Mindennapok, élet, gyász, remény, hit

ápr
27

Aranyosi Ervin: Mindennapi tanácsok

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin: vers, hangulat, jelen, kedvesség, képzelet, lét, Mindennapi tanácsok, minennapos, mosoly, őrizd, pillanat. jóleső, szívek, teremt 6 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Mindennapi tanácsok

Itt kell lenned a jelenben,
itt élni a mában,
napról napra megfürödni
a lét áramában!
Mosolyoddal világítva
be a szép világod,
megszépül, ha képzeletben
már is annak látod!

Te teremted holnapodat,
ne lógasd hát orrod,
a teremtés tudományát
szép lelkedben hordod!
Ne panaszkodj, ne siránkozz,
keress inkább szépet,
amerre a figyelmed jár,
azt adja az élet!

Sose bánts mást, legyél kedves,
s hidd el, ez varázslat,
próbáld mindig az ég felé
görbíteni szádat!
Ne hagyd, hogy a panaszkodás
téged földre húzzon,
a szépséges álmaidból
többet összezúzzon!

Találd meg a napjaidban
a rád váró szépet,
őrizd meg a pillanatot,
mint kedves fényképet!
Elevenné álmaidat
könnyedén tehetnéd,
ha jóleső érzésed
gyakran elővennéd!

Álmaidból teremthetnél
élő valóságot,
és életre is hívhatnál
egy vidám világot!
Más arcára mosolyt csalva,
te is szebben élnél,
mosolyoddal, kedvességgel
más szívekhez érnél!

Váljon ez a hangulatod
így mindennapossá,
összepiszkolt hétköznapot
így tisztára mossál!
Emeld fel a fejedet
és bátran nézz a napba,
mély légzéssel, jó levegőt
szívj csak önmagadba!

Nézz végig a világodon,
s érezd, minden rendben,
őrizd meg a nyugalmadat,
rend legyen lelkedben!
Ennyi kell a világodhoz,
csak kezdj így el élni,
s akkor merhetsz egy sokkal szebb
holnapot remélni!

Aranyosi Ervin © 2023-04-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

ápr
26

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Ébredj rossz álmodból!

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, Ébredj rossz álmodból!, fény, hatalmas, Isten, jószándék, lelked, megvezetett, mennyei, nem-tudás, pénz, szellemed, szeretet, szolgál, vers, világ 9 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Ébredj rossz álmodból!

Ébredj rossz álmodból
és lépj ki a fényre!
Szeretet vezessen,
s így juss el a szépbe!

Kezdd el végre látni
az élhető világot,
ami emberséggel,
s szeretettel áldott!

Lépj csak ki a fényre,
és hagyd magad mögött,
mindazt, ami eddig
az árnyékhoz kötött!

Ne szolgálj hatalmast,
ne légy szolgalélek,
légy csak jól szerető
angyala a fénynek!

Lelked és szellemed,
hagyd, hadd világítson,
megvezetetteknek
börtön ajtót nyisson!

Hisz csak a „nem-tudás”
árnya akadályoz,
ezért nem érhetsz fel,
a mennyei világhoz!

Törvénytelenségek,
igaztalanságok
irányítanak ma
egy elvakult világot.

Hol a pénz az isten,
ott nagy a sötétség,
ott, bíz, a jószándék
az igazi vétség!

Lépj hát ki a fényre,
teremts új világot,
válts valóra végre,
egy isteni álmot!

Légy a szeretetnek
híve, szószólója,
aki a világunk
gondjait megoldja!

Élj harmóniában,
természetes fényben,
lásd csak meg a csodát
minden egyes lényben!

Változzon általad
környező világod,
s a teremtőd álmát
így valóra váltod!

Aranyosi Ervin © 2023-04-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

ápr
24

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Hogyan készül egy vers?

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Angyalok..., Aranyosi Ervin, dallamos, elég, gondolat, Hogyan készül egy vers, kép, ritmus, sorok, vers 4 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Hogyan készül egy vers?

Hogyan készül egy vers? Próbáld kitalálni!
Hogyan tud egy ember versíróvá válni?
Lássuk, mi kell hozzá: Egy fényes gondolat,
amin az emberek gondolkodnak sokat!

Lehet, hogy olvasok épp egy érdekeset,
aztán csak elmondom a véleményemet.
Lehet, hogy egy képből ugrik ki a versem,
s bizony el kell kapjam, s nem hagyhatom nyersen!

Meg kell fogalmaznom először magamban,
s ott van a késztetés már a pillanatban!
Elkezdem leírni, verssorokba zárni,
hozzájuk a rímet szépen kitalálni.

Fontos, hogy ritmusa is legyen a versnek!
A dallamos sorok szebben remekelnek!
Néha meg úgy érzem, hogy ezt súgják nekem,
angyalok íratnak olykor verset velem.

Ha van miről írni, a többi jön magától,
születnek a sorok, semmi meg nem gátol,
csak el kell döntenem, mikor legyen vége,
ne legyen unalmas! Vajon így elég-e?

Aranyosi Ervin © 2023-04-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

ápr
21

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Három majom

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, béke, Három majom, jövő, külvilág, lelkem, meseszép, strucc, szeretet, vakond, vers, világ, vilűg 2 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Három majom

Nem akarok rosszat látni,
hallani sem akarom,
beszélni sincs kedvem róla,
csak lógatom a karom!
Eltakarom szemem, szájam,
bedugom a fülemet,
ne bánthasson, riogasson
az a sok rossz üzenet!

Irigyen nézem a struccot,
homokba dugja fejét,
tán oda lenn szebb világ van,
a föld mélyén meseszép?
Vagy a vakonddal beszélget,
itt fent, ezt nem tudhatom,
lehet, hogy így szerveződik
a földalatti mozgalom?

Érdektelen a világom,
nem vesz rólam tudomást!
Körmöm miatta nem rágom,
kikapcsolom az adást.
A műsornak itt van vége,
nem bánt, amit nem tudok,
nem kell harcba keverednem,
többre akkor sem jutok!

Hadd történjen körülöttem.
minden úgy, ahogy akar,
ha figyelek, a lelkembe
a külvilág belemar!
Kikapcsolom érzékeim,
a csendemre figyelek,
mesét mondok önmagamnak,
úgy, ahogy egy kisgyerek.

A mesémben minden szép lesz,
megváltozik a világ,
nem uralhat, kiiktatom
a hazug politikát.
A szeretet dallamára
csodát láthat a szemem,
csak értelmesről beszélek,
s a jövőmet tervezem!

De addig nem látok, hallok
és nem nyitom ki a szám,
nézzenek három majomnak,
akik ülnek csak a fán!
De legalább a lelkemben,
addig is béke lehet,
s nem halhat ki világomból
a tisztán élő szeretet!

Aranyosi Ervin © 2023-04-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

ápr
20

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Legyél része a világnak

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, gondolat-mag, holnap, kulcs, Legyél része a világnak, lelked, Önmagad, pusztaság, szabadság, teremtő, valóság, változtat, vers 1 Comment

Aranyosi Ervin: Legyél része a világnak!

Csukott szemmel élni könnyebb?
Vajon, mért folyik a könnyed?
Vajon, mért félsz a világtól,
rendbe tenni, mondd, mi gátol?

Hatalmasok ezt diktálják,
látó szemedet kivájják?
Uralóknak hiszel, s hiszed,
megalkudva többre viszed?

Ha így hiszed, talán jól van?
Üst-fűtő vagy a pokolban?
Mert a hatalmat szolgálod,
s nem fáj, hogy pusztul világod?

Csak az fáj, ha téged bántnak,
napi gondok mélybe rántnak?
Nem a saját utad járod,
más teremti a világod?

Nem is akarsz változtatni,
önmagadról jelet adni,
vágyaidat megmutatni
saját utadon haladni?

Nyisd ki szemed, lásd világod,
éleszd fel a pusztaságod,
vesd be gondolat-magokkal,
törődj saját holnapoddal!

Hadd szökkenjen a mag szárba,
tedd a kulcsod már a zárba,
nyisd ki ajtód a világra,
szükséged van szabadságra!

Ne légy hazugságok foglya,
ki sirámait nyafogja,
de sosem tesz önmagáért,
s az általa élt világért!

Keresd utad, valóságod,
mire egykor lelked vágyott,
dobd le válladról a terhet,
amit érdekből rád tettek!

Legyél része a világnak,
adj esélyt teremtő vágynak,
szeresd jobbá a világod,
s legyen lelked ettől áldott!

Aranyosi Ervin © 2023-04-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

ápr
17

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Keresem a lét értelmét

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: angyali zene, Aranyosi Ervin, befordul, csend, egy, fa, felismerés, fű, Isten, képzelet, Keresem a lét értelmét, lendület, természet, vers, világ Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Keresem a lét értelmét

Keresem a lét értelmét,
használva a bűvös elmét,
keresem az igaz utat,
s a jelet, mely irányt mutat!
Figyelek a belső hangra,
varázst húzok önmagamra,
elrévülök, s lelkem vásznán,
mintha új világom látnám.

Létező és valóságos,
vagy becsap, s a holnap mást hoz?
Tudom, bennem van a válasz,
létem célja, s nem halál az!
Olvasnom kell a világból,
nincsen bíróm, aki vádol,
hisz bűntelennek születtem,
más nem is dönthet felettem!

Élem létem, teszem dolgom,
álmaim lelkemben hordom,
súlyos, sötét éjszakákon,
megjelenik ősi álmom.
Ismernem kell, s megérteni,
ami rossz volt, jóvá tenni!
Szóval hatni, jót teremtve,
hiszem, ez a lelkem terve!

Befordulok, álmom nézem,
részleteit felidézem,
sugallatát lefordítom,
magját vetem, szaporítom.
Figyelem a természetet,
s benne megnyugvásra lelek.
Ahogy a fű lassan sarjad,
békét ad rám, és nyugalmat.

Rügy fakad és virág nyílik,
nem vezet az út a sírig,
hanem inkább tiszta létbe,
világ-fája közelébe.
Gyökerei vízzel telnek,
ágon, vesszőn át üzennek,
levél vitorlákat bontnak,
útjelzői új napoknak.

Nincs hatalom én felettem,
Isten részeként születtem,
egy vagyok a nagyvilággal,
földből növő fűvel, fával!
Szabadságom madárszárnyon
reppen, hogy messzebbre szálljon,
s nem kell hozzá lendület sem,
nyugton ülhet könnyű testem.

Képzeletem lett a szárnyam,
hogy világom azon járjam,
megismerjem és megértsem,
vigyázzam és meg ne sértsem!
Mindenségnek vagyok része,
s enyém a világ egésze,
benne élek, nem uralom,
élet felett nincs hatalom!

Keresem a lét értelmét,
s talán, ha jobban figyelnék…
Vagy, ha inkább elengedném,
ne motyogjon folyton elmém!
Igen, a csend közelében,
belső angyali zenében,
a választ is megtalálom,
a nagy felismerést várom!

Aranyosi Ervin © 2023-04-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

ápr
16

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Tudhatunk valamit

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, boldog, győz, hiszel, jövő, láng, magyarok, remény, szebb, tud, Tudhatunk valamit, tűz, vers, vihar, világ 5 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Tudhatunk valamit

Talán tudhatok valamit?
Szívemben érző láng lakik,
s ha lángra gyújtom tüzemet,
tán feléd száll az üzenet!

Tán feléd száll, tán megtalál,
talán tiéd is arra vár,
hogy lángra gyúljon, s meglehet,
gazdagabb lesz a lét veled!

Mert te is tudhatsz valamit.
Tán jobb világot alapít,
aki szeretve, szívvel él,
akit útján remény kísér!

Remény, hogy együtt szebb lehet,
hogy írhatunk szebb életet,
hogy nem győzhet le vad vihar,
olyat, ki tudja mit akar!

Hát én tudom, és úgy hiszem,
ettől majd többre is viszem,
mert szebb világot akarok,
hol boldogok a magyarok!

Te is hiszel? Hát nyújts kezet,
a jövő, lám, elérkezett,
csak mondjuk el, amit tudunk,
legyen közös és egy utunk!

Talán tudhatunk valamit,
egykor szép világ vala itt!
Rajtunk múlik, hogy lesz-e szebb,
ha rám mért dolgom megteszem!

Aranyosi Ervin © 2023-04-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

ápr
14

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Visszatekintés

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: angyalság, Aranyosi Ervin, barátok, Budapest, Erdő, nagyváros, rét, szabad, születtem, természet, vers, Visszatekintés 1 Comment

Aranyosi Ervin: Visszatekintés

Angyalok földjén születtem,
nagyvárosban, Budapesten.
A sok ember közt elvesztem,
amíg fel nem cseperedtem.
Addig rejtett angyal voltam,
lestem világomat szótlan,
szinte senki nem vett észre,
nem neveltek elég készre!

Csendben voltam, befordultam,
világomtól elvonultam,
csalogatott pusztatenger,
messzi falu, a szép Csenger.
Nagyszüleim falujában,
megfürödhettem a nyárban.
Gólya, fecske szállt fölöttem,
angyali világba jöttem!

Enyém volt a rét, az erdő,
ahol szabad lelkem felnő.
Napfényben és „tekenőben”,
tisztultam, ha megfürödtem.
Madárdal volt az én zeném,
hej, de nagyom élveztem én!
Barátokkal csavarogtam,
jelen voltam víg napokban!

Ám, kihalt a nemes porta,
szép nyaraim elsodorta
az életnek forgó szele,
a nagyváros üzenete.
Nagyvárosba visszatértem,
s betondzsungel közepében,
éltem tovább a világom,
feladva szép szabadságom.

Később el is menekültem,
a zajtól messze kerültem,
az várt kicsit, s jött utánam,
bár nem hívtam, bár nem vártam.
Lám most megint menekülnék,
kis faluba elkerülnék,
visszanyerném szabadságom,
s megélhetném angyalságom!

Mai világ pénzre épül,
kit hívhatnék segítségül,
hogy a vidék befogadjon,
verseimnek szárnyat adjon?
Ez a zajos város nem kell,
itt csak rohan minden ember,
nem is figyelnek egymásra,
nincs szükségük angyal-társra!

Régen jó volt. Holnap jobb lesz?
Vagy az ember csak pontot tesz?
Majd az életét lezárja,
aztán nem marad hazája?
Zajos város agyon nyomja,
gyűlik szemete és lomja.
Vele sorvad a természet,
s mindent legyőz az enyészet?

Aranyosi Ervin © 2023-04-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

ápr
6

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Ha…

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, gondolat, ha, hát, hazugság, lelked, média, mer, méreg-szer, mókuskerék, mondanivaló, öröklét, pénz, teremt, természet, vers 4 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Ha…

Ha kikapcsolnád a harsány médiát,
ha meghallanád a természet szavát,
vagy legalább a többi emberét,
ki felébredve, egy világot félt!

Ha szívedben élne a szeretet,
ha nem szednél be méreg-szereket,
ha átlátnál a hazugság falán,
a világ is megszépülne, talán!

Ha nem lenne célod csak a siker,
csak ember lennél, aki élni mer,
és felemelnéd azt, ki elesett,
ha szívedben még élne szeretet!

Ha mernél lelkeddel teremteni,
a csended mélyén elmerengeni,
ha feladnád a mókuskereket,
ha jónak látnád az embereket!

Ha élnéd léted, a sajátodat,
ha teremtő lenne a gondolat,
s nem nagyravágyón a pénzt hajtanád,
hiszem, hogy az jóval hatna rád!

Ha nem bántanál, hiszen nincs miért!
Amit kiküldesz, hozzád visszatér!
Ha rájönnél, hogy a jót adni jobb,
ha vigasztalna mondanivalód!

Ha megtalálnád végre utadat,
ami nem csak halál felé halad,
hanem az öröklétbe elvezet,
amint világod éled, élvezed!

Aranyosi Ervin © 2023-04-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

márc
26

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Az óraátállítás dilemmája

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, Az óraátállítás dilemmája, hatalmas, idő, időrablók, Isten, káosz, nap, őseink, természet, vers Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Az óraátállítás dilemmája

Átállítjuk az órákat,
így korábban kelhetünk,
korán elhagyjuk az ágyat,
jól kiszúrtak hát velünk!
Ellopnak egy órát tőlünk,
és értelme sose volt,
csak közömbös arcot öltünk,
s nem bántjuk, ki kirabolt.

Mától nem délben lesz ebéd,
egy órával korábban.
így hát rosszkor teszik eléd,
az új ember korában.
Nem is délben harangoznak,
ma a csorda sem delel,
időrablók elátkoznak,
a ritmusunk veszik el.

A nyári időszámítás
életciklust felborít,
biológiai óránk,
hozzá tán sosem szokik.
A népek majd megszavazzák
nyári, vagy a téli kell,
s ha a nyári fog majd győzni,
egy világot térít el!

Szerencsére a természet,
még józanul működik.
Csak neked lesz benne részed,
min a sátán ügyködik!
Az óraátállításból
hiányzik az értelem.
Amit Istent megteremtett,
öncélúan „szétverem”?

A napot, a Naphoz kéne
újra igazítani,
ahogyan több ezer éve,
s létünkön nem rontani.
Őseink, az égre nézve,
tudták mennyi az idő,
fontos volt a tudományuk,
most a káosz egyre nő!

Illene már helyrehozni,
rendbe tenni életünk,
hatalmasok kedve szerint
megtörve, nem élhetünk!
Ősszel állítsuk hát vissza,
úgy kéne maradnia,
az időnek, az életnek,
helyesen haladnia!

Aranyosi Ervin © 2023-03-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

Aranyosi Ervin: Mindennapi tanácsok

Itt kell lenned a jelenben, itt élni a mában, napról napra megfürödni a lét áramában! Mosolyoddal világítva be a szép világod, megszépül, ha képzeletben már is annak látod!

Te teremted holnapodat, ne lógasd hát orrod, a teremtés tudományát szép lelkedben hordod! Ne panaszkodj, ne siránkozz, keress inkább szépet, amerre a figyelmed jár, azt adja az élet!

Sose bánts mást, legyél kedves, s hidd el, ez varázslat, próbáld mindig az ég felé görbíteni szádat! Ne hagyd, hogy a panaszkodás téged földre húzzon, a szépséges álmaidból többet összezúzzon!

Találd meg a napjaidban a rád váró szépet, őrizd meg a pillanatot, mint kedves fényképet! Elevenné álmaidat könnyedén tehetnéd, ha jóleső érzésed gyakran elővennéd!

Álmaidból teremthetnél élő valóságot, és életre is hívhatnál egy vidám világot! Más arcára mosolyt csalva, te is szebben élnél, mosolyoddal, kedvességgel más szívekhez érnél!

Váljon ez a hangulatod így mindennapossá, összepiszkolt hétköznapot így tisztára mossál! Emeld fel a fejedet és bátran nézz a napba, mély légzéssel, jó levegőt szívj csak önmagadba!

Nézz végig a világodon, s érezd, minden rendben, őrizd meg a nyugalmadat, rend legyen lelkedben! Ennyi kell a világodhoz, csak kezdj így el élni, s akkor merhetsz egy sokkal szebb holnapot remélni!

Aranyosi Ervin: Ébredj rossz álmodból!

Ébredj rossz álmodból és lépj ki a fényre! Szeretet vezessen, s így juss el a szépbe!

Kezdd el végre látni az élhető világot, ami emberséggel, s szeretettel áldott!

Lépj csak ki a fényre, és hagyd magad mögött, mindazt, ami eddig az árnyékhoz kötött!

Ne szolgálj hatalmast, ne légy szolgalélek, légy csak jól szerető angyala a fénynek!

Lelked és szellemed, hagyd, hadd világítson, megvezetetteknek börtön ajtót nyisson!

Hisz csak a „nem-tudás” árnya akadályoz, ezért nem érhetsz fel, a mennyei világhoz!

Törvénytelenségek, igaztalanságok irányítanak ma egy elvakult világot.

Hol a pénz az isten, ott nagy a sötétség, ott, bíz, a jószándék az igazi vétség!

Lépj hát ki a fényre, teremts új világot, válts valóra végre, egy isteni álmot!

Légy a szeretetnek híve, szószólója, aki a világunk gondjait megoldja!

Élj harmóniában, természetes fényben, lásd csak meg a csodát minden egyes lényben!

Változzon általad környező világod, s a teremtőd álmát így valóra váltod!

Aranyosi Ervin: Hogyan készül egy vers?

Hogyan készül egy vers? Próbáld kitalálni! Hogyan tud egy ember versíróvá válni? Lássuk, mi kell hozzá: Egy fényes gondolat, amin az emberek gondolkodnak sokat!

Lehet, hogy olvasok épp egy érdekeset, aztán csak elmondom a véleményemet. Lehet, hogy egy képből ugrik ki a versem, s bizony el kell kapjam, s nem hagyhatom nyersen!

Meg kell fogalmaznom először magamban, s ott van a késztetés már a pillanatban! Elkezdem leírni, verssorokba zárni, hozzájuk a rímet szépen kitalálni.

Fontos, hogy ritmusa is legyen a versnek! A dallamos sorok szebben remekelnek! Néha meg úgy érzem, hogy ezt súgják nekem, angyalok íratnak olykor verset velem.

Ha van miről írni, a többi jön magától, születnek a sorok, semmi meg nem gátol, csak el kell döntenem, mikor legyen vége, ne legyen unalmas! Vajon így elég-e?

Aranyosi Ervin: Három majom

Nem akarok rosszat látni, hallani sem akarom, beszélni sincs kedvem róla, csak lógatom a karom! Eltakarom szemem, szájam, bedugom a fülemet, ne bánthasson, riogasson az a sok rossz üzenet!

Irigyen nézem a struccot, homokba dugja fejét, tán oda lenn szebb világ van, a föld mélyén meseszép? Vagy a vakonddal beszélget, itt fent, ezt nem tudhatom, lehet, hogy így szerveződik a földalatti mozgalom?

Érdektelen a világom, nem vesz rólam tudomást! Körmöm miatta nem rágom, kikapcsolom az adást. A műsornak itt van vége, nem bánt, amit nem tudok, nem kell harcba keverednem, többre akkor sem jutok!

Hadd történjen körülöttem. minden úgy, ahogy akar, ha figyelek, a lelkembe a külvilág belemar! Kikapcsolom érzékeim, a csendemre figyelek, mesét mondok önmagamnak, úgy, ahogy egy kisgyerek.

A mesémben minden szép lesz, megváltozik a világ, nem uralhat, kiiktatom a hazug politikát. A szeretet dallamára csodát láthat a szemem, csak értelmesről beszélek, s a jövőmet tervezem!

De addig nem látok, hallok és nem nyitom ki a szám, nézzenek három majomnak, akik ülnek csak a fán! De legalább a lelkemben, addig is béke lehet, s nem halhat ki világomból a tisztán élő szeretet!

Aranyosi Ervin: Legyél része a világnak!

Csukott szemmel élni könnyebb? Vajon, mért folyik a könnyed? Vajon, mért félsz a világtól, rendbe tenni, mondd, mi gátol?

Hatalmasok ezt diktálják, látó szemedet kivájják? Uralóknak hiszel, s hiszed, megalkudva többre viszed?

Ha így hiszed, talán jól van? Üst-fűtő vagy a pokolban? Mert a hatalmat szolgálod, s nem fáj, hogy pusztul világod?

Csak az fáj, ha téged bántnak, napi gondok mélybe rántnak? Nem a saját utad járod, más teremti a világod?

Nem is akarsz változtatni, önmagadról jelet adni, vágyaidat megmutatni saját utadon haladni?

Nyisd ki szemed, lásd világod, éleszd fel a pusztaságod, vesd be gondolat-magokkal, törődj saját holnapoddal!

Hadd szökkenjen a mag szárba, tedd a kulcsod már a zárba, nyisd ki ajtód a világra, szükséged van szabadságra!

Ne légy hazugságok foglya, ki sirámait nyafogja, de sosem tesz önmagáért, s az általa élt világért!

Keresd utad, valóságod, mire egykor lelked vágyott, dobd le válladról a terhet, amit érdekből rád tettek!

Legyél része a világnak, adj esélyt teremtő vágynak, szeresd jobbá a világod, s legyen lelked ettől áldott!

Aranyosi Ervin: Keresem a lét értelmét

Keresem a lét értelmét, használva a bűvös elmét, keresem az igaz utat, s a jelet, mely irányt mutat! Figyelek a belső hangra, varázst húzok önmagamra, elrévülök, s lelkem vásznán, mintha új világom látnám.

Létező és valóságos, vagy becsap, s a holnap mást hoz? Tudom, bennem van a válasz, létem célja, s nem halál az! Olvasnom kell a világból, nincsen bíróm, aki vádol, hisz bűntelennek születtem, más nem is dönthet felettem!

Élem létem, teszem dolgom, álmaim lelkemben hordom, súlyos, sötét éjszakákon, megjelenik ősi álmom. Ismernem kell, s megérteni, ami rossz volt, jóvá tenni! Szóval hatni, jót teremtve, hiszem, ez a lelkem terve!

Befordulok, álmom nézem, részleteit felidézem, sugallatát lefordítom, magját vetem, szaporítom. Figyelem a természetet, s benne megnyugvásra lelek. Ahogy a fű lassan sarjad, békét ad rám, és nyugalmat.

Rügy fakad és virág nyílik, nem vezet az út a sírig, hanem inkább tiszta létbe, világ-fája közelébe. Gyökerei vízzel telnek, ágon, vesszőn át üzennek, levél vitorlákat bontnak, útjelzői új napoknak.

Nincs hatalom én felettem, Isten részeként születtem, egy vagyok a nagyvilággal, földből növő fűvel, fával! Szabadságom madárszárnyon reppen, hogy messzebbre szálljon, s nem kell hozzá lendület sem, nyugton ülhet könnyű testem.

Képzeletem lett a szárnyam, hogy világom azon járjam, megismerjem és megértsem, vigyázzam és meg ne sértsem! Mindenségnek vagyok része, s enyém a világ egésze, benne élek, nem uralom, élet felett nincs hatalom!

Keresem a lét értelmét, s talán, ha jobban figyelnék… Vagy, ha inkább elengedném, ne motyogjon folyton elmém! Igen, a csend közelében, belső angyali zenében, a választ is megtalálom, a nagy felismerést várom!

Aranyosi Ervin: Tudhatunk valamit

Talán tudhatok valamit? Szívemben érző láng lakik, s ha lángra gyújtom tüzemet, tán feléd száll az üzenet!

Tán feléd száll, tán megtalál, talán tiéd is arra vár, hogy lángra gyúljon, s meglehet, gazdagabb lesz a lét veled!

Mert te is tudhatsz valamit. Tán jobb világot alapít, aki szeretve, szívvel él, akit útján remény kísér!

Remény, hogy együtt szebb lehet, hogy írhatunk szebb életet, hogy nem győzhet le vad vihar, olyat, ki tudja mit akar!

Hát én tudom, és úgy hiszem, ettől majd többre is viszem, mert szebb világot akarok, hol boldogok a magyarok!

Te is hiszel? Hát nyújts kezet, a jövő, lám, elérkezett, csak mondjuk el, amit tudunk, legyen közös és egy utunk!

Talán tudhatunk valamit, egykor szép világ vala itt! Rajtunk múlik, hogy lesz-e szebb, ha rám mért dolgom megteszem!

Aranyosi Ervin: Visszatekintés

Angyalok földjén születtem, nagyvárosban, Budapesten. A sok ember közt elvesztem, amíg fel nem cseperedtem. Addig rejtett angyal voltam, lestem világomat szótlan, szinte senki nem vett észre, nem neveltek elég készre!

Csendben voltam, befordultam, világomtól elvonultam, csalogatott pusztatenger, messzi falu, a szép Csenger. Nagyszüleim falujában, megfürödhettem a nyárban. Gólya, fecske szállt fölöttem, angyali világba jöttem!

Enyém volt a rét, az erdő, ahol szabad lelkem felnő. Napfényben és „tekenőben”, tisztultam, ha megfürödtem. Madárdal volt az én zeném, hej, de nagyom élveztem én! Barátokkal csavarogtam, jelen voltam víg napokban!

Ám, kihalt a nemes porta, szép nyaraim elsodorta az életnek forgó szele, a nagyváros üzenete. Nagyvárosba visszatértem, s betondzsungel közepében, éltem tovább a világom, feladva szép szabadságom.

Később el is menekültem, a zajtól messze kerültem, az várt kicsit, s jött utánam, bár nem hívtam, bár nem vártam. Lám most megint menekülnék, kis faluba elkerülnék, visszanyerném szabadságom, s megélhetném angyalságom!

Mai világ pénzre épül, kit hívhatnék segítségül, hogy a vidék befogadjon, verseimnek szárnyat adjon? Ez a zajos város nem kell, itt csak rohan minden ember, nem is figyelnek egymásra, nincs szükségük angyal-társra!

Régen jó volt. Holnap jobb lesz? Vagy az ember csak pontot tesz? Majd az életét lezárja, aztán nem marad hazája? Zajos város agyon nyomja, gyűlik szemete és lomja. Vele sorvad a természet, s mindent legyőz az enyészet?

Aranyosi Ervin: Ha…

Ha kikapcsolnád a harsány médiát, ha meghallanád a természet szavát, vagy legalább a többi emberét, ki felébredve, egy világot félt!

Ha szívedben élne a szeretet, ha nem szednél be méreg-szereket, ha átlátnál a hazugság falán, a világ is megszépülne, talán!

Ha nem lenne célod csak a siker, csak ember lennél, aki élni mer, és felemelnéd azt, ki elesett, ha szívedben még élne szeretet!

Ha mernél lelkeddel teremteni, a csended mélyén elmerengeni, ha feladnád a mókuskereket, ha jónak látnád az embereket!

Ha élnéd léted, a sajátodat, ha teremtő lenne a gondolat, s nem nagyravágyón a pénzt hajtanád, hiszem, hogy az jóval hatna rád!

Ha nem bántanál, hiszen nincs miért! Amit kiküldesz, hozzád visszatér! Ha rájönnél, hogy a jót adni jobb, ha vigasztalna mondanivalód!

Ha megtalálnád végre utadat, ami nem csak halál felé halad, hanem az öröklétbe elvezet, amint világod éled, élvezed!

Aranyosi Ervin: Az óraátállítás dilemmája

Átállítjuk az órákat, így korábban kelhetünk, korán elhagyjuk az ágyat, jól kiszúrtak hát velünk! Ellopnak egy órát tőlünk, és értelme sose volt, csak közömbös arcot öltünk, s nem bántjuk, ki kirabolt.

Itt kell lenned a jelenben,
itt élni a mában,
napról napra megfürödni
a lét áramában!
Mosolyoddal világítva
be a szép világod,
megszépül, ha képzeletben
már is annak látod!

Te teremted holnapodat,
ne lógasd hát orrod,
a teremtés tudományát
szép lelkedben hordod!
Ne panaszkodj, ne siránkozz,
keress inkább szépet,
amerre a figyelmed jár,
azt adja az élet!

Sose bánts mást, legyél kedves,
s hidd el, ez varázslat,
próbáld mindig az ég felé
görbíteni szádat!
Ne hagyd, hogy a panaszkodás
téged földre húzzon,
a szépséges álmaidból
többet összezúzzon!

Találd meg a napjaidban
a rád váró szépet,
őrizd meg a pillanatot,
mint kedves fényképet!
Elevenné álmaidat
könnyedén tehetnéd,
ha jóleső érzésed
gyakran elővennéd!

Álmaidból teremthetnél
élő valóságot,
és életre is hívhatnál
egy vidám világot!
Más arcára mosolyt csalva,
te is szebben élnél,
mosolyoddal, kedvességgel
más szívekhez érnél!

Váljon ez a hangulatod
így mindennapossá,
összepiszkolt hétköznapot
így tisztára mossál!
Emeld fel a fejedet
és bátran nézz a napba,
mély légzéssel, jó levegőt
szívj csak önmagadba!

Nézz végig a világodon,
s érezd, minden rendben,
őrizd meg a nyugalmadat,
rend legyen lelkedben!
Ennyi kell a világodhoz,
csak kezdj így el élni,
s akkor merhetsz egy sokkal szebb
holnapot remélni!

Ébredj rossz álmodból
és lépj ki a fényre!
Szeretet vezessen,
s így juss el a szépbe!

Kezdd el végre látni
az élhető világot,
ami emberséggel,
s szeretettel áldott!

Lépj csak ki a fényre,
és hagyd magad mögött,
mindazt, ami eddig
az árnyékhoz kötött!

Ne szolgálj hatalmast,
ne légy szolgalélek,
légy csak jól szerető
angyala a fénynek!

Lelked és szellemed,
hagyd, hadd világítson,
megvezetetteknek
börtön ajtót nyisson!

Hisz csak a „nem-tudás”
árnya akadályoz,
ezért nem érhetsz fel,
a mennyei világhoz!

Törvénytelenségek,
igaztalanságok
irányítanak ma
egy elvakult világot.

Hol a pénz az isten,
ott nagy a sötétség,
ott, bíz, a jószándék
az igazi vétség!

Lépj hát ki a fényre,
teremts új világot,
válts valóra végre,
egy isteni álmot!

Légy a szeretetnek
híve, szószólója,
aki a világunk
gondjait megoldja!

Élj harmóniában,
természetes fényben,
lásd csak meg a csodát
minden egyes lényben!

Változzon általad
környező világod,
s a teremtőd álmát
így valóra váltod!

Hogyan készül egy vers? Próbáld kitalálni!
Hogyan tud egy ember versíróvá válni?
Lássuk, mi kell hozzá: Egy fényes gondolat,
amin az emberek gondolkodnak sokat!

Lehet, hogy olvasok épp egy érdekeset,
aztán csak elmondom a véleményemet.
Lehet, hogy egy képből ugrik ki a versem,
s bizony el kell kapjam, s nem hagyhatom nyersen!

Meg kell fogalmaznom először magamban,
s ott van a késztetés már a pillanatban!
Elkezdem leírni, verssorokba zárni,
hozzájuk a rímet szépen kitalálni.

Fontos, hogy ritmusa is legyen a versnek!
A dallamos sorok szebben remekelnek!
Néha meg úgy érzem, hogy ezt súgják nekem,
angyalok íratnak olykor verset velem.

Ha van miről írni, a többi jön magától,
születnek a sorok, semmi meg nem gátol,
csak el kell döntenem, mikor legyen vége,
ne legyen unalmas! Vajon így elég-e?

Nem akarok rosszat látni,
hallani sem akarom,
beszélni sincs kedvem róla,
csak lógatom a karom!
Eltakarom szemem, szájam,
bedugom a fülemet,
ne bánthasson, riogasson
az a sok rossz üzenet!

Irigyen nézem a struccot,
homokba dugja fejét,
tán oda lenn szebb világ van,
a föld mélyén meseszép?
Vagy a vakonddal beszélget,
itt fent, ezt nem tudhatom,
lehet, hogy így szerveződik
a földalatti mozgalom?

Érdektelen a világom,
nem vesz rólam tudomást!
Körmöm miatta nem rágom,
kikapcsolom az adást.
A műsornak itt van vége,
nem bánt, amit nem tudok,
nem kell harcba keverednem,
többre akkor sem jutok!

Hadd történjen körülöttem.
minden úgy, ahogy akar,
ha figyelek, a lelkembe
a külvilág belemar!
Kikapcsolom érzékeim,
a csendemre figyelek,
mesét mondok önmagamnak,
úgy, ahogy egy kisgyerek.

A mesémben minden szép lesz,
megváltozik a világ,
nem uralhat, kiiktatom
a hazug politikát.
A szeretet dallamára
csodát láthat a szemem,
csak értelmesről beszélek,
s a jövőmet tervezem!

De addig nem látok, hallok
és nem nyitom ki a szám,
nézzenek három majomnak,
akik ülnek csak a fán!
De legalább a lelkemben,
addig is béke lehet,
s nem halhat ki világomból
a tisztán élő szeretet!

Csukott szemmel élni könnyebb?
Vajon, mért folyik a könnyed?
Vajon, mért félsz a világtól,
rendbe tenni, mondd, mi gátol?

Hatalmasok ezt diktálják,
látó szemedet kivájják?
Uralóknak hiszel, s hiszed,
megalkudva többre viszed?

Ha így hiszed, talán jól van?
Üst-fűtő vagy a pokolban?
Mert a hatalmat szolgálod,
s nem fáj, hogy pusztul világod?

Csak az fáj, ha téged bántnak,
napi gondok mélybe rántnak?
Nem a saját utad járod,
más teremti a világod?

Nem is akarsz változtatni,
önmagadról jelet adni,
vágyaidat megmutatni
saját utadon haladni?

Nyisd ki szemed, lásd világod,
éleszd fel a pusztaságod,
vesd be gondolat-magokkal,
törődj saját holnapoddal!

Hadd szökkenjen a mag szárba,
tedd a kulcsod már a zárba,
nyisd ki ajtód a világra,
szükséged van szabadságra!

Ne légy hazugságok foglya,
ki sirámait nyafogja,
de sosem tesz önmagáért,
s az általa élt világért!

Keresd utad, valóságod,
mire egykor lelked vágyott,
dobd le válladról a terhet,
amit érdekből rád tettek!

Legyél része a világnak,
adj esélyt teremtő vágynak,
szeresd jobbá a világod,
s legyen lelked ettől áldott!

Keresem a lét értelmét,
használva a bűvös elmét,
keresem az igaz utat,
s a jelet, mely irányt mutat!
Figyelek a belső hangra,
varázst húzok önmagamra,
elrévülök, s lelkem vásznán,
mintha új világom látnám.

Létező és valóságos,
vagy becsap, s a holnap mást hoz?
Tudom, bennem van a válasz,
létem célja, s nem halál az!
Olvasnom kell a világból,
nincsen bíróm, aki vádol,
hisz bűntelennek születtem,
más nem is dönthet felettem!

Élem létem, teszem dolgom,
álmaim lelkemben hordom,
súlyos, sötét éjszakákon,
megjelenik ősi álmom.
Ismernem kell, s megérteni,
ami rossz volt, jóvá tenni!
Szóval hatni, jót teremtve,
hiszem, ez a lelkem terve!

Befordulok, álmom nézem,
részleteit felidézem,
sugallatát lefordítom,
magját vetem, szaporítom.
Figyelem a természetet,
s benne megnyugvásra lelek.
Ahogy a fű lassan sarjad,
békét ad rám, és nyugalmat.

Rügy fakad és virág nyílik,
nem vezet az út a sírig,
hanem inkább tiszta létbe,
világ-fája közelébe.
Gyökerei vízzel telnek,
ágon, vesszőn át üzennek,
levél vitorlákat bontnak,
útjelzői új napoknak.

Nincs hatalom én felettem,
Isten részeként születtem,
egy vagyok a nagyvilággal,
földből növő fűvel, fával!
Szabadságom madárszárnyon
reppen, hogy messzebbre szálljon,
s nem kell hozzá lendület sem,
nyugton ülhet könnyű testem.

Képzeletem lett a szárnyam,
hogy világom azon járjam,
megismerjem és megértsem,
vigyázzam és meg ne sértsem!
Mindenségnek vagyok része,
s enyém a világ egésze,
benne élek, nem uralom,
élet felett nincs hatalom!

Keresem a lét értelmét,
s talán, ha jobban figyelnék…
Vagy, ha inkább elengedném,
ne motyogjon folyton elmém!
Igen, a csend közelében,
belső angyali zenében,
a választ is megtalálom,
a nagy felismerést várom!

Talán tudhatok valamit?
Szívemben érző láng lakik,
s ha lángra gyújtom tüzemet,
tán feléd száll az üzenet!

Tán feléd száll, tán megtalál,
talán tiéd is arra vár,
hogy lángra gyúljon, s meglehet,
gazdagabb lesz a lét veled!

Mert te is tudhatsz valamit.
Tán jobb világot alapít,
aki szeretve, szívvel él,
akit útján remény kísér!

Remény, hogy együtt szebb lehet,
hogy írhatunk szebb életet,
hogy nem győzhet le vad vihar,
olyat, ki tudja mit akar!

Hát én tudom, és úgy hiszem,
ettől majd többre is viszem,
mert szebb világot akarok,
hol boldogok a magyarok!

Te is hiszel? Hát nyújts kezet,
a jövő, lám, elérkezett,
csak mondjuk el, amit tudunk,
legyen közös és egy utunk!

Talán tudhatunk valamit,
egykor szép világ vala itt!
Rajtunk múlik, hogy lesz-e szebb,
ha rám mért dolgom megteszem!

Angyalok földjén születtem,
nagyvárosban, Budapesten.
A sok ember közt elvesztem,
amíg fel nem cseperedtem.
Addig rejtett angyal voltam,
lestem világomat szótlan,
szinte senki nem vett észre,
nem neveltek elég készre!

Csendben voltam, befordultam,
világomtól elvonultam,
csalogatott pusztatenger,
messzi falu, a szép Csenger.
Nagyszüleim falujában,
megfürödhettem a nyárban.
Gólya, fecske szállt fölöttem,
angyali világba jöttem!

Enyém volt a rét, az erdő,
ahol szabad lelkem felnő.
Napfényben és „tekenőben”,
tisztultam, ha megfürödtem.
Madárdal volt az én zeném,
hej, de nagyom élveztem én!
Barátokkal csavarogtam,
jelen voltam víg napokban!

Ám, kihalt a nemes porta,
szép nyaraim elsodorta
az életnek forgó szele,
a nagyváros üzenete.
Nagyvárosba visszatértem,
s betondzsungel közepében,
éltem tovább a világom,
feladva szép szabadságom.

Később el is menekültem,
a zajtól messze kerültem,
az várt kicsit, s jött utánam,
bár nem hívtam, bár nem vártam.
Lám most megint menekülnék,
kis faluba elkerülnék,
visszanyerném szabadságom,
s megélhetném angyalságom!

Mai világ pénzre épül,
kit hívhatnék segítségül,
hogy a vidék befogadjon,
verseimnek szárnyat adjon?
Ez a zajos város nem kell,
itt csak rohan minden ember,
nem is figyelnek egymásra,
nincs szükségük angyal-társra!

Régen jó volt. Holnap jobb lesz?
Vagy az ember csak pontot tesz?
Majd az életét lezárja,
aztán nem marad hazája?
Zajos város agyon nyomja,
gyűlik szemete és lomja.
Vele sorvad a természet,
s mindent legyőz az enyészet?

Ha kikapcsolnád a harsány médiát,
ha meghallanád a természet szavát,
vagy legalább a többi emberét,
ki felébredve, egy világot félt!

Ha szívedben élne a szeretet,
ha nem szednél be méreg-szereket,
ha átlátnál a hazugság falán,
a világ is megszépülne, talán!

Ha nem lenne célod csak a siker,
csak ember lennél, aki élni mer,
és felemelnéd azt, ki elesett,
ha szívedben még élne szeretet!

Ha mernél lelkeddel teremteni,
a csended mélyén elmerengeni,
ha feladnád a mókuskereket,
ha jónak látnád az embereket!

Ha élnéd léted, a sajátodat,
ha teremtő lenne a gondolat,
s nem nagyravágyón a pénzt hajtanád,
hiszem, hogy az jóval hatna rád!

Ha nem bántanál, hiszen nincs miért!
Amit kiküldesz, hozzád visszatér!
Ha rájönnél, hogy a jót adni jobb,
ha vigasztalna mondanivalód!

Ha megtalálnád végre utadat,
ami nem csak halál felé halad,
hanem az öröklétbe elvezet,
amint világod éled, élvezed!

Átállítjuk az órákat,
így korábban kelhetünk,
korán elhagyjuk az ágyat,
jól kiszúrtak hát velünk!
Ellopnak egy órát tőlünk,
és értelme sose volt,
csak közömbös arcot öltünk,
s nem bántjuk, ki kirabolt.

Mától nem délben lesz ebéd,
egy órával korábban.
így hát rosszkor teszik eléd,
az új ember korában.
Nem is délben harangoznak,
ma a csorda sem delel,
időrablók elátkoznak,
a ritmusunk veszik el.

A nyári időszámítás
életciklust felborít,
biológiai óránk,
hozzá tán sosem szokik.
A népek majd megszavazzák
nyári, vagy a téli kell,
s ha a nyári fog majd győzni,
egy világot térít el!

Szerencsére a természet,
még józanul működik.
Csak neked lesz benne részed,
min a sátán ügyködik!
Az óraátállításból
hiányzik az értelem.
Amit Istent megteremtett,
öncélúan „szétverem”?

A napot, a Naphoz kéne
újra igazítani,
ahogyan több ezer éve,
s létünkön nem rontani.
Őseink, az égre nézve,
tudták mennyi az idő,
fontos volt a tudományuk,
most a káosz egyre nő!

Illene már helyrehozni,
rendbe tenni életünk,
hatalmasok kedve szerint
megtörve, nem élhetünk!
Ősszel állítsuk hát vissza,
úgy kéne maradnia,
az időnek, az életnek,
helyesen haladnia!