Aranyosi Ervin: Hajlék nélküliek

Aranyosi Ervin: Hajlék nélküliek

Egyszer, régen még bizakodva éltek,
reménnyel telve vártak holnapot.
Volt családjuk, a dologtól sem féltek.
– Egyik talán a szomszédban lakott!
Szebb jövőt vártak,- s változtak az évek.
amit alkottak, azt „felélte” más.
Már helyük sincs, bolyongó, vesztes lények.
kikre nem vár már új feltámadás…

Egy egész nemzetnek lehet ez a sorsa,
csupán azért, mert vannak árulók,
s nem jut a népnek jóból cseppnyi morzsa,
mert más népek lopják el tőlük a jót.
Amíg nem fájt, ezt közönyösen nézted,
de félő az, hogy rád is sor kerül,
ha hagyod még, hogy nyomorítsák néped,
túlélned tán neked sem sikerül…

A nemzet egy részét kitúrták hajlékából,
több, mint száz éves, történelmi tény,
a maradék, már itthon csak téblábol,
és egyre fogy bennük is a remény!
Hajléktalanná válik így a nemzet,
van, ki jólétért külföldre menekül,
s helyükre majd idegenek érkeznek,
s nem lesz magyar az országon belül!

A hajléktalan az utcán sem lakhat,
a közterület, rég nem a közé!
Ki jót vetett, az többé nem arathat,
a hatalom, törvénnyel legyőzé.
Széjjel szórták nemzeti kincseinket,
s nem a magyar adta nekik oda,
nem a miénk már ami minket illet,
s nem segít rajtunk semmilyen csoda.

Lopják a gázt, aranyat, hat marékkal,
elvezetik földünkből a vizet.
Nem számít már, hogy a magyar miért hal,
addig marad, ameddig még fizet.
Egyszer, régen még bizakodva éltünk,
reménnyel telve vártunk holnapot.
Egy nemzet voltunk és okkal reméltünk,
s őrizték földünk igaz magyarok!

Aranyosi Ervin © 2013-02-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!