Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Karácsonyi mese

Festmény: Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Karácsonyi mese

Az erdőt, a rétet
vastag hó takarja.
Hótól elnehezült
a fák ága-karja.
Kis fenyőfa áll
az erdő közepében,
üde-zöld ruháját,
hó fedi el szépen.

Vidám beszélgetés
töri meg a csendet,
két fiú jár erre,
fenyőfát keresnek.
Mosolygó szemükben,
reményteli álom:
– Karácsonyi fámat,
itt majd megtalálom.

S ahogy körbenéznek,
szemük is felcsillan:
Ilyen szép kis fenyőt
láttam álmaimban.
Óvatos a fűrész,
hogy ne nagyon fájjon:
Ez a legszebb fácska,
ezen a világon!

Lazán körbe kötik,
egy vékony kötéllel,
s elindulnak haza,
dacolva a széllel.
Nemsoká elérik,
a szülői házat,
a házuk tetején,
a kémény pipázgat.

Ablak üvegén a
nyíló jégvirágok,
takarják a kinti,
hideg, zord világot.
Nyílik már az ajtó,
s a fenyő is végre,
odakerülhet az
ünnepi helyére.

Háromlábú „cipő”
kerül a lábára,
betlehemi csillag,
középső ágára.
De még várnia kell,
a féldíszítésre,
A család most készül,
ünnepi ebédre.

Szépen megterítve
az ünnepi asztal,
fehér terítővel,
megkímélt damaszttal.
Evőeszközök is
fényesen ragyognak,
visszaverve fényét,
napnak, csillagoknak.

A „férfiak” hárman,
az asztalnál ülnek.
régi karácsonyok
képébe merülnek.
Két fiú hallgatja,
amit apjuk mesél,
– az a szép történet,
mit az ember megél.

Amott a kis zugban,
kemence tövében,
összegömbölyödött
cirmos alszik éppen.
Nem zavarja álmát,
a beszélő ember,
éjszaka vadászott,
s most jött haza, reggel.

Konyhaajtó nyílik,
anya, s lánya tálal,
megtelik a szoba
az étel illatával.
Vígan falatoznak,
jól esik az étel,
Ízes minden falat,
egyik sem kivétel.

Ebéd koronája
diós, mákos bejgli,
a karácsonyt ezzel
illik ünnepelni.
Jóllakott mindenki,
az asztalt leszedik.
Fenyőfa díszeit
most előkeresik.

Csillagszórók, gyertyák,
színes papírláncok
fénylő üveggömbök,
– kisbolygóknak látszók,
angyalhaj, jégcsapok
és girland füzérek
pár papírdobozban,
pihennek, megférnek.

Sorban előjönnek,
„felszállnak” a fára.
Boldog hangulat ül,
az egész családra.
Miközben a díszek
helyükre kerülnek
a család tagjai
énekbe merülnek.

Mennyből jön az angyal,
szívből szól a nóta,
így csinálják mindig,
ki tudja mióta.
Új dalba kezdenek,
ha lejárt a régi.
Cica is nyújtózik,
álmos szemmel nézi.

Leugrik a földre,
a fenyőhöz sétál.
szaglászik az orra,
sok kis bajsza szétáll.
Szemmagasságában
egy kristálygömb csillog.
Benne tükörképe
macskaszeme villog.

Odalép a gömbhöz
fejét félre hajtja,
mancsával a mását
pofozni akarja.
Ám az nem ijed meg
és nem ugrik félre,
hintázik a cicánk
nagy-nagy örömére.

Kész a karácsonyfa
– gyönyörű a fájuk!
Mind magukra öltik
ünnepi ruhájuk.
Az apuka ekkor
szól a gyerekeknek,
most egy órácskára,
szánkózni mehetnek.

A fiuk titokban
hócsatára várnak,
hósáncot emelnek,
bástyaként hóvárnak.
Hógolyókat gyúrnak,
kezük melegével,
s nem törődnek a hó,
fagyasztó levével.

Az apa a lányát,
szánkón húzza éppen,
ám egy hó golyóbis,
eltalálja, képen.
Körülnéz, hogy lássa
kiküldte a havat?
Válasz hógolyója,
majd győzelmet arat.

A szánkó is megállt,
a kislány leugrik.
– Megdobták az aput!
Többé Ő sem nyugszik.
Gyúrja hólabdáját,
mint reggel a bejglit,
megbánják a fiuk,
hogyha felingerlik.

Kemény hócsatában,
nem veszít és nem nyer,
hideg ellenére
kimelegszik az ember.
Véget ér a játék,
mert letelt az óra,
melegségre vágynak,
s nem a hideg hóra.

Elérik a házat
és ahogy belépnek,
a szemüket vonzzák
táncos gyertyafények,
karácsonyfa ágán
sorra meggyulladtak,
és a fa tövében
ajándékok vannak.

– Itt járt a Jézuska!
a három gyerek ámul.
Hát az anyu hol van?
Most jön a konyhából.
Ő is csodálkozik,
Ő sem vette észre,
hogy a sok ajándék,
hogy került helyére.

Apa anya egymást
átölelve nézik,
ahogy bontogatják
vidám csemetéik.
Gyermeki szemekben
az ünnep varázsa,
boldogságra lobbant
fényes tűz parázsa.

Sorra kibontódik
az ajándék sora,
mesekönyv, egy baba
na és két korcsolya.
Sapka, sál és kesztyű,
ami éppen kellett,
örömet okoz a
társasjáték mellett.

Mégis a kedvencük
most a társasjáték,
közös élményeket
adó szép ajándék.
Asztalhoz is ülnek,
nem lehet már várni,
győz a kíváncsiság,
hát ki kell próbálni.

Elindult a játék,
fut a dobó kocka,
egyik bábu ellép,
a másik kipofozza.
De ki lesz a győztes,
ki nevet a végén?
A míg célba érnek,
nem tudhatom még én.

Arcukon izgalom,
néha felnevetnek,
őszintén örülnek,
őszintén szeretnek.
Ölelik a győztest,
vállát veregetik
és a játékot most
elölről kezdhetik.

Így telik az idő,
így szállnak a percek,
szemük elnehezül,
a játszó gyerekeknek.
A kinti világból
eltűntek a fények,
a rádióból szól egy
karácsonyi ének.

Lefeküdni készül,
a család minden tagja,
minden gyerek ágyban
a mesét hallgatja.
Szemük lecsukódik,
szájuk szegletében
apró mosoly bujkál,
elalusznak szépen.

Éljenek vidáman,
álmodjanak szépet
így lehet majd teljes
nekik is az élet.
S ne csak karácsonykor
legyen náluk vendég,
szeretet, boldogság,
s milliónyi emlék.

Bár így teljesülne
minden nap az álmunk,
s csupa szeretetben
élne a családunk.
Sokkal többet ér ez
mint egy drága játék,
a szerető család
a legnagyobb ajándék!

Aranyosi Ervin © 2009-12-19.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Fiatal, vagy öreg?


Aranyosi Ervin: Fiatal, vagy öreg?

Az ifjúság mércéje
sosem az életkor.
Szellem és a lélek,
mely benned össze forr.
Akarat, elszántság,
és képzelőerő,
érzelmek tisztasága
szívedből tör elő.

Vágysz-e újabb kalandra?
S ha kell, legyőzöd-e
a lustaság igáját,
s erővel győzöd-e?
Hogy megvívd újabb harcod,
kiállj eszméidért,
mely nem hajlott igába,
mi szebb jövőt ígért?

Ha évek múlásával
arcodra ránc kerül,
lángoló ifjúságod
lobog-e legbelül?
Vagy lelked simaságát
borítja korod ránca,
szellemed csuklójára
került bilincse-lánca?

Kétség, ha felmerül,
– mit okoznak a gondok,
reménytelen, hitetlen,
tehetetlen bolondok,
kik holtan menetelnek,
lelkük tiporva porba.
Öreggé vénült szívvel
a földi pokolba.

Nem számít mennyi éves,
az ember fiatal.
Ki felnéz a csillagokra
és repülni akar.
Ki minden egyes éjen,
kalandot álmodik,
s a szépséges világra
rácsodálkozik.

Nem fél a kockázattól,
és gondolkodni mer,
bízik a holnapjában,
hogy eljön a siker.
Naponta megcsodálja,
mit addig alkotott,
s megújuló reménnyel
vár minden új napot.

Oly friss az ifjúságod,
amint reményeid,
ahogy öreggé tesznek
rút kétségeid.
Ha hited hajtja vágyad,
szemedbe fény kerül.
Lelkednek csillogása
tekintetedben ül.

Oly ifjú most a lelked,
akár az Önbizalmad!
Korod súlyát, ha érzed,
az csak félelmet adhat.
Fiatal minden álmod,
s Öreg a csüggedésed!
Ifjú szíved és lelked,
ha a szépséget érzed.

Tiéd öröm, s merészség,
a büszkeség, s a nagyság,
az emberség, s e föld is,
a végtelen szabadság.
Amíg bent fiatal vagy,
bármi tiéd lehet,
s elvenni tőled mindezt,
sehogyan nem lehet.

Tudd, csak akkor öregszel,
ha lelked szárnyait,
földhöz bilincselik
a csalódásaid.
Ha szomorú szemekkel,
lesed a nagy világot,
s úgy teszel, mint vak árva
ki szépet sohase látott.

Aranyosi Ervin © 2009-12-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Az angyalok erdejében

TündérekerdejeAranyosi Ervin: Az angyalok erdejében

Jó lenne látni azt a szépet.
Az életet, mi elvarázsol.
Ami csak kiszakíthat minket
az olykor kegyetlen világból.
Lelkünkre nyugalom leple szállna,
szemünk színekben megfürödne,
varázsos, ringó dallamára,
táncolnánk körbe. S víztükörben,
nevetve vizsgálnánk magunkat,
honnan vesszük a boldogságot,
mit a szív soha meg nem unhat,
s amit csak érző ember látott.
Nem nagy dolog. Csak néhány lépés,
az angyalokkal élő erdő.
S megérzed majd, hogy milyen szép és
megnyugtató, s tán búfelejtő.

Aranyosi Ervin © 2009-12-18.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Álmodtam én…


Aranyosi Ervin: Álmodtam én…

Álmodtam én egy új világot,
földre szállt csoda, azt hiszem.
Kormány nélkül, magunk maradtunk,
vezetők nélkül, hirtelen!

Amit kellett, azt megbeszéltük,
mindenkinek volt ötlete!
Saját magunkért tettük dolgunk,
s parancsoknak nem volt helye.

Nem vettük el, ami a másé,
s nekünk is mindig megmaradt.
Nem zártuk börtön kalitkába,
a szárnyalni vágyó madarat.

S volt valami, ami még segített,
átlépni problémák felett.
Egyszerűségben gyökeredzett,
s mi úgy hívtuk csak: SZERETET.

Aranyosi Ervin © 2009-12-18.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A szamár és a kút…

Festmény: Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: A szamár és a kút…

A paraszt szamara beesett a kútba.
Egész nap üvöltött, s a paraszt már unta.
Kútja rég kiszáradt és víz nélkül maradt.
– Beletemeti hát az öreg szamarat!
Hívta a szomszédot, fogták a lapátot,
lapátolni kezdtek,  s a szamár iá-zott.
Rémisztőn üvölt, mint fába szorult féreg.
Aztán lenyugodott. S nem hitt a szemének,
mert csodát lát a gazda, mit a szamár játszik:
Lerázza a földet, s a tetejére mászik.
A paraszt, s a szomszéd csak tovább lapátolt,
ahogy nőtt a halom, magasabbra gázolt
a paraszt szamara, s mikor már elérte
egyszerűen kijött a kút peremére.
Mi hát a tanulság a szamaras meséből?
Így tanít az élet, hogy kimássz  a mélyből.
Bármennyi szemét és föld nyomja a vállad,
megvan az esélyed, magadról lerázzad.
Mindegyik nehézség, minden ami gátol,
csak kiinduló pont, s oldódik magától.
Bármi történjen is, semmiképp ne add fel,
minden problémából kilábal az ember!
Gondjaidat rázd le, s lépkedj mindig feljebb,
Elérheted célod, ha vágyak vezérelnek.

Aranyosi Ervin © 2009-12-18.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A lélek és a folyó…

Aranyosi Ervin: A lélek és a folyó…

A végtelen tengerhez ér
a nagy folyó, s a terheket
leteszi, s tiszta habja kél.
Így ürítsd ki a lelkedet.

Mit felszedett, csak hordalék,
mitől vize oly zavaros,
a múlttal terhelt tiszta lét,
fájó képeitől habos.

Lenyugszik majd a nagy folyó
Lelassul, habja kisimul,
megérzi azt, hogy élni jó,
s szeretni, változatlanul.

Aranyosi Ervin © 2009-12-18.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hazafelé a téli erdőn

Aranyosi Ervin: Hazafelé a téli erdőn

Recseg a jég talpam alatt,
hókavicsok csikorognak,
erdő mélyén disznó szalad,
farkas szájak vicsorognak.

Sötét árnyék fehér hóra
szétterül és kúszik tovább.
Megrémít e kemény óra,
bőröm érzi a fagy fogát.

Felhők alatt a sötétség.
Hó világít csak az úton.
Szívemben a maró kétség,
sikerül-e hazajutnom?

Szívem dobol, vérem vágtat,
fejem felett varjak szállnak,
szemem már látja a házat.
Sietnem kell hazavárnak.

Aranyosi Ervin © 2009-12-17.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack (Benedek Elek népmese feldolgozása alapján)

szoloszoloszignos

Az illusztrációt Aranyosi Ervin készítette

Aranyosi Ervin:
Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack
(Benedek Elek népmese feldolgozása alapján)

Élt egyszer egy király,
s annak három lánya.
Őfelsége egy nap
indult a vásárba.

Lányaihoz fordul,
egyenként megkérdi:
– Milyen vásárfiát
hozzon apja néki?

A nagyobbik leány
aranyruhát választ,
középső királylány
is gyorsan ad választ:

Őnéki az ezüst-
ruha minden álma.
S végül sorra kerül
legkisebbik lánya.

– Hát neked mit hozzak?
– faggatja a lányát.
Nekem szóló szőlőt
és mosolygó almát,

és még ezen felül
pár csengő barackot.
Bámul csak a király,
– ilyet még nem hallott…

Kedvenc leányának
mégis megígéri,
Teljesíti vágyát,
ha ő pont ezt kéri.

Elment hát a király
aznap a vásárba,
könnyen szert tett arany
és ezüst ruhára.

Ám de e gyümölcsök,
olyan ritkaságok,
melyet a sok kofa
eddig sosem látott.

Búsul hát a király.
A szívére vette,
lánya kívánságát
nem teljesíthette.

De, ha hazaérek
– gondolta magában –
kihirdetem nyomban
széles e hazában:

Hozzon szóló szőlőt
és mosolygó almát,
meg csengő barackot,
friss gyümölcsök halmát,

aki ilyet termel,
frissen szedjen párat,
– azt gazdaggá teszem,
kérjen bármily árat.

Ahogy ezt gondolta,
hintója elakadt
és a sáros útnak
kátyújába ragadt.

Nem húzza ki onnan
négy szép paripája,
bár e szép lovaknak
sehol sincsen párja.

Moccanni sem tudnak,
bármit is csinálnak,
húznák ők a hintót,
de bűvös varázslat

lovakat,  s a hintót
odarögzítette.
A király meg mérges,
– Kutya teringette!

Elszalajt egy embert,
s jön egy falu népe,
kutyástól, macskástól,
– lesz már segítsége!

De bizony a hintó
továbbra sem mozdul.
Szegény király uram
majdnem megbolondul.

Amint a tenger nép
hintóval kínlódik,
egy beszélő disznó
odasompolyodik.

Röf-röf-röf – így kezdi
– Fenséges királyom,
hintószabadítást
én majd megcsinálom,

érte fizetségül,
csak egy dolgot várok:
Add nekem jutalmul
legkisebbik lányod.

Szeme-szája elállt
ettől a királynak,
és hogy vége legyen
már a tortúrának,

megígéri rögvest,
ha kiszabadítja,
a megmentőjének
lánya lesz a díja.

Annak meg nem kell több,
lódít a keréken,
az orra hegyével,
s elindítja szépen.

Vágtatnak a lovak,
a királyi várba,
hazaér királyunk
végre-valahára.

Örömmel öleli
két idősebb lányát,
odaadva neki,
megrendelt ruháját.

Ám a legkisebbnek
búsan elmesélte,
nem kapta, amit kért,
hiába ment érte.

Mikor a mesének
a végére ére,
bősz röfögés támadt,
nagy rémületére.

Mert megjött a disznó,
s követeli bérét,
a kisebb királylányt
és nem a testvérét!

És hogy elszállítsa
taligát is hozott.
Más lánnyal nem éri
be az  „elátkozott”!

Bár egy parasztlánykát
küldenek cserébe,
kinek még a vér is
meghűlt az erébe’,

szép, díszes ruhába
öltöztetve szegény,
de nem járnak így túl
az okos disznó eszén.

S küldték a királylányt,
rongyosan, piszkosan,
ám a disznó tudta
a ruha alatt ki van.

Fel is kapta gyorsan,
nagy-nagy örömében,
alig bírt maradni
a saját bőrében.

Szépen felültette,
fel a taligára
a síró királylányt,
s be nem állt a szája.

– Röf-röf-röf királylány,
ne sírj, csak ezt kérem,
Jó dolgod lesz nálam,
ezt most megígérem.

De a királylánynak
nem csitul sírása.
mert a disznónak volt
rá ilyen hatása.

Még jobban eleredt
a sírás patakja,
mikor egy disznóól
előtt őt lerakja.

Oda bevezette,
– földön piszkos szalma,
amilyen egy disznó,
sáros birodalma.

Továbbra sem csitult
a királylány sírása,
pedig étel is volt:
kukoricakása.

A lány csak zokogott,
könnyel a szemében,
de elfáradt lelke
elaltatta szépen.

Röf-röf, aludj, aludj,
– disznó mondogatja,
– Bánatod követi,
majd az öröm napja.

Aludt a királylány,
majdnem másnap délig,
kinyitni a szemét,
nem meri, csak félig.

Hát lássatok csodát,
nem hisz a szemének,
Disznóólban feküdt,
s palotában ébred.

Koszos nyoszolyából,
selyem lett az ágya,
amit kér teljesül,
szíve minden vágya.

Lányok lesik minden
apró kívánságát,
méltón kiszolgálva
a király kislányát.

Szép ruhát is adnak,
gyűrűt, ékszert rája.
Mosolyától ragyog
szeme, arca, szája.

Átvezetik szépen
a szomszéd szobába,
hol terített asztal
és egy ifjú várja.

Dali, csinos legény
siet most elébe,
asztalhoz vezeti,
s ezt súgja fülébe:

Ülj le ide bátran,
szép királykisasszony,
itt minden a tiéd,
hagyd, hogy itt marasszon.

Tiéd vagyok én is,
ha nem vetsz meg engem,
ha egy szerethető
ifjút látsz már bennem.

Hát te ki vagy, mi vagy?
– kérdezi a lányka.
– Majd elmondom neked,
életem virága.

Ám most előbb menjünk,
kertünk közepébe,
meglepetés vár rád,
meséld el, hogy szép-e?

Mennek át a kerten,
s szőlőtőke hajlik,
csillogó fürt felől,
halk kis szólam hallik.

Szakíts le, szakíts le,
szép királykisasszony!
– Szól a szóló szőlő,
hogy mosolyt fakasszon.

Arrébb egy almafa
üde zöld a lombja
almák mosolyognak.
S az ifjú ezt mondja:

Látod kedves, itt van
a mosolygós alma.
A szomorúságnak
itt nincsen hatalma.

Megcsendül a kert is,
ahogy tovalépnek,
– lám a csengő barack –
hallod, hogy zenélnek?

Hej édes istenem,
– örült a királylány,
– sírjon, vagy nevessen
ennyi csoda láttán?

Minden mire vágytál,
a tiéd már régen,
nekem egy vágyam van,
légy a feleségem!

Így szólott a legény,
és a királylányka,
igennel válaszolt,
s borult a nyakába.

Itt maradok bíz én,
nem választ el mától,
ásó és nagyharang,
nem szólva kapáról.

A legény meg ekkor
elkezdett mesélni.
Miért kellett neki
disznóbőrben élni.

Mert egy gonosz tündér
átka vált valóra:
Disznó legyen addig,
míg nem üt az óra,

míg nem akad egy lány
aki azt kívánja,
szőlője beszéljen,
s nevessen almája,

és a csengő barack
mind az Övé legyen
és ha megkívánja,
egy jó ízűt egyen.

S mert te ezt kívántad,
megtörted az átkot.
Szép nagy lagzit csapunk,
hívom a családod.

Csaptak hét országra
szóló lakodalmat.
Még ma is mulatnak,
hacsak meg nem haltak.

Aranyosi Ervin © 2009-12-17.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Cseppből a tenger

Aranyosi Ervin: Cseppből a tenger

Az eső csepeg, s apró cseppek,
az ablakomon megjelennek,
ücsörögnek egymás mellett
– kis cseppjei a tengernek.

A felhő elszáll, s a nap ragyog
heve forró , akár a csók.
Felszárítja a cseppeket,
mint zsebkendő a könnyeket.

Sok millió csepp összegyűl,
folyóként egyként egyesül,
már nem párázza el a nap,
mert hömpölyögve elszalad.

Előbb forrás, majd cseppnyi ér,
és több kis ér, ha összeér,
akkor patakká összenő,
benne lüktet az ős erő.

S ahogy a víz duzzad tovább,
folyóvá lesz és rajta át-
kelni már csak hídon lehet.
S duzzasztja még a képzelet.

A széles folyó útja végén,
végtelen tengert elérvén,
egyesül a többi cseppel,
amit összefog a tenger.

Aranyosi Ervin © 2009-12-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Téli álom…

Aranyosi Ervin: Téli álom…

Pihe-puha pelyhek,
lassan ereszkednek,
üzenethozói,
hűvös decembernek.

Csendes kint az utca,
álmait alussza,
csak amott a téren,
várnak még a buszra.

Az utcai lámpa
fénye halvány sárga,
pislogva tekint le
az álmodó világra.

Nézem az úttestet,
mit fehérre festett,
sok hulló hópehely,
szebbítve az estet.

Látom, hogy ma éjjel,
hó hull szerte széjjel,
betakarva mindent,
hűvös hófehérrel.

Sok kis gyermek várja,
– télapó szakálla,
hó-porcukrot szórjon
a szunnyadó világra.

Ha majd jön a reggel,
s minden gyermek felkel,
épüljön a hóból,
három-gömb hóember.

Legyen vaskalapja,
répaorra, szája.
seprű a kezében,
széngombos kabátja.

Szánkó is repüljön,
sok gyerek rajta üljön,
kemény hócsatában,
víg álom teljesüljön.

S jöjjön a karácsony,
én már nagyon várom.
Öröm és békesség
legyen a világon.

Aranyosi Ervin © 2009-12-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva