Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Életre szóló tanmese

Aranyosi Ervin: Életre szóló tanmese

Volt egyszer egy csoport béka,
béka ősök ivadéka.
Akik versenyezni kezdtek,
magas tornyot célba vettek.
Sok-sok néző gyűlt itt össze,
a békákat ösztönözve,
biztatva fakadtak dalra:
– Hajrá békák, fel a falra!

És a békák egyre másztak,
közben nem is tétováztak,
Ám sok néző, – s egyre többen,
szörnyülködik, meg is döbben,
nem hiszi, hogy sikerülhet,
egy béka is felkerülhet.
Ilyeneket mondogattak.
– Milyen magas, milyen vastag!

– Egy sem ér a tetejére!
– Csak ne essen a fejére!
– Már itt lent lehetett tudni,
bíz egyik sem fog feljutni!
– Nem sikerül, meglátjátok!
– Beteljesül, mint az átok.
S lám a küzdők, kik hallották,
lemaradtak, mind feladták.

Már csak egy van, aki mászik,
nincs ellenfél, nincsen másik.
S lám felért a csúcsra végre,
nevét felírják az „égre”.
S mikor lejött a toronyból,
a sok néző mind, ott tombol.
Ünneplik a bajnok tettét,
s a titkáról megkérdezték:
– Hogy volt képes, e nagy tettre?
De Ő sajnos nem értette,
mert mint kiderült, a bajnok
egyik fülére sem hallott.

Elmondom a tanulságot:
– Ha rám figyelsz meg nem bánod.
Az életben az a lényeg,
hogyan motiválnak téged.
Sose hallgass mindazokra,
kik szerint nem viszed sokra!
Negatívok, pesszimisták,
szerencsédet rég „leírták’,
kigúnyolják legszebb álmod,
– mert ha nem, hát megcsinálod!

Reményeid porba ássák,
hogy a lógó orrod lássák.
Fontos a szavak varázsa,
mert a képzelet parázsa,
lángra gyújthat és a fénye,
megmutatja, hogyan kéne!
Légy hát mindig optimista,
legyen vágyaidról lista,
S ha valaki gátol téged,
tetess inkább süketséget.
Váltsd valóra minden álmod,
hidd el nekem, megcsinálod!

Aranyosi Ervin © 2011-08-15.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A két nagyszájú veréb

Aranyosi Ervin: A két nagyszájú veréb

Talán egyszer,
talán régen,
talán éppen egy mesében,
élt egy veréb, persze szürke
– ki a levet összeszűrte,
egy verébbel, aki látott,
éjszaka is napvilágot.
Vagy nem látta,
vagy csak mondta,
– állította az a ronda –
hogy felszállt a magas égig,
– s a sasok is azt beszélik –
“elrepült a nap felett!”.

Mert egy templom fura tornyán,
– hol kereszt még sose volt tán –
bizony egy nap ragyogott!
A hiú erről gagyogott,
vagy csiripelt saját nyelvén,
– kis medál volt tollas mellén,-
ami nem tett egyebet,
dicsérte a verebet.

Nos a két nagyszájú hős,
– pici volt, s nem ijedős –
egy szép napon megbeszélték,
– mert a cél a legfőbb érték,-
hogy szárnyaik erejével,
akarattal és nagy hévvel,
ha nem is a messzi égről,
de a templom tetejéről
legurítják a napot.

Ötletüket tett követte,
s a gyanútlan napfelkelte
mikor rájuk kacsintott,
furcsa látványt láthatott:
Tollazatuk felborzolták,
bögyüket degeszre fújták,
s pöffeszkedve keltek útra,
fel a magas torony csúcsra,
– lelökni azt a napot.

Ám a felkelő Nap fénye,
szikrát szórt a négy szemébe,
a két orvul támadónak,
a két rosszat akarónak.
Elvakítva mit se láttak,
egymás karjaiba szálltak,
ám így nem tudtak repülni,
fogságukból menekülni.
Minél jobban kapaszkodtak,
annál gyorsabban zuhantak.
Hamarosan földet érnek,
s véget ér két röpke élet.

Ám de látta ezt az isten,
kigondolta hogy segítsen,
a hullóknak utat mutat,
így találták el a kutat.
Templomkertben kútba estek,
becsobbantak a kis testek,
egymás szárnyát eleresztve,
kerek nagy szemet meresztve,
kászálódnak ki a vízből,
egyik csuklik, másik prüszköl.
Alább hagy a büszkeségük.
Örüljünk, hogy nem lett végük.

A mesének tanulsága,
kinek túl erős a vágya,
bármily magasra elérhet.
Ám, de attól óvlak téged,
hiúságod, fösvénységed,
nagyra vágyásod vezessen.
Nem úszták volna ezek sem
meg a dölyfös, kalandjukat,
ha nem lelik meg a kutat…

Aranyosi Ervin © 2011-04-18.
A vers  és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Te milyennek látsz másokat?

Aranyosi Ervin: Te milyennek látsz másokat?

A város mellett, az út szélén
egy öreg bölcs üldögélt,
Itt született e városban,
azóta itt éldegélt.
Városába igyekezvén,
arra járt egy idegen,
a bölcset megszólította,
s érdeklődött ridegen.
Milyen népek laknak erre,
milyenek itt az emberek?
Az öreg csak felnézett rá,
s lassan visszakérdezett.
Mondd, te vajon honnan jöttél,
hol élted az életed?
Ahol laktál, hogy érezted
milyenek az emberek?
– Csupa csaló, önző, lusta,
Igaztalan és hazug.
Ezért hagytam magam mögött,
s ide hozott ez az út.
Hát azt bizony nem jól tetted,
elhagytad az otthonod.
Otthagytad a szülőfölded,
de itt is csak azt kapod.
Az emberek oly galádok
erre felé, mint felétek,
rossz célpontot választottál,
rosszból van itt temérdek.
Csupa csalót fogsz találni,
önzőt, lustát, hazugot!
– Azt sem tudod, hogy mit mondok?
Igazat, vagy hazudok.
És a vándor mordult egyet,
sarkon fordult, s távozott:
– Úgy látszik mindegyik város,
s minden ember átkozott.

Alig telt el egy fél óra
s jött egy másik utazó,
Illendően köszöntötte
úgy, ahogyan az való.
Kíváncsi volt Ő is arra,
amit meg is kérdezett:
– Aztán mondja, erre felé,
milyenek az emberek?
A bölcs kicsit gondolkodott…
– Hát milyenek nálatok?
Ha te előbb elmeséled,
megjönnek a válaszok.
Lám, a vándor büszkén mondta,
– Hol máig éltem életem,
csupa igaz emberrel volt,
eddig dolgom énnekem.
Mindenkinek segítenek,
mindenkihez kedvesek,
nagyszerű mind, egytől egyig
igazak és rendesek.
Vajon itt a városodban,
milyen az ember és a nép,
kérdezte az, a bölcs öregtől,
– elmeséled, ha várok még?
– Szerencséd van, városunkban
csupa kedves ember él.
Szólt az öreg – s a helyiekről
minden szépet elmesélt.
Ugyanazt fogod találni
nálunk, amit nálatok.
Békésen élnek a népek,
mesébe illő állapot.
Vándort mindez megnyugtatta,
s fütyörészve ment tovább.
Csodásnak látta a világot,
nem úgy, mint az ostobák…

Egy helybéli ifjú ember,
– a bölcset ismerte rég, –
meghallgatva a két beszédet,
szidta a bölcset ezért.
– Hát öreg, csalódtam benned,
ily kétszínű hogyan lehetsz?
Sosem hittem volna rólad,
hogy bárkit így félrevezetsz!
– Bizony tévedsz ifjú barátom!
válaszolta a jó öreg.
A világ szívünkben tükröződik,
mindenki másképp éli meg.
Kinek a szíve túl gyanakvó,
nem láthat jót, helyén valót,
nem fog találni kedves embert,
csakis galádot és csalót.
Ám, ki szívét szeretettel,
és jósággal tölti fel,
járhat bárhol a világon,
olyan emberekre lel.
Gondold meg kedves barátom,
téged kik vesznek körül?
Szívedben, ha jó a válasz,
örömöt kaphatsz örökül…

Aranyosi Ervin © 2011-04-13.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kéményseprő

Aranyosi Ervin: Kéményseprő

Kéményseprő vagyok én,
feketébe bújt legény.
Fényes szemem kivilágít,
onnan tudják, kijárt itt!
Kis létrám a vállamon,
koromcsík az államon.
Füstös kéményt kormolok,
reád szerencsét hozok!

Aranyosi Ervin © 2011-03-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Bölcsis versek

Bölcsis versek

Aranyosi Ervin: Sündisznócska

Sündisznócska kívül szúrós,
de szíve csupa szeretet.
Simogasd meg, puhítsa
a tüskéit a tenyered.

Gombszemében mosoly ragyog,
pici lábán gyorsan fut,
reméljük, hogy holnapután
újra erre láthatjuk.

Aranyosi Ervin: Száll a madár

Száll a madár,
fára ül,
Hess!- mond neki
s elrepül!

Aranyosi Ervin: Nap, hold, csillagok

Nappal fenn a nap világit,
éjszaka a hold ragyog,
körülötte csillagok,
én a földön lent vagyok.

Aranyosi Ervin: Csacska macska

Csacska macska nem leled
a konyhában az egeret?

Össze-vissza keresed,
és ha végre megleled,
bajuszod is megremeg,
lábad gyorsabban szeded.

Ha a szemed rámered,
uccu, futásnak ered,
s már hiába keresed,
talált biztos rejteket.

Csacska macska nem leled
a konyhában az egeret?

Aranyosi Ervin: Maci és a méz

Mackó pajtás mézet enne,
odút talált, s mézet benne,
ám a sok méh mérges lenne,
mackón elégtételt venne,
ha megtömné korgó gyomrát,
megcsipkednék kényes orrát.
ezért máshol keres étket,
elkerüli a sok méhet.

Fotó: Kosztolányi Adrienn

Aranyosi Ervin: „Aprótalpak” bölcsőde

„Aprótalpak” a nevünk,
picik vagyunk, nevetünk,
sokat játszunk, megnövünk,
mi is szép nagyok leszünk!

Apró talpunk meg nem áll,
tipeg-kopog kalapál,
énekünk az égre száll,
táncunk forog körbejár.

Mint egy mackó táncolunk,
mély hangunkon brummogunk,
vidámságra jó okunk:
apró tappancsok vagyunk.

Körbe állunk lelkesen,
tánclépésed ellesem,
ne nevess, ha elesem,
nem tréfa a fele sem.

De ha kedved van, nevess!
Vidám kis kópé lehess,
barát vagyok, hát szeress!
és ha hiányzom keress!

„Aprótalpak” a nevünk,
picik vagyunk, nevetünk,
sokat játszunk, megnövünk,
vidám nagy kópék leszünk!

Aranyosi Ervin © 2011-03-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Lics és Locs büntetése

Lics és Locs büntetése

Mi is történt tegnap este, képzeljétek gyerekek,
Hótündér a kastélyában megkapta a levelet.
Lics és Locs a két boszorkány, bosszantotta, jaj nagyon!
Varázslaton gondolkodott, s kinézett az ablakon.
Először is arra gondolt, küld rájuk egy kis szelet.
Intett egyet pálcájával és a szél megérkezett.
– Északi szél, repülj gyorsan kapd fel ezt a két banyát,
repítsd Őket messzi földre, érjék el a Szaharát.
Ott csináljon majd locspocsot a két dinka perszóna,
higgyék azt, hogy sok ott a hó,  s homokkal van felszórva.
Ott ha vizet fakasztanak,  legalább majd haszna lesz,
beduinok sokasága élelmet majd így szerez.
Amit tettek megpróbálom rendbe hozni addig én.
Havat küldök, legyen tél itt, az északi féltekén.
Varázspálca hármat köröz, mellé szól a varázsszó,
s ha kinézel ablakodon, látod esik már a hó.

Aranyosi Ervin © 2010-12-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Lics-Locs varázslat

Lics-Locs varázslat

Lics és Locs a két boszorkány karácsonyra mit hozott?
Minden havat elvarázsolt, s csinált jó nagy locs-pocsot.
Hiába a szép ajándék, szánkó, sí és korcsolya,
csak nem tudja kipróbálni, Jani, Peti, Orsolya.
Várjatok csak boszorkányok, megfizettek mindenért!
Hó zúdul a nyakatokba, ha Hótündér visszatér.
Ugye, ti is akarjátok: Legyen nagy hó, gyerekek?
Írjunk hát a Hótündérnek, havat kérő levelet!
Bár hóember messze szaladt, postásunk most Ő legyen!
Hosszú utat bírni fogja, fenn a hideg, nagy hegyen.
Szívünk összes melegével, kérjünk újra sok havat.
Kívánjuk, hogy gyorsan jöjjön, mert a szünidő szalad.

A folytatásért – Aranyosi Ervin: Lics-Locs büntetése – kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2010-12-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Lics és Locs

Lics és Locs

Lics és Locs, a két boszorkány rosszban töri a fejét,
Csúffá teszi, latyakossá az emberek életét….
Locs csinálja a locspocsot, mikor olvad kint a hó.
Egyszer el is akadt benne szánjával a télapó.
Lics szeret sokat beszélni, locsi-fecsi, csupa báj?
Locs is igen sokat locsog, pletykálkodó buta száj.
Ahogy beszél csak úgy fröcsög, mint a latyak szerteszét.
Okoskodik, villogtatja mások előtt az eszét.
Ha végre egy kis hó hullik és a földet elfedi.
Felolvasztja! Ne szánkózzon, Julcsi, Jancsi, Kis Peti.
Hógolyó is szerte olvad, hóember elköltözik,
mert ez a két rút boszorkány vizes hóba öltözik.
Unom már, hogy minden évben bosszantásuk fenyeget.
Találjunk ki jó büntetést mindkettőnek, gyerekek.
Írjátok meg, mit tennétek, hogy Lics és Locs jó legyen?
Legyen elég hó mi nálunk, ne csak ott fenn a hegyen.

A folytatásért – Aranyosi Ervin: Lics-Locs varázslat – kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2010-12-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A kis fenyő, a zöld fenyő…

A kis fenyő, a zöld fenyő
az erdőben élt.
A kósza szél, ha arra járt,
mesét mesélt.

A kis fenyő, mint hűs vizet
itta szavát,
és álmodott és látta már,
az új otthonát.

Egy szép napon, a hegytetőt,
már hófedte rég,
a kis fenyő zöld ágait
lehúzta a jég.

És hangokat, hozott a szél
a város felől.
Majd fűrész szólt, s a kisfenyő,
a hóba ledőlt.

Két kesztyűs kéz felkapta őt
és indult vele
egy járműhöz, mely fenyőkkel
volt már tele.

A motor járt, a hó szitált,
az idő repült.
A kis fenyő, a hosszú úton
elszenderült.

Így érkezett, egy szép napon,
a városba ő,
és várja azt, hogy elvigye
egy kedves vevő.

Mert várja már egy szép család,
– érezte jól,
Egy kis lakás, hol meleg van
és lágy dallam szól.

Feldíszítik, az ágait
fény járja át,
és érzi már a friss kalács
jó illatát.

S a kis család, már énekel
így veszik körül
Sok kedves arc, szemük nevet
szívük örül.

A szeretet, lelkükben él,
víg táncra kél.
És odakint, lágy dallamot
dúdol a szél.

A kis fenyő kis élete
megváltozott,
a szeretet szép ünnepe
sok szépet hozott.

A kis fenyő, a zöld fenyő
már boldog lehet:
A szeretet megszépíti
az életedet.

By

Aranyosi Ervin: Hóember születik

Aranyosi Ervin: Hóember születik

Hófehér hópihék szállingózva hullnak.
Bokrok, fák, háztetők fehérbe borulnak.
Az utat, a járdát vastag hó takarja.
Csak szél úrfi játszik, itt-ott felkavarja.
Lám, nyílik egy ajtó, vidám ricsaj támad,
apró gyereksereg indul a világnak.
Ők még óvodások, várták már a havat,
remélik, hogy könnyű, puha, s könnyen tapad.
Felöltöztek szépen. Kesztyű, kabát, sapka.
Sál került nyakukba, csizma lábaikra.
Kell is a védelem, kinn a nagy hidegben.
Vidám várakozás csillog a szemekben.
Óvó néni is jön, – együtt szőttek tervet,
– hogy egy hóemberbe „életet lehelnek”.

Apró kesztyűs kezek havat markolásznak,
próbálják formálni. Kesztyűs kézzel bánnak,
a friss. puha hóval, ami összetapad,
s láttán a sok ovis mosolyra is fakad.
Apró hógömböcskék vannak a kezükben,
s rögtön huncutságok járnak az eszükben.
Megdobom a Jancsit, – gondolja Juliska
a Pirit, a Petit, – hosszú lesz a lista.
Repül a hógolyó, s jön a válasz rögtön,
hócsatában bátor a nagyobb,  s a pöttöm.
A szemek csillognak, arcok kipirulnak,
hóból készült golyók egyre szállnak, hullnak.

A nagy hócsatának sose lenne vége,
de a hóembert is építsük meg végre!
– Szól az óvó néni – s egy hógolyót görget.
Hó, amerre elmegy, már nem lepi a földet.
A golyóra tapad. Nő az „istenadta”,
nem kis hógolyó már, hanem egy nagy labda.
– Gyertek, segítsetek, alig bírom tolni!
S lám a kis lurkóknak nem kell többször szólni.
Tolják, kerekítik, át sem érné karjuk.
– Megnő a hóember, ha nagyon akarjuk!
Kész van az első gömb, – Ez lesz majd a lába,
ezen jön jövőre velünk iskolába.

– Gyúrjuk meg a törzsét, induljon a henger!
Újabb gömbbel bővül az épülő hóember.
Törzsére nagy fej kell, –  Hóember ezt kapja!
– Nehogy rácsússzon a nagy vödör kalapja!
Sárgarépa az orr, fekete szén szemek,
ügyesen felrakják, apró, kesztyűs kezek.
Szájat is rajzolnak, hogy tudjon beszélni.
De míg karja nincsen, addig nem fog élni.
Gyúrnak neki azt is, törzséhez tapasztják.
– Jaj, a cirok seprűt, az ajtónál hagyták.
Az is előkerül és nagy sikert arat.
Kell, hogy a hóember söpörje a havat.

Elkészült a nagy mű, szépen körbeállják,
titokban a fiúk Őt is megdobálják.
De nem árt meg neki, sőt, mintha nevetne,
úgyis az a vágya, hogy  gyerek lehetne.
A délelőtt elszállt, ebéd várja őket,
beterelik szépen a „hó-építőket”.
Be nem áll a szájuk, annyi volt az élmény.
Kint meg egymagában füstölög a kémény.
A hóember körülnéz, – nem alussza álmát,
birtokba veszi a havas birodalmát.
Reménnyel szívében a holnapot várja.
Ha lesz még elég hó, neki is lesz párja.

Aranyosi Ervin © 2010-12-02.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva