Aranyosi Ervin: Karácsonyi mese
Festmény: Aranyosi Ervin
Aranyosi Ervin: Karácsonyi mese
Az erdőt, a rétet
vastag hó takarja.
Hótól elnehezült
a fák ága-karja.
Kis fenyőfa áll
az erdő közepében,
üde-zöld ruháját,
hó fedi el szépen.
Vidám beszélgetés
töri meg a csendet,
két fiú jár erre,
fenyőfát keresnek.
Mosolygó szemükben,
reményteli álom:
– Karácsonyi fámat,
itt majd megtalálom.
S ahogy körbenéznek,
szemük is felcsillan:
Ilyen szép kis fenyőt
láttam álmaimban.
Óvatos a fűrész,
hogy ne nagyon fájjon:
Ez a legszebb fácska,
ezen a világon!
Lazán körbe kötik,
egy vékony kötéllel,
s elindulnak haza,
dacolva a széllel.
Nemsoká elérik,
a szülői házat,
a házuk tetején,
a kémény pipázgat.
Ablak üvegén a
nyíló jégvirágok,
takarják a kinti,
hideg, zord világot.
Nyílik már az ajtó,
s a fenyő is végre,
odakerülhet az
ünnepi helyére.
Háromlábú „cipő”
kerül a lábára,
betlehemi csillag,
középső ágára.
De még várnia kell,
a féldíszítésre,
A család most készül,
ünnepi ebédre.
Szépen megterítve
az ünnepi asztal,
fehér terítővel,
megkímélt damaszttal.
Evőeszközök is
fényesen ragyognak,
visszaverve fényét,
napnak, csillagoknak.
A „férfiak” hárman,
az asztalnál ülnek.
régi karácsonyok
képébe merülnek.
Két fiú hallgatja,
amit apjuk mesél,
– az a szép történet,
mit az ember megél.
Amott a kis zugban,
kemence tövében,
összegömbölyödött
cirmos alszik éppen.
Nem zavarja álmát,
a beszélő ember,
éjszaka vadászott,
s most jött haza, reggel.
Konyhaajtó nyílik,
anya, s lánya tálal,
megtelik a szoba
az étel illatával.
Vígan falatoznak,
jól esik az étel,
Ízes minden falat,
egyik sem kivétel.
Ebéd koronája
diós, mákos bejgli,
a karácsonyt ezzel
illik ünnepelni.
Jóllakott mindenki,
az asztalt leszedik.
Fenyőfa díszeit
most előkeresik.
Csillagszórók, gyertyák,
színes papírláncok
fénylő üveggömbök,
– kisbolygóknak látszók,
angyalhaj, jégcsapok
és girland füzérek
pár papírdobozban,
pihennek, megférnek.
Sorban előjönnek,
„felszállnak” a fára.
Boldog hangulat ül,
az egész családra.
Miközben a díszek
helyükre kerülnek
a család tagjai
énekbe merülnek.
Mennyből jön az angyal,
szívből szól a nóta,
így csinálják mindig,
ki tudja mióta.
Új dalba kezdenek,
ha lejárt a régi.
Cica is nyújtózik,
álmos szemmel nézi.
Leugrik a földre,
a fenyőhöz sétál.
szaglászik az orra,
sok kis bajsza szétáll.
Szemmagasságában
egy kristálygömb csillog.
Benne tükörképe
macskaszeme villog.
Odalép a gömbhöz
fejét félre hajtja,
mancsával a mását
pofozni akarja.
Ám az nem ijed meg
és nem ugrik félre,
hintázik a cicánk
nagy-nagy örömére.
Kész a karácsonyfa
– gyönyörű a fájuk!
Mind magukra öltik
ünnepi ruhájuk.
Az apuka ekkor
szól a gyerekeknek,
most egy órácskára,
szánkózni mehetnek.
A fiuk titokban
hócsatára várnak,
hósáncot emelnek,
bástyaként hóvárnak.
Hógolyókat gyúrnak,
kezük melegével,
s nem törődnek a hó,
fagyasztó levével.
Az apa a lányát,
szánkón húzza éppen,
ám egy hó golyóbis,
eltalálja, képen.
Körülnéz, hogy lássa
kiküldte a havat?
Válasz hógolyója,
majd győzelmet arat.
A szánkó is megállt,
a kislány leugrik.
– Megdobták az aput!
Többé Ő sem nyugszik.
Gyúrja hólabdáját,
mint reggel a bejglit,
megbánják a fiuk,
hogyha felingerlik.
Kemény hócsatában,
nem veszít és nem nyer,
hideg ellenére
kimelegszik az ember.
Véget ér a játék,
mert letelt az óra,
melegségre vágynak,
s nem a hideg hóra.
Elérik a házat
és ahogy belépnek,
a szemüket vonzzák
táncos gyertyafények,
karácsonyfa ágán
sorra meggyulladtak,
és a fa tövében
ajándékok vannak.
– Itt járt a Jézuska!
a három gyerek ámul.
Hát az anyu hol van?
Most jön a konyhából.
Ő is csodálkozik,
Ő sem vette észre,
hogy a sok ajándék,
hogy került helyére.
Apa anya egymást
átölelve nézik,
ahogy bontogatják
vidám csemetéik.
Gyermeki szemekben
az ünnep varázsa,
boldogságra lobbant
fényes tűz parázsa.
Sorra kibontódik
az ajándék sora,
mesekönyv, egy baba
na és két korcsolya.
Sapka, sál és kesztyű,
ami éppen kellett,
örömet okoz a
társasjáték mellett.
Mégis a kedvencük
most a társasjáték,
közös élményeket
adó szép ajándék.
Asztalhoz is ülnek,
nem lehet már várni,
győz a kíváncsiság,
hát ki kell próbálni.
Elindult a játék,
fut a dobó kocka,
egyik bábu ellép,
a másik kipofozza.
De ki lesz a győztes,
ki nevet a végén?
A míg célba érnek,
nem tudhatom még én.
Arcukon izgalom,
néha felnevetnek,
őszintén örülnek,
őszintén szeretnek.
Ölelik a győztest,
vállát veregetik
és a játékot most
elölről kezdhetik.
Így telik az idő,
így szállnak a percek,
szemük elnehezül,
a játszó gyerekeknek.
A kinti világból
eltűntek a fények,
a rádióból szól egy
karácsonyi ének.
Lefeküdni készül,
a család minden tagja,
minden gyerek ágyban
a mesét hallgatja.
Szemük lecsukódik,
szájuk szegletében
apró mosoly bujkál,
elalusznak szépen.
Éljenek vidáman,
álmodjanak szépet
így lehet majd teljes
nekik is az élet.
S ne csak karácsonykor
legyen náluk vendég,
szeretet, boldogság,
s milliónyi emlék.
Bár így teljesülne
minden nap az álmunk,
s csupa szeretetben
élne a családunk.
Sokkal többet ér ez
mint egy drága játék,
a szerető család
a legnagyobb ajándék!
Aranyosi Ervin © 2009-12-19.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
Legutóbbi hozzászólások