Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Hittel újra festve…


Aranyosi Ervin: Hittel újra festve…

Bárányfelhőt festettem az égre,
körülötte bemázoltam kékre…
Jött az eső, és mindet lemosta,
nagy szürkeség költözött a MOST-ba!

Míg alkottam kedvem is vidám volt,
mosolygott rám a sok kék, vidám folt,
felhőcskéim derűsen repkedtek,
elszálltak a ragyogó Nap mellett!

A színeim mind könnyé változtak,
a szívembe keser-érzést hoztak,
lehervadt, mint holt virág, a kedvem,
szomorúság ébredezett bennem.

Végül együtt sírtam az esővel,
mint egy régi, fáradt ismerőssel.
Míg a felhők eltűntek az égről,
s Nap ragyogott fel a messzeségből.

Letöröltem könnyeimet én is,
hiszen lehet ez a világ szép is,
visszatérhet régi, vidám kedvem,
jó érzések ébredeztek bennem!

Elővettem ecsetem, festékem,
a kék égről volt ezer emlékem,
bárányfelhőm is felszállt az égre,
víg, jó kedvem is visszatért végre!

Tudtam, hittem, minden rossz elmúlhat,
a helyzetem, ha hiszem, javulhat,
visszatérhet minden, ami szép volt,
felragyoghat felettem az égbolt!

Aranyosi Ervin © 2023-08-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Könnyíts a lelkeden!


Aranyosi Ervin: Könnyíts a lelkeden!

Mondd el, figyelek rád,
ürítsd ki a lelked,
ha magadban tartod,
kárt okozhat benned!
Tudok segíteni,
megoldást találni,
nem kell a fájdalmad
önmagadba zárni!

Nem kell traumaként
egyedül megélned,
a kibeszélt bánat
felszabadít téged!
Nem kell ezt a terhet
egyedül cipelned,
betegség, nyomában
nem kelhet ki benned!

Tudod, jó lenne,
ha egymásra figyelnénk,
együtt, átbeszélve
megoldásra lelnénk!
Ami rosszul esett,
ami nagyon bántott,
azt ki kell beszélni,
keress egy barátot!

Hisz egy kívülálló,
jobban rá tud nézni,
a te sérelmed őt,
nem tudja megigézni!
Ha kívülről nézi,
tisztábban is látja,
nem húzza le lelkét,
nem az ő kabátja!

A lelked terhétől
így tudsz szabadulni,
nem hagyva világod
szanaszéjjel hullni!
Beszéld ki magadból,
könnyíts a lelkeden,
aztán, ha letetted,
boldogulhatsz velem!

Aranyosi Ervin © 2023-07-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Színész leszek!


Aranyosi Ervin: Színész leszek!

Színész szeretnék lenni, nagy színész,
akit csodálnak, kit mindenki néz!
Ki gondolatot szárnyára emel,
és hangot adva, értőn szerepel!

Ki tükrözi, mit megírt annyi bölcs,
ki hol csak gyenge, hol pedig erős!
Aki csupán eljátssza életét,
ki világában, látja mi a tét!

Ha kell táncol és ha kell énekel,
akit mások világa érdekel,
akinek fontos lesz a szeretet,
és ezért játszik ezer szerepet.

De az leszek mindig, aki vagyok,
a szerepekhez lelkemből adok.
A vidámságot komolyan veszem,
az életem a színpadra teszem.

Kívülről fújok könyvnyi szöveget,
lágy dallam szárnyán szállok majd veled,
Dalommal szíved élesztgetem,
hogy életed, a percben szebb legyen!

Leszek komor, vagy leszek komikus,
leszek szétszórt, leszek harmonikus,
leszek naiv, ki tán mindenhez ért,
ki megharcol a vágyott sikerért.

Ki azt teszi, mi lelkéből fakad,
és megmutat, mert az a feladat!
Színész leszek, egy nagy színész, tudom,
s már elindultam a vágyott úton!

Tanulom hát, hogy a legjobb legyek,
hogy szeressenek majd az emberek!
Hogy nevem hallva felkapják fejük,
akit nézni mindig lesz idejük!

Színész leszek, egy áldott jó színész,
ki életére, ha egyszer visszanéz,
büszkén vállalja összes szerepét,
mert így szórta szét a szeretetét!

Aranyosi Ervin © 2023-07-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A szeretet visszavár!


Aranyosi Ervin: A szeretet visszavár!

Bárhová mész a világban,
a szeretet visszavár,
mindegy az, hogy más tájakon
érző lelked mit talál!

Ha a szíved itthon hagytad,
a sok emlék visszahúz,
itt vár rád a boldogságod,
emberséget itt tanulsz!

Szereteted a szívedből
kitörölni nem lehet,
emlékekbe csomagolva
az is utazik veled!

Minél messzebb visz az utad,
annál jobban húz haza,
a szeretet-kötődésed
sosem lehet túl laza!

Annak, akit itthon hagytál,
majd megszakad a szíve,
hiányod nem pótolhatja
hidd el, soha, senki se!

Bárhová mész, kell hogy érezd,
a szeretet vissza vár,
sóvárogva várja jöttöd,
hogy mikor térsz vissza már?

Aranyosi Ervin © 2023-07-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Bár lehetnék földi angyal!


Aranyosi Ervin: Bár lehetnék földi angyal!

Bár lehetnék földi angyal,
ki őrzi az álmaid!
Ki, hogyha kell megvigasztal,
s a szívedben ott lakik!

Mindig úgy tenném a dolgom,
hogy az élet szebb legyen,
teljesítve minden álmod,
hogy az boldoggá tegyen!

Olvasnék a szép szívedben,
s néha írnék is bele.
Napjaidat szeretettel,
jósággal írnám tele!

Megmutatnám a világnak,
leggyönyörűbb kincseit,
örök kísérőd lehetnék,
aki téged mennybe vitt!

Bár lehetnék földi angyal,
őrizném a léptedet,
s veled lennék éjjel-nappal,
s mindent megadnék neked!

Adnék álmot, boldogságot,
kényeztető perceket,
neked adnám a világot,
s jobbá válhatnék veled!

Aranyosi Ervin © 2023-07-07.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Elmondom, mit hiszek


Aranyosi Ervin: Elmondom, mit hiszek

Hiszek önmagamban,
és a teremtésben,
szeretet igéjét
a szívembe véstem.
Saját utam járom,
figyelem a lelkem,
csendben elmerülve,
mutat utat bennem.
Gondolatok szárnyán,
szavakkal teremtek,
próbálom követni
az isteni rendet.

Hiszek a világban,
mesés természetben,
hiszem, hogy az ember
élhet jobban, szebben.
Hisz mind egyek vagyunk,
részei egésznek,
s akik ezt átlátják,
tudatosan élnek.
Soha nem bántok mást,
hogy engem se bántson,
a világom bennem
örömöt találjon!

Úgy teszem a dolgom,
hogy jó legyen másnak,
szeretetem küldöm
szerte a világnak.
Ugyanakkor másnak
nem kell megfelelnem,
önálló utamra
kell inkább ráleljek.
Nem játszom szerepet,
inkább magam adom,
életem kormányát
magamhoz ragadom.

Amivel dolgom van,
azt úgyis megélem,
véletlenül semmi
nem történik vélem.
Mindennek oka van,
magam is ok vagyok,
a teremtő lélek
belőlem kiragyog.
Hiszek holnapomban,
itt élek a mában,
lelkemet fürösztöm
a lét áramában.

Aranyosi Ervin © 2023-06-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Tessék, tessék mosolyogni!


Aranyosi Ervin: Tessék, tessék mosolyogni!

Tessék, tessék mosolyogni,
hiszen a Nap ránk ragyog!
A mosoly egy csodás holmi,
s tőle jobbkedvűbb vagyok!

Belenézek a tükörbe,
árasztom a mosolyom.
Visszamosolygok magamra,
és ezt jónak gondolom!

Másokra is ragyogtatom
mosolyomat kedvesen,
és ha visszamosolyognak,
nagyboldogan meglesem!

Szép szívekbe mosolyt hagyok,
boldogan dobogjanak!
Kedvességgel teljenek meg
mind, a kimondott szavak!

Próbáld ki csak jóbarátom,
mindenkire mosolyogj!
Ha szomorú a világod,
közönyéből kiragyogj!

Derítsd fel a rosszkedvűt is,
zavarj össze haragost!
Mosolyodtól körülötted,
legyen minden csak napos!

Tessék, tessék mosolyogni,
el ne dugd a mosolyod,
hiszen ez egy nagy varázslat,
sokkal több, mint gondolod!

Aranyosi Ervin © 2023-06-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Szeretet-energia


Aranyosi Ervin: Szeretet-energia

Szíved teljen szeretettel,
s csorduljon túl, hogy ha kell!
Legyen fontos az a másik,
érezze, hogy érdekel!
Add neki folyvást figyelmed,
hallgasd végig, mit mesél!
Hidd el nekem, hogy megéri,
szíve hálás mindezért!

Ha szíved tele szeretettel,
a másik szíve is telik,
s mert jó érzés így szeretve,
mindig ezt ismételik!
A szeretet energiája,
lelket éltet, felemel,
s az ember újra, s újra várja,
kérlek, hidd ezt nekem el!

Mert minden szív csak erre éhes,
csak nem tudja, hogyan lehet
megszerezni, hogy lesz képes,
hogy élhet boldog életet.
Pedig csak jól szeretni kéne,
ahogy Teremtőnk hagyta rád,
úgy kéne szívből tovább adni
a szeretet energiát!

És hidd el, az ki sosem fogyna,
s szebbé tenné világodat,
a szívek ezzel megtelnének,
hisz a szeretet támogat!
Nem veszne el, mit önként adnál,
mivel más szívet töltenél,
s többé is válnál önmagadnál,
olyanná, aki szebben él!

Aranyosi Ervin © 2023-06-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Rabul ejtett a szíved


Aranyosi Ervin: Rabul ejtett a szíved

Rabul ejtett szíved engem,
magához húz és fogva tart!
Vajon milyen csodát lát bennem,
magához kötni mért akart?
Mért kell néked egy kósza lélek,
mi az, mi vonz karomba rég?
Mi volna az, mi hiányozna,
nem volt belőlem még elég?

Vagy lehet, nem is a te szíved,
hanem enyém, mely követel,
s mert ez is jól esik szívednek,
örökös kísérőm leszel?
Tán, mert a szívünk együtt dobban,
tán mert az utunk is közös,
így élünk együtt szebben, jobban,
s világunk ettől nem ködös?

Együtt, a közös álmok mentén,
járunk be szép ösvényeket,
egymást is tán jobbá szeretvén,
minden a menny felé vezet!
Megleljük földi boldogságunk,
apró örömök tükrein,
valóra váltjuk minden álmunk,
s osztozunk szép érzésein.

Rabul ejtett a szíved engem,
s ettől lettem ilyen szabad!
Engedj csak boldogan szeretnem,
s légy oly mesés, milyen ma vagy!
Nem vonz már másfelé az élet,
melletted, tőled több vagyok,
szemedben látok jövőképet,
mely csalogatva rám ragyog!

Aranyosi Ervin © 2023-05-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Akard megélni a csodát!


Aranyosi Ervin: Akard megélni a csodát!

Bár lehetnék Napod neked,
hogy útmutató fény legyek!
Hogy lásd mi vár rád,
hogyan élj,
hogy bátran holnapot remélj!
Hogy ne gátoljon félelem,
s a mindennapi élelem,
jusson be szádon,
s füleden!
A tudat boldoggá tegyen!

Hogy ne csak rohanj utadon,
a pillanatot mutatom,
amire sokszor nincs időd,
csak a gondra,
mely nagyra nőtt!
Meg kéne olykor állanod,
ha azt, ki vagy, bevállalod,
megismered,
s ha jó neked,
megnyilvánulni engeded!

De ne más mondja meg, ki vagy!
Ki jól szeret, az élni hagy!
Nem szabályoz, be nem falaz,
egy örök létű lény maradsz!
Higgy hát magadban,
s lásd csodád,
járj boldogan lét-iskolát,
s tanulj magad,
figyelmesen,
éld létedet szerelmesen!

Keresd utad, s hogy mit tanít?
Az élet hogyan alakít?
Hogy bánt, vagy épp emel keze,
átnyújt mindent,
hogy fogd, nesze!
Ha rájössz, minden rajtad áll,
és nem is létezik halál,
vagyis ha van,
nem odaát!
Akard megélni a csodát!

Aranyosi Ervin © 2023-05-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!