Mindennapok, élet, gyász, remény, hit

jan
25

Aranyosi Ervin: A kor sötétje elvakít

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: A kor sötétje elvakít, Aranyosi Ervin, árnyék, boldog, ébred, élet, fekete mágia, fény, Isten fia, sátánfajzat, szeretet, varázs, vers, világ 9 hozzászólás

Aranyosi Ervin: A kor sötétje elvakít

A kor sötétje elvakít
és bontogatja szirmait
az árnyék színű, torz virág,
s halódik tőle a világ!
A sötétség fejünkre nőtt,
hazugság szőtt ránk szemfedőt ,
mitől az emberek vakok!
Úgy érzem egymagam vagyok!

Mért hagyod drága Istenem?
Tudom, te is szenvedsz velem!
A sötét oldal már ural,
s etet hazug szavaival.
Hová tűnt el a tiszta fény,
a jóra már nincs is remény?
Kihűlt a lét, lám megfagyott,
a jó szóért, bántást kapok.

A sötétség a mélybe húz,
s hiába, ebből sem tanulsz!
Hagyod elveszni lelkedet,
mert utadon a pénz vezet.
Isten fia alig akad,
hagyod, hogy írják sorsodat,
Judások adják el neked,
a lélekölő mérgeket!

Ha olykor mégis szembe szállsz,
csak kihűlt szíveket találsz,
halott virágot öntözöl,
sötétség árnya égre tör!
Győz a fekete mágia,
szenved tőle Isten fia,
a fényt nehéz mutatnia,
a kiutat kutatnia.

Úgy látom, minden elveszett,
nincs emberség, nincs szeretet,
felfalták sátánfajzatok,
sosem jön el, kit vártatok!
A jövőben nincsen helyünk,
légüres térben lépkedünk,
csak a szakadék széle vár,
s nem ragyog Isten fénye már?

Mélység, sötétség hívogat,
ne fájjon hát a szív sokat,
jöjjön a végső zuhanás,
mindent eltüntető varázs!
Hisz ennél lejjebb nem lehet,
megélni ezt az életet,
nincsen ránk szükség már tovább,
nincsen, kivel tegyünk csodát.

De akkor minek volt e lét,
ha megoldást nem tett eléd,
meg kell találnunk, úgy hiszem,
ezt súgja egyre bús szívem!
Mert nem lehet, hogy elvegyék,
a holnapunk ígéretét!
Mert feladnunk, azt nem szabad,
a szép filmünk el nem szakad!

Van még hitünk? Kell, hogy legyen,
s kell az, hogy boldoggá tegyen,
hisz kell, hogy legyen még remény,
legyen sorsunk bármily kemény!
Mert jönni fog, mert jönni kell,
egy jövőt hozó égi jel,
mely ráébreszt embereket,
hogy egy út van: A szeretet!

Legyél hát te is ébredő,
egy szebb világot éltető,
azt valósággá álmodó,
lelkek oltárán áldozó!
A kor sötétje múljon el,
az éj elmúlt, ébredni kell,
álmodni, élni szabadon,
csak te segíthetsz magadon!

Ha milliárdnyin ébredünk,
gazdagabb lesz a lét velünk,
ha szeretni megtanulunk,
fénylő lesz az életutunk!
Meggyógyul végre a világ,
nem a pokol fog hatni ránk!
Értelmet nyer az életünk,
valóban emberré leszünk!

Aranyosi Ervin © 2024-01-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva

jan
22

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Valóra váltás

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin:, bölcs, csoda, egyek, fény, harc, lét, Mindenható, mosoly, szeretet, Valóra váltás, vers, verseny, vidám, világ 4 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Valóra váltás

Egy álmodott világot adnék neked tovább,
varázsold valósággá, és éld meg a csodád!
Teremts a képzelettel, hagyd hatni vágyaid!
Csodáld a két szemeddel, amely parányt nagyít!

Nem létezőből így lesz, megtapasztalható,
pont ugyanúgy teremthetsz, mint a Mindenható!
Hiszen belőle jöttél, élőn vagy gyermeke,
mert ő, teremtő fénnyel, lelket töltött tele!

Tanuld meg jól használni, a benned élő fényt,
szeretet erejével emelni minden lényt!
Tanulj meg szívből adni, és gazdaggá leszel,
nem az teremt világot, aki másoktól vesz el!

Tanulj meg jól szeretni, hisz nem olyan nehéz,
bár olykor akadályoz a bölcsnek mondott ész!
Szíveddel kéne látnod, érzéssel másokat,
és jobbá kéne tenned, feldúlt világodat!

Álmodni szebb világot, másnak mutatva meg,
hogy élni itt, e földön, békésen is lehet!
Nem harc, verseny az élet, ne küzdj hát ellenem,
ha szeretni vagy képes, gazdagodhatsz velem!

Örömöt hozz a mába, jó kedvet, légy vidám!
Én úgy mosolygok másra, hogy jó lesz nézni rám!
Hát kérlek, mosolyban fürdesd meg arcodat!
Ne folytasd mások ellen, szélmalom harcodat!

Álmodj egy szebb világot, s az valóság lehet,
amit a földi ember, szívvel jobbá szeret!
Egyek vagyunk a létben, s ha erre rájövünk,
majd mind egymás szívébe, szeretve költözünk!

Aranyosi Ervin © 2024-01-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva

jan
21

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Az élet halála

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, Az élet halála, boldog, bűnös, hitrendszer, isteni, Lélek, önmagunk, ördög, pokol, szeretet, temető, test, vers, zsarol Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Az élet halála

A halál után boldog a lélek,
mert felüdül és megpihen.
Boldogító közegben lépdel,
nem bántja többé senki sem!
Odaát várják lélektársak,
és boldogan veszik körül,
elveszettnek hitt ismerősök
ott vannak, s lám, mind örül.

Akkor jössz rá, amitől féltél,
az örök vég, nem létezik,
korábban már te is itt éltél,
és boldog volt a lelked itt!
De újra, újra leszülettél,
tanulni és tanítani,
a földi poklot mennyé tenni,
az életen javítani.

De kisgyerekként kijavítják,
mindent tudó hitrendszerünk,
amit tanultak, azt tanítják,
és senki sem hisz még nekünk!
Elveszik mind a hozott kincset,
s adnak helyébe lim-lomot,
meggyőznek, bűnösnek születtél,
s amit hoztál, az mind lopott!

Rossz kufárok váltják be pénzed,
elveszik összes aranyad,
értéktelent adnak cserébe,
ne tudj, s ne ismerd magadat!
Megzsarolnak a szeretettel,
ha nem leszel jó, nem jut neked,
s a szeretetért vívott harcról
szól onnantól az életed!

Olyan zsarol, ki képtelen rá,
ki szeretni sosem tudott,
ki maga is sóvárgón várta,
és úgy érzi, kevés jutott!
Mikor fordul meg a világunk?
Szeretet nem így működik!
Versengve, háborúkat játszunk,
s a gonosz könnyen ügyködik.

Nem vagy bűnös, szeretni jöttél,
s jobbá szeretni másokat,
élhetővé átformálni
kifordított világodat.
A valós hitet visszaadni,
az élet szép, s nincs is halál!
Nem kéne félőn nyomorogni,
míg itt létünk megint lejár.

Meg kéne lelnünk önmagunkban,
az istenit, szerethetőt,
s nem rettegni oly izgatottan
a testre váró temetőt!
Az elmúlás, a test halála,
ezt jó lenne megértenünk,
a félelem, az ördög vára,
s nem árthat, amíg szeretünk!

Testünket nem visszük magunkkal,
más szívekben élünk tovább!
Készülődünk a túlvilágon,
hátha tudunk tenni csodát!
Jó lenne ezt a csodás bolygót
szeretettel megtölteni,
az emberiség csak így tudna
isteni gúnyát ölteni!

Ez itt, most lent, a lét halála,
ahol az ember haldokol,
ahol a földi menny helyére
költözik ördög és pokol.
Haláltól fél, bár élni sem mer,
testbe a lélek halni jár,
így él sok milliárdnyi ember,
ebből kéne ébredni már!

Aranyosi Ervin © 2024-01-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva

jan
12

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Átaludtam

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: : Átaludtam, álmok, Aranyosi Ervin, féltem, holnap, idő, jövő, kártyavár, mába, magam, Múlt, pillanat, szerettem, tegnap, vers 4 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Átaludtam

Átaludtam magam a mába,
feledve múló tegnapot.
Az idő sodró áramába
feledkeztem, s most itt vagyok!

Az idő múlt, s én benne éltem,
remélve, lesznek holnapok.
Elárulom, hogy néha féltem,
ha adok, majd vissza mit kapok?

Átaludtam, sok hosszú percet,
az ébrenlét csak pillanat,
örültem, s őszintén szeretettem,
s álmodtam fénylő álmokat!

Az idő múlt és lapjaimból,
felépült már egy kártyavár,
túl sokat vártam önmagamtól,
lassítanom kell mára már!

Átaludtam magam a mába,
mi volt valós, már nem tudom,
de tapasztaltam utamat járva,
ma már az új köreim futom!

Átaludtam magam a mába,
de lassan már felébredek.
Már teremtek újat, a holnapot várva,
ha hiszek benne, szép lehet!

Aranyosi Ervin © 2024-01-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva

jan
9

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Nyugdíjas biztató

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: alkotás, Aranyosi Ervin, csódák, élet, halál, kényszerű, kór, mogorva, mosoly, munka, Nyugdíjas biztató, öröm, vers, vidám, világ 3 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Nyugdíjas biztató

Ne vedd túl komolyan már elért korodat,
a kor nem követel bús képet, komorat!
Engedd a lelkedet újra gyermek lenni,
engedd el hát magad, s kezdj gyakran nevetni!
Keress az életben napi vidámságot,
lásd újra élőnek, szépnek a világot!
Ne a fájdalmakon járjon csak az eszed,
inkább mozogj többet, sokkal jobban teszed!
Keresd a világban, mi okoz örömöt,
nem jó ha a lelked összetöpörödött!
Hidd el, a ráncaid is lehetnek szépek,
csak ne légy mogorva, vágj már vidám képet!

Ha életed végét csak végig haldoklod,
már itt az életben megjárod a poklot!
Pedig vannak csodák, amik még rád várnak,
pláne, ha az élet mindennap vasárnap!
Ha már letehetted a kényszerű munkát,
élvezd ki a létet, jobb az, mintha unnád!
Mi volt életedben, mire nem volt időd?
Most bátran teheted, kezd el élvezni őt!
Az sem baj ha lassan, vagy kicsit gyengébben,
de már érettebben. alkothatsz is szépen!
Vagy világgá mehetsz, járhatod az utad,
s minden új lépéssel gazdagít a tudat!

Előtted az élet egy fontos szakasza,
s nincsen fejed felett halált hozó kasza!
Ezt is meg kell élni, s csupán rajtad múlik,
hogy az életed majd, mily hosszúra nyúlik!
Ha eleve unod, ha nehezen kelsz fel,
akkor rossz irányba irányít a reggel!
De a szabadságod ki szabad használni,
elindulhatsz bátran világot bejárni!
Ölts mosolyt arcodra, hordd a vidám képed,
s várd, hogy mennyi jóval lep még meg az élet!

Aranyosi Ervin © 2024-01-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva

dec
8

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Gyémánt vagy

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, briliáns, csillogás, csiszolás, csodál, elrejtett, fénylő, Gyémánt vagy, lelked, megmutat, tehetség, vers, világ 6 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Gyémánt vagy

A gyémánt fénylő csillogása
lelked mélyén ott lakik.
Szeretnéd, ha értékelnék,
s észrevennék valakik!
Szeretnéd, ha ragyogásod
felfedezné a világ,
szeretnéd, ha értékesként
tudna más is nézni rád!

Gyémánt vagy, a végtelenből,
jöttél, s fényesen ragyogsz,
mindent elbír keménységed,
nem panaszkodsz, nem nyafogsz!
Teszed dolgod, s azt szeretnéd,
felfedezzék, hogy ki vagy!
Lelked kemény, s így világod,
nem csodál, csak élni hagy!

Oly kevesen látják benned
a ragyogó tiszta fényt,
alig-alig veszik észre,
mégse add fel a reményt!
Jó lenne, ha lágyabb lennél,
s megmutatnád énedet!
Hagynád, hogy a kíváncsiak
lássák tehetségedet!

Mert gyémántból van a lelked,
rád férne a csiszolás,
kéne, aki megtalálja
az elrejtett briliánst.
Aki értőn, jó szemekkel,
visszaadná hitedet,
lecsiszolná álruhádat,
s úgy már csillogni lehet!

Aranyosi Ervin © 2023-12-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva

nov
30

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Csak meg kéne érteni!

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, bűn, Csak meg kéne érteni!, félelem, gyermek, Isten, Jézus, képzelet, szeretet, teremtés, testvér, végtelen, vers 2 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Csak meg kéne érteni!

Kevered Jézust az Istennel,
s hiszed, ő egy isten-ember,
és lényegében igazad van,
van igazság a gondolatban!
De te is Isten vagy, és Jézus,
ha törekszel, hogy jók közé juss!
Ha törekszel, hogy szívvel adjál,
és mindig jó ember maradjál!

Hisz egyek vagyunk mind Atyánkkal,
a teremtő nagy világgal,
az éltető végtelennel,
és testvérünk minden ember!
Csak, amíg ezt meg nem látjuk,
amíg egymást folyton bántjuk,
míg a szeretet csak fázik,
velünk a képzelet játszik!

A káprázat, megtévesztés,
hazug világ, szemfényvesztés,
az ember győzni akarása,
világunkat aláássa!
Bűnök nélkül születünk meg,
nyoma sincs bennünk a bűnnek,
azt csak eltanulni lehet,
ott, hol kevés a szeretet!

Ha elhinnénk, egyek vagyunk,
ha szeretet-nyomot hagyunk,
ha rájövünk, nincs mit félnünk,
csak egymásért kéne élnünk!
Ám az ember gyarlóvá lett,
tudatlanság kapzsivá tett,
a félelem úr felettünk,
pedig bűn nélkül születtünk!

Ha Isten gyermeke lettél,
aki mindenek felett él,
mi okod van félelemre,
ha hatni tudsz életedre?
Mért nem lépsz Jézus nyomába,
mért nem hozod őt a mába,
mért nem szórod szereteted?
Mért a félelmed eteted?

Nem tudod, mire vagy képes,
ha Isten vagy, lehetséges
bármit megtenni a létben,
vegyél részt a teremtésben!
Képzelj el egy jobb világot,
amit Isten, s Jézus látott,
s szeretettel tegyél érte,
gyáva lényként, ne hullj térdre!

Ne mástól várd a teremtést,
a csodát, vagy a megmentést,
kezdj el hinni önmagadban,
benned élő akaratban!
Amely szabad, s istenadta,
légy jelen a pillanatban,
világodat szeresd jobbá,
ahogy Jézus egykor mondá!

Aranyosi Ervin © 2023-11-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva

nov
29

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Nem akarok pénzt keresni…

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: agyfúrt, Aranyosi Ervin, árulás, bánatpénz, bankár, csalás, Nem akarok pénzt keresni..., szerencsejáték, tőzsde, vér, vers 6 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Nem akarok pénzt keresni…

Én nem akarok pénzt keresni!
Csak találni akarok!
Nem úgy, mint a kisemmizett,
szorgos, dolgos Magyarok!
Bár tudom, a szólásban áll,
aki keres, az talál,
de nem kereste meg az sem,
kinél pénzünk halomban áll!

A többi nép másképpen szerzi,
A francia megnyeri!
Az angol csak meg megcsinálja,
s jó kedéllyel elveri!
A német, az kiérdemli,
lehet bár érdemtelen,
a sok bankár mind-mind tudja,
mikor nyer egy ügyleten!

Sokszor vér tapad a pénzhez!
Sok verejték, mit sem ért!
Sokkal inkább agyafúrtság,
csel, csalás kell mindenért!
Kell a kapcsolati tőke,
csak add el a lelkedet,
és az ördög telerakja
suskával a zsebedet!

Tőzsde, s más szerencsejáték,
hajtja fel az árakat,
a bóvli is értékes lesz,
a jó értéktelen marad.
Nem tükröz se tehetséget,
sem mérhetetlen tudást,
s júdáspénzzel jutalmazzák
az emberi árulást!

Fizetsz, hogy a pénzt használhasd,
hogy mikor kell, meglegyen,
hogy megőrizzék papíron,
aztán a bank megvegyen!
Adózol, hogy elkölthessék,
amire úgysem adnád,
hogy dőzsöljön, a hatalom
újabb terheket rak rád!

Nem akarom hát keresni,
bánatpénzt se akarok,
hisz le vagyunk értékelve,
mi, egyszerű Magyarok!
Kevesebbet ér a pénzünk,
kirabolták nemzetünk,
addig-addig keresgélünk,
míg egyszer csak nem leszünk!

Aranyosi Ervin © 2023-11-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva

nov
16

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Akinek inge, az vegye magára!

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: agy-programozás, Akinek inge, Aranyosi Ervin, az vegye magára!, cirkusz, ébredj, emberek, jéghehy, nép, ősapa, rémálom, siker, sors, sziolgál, valós, vers 2 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Akinek inge, az vegye magára!

A nyugalom is nyomhatja a vállad,
a gazdagságtól felkophat az állad,
teher lehet akár a gondtalanság,
ha mások szíve, érzése nem hat rád!
Szeretetlen oly nehéz a lélek,
s vannak, akik fényűzően élnek,
de szívük üres, lelkük érzéketlen,
színészek egy fényűző szerepben.

Kirakatban élik le világuk,
csak díszlet az, amit szemükben látunk,
mint drágakövek hideg csillogása,
hogy a külvilága szebbnek, jobbnak lássa!
De önmagát megélni nincs esélye,
és bénítja a veszteség veszélye,
ezért akar mindennap megfelelni,
mások szemében visszajelzést lelni!

Ma oly sok ember csak sikerre éhes,
de boldogulni csak így lehetséges?
Legyőzni mást és lelkeket uralni,
inni a bort és csapvízről szavalni?
Eladni a bóvlit, értékessé téve,
tőrt szúrni az emberek szívébe.
Ellopni másét, rá jogot formálva,
lelket nyomorítva, a sátánt szolgálva!

Ma az élősködés a jó életforma,
mindenkit lenyomni, a földbe tiporva,
majd büszkének lenni a harácsolt pénzre,
gúnyosan taposni a valóban szépre!
Szeretetlen világ, küzdelemmel, harccal,
lufi nagy fejekkel, nagyra felfújt arccal.
Egymást kigúnyolva, másokat lenézve,
kitalált dolgokkal, a gondot tetézve.

Nyerészkedés, hatalmasok által,
visszaélés sok-sok jogszabállyal.
Épülnek a nagy irodaházak,
csontvázai egy halott világnak.
Már csak cirkusz kell ennek a népnek,
ott tombolnak fiatalok, s vének!
Fesztiválok agy-programozása,
hogy a lélek a valóst ne lássa!

Kenyér, s cirkusz, megint ez a játék,
mért nem élsz úgy, ahogy ősapádék,
mért vagy szolga itthon pár száz éve,
mikor lesz a sorsod rendbe téve?
Ha az inged, végre vedd magadra,
ne szálljon a pénz-köd az agyadra!
Rémálmodból fel kéne, hogy ébredj,
mielőtt elolvad minden jéghegy!

Aranyosi Ervin © 2023-11-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva

nov
13

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Számadás

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: álmom, Aranyosi Ervin, élet, elvárás, föld, gitár, hazugság, köpönyeg, lelkem, pénz öröm, rabszolga, Számadás, vers 6 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Számadás

Én nem akarok a bőrömből kibújni,
aki vagyok, én az is maradok!
Nekem nincs kedvem végtelenbe hullni,
ráérek majd, ha egyszer meghalok.
De akkor sem a más bőrébe bújok,
és nem élhetem mások életét,
lelkem gitárján pendülnek a húrok,
az élet dala így lesz egyre szép!

Én nem élhetek bús rabszolgaságban,
még akkor sem, ha lelkem nyomorog,
meg kell találjam helyen a világban!
Ezért jöttem, s hiszem, ez komoly ok!
Én nem akarok érdekből szeretni,
és köpönyegem nem is forgatom,
ne elvárások mondják, mit kell tenni,
bármi lesz is, én önmagam adom.

Én nem hiszem, hogy börtön lenne testem,
nem azért hordom, mint egy rossz ruhát,
lélek vagyok, s nem csak a Földre estem,
s nem csak díszlet nekem a nagyvilág!
Én nem játszok szerepet mások által,
mit sors gyanánt, csak más ír meg nekem,
én dacolok, sok megírt hazugsággal,
az élet nem csak történik velem!

Én nem hiszem, hogy másképp kéne élnem,
az élet szép, ha én úgy akarom,
nem veszek apró örömöket pénzen,
nincs örökségem, gyűjtött vagyonom!
De bármit tettem, azzal gazdagodtam,
mert így, vagy úgy, de választ kaptam rá,
és élményekkel lelkem megrakottan,
újabb és újabb álmokra talál.

Aranyosi Ervin © 2023-11-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva

Aranyosi Ervin: A kor sötétje elvakít

A kor sötétje elvakít és bontogatja szirmait az árnyék színű, torz virág, s halódik tőle a világ! A sötétség fejünkre nőtt, hazugság szőtt ránk szemfedőt , mitől az emberek vakok! Úgy érzem egymagam vagyok!

Mért hagyod drága Istenem? Tudom, te is szenvedsz velem! A sötét oldal már ural, s etet hazug szavaival. Hová tűnt el a tiszta fény, a jóra már nincs is remény? Kihűlt a lét, lám megfagyott, a jó szóért, bántást kapok.

A sötétség a mélybe húz, s hiába, ebből sem tanulsz! Hagyod elveszni lelkedet, mert utadon a pénz vezet. Isten fia alig akad, hagyod, hogy írják sorsodat, Judások adják el neked, a lélekölő mérgeket!

Ha olykor mégis szembe szállsz, csak kihűlt szíveket találsz, halott virágot öntözöl, sötétség árnya égre tör! Győz a fekete mágia, szenved tőle Isten fia, a fényt nehéz mutatnia, a kiutat kutatnia.

Úgy látom, minden elveszett, nincs emberség, nincs szeretet, felfalták sátánfajzatok, sosem jön el, kit vártatok! A jövőben nincsen helyünk, légüres térben lépkedünk, csak a szakadék széle vár, s nem ragyog Isten fénye már?

Mélység, sötétség hívogat, ne fájjon hát a szív sokat, jöjjön a végső zuhanás, mindent eltüntető varázs! Hisz ennél lejjebb nem lehet, megélni ezt az életet, nincsen ránk szükség már tovább, nincsen, kivel tegyünk csodát.

De akkor minek volt e lét, ha megoldást nem tett eléd, meg kell találnunk, úgy hiszem, ezt súgja egyre bús szívem! Mert nem lehet, hogy elvegyék, a holnapunk ígéretét! Mert feladnunk, azt nem szabad, a szép filmünk el nem szakad!

Van még hitünk? Kell, hogy legyen, s kell az, hogy boldoggá tegyen, hisz kell, hogy legyen még remény, legyen sorsunk bármily kemény! Mert jönni fog, mert jönni kell, egy jövőt hozó égi jel, mely ráébreszt embereket, hogy egy út van: A szeretet!

Legyél hát te is ébredő, egy szebb világot éltető, azt valósággá álmodó, lelkek oltárán áldozó! A kor sötétje múljon el, az éj elmúlt, ébredni kell, álmodni, élni szabadon, csak te segíthetsz magadon!

Ha milliárdnyin ébredünk, gazdagabb lesz a lét velünk, ha szeretni megtanulunk, fénylő lesz az életutunk! Meggyógyul végre a világ, nem a pokol fog hatni ránk! Értelmet nyer az életünk, valóban emberré leszünk!

Aranyosi Ervin: Valóra váltás

Egy álmodott világot adnék neked tovább, varázsold valósággá, és éld meg a csodád! Teremts a képzelettel, hagyd hatni vágyaid! Csodáld a két szemeddel, amely parányt nagyít!

Nem létezőből így lesz, megtapasztalható, pont ugyanúgy teremthetsz, mint a Mindenható! Hiszen belőle jöttél, élőn vagy gyermeke, mert ő, teremtő fénnyel, lelket töltött tele!

Tanuld meg jól használni, a benned élő fényt, szeretet erejével emelni minden lényt! Tanulj meg szívből adni, és gazdaggá leszel, nem az teremt világot, aki másoktól vesz el!

Tanulj meg jól szeretni, hisz nem olyan nehéz, bár olykor akadályoz a bölcsnek mondott ész! Szíveddel kéne látnod, érzéssel másokat, és jobbá kéne tenned, feldúlt világodat!

Álmodni szebb világot, másnak mutatva meg, hogy élni itt, e földön, békésen is lehet! Nem harc, verseny az élet, ne küzdj hát ellenem, ha szeretni vagy képes, gazdagodhatsz velem!

Örömöt hozz a mába, jó kedvet, légy vidám! Én úgy mosolygok másra, hogy jó lesz nézni rám! Hát kérlek, mosolyban fürdesd meg arcodat! Ne folytasd mások ellen, szélmalom harcodat!

Álmodj egy szebb világot, s az valóság lehet, amit a földi ember, szívvel jobbá szeret! Egyek vagyunk a létben, s ha erre rájövünk, majd mind egymás szívébe, szeretve költözünk!

Aranyosi Ervin: Az élet halála

A halál után boldog a lélek, mert felüdül és megpihen. Boldogító közegben lépdel, nem bántja többé senki sem! Odaát várják lélektársak, és boldogan veszik körül, elveszettnek hitt ismerősök ott vannak, s lám, mind örül.

Akkor jössz rá, amitől féltél, az örök vég, nem létezik, korábban már te is itt éltél, és boldog volt a lelked itt! De újra, újra leszülettél, tanulni és tanítani, a földi poklot mennyé tenni, az életen javítani.

De kisgyerekként kijavítják, mindent tudó hitrendszerünk, amit tanultak, azt tanítják, és senki sem hisz még nekünk! Elveszik mind a hozott kincset, s adnak helyébe lim-lomot, meggyőznek, bűnösnek születtél, s amit hoztál, az mind lopott!

Rossz kufárok váltják be pénzed, elveszik összes aranyad, értéktelent adnak cserébe, ne tudj, s ne ismerd magadat! Megzsarolnak a szeretettel, ha nem leszel jó, nem jut neked, s a szeretetért vívott harcról szól onnantól az életed!

Olyan zsarol, ki képtelen rá, ki szeretni sosem tudott, ki maga is sóvárgón várta, és úgy érzi, kevés jutott! Mikor fordul meg a világunk? Szeretet nem így működik! Versengve, háborúkat játszunk, s a gonosz könnyen ügyködik.

Nem vagy bűnös, szeretni jöttél, s jobbá szeretni másokat, élhetővé átformálni kifordított világodat. A valós hitet visszaadni, az élet szép, s nincs is halál! Nem kéne félőn nyomorogni, míg itt létünk megint lejár.

Meg kéne lelnünk önmagunkban, az istenit, szerethetőt, s nem rettegni oly izgatottan a testre váró temetőt! Az elmúlás, a test halála, ezt jó lenne megértenünk, a félelem, az ördög vára, s nem árthat, amíg szeretünk!

Testünket nem visszük magunkkal, más szívekben élünk tovább! Készülődünk a túlvilágon, hátha tudunk tenni csodát! Jó lenne ezt a csodás bolygót szeretettel megtölteni, az emberiség csak így tudna isteni gúnyát ölteni!

Ez itt, most lent, a lét halála, ahol az ember haldokol, ahol a földi menny helyére költözik ördög és pokol. Haláltól fél, bár élni sem mer, testbe a lélek halni jár, így él sok milliárdnyi ember, ebből kéne ébredni már!

Aranyosi Ervin: Átaludtam

Átaludtam magam a mába, feledve múló tegnapot. Az idő sodró áramába feledkeztem, s most itt vagyok!

Az idő múlt, s én benne éltem, remélve, lesznek holnapok. Elárulom, hogy néha féltem, ha adok, majd vissza mit kapok?

Átaludtam, sok hosszú percet, az ébrenlét csak pillanat, örültem, s őszintén szeretettem, s álmodtam fénylő álmokat!

Az idő múlt és lapjaimból, felépült már egy kártyavár, túl sokat vártam önmagamtól, lassítanom kell mára már!

Átaludtam magam a mába, mi volt valós, már nem tudom, de tapasztaltam utamat járva, ma már az új köreim futom!

Átaludtam magam a mába, de lassan már felébredek. Már teremtek újat, a holnapot várva, ha hiszek benne, szép lehet!

Aranyosi Ervin: Nyugdíjas biztató

Aranyosi Ervin: Gyémánt vagy

A gyémánt fénylő csillogása lelked mélyén ott lakik. Szeretnéd, ha értékelnék, s észrevennék valakik! Szeretnéd, ha ragyogásod felfedezné a világ, szeretnéd, ha értékesként tudna más is nézni rád!

Gyémánt vagy, a végtelenből, jöttél, s fényesen ragyogsz, mindent elbír keménységed, nem panaszkodsz, nem nyafogsz! Teszed dolgod, s azt szeretnéd, felfedezzék, hogy ki vagy! Lelked kemény, s így világod, nem csodál, csak élni hagy!

Oly kevesen látják benned a ragyogó tiszta fényt, alig-alig veszik észre, mégse add fel a reményt! Jó lenne, ha lágyabb lennél, s megmutatnád énedet! Hagynád, hogy a kíváncsiak lássák tehetségedet!

Mert gyémántból van a lelked, rád férne a csiszolás, kéne, aki megtalálja az elrejtett briliánst. Aki értőn, jó szemekkel, visszaadná hitedet, lecsiszolná álruhádat, s úgy már csillogni lehet!

Aranyosi Ervin: Csak meg kéne érteni!

Kevered Jézust az Istennel, s hiszed, ő egy isten-ember, és lényegében igazad van, van igazság a gondolatban! De te is Isten vagy, és Jézus, ha törekszel, hogy jók közé juss! Ha törekszel, hogy szívvel adjál, és mindig jó ember maradjál!

Hisz egyek vagyunk mind Atyánkkal, a teremtő nagy világgal, az éltető végtelennel, és testvérünk minden ember! Csak, amíg ezt meg nem látjuk, amíg egymást folyton bántjuk, míg a szeretet csak fázik, velünk a képzelet játszik!

A káprázat, megtévesztés, hazug világ, szemfényvesztés, az ember győzni akarása, világunkat aláássa! Bűnök nélkül születünk meg, nyoma sincs bennünk a bűnnek, azt csak eltanulni lehet, ott, hol kevés a szeretet!

Ha elhinnénk, egyek vagyunk, ha szeretet-nyomot hagyunk, ha rájövünk, nincs mit félnünk, csak egymásért kéne élnünk! Ám az ember gyarlóvá lett, tudatlanság kapzsivá tett, a félelem úr felettünk, pedig bűn nélkül születtünk!

Ha Isten gyermeke lettél, aki mindenek felett él, mi okod van félelemre, ha hatni tudsz életedre? Mért nem lépsz Jézus nyomába, mért nem hozod őt a mába, mért nem szórod szereteted? Mért a félelmed eteted?

Nem tudod, mire vagy képes, ha Isten vagy, lehetséges bármit megtenni a létben, vegyél részt a teremtésben! Képzelj el egy jobb világot, amit Isten, s Jézus látott, s szeretettel tegyél érte, gyáva lényként, ne hullj térdre!

Ne mástól várd a teremtést, a csodát, vagy a megmentést, kezdj el hinni önmagadban, benned élő akaratban! Amely szabad, s istenadta, légy jelen a pillanatban, világodat szeresd jobbá, ahogy Jézus egykor mondá!

Aranyosi Ervin: Nem akarok pénzt keresni…

Én nem akarok pénzt keresni! Csak találni akarok! Nem úgy, mint a kisemmizett, szorgos, dolgos Magyarok! Bár tudom, a szólásban áll, aki keres, az talál, de nem kereste meg az sem, kinél pénzünk halomban áll!

A többi nép másképpen szerzi, A francia megnyeri! Az angol csak meg megcsinálja, s jó kedéllyel elveri! A német, az kiérdemli, lehet bár érdemtelen, a sok bankár mind-mind tudja, mikor nyer egy ügyleten!

Sokszor vér tapad a pénzhez! Sok verejték, mit sem ért! Sokkal inkább agyafúrtság, csel, csalás kell mindenért! Kell a kapcsolati tőke, csak add el a lelkedet, és az ördög telerakja suskával a zsebedet!

Tőzsde, s más szerencsejáték, hajtja fel az árakat, a bóvli is értékes lesz, a jó értéktelen marad. Nem tükröz se tehetséget, sem mérhetetlen tudást, s júdáspénzzel jutalmazzák az emberi árulást!

Fizetsz, hogy a pénzt használhasd, hogy mikor kell, meglegyen, hogy megőrizzék papíron, aztán a bank megvegyen! Adózol, hogy elkölthessék, amire úgysem adnád, hogy dőzsöljön, a hatalom újabb terheket rak rád!

Nem akarom hát keresni, bánatpénzt se akarok, hisz le vagyunk értékelve, mi, egyszerű Magyarok! Kevesebbet ér a pénzünk, kirabolták nemzetünk, addig-addig keresgélünk, míg egyszer csak nem leszünk!

Aranyosi Ervin: Akinek inge, az vegye magára!

A nyugalom is nyomhatja a vállad, a gazdagságtól felkophat az állad, teher lehet akár a gondtalanság, ha mások szíve, érzése nem hat rád! Szeretetlen oly nehéz a lélek, s vannak, akik fényűzően élnek, de szívük üres, lelkük érzéketlen, színészek egy fényűző szerepben.

Nyerészkedés, hatalmasok által, visszaélés sok-sok jogszabállyal. Épülnek a nagy irodaházak, csontvázai egy halott világnak. Már csak cirkusz kell ennek a népnek, ott tombolnak fiatalok, s vének! Fesztiválok agy-programozása, hogy a lélek a valóst ne lássa!

Aranyosi Ervin: Számadás

Én nem akarok a bőrömből kibújni, aki vagyok, én az is maradok! Nekem nincs kedvem végtelenbe hullni, ráérek majd, ha egyszer meghalok. De akkor sem a más bőrébe bújok, és nem élhetem mások életét, lelkem gitárján pendülnek a húrok, az élet dala így lesz egyre szép!

Vers rendelés

Megtalálsz Facebook-on is!

Kategóriák

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Megosztás

Linkek

Címkék

A kor sötétje elvakít
és bontogatja szirmait
az árnyék színű, torz virág,
s halódik tőle a világ!
A sötétség fejünkre nőtt,
hazugság szőtt ránk szemfedőt ,
mitől az emberek vakok!
Úgy érzem egymagam vagyok!

Mért hagyod drága Istenem?
Tudom, te is szenvedsz velem!
A sötét oldal már ural,
s etet hazug szavaival.
Hová tűnt el a tiszta fény,
a jóra már nincs is remény?
Kihűlt a lét, lám megfagyott,
a jó szóért, bántást kapok.

A sötétség a mélybe húz,
s hiába, ebből sem tanulsz!
Hagyod elveszni lelkedet,
mert utadon a pénz vezet.
Isten fia alig akad,
hagyod, hogy írják sorsodat,
Judások adják el neked,
a lélekölő mérgeket!

Ha olykor mégis szembe szállsz,
csak kihűlt szíveket találsz,
halott virágot öntözöl,
sötétség árnya égre tör!
Győz a fekete mágia,
szenved tőle Isten fia,
a fényt nehéz mutatnia,
a kiutat kutatnia.

Úgy látom, minden elveszett,
nincs emberség, nincs szeretet,
felfalták sátánfajzatok,
sosem jön el, kit vártatok!
A jövőben nincsen helyünk,
légüres térben lépkedünk,
csak a szakadék széle vár,
s nem ragyog Isten fénye már?

Mélység, sötétség hívogat,
ne fájjon hát a szív sokat,
jöjjön a végső zuhanás,
mindent eltüntető varázs!
Hisz ennél lejjebb nem lehet,
megélni ezt az életet,
nincsen ránk szükség már tovább,
nincsen, kivel tegyünk csodát.

De akkor minek volt e lét,
ha megoldást nem tett eléd,
meg kell találnunk, úgy hiszem,
ezt súgja egyre bús szívem!
Mert nem lehet, hogy elvegyék,
a holnapunk ígéretét!
Mert feladnunk, azt nem szabad,
a szép filmünk el nem szakad!

Van még hitünk? Kell, hogy legyen,
s kell az, hogy boldoggá tegyen,
hisz kell, hogy legyen még remény,
legyen sorsunk bármily kemény!
Mert jönni fog, mert jönni kell,
egy jövőt hozó égi jel,
mely ráébreszt embereket,
hogy egy út van: A szeretet!

Legyél hát te is ébredő,
egy szebb világot éltető,
azt valósággá álmodó,
lelkek oltárán áldozó!
A kor sötétje múljon el,
az éj elmúlt, ébredni kell,
álmodni, élni szabadon,
csak te segíthetsz magadon!

Ha milliárdnyin ébredünk,
gazdagabb lesz a lét velünk,
ha szeretni megtanulunk,
fénylő lesz az életutunk!
Meggyógyul végre a világ,
nem a pokol fog hatni ránk!
Értelmet nyer az életünk,
valóban emberré leszünk!

Egy álmodott világot adnék neked tovább,
varázsold valósággá, és éld meg a csodád!
Teremts a képzelettel, hagyd hatni vágyaid!
Csodáld a két szemeddel, amely parányt nagyít!

Nem létezőből így lesz, megtapasztalható,
pont ugyanúgy teremthetsz, mint a Mindenható!
Hiszen belőle jöttél, élőn vagy gyermeke,
mert ő, teremtő fénnyel, lelket töltött tele!

Tanuld meg jól használni, a benned élő fényt,
szeretet erejével emelni minden lényt!
Tanulj meg szívből adni, és gazdaggá leszel,
nem az teremt világot, aki másoktól vesz el!

Tanulj meg jól szeretni, hisz nem olyan nehéz,
bár olykor akadályoz a bölcsnek mondott ész!
Szíveddel kéne látnod, érzéssel másokat,
és jobbá kéne tenned, feldúlt világodat!

Álmodni szebb világot, másnak mutatva meg,
hogy élni itt, e földön, békésen is lehet!
Nem harc, verseny az élet, ne küzdj hát ellenem,
ha szeretni vagy képes, gazdagodhatsz velem!

Örömöt hozz a mába, jó kedvet, légy vidám!
Én úgy mosolygok másra, hogy jó lesz nézni rám!
Hát kérlek, mosolyban fürdesd meg arcodat!
Ne folytasd mások ellen, szélmalom harcodat!

Álmodj egy szebb világot, s az valóság lehet,
amit a földi ember, szívvel jobbá szeret!
Egyek vagyunk a létben, s ha erre rájövünk,
majd mind egymás szívébe, szeretve költözünk!

A halál után boldog a lélek,
mert felüdül és megpihen.
Boldogító közegben lépdel,
nem bántja többé senki sem!
Odaát várják lélektársak,
és boldogan veszik körül,
elveszettnek hitt ismerősök
ott vannak, s lám, mind örül.

Akkor jössz rá, amitől féltél,
az örök vég, nem létezik,
korábban már te is itt éltél,
és boldog volt a lelked itt!
De újra, újra leszülettél,
tanulni és tanítani,
a földi poklot mennyé tenni,
az életen javítani.

De kisgyerekként kijavítják,
mindent tudó hitrendszerünk,
amit tanultak, azt tanítják,
és senki sem hisz még nekünk!
Elveszik mind a hozott kincset,
s adnak helyébe lim-lomot,
meggyőznek, bűnösnek születtél,
s amit hoztál, az mind lopott!

Rossz kufárok váltják be pénzed,
elveszik összes aranyad,
értéktelent adnak cserébe,
ne tudj, s ne ismerd magadat!
Megzsarolnak a szeretettel,
ha nem leszel jó, nem jut neked,
s a szeretetért vívott harcról
szól onnantól az életed!

Olyan zsarol, ki képtelen rá,
ki szeretni sosem tudott,
ki maga is sóvárgón várta,
és úgy érzi, kevés jutott!
Mikor fordul meg a világunk?
Szeretet nem így működik!
Versengve, háborúkat játszunk,
s a gonosz könnyen ügyködik.

Nem vagy bűnös, szeretni jöttél,
s jobbá szeretni másokat,
élhetővé átformálni
kifordított világodat.
A valós hitet visszaadni,
az élet szép, s nincs is halál!
Nem kéne félőn nyomorogni,
míg itt létünk megint lejár.

Meg kéne lelnünk önmagunkban,
az istenit, szerethetőt,
s nem rettegni oly izgatottan
a testre váró temetőt!
Az elmúlás, a test halála,
ezt jó lenne megértenünk,
a félelem, az ördög vára,
s nem árthat, amíg szeretünk!

Testünket nem visszük magunkkal,
más szívekben élünk tovább!
Készülődünk a túlvilágon,
hátha tudunk tenni csodát!
Jó lenne ezt a csodás bolygót
szeretettel megtölteni,
az emberiség csak így tudna
isteni gúnyát ölteni!

Ez itt, most lent, a lét halála,
ahol az ember haldokol,
ahol a földi menny helyére
költözik ördög és pokol.
Haláltól fél, bár élni sem mer,
testbe a lélek halni jár,
így él sok milliárdnyi ember,
ebből kéne ébredni már!

Átaludtam magam a mába,
feledve múló tegnapot.
Az idő sodró áramába
feledkeztem, s most itt vagyok!

Az idő múlt, s én benne éltem,
remélve, lesznek holnapok.
Elárulom, hogy néha féltem,
ha adok, majd vissza mit kapok?

Átaludtam, sok hosszú percet,
az ébrenlét csak pillanat,
örültem, s őszintén szeretettem,
s álmodtam fénylő álmokat!

Az idő múlt és lapjaimból,
felépült már egy kártyavár,
túl sokat vártam önmagamtól,
lassítanom kell mára már!

Átaludtam magam a mába,
mi volt valós, már nem tudom,
de tapasztaltam utamat járva,
ma már az új köreim futom!

Átaludtam magam a mába,
de lassan már felébredek.
Már teremtek újat, a holnapot várva,
ha hiszek benne, szép lehet!

A gyémánt fénylő csillogása
lelked mélyén ott lakik.
Szeretnéd, ha értékelnék,
s észrevennék valakik!
Szeretnéd, ha ragyogásod
felfedezné a világ,
szeretnéd, ha értékesként
tudna más is nézni rád!

Gyémánt vagy, a végtelenből,
jöttél, s fényesen ragyogsz,
mindent elbír keménységed,
nem panaszkodsz, nem nyafogsz!
Teszed dolgod, s azt szeretnéd,
felfedezzék, hogy ki vagy!
Lelked kemény, s így világod,
nem csodál, csak élni hagy!

Oly kevesen látják benned
a ragyogó tiszta fényt,
alig-alig veszik észre,
mégse add fel a reményt!
Jó lenne, ha lágyabb lennél,
s megmutatnád énedet!
Hagynád, hogy a kíváncsiak
lássák tehetségedet!

Mert gyémántból van a lelked,
rád férne a csiszolás,
kéne, aki megtalálja
az elrejtett briliánst.
Aki értőn, jó szemekkel,
visszaadná hitedet,
lecsiszolná álruhádat,
s úgy már csillogni lehet!

Kevered Jézust az Istennel,
s hiszed, ő egy isten-ember,
és lényegében igazad van,
van igazság a gondolatban!
De te is Isten vagy, és Jézus,
ha törekszel, hogy jók közé juss!
Ha törekszel, hogy szívvel adjál,
és mindig jó ember maradjál!

Hisz egyek vagyunk mind Atyánkkal,
a teremtő nagy világgal,
az éltető végtelennel,
és testvérünk minden ember!
Csak, amíg ezt meg nem látjuk,
amíg egymást folyton bántjuk,
míg a szeretet csak fázik,
velünk a képzelet játszik!

A káprázat, megtévesztés,
hazug világ, szemfényvesztés,
az ember győzni akarása,
világunkat aláássa!
Bűnök nélkül születünk meg,
nyoma sincs bennünk a bűnnek,
azt csak eltanulni lehet,
ott, hol kevés a szeretet!

Ha elhinnénk, egyek vagyunk,
ha szeretet-nyomot hagyunk,
ha rájövünk, nincs mit félnünk,
csak egymásért kéne élnünk!
Ám az ember gyarlóvá lett,
tudatlanság kapzsivá tett,
a félelem úr felettünk,
pedig bűn nélkül születtünk!

Ha Isten gyermeke lettél,
aki mindenek felett él,
mi okod van félelemre,
ha hatni tudsz életedre?
Mért nem lépsz Jézus nyomába,
mért nem hozod őt a mába,
mért nem szórod szereteted?
Mért a félelmed eteted?

Nem tudod, mire vagy képes,
ha Isten vagy, lehetséges
bármit megtenni a létben,
vegyél részt a teremtésben!
Képzelj el egy jobb világot,
amit Isten, s Jézus látott,
s szeretettel tegyél érte,
gyáva lényként, ne hullj térdre!

Ne mástól várd a teremtést,
a csodát, vagy a megmentést,
kezdj el hinni önmagadban,
benned élő akaratban!
Amely szabad, s istenadta,
légy jelen a pillanatban,
világodat szeresd jobbá,
ahogy Jézus egykor mondá!

Én nem akarok pénzt keresni!
Csak találni akarok!
Nem úgy, mint a kisemmizett,
szorgos, dolgos Magyarok!
Bár tudom, a szólásban áll,
aki keres, az talál,
de nem kereste meg az sem,
kinél pénzünk halomban áll!

A többi nép másképpen szerzi,
A francia megnyeri!
Az angol csak meg megcsinálja,
s jó kedéllyel elveri!
A német, az kiérdemli,
lehet bár érdemtelen,
a sok bankár mind-mind tudja,
mikor nyer egy ügyleten!

Sokszor vér tapad a pénzhez!
Sok verejték, mit sem ért!
Sokkal inkább agyafúrtság,
csel, csalás kell mindenért!
Kell a kapcsolati tőke,
csak add el a lelkedet,
és az ördög telerakja
suskával a zsebedet!

Tőzsde, s más szerencsejáték,
hajtja fel az árakat,
a bóvli is értékes lesz,
a jó értéktelen marad.
Nem tükröz se tehetséget,
sem mérhetetlen tudást,
s júdáspénzzel jutalmazzák
az emberi árulást!

Fizetsz, hogy a pénzt használhasd,
hogy mikor kell, meglegyen,
hogy megőrizzék papíron,
aztán a bank megvegyen!
Adózol, hogy elkölthessék,
amire úgysem adnád,
hogy dőzsöljön, a hatalom
újabb terheket rak rád!

Nem akarom hát keresni,
bánatpénzt se akarok,
hisz le vagyunk értékelve,
mi, egyszerű Magyarok!
Kevesebbet ér a pénzünk,
kirabolták nemzetünk,
addig-addig keresgélünk,
míg egyszer csak nem leszünk!

A nyugalom is nyomhatja a vállad,
a gazdagságtól felkophat az állad,
teher lehet akár a gondtalanság,
ha mások szíve, érzése nem hat rád!
Szeretetlen oly nehéz a lélek,
s vannak, akik fényűzően élnek,
de szívük üres, lelkük érzéketlen,
színészek egy fényűző szerepben.

Nyerészkedés, hatalmasok által,
visszaélés sok-sok jogszabállyal.
Épülnek a nagy irodaházak,
csontvázai egy halott világnak.
Már csak cirkusz kell ennek a népnek,
ott tombolnak fiatalok, s vének!
Fesztiválok agy-programozása,
hogy a lélek a valóst ne lássa!

Én nem akarok a bőrömből kibújni,
aki vagyok, én az is maradok!
Nekem nincs kedvem végtelenbe hullni,
ráérek majd, ha egyszer meghalok.
De akkor sem a más bőrébe bújok,
és nem élhetem mások életét,
lelkem gitárján pendülnek a húrok,
az élet dala így lesz egyre szép!