárnyán messze űzte,
a szálló képzeletet.
Története lenyűgözte,
s úgy mint tésztát, jól megfőzte
a kíváncsi gyereket.

Unokája szavát itta,
s a képzelet mint parittya
bizony messze repített.
Volt ott “terülj-terülj asztal”
mit a szegény is magasztal,
ha neki is terített.

Varázskalap, bűvös csizma,
úgy, ahogy az álmaimban,
mind-mind bizony belefért.
Tündérlány és büdös banya,
királyi vár, apró tanya,
az mind más mesét mesélt.

Tűz pattogott és az égen,
sötét égbolt mély vizében,
kigyúltak a csillagok.
Bagoly röppent hinta ágra,
éles szemét nyitva tágra,
s azt huhogta: – Itt vagyok!

Hold kóborolt fent az égen,
Naptól lopott tükörfényben,
álmodott és tündökölt.
Mert fényes volt, s büszkén hitte,
az életben sokra vitte,
s gazdagabb lett, mint a Föld!

Mese elszállt, s elvarázsolt,
égő ág, gally elparázsolt,
már csak hamva hagy nyomot.
Az unoka piheg szépen,
ott a nagyapó ölében,
elaludt, s már álmodott.

Hát nagyapó átkarolja,
viszi, mintha kincse volna,
aztán ágyba fekteti.
Holnap újra jő az este,
mese is lesz, szépre festve,
mesél, amíg teheti.

Aranyosi Ervin © 2017-08-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kicsi tengerész


Aranyosi Ervin: Kicsi tengerész

Megáldott az Isten
tengernyi sok ésszel,
ezért ne vitatkozz
soha tengerésszel!

Egy vetélkedőben
könnyedén legyőzlek,
kötélmászásban is
simán megelőzlek.

Ha kell óriási,
nagy hajót vezetek,
vagy a csónakomban
könnyedén evezek.

Szembeszállok bátran
bármilyen viharral,
bírom a kiképzést
két erős kis karral.

Tengernyi eszemen
úgy sem tudsz túljárni,
szerető szívemet
nagyra tudom tárni.

Sok kislány belefér,
hát sokat szeretek,
így kerek az élet,
hogy matróz lehetek!

Aranyosi Ervin © 2017-08-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mesemondó Nagyapó


Aranyosi Ervin: Mesemondó Nagyapó

Falu végén, erdőszélen
nagyapócska éldegélt.
Unokának – ha épp ott volt –
mindig szép mesét mesélt.

Az udvaron tüzet gyújtott,
elűzve a hűvöset.
Mesebontó imát mormolt,
varázsosat, bűvöset.

Karosszékben kényelmesen
megpihent jó nagyapó.
Unokája az ölében,
mert ott jobban hallható!

Nagyapó hát el is kezdte
szőni mesefonalát,
s átléptek egy új világba,
s izgalmas volt odaát.

Előttük a tűz lobogott,
szikrát szórt a parazsa,
s röpködtek, mint darázsfészek
száz zümmögő darazsa.

Szólt a mese, s odavonzott,
kutyát, cicát, madarat.
Mindenki jött még időben,
– mert attól félt, lemarad!

A tűz lángja felragyogott,
táncot járt az arcukon,
mesefonál tűbe fűzve
átkúszott a gomblyukon.

Mesevilág életre kelt,
tündér, s manó megjelent.
Hétmérföldest lépő csizma
bejárta a végtelent.

Szegénylegény csupa jót tett,
megnyitotta a szívét,
rút boszorkány átalakult,
változtatva a színét.

Persze, győzött az igazság,
s mindig boldog vége lett.
Lám a mese így ragyogtat
álmos, kedves, szép szemet.

Ha eljött a mese vége,
álmos lett az unoka.
Ágyba vitte, betakarta
a mesélő nagyapa.

– Álmodd tovább a mesédet,
legyél boldog kisgyerek!
Remélem, a szép mesémmel,
jó lenni segíthetek.

Erdő szélén, falú végén
minden este szól mese.
Gyere el, ha kíváncsi vagy,
ne maradj le már te se!

Aranyosi Ervin © 2017-08-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szarka a villanydróton


Aranyosi Ervin: Szarka a villanydróton

Hintázik a szarka,
billeg hosszú farka,
szárnya csillog kéken,
az éj-feketében.

Egyensúlyát tartva
hullámzik a szarka,
villanyvezetéken,
fénnyel a szemében.

Fehér a dolmánya,
beszédtudománya,
csirregő-cserregő,
nem túl eget verő.

Hintázik a dróton,
egyensúlyoz folyton,
billeg hosszú farka,
erőt gyűjt a szarka.

Elunva a dolgot,
elhagyja a drótot,
elrepíti vágya
távoli világba.

Nézem csak a drótot,
szarka nem is volt ott?
Csak a szél süvített,
s a drót morgolódott!

Aranyosi Ervin © 2017-07-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva