Aranyosi Ervin: Az embert szolgálva

Aranyosi Ervin: Az embert szolgálva

Szavaimat gyűjtöm versbe, kis csokorba,
aztán elrendezem, érthetően, sorba.
Szépen gyülekeznek a gondolat szárnyán,
apró lámpást gyújtva a tegnapok árnyán.

Eljutnak-e ahhoz, akinek én szánom,
akinek én írom, akinek kívánom,
kinek a holnapját jobbá tudná tenni,
s vajon, ha olvassa, komolyan fog venni?

Vajon a médiák mennyi helyet hagynak?
Van befogadása a leterhelt agynak?
És a lelki szemek, látnak-e a mában?
Vagy mind-mind őrlődik szellemi magányban?

Keresik az utat, a fényt mely világít,
amit megélhetnénk, azt az evilágit,
amit születéstől mindnyájan kerestünk,
ami híján gyengék, s szegényebbek lettünk.

Igazi életcélt, ami nem öncélú,
ami mást is emel, ami jó szándékú,
melyet megtalálva, méltón szolgálhatunk,
mert tudjuk lelkünkből, tiszta szívből adunk.

Ha majd szép szavaim lelkeket emelnek,
elmés gondolatok megértőkre lelnek,
akkor – hiszek benne – változik a világ,
s örömmel fogad majd mindenki, aki lát!

Ha csak egy lépéssel léphetünk előre,
az utat mutatva, fel a hegytetőre,
hogy onnan nézz körül, ott lesz rálátásod,
mikor megszabadulsz, s nem sírodat ásod.

Sok az útkereső, s nem tudhatunk mindent,
de valami mégis hajt és késztet itt bent,
hogy amiről hiszem, hogy jó lehet neked,
érthetővé tegyem azt az üzenetet.

Eljuttassam hozzád, megértessem véled,
akkor leszel szabad, ha saját léted éled,
s nem másokat másolsz, s nem állsz be a sorba,
s nem hiszel már többé, más által írt sorsban.

Hanem te is végre sajátodat írod,
akad hozzá tintád, hófehér papírod,
s ha lelkedbe néznél, ha lelkedbe látnál,
bizony önmagadat, s másokat szolgálnál.

Aranyosi Ervin © 2020-02-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva