Aranyosi Ervin versei

Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?

Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.

Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
M’ért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.

Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földdé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!

Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
- tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.

Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…

Volt egyszer egy fiú, – rossz szokással áldott.
Mindig kötözködött, mindenkit megbántott.
Mindent jobban tudott, mint a földön bárki.
Hogy mást meg ne bántson, nem tudta megállni.
Folyton veszekedett, szinte sportból tette.
Nem csoda, hogy ezért, senki sem szerette.
Egy szép napon aztán így szólott az apja:
- A világ zordságod igencsak unhatja.
Itt van egy zacskó szög, ha türelmed veszted,
ha megbántasz bárkit, ezután majd ezt tedd:
Menj a kerítéshez, fogj egy apró szeget,
Vezesd le a dühöd, mi bentről feszeget.
A nap végén aztán számold meg, hogy hányszor
borult el az elméd, a mások “bajától”.
Úgy is történt aztán, s a fiú megtette,
Minden újabb bántást, szögelés követte.
Első nap harminchét volt a szegek száma,
mit a fiú bevert a kerítés fába.
Elszégyellte magát, ilyen nagy szám láttán,
s uralkodni kezdett indulatosságán.
Napról napra csökkent a szeg mennyisége,
az volt csak a kérdés, hogy mikor lesz vége.
Majd eljött egy szép nap a fiú életébe,
mikor nem került sor, új szög beverésre.
Megkereste apját, büszkén elmesélte:
- Nem került újabb szög ma a kerítésbe.
És az apja így szólt: mától másképp tegyed,
ha nem voltál dühös, húzzál ki egy szeget.
Elszálltak a napok, szélnél sebesebben,
s láss csodát a szegek is elfogytak csendben.
Azután a fiú apja elé állott.
Lelke lenyugodva nézte a világot.
- És a kerítéshez kiballag az apja,
fia büszkeséggel művét megmutatja!
- Édes fiam, – mondja apa a  fiának,
Amit eddig tettél előnyödre válhat.
Szépen viselkedtél, tanultál belőle,
tudom nem volt könnyű, s nem szöktél előle.
De nézd a kerítést, mennyi lyuk borítja?
Az emberek lelkét pont így nyomorítja,
minden veszekedés, minden düh és bánat
nyomot hagy másokban, s bár van rá bocsánat,
az okozott sebek, mind-mind megmaradnak.
Ne bánts szavakkal se! – Jegyezd meg magadnak!
Változz előnyödre, tárd ki tiszta lelked,
válj olyan emberré, kit mások szeretnek.
Mert ha így folytatod, lesz majd sok barátod,
szeretni is könnyebb, egyszer majd belátod!

Boldog az ember, akinek célja van.
A “szerencsétlen” meg toporog céltalan.
Helyét e földön sehogy sem lelé.
Tűzz hát ki mindig célt magad elé.

Sose félj attól: túl nagy, amire vágysz.
A hegycsúcs messze, de mikor nekivágsz,
minden lépéssel egyre közelebb…
ha van egy célod, már van egy mágnesed.

Sarkaljon mindig ötlet, gondolat,
higgy önmagadban, sose hagyd el magad!
Amíg a célod szemed előtt lebeg,
legyőzni téged sehogyan sem lehet.

Élet ott van, ahol Isten,
Isten nélkül élet nincsen.
Ha Őt, egyszer nem találod,
akkor eljött a halálod…
Elhagyod a földi tested,
bár lélekként ezt kerested.
Élőként pedig a módját:
más emberek, miképp hordják?
Porhüvelyünk mégsem játék,
inkább isteni ajándék.
Ha teheted, ápold, óvjad,
hogyha lehet hosszan hordjad!

Nevess, kacagj, legyél vidám!
- Az élet szép dolog.
Kiket kerül a csüggedés,
gyakrabban boldogok.
Ne bénítson a félelem,
ne bőszítsen harag.
Csak járd az utad csendesen,
mint égen, fenn a Nap.
Lelkedet béke hassa át,
áradjon víg derűd,
szíved szeressen igazán,
- s keresd az egyszerűt.
Ne lásd a hírt, mely szomorít!
- A természet csodás!
Legyen a napi programod
az ébren álmodás.
Figyeld szavad, s miről beszélsz,
valósággá lehet.
Mert teremthet a józan ész,
s a kínzó képzelet.
Tudatosan, jelenben élj,
merj álmodni nagyot!
Gondolhatsz jót és rosszat is,
- pontosan azt kapod.
Amitől félsz, az szembe jön,
el nem kerülheted.
A szerencse rád mosolyog,
ha azon jár eszed.
Gondold hát végig, s mosolyogj,
kacagj, legyél vidám!
Ezt ajánlom, de ez bizony
csak az én teóriám…

Volt egyszer egy csoport béka,
béka ősök ivadéka.
Akik versenyezni kezdtek,
magas tornyot célba vettek.
Sok-sok néző gyűlt itt össze,
a békákat ösztönözve,
biztatva fakadtak dalra:
- Hajrá békák, fel a falra!
És a békák egyre másztak,
közben nem is tétováztak,
Ám sok néző, – s egyre többen,
szörnyülködik, meg is döbben,
nem hiszi, hogy sikerülhet,
egy béka is felkerülhet.
Ilyeneket mondogattak.
- Milyen magas, milyen vastag!
- Egy sem ér a tetejére!
- Csak ne essen a fejére!
- Már itt lent lehetett tudni,
bíz egyik sem fog feljutni!
- Nem sikerül, meglátjátok!
- Beteljesül, mint az átok.
S lám a küzdők, kik hallották,
lemaradtak, mind feladták.
Már csak egy van, aki mászik,
nincs ellenfél, nincsen másik.
S lám felért a csúcsra végre,
nevét felírják az “égre”.
S mikor lejött a toronyból,
a sok néző mind, ott tombol.
Ünneplik a bajnok tettét,
s a titkáról megkérdezték:
- Hogy volt képes, e nagy tettre?
De Ő sajnos nem értette,
mert mint kiderült, a bajnok
egyik fülére sem hallott.

Elmondom a tanulságot:
- Ha rám figyelsz meg nem bánod.
Az életben az a lényeg,
hogyan motiválnak téged.
Sose hallgass mindazokra,
kik szerint nem viszed sokra!
Negatívok, pesszimisták,
szerencsédet rég “leírták’,
kigúnyolják legszebb álmod,
- mert ha nem, hát megcsinálod!
Reményeid porba ássák,
hogy a lógó orrod lássák.
Fontos a szavak varázsa,
mert a képzelet parázsa,
lángra gyújthat és a fénye,
megmutatja, hogyan kéne!
Légy hát mindig optimista,
legyen vágyaidról lista,
S ha valaki gátol téged,
tetess inkább süketséget.
Váltsd valóra minden álmod,
hidd el nekem, megcsinálod!

Rád köszönt az este, elmúlt kilenc óra.
Szeretettel várunk meditációra.
Csendesítsd le elméd, ülj csak le egy székre,
fordítsd figyelmedet, a földkerekségre.
Támaszd meg a hátad, lazítsd el a tested,
érezd a nyugalmat, – ma pont ezt kerested.
Lélegezz mélyeket, szíved nyugodtan ver,
ugyanezt teszi most néhány ezer ember
szerte a világon, – fény templomot épít
Szeretet lángja kél a földtől az égig.
Föld körüli háló, szeretettől izzik,
ezért fohászkodik, aki bennünk bízik.
Apró fények gyúlnak, cseppnyi, pici lángok,
szeretettel veszik körbe a világot.
Több ezer apró láng, fénysugárrá nőve,
fényoszloppá válik, a földön körbe-körbe.

Látod a Földbolygót, – oly messziről nézed,
szemed befogadja szinte az egészet.
Csodás kékes-zöldben, s barna színben látod,
apró fények veszik körül a világot.
Fehér, tiszta lángjuk szikrázón világít,
amitől a bolygónk fényesebbé válik.
S egyre fényesebb lesz ahogy meditálunk,
s látjuk auráját, s részeivé válunk.
Nő az energiánk, összeforrunk eggyé,
szeretet kovácsol kritikus tömeggé!
Végig fut a hálón, fellángol az égre,
Új ember tudatot, békét hozva létre.
Így rezeg a háló, a Földet körül véve,
megújult világot, szebbet hoz helyébe.

Eljött hát az idő, mentsük meg világunk!
Kell, hogy a teremtés részeivé váljunk!
Te rád is szükség van, – vagy, a világ része!
Csak veled lesz teljes, holnapunk egésze.
Mert benned is lobog a szeretet lángja,
s aki velünk tart most, tudja, meg nem bánja.
Érezd, hogy fontos vagy, rád is nagy szükség lesz,
szeretet lángunkkal csodát viszünk véghez.
Küldd el hát szívednek minden szeretetét,
gyógyítsa a Földet, áradjon szerteszét.
Érezd a válaszát, mely szívedben lüktet,
s boldoggá varázsol majd mindegyikünket.

Lásd most magad előtt szeretett Földünket.
Neki köszönhetjük csodás életünket.
Lásd a szárazföldet, az óceánt körötte,
tengert és folyókat, mely keresztül szőtte.
Ahogy mindezt látod érezz tiszteletet,
Nyisd meg a világnak szerető szívedet.
Tisztelet érzését küldd növénynek, fának,
földtakaró fűnek, illatos virágnak.
Szeretet érzését küldd minden állatnak,
akik vadon élnek, s akik veled laknak.
Lásd a mozgásukat, lásd bennük a szépet,
vetíts magad elé róluk kedves képet.

Képzeleted fényét az emberre irányítsd,
szeretet sugárral, most rájuk világíts!
Közvetítsd feléjük szíved szeretetét,
érezzék a család szeretet-melegét!
Küldd el nevetésed, fakadjanak dalra,
kezdjenek víg táncba, kart öltsenek karba.
Küldd el ölelésed, simogasd meg Őket,
segítsd fel a földről a most még csüggedőket.
Járja át lelküket harmónia béke!
Öröm üzenetek szálljanak az égre.
Gyújts szeretetgyertyát, teremts boldogságot,
szeretettel öleld az egész világot.

Mikor lent jársz a téren,
nézd a gyerekek arcát.
Homokvárat, ha épít,
egyik sem vívja harcát.
Alkotás örömétől
szellemül át a lélek.
A gyerekek, ha tehetnék,
csak jót teremtenének.

Mikor lent jársz a téren,
tekints pár idős arcra.
A bölcs öreg szemekben,
nem találsz dühre, harcra.
Az élet viharán túl,
lenyugszik már az ember,
s látni tudja a szépet,
miért harcolni nem kell.

Mikor lent jársz a téren,
legyél hát gyermek újra,
kíváncsiságod győzzön,
s vágyjál a szépre, s újra.
Az élet bölcsessége,
legyen már meg szívedben.
Mikor lent jársz a téren,
hagyd, hogy a szív vezessen….

Fogyatékkal élnek. Ne hidd azt hogy mások!
Önzetlen szeretnek, mint az óvódások.
Próbálj te is nekik szeretetet adni,
ha tiszta a lelked, könnyebb elfogadni.
Ne az észre hallgass, inkább a szívedre!
Nem élhetnek Ők sem, köztünk, számkivetve.
Fogadjuk el Őket, vegyük emberszámba,
mert közénk születtek, ebbe a világba.
Isten gyermekei, s cipelik a terhet,
amit magunkfajta tán nem is cipelhet.
Nehéz feladatot rótt rájuk az élet,
mégsem várnak többet: erőt, emberséget.

Merre megy az utam? Válaszúthoz értem.
Lerogytam a földre, s teremtőmet kértem,
segítsen dönteni, melyiket válasszam,
rosszat elkerülve, csak a szépet kapjam.
S szólott az Úr hozzám: – Nincsen rossz döntésed,
csak ha teendőid, büntetésnek érzed.
Minden út feladat, amit el kell végezz!
Rajtad áll, hogy hogyan jutsz el a végéhez.
Gyötrelmeken mész át, ameddig megéled,
vagy új, nagy kalandok történnek meg véled?
Minden benned dől el, válaszd, ami tetszik:
a keserű “megfagy”, a bátor “felmelegszik”!
Az utad nagy kaland, élvezz minden percet!
Szolgáld mindazokat, kik téged szeretnek.
Szolgáld azokat is, akik másképp élnek,
kik az árnyékuktól, s önmaguktól félnek.
Járj be minden utat, s a végén meglátod,
csodák szegélyezik az egész világod.