Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Óraátállítás


Aranyosi Ervin: Óraátállítás
(kakas-szó)

Az éj feladatot rótt rád.
Átállítottad az órád?
Ez csak a te feladatod,
én a réginél maradok.

Én mindennap Nappal kelek,
ettől szépek a reggelek.
Reggel hangom kieresztem,
este a tyúkokkal fekszem.

Engem nem egy óra ébreszt,
semmi közöm az egészhez!
Csak az ember képes erre,
mert fütyül a természetre!

Nem figyel a külvilágra,
másik időt számít nyárra,
aztán visszaállít télre,
bajt hoz saját életére.

Azt hiszi, hogy spórol vele,
energiát fektet bele,
s elfelejti, ami fontos:
belső órája nem pontos

Aranyosi Ervin © 2020-03-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Eső és szél ellenére


Aranyosi Ervin: Eső és szél ellenére

Megyek az utcán és nézem,
ahogy csepeg az eső.
Felhők könnyét én átérzem,
lelkem a sírást leső.
Fúj a szél is. Viszi kedvem,
– ázom-fázom szomorún?
Hát a napfény ragyog bennem,
keresztül a bús borún.

Kabátomat szél tépázza,
s azzal vajon mire megy?
Hiszi, lelkem megalázza,
s a napsütés lesz a kegy?
Eső és szél, mit akartok?
Ellopni a kedvemet?
Meglocsoltok, belém martok?
Folyton szomorú legyek?

Lelkemben a Napot őrzöm,
tőle jókedvű vagyok,
inkább derűben időzöm,
s a mosolyom kiragyog.
Feledem a szürkeséget,
napjaimba színt viszek,
eső és szél nem vet véget
annak, amiben hiszek.

Mert, amikor jó a kedvem,
a lelkem is felragyog,
s előcsalogatom menten
felhők mögül a Napot.
Mások arcára is írom
saját fényem, mosolyom,
többé nem lesz okom sírnom,
gond nem ráncol homlokon.

Kinn az utcán eső csepeg?
Fákat cibál most a szél?
Én mégis napfényre lelek,
s lelkem is derűt remél!
Nem hagyom, hogy keserítsen,
hisz világom változó!
Bentről jó kedvre derítsen,
a lelkembe fényt hozó!

Aranyosi Ervin © 2020-02-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mai Sziszifusz

Aranyosi Ervin: Mai Sziszifusz

Válladon a világ sorsa,
de egyedül nem bírod?
Lerogysz inkább és az égnek
bánatodat elsírod.
Nincsen, aki felemeljen,
nincsen aki támogat,
nincsen, aki visszaadja,
elveszített álmodat!

Agyonnyom a sorsod súlya,
s azt hiszed más tette rád!
Nagy teher a lélek búja,
s elvész benne a világ!
Fejedet sem emeled fel,
lábad bámulod csupán,
kiutat nem lel az ember,
míg csak lenéz ostobán!

Nem látod a horizontot,
ahol éppen kel a Nap,
s elhiszed, hogy az a gondod:
szűk ketrecben tartanak!
Hitrendszered börtönében
raboskodsz és nincs erőd,
rossz ripacsként alakítasz
megvezetett szenvedőt.

Ám a lakat kulcsa ott van,
ha felemelnéd fejed,
meglelnéd a csillagokban,
odaírták fel neked!
Lenn a porban nincsen semmi,
ami téged felemel,
ott lent nem tudsz naggyá lenni,
lelked vágyakra sem lel!

Nézz előre, nyisd nagyobbra
mindent látó szemedet,
ugyanaz az ajtód nyitja,
ami eddig vezetett,
csak másképpen kell használni,
börtönt nyit a gondolat,
engedd végre fennen szállni,
eleresztve gondokat.

Ereszd el, mi földre húzott,
tárd ki végre szárnyaid!
Megnyílhat a bűvös ajtó,
mit képzelet tágra nyit!
Képzeleted erejével,
akármi elérhető,
ne a szakadékba bámulj,
mikor hív a hegytető!

Tárd ki lelked ablakát
és engedd végre be a fényt!
Rossz hiteid szórd a tűzbe,
mik megölték a reményt.
Ne hidd el a lehetetlent,
hiszen nem is létezik!
Lakasd jól az éhes lelked,
mely álmokra éhezik!

Válladról a világ sorsát,
dobd le, nem kell hordanod!
Varázsold le börtönödről
az ott tartó lakatot!
Élvezd ki a földi létet,
tedd boldoggá lelkedet,
a világot, terhét hordva,
jobbá tenned nem lehet!

Tedd rendbe a saját léted,
s követni fog a világ!
Kíváncsivá válik mindaz,
aki ismer, aki lát!
Hisz a saját változásod,
másnak is utat mutat,
szebb világba indulhat el
nyomodban majd a tudat!

Légy világod teremtője,
hiszem, többet érdemelsz!
Figyeld lelked, tanulj tőle,
általa szebb létre lelsz.
Figyeld csak meg, a világ is
visszahat és támogat,
elérheted minden vágyad,
oly távoli álmokat.

Nem kell más, csak higgy magadban,
és egyszer csak sikerül,
úgy változik a világod,
ahogy te ott, legbelül!
Nincs szükséged küzdelemre,
célhoz békés út vezet,
és ha önmagadba fordulsz,
a térképet megleled!

Aranyosi Ervin © 2020-02-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Teli a Hold…

Aranyosi Ervin: Teli a Hold

Aranyosi Ervin: Teli a Hold…

Teli a Hold, telis-tele,
Nap öntötte fényét bele,
ám hiába a bőség vágya,
mert csalóka a gazdagsága.
Igaz, a lét kereknek látszik,
ahogy az égen büszkén mászik,
amint a kincsét mutogatja,
miként sikerét learatja.

Peckesen, büszkén jár az égen,
mi ronthatna e büszkeségen,
hisz nincs, aki szemébe mondja,
hogy ő a mindenség bolondja!
Mert Napja nélkül láthatatlan,
sötétben sétál, árnyalakban,
hisz lelke mélyén ő is tudja,
hogy saját fényét csak hazudja.

Kérkedik hát a lopott kinccsel,
magához láncolja bilincsel,
amíg egy felhő tolvaj karja,
ellopja, sandán eltakarja.
Olyankor sír, hiszen magányos.
A kérkedés gyakran magányt hoz,
mégis e kincs a mindene…
Saját fényt adni illene!

Ám kit a fény így elvakít,
ki csak szerepet alakít,
aki nem képes szívből adni,
nem tud elégedett maradni.
Kráterei sötéttel teltek,
nem nyílnak rajta pompás kertek,
felhő mögött csak fénytelen,
s az élete reménytelen.

Üres fénnyel telik világa,
lelke nem borulhat virágba…
Nagy úr a Hold, lenézi Földünk,
ahol mi élünk, fészkelődünk,
s képesek vagyunk egymást szolgálni,
s ha kell javulni, jobbá válni.
Szeretet-ruhánk másokra adni,
s a hálát érte elfogadni.

Aranyosi Ervin © 2019-10-15.
A vers megosztása, másolása, csak a vers előtt a szerző nevével és a vers címével, valamint a versszakok megtartásával együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
!

By

Aranyosi Ervin: Az idő tündére

Aranyosi Ervin: Az idő tündére
Hartman Anikó rajza

Aranyosi Ervin: Az idő tündére

Jaj, néha nekem sincs elég időm,
lefékezném a múló perceket.
Kapkodok hát, mert sok a teendőm,
s bezsúfolni egy napba nem lehet.
Mikor napom csak a munkáról szól,
szeretnék gyorsan végezni vele.
Az idő tündére azonnal válaszol:
– Nem férhet minden egy napba bele!
– De, jó tündérem, kell, hogy kész legyek,
– amit tehetsz, azt holnapra ne hagyd! –
ki tudja, holnap világgá megyek,
s akkor a dolgom majd kire marad?

És szólt a tündér: – Adok én időt,
csak tedd a dolgod, s várd a holnapot!
Bennem a vágy most óriásra nőtt,
hogy mindenhez elég időt kapok…
– Bár felgyorsult, s az idő szinte száll,
cserébe kapsz majd hosszabb életet,
s hiába futsz, a cél messzebbre vár,
később éled meg öregségedet.
– Jaj tündérem, mondd nem lehetne azt,
hogy lelassuljon inkább az idő?
Hisz felgyorsítva nem lelek vigaszt,
s az élet terhe rajtam egyre nő.

– Gyorsul a Föld, és meg nem állhatunk,
gyorsabban száll a Föld körül a Nap.
Az út adott, és ki nem szállhatunk,
ezért lett gyorsabb minden pillanat.
Csak tedd a dolgod, ami belefér,
nem kell naponta világot váltani.
Nyugodj le végre, lassíts le ezért,
egy kis lazítás nem fog ártani!
Tégy annyit csak, mit feltétlen muszáj,
ne törje fel szerszám a tenyered!
Miközben majd a gyors idő elszáll,
önmagadban a nyugtot megleled.

Lassíts le hát, hisz rohansz, nem is élsz!
versenyre kelni – idővel – nem lehet!
Nyugtasd magad, egyszer majd célba érsz,
tapasztalj, élj, élvezd az életet!
Álmodj tovább, ott lassabb az idő,
ha akarod, meg is állíthatod!
A tér kitágul, és ott jön a jövő,
álmodd valóra a feladatot!
Ha tovább rohansz, biztos elveszel,
s üresek lesznek dolgos napjaid,
a létből szinte semmit sem élvezel,
a lelked mélyén is üresség lakik.

Ne fuss tehát, csak várd meg önmagad,
tudod, ha kapkodsz, úgyis szétesel.
Ha időt markolsz, semmid sem marad,
hisz tenyeredből, mint víz, szökik el.
Hagyd futni hát, csak bízd rám az időt,
hadd mulasszam, s te ne törődj vele!
Álmodj inkább, álmot, nagyratörőt,
élettarisznyád azzal töltsd tele.
Ne csüggedj hát, találd meg önmagad,
ezért jöttél, hogy csodás dolgot tégy!
A lét értelmét megértsd és megragadd,
s minden időben felhőtlen boldog légy!

Aranyosi Ervin © 2019-09-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével a vers előtt és a versszakok megtartásával együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mosolygós telihold

Aranyosi Ervin: Mosolygós telihold

A Hold kikerekedett
a Nap szeretetétől.
Arca mosolygósabb lett
a ráragyogott fénytől.
Lám, hogy hat a szeretet,
megszépít, varázsol!
Rád is így hat egy mosoly
egy kedves baráttól.

Mért nem szórjuk mosolyunk,
ezerszám naponta?
Csak akkor, ha van okunk,
mert lelkünk ragyogna?
Felemelnénk másokat,
jobb világ lehetne,
mi lenne, ha a szívünk
gyakrabban szeretne?

Mi lenne, ha életünk
szép kerekké válna?
Több fény jutna minekünk,
s az mind visszaszállna?
Miért fösvény a világ?
Miért nem mer adni?
A szíveken ami rág,
mért tud ott maradni?

Szórjuk hát a mosolyunk,
teremtsünk jobb kedvet!
Világunkban így fogunk
megalkotni rendet.
Szeretettől ez a Föld
élhetőbbé válna.
Szórjuk fényünk, mosolyunk
a ma még bús világra!

Lám, a Hold is mosolyog,
Naptól kapott fénytől.
Ragyogjon hát mosolyod,
mától az enyémtől!
Te se tartsd meg, add tovább,
adj belőle bőven,
terjedjen a szeretet
tőled is, meg tőlem!

Aranyosi Ervin © 2019-09-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mikor írok


Aranyosi Ervin: Mikor írok

Mikor írok, Isten bennem.
Lángot gyújt az én szívemben:
– Ne csak önmagamért írjak,
felemelni mást is bírjak.

Nem gondolok semmi másra,
nem halok az elmúlásba,
gondolatot közvetítek,
szebb jövőképet vetítek.

Eszköz vagyok, apró játék,
s maga az írás ajándék,
mit szétszórok, mint a magot,
elismerést ezért kapok…

Mikor írok, csend van bennem,
enged önmagammá lennem.
A szeretet lángját őrzöm,
a lelkekben elidőzöm.

Hiszem, a vers hallhatatlan,
s benne élek láng alakban,
s olvasókban tüzet gyújtok,
felemelek, reményt nyújtok.

Nem rólam szólnak a versek,
szállnak, mikor szárnyra kelnek,
más szívekben fészket raknak,
sugarai fénylő Napnak.

Ha világod szebbnek látod,
amikor szíved kitárod,
mikor versem elér hozzád,
talán jobb időket hoz rád.

Mikor írok, lelkem diktál,
a szó bennem repked, itt száll,
amit kapok továbbadom,
hiszen a szó nagy hatalom.

Mikor írok, szavam teremt,
eléd tárom a végtelent,
melyben fénylőn szeretet él,
ezért kapom, s ezért lettél!

Aranyosi Ervin © 2019-09-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Merengés az őszben


Aranyosi Ervin: Merengés az őszben

Még néhány kedveset mosolyog ránk a Nap,
amíg mosolyogni még ereje marad.
Gyakran, szégyenlősen felhők mögé bújik,
s tán ott is maradna a zord télen túlig.

Mikor látjuk arcát, szívünk átmelegszik,
s akkor ébredünk rá, hogy mennyire tetszik,
ha éltető fényét szórja a világra,
mikor levelet fest bokorra, faágra.

A szeretet fénye árad ránk felőle,
s jobb, ha a szívünkbe elteszünk belőle,
hiszen a jeges szív könnyebben felenged,
ha a napsugárral másik szív melenget.

Szél jön, s erőszakkal tépkedi a fákat,
jeges kezeivel simít minden ágat,
didergő levelek bele is pirulnak,
ahogy hideg kezek a testükhöz nyúlnak.

Megborzong némelyik, de mind útra készül,
általuk a vén ősz színarannyá szépül.
Levelek felszállnak, pillangókká vállnak,
majd a szél dalára, körben táncot járnak.

Gyönyörködünk benne, az ember csak ámul,
csodás színkavalkád, ami elénk tárul.
De nem haldoklás ez, csak az élet része,
s tavasszal megújul a világ egésze.

Addig, itt az idő, lelkünknek pihenni,
kicsit begubózni, pillangóvá lenni,
mire jön a tavasz a csodás kikelet,
újra táncra keljek, szeretettel veled.

Még néhány kedveset mosolyog ránk a Nap,
s érezteti velünk, hogy az idő szalad.
Ám itt van az idő, le kell hogy lassuljunk,
hogy jövőt teremtő merengésbe hulljunk.

Aranyosi Ervin © 2019-09-06
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A nyár emlékei


Aranyosi Ervin: A nyár emlékei

Találtam egy szép levelet,
sőt sokat találtam!
A fák biztos nekem küldték,
gyűjtőjükké váltam.
Nyáron ezek a levelek
láttak annyi szépet,
színeiket szeretettel,
s jóval töltötték meg.
Szétszóródtak lent a földön,
hátha megtalálom,
benne ott él minden emlék,
valóra vált álom.
berakom egy szép, nagy könyvbe,
lepréselem őket,
hiszen télen az értékük
nagyon nagyra nőhet.
Emlékeztetnek a nyárra,
a ragyogó Napra,
a sok vidám, szép emlékű,
kedves pillanatra!

Aranyosi Ervin © 2019-09-03
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A tavi tündér

Hartman Anikó festménye

Aranyosi Ervin: A tavi tündér

Élt egyszer egy tavi tündér
sűrű nádas rejtekén.
Úgy hiszem, hogy néhány jó szót,
most ő róla ejtek én.

Itt élt egész kis korától,
mert szerette a vizet.
Múlt héten volt szülinapja,
betöltötte a tízet!

Iskolába sohasem járt,
mégis írt és olvasott.
Öreg bagoly tanította,
ki a tó mellett lakott.

Minden élőt nagyra becsült,
tisztelte az életet,
és megtanult varázsolni,
mert a lét úgy szép lehet.

Együtt úszott a halakkal,
és kacsákat etetett,
vidrák kölykeivel játszott,
ameddig csak lehetett.

Átsétált az aranyhídon,
mikor földre szállt a Nap,
víz tetején táncot lejtett,
nem süllyedt el, fenn maradt.

A fűzfával dudorászott,
mikor feltámadt a szél,
s meghallgatta a sok hattyú
holdvilágnál mit beszél.

Hallgatta a békák dalát,
tőlük zengett ám a tó,
a sok dalnok, mind elbújik,
hallható, s nem látható.

Jól megtréfált minden horgászt
ki bedobta csaliját,
gumicsizmát, konzervdobozt
foghattak csak, ami járt.

Minden vadászt elaltatott
vadászidény idején,
ne lőhessen vadkacsákat
az a sok lusta legény.

Csupa jóság vezérelte,
szívében a szeretet,
összeszedte éjszakánként
tó partján a szemetet.

Nádasban volt kicsi háza
és ott egyedül lakott,
bárki jött a vendége volt,
nem is tett rá lakatot.

Télen gyakran korcsolyázott,
mikor a tó befagyott,
korcsolyája nyomán csodás,
szép jégrajzokat hagyott.

Kacagott a sirályokkal,
vagy a Nappal nevetett.
Boldog volt a tó is tőle,
hisz tündére lehetett.

Mikor nyáron arra jártam,
találkoztam is vele.
Illendően ráköszöntem,
s vártam, hogy megismer-e,

Jaj, megörült, látszott rajta,
emlékezett még reám,
hiszen tavaly itt tanyáztam,
holdvilágos éjszakán.

Akkor épp nagy tüzet raktam,
hűvös volt az éjszaka,
s megjelent a tüzem mellett,
a tavi tündér maga.

Megkérdezte leülhet-e,
aminek én örültem,
kerestem hát egy kis széket
s a lapját letöröltem.

Épp egy nádsípot faragtam,
s kipróbáltam hogyan szól,
és hallottam, hogy egy rigó,
a kis dalra válaszol.

Aztán jöttek tücskök, békák,
alakítva zenekart,
hamar összeállt a kórus,
és mind dalolni akart.

A tündér elénekelte
a szép tónak a dalát,
szemközti hegy visszhangozta,
késleltetve odaát.

Madarak is körénk gyűltek,
lám csak, mind velünk dalolt,
a tündéri éjszakában,
bizony ez szép csoda volt.

Hát ilyen a tavi tündér,
jóságos és nagyszerű,
szép lelkéből másokra száll,
a vidámság, a derű.

Te is lehetsz tavi tündér,
megvédheted a tavat,
felelősen vigyázni rá,
az is komoly feladat.

Ha nem tudod mit kell tenned,
könnyen megtalálható,
tavi tündér mesterségben
ő lesz majd az oktató.

Mint a tündér, meg kell védjük
erdeink és tavaink,
vigyázzon a természetre,
kiben jóság, s szív lakik.

Én tanulni jöttem hozzá,
varázsolni akarok,
hisz a földért, ahol élek
a felelős én vagyok.

Mennyivel szebb a világunk,
mikor élettel teli,
ahol minden okos ember
az örömét megleli.

Aranyosi Ervin © 2019-08-28
A vers és a rajz megosztása, másolása,
csak a szerzők nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva