Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Szamóca, az epermanó!

Hartman Anikó festménye

Aranyosi Ervin: Szamóca, az epermanó!

Eperpalántákat vettem,
kiskertemben elültettem,
szeretettel locsolgattam,
gyökerüknek vizet adtam.

Fáktól távol volt az ágyuk,
– árnyékot ne vessen rájuk! –
egész nap Nap melegítse,
epret teremni segítse.

S bár én nem tudhattam róla,
epreknek is van manója,
kis manócska, kedves, édi,
ki az epreimet védi.

Szükség volt rá, mert az eper,
gyümölcsébe jó ízt kever.
Ez vonzza a kártevőket,
akik mind megennék őket.

Történt egyszer, elmesélem,
épp az eperágyás-szélen,
kismanócskánk tette dolgát,
szemét mereszti, hogy jól lát?

Jött egy rút meztelencsiga,
s látszott rögtön mi a hiba,
nem volt háza, mert eladta,
normál életét feladta.

Háza árát mind felélte,
s nem maradt pénze ebédre,
ezért aztán lopni kezdett,
most épp látott egy szép epret…

Elindult, hogy megszerezze,
titokban bekebelezze!
Ám Szamóca észrevette,
és ez lett a csiga veszte.

Kötőféket dobott rája,
majd felugrott a hátára,
a csigát meglovagolta,
s annak máris lóg az orra.

Kérleli a manót százszor,
másszon már le a hátáról,
ám Szamóca jól megüli,
epres-ágyást elkerüli.

Hajtja egyre, sarkantyúzza,
a csiga már alig húzza,
földön csúszik, lóg a nyelve,
kert szélére menetelve.

Szamóca ott elengedte,
de szóval megfenyegette,
kerülje el ezt a kertet.
s ne lopkodja el az epret!

Finom eprem jól megvédte,
másnap meghívtam ebédre!
Epret ettünk, ami érett,
amit kismanóm megvédett!

A sok epret ettük, ettük,
s rögtön boldogabbá lettünk!
Aztán manóm búcsút intett,
s újra eprei közt kint lett!

Aranyosi Ervin © 2021-04-20.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerzők nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Manó-ország meséje


Aranyosi Ervin: Manó-ország meséje

Ahol kezdődött

Volt egyszer egy Manóország
apró népek laktak ott!
Cseppnyi nép volt a lakosság,
mely mind verset faragott.

Én is egykor ott születtem.
Nagy, csak később lettem én!
Elmesélem, hogyan nőttem,
s hogy készült egy költemény.

Manóország, – onnan jöttem –
ott születtem, higgy nekem!
Manó észtől okosodtam,
onnan támadt ihletem.

Ott mindenki versben beszél,
és amit mond, mind igaz!
Nem bántják meg soha egymást,
nincs sértettség, s nincs vigasz.

Manó volt az anyukám is,
manóházban laktam én.
Reggelente csiklandozta
orromat a csacska fény.

Vidám kedvvel ébredtem fel,
s éreztem, hogy nevetek,
Büszkévé tett, boldogított
az, hogy manó lehetek.

Csoda szép volt ott az élet,
aztán történt valami…
Azt is el fogom mesélni.
Színt is fogok vallani…

A pletyka

Manóország, Manónépe,
Manóföldön ott lakott.
Manókezek, manószájra
sosem tettek lakatot.

Amit gondoltak, kimondták,
nem titkoltak semmit el.
Őszinteség volt a törvény,
s nem volt bajuk senkivel.

Ám egy napon jött egy vándor,
messzi földről érkezett.
Olyan szert hozott magával,
ami bántott, s mérgezett!

Beszédébe beleszőtte,
s olyasmiket állított,
amit manó el sem képzelt,
s legkevésbé áhított.

Ez a dolog ragályos volt,
s hol felütötte fejét,
ezeréves barátságok
szakadtak ott szerte-szét.

Nevezhetnénk intrikának,
de pletyka volt a neve.
Olyan, mint a lélek méreg,
lelket pusztít eleve.

De mi volt a vándor célja,
Miről is szólt a dolog?
Zavarta, hogy a kis manók,
kedvesek és boldogok?

Nem! Vándorunk, másra vágyott,
a manóktól mást akart,
megszerezni a koronát,
s kézbe venni a jogart.

Manókirály akart lenni,
Uralkodni más felett!
Azt akarta, tűnjön el
a szívekből a szeretet.

Bonyodalmak

A manókat megosztotta,
a sok becsapós beszéd.
Volt olyan ki nem találta,
– elvesztette az eszét.

Volt ki bősz haragra gerjedt,
s volt ki messze menekült.
A vándornak manónépet
megosztani sikerült.

Mindenkihez kedvesen szólt,
mézes-mázos volt velük,
nem hitték, hogy erényüket
használja fel ellenük.

Mert ahol az őszinteség,
szívből fakad eleve,
egy-két fondorlatos szónak,
méreg lehet a leve.

Egymás ellen kijátszotta,
s minden manó hitt neki.
Elhitette, a manókkal,
hogy ő mindet szereti.

A többiek nem szeretnek
senki mást, csak magukat!
– Így beszélte a manóknak,
a hasába a lyukat.

A manók csak benne bíztak,
rajta kívül senkiben.
Nem csoda az, hogy a vándor,
beszél, beszél, s nem pihen.

Aki átlát a szitán

A manók közt csak egy akadt,
aki átlát a szitán,
Aki meglát hazugságot,
s többé el sem hiszi tán!

Vándor őt is megpróbálta
hazug szóval becsapni,
de ő gyerek-manó volt még,
így nem tudott rá hatni.

Baj csak az volt, hogy a manók
nem hittek egy gyereknek,
azt hitték, hogy igaz szói,
gyerekségből erednek.

Pedig lelke tisztasága
volt tudása alapja,
ő látta csak, hogy a vándor
hazug lelkét mi lakja.

Ám hiába minden szava,
manók nem hittek neki,
gyerekmanó minden szavát
a sok manó neveti.

Aztán rájött, itt már más kell,
megvakultak a manók,
ármánytól és intrikától
nem látták többé a jót.

Elment hát a Jótündérhez,
ki egy fűzfában lakott,
házán nyitva állt az ajtó,
sose tett rá lakatot.

Őt kérte meg, hogy segítsen,
mert a vándor egy gonosz.
A manók meg megvakultak,
elmét ural már a rossz!

A Jótündér nagy örömmel
fogadta, és segített,
kitalált egy varázseszközt,
visszaadva a hitet!

Újra együtt, szeretetben

Gyerekmanó nagy boldogan,
tért vissza hazájába,
és amikor megérkezett
sípot vett a szájába.

A sípszóra megjelentek,
sorakoztak a manók.
Mert e sípszó, a manóknak,
összehívó szava volt.

Kis manócska, a manóknak
szemüveget osztogat,
s a szemüveg üvegén át
megtörnek a rossz szavak!

Kiszűri a hazugságot,
megmutatja, mit takar,
s rögtön látták, hogy a vándor
mért hazudik, mit akar!

Szörnyen dühös lett a törpék
hőn szeretett nemzete,
átláttak az ármányokon,
s mindnek volt rá ötlete,

hogy büntessék meg a vándort,
aki ezt tette velük,
ám a gyermek manó sípolt,
s tovaszállt az ötletük.

A manócska kitalálta,
mi legyen a büntetés,
ami másképp fog majd fájni,
nem is sok és nem kevés!

Homlokára odaírták:
NE HIGGY NEKI, HAZUDÓS!
Lemoshatatlan betűkkel,
festette rá egy tudós!

Aztán útnak eresztették,
hadd járja a világot,
vajon ilyen felirattal
kósza vándort ki látott.

Elbujdosott szégyenében,
s a manók éltek tovább,
s visszahozták életükbe
a sok elvesztett csodát!

Manóország, Manónépe,
Manóföldön ott lakott.
Manókezek, manószájra
nem tettek már lakatot.

Amit gondoltak, kimondták,
nem titkoltak semmit el.
Őszinteség volt a törvény,
és beérték ennyivel…

Aranyosi Ervin © 2021-04-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A kölnisüveg útja

Hartman Anikó rajza

Aranyosi Ervin: A kölnisüveg útja

Volt egyszer egy kölnisüveg,
hát az bizony körbejárt.
Meglocsolta Anyukámat,
azután a Nagymamát!

Aztán jött a szomszéd kislány,
vagyis ő következett,
s kihagyni az anyukáját,
bizony, azt sem lehetett!

Aztán jártam házról, házra,
sok házból állt a falu.
Sok szép verset megtanultam,
ne legyek egyoldalú.

Kinek ezt mondtam el szépen,
s volt, akinek másikat,
megpróbáltam kitalálni,
melyik tetszik, rá mi hat?

Volt olyan ki vidámabb lett,
s könnybe lábadt a szeme,
s csokival, hímes tojással
rakta tarisznyám tele!

Aranyosi Ervin © 2021-04-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Paprika Jancsi, a csodamanó

Hartman Judit festménye

Aranyosi Ervin: Paprika Jancsi, a csodamanó

Azt hiszed, csak Krumpli Manó
lakik kint a kertben?
Nagyon tévedsz, mert ott járva,
több manóra leltem.
Hát most szépen elmesélem,
hogy találtam másra,
akiben a jó paprikák leltek
méltó társra.

Ez a manó nem föld alatt
éli a világát,
nem gumóit gondozgatja:
– a paprika szárát!
Addig-addig erősíti,
míg levél lesz rajta,
s virág, ami megmutatja,
hogy épp milyen fajta.

Paprikából sokféle van,
ugyanúgy manóból,
ne hidd azt, hogy utazgatnak!
A manó nem kóbor!
Egész nyáron egyhelyben van,
paprikát nevelget,
magból kikelt palántákat,
mit az ember elvet.

Ám tudd, van egy varázslata
paprika manónknak,
amíg szépen megnöveszti
az ennivalónkat.
Mert a manó a paprikát
szemével igézi,
és mert olyan alakja van,
harsonának nézi.

Minden reggel ébresztőt fúj,
mikor a Nap felkel,
onnan tudják a paprikák,
hogy eljött a reggel!
Minden paprikának hegyét,
hosszasan megfújja,
közben szép dallamot játszik
paprikán az ujja.

Ez tetszik a paprikáknak,
vidám lesz a kedvük,
ettől elkezd keringeni
a növesztő nedvük.
Megtelnek friss levegővel,
mosolyog az arcuk,
mind büszkék a manójukra,
meg is látszik rajtuk!

Ahogy bennük a levegő
elárad, kitágul,
úgy növekszik fehér húsuk,
hogy az ember ámul!
A manónk meg, a levegőt
a termésben tartja,
megvastagítja a héját,
nagyobbnak akarja.

Csodamanónk a paprikát
ízesíti szépen,
lehet édes, lehet erős,
ez jár az eszében.
A paprika anyagába
finomat varázsol,
ezért van, hogy mikor esszük,
a nyelvünk parázsol.

Ám nem szabad a kismanót
jól felpaprikázni,
ne hagyjuk a kicsi szívét
morcosságban ázni,
Mert a manóbúsulásnak,
rosszkedv lesz az ára,
s nem tud majd odafigyelni
a sok paprikára.

Így varázsol egész nyáron,
erőset és édest,
a csípőssel elhallgattat
kéretlen beszédest.
Megizzasztja erejével,
azt ki lehűlt, s fázós,
néhány percre csendben marad
a folyton pofázós!

Úgy hiszem már te is érted,
mi az ő csodája,
a munkáját szeretettel végzi,
s büszke rája!
Így amikor paprikázol,
gondolja a manóra,
szükség van a csodájához
néhány hála-szóra!

Aranyosi Ervin © 2021-03-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mese manó üzenete


Aranyosi Ervin: Mese manó üzenete

Annyi szép mesét mesélek,
s ha lelkedhez hozzáérek,
megpendítem húrjait.

Száll a dallam ágról ágra,
a mesém is szájról-szájra,
s már a szívekben lakik!

Mondd csak, van kedved dalolni,
szép szavamra válaszolni?
Benned is él a mesém?

Mert, ha megérinti lelked,
akkor meg kell ünnepelned,
s ettől leszek boldog én!

Benne lakom a mesékben,
ülj le csendben, hallgasd szépen,
és elmondom én neked.

Mesékben, sok tanulság van,
lásd, mi fontos a világban,
tükrözöm az életet.

Ne csak hallgasd, inkább éld meg,
s mi nem tetszik, azt cseréld meg,
álmodj egy szebb holnapot!

Keress engem, ha hiányzom,
legyen lelked mozivászon,
s ha elképzelsz ott vagyok!

Hozom magammal sok társam,
álmaid valóra váltsam,
mindet élővé tegyem!

Minden mese élő bennünk,
s adja, hogy kell jóvá lennünk,
hogy világunk szebb legyen!

Válj hát te is egy manóvá,
tegyed így a napod jóvá,
és élvezd az életed!

Hiszen, az csak rajtunk múlik,
hogy a mesénk meddig nyúlik,
legjobb hát, ha élvezed!

Mesélhetnék önmagamról,
de a varázs csak rólad szól,
ha egy mesét olvasol.

Ha nem vagy ott a mesében,
fáj a lelked, vagy bús éppen,
eltévedtél valahol.

Ám a mesém csodát tehet,
s hiszed, ha a Nap rád nevet,
s álmaidba visszatérsz.

Hagyd a gondot inkább másra,
gyere mesés utazásra,
s hidd el, velem révbe érsz!

Aranyosi Ervin © 2020-09-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mától vár az iskola

Rajzolta Hartman Anikó

Aranyosi Ervin: Mától vár az iskola

Iskolába kell ma mennem,
búcsúztatom a nyarat!
A ruhámat rendbe szedtem,
s akadt még pár feladat.

Bepakoltam a táskába
füzeteket, könyveket,
tolltartót, meg órarendet,
s mire még szükség lehet.

A vonalzó, az is fontos,
hozta is a kiskutyám,
és hogy azt itthon ne hagyjam,
hozta a gazdi után.

Azt hiszem már minden meg van,
uzsonnám is beteszem,
jaj, csak itthon ne maradjon,
el ne hagyjam az eszem!

Mert ott arra nagy szükség lesz,
mikor újat tanulunk,
a tudáshoz fontos kellék,
s jó felé visz az utunk.

Csak a nyarat hagyom itthon,
az ősz lépett helyébe,
most már csepeghet a tudás
a tanuló fejébe.

Aranyosi Ervin © 2020-08-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Macska a tetőn

Aranyosi Ervin: Macska a tetőn

Háztetőkön macska léptek.
– De régen jártam felétek,
drága agyag cserepek!

Felfogják az éj zaját,
átérzik szívem baját,
ha az eső csepereg.

Lopakodó üzemmódban,
léptem csendes, sose koppan,
nem hallhatja senki sem.

Kiülök a kúpcserépre,
onnan nézek fel az égre,
a vén Holdat meglesem!

Rám önti halvány ezüstjét,
kiürítve ezüst üstjét,
s fénylőn, szőrmémre vetül.

Míg a háztetőket járom,
elkísér a Hold barátom,
így nem vagyok egyedül.

S lám, ez így megy minden éjjel,
varázs fényét szórja széjjel,
a világra gazdagon.

Én meg bámulom csak arcát,
ahogy nézi ezt a macskát,
kinek tető a vadon…

Aranyosi Ervin © 2020-07-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Plüssmaci születésnapja


Aranyosi Ervin: Plüssmaci születésnapja

Kisgazdám odakint játszik, és nem vitt magával.
Pedig minden hova hurcol. Ez bizony nem rávall!
Valami nagy titok készül, töröm hát a fejem,
még a homokba is bevisz, ott is játszik velem.

Ám úgy hiszem, most megtréfál, huncutságra készül.
Egyedüllét nem jutott még nekem osztályrészül.
Felállhatnék, hogy kimenjek az udvarra én is,
de ő biztos megijedne, hát maradok mégis.

Képzeljétek, nem tudja még, hogy én tudok járni,
ha akarnék futkoshatnék úgy, ahogy akárki.
Ám szeretem, ha ő mozgat, ő viszi a testem,
na, meg múltkor a gödörbe majdnem beleestem.

Mi is lehet a nagy titok, mért kell itt benn várnom,
vajon épp mit találhatott ki az én barátom?
Úgy látom, hogy jön is hozzám, mosolygós a kedve,
amit olyan szívesen lát minden játékmedve.

Na most felkap, megsimogat, magához ölelget:
– Gyere Mackóm – így szól hozzám – megnézzük a kertet!
Aztán futunk nagy vidáman, lábam sem ér földet,
a kisgazdám szemei most fénytől tündökölnek!

– Drága Mackóm, kétéves vagy, születésnapod van,
sütöttem egy homoktortát – mondja meghatottan!
Homok gyertyákat is gyúrtam, lásd, a tetejére,
amiket el kell most fújnod, várva szerencsédre.

Hát valóban gyönyörű lett, rögtön meg is ettük,
aztán jókat bohóckodva vidáman nevettünk.
Most már értem, miért kellett a konyhában várnom,
hogy ettől majd nagyra nőjön a kíváncsiságom!

Aranyosi Ervin © 2020-07-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Cica ábránd a Holdról


Aranyosi Ervin: Cica ábránd a Holdról

Az a kerek, nagy fényesség,
odafönt a telihold,
és hogy felkúszott az égre,
az a játék része volt.
Elképzeltem, hogy enyém lesz,
hogy az égről leszedem.
Nagy kihívás egy cicának,
kaland, játék, szerelem.

Minden este megcsodálom,
ahogy ott végig vonul,
csillogtatja halvány fényét,
és csalogat álnokul.
Feljövök a háztetőre,
kinyújtom a karjaim,
hátha egyszer megbotlik fenn,
s elmarják a karmaim.

Mitől olyan magabiztos,
olyan lenéző velem?
Honnan tudja, hogy csodálom,
mért hiszi, hogy kedvelem?
Hogyan tudnék feljebb mászni,
hogy elérjem végre már,
de mire én felébredek,
ő már rég az égen jár.

Azt hiszem, hogy neki vágok,
s mikor leszáll, elkapom!
Onnan kezdve rabul ejti,
mancsomon a tíz karom.
Ma éjszaka elindulok
és ahol majd földre száll,
ott leszek és lesben állok,
s találkozunk végre már.

– Enyém leszel, s nem eresztlek,
Hold, te fénylő gombolyag,
az eszeden is túljárok,
van már tervem komolyabb.
Most indulok, s addig futok,
hogy majd megelőzzelek,
hogy mire te földet érhetsz,
addigra már ott legyek.

Én futottam egész éjjel,
a Hold meg fent nevetett.
– Gúnyolódj csak, ha elkaplak,
elveszem a kedvedet!
Ám valahogy nem ért földet,
oly magasan fent maradt.
Magasan szállt lekörözve
minden szálló madarat.

Felkelt a Nap és a fénye,
teljesen elvakított,
hunyorogva gondolkodtam:
– Vajon mire tanított?
Itt maradtam játék nélkül,
nem lett enyém az a Hold.
A sok futás egész éjjel,
úgy tűnik hiába volt!

Aranyosi Ervin © 2020-07-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A krumpli manó

Festmény: Hartman Anikó

Aranyosi Ervin: A krumpli manó

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy krumpli manó.
Egy föld alatt lakó, krumplik közt suhanó.
Komoly feladatott kapott minden évben,
a krumplik gumóit nevelgette szépen.
Tavasszal az ember a krumplit elültette,
mert a krumplis tésztát igencsak szerette.
Aztán gondozgatta, locsolgatta szépen,
várta, hogy kikeljen kertje közepében.

A manóra pedig sok-sok feladat várt,
de krumpli manó volt, tudta hát a dolgát.
Szeretgette őket, s etetgette gyakran,
szép szavakat dúdolt minden pillanatban.
Hej, azokat pedig a krumplik szerették,
ezért a manónak kívánságát lesték.
Szépen növekedtek, mosolygóssá váltak,
és a kert közepén szépen sorba álltak.

Szárat növesztettek, levelet hajtottak,
csoda szép csoportot, krumpli sor alkottak.
A levelek mentén krumplivirág nyílott,
s hogy manójuk is van, őrizték a titkot.
Az ember meg büszke volt a krumplijára,
locsolta is szépen, gyakran megkapálta,
s azt hitte a krumpli csakis az ő műve,
dolgozott is érte, munkába merülve.

Csakhogy manó nélkül nem ment volna sokra,
de nem tudott róla, nem lelt rá az okra,
hogy a manó bizony krumpliját nevelte,
– bár a krumplis tésztát ő még nem ismerte.
Így telt múlt az idő, a virág leszáradt,
mind-mind földre hullott, elhagyva a szárat.
A szár is elszáradt, s vele a levele,
s jött az ember, hogy a gumót összeszedje.

Hozta az ásóját, hogy földből kiássa,
hogy krumpli termését végre egyben lássa.
Ám mikor a földből egyet kifordított,
valaki a mélyből jó nagyot ordított.
– Hé, te melák ott fent, mit képzelsz magadról?
– kiabált a manó, nem látva haragtól!
– Ezek az enyémek, mind-mind nekem nőttek,
tőlem lettek szépek, nekem tündököltek.

Az ember kereste, honnan jön e szólam,
és csak ásott tovább, kíváncsian, szótlan,
és pár pillanat múlva végre megtalálta,
mert a krumpli manó büszkén útját állta.
A pöttömnyi jószág vele szembe nézett,
– Hagyd azonnal abba, most, ezt az egészet!
Hiszen a sok krumpli, így mind meg fog halni,
nem lehetsz oly gonosz, hogy fel akard falni!

Az ember meglátta, s rögtön felemelte,
szeméhez emelve, tenyerére vette.
– Hát te ki vagy, mi vagy és mit akarsz tőlem?
Bohócot még te sem csinálhatsz belőlem!
A krumpli az enyém, hiszen én ültettem,
egy egész nyáron át szépen megműveltem,
ezért a gumója, mind csak engem illet,
ebbe beleszólni senkinek sem illett!

Aki elvetette és aki gondozta,
azé lesz a termés, ne gondolj hát rosszra!
Hogy megszerzed tőlem, azt én nem hagyhatom,
mert kell ez a krumpli nekem, nagyon-nagyon!
S lám a manó leült, aztán sírni kezdett,
apró kis szeméből könnyeket eresztett.
– Hát a szeretgetés, amit nekik adtam,
kárba ment a végén, egy rossz pillanatban?

– Hiába etettem nyáron egyre őket,
nekem semmi sem jut, csak bánatom nőhet?
Sírt hát keservesen a kis krumpli manó:
– A manó szeretet semmire se való?
És az ember nézte, s nagyon megsajnálta:
– Nem járhat így pórul a krumplik barátja!
– gondolta magában és ötlete támadt,
kitalált valamit, valami vidámat!

– Hej, te krumpli manó, mond, mit szólnál hozzá,
ha a kedvességed krumplid viszonozná.
Meghívnálak téged egy krumplis tésztára,
ez lenne a munkád fizetsége, ára.
A kis krumpli manó gondolkodni kezdett,
a barátkozáshoz ez lenne a kezdet?
– Hát jó, próbáljuk meg, aztán, mikor jöjjek,
mire finomságod már puhára főzted?

– Gyere holnap délben! Vendégül látnálak,
érezd meg az ízét a krumplis tésztának.
Hiszem, ha megtudod, milyen finom étel,
akkor végre mindent szépen majd megértel.
Mért ültettem krumplit és miért műveltem,
mért volt fontos helyen, odakint a kertben.
S hiszem, ha majd jól laksz, jóízű tésztával,
megérted mit művel az ember krumplijával.

Gyere be a kertből, holnap épp pont délre,
én a krumplis tésztát megfőzöm ebédre,
és ha ízlik neked, biztos megígéred,
hogy felelős munkád máskor is elvégzed.
Másnap a mi manónk illendőn megjelent,
mert tudta a hívás, tiszteletet jelent.
A krumplis tésztából oly nagyon jól lakott,
hogy ehhez a koszthoz jó nagy kedvet kapott.

Azóta is mindig krumplikat nevelget,
szeretgeti őket, és őrzi a kertet.
Tudja már, az ember miért ültet krumplit,
hogy csinál gombócot, derelyét, meg nudlit.
A manó is eszik néha krumplis tésztát.
Ám mikor krumplit szedsz a krumplikat nézd át,
mert a manó bizony úgy hasonlít rájuk,
nehogy megtévesszen szép krumpli ruhájuk!

Aranyosi Ervin © 2020-07-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva