Aranyosi Ervin | Aranyosi Ervin versei

aug
14

Aranyosi Ervin: Angyal vagy!

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: angyal, ember, földi test, gondolat, Lélek, nevetni, Önmagad, szabad, szeretet, teremtés, vágy, vidáman 2 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Angyal vagy!

Kísérjen utadon béke és szeretet,
öröm ragyogja be egész életedet!
Nyomodban is mosoly, vidám jó kedv járjon,
ügyes kezed nyomát hagyd ott a világon!

Gondolattal teremts szebb jövőt a mában,
mártózz meg naponta a jólét áramában!
Hagyd magad sodorni, hagyd magad szeretni,
legyen okod mindig vidáman nevetni!

Kísérjen utadon néhány kedves lélek,
csendüljön lelkedből szép szeretet-ének!
Akard, hogy a világ visszhangozza hangod,
legyen saját dalod, mit elő kell adnod!

Gondolattal teremts, szeretettel éld meg,
Hajolj le azokhoz, kik még ott lent élnek.
Tanulj a hibákból, akarj jobbá válni,
így növessz szárnyakat, képes legyél szállni!

Mert egy angyal vagy te, ember testbe bújva,
aki a teremtést éppen csak tanulja,
akit régi hite kísért, akadályoz,
ki el akar jutni igaz önmagához.

Aki nem ismeri saját, szabad lelkét,
kinek ezer kétség vonja el figyelmét,
aki folyton keres, ám nem tudja, hogy mit,
s birtokolni akar, szerezni sok holmit!

Nem leli a helyét, s lelkét az anyagban,
megfelelni akar minden pillanatban,
dicséretre vágyva harcol, semhogy élne,
régi, rossz hiteket valósra cserélne!

Mert egy angyal vagy te, ember testbe bújva,
aki a teremtést éppen csak tanulja,
akit régi hite kísért, akadályoz,
ki el akar jutni igaz önmagához.

Keresd hát utadat, segítek keresni,
amit megtanultam, el tudod már lesni.
Ha volna kérdésed, azt nyugodtan tedd fel,
mert a gondolattal holnapot teremtel!

Ma még csak ember vagy, földi testbe gyúrva,
ma még a rezgésed alacsony és durva.
Kit felemelkedni hite akadályoz,
ki nehezen jut el saját önmagához!

Mert ma az angyalok ember testben élnek,
mindent elfeledtek, s emlékezni félnek,
pedig a lelkükben, ott van a mennyország,
mert leszületéskor mind magukkal hozták.

Ne rohanj hát tovább, meg kellene állnod,
s lelkedben olvasva csendben meditálnod,
megkeresni mindazt, mit elfelejtettél,
ami megmutatja, hogy mi végből lettél?

Aranyosi Ervin © 2017-08-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
13

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Nagyapó mesél

Category: Gyerekvers, verses mese Tags: csillagok, egyszer, föld, hold, kincs, Mese, mesél, Nagyapó, tűz, unoka 1 Comment

Aranyosi Ervin: Nagyapó mesél

Talán egyszer, nem is régen,
kis kunyhóban, erdőszélen,
ahol ezer csoda volt,
Nagyapó, s az unokája
egész nap az erdőt járta,
ahol madár dala szólt.

Tücsök, s bogár élte napját,
gomba lengette kalapját,
még a Nap is nevetett.
Zöld lombok közt mókus ugrált,
szarvas vette erre útját,
s biztonságban lehetett.

Sok szamóca nőtt zöld bokron,
méh zümmögött virágcsokron,
s mézhez nektárt szüretelt.
Vidám csendben őz tanyázott,
zöld gyík kis sziklára mászott,
fénylő létet ünnepelt.

Kis patak a fák tövében
surrant, s néhány hal vizében
fürdött fénylőn, csillogón.
Békák brekegtek a partján,
egymás szerenádját hallván,
szerelmet nem titkolón.

Béke honolt a vidéken,
erdőben és erdőszélen,
álmodott a nyugalom.
Ott tanyázott néhány róka,
két felnőtt és pár apróka
játszott, s nem volt unalom.

Aztán eljött a szép este,
mindenki vackát kereste,
és az erdő megpihent.
Hold világlott fent az égen,
sok csillag gyúlt a sötétben,
volt egy egész regiment.

Nagyapó kis tüzet gyújtott,
unokája hozzá bújt ott,
s várta az esti mesét.
Mert Nagyapó olyat mesélt,
milyet régen sok ember élt,
– hosszú volt és csodaszép.

Szép szavait egybefűzte,
mese szárnyán messze űzte,
a szálló képzeletet.
Története lenyűgözte,
s úgy mint tésztát, jól megfőzte
a kíváncsi gyereket.

Unokája szavát itta,
s a képzelet mint parittya
bizony messze repített.
Volt ott „terülj-terülj asztal”
mit a szegény is magasztal,
ha neki is terített.

Varázskalap, bűvös csizma,
úgy, ahogy az álmaimban,
mind-mind bizony belefért.
Tündérlány és büdös banya,
királyi vár, apró tanya,
az mind más mesét mesélt.

Tűz pattogott és az égen,
sötét égbolt mély vizében,
kigyúltak a csillagok.
Bagoly röppent hinta ágra,
éles szemét nyitva tágra,
s azt huhogta: – Itt vagyok!

Hold kóborolt fent az égen,
Naptól lopott tükörfényben,
álmodott és tündökölt.
Mert fényes volt, s büszkén hitte,
az életben sokra vitte,
s gazdagabb lett, mint a Föld!

Mese elszállt, s elvarázsolt,
égő ág, gally elparázsolt,
már csak hamva hagy nyomot.
Az unoka piheg szépen,
ott a nagyapó ölében,
elaludt, s már álmodott.

Hát nagyapó átkarolja,
viszi, mintha kincse volna,
aztán ágyba fekteti.
Holnap újra jő az este,
mese is lesz, szépre festve,
mesél, amíg teheti.

Aranyosi Ervin © 2017-08-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
12

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Pici-cica gondolatok

Category: 1 kép 1 vers Tags: 1 kép 1 vers, Anyu, Aranyosi Ervin, biztonság, félelem, Mamám, Pici-cica gondolatok, unatkozom, vers, világ 1 Comment

Aranyosi Ervin: Pici-cica gondolatok

Hol lehetek biztonságban?
Ott éltem Anyu hasában.
Minden meg volt, ami kellett,
nem ismertem a félelmet.
Igaz, kicsit unatkoztam,
sosem történt semmi ottan!
Ezért aztán megszülettem,
s végre élő cica lettem!

Ma még ijesztő az élet,
de, mert anyukámmal élek,
ő megvéd, míg nagyra növök,
s akkor: – Világ vigyázz, jövök!
Ügyes leszek, mint a mamám,
megvédem majd magam lazán!
Bejárom majd a világot,
s irigyel majd, aki látott!

Aranyosi Ervin © 2017-08-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
11

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Kicsi tengerész

Category: Gyerekvers, verses mese Tags: csónak, ésszel, hajó, kicsi, kislány, kötélmászás, tengerész, vetélkedő, vihar Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Kicsi tengerész

Megáldott az Isten
tengernyi sok ésszel,
ezért ne vitatkozz
soha tengerésszel!

Egy vetélkedőben
könnyedén legyőzlek,
kötélmászásban is
simán megelőzlek.

Ha kell óriási,
nagy hajót vezetek,
vagy a csónakomban
könnyedén evezek.

Szembeszállok bátran
bármilyen viharral,
bírom a kiképzést
két erős kis karral.

Tengernyi eszemen
úgy sem tudsz túljárni,
szerető szívemet
nagyra tudom tárni.

Sok kislány belefér,
hát sokat szeretek,
így kerek az élet,
hogy matróz lehetek!

Aranyosi Ervin © 2017-08-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
11

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Mesemondó Nagyapó

Category: Gyerekvers, verses mese Tags: Erdő, falu, kíváncsi, Manó, Mese, mesemondó, Nagyapó, tündér, unoka 1 Comment

Aranyosi Ervin: Mesemondó Nagyapó

Falu végén, erdőszélen
nagyapócska éldegélt.
Unokának – ha épp ott volt –
mindig szép mesét mesélt.

Az udvaron tüzet gyújtott,
elűzve a hűvöset.
Mesebontó imát mormolt,
varázsosat, bűvöset.

Karosszékben kényelmesen
megpihent jó nagyapó.
Unokája az ölében,
mert ott jobban hallható!

Nagyapó hát el is kezdte
szőni mesefonalát,
s átléptek egy új világba,
s izgalmas volt odaát.

Előttük a tűz lobogott,
szikrát szórt a parazsa,
s röpködtek, mint darázsfészek
száz zümmögő darazsa.

Szólt a mese, s odavonzott,
kutyát, cicát, madarat.
Mindenki jött még időben,
– mert attól félt, lemarad!

A tűz lángja felragyogott,
táncot járt az arcukon,
mesefonál tűbe fűzve
átkúszott a gomblyukon.

Mesevilág életre kelt,
tündér, s manó megjelent.
Hétmérföldest lépő csizma
bejárta a végtelent.

Szegénylegény csupa jót tett,
megnyitotta a szívét,
rút boszorkány átalakult,
változtatva a színét.

Persze, győzött az igazság,
s mindig boldog vége lett.
Lám a mese így ragyogtat
álmos, kedves, szép szemet.

Ha eljött a mese vége,
álmos lett az unoka.
Ágyba vitte, betakarta
a mesélő nagyapa.

– Álmodd tovább a mesédet,
legyél boldog kisgyerek!
Remélem, a szép mesémmel,
jó lenni segíthetek.

Erdő szélén, falú végén
minden este szól mese.
Gyere el, ha kíváncsi vagy,
ne maradj le már te se!

Aranyosi Ervin © 2017-08-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
10

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Mikor leszek boldog?

Category: Érzelmek, szeretet, magány, boldogság, vágyakozás Tags: boldog, építőkő, lelkem, megbocsátok, műltam, példa, súlytalan, szeretet, szívem, világ 9 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Mikor leszek boldog?

Mikor leszek boldog?
– Amikor akarom!
Mikor nem a múltam
sebeit vakarom.
Mindnek megbocsátok,
ki ellenem vétett,
mert a vádaskodás
nem oszlat sötétet.

Mert tudom a dühöm,
haragom és mérgem,
lelkemet mérgezik,
s nem élhetek szépen.
Elvakultan nem jó
a világban járni,
nem enged álmodni,
kitárt szívvel látni!

Múltam összes súlyát
leteszem hát végre,
Súlytalanná válva
felszállok az égre.
Itt az élő létben,
mindent megcsodálok,
megértőn figyelve,
boldogabbá válok.

Mikor leszek boldog?
– Ha már nem ítélek,
elfogadva, értve,
szívem szerint élek.
Érzésem figyelve,
hallgatok szavára,
így épül szép jövőm
csodálatos vára!

Mások életére
jó példámmal hatok.
Megismerem magam,
megtudva, ki vagyok.
Tudom, ma teszem le
szép jövőm alapját,
építőköveit
gondolatok adják.

Amit elképzelek,
az válhat valóra,
csak miattam múlik
minden perc és óra.
A jóra törekszem,
– persze még hibázok –
hát a tanulásra
mindig akad száz ok.

Mikor leszek boldog?
– Amikor akarom!
Mikor a gondjaim
már nem nyomnak agyon.
Mikor az életem
végre már élvezem,
s mikor a dolgomat
szívem szerint teszem.

Mikor testemben nem
képzek betegséget,
ha lelkiismeret,
önvád már nem éget.
Amikor megértem,
mi miért történik,
s tudatosan megyek
az utamon végig.

A kérdés még mindig:
– Boldog mikor leszek?
Mikor világomért
élek, lépek, teszek.
Mikor úgy, ahogy van,
vele eggyé válok,
magamért és értük
egyaránt kiállok.

Azt adom másoknak,
amit én is várnék.
Világítok nekik,
s menekül az árnyék.
Így borul világom
örömbe és fénybe,
s boldogság költözik
minden érző lénybe!

Addig még tanulok,
és teszem a dolgom.
Világom nagy részét
már szívemben hordom.
Ügyelek hitemre,
a teremtő szóra,
így váltom jövőnket
kedvesebbre, jóra!

Kedves embertársam,
akarj boldog lenni!
Kezdj el világunkért
te is sok jót tenni!
Nem várok túl sokat,
szívvel tedd a dolgod,
legyen szép világunk
felhőtlenül boldog!

Aranyosi Ervin © 2017-08-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
9

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Cicaterv

Category: 1 kép 1 vers Tags: 1 kép 1 vers, álmaimban, aludtam, elme, nyújtózkodom Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Cicaterv

Nyújtózkodom – ez jól esett –
nagyon jót aludtam!
Kipihentem végre magam,
ahogyan csak tudtam.
Kreatívan készen állok
minden huncutságra,
meglátod majd, mit terveztem
álmaimban mára!
Mondhatod rám: – pihent elme –
később megint alszom,
ötletadó antennaként
működik a bajszom.
Nem is tudom, honnan veszem
a sok csibészséget,
aztán persze a kutyára
fogom az egészet.

Aranyosi Ervin © 2017-08-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
9

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Úgy szeretnék boldog lenni!

Category: Érzelmek, szeretet, magány, boldogság, vágyakozás Tags: álmodozni, élet, gyermeklélek, hit, jövő, mosoly, szeretet, tanítani, úgy szeretnék, világ, virág 5 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Úgy szeretnék boldog lenni!

Úgy szeretnék boldog lenni,
itt a Földön mennybe menni,
szétosztani boldogságom,
emberek közt a világon!

Szeretnék a Holdon ülni,
napsütéstől felderülni,
naphosszat csak mosolyogni,
más szívébe bekopogni!

Fentről nézni a világot,
megcsodálni kis virágot,
zsengén növő, zöld fűszálat,
harmatot, mi gyönggyé válhat.

Megcsodálni minden élőt,
megnyugtatni a még félőt,
új jövőt és hitet adni,
gyermekléleknek maradni.

Úgy szeretnék boldog lenni,
néha állni és figyelni,
magot szórni termő földre,
tilosat váltani zöldre.

Mosolyt festeni az égre,
szebb világban élni végre!
A jó utat megmutatni,
a jó érzést hagyni hatni!

Álmodozni, teremteni,
verssorokon merengeni,
zenét írni csillagoknak,
nem csak párnak, inkább soknak.

Szép szívekhez hozzáérni,
a holnaptól sosem félni,
tanítani, hogy az élet,
születéskor már miénk lett.

Úgy szeretnék úgy szeretni,
mindig adni, s nem elvenni!
Csak a szépre fókuszálni,
napról-napra jobbá válni.

Mindig itt élni a mában,
az öröklét áramában,
hallgatni a szép szívemre,
vágynék csókra, szerelemre.

Játszani csak minden percben,
rózsát nevelni a kertben,
élő vízzel meglocsolni,
csodájáról szép szót szólni.

Elesettet felemelni,
éhezőket megetetni,
lét szépségét megmutatni,
megdicsérni, hitet adni.

Úgy szeretnék csak szeretni,
minden gondon csak nevetni,
elhitetni: – Szép az élet,
mikor kitárt szívvel éled!

Aranyosi Ervin © 2017-08-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
8

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: A bizalomról

Category: 1 kép 1 vers Tags: bizalom, engedd, jó ember, megijed, örömmel, szabadság, szeretet, tiszteld, vigyázz Leave a Comment

Aranyosi Ervin: A bizalomról

Viszonozni a bizalmat,
csak tiszta szívvel lehet,
olyannal, mely bátor élni,
s kitölti a szeretet,

Jól vigyázz és tiszteld mélyen,
el csak egyszer vesztheted!
Akkor szabad csak a lélek,
ha nem szorít a kezed.

Ha engeded, hozzád bújik,
ha megijed, menekül,
engedd bátran tapasztalni,
ha félőn kezedre ül!

Hadd higgye, hogy jó ember vagy,
s ha éhes, megeteted,
hadd érezze hogy áramlik
feléje a szeretet!

Elnyerheted a bizalmát,
szíved örömmel telik,
párjukat az érző lelkek
előbb-utóbb meglelik.

Aranyosi Ervin © 2017-08-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
8

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Engedjük el a múltat

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: álmok, elengedem, gondolat, igazságok, jelen, jövő, Múlt, szeretném 4 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Angyal vagy!

Kísérjen utadon béke és szeretet, öröm ragyogja be egész életedet! Nyomodban is mosoly, vidám jó kedv járjon, ügyes kezed nyomát hagyd ott a világon!

Gondolattal teremts szebb jövőt a mában, mártózz meg naponta a jólét áramában! Hagyd magad sodorni, hagyd magad szeretni, legyen okod mindig vidáman nevetni!

Kísérjen utadon néhány kedves lélek, csendüljön lelkedből szép szeretet-ének! Akard, hogy a világ visszhangozza hangod, legyen saját dalod, mit elő kell adnod!

Gondolattal teremts, szeretettel éld meg, Hajolj le azokhoz, kik még ott lent élnek. Tanulj a hibákból, akarj jobbá válni, így növessz szárnyakat, képes legyél szállni!

Mert egy angyal vagy te, ember testbe bújva, aki a teremtést éppen csak tanulja, akit régi hite kísért, akadályoz, ki el akar jutni igaz önmagához.

Aki nem ismeri saját, szabad lelkét, kinek ezer kétség vonja el figyelmét, aki folyton keres, ám nem tudja, hogy mit, s birtokolni akar, szerezni sok holmit!

Nem leli a helyét, s lelkét az anyagban, megfelelni akar minden pillanatban, dicséretre vágyva harcol, semhogy élne, régi, rossz hiteket valósra cserélne!

Mert egy angyal vagy te, ember testbe bújva, aki a teremtést éppen csak tanulja, akit régi hite kísért, akadályoz, ki el akar jutni igaz önmagához.

Keresd hát utadat, segítek keresni, amit megtanultam, el tudod már lesni. Ha volna kérdésed, azt nyugodtan tedd fel, mert a gondolattal holnapot teremtel!

Ma még csak ember vagy, földi testbe gyúrva, ma még a rezgésed alacsony és durva. Kit felemelkedni hite akadályoz, ki nehezen jut el saját önmagához!

Mert ma az angyalok ember testben élnek, mindent elfeledtek, s emlékezni félnek, pedig a lelkükben, ott van a mennyország, mert leszületéskor mind magukkal hozták.

Ne rohanj hát tovább, meg kellene állnod, s lelkedben olvasva csendben meditálnod, megkeresni mindazt, mit elfelejtettél, ami megmutatja, hogy mi végből lettél?

Aranyosi Ervin: Nagyapó mesél

Talán egyszer, nem is régen, kis kunyhóban, erdőszélen, ahol ezer csoda volt, Nagyapó, s az unokája egész nap az erdőt járta, ahol madár dala szólt.

Tücsök, s bogár élte napját, gomba lengette kalapját, még a Nap is nevetett. Zöld lombok közt mókus ugrált, szarvas vette erre útját, s biztonságban lehetett.

Sok szamóca nőtt zöld bokron, méh zümmögött virágcsokron, s mézhez nektárt szüretelt. Vidám csendben őz tanyázott, zöld gyík kis sziklára mászott, fénylő létet ünnepelt.

Kis patak a fák tövében surrant, s néhány hal vizében fürdött fénylőn, csillogón. Békák brekegtek a partján, egymás szerenádját hallván, szerelmet nem titkolón.

Béke honolt a vidéken, erdőben és erdőszélen, álmodott a nyugalom. Ott tanyázott néhány róka, két felnőtt és pár apróka játszott, s nem volt unalom.

Aztán eljött a szép este, mindenki vackát kereste, és az erdő megpihent. Hold világlott fent az égen, sok csillag gyúlt a sötétben, volt egy egész regiment.

Nagyapó kis tüzet gyújtott, unokája hozzá bújt ott, s várta az esti mesét. Mert Nagyapó olyat mesélt, milyet régen sok ember élt, – hosszú volt és csodaszép.

Szép szavait egybefűzte, mese szárnyán messze űzte, a szálló képzeletet. Története lenyűgözte, s úgy mint tésztát, jól megfőzte a kíváncsi gyereket.

Unokája szavát itta, s a képzelet mint parittya bizony messze repített. Volt ott „terülj-terülj asztal” mit a szegény is magasztal, ha neki is terített.

Varázskalap, bűvös csizma, úgy, ahogy az álmaimban, mind-mind bizony belefért. Tündérlány és büdös banya, királyi vár, apró tanya, az mind más mesét mesélt.

Tűz pattogott és az égen, sötét égbolt mély vizében, kigyúltak a csillagok. Bagoly röppent hinta ágra, éles szemét nyitva tágra, s azt huhogta: – Itt vagyok!

Hold kóborolt fent az égen, Naptól lopott tükörfényben, álmodott és tündökölt. Mert fényes volt, s büszkén hitte, az életben sokra vitte, s gazdagabb lett, mint a Föld!

Mese elszállt, s elvarázsolt, égő ág, gally elparázsolt, már csak hamva hagy nyomot. Az unoka piheg szépen, ott a nagyapó ölében, elaludt, s már álmodott.

Hát nagyapó átkarolja, viszi, mintha kincse volna, aztán ágyba fekteti. Holnap újra jő az este, mese is lesz, szépre festve, mesél, amíg teheti.

Aranyosi Ervin: Pici-cica gondolatok

Hol lehetek biztonságban? Ott éltem Anyu hasában. Minden meg volt, ami kellett, nem ismertem a félelmet. Igaz, kicsit unatkoztam, sosem történt semmi ottan! Ezért aztán megszülettem, s végre élő cica lettem!

Ma még ijesztő az élet, de, mert anyukámmal élek, ő megvéd, míg nagyra növök, s akkor: – Világ vigyázz, jövök! Ügyes leszek, mint a mamám, megvédem majd magam lazán! Bejárom majd a világot, s irigyel majd, aki látott!

Aranyosi Ervin © 2017-08-12. A vers megosztása, másolása, csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Aranyosi Ervin: Kicsi tengerész

Megáldott az Isten tengernyi sok ésszel, ezért ne vitatkozz soha tengerésszel!

Egy vetélkedőben könnyedén legyőzlek, kötélmászásban is simán megelőzlek.

Ha kell óriási, nagy hajót vezetek, vagy a csónakomban könnyedén evezek.

Szembeszállok bátran bármilyen viharral, bírom a kiképzést két erős kis karral.

Tengernyi eszemen úgy sem tudsz túljárni, szerető szívemet nagyra tudom tárni.

Sok kislány belefér, hát sokat szeretek, így kerek az élet, hogy matróz lehetek!

Aranyosi Ervin: Mesemondó Nagyapó

Falu végén, erdőszélen nagyapócska éldegélt. Unokának – ha épp ott volt – mindig szép mesét mesélt.

Az udvaron tüzet gyújtott, elűzve a hűvöset. Mesebontó imát mormolt, varázsosat, bűvöset.

Karosszékben kényelmesen megpihent jó nagyapó. Unokája az ölében, mert ott jobban hallható!

Nagyapó hát el is kezdte szőni mesefonalát, s átléptek egy új világba, s izgalmas volt odaát.

Előttük a tűz lobogott, szikrát szórt a parazsa, s röpködtek, mint darázsfészek száz zümmögő darazsa.

Szólt a mese, s odavonzott, kutyát, cicát, madarat. Mindenki jött még időben, – mert attól félt, lemarad!

A tűz lángja felragyogott, táncot járt az arcukon, mesefonál tűbe fűzve átkúszott a gomblyukon.

Mesevilág életre kelt, tündér, s manó megjelent. Hétmérföldest lépő csizma bejárta a végtelent.

Szegénylegény csupa jót tett, megnyitotta a szívét, rút boszorkány átalakult, változtatva a színét.

Persze, győzött az igazság, s mindig boldog vége lett. Lám a mese így ragyogtat álmos, kedves, szép szemet.

Ha eljött a mese vége, álmos lett az unoka. Ágyba vitte, betakarta a mesélő nagyapa.

– Álmodd tovább a mesédet, legyél boldog kisgyerek! Remélem, a szép mesémmel, jó lenni segíthetek.

Erdő szélén, falú végén minden este szól mese. Gyere el, ha kíváncsi vagy, ne maradj le már te se!

Aranyosi Ervin: Mikor leszek boldog?

Mikor leszek boldog? – Amikor akarom! Mikor nem a múltam sebeit vakarom. Mindnek megbocsátok, ki ellenem vétett, mert a vádaskodás nem oszlat sötétet.

Mert tudom a dühöm, haragom és mérgem, lelkemet mérgezik, s nem élhetek szépen. Elvakultan nem jó a világban járni, nem enged álmodni, kitárt szívvel látni!

Múltam összes súlyát leteszem hát végre, Súlytalanná válva felszállok az égre. Itt az élő létben, mindent megcsodálok, megértőn figyelve, boldogabbá válok.

Mikor leszek boldog? – Ha már nem ítélek, elfogadva, értve, szívem szerint élek. Érzésem figyelve, hallgatok szavára, így épül szép jövőm csodálatos vára!

Mások életére jó példámmal hatok. Megismerem magam, megtudva, ki vagyok. Tudom, ma teszem le szép jövőm alapját, építőköveit gondolatok adják.

Amit elképzelek, az válhat valóra, csak miattam múlik minden perc és óra. A jóra törekszem, – persze még hibázok – hát a tanulásra mindig akad száz ok.

Mikor leszek boldog? – Amikor akarom! Mikor a gondjaim már nem nyomnak agyon. Mikor az életem végre már élvezem, s mikor a dolgomat szívem szerint teszem.

Mikor testemben nem képzek betegséget, ha lelkiismeret, önvád már nem éget. Amikor megértem, mi miért történik, s tudatosan megyek az utamon végig.

A kérdés még mindig: – Boldog mikor leszek? Mikor világomért élek, lépek, teszek. Mikor úgy, ahogy van, vele eggyé válok, magamért és értük egyaránt kiállok.

Azt adom másoknak, amit én is várnék. Világítok nekik, s menekül az árnyék. Így borul világom örömbe és fénybe, s boldogság költözik minden érző lénybe!

Addig még tanulok, és teszem a dolgom. Világom nagy részét már szívemben hordom. Ügyelek hitemre, a teremtő szóra, így váltom jövőnket kedvesebbre, jóra!

Aranyosi Ervin: Cicaterv

Aranyosi Ervin: Úgy szeretnék boldog lenni!

Úgy szeretnék boldog lenni, itt a Földön mennybe menni, szétosztani boldogságom, emberek közt a világon!

Szeretnék a Holdon ülni, napsütéstől felderülni, naphosszat csak mosolyogni, más szívébe bekopogni!

Fentről nézni a világot, megcsodálni kis virágot, zsengén növő, zöld fűszálat, harmatot, mi gyönggyé válhat.

Megcsodálni minden élőt, megnyugtatni a még félőt, új jövőt és hitet adni, gyermekléleknek maradni.

Úgy szeretnék boldog lenni, néha állni és figyelni, magot szórni termő földre, tilosat váltani zöldre.

Mosolyt festeni az égre, szebb világban élni végre! A jó utat megmutatni, a jó érzést hagyni hatni!

Álmodozni, teremteni, verssorokon merengeni, zenét írni csillagoknak, nem csak párnak, inkább soknak.

Szép szívekhez hozzáérni, a holnaptól sosem félni, tanítani, hogy az élet, születéskor már miénk lett.

Úgy szeretnék úgy szeretni, mindig adni, s nem elvenni! Csak a szépre fókuszálni, napról-napra jobbá válni.

Mindig itt élni a mában, az öröklét áramában, hallgatni a szép szívemre, vágynék csókra, szerelemre.

Játszani csak minden percben, rózsát nevelni a kertben, élő vízzel meglocsolni, csodájáról szép szót szólni.

Elesettet felemelni, éhezőket megetetni, lét szépségét megmutatni, megdicsérni, hitet adni.

Úgy szeretnék csak szeretni, minden gondon csak nevetni, elhitetni: – Szép az élet, mikor kitárt szívvel éled!

Kísérjen utadon béke és szeretet,
öröm ragyogja be egész életedet!
Nyomodban is mosoly, vidám jó kedv járjon,
ügyes kezed nyomát hagyd ott a világon!

Gondolattal teremts szebb jövőt a mában,
mártózz meg naponta a jólét áramában!
Hagyd magad sodorni, hagyd magad szeretni,
legyen okod mindig vidáman nevetni!

Kísérjen utadon néhány kedves lélek,
csendüljön lelkedből szép szeretet-ének!
Akard, hogy a világ visszhangozza hangod,
legyen saját dalod, mit elő kell adnod!

Gondolattal teremts, szeretettel éld meg,
Hajolj le azokhoz, kik még ott lent élnek.
Tanulj a hibákból, akarj jobbá válni,
így növessz szárnyakat, képes legyél szállni!

Mert egy angyal vagy te, ember testbe bújva,
aki a teremtést éppen csak tanulja,
akit régi hite kísért, akadályoz,
ki el akar jutni igaz önmagához.

Aki nem ismeri saját, szabad lelkét,
kinek ezer kétség vonja el figyelmét,
aki folyton keres, ám nem tudja, hogy mit,
s birtokolni akar, szerezni sok holmit!

Nem leli a helyét, s lelkét az anyagban,
megfelelni akar minden pillanatban,
dicséretre vágyva harcol, semhogy élne,
régi, rossz hiteket valósra cserélne!

Mert egy angyal vagy te, ember testbe bújva,
aki a teremtést éppen csak tanulja,
akit régi hite kísért, akadályoz,
ki el akar jutni igaz önmagához.

Keresd hát utadat, segítek keresni,
amit megtanultam, el tudod már lesni.
Ha volna kérdésed, azt nyugodtan tedd fel,
mert a gondolattal holnapot teremtel!

Ma még csak ember vagy, földi testbe gyúrva,
ma még a rezgésed alacsony és durva.
Kit felemelkedni hite akadályoz,
ki nehezen jut el saját önmagához!

Mert ma az angyalok ember testben élnek,
mindent elfeledtek, s emlékezni félnek,
pedig a lelkükben, ott van a mennyország,
mert leszületéskor mind magukkal hozták.

Ne rohanj hát tovább, meg kellene állnod,
s lelkedben olvasva csendben meditálnod,
megkeresni mindazt, mit elfelejtettél,
ami megmutatja, hogy mi végből lettél?

Talán egyszer, nem is régen,
kis kunyhóban, erdőszélen,
ahol ezer csoda volt,
Nagyapó, s az unokája
egész nap az erdőt járta,
ahol madár dala szólt.

Tücsök, s bogár élte napját,
gomba lengette kalapját,
még a Nap is nevetett.
Zöld lombok közt mókus ugrált,
szarvas vette erre útját,
s biztonságban lehetett.

Sok szamóca nőtt zöld bokron,
méh zümmögött virágcsokron,
s mézhez nektárt szüretelt.
Vidám csendben őz tanyázott,
zöld gyík kis sziklára mászott,
fénylő létet ünnepelt.

Kis patak a fák tövében
surrant, s néhány hal vizében
fürdött fénylőn, csillogón.
Békák brekegtek a partján,
egymás szerenádját hallván,
szerelmet nem titkolón.

Béke honolt a vidéken,
erdőben és erdőszélen,
álmodott a nyugalom.
Ott tanyázott néhány róka,
két felnőtt és pár apróka
játszott, s nem volt unalom.

Aztán eljött a szép este,
mindenki vackát kereste,
és az erdő megpihent.
Hold világlott fent az égen,
sok csillag gyúlt a sötétben,
volt egy egész regiment.

Nagyapó kis tüzet gyújtott,
unokája hozzá bújt ott,
s várta az esti mesét.
Mert Nagyapó olyat mesélt,
milyet régen sok ember élt,
– hosszú volt és csodaszép.

Szép szavait egybefűzte,
mese szárnyán messze űzte,
a szálló képzeletet.
Története lenyűgözte,
s úgy mint tésztát, jól megfőzte
a kíváncsi gyereket.

Unokája szavát itta,
s a képzelet mint parittya
bizony messze repített.
Volt ott „terülj-terülj asztal”
mit a szegény is magasztal,
ha neki is terített.

Varázskalap, bűvös csizma,
úgy, ahogy az álmaimban,
mind-mind bizony belefért.
Tündérlány és büdös banya,
királyi vár, apró tanya,
az mind más mesét mesélt.

Tűz pattogott és az égen,
sötét égbolt mély vizében,
kigyúltak a csillagok.
Bagoly röppent hinta ágra,
éles szemét nyitva tágra,
s azt huhogta: – Itt vagyok!

Hold kóborolt fent az égen,
Naptól lopott tükörfényben,
álmodott és tündökölt.
Mert fényes volt, s büszkén hitte,
az életben sokra vitte,
s gazdagabb lett, mint a Föld!

Mese elszállt, s elvarázsolt,
égő ág, gally elparázsolt,
már csak hamva hagy nyomot.
Az unoka piheg szépen,
ott a nagyapó ölében,
elaludt, s már álmodott.

Hát nagyapó átkarolja,
viszi, mintha kincse volna,
aztán ágyba fekteti.
Holnap újra jő az este,
mese is lesz, szépre festve,
mesél, amíg teheti.

Hol lehetek biztonságban?
Ott éltem Anyu hasában.
Minden meg volt, ami kellett,
nem ismertem a félelmet.
Igaz, kicsit unatkoztam,
sosem történt semmi ottan!
Ezért aztán megszülettem,
s végre élő cica lettem!

Ma még ijesztő az élet,
de, mert anyukámmal élek,
ő megvéd, míg nagyra növök,
s akkor: – Világ vigyázz, jövök!
Ügyes leszek, mint a mamám,
megvédem majd magam lazán!
Bejárom majd a világot,
s irigyel majd, aki látott!

Aranyosi Ervin © 2017-08-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Megáldott az Isten
tengernyi sok ésszel,
ezért ne vitatkozz
soha tengerésszel!

Egy vetélkedőben
könnyedén legyőzlek,
kötélmászásban is
simán megelőzlek.

Ha kell óriási,
nagy hajót vezetek,
vagy a csónakomban
könnyedén evezek.

Szembeszállok bátran
bármilyen viharral,
bírom a kiképzést
két erős kis karral.

Tengernyi eszemen
úgy sem tudsz túljárni,
szerető szívemet
nagyra tudom tárni.

Sok kislány belefér,
hát sokat szeretek,
így kerek az élet,
hogy matróz lehetek!

Falu végén, erdőszélen
nagyapócska éldegélt.
Unokának – ha épp ott volt –
mindig szép mesét mesélt.

Az udvaron tüzet gyújtott,
elűzve a hűvöset.
Mesebontó imát mormolt,
varázsosat, bűvöset.

Karosszékben kényelmesen
megpihent jó nagyapó.
Unokája az ölében,
mert ott jobban hallható!

Nagyapó hát el is kezdte
szőni mesefonalát,
s átléptek egy új világba,
s izgalmas volt odaát.

Előttük a tűz lobogott,
szikrát szórt a parazsa,
s röpködtek, mint darázsfészek
száz zümmögő darazsa.

Szólt a mese, s odavonzott,
kutyát, cicát, madarat.
Mindenki jött még időben,
– mert attól félt, lemarad!

A tűz lángja felragyogott,
táncot járt az arcukon,
mesefonál tűbe fűzve
átkúszott a gomblyukon.

Mesevilág életre kelt,
tündér, s manó megjelent.
Hétmérföldest lépő csizma
bejárta a végtelent.

Szegénylegény csupa jót tett,
megnyitotta a szívét,
rút boszorkány átalakult,
változtatva a színét.

Persze, győzött az igazság,
s mindig boldog vége lett.
Lám a mese így ragyogtat
álmos, kedves, szép szemet.

Ha eljött a mese vége,
álmos lett az unoka.
Ágyba vitte, betakarta
a mesélő nagyapa.

– Álmodd tovább a mesédet,
legyél boldog kisgyerek!
Remélem, a szép mesémmel,
jó lenni segíthetek.

Erdő szélén, falú végén
minden este szól mese.
Gyere el, ha kíváncsi vagy,
ne maradj le már te se!

Mikor leszek boldog?
– Amikor akarom!
Mikor nem a múltam
sebeit vakarom.
Mindnek megbocsátok,
ki ellenem vétett,
mert a vádaskodás
nem oszlat sötétet.

Mert tudom a dühöm,
haragom és mérgem,
lelkemet mérgezik,
s nem élhetek szépen.
Elvakultan nem jó
a világban járni,
nem enged álmodni,
kitárt szívvel látni!

Múltam összes súlyát
leteszem hát végre,
Súlytalanná válva
felszállok az égre.
Itt az élő létben,
mindent megcsodálok,
megértőn figyelve,
boldogabbá válok.

Mikor leszek boldog?
– Ha már nem ítélek,
elfogadva, értve,
szívem szerint élek.
Érzésem figyelve,
hallgatok szavára,
így épül szép jövőm
csodálatos vára!

Mások életére
jó példámmal hatok.
Megismerem magam,
megtudva, ki vagyok.
Tudom, ma teszem le
szép jövőm alapját,
építőköveit
gondolatok adják.

Amit elképzelek,
az válhat valóra,
csak miattam múlik
minden perc és óra.
A jóra törekszem,
– persze még hibázok –
hát a tanulásra
mindig akad száz ok.

Mikor leszek boldog?
– Amikor akarom!
Mikor a gondjaim
már nem nyomnak agyon.
Mikor az életem
végre már élvezem,
s mikor a dolgomat
szívem szerint teszem.

Mikor testemben nem
képzek betegséget,
ha lelkiismeret,
önvád már nem éget.
Amikor megértem,
mi miért történik,
s tudatosan megyek
az utamon végig.

A kérdés még mindig:
– Boldog mikor leszek?
Mikor világomért
élek, lépek, teszek.
Mikor úgy, ahogy van,
vele eggyé válok,
magamért és értük
egyaránt kiállok.

Azt adom másoknak,
amit én is várnék.
Világítok nekik,
s menekül az árnyék.
Így borul világom
örömbe és fénybe,
s boldogság költözik
minden érző lénybe!

Addig még tanulok,
és teszem a dolgom.
Világom nagy részét
már szívemben hordom.
Ügyelek hitemre,
a teremtő szóra,
így váltom jövőnket
kedvesebbre, jóra!

Úgy szeretnék boldog lenni,
itt a Földön mennybe menni,
szétosztani boldogságom,
emberek közt a világon!

Szeretnék a Holdon ülni,
napsütéstől felderülni,
naphosszat csak mosolyogni,
más szívébe bekopogni!

Fentről nézni a világot,
megcsodálni kis virágot,
zsengén növő, zöld fűszálat,
harmatot, mi gyönggyé válhat.

Megcsodálni minden élőt,
megnyugtatni a még félőt,
új jövőt és hitet adni,
gyermekléleknek maradni.

Úgy szeretnék boldog lenni,
néha állni és figyelni,
magot szórni termő földre,
tilosat váltani zöldre.

Mosolyt festeni az égre,
szebb világban élni végre!
A jó utat megmutatni,
a jó érzést hagyni hatni!

Álmodozni, teremteni,
verssorokon merengeni,
zenét írni csillagoknak,
nem csak párnak, inkább soknak.

Szép szívekhez hozzáérni,
a holnaptól sosem félni,
tanítani, hogy az élet,
születéskor már miénk lett.

Úgy szeretnék úgy szeretni,
mindig adni, s nem elvenni!
Csak a szépre fókuszálni,
napról-napra jobbá válni.

Mindig itt élni a mában,
az öröklét áramában,
hallgatni a szép szívemre,
vágynék csókra, szerelemre.

Játszani csak minden percben,
rózsát nevelni a kertben,
élő vízzel meglocsolni,
csodájáról szép szót szólni.

Elesettet felemelni,
éhezőket megetetni,
lét szépségét megmutatni,
megdicsérni, hitet adni.

Úgy szeretnék csak szeretni,
minden gondon csak nevetni,
elhitetni: – Szép az élet,
mikor kitárt szívvel éled!

Viszonozni a bizalmat,
csak tiszta szívvel lehet,
olyannal, mely bátor élni,
s kitölti a szeretet,

Jól vigyázz és tiszteld mélyen,
el csak egyszer vesztheted!
Akkor szabad csak a lélek,
ha nem szorít a kezed.

Ha engeded, hozzád bújik,
ha megijed, menekül,
engedd bátran tapasztalni,
ha félőn kezedre ül!

Hadd higgye, hogy jó ember vagy,
s ha éhes, megeteted,
hadd érezze hogy áramlik
feléje a szeretet!

Elnyerheted a bizalmát,
szíved örömmel telik,
párjukat az érző lelkek
előbb-utóbb meglelik.

Elengedem most a fájó múltat.
A jövőm hív – jöjjek – van remény.
Gyötrelmeim egy mély kútba hullnak,
s csak a mában hiszek, s élek én!

Nem gyötörnek fájó igazságok,
új álmokat lát képzeletem.
Átformálom a régi világot,
s remélem, majd ott leszel velem.

Szeretném, ha te is végre látnád,
a gondolat világot teremt.
Velem együtt te is megcsodálnád,
s végre élnéd, ezt a szép jelent.