Aranyosi Ervin: Megélés

okt
17

okt
1

Végváraink még csendben állnak,
bennük maroknyi, hős magyar,
akik védik foggal- körömmel,
mit más nép elvenni akar.
Hazug, csaló, áruló rendek
szolgálnak gyarló idegent,
honfiak már csak köztünk élnek,
hol igaz szív ver idebent.
Jaj, de a várak külön állnak,
s így egyenként legyőzhetők,
pedig, ha még összefognának,
erősebbek lennének ők!
Együtt a nép legyőzhetetlen,
ha kell viharral szembeszáll,
csak külön-külön élhetetlen,
mikor egymással szemben áll.
Hogyan lehetne összekötni,
egy naggyá gyúrni össze mind?,
Hogy közös érdek tartsa össze,
s éljen a közös cél szerint?
Hogyan lehetne egy a törvény,
mely mindre egyaránt vigyáz,
s nem kisebbségnek őrzi kincsét,
amely egy nemzetet gyaláz?
Buda várába – észrevétlen –
szivárgott be a gaz gyaur,
s hajbókolt, ígért békességet:
– Hadd nézzünk körbe csak Nagyúr!
Aztán egyszer csak itt maradtak,
s uralni kezdték a hazát,
s magára maradt már a pórnép
és elvesztette igazát.
Más Istent kellett már imádni,
sajátunkban már nem hiszünk!
Megtanult lomhán kalimpálni,
más ritmusra ver a szívünk.
Úgy gondoljuk, csak túl kell élni,
elmúlik, egyszer véget ér!
Végvárainkban nem kell félni,
s aggódni szétszórt nemzetért.
A hősök sírját megtapossák,
nyomukban virág sem terem.
Idegen népek lettek úrrá
egy erős, élő nemzeten.
Sosem fogjuk már felemelni,
méltó helyére a hazát?
A magyar ember elfelejti
a hőseit, s az igazát?
szept
12

szept
9

júl
13

Aranyosi Ervin © 2019-07-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
júl
8

Aranyosi Ervin © 2019-07-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
jún
21

Aranyosi Ervin © 2019-06-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
máj
26
Aranyosi Ervin © 2019-05-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
ápr
20

Aranyosi Ervin © 2019-04-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
ápr
15

Aranyosi Ervin © 2019-04-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
Legutóbbi hozzászólások