Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A magyarok fénylő sorsa…


Aranyosi Ervin: A magyarok fénylő sorsa…

Gyönyörű zöld a világunk,
élhetnénk hát szebben, jobban,
a magyarok fénylő sorsa
ott ragyog a csillagokban.
De csak együtt, összefogva,
lehet nemzet a magyar,
nem rettegve, nem nyafogva,
ha tudja, hogy mit akar!

Ha csak félve, megvezetve
éli nap-nap életét,
elfogadja más népeknek
reá mért ítéletét.
Önállókká kéne válnunk,
élni együtt, szabadon,
igazságunkat teremtve:
– Hadd fogjanak szavadon!

Csak a béke a megoldás,
háborúzni nincs okunk,
de a drága magyar földhöz,
csak is nekünk van jogunk!
Mindenhez, mi rajta termett,
a népünknek van joga,
de a magyar értékekre,
idegennek fáj foga!

Vissza kell hát végre venni,
amit eddig ellopott,
saját kézbe kéne vennünk
a jussunkhoz, a jogot!
Kiállni az igazunkért,
békésen teremteni!
Saját földünk sorsa felett,
nekünk kéne dönteni.

A magyarok fénylő sorsa,
ne csak szóbeszéd legyen,
kapjuk vissza, mi a miénk,
és ez boldoggá tegyen!
Legyen végre egy nemzetté
összetartón a magyar,
legyen sorsa újra fényes,
mert boldogulni akar!

Aranyosi Ervin © 2022-06-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Életre születtünk


Aranyosi Ervin: Életre születtünk

Miről szól az élet,
s miről kéne szóljon?
Azért jön a lélek,
hogy élőn haldokoljon?
Törvény szabta rácsok
vesznek minket körül.
A rabszolgaságot
kaptuk csak örökül?

Tényleg azért jöttünk,
születtünk e Földre,
befogadja testünk
egy sírhant örökre?
A kétség uraljon,
hazugság, sötétség,
nevünket gonoszok
egy fejfára véssék?

Világban bolyongó,
árva lelkek vagyunk?
Egy helyben toporgunk,
s azt hisszük haladunk?
Terjesztjük az új kórt,
a szeretetlenséget,
és a sötétségnek
sosem vetünk véget!

Másokat okolunk,
mert nem tanítottak?
Szemet a világra
fel sosem nyitottak!
De ugyanazt tesszük,
hiszen ezt tanultuk,
feledésbe is megy
ezért hősi múltunk!

Rá kellene jönnünk,
miről szól az élet,
rendbe kéne tennünk
végre az egészet!
Tovább kéne adnunk,
szeretettel másnak,
életre születünk,
s nem az elmúlásnak!

Aranyosi Ervin © 2022-05-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A nemzetközi sajtószabadság napján


Aranyosi Ervin: A nemzetközi sajtószabadság napján

A szabad sajtó napja van ma,
ami nem is létezik!
Bár az ember igazságra,
s jó hírekre éhezik!
Az igazság szabaddá tesz,
a hazugság megvezet,
hiányzik a hatalomból
az emberi szeretet!

Médiában nem találod
az igazság magvakat,
így az emberek nagy része,
sohasem lehet szabad!
Botorkál a sűrű ködben,
valóságát sem leli,
hazug hír a lelki étke,
s útvesztőkkel van teli!

Hazugság az aranyborjú,
s te hiszed, imádni kell?
A hatalom a népekkel,
ilyen módon bánik el!
Bárcsak nyitná minden ember
igazságra a szemét,
bárcsak tudná még használni
józan paraszti eszét.

Nem tudnának megetetni
hír-moslékkal sohasem,
nem tudnának megosztani,
végre egy lennél velem!
Végre nemzet is lehetnénk,
s nem nyögnénk a rabigát,
végre emberré nevelné,
minden ember a fiát!

Nem az idegent szolgálnánk,
élnénk emberségesen,
felemelve szép hazánkat,
újra szép és nagy legyen!
A sajtó meg igazságot,
és jóságot hirdetne,
valós lenne a média,
s igazi a hír benne!

Aranyosi Ervin © 2022-05-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Letértünk utunkról


Aranyosi Ervin: Letértünk utunkról

Kínoznak bántva, szüntelen,
a hazug szó lelkembe mar,
csak annak fáj, ki bűntelen,
aki felébredni akar.
Mért erről szól az életünk,
én nem pont ezt terveztem el,
mondd mért packáznak még velünk,
ki az, ki szembeszállni mer?

Nem írhatják át holnapom,
nem ölhetik meg a reményt,
üvöltöm, ki kell mondanom,
hogy nem hagyom a röpke fényt
kialudni, nem engedem,
s a szenvedés is véget ér.
Legyen a lét most több velem,
megharcolok az életért!

Meg kell kapnom, mindazt mi jár,
azért születtem le ide,
atyám a mennybe visszavár,
de mit vihetnék elibe?
Mondjam, hogy jaj, elbuktam én,
legyőzött önző hatalom,
hogy kihűlt bennem a remény,
s a jussomat mind feladom?

Hadd sírjon ősök szelleme,
hogy az utód ilyen silány,
nincs tartása, se jelleme,
s becsapta néhány rút zsivány.
Lelke, ha lázad legbelül,
csak önmagának árt vele,
az ősi láng lassan kihűl.
A büszkeségem hal bele?

Ugyan barátom, mely világ
hozza e rút törvényeket,
élősködő foga, mi rág,
s nem találsz itt észérveket!
Érdek mentén hoznak jogot,
s közben egy nemzet süllyed el,
az áruló, képzel nagyot,
s a léttel szembeszállni mer.

Vállunkon állva megtapos,
gyűjti közben a kincseit,
csendben vagyunk, pofánk lapos,
s hordjuk a bűn bilincseit.
Mi ez a játék emberek,
mi csak gyenge bábuk vagyunk?
S fél ujjal hanyatt döntenek,
mind eldőlünk, majd meghalunk.

Végignézzük csak csendesen,
hogy ez a sors vár itt reánk?
Nem akarjuk, hogy rend legyen,
s elégettük a glóriánk!
Isten maga is elveszett,
s veszni hagyná sok gyermekét?
Kiszállunk, s majd ő elvezet,
nem illik ránk a földi lét?

De akkor mért kellett nekünk,
mire volt jó ez az egész,
mit ért megkínzott életünk,
ha csúfos süllyesztőbe vész?
Ébredeznünk nem ártana,
az élet így nem múlhat el,
egy egész nemzet álma ma,
posvány mocsárban süllyed el.

Naponta várjuk a csodát,
az ég alján az új jelet,
hogy gondolnak ránk odaát,
s a holnap mégis jobb lehet?
Vagy újra várunk messiást,
ki helyettünk, s értünk kiáll,
s addig folytatjuk a sírást?
Emberré kéne érni már!

Támasszuk fel az ősöket,
lelkünkben itt lehessenek!
A szeretet erős szövet,
mutassuk, hadd kövessenek!
Istentől kapott értelem,
emeljen a helyünkre fel,
hogy jövőnk újra szép legyen,
mit minden magyar ünnepel!

Aranyosi Ervin © 2022-04-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szabadság sejtek


Aranyosi Ervin: Szabadság sejtek

Szabadság sejtek – apró kis csoportok –
olyanok, mint az elvetett magok,
hol újjáépülhet a szép világunk,
hol újra érzem, hogy szabad vagyok!

Hol tőlem, s tőlünk függ a jövő léte,
hol mi teremtünk békés holnapot,
és nem várunk rá, elmegyünk elébe,
mert teremtők vagyunk, s MAGyarok!

Alulról építünk egy új világot,
egy támogatót, egységbe hívót,
és begyógyítjuk, min a féreg rágott,
és nem rágódunk azon, ami volt!

De összefogva sejteket szövetté,
hogy épülhessen élő szerv veled,
hogy sok kis csoport váljon egy nemzetté,
mely úgy épül fel, mint a szervezet.

Tán azt hitted, mindent az agy vezérel,
de tévedés, hisz programozva van,
s ha külső erő az észhez nem ér el,
a lélek nyelvén szólhat boldogan.

Ne adj erőt a ma hatalmasoknak,
hogy ne uralhassák a lelkedet!
Fordíts hátat a rabszolga tanoknak,
s legyen a lét gazdagabb veled!

Legyél egy csepp a jövő-óceánban,
egy pohár víz, mely szomjúságot olt,
s a sok pohár víz képes folyni bátran,
békés mederben, alkotva folyót.

Egy új világot építsünk, de szebbet,
hol egyenlők és boldogok vagyunk,
borítsuk fel a reánk váró trendet,
és minket szolgáljon a bölcs agyunk!

Legyen kiskert, családi gazdaságok,
kis közösségek, összetartozók,
akikre nem tud lesújtani az átok,
mert teremtésre használják a szót!

Ősi tudással felvértezve végre,
együtt, egymásért lépünk és teszünk,
és közösségben felírjuk az égre,
jövőnk bölcsője lesz a nemzetünk!

Aranyosi Ervin © 2022.03.25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hiábavalóság a valóság?


Aranyosi Ervin: Hiábavalóság a valóság?

Talán tudatlannak kellene már lennem,
a hiábavalóság lázadozik bennem!
Alvó lelkek járnak szerte a világban,
tehetetlenségben, ócska hazugságban.
Múltunk összezúzták, jövőképünk nincsen,
keresnénk az utat, de nincs ki segítsen.
Álmokat kergetve mind-mind eltévedtünk,
sötétség visszhangja köszön vissza bennünk.
Nem tudjuk kik vagyunk, azt se, honnan jöttünk,
idegen hatalmak döntenek fölöttünk.
Reményünk elveszett, látva, hogy legyőztek,
magunkra húzhatjuk árva szemfedőnket.

Ha minden hazugság, akkor a lét csapda,
nem bízhatsz senkiben, csupán önmagadban?
Vagy tán magadban sem, ezért nem teremthetsz,
s nem találhatsz utat az isteni rendhez?
Kihalt a szeretet, ami van az látszat,
hagyták belekóstolj, aztán megaláztak.
Itt-ott ki tud nőni pár virág a földből,
apró remény szikrák a ködös jövőből.
Aztán elhervadnak, nincs kedved locsolni,
nincs mondanivalód, nincs is kihez szólni,
csak tengődsz a világ kietlen tengerén,
ócska ladikodba nem juthat be a fény.

Hiába a tudás, ha nem is használod,
ha megszületsz, tanulsz, s várod a halálod.
Ha tudatlanságot adsz az utókornak,
ahol a naptárban nincs tegnap, se holnap!
S lám, a mai napot is üresen hagyod,
csak saját szívedben tőrödet forgatod.
Elméd a tudással őrületbe kerget,
s nem érted, ha nincs bűn, mért kell vezekelned?
Tényleg, ilyen sorsot írtunk mi magunknak,
minden jótettünkért folyton belénk rúgnak?
Terelnek, mint birkát a vágóhíd felé,
s akad, aki ebben még örömét lelé?

Talán tudatlannak kéne tényleg lennem?
Vagy a tudásommal poklomat teremtem?
El kellene bújnom ebből a világból,
ha már elegem van a sok hazugságból?
Ti hogy vagytok vele, akik csendben tűrtök,
még most sem halljátok, fületeken ültök?
Jön a végítélet, tűnjetek el szépen,
olvadjatok porrá a pokol tüzében!
Hiszen itt a pokol, ebben az életben,
s várjuk, hogy a fátyol szemünkről lelebben,
s visszakapunk végre reményt, igazságot,
s élhetővé tesszük újra a világot!

Eljött, itt az idő, nincs már mire várni,
ne hagyjuk magunkat folyton megalázni!
Lépjél ki a sorból és tegyél magadért,
hiszen körülötted annyi sok magyar él,
ki MAG-nak született, s a kikelést várja,
napi harcaiban kanosszáját járja.
A keresztjét hordja, s nincsen ébredése,
s nem tudja félelme vajon tévedése?
Látod, hogy a világ így már tarthatatlan?
Rossz felé változik, s lassan lakhatatlan!
A lelkek nagy része meg van már vezetve,
félelemben szorong, mert nincsen szeretve.

Az ember, csordában, bús barommá válik,
húzza ezt az igát, akár mindhalálig.
Értelmetlen erők döntenek felette,
a saját értelmét, félelme megette.
De tán van még remény, pislákol a lángja,
hogy az ember célját újra megtalálja.
Nem kell az erőszak, lélekkel teremtsünk,
az élet dallama visszhangozzon bennünk!
Piciben kezdjük el, mint elvetett magok:
– Szélnek ellenállok, kihajtok, maradok!
Keresek oly társat, aki szabad lenne,
közös lét reményét megláthatom benne!

Apró közösségek, hadd jöjjenek létre,
és nem kell vezető, ne álljon az élre!
Alulról és együtt tudunk nagyra nőni,
együtt és egymásért, a jövővel törődni!
Mindent megtermelni, egymással megosztva,
nem a hasznot lesni, s nem pályázni posztra!
Fel kell élesztenünk a szeretet-lángot,
csak így menthetjük meg ezt a szép világot!
Mert a tudományból nem virágzik élet,
az önző gazdagság zsoldos-nyakörvvé lett!
A pénz lett a póráz, fizetett eb nyakán,
egy technokrata kor, elfajult hajnalán…

A valóságunkat nem kéne temetnünk,
csupán visszalépnünk, a jóba visszamennünk!
Lerázni magunkról a félelem láncát,
hatalom ördöge, ne járhassa táncát!
Ne pusztítson tovább, legyen saját helyünk,
ahol hazugságtól nem zúg majd a fejünk!
Ahol közösségben, egymást felemelve,
újra visszatérhet az élet értelme.
Ahol van jövőkép, ahol élet terem,
ahol nincsen kolonc, az élő emberen.
Csak teszi a dolgát, együtt, összefogva,
s nem csak sorsát szidja sírva, haldokolva!

Ne legyen az élet hiábavalóság,
hol a hazugságot az emberbe oltják,
hol kreált betegség rémít egy világot,
ahol mint a magot, szórnak hazugságot!
Távoli hatalom ne uraljon többet,
ne érezzük tovább éltünket börtönnek!
Kövessük a példát, mit régmúltunk adott,
s legyünk újra eggyé, nemzetté, Magyarok!
Ha mind visszatérünk a régi mederbe,
élhetjük a létet, egymást ünnepelve!

Aranyosi Ervin © 2022.03.24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Magyar legény…


Aranyosi Ervin: Magyar legény…

Magyar vagyok, ha rám nézel,
láthatod, hogy ki vagyok!
Ha magyar vagy, te is érzed,
magyar lelkünk kiragyog!
Minden este ezt tükrözik
odafenn a csillagok.
Kételkedni nemzetemben,
senki fiát, nem hagyok!

Magyar vagyok, magyar földön
eszem magyar kenyeret,
barátsággal köszöntelek,
nyújtsd ide a tenyered!
Nemzeti szín szalagom van,
az díszíti kalapom,
de a lelkem is színmagyar,
senkinek el nem adom!

Magyar vagyok, tiszta szívvel,
őrzöm magyarságomat!
Testvéreim lakják körben,
megnyirbált országomat!
Testvéreink veszik körbe,
s a magyar nyelv összeköt,
egykor egy hazában éltünk,
magyar szívünk összenőtt!

Hej, de jó lenne, ha újra
egy nép lenne a magyar,
s az történne a hazánkban,
amit a nemzet akar!
Békességben mind megférnénk,
mint égen a csillagok,
mindig büszkén mondhatnám el:
– Én is egy magyar vagyok!

Magyar legény, igaz hitű,
magyar anya gyermeke,
s nem is az lenne a fontos,
hogy a sok pénz felvet-e?
Sokkal inkább, hogy a magyar
összefogva boldogul,
mert lelkébe a bátorság,
s nem a félelem szorul.

Magyar vagyok, tiszta lélek,
magyar nyelvem éltetem.
Gondolataim teremtik,
nap, mint nap az életem!
Szavaimmal teremtem meg
jövőmet és sorsomat,
nem vagyok az, ki gonosznak,
alázattal szót fogad!

Magyar vagyok, s ha rám nézel,
ha magyar vagy büszke vagy!
Van okunk a büszkeségre,
történelmünk tükre nagy!
Csak a homály eltakarja,
mert más, irigy nemzetek
foga fáj kies hazánkra,
s várja mikor nem leszek.

Ha magyar vagy fordíts sorsot,
emeld fel a népedet,
szép hazánkban élhessünk már
boldog, békés életet!
Az, aki nem minket szolgál,
hagyja el e szép hazát,
a magyarság hadd élje meg
békéjét és igazát!

Aranyosi Ervin © 2022.03.22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Magyar fohász


Aranyosi Ervin: Magyar fohász

Áldj meg a békéddel, drága jó Istenem,
engedd, hogy világom, legyen jobb hely velem!
Engedd hogy az ember tiszta létét élje,
hazugság mocsarát, fényedre cserélje.
Áldd meg a világot a szereteteddel,
tetteinek súlyát cipelje az ember!
Ki terhet magának sohasem teremtett,
hadd élje békéjét, az isteni rendet!

Nagyboldog asszonyunk hozzád szól fohászom,
segítsd meg népedet, gödréből kimásszon!
Segíts rendbe tenni édes jó hazánkat,
kerülje hajlékunk büntető gyalázat!
Add vissza a reményt hitetlen szívünkbe,
s hadd legyen szép hazánk tiszta lelked tükre!
Gyújtsd meg a lelkünkben a szereteted lángját,
hogy a magyarok mind, csak egymást szolgálják!

Drága jó Istenem, küldd le angyalaid,
mind, ki világunkon, vágyad szerint javít!
Segítsd gyermekeid, kiket teremtettél,
kiket felruháztál, fiaiddá szerettél!
Küldj békét hazánkra, felemelő létet,
összetartozásról szólhasson az élet!
Tanítsd őket élni, jóságot teremtve,
éljenek egymással testvérként szeretve!

Nagyboldog asszonyunk, életünk adója,
engedd, hogy a lelkünk hálánkat lerója!
Védelmezd nemzetünk, ahogy mindig tetted,
fiaid bőséggel, jósággal etetted.
Adj termékenységet földnek és nemzetnek,
áldott fiaidnak, összes gyermekednek!
Elvetett magunkat engedd, hogy kikeljen,
bőséget, aratást népünk újra leljen!

Legyen újra nemzet, emeld fel a népünk,
őseink nyomában, helyes útra lépjünk!
Hadd váljunk igazzá, újra tisztán lássunk,
saját Istenünkhöz most visszataláljunk!
Áldj meg a békéddel, drága jó Istenünk,
s érezzük, hogy te is, újra egy vagy velünk!
Emeld fel népedet, tedd jóvá a magyart,
kérünk, világunkat jobbá tenni akard!

Aranyosi Ervin © 2022.03.20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ünnep és rontás (Március 15-ére)


Aranyosi Ervin: Ünnep és rontás
(Március 15-ére)

Szabadság? Még mindig várat magára!
Hány magyar élete lesz még az ára?
Őseink, hőseink kiálltak érte,
s mentek a hitükkel a csatatérre!

Százhetvennégy év, s ma ugyanott tartunk,
idegen nációk hatalma rajtunk,
az élősködőik uralnak minket,
árulók osztják szét értékeinket.

Töröktől megvédtük vén Európát,
vérünket ontottuk, s a megvédett jól járt,
hálából ezért a nyakunkra ültek,
meggyengült hazánkban fölénk kerültek.

Drága szabadság, még váratsz magadra,
hiába zendített Petőfi dalra,
mára a nemzetet szét darabolták,
megosztó vérszívók széjjelrabolták!

Ameddig hisszük, hogy van választásunk,
addig a nemzetnek újabb sírt ásunk.
Megosztó pártok ülnek nyakunkon,
s nem segíthetünk saját magunkon.

Itt van a háború, szavakkal vívják,
népünket médián át megvakítják!
Nem képes tenni már saját magáért,
nem képes kiállni a MAGYAR hazáért!

Mindenkin segít, csak önmagán nem tud,
a magyar éhező ételhez nem jut.
Idegent etetünk, s ünnepünk sincsen,
már nem is rágódunk a megunt bilincsen.

Élhetetlenné vált mára a nemzet,
s uralja az, kit tán a sátán nemzett!
Magyarok Istene esküdtünk néked,
s mégis csak rabságot hozott az élet!

A szabadságunk még várat magára,
s mert mi is várunk, hát nagy lesz az ára!
Március ifjai, így akartátok?
Idegen kezekben legyen hazátok?

Aranyosi Ervin © 2022.03.14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Újjászületésünk!


Aranyosi Ervin: Újjászületésünk!

Bárcsak rozsda marna
minden egyes fegyvert,
amivel az ördög
minden élőt megvert!
Minden ártó dolog
eltűnne a Földről,
s talán elkezdhetnénk
létünket elölről!
Bárcsak minden ember
végre észhez térne,
a világmindenség
igazságot mérne!
Békében az ember
egymást kézen fogva,
élhető jövőért
összemosolyogna!
Bárcsak a világunk
élhető hely lenne,
természet és ember
megférhetne benne!
Élhetnénk boldogan,
élhetnénk vidáman,
egy szép, emberséges
mennyei világban!

Aranyosi Ervin © 2022.03.10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva