Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Advent előtt


Aranyosi Ervin: Advent előtt

Nem is tudom, milyen világ ez,
mibe csöppentünk emberek?
Szeretnék szívvel közeledni,
de megtiltják, hát nem merek!
Adnék jó szót, kis melegséget,
de tőled távol tartanak!
Nincs ölelés, nincs egyetértés,
csak rettegést adó szavak!

Hát tényleg, ez lett a világunk?
Nem él már bennünk Istenünk?
Csupán csak mind túlélni vágyunk,
és szegényebb a Föld velünk?
Halálos méreg terjed széjjel,
és testet-lelket oltanak,
s hazudnak kínzón, szenvedéllyel,
s pusztítanak hazug szavak?

A szó ma már egy gyilkos fegyver,
hazugsággal kiélezett,
a testünk idegen anyagtól,
lelkünk szavaktól mérgezett!
Érzéseink csendben kihűlnek,
egymást bántjuk a rossz helyett.
S a hatalom dörzsöli mancsát,
mert velünk bármit megtehet.

Nem együtt, s nem egymásért élünk,
megosztott, szétszórt rész vagyunk,
lassan már jól szeretni félünk,
s megvezetetté lesz agyunk.
Én nem hiszem, hogy ezért jöttünk,
áthaldokolni életet!
Jó szó és ölelés hiányzik,
hová tűnt el a szeretet?

Talán újra tanulni kéne,
elfordítani a fejünk,
és inkább egymásra figyelni,
hogy újra testvérek legyünk!
Talán még nincs késő szeretni,
talán még akad egy esély,
próbáljunk hát egymásért tenni:
– Azért vagyok, hogy szebben élj!

Advent jön, s kell hogy megszülessen
szívünk mélyén a szeretet,
nélküle éhen hal világunk,
ha nincs jó szó, mi megetet!
Ölelés kell, mosoly az arcra,
rémület űző szép szavak!
Adjunk a szívnek melegséget,
s jó szót, mik élőn tartanak!

Ne legyen üres és kietlen,
ünneptelen várakozás,
szeretet nélkül lehetetlen,
kell hát az összetartozás!
Öleljük együtt át a Földet,
fogjuk meg most egymás kezét,
gondoljunk minden elesettre,
hitünk erejét szórva szét!

Merüljünk el a szeretetben,
mikor adunk, rögtön kapunk,
s nem is lehetne ennél szebben,
hogy felragyoghasson Napunk!
Költözzön lelkeinkbe béke,
olvadjon eggyé minden szív,
hadd éljen lelkünk összeérve!
Testvér, a szív szeretni hív!

Aranyosi Ervin © 2021.11.26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mitől lehet anyuka szép?


Aranyosi Ervin: Mitől lehet anyuka szép?

Mitől lehet anyuka szép?
– Ha felveszi az ékszerét?
Mitől lehet anyuka szép?
– Ha kifesti fáradt szemét?
Mitől lehet anyuka szép?
– Ha párja elveszti eszét?
Mitől lehet anyuka szép?
– Ha szép mosolyát szórja szét?

Attól lehet anyuka szép,
ha meleg fészek az otthona!
Ha férje és a gyerekek
örömmel térnek meg oda!
Ha szíve egyformán szeret,
ha mindig tündért alakít,
ha nevelése sose bánt,
s így tesz boldoggá valakit.

Attól lehet anyuka szép,
hogy tőle boldog a család!
Hogy támogatja álmaid,
boldog mosolyt ragasztva rád!
Attól lehet anyuka szép,
hogy büszke rád, s nagyon szeret,
hogy mindig számíthatsz reá,
mert támogatja lelkedet!

Segíts, legyen anyuka szép,
adj okot rá, hogy szép legyen!
Könnyíts te is az életén,
ne üljön folyton gondhegyen!
Mosolyt varázsolj arcára,
melengesd gyakran meg szívét,
és éreztesd, hogy teneked
az anyukád, mennyire szép!

Aranyosi Ervin © 2021.11.21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Közeleg a karácsony…

Aranyosi Ervin verseskötetei megvásárolhatók a webáruházban

Aranyosi Ervin: Közeleg a karácsony…

Jön, jön a Karácsony…
Könyveim ajánlom,
legyen a fa alatt
lelkemből szőtt álom.
Vidd el a mesémet,
simogasson lelket,
tegye szebbé napját
kedves embereknek.

Díszítsd fel a szíved,
szeretet adjon,
hogy a világ újra
jó úton haladjon!
Legyen benne szépség,
mire szívünk vágyna,
ölelés, kedvesség,
bárcsak ránk találna!

Öltöztesd mesébe,
versbe a lelkedet,
áradjon belőled
másokra szeretet!
Szerezz könyveimmel
örömöt másoknak,
lásd a verseimtől
őket boldogoknak!

Adj élő tartalmat
a szív ünnepének!
Szóljon szeretetről
a versbe szőtt ének!
Legyen ez az ünnep
érzéssel telt álom,
szép szóval teleírt,
igazi karácsony!

Versesköteteim megrendelhetők a webáruházban, az alábbi linkre kattintva jutsz oda:
https://shop.aranyosiervin.com

Aranyosi Ervin © 2021.11.20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Én csak ember szeretnék maradni!


Aranyosi Ervin: Én csak ember szeretnék maradni!

Én csak ember szeretnék maradni,
szeretetet adva, szeretetet kapni,
tiszta szívvel élni a világot,
átélni az örök boldogságot!

Én csak emberként szeretnék élni,
s nem akarok semmitől sem félni,
hinni másban, s hinni önmagamban,
a lelkemből kivirágzó magban!

Én csak jó ember szeretnék lenni,
és másokat is így boldoggá tenni,
álmodozva élvezni a létem,
feloldódni a szeretet fényben!

Én csak emberként akarok élni,
élhető, szép holnapot remélni,
esélyt adni másnak, hogy megélje,
fájó múltját boldogra cserélje.

Én csak ember vagyok, tiszta lélek,
egy jobbá tett holnapról mesélek,
hol az ember együtt boldogulhat,
s így teremthet élhetőbbet, újat.

Én csak ember vagyok, s élni hívlak,
szavaimmal élni megtanítlak,
legyél társam, legyen köztünk egység,
árva lelkek ezt a jót keressék!

Én csak ember leszek itt, e Földön,
s ha életem jósággal megtöltöm,
talán utam követik majd mások,
megszépül a világ, ahol járok!

Én csak ember szeretnék maradni,
nem elvenni, inkább folyton adni,
hitet, reményt, élő valóságot,
szeretettel járva a világot!

Aranyosi Ervin © 2021.11.19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Könyvespolcon


Aranyosi Ervin: Könyvespolcon

Ott ülnek a könyvespolcon,
Regény, Ponyva és Mese.
Nem is tudok választani,
nem tréfa a fele se!
Borítójuk annyi féle:
tarka, szürke, fekete…
Reménykedve néznek le rám,
hogy egyet leveszek-e?
Fellapoznám, kiolvasnám,
értékelném, ami szép,
simogatva szebbé tenném
pár percre az életét.
Ezek mind-mind hangoskönyvek,
dorombolnak ha lehet,
így áramlik szép szívükből
a hála, s a szeretet!

Aranyosi Ervin © 2013. 04. 09 és 2021.11.14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szeretetre születtünk


Aranyosi Ervin: Szeretetre születtünk

Gyermekek vagyunk, nem értjük a világot,
fénylő szemünk, tudod, még nem sokat látott.
Szeretni születtünk, az embert szolgálni,
hűségesen élni, jó baráttá válni.
Ám akihez jöttünk, nem örült mi nékünk,
veszélybe került az e világi létünk.
Szeretnénk valakit, ki jó gazdánk lenne,
ha Ő befogadna, Istent látnánk benne!

Szeretni születtünk, s szeretetre vágyunk,
legyél te a gazdánk, szebbítsd a világunk.
Tudod, a szeretet akkora nagy bennünk,
mindig sikerül majd lelked felemelnünk!
Szófogadók leszünk, figyelünk szavadra,
s nem neked kell többé vigyáznod magadra!
Őszintén szeretünk, csak ne légy velünk durva,
őrangyalok vagyunk, kutyatestbe gyúrva!

Aranyosi Ervin © 2021.11.11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Útmutató


Aranyosi Ervin: Útmutató

Kiteszem lelkemet,
lásd milyen vagyok!
Szeretet verseim
csak elvetett magok.
Ha benned kikelnek
és szirmot bontanak,
világról mesélnek,
a fénnyé vált szavak.

Kiírom magamból,
mi lelkemből fakad,
világot alkotnak,
teremt a gondolat.
Fény útján küldöm el,
tenálad célhoz ér,
új álmot, új hitet,
és új jövőt ígér!

Refrén:
Ébren is álmodom,
kövesd hát lábnyomom,
mutatom, merre kéne menni!
Nap, mint nap itt vagyok,
szavaim hit-magok,
világunk rendbe kéne tenni!

Megnyitom lelkemet,
szálljon rád a fény,
Igaznak születtünk,
egy csodás földtekén!
Nincsenek bűneink,
ma is tiszták vagyunk,
ha jó szándék vezet,
reményt is adhatunk!

Refrén:
Ébren is álmodom,
kövesd hát lábnyomom,
mutatom, merre kéne menni!
Nap, mint nap itt vagyok,
szavaim hit-magok,
világunk rendbe kéne tenni!
Világunk rendbe kéne tenni!
Világunk jobbá kéne tenni!

Aranyosi Ervin © 2021.11.10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Derült égből…


Aranyosi Ervin: Derült égből…

Derült égből, váratlanul
zúdulnak rád a bajok?
Félelmeiddel teremted,
– így öltenek alakot!
Ám ha szíved boldogsággal
szép reménnyel élteted,
a rezgésed emelkedik,
s boldog lehet életed…

Rajtad áll, hogy gondolatod
milyen holnapot teremt,
rezgéseid megmozgatják
a teremtő végtelent.
Figyelmeddel önmagadhoz
vonzhatsz gondot, vagy csodát.
szeretettel érezheted
a jó Isten mosolyát.

Félelemeid mélybe húznak,
így lehetsz boldogtalan,
a végtelen Univerzum
nem marad dologtalan.
A félelmek rút vasmacskák,
lebéklyózzák lelkedet,
s olyankor a vágyott dolgot
észrevenni sem lehet.

Ne mutogass hát a sorsra,
csak figyeld érzéseid!
Járd be lelkedben az utat,
s figyeld meg, hogy merre vitt!
Érzéseid megmutatják,
helyes út-e, amin jársz?
Felemelnek-e az égbe?
Bennük válaszra találsz!

Merülj hát el, csendesedj le,
s figyeld meg a lelkedet!
Teremteni jót, vagy rosszat,
hidd el, egyformán lehet!
Hagyd, hogy szeretet vezessen,
s izzó vágy célod felé,
az elérés útját, módját
majd az Isten meglelé!

Tudnod kell, miért születtél,
tanulni jöttél ide!
Érezni és tapasztalni,
hogy mit teremt az ige!
A teremtés ajándékunk,
ha tudjuk, s akkor, ha nem!
A változás nem kintről jön,
lelkünk magjából terem!

Rajtunk áll, hogy milyet vonzunk,
érzéssel mit éltetünk,
mikor szeretet vezérel,
boldogabban élhetünk!
Félelmeid elengedni,
ez lenne a feladat,
szeretettel, jó rezgéssel
szabadítsd fel magadat!

Légy hát sorsod teremtője,
csak hála kell, s szeretet,
indulj felfedező útra,
barangold be a lelkedet!
Legyél te az irányító,
segítsen a gondolat,
érzésekkel erősítve,
legyőzve a gondokat!

Aranyosi Ervin © 2021.10.25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Én álmodom még száz fokon


Aranyosi Ervin: Én álmodom még száz fokon

Hogyan mondhatnám el neked,
hogy mi az, amit érzek,
ha nélküled csak vergődöm
és ezernyi sebből vérzek.
Én álmodom,
még száz fokon,
de ez sem nyújt nekem vigaszt
hová tűnt el a szeretet,
s hogy tudnám elfeledni azt?

Hogyan mondhatnám el neked,
ébredve fázós hajnalon,
s útra kelve az utamon,
könnycsepp csorog az arcokon,
s én álmodom
még száz fokon,
hogy valahol él a remény,
hogy mindenki más rokonom,
mindegyik istenadta lény.

Hogyan mondhatnám el neked,
hogy lelkem belefárad,
hogy hétköznapi emberek
is szidják a hazámat.
Én álmodom
még száz fokon,
s ez ellen lelkem lázad,
de szétszakít, folyton megoszt,
e gyűlölködő század.

Hogyan mondhatnám el neked,
hogy túl sok már a vegyszer,
s hazudja reklám, s média,
hogy életünkhöz ez kell!
Én álmodom
még száz fokon,
de mit ér a tudásom,
ha lábnyomom, s intő szavam
fiók mélyére ásom.

Hogyan mondhatnám el neked,
elvették emberségem,
s ha kimondom, mit gondolok,
talán örökre végem.
Még álmodom
pár száz fokon,
lázadva forrong lelkem,
de a tudást, amim csak van,
most mind el kell temetnem.

Hogyan mondhatnám el neked,
hogy kevés tudni, s félni…
Újra kellene tanulni
talpon maradni, s élni!
Én álmodom
még száz fokon,
köröttem hűlt ki minden,
és nem mozdul a végtelen,
mindaz, amiben hittem.

Aranyosi Ervin © 2021.10.21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Legyen a világod örömöd forrása!


Aranyosi Ervin: Legyen a világod örömöd forrása!

Énekelj úgy, mintha mindenki csodálna!
Táncolj, mintha álmod, valósággá válna!
Mosolyogj és érezd, csodás a világod,
minden örömödet a mában találod!
A világ csak érted válik jobbá, szebbé,
és minden barátod csakis azt szeretné,
hogy a mosolyodat, nevetésed lássa!
Legyen a világod örömöd forrása!

Szereteted szórjad, nyújts másoknak vigaszt!
Emelj elesettet, támogasd az igazt!
Mosolyod másokon hagyd, hogy megjelenjen,
legyél te a remény élő jelenedben!
A világ hadd váljon tőled jobbá, szebbé,
az emberek szíve érzőn, szeretetté!
Kerüljön arcodra lelked ragyogása,
legyél a világnak az öröm forrása!

Aranyosi Ervin © 2021.10.12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva