Mindennapok, élet, gyász, remény, hit

márc
23

Aranyosi Ervin: Isten gyermekei vagyunk!

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, árnyék, béke, élni, felhő, gépmadár, Isten gyermekei vagyunk!, szeretet, vers 4 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Isten gyermekei vagyunk!

Itt vagyunk, még élhetünk,
szebb életet remélhetünk,
de felhő száll az égre már,
árnyékot vet egy gépmadár,
de minket még a béke vár!

Te gépmadár, hess innen el,
nekünk itt lenn a béke kell,
ha felhő száll az égre fel,
az minket árnyékkal lep el,
ne hulljon ránk a gyászlepel!

Mi itt lenn békét akarunk,
a szeretetre szavazunk,
munkára való a karunk,
élünk és mást élni hagyunk,
Isten gyermekei vagyunk!

Aranyosi Ervin © 2023-03-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

márc
22

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Apósom emlékére

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Apósom emlékére, Aranyosi Ervin, felnőtt, halál, ház, kert, kislányod, lelked, menny, örül, őrzi, támogat, tanít, vagyon, vers 2 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Apósom emlékére

Legnagyobb kincsed adtad énnekem!
Kislányodat. Legyen jobbik felem!
Elvettem én. Mégis tiéd maradt,
s csodálhattad, mint szálló madarat.
Menedéket is adtál nekem,
házadba fogadtál kedvesen,
és rám ruháztad barátságodat,
új apám lettél, ki mindig támogat!

Elfogadtál úgy, ahogy vagyok,
és mikor láttad, hogy nem sokat tudok,
tanítottál, hogy mit hogyan tegyek,
s én igyekeztem, mint felnőtt gyerek.
Kaptál tőlünk fiú unokát,
és úgy érezted, jó e kis család!
Ettől lettél boldog nagyapa,
kire felnézhet a kis unoka!

Sosem voltál utálatos após,
ki öncélúan, csak úgy, harapós!
És meséltél sok szép történetet,
szívünk derült, mert jó volt veletek.
A betegség is végül megtalált,
és elhozta a sosem várt halált.
Csendben mentél el, s én nem is voltam itt,
tudom, a lelked már odaát lakik.

Onnan nézel ránk, a felhők mögül,
s ha jól vagyunk, a lelked is örül.
Ha segítség kell, onnan támogatsz,
amit csak tudsz, a mennyből is megadsz.
A kert, a ház, őrzi kezed nyomát,
és reánk hagytad lelked vagyonát,
s hiszem, lelked még most is támogat,
s mert hiányzol, gondolunk rád sokat!

Aranyosi Ervin © 2023-03-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

márc
14

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Ne szólj!

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, béke, beszél, boldog, csend, felesleges, gond, gondolat, igaz, kisimít, ne hazudj, Ne szólj, szemetet, szeretet, vers 4 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Ne szólj!

Ne szólj,
ha nincs mit mondanod,
ha bántani tud csak a mondatod,
ha nem tudod, hogy igazad van-e,
akkor inkább ne is szólj bele!

Ne nyisd a szád,
csak azért, hogy beszélj,
ha te sem tudod, jobban hogyan élj,
akkor ne mondd meg, hogy hogyan legyen!
Úgy szólj máshoz, hogy boldoggá tegyen!

Ne hazudj,
azért, hogy bármit elérj!
Az igazság jó, kimondani ne félj!
Ha igazat szólsz, tisztán várhatod,
hogy jobbá váljon tőle holnapod!

Hát ne hordj
össze szóból szemetet!
Ne szennyezze szó az életedet!
Olykor jobb, ha csended hallgatod,
nem bántasz mást, csak lélekben vagy ott!

És tudd,
ha épp nincs mondanivalód,
tarts csak magadban, csendben meg a szót!
Merülj csak el a csended közepén,
majd gondolatban veled leszek én!

Ne szólj,
sokszor jobb, ha a csend beszél!
Kell rá idő, hogy magaddal legyél!
Hogy felragyoghasson a gondolat,
mely kisimíthatja gyűrött gondodat!

Ne nyisd
a szád hát feleslegesen!
A mondatod összeszedett legyen!
Értelmet adj, szavakkal nyiss utat,
amely teremt és jövőbe mutat!

Ne hazudj,
hiszen sokkal szebben él,
ki tiszta szívvel, őszintén beszél,
akit sosem bánt lelkiismeret,
ki egy világot jobbá szeretett!

Igazat szólj,
így teremts holnapot,
adj jó irányt, igaz gondolatot,
s ha világod végre békére lel,
a lelked is megnyugvást érdemel!

Aranyosi Ervin © 2023-03-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

márc
8

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Tíz éve már Cipő nélkül

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: 67-es út, Aranyosi Ervin, bálna, Bódi Laci, csend beszél, Ég és Föld, hoppá, kirúgta, lassú vonat, rózsák vére, szeretni, Tíz éve már Cipő nélkül, vers 7 hozzászólás

Bódi Laci – Cipő 1965-2013

Aranyosi Ervin: Tíz éve már Cipő nélkül

Kirúgta maga alól a földet,
más világba költözött,
a hatvanhetes utat járja,
kísért „Ég és föld között”!

Nem üzen már kismadárral,
nem várja már kedvese,
embereknek álmot adni,
nincs új dala, s kedve se!

Nem hatja meg rózsák vére,
a bálnája sem repül,
sokan voltak körülötte,
így maradt hát egyedül.

Szeretni szeretett volna,
valakit, valamiért,
ezt a földet választotta,
s egy szebb holnapot ígért!

Igaz, milliók szerették
szívhez szóló dalait,
akik vele énekelték,
kiket útján hazavitt.

Ma is él a dallamokban,
igaz, csak „a csend beszél”,
ha hallgatod Cipő dalát,
ha emléke benned él.

Zenéjében pionyír volt,
útkereső partizán,
az élete mégis elfolyt,
akár a víz a Tiszán.

Nagyon gyakran fájt a szíve,
mégis belőle adott,
sokan ma is egyre várják
a szép „Lassú vonatot”.

Varázsló és Indián volt,
„Tizenhat tonnát” rakott.
Erdő közepében járva,
lett a lelke elhagyott.

„Mezítlábas” lett az ország,
mert hiányzik a Cipő.
Hoppá, hoppá, hoppá, hoppá,
ez az álom neki bő!

Tíz éve megállt a szíve,
addig értünk dobogott,
nekünk adta érző lelkét,
aztán mindent itt hagyott!

Aranyosi Ervin © 2023-03-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

márc
4

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Ember akartam lenni

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, börtön, Ember akartam lenni, föld, gazdagodás, Isten, Lélek, nap, senki, szíbadság, tisztaság, város, vers, világ 12 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Ember akartam lenni

Ember akartam lenni
boldog lélekké válni,
de nem mutatta meg senki,
hogyan kell azt csinálni!
Kerestem én csak a módját,
mit is kellene tennem,
mert, ha a szívem is jót lát,
az örömre talál bennem.

Az öröm bennem a tégla,
abból lesz csoda házam,
mosolyból készítem még ma,
téglámnak lesz az a máza.
Nézem a kinti világot,
bennem is éled a lélek,
nézem a karcsú virágot,
a látványtól álmot remélek.

Egyik sem vágyik sikerre,
fényűző gazdagodásra,
szépségét hinti a Földre,
az éltető, kinti világra!
Tükrözi Napnak a fényét,
színekbe önti a hálát,
éli csak egyre a létét,
őrzi a szép tisztaságát.

Itt csak az ember a gyarló,
Istenre keni a sorsát
járja körét, mint a vakló,
felcsipegetve a morzsát.
Börtönt épít magának,
várossá válnak a falvak,
égbe repülnek a vágyak,
s közben gödröt kaparnak.

Ember szeretnék lenni,
megélni a szabadságom,
egyszerű dolgomat tenni,
csodálni mesés világom.
Meglelni áhított békém,
élni a szív-szeretetben,
büszkén mutatni a végén,
hogy senki sem élhetett szebben!

Aranyosi Ervin © 2023-03-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

febr
8

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Miért kell a verseny?

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, ébred, élet, hazugság, igazság, kártyavár, lelked, Miért kell a verseny?, siker, szeretet, színház, szobor, vers 7 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Miért kell a verseny?

Mért kell folyton versenyezni?
Mért nem elég játszani?
Mért akarunk állandóan
másnál jobbnak látszani?
Miért fontos az embernek
az eredmény, a siker?
Tényleg ettől szebb az élet,
ez adja meg, ami kell?

Ez adná a boldogságot,
vidám létet, örömöt?
Csiklandozz meg, ha nem látnád,
hogy ezen én röhögök!
Ledőlnek a kártyavárak,
mikor feltámad a szél,
nem biztos, hogy az az okos,
aki folyton csak beszél!

Pláne nem, ha mástól ered
minden egyes gondolat,
ha csupán csak félelmet kelt,
és nem old meg gondokat!
Kirakat csak ez az ország,
építjük a díszletet,
miénk csak a munka, s kórság,
másoké a tisztelet.

Óvodákban, iskolákban
versenyre tanítanak,
építünk egy csúf világot,
melynek fala ingatag.
Versenyzünk, hogy ki a legjobb,
s hagyjuk veszni életünk?
Csak néhányan látnak tisztán,
s remélik, felébredünk!

Verseny, siker, némi színház,
ez adná az életet?
Azt hiszem, hogy a lovacska,
már elrohant rég veled.
Nem látsz még a holnapodba,
múltad rég nem létezik,
s jelenedben a te lelked
a sikerre éhezik?

Ha majd nem jön el a holnap,
mi marad majd itt neked?
A siker, mit építettél,
abból lesz az életed?
Jól markold meg, mert kifolyik,
mint a víz a kezedből,
az is jó nagyot fog szólni,
mikor szép szobrod ledől!

Szeretettel emelnélek,
felnyitnám a szemedet,
össze kéne szedni végre
a sok szétszórt szemetet!
Poharunkba tiszta vizet
kellene már önteni!
Hazugságok ócska szobrát
le kellene dönteni!

Sem a verseny, sem a siker
célhoz minket nem vezet!
Csak szeretve, összefogva
alkothatunk nemzetet!
Az igazság mellettünk van,
s megsegít majd Istenünk,
ha megnyitjuk a szívünket,
s új holnapra ébredünk.

Aranyosi Ervin © 2023-02-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

febr
6

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: De jó is lenne

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: álmok, Aranyosi Ervin:, De jó is lenne, felébred, földi lét, halott, hatóanyag, hazugság, kufár, orvos, pénz, rémhír, valóság, vegyszer, vers, világ 16 hozzászólás

Aranyosi Ervin: De jó is lenne

Mikor egy lélek belefárad
tovább cipelni terheit,
jó dolog, hogyha megvizsgálja,
eddigi útja merre vitt?
Mi is okozott nehézséget,
mi bántotta meg és mi fájt?
Hogy próbált bölcsen elkerülni,
reá leselkedő viszályt?

Támadt-e benne harag, bánat,
mérgezték-e hazug szavak,
felemelte, vagy porrá zúzta
számtalan fájó pillanat?
Átlátta és tanult belőle,
vagy őrizte sérelmeit,
s ha érezte, tudta róla,
hogy ez a szálka betegít?

Megélte-e a teljességet,
vagy félelem zavarta meg?
Vajon tudta a rettegéstől,
hogy teste pont ezért beteg?
Vagy rohant inkább orvosához
és szedett ezer pirulát,
hatóanyagként, vegyszerekkel
tetézte tovább a baját?

Az orvosa büszkén varázsolt,
a tünetek így tűntek el?
Nem fájt, nem bántott, nem nyomasztott,
a lélek végre ünnepel?
Vagy vegyszerrel kell végigélni,
a hátralévő éveket,
ez olyan mintha visszaadnák,
a halottnak az életet?

De jó is lenne megnyugodni,
s átlátni hazugságokon,
a tudománynál többet tudni,
érteni legfelsőbb fokon!
Viszont az nem lehetne üzlet,
nem nyerne rajta a kufár,
amíg ő számolgatja pénzét,
zsákmányát szedi a halál.

De jó is lenne, hogyha tudnád,
értelmét végre értenéd,
nem csak a rossz köröket futnád,
értelmet nyerne a zenéd!
Ha meglátnád a valóságot,
amit hazugság eltakar,
ha úgy élhetnéd a világot,
ahogy lelked élni akar!

Ha a világod érted lenne,
s értünk, hiszen egyek vagyunk,
szeretve élveznénk a szépet,
mert másoknak jót akarunk.
Ám ezért talán tennünk kéne,
felednünk kínzó álmokat,
öröm jöjjön, rémhír helyére,
mely oly gyakran meglátogat!

De jó is lenne felébredni,
s kitörölni az álmokat,
hazugságtól megszabadulni,
megtudni igazságokat!
De jó is lenne tisztán látni,
miről is szól a földi lét,
megélni igaz valóságot,
mit az Isten vetít elénk!

Aranyosi Ervin © 2023-02-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

jan
21

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Légy önmagad!

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: alkotás, Aranyosi Ervin, béke, ébredj, élni, félelem, halál, Isten, jog, Légy önmagad!, Lélek, ostoba, sors, szabad, tanul, vers 12 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Légy önmagad!

Nincsen halál, hát nincs is mitől félni,
testbe születtél, hogy megtanulj élni!
Te vagy az Isten legszebb alkotása,
ragyogj ki végre, hogy mindenki lássa!

Keresd meg, leld meg azt, aki te vagy,
az életed irányítsd te magad,
ne add át másnak vezérlő kerekét,
ne más vetítsen egy rossz utat eléd!

Ne írja más, felülről sorsodat,
ne hidd el azt, hogy biztonságot ad,
miután benned félelmet kelteget,
megkeserítve rettegő lelkedet!

Nincsen oka és nincs is rá joga,
ő sem okos, te sem vagy ostoba,
lehetnél bárki e világban még,
nem csak egy mástól megtaposott cseléd!

Légy önmagad és emeld fel fejed,
ne hagyd, hogy folyton elbánjanak veled.
ébredned kell, ébredj hát végre fel,
te és világod jobbat érdemel!

Álmodj jövőt és álmodj csak nagyot,
s higgyél benne, igenis, megkapod,
s ebben ne hagyd elgyengülni hited,
mert csak a szabad lélek érti meg!

Hogy elmondhasd: – Én önmagam vagyok,
ki a tömegből nap, mint nap kiragyog,
magam írom sorsomat, életem,
és minden okkal történik velem!

Tanulj meg élni, boldog lénnyé válni,
önmagadért, nagy büszkén kiállni,
Emberként élni, mást is felemelni,
és az álmaidban szép békére lelni!

Aranyosi Ervin © 2023-01-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

jan
20

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Az ok, amiért jöttél

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: amiért jöttél, Aranyosi Ervin, Az ok, balósítsd meg, fedezd fel, jel, kitárul, láss, Önmagad, rád hagyom, szabad, szíved, vers 6 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Az ok, amiért jöttél

Nem az a fontos, hogy miért írtam verset,
az sem volt fontos, hogy neked megfeleljek.
Hiszen a vers, ha lelkedhez beszél,
én úgy hiszem, lényed is szebben él!
Remélem olykor szép örömöt ad,
máskor titkot, felfedve megmutat.
Amit tudok, versemmel átadom,
mint örökséget, ezennel rád hagyom!

De ettől még életben maradok,
és holnap egy újabb verset adok,
s vele talán olyan gondolatot,
mely felemel, s megszépíti napod!
Mit rád hagyok, nem egy végrendelet,
csak beszélgetek versen át veled.
Talán, segítek néhanap neked,
megmutatom, utadat hol leled.
Hogy ne csapongj, hogy ne légy elveszett,
hogy megtaláld versemben lelkedet.

Mert boldog az, ki magára talál,
ki ráébred, nem létezik halál,
hogy egy a cél ezen a földtekén.
Hát azt kövesd, ezt kérem tőled én!
Az ember útja egyfelé vezet,
s jó ha utad, már közben élvezed,
s meglátod mind a mennyei csodát,
mely előtted van, nem csak odaát.

Hát ébredezz, nyisd csak ki szemedet,
érjen szívedhez értő szeretet!
A világodnak ne szolgája légy,
tanulni jöttél és azért, hogy élj!
Hogy valóra váltsd legszebb álmaid,
mely születéskor lelkedben lakik,
s csak jelre vár mikor léphet elő,
s ha rátalálsz, a lét felemelő!
Mert attól kezdve nem rabszolga vagy,
a lelked szárnyal, s végtelen szabad!

Útkereső vagy, úgy, mint bárki más,
s jó helyen jársz, és sorsod sem hibás,
csak nyisd meg szíved, azzal kell, hogy láss!
Nincs elrejtve, nem kell, hogy mélyre áss.
Az ok mindig ott volt szemed előtt,
s ha nem éreztél még hozzá erőt,
most kezdj el látni élő jeleket,
és bevillan majd a teljes jelenet!

Na, akkor végre érteni fogod,
az eléd tárult tudatos okot,
hogy mi a dolgod itt, e földtekén,
hogy nem vártam el semmit tőled én!
Az út kitárul, s érteni fogod,
hogy életedhez miért van jogod,
és lényed végül mért különleges,
hogy azért jöttél, hogy önmagad lehess!
Ami te vagy, a világodnak add,
fedezd csak fel, s valósítsd meg magad!

Aranyosi Ervin © 2023-01-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

jan
12

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Az legyél, aki vagy!

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: aki vagy!, Aranyosi Ervin, Az legyél, bátorság, cél, élet, ember, gyerek, játék, lény, öröklétű, teremt, vers, világ Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Az legyél, aki vagy!

Az legyél aki vagy,
csak játszd az életed,
s engedd társaidat
is játszani veled!
Öröklétű lény vagy,
fénylő, szabad szellem,
élvezd a világod,
élj hát jobban, s szebben!

Tudd, csupa jó dolog
történik ma véled,
csakis te rólad szól
a nagybetűs ÉLET!
Teremts itt a mában,
legyél folyton jelen,
lépj túl az egódon,
s javíts életeden!

Hívd az embereket
életet játszani,
és ne akarj soha
különbnek látszani!
De tudd, értékes vagy,
ahogy minden lélek,
ha figyelnéd szavam,
fel is emelnélek!

Nem vagy már kisgyermek,
ne játssz lenn a porban,
magad elé tekints,
lásd meg célod hol van!
Vedd a bátorságot,
és indulj feléje,
hagyd a szép lelkednek,
hogy álmait megélje!

Add csak önmagadat,
fényed hadd ragyogjon,
szép vágyad vezessen,
s új dolgokba fogjon!
Mutasd a világnak,
mi rejtőzik benned,
légy végre, aki vagy,
mert azzá kell lenned!

Aranyosi Ervin © 2023-01-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

Aranyosi Ervin: Isten gyermekei vagyunk!

Itt vagyunk, még élhetünk, szebb életet remélhetünk, de felhő száll az égre már, árnyékot vet egy gépmadár, de minket még a béke vár!

Te gépmadár, hess innen el, nekünk itt lenn a béke kell, ha felhő száll az égre fel, az minket árnyékkal lep el, ne hulljon ránk a gyászlepel!

Mi itt lenn békét akarunk, a szeretetre szavazunk, munkára való a karunk, élünk és mást élni hagyunk, Isten gyermekei vagyunk!

Aranyosi Ervin: Apósom emlékére

Legnagyobb kincsed adtad énnekem! Kislányodat. Legyen jobbik felem! Elvettem én. Mégis tiéd maradt, s csodálhattad, mint szálló madarat. Menedéket is adtál nekem, házadba fogadtál kedvesen, és rám ruháztad barátságodat, új apám lettél, ki mindig támogat!

Elfogadtál úgy, ahogy vagyok, és mikor láttad, hogy nem sokat tudok, tanítottál, hogy mit hogyan tegyek, s én igyekeztem, mint felnőtt gyerek. Kaptál tőlünk fiú unokát, és úgy érezted, jó e kis család! Ettől lettél boldog nagyapa, kire felnézhet a kis unoka!

Sosem voltál utálatos após, ki öncélúan, csak úgy, harapós! És meséltél sok szép történetet, szívünk derült, mert jó volt veletek. A betegség is végül megtalált, és elhozta a sosem várt halált. Csendben mentél el, s én nem is voltam itt, tudom, a lelked már odaát lakik.

Aranyosi Ervin: Ne szólj!

Aranyosi Ervin: Tíz éve már Cipő nélkül

Kirúgta maga alól a földet, más világba költözött, a hatvanhetes utat járja, kísért „Ég és föld között”!

Nem üzen már kismadárral, nem várja már kedvese, embereknek álmot adni, nincs új dala, s kedve se!

Nem hatja meg rózsák vére, a bálnája sem repül, sokan voltak körülötte, így maradt hát egyedül.

Szeretni szeretett volna, valakit, valamiért, ezt a földet választotta, s egy szebb holnapot ígért!

Igaz, milliók szerették szívhez szóló dalait, akik vele énekelték, kiket útján hazavitt.

Ma is él a dallamokban, igaz, csak „a csend beszél”, ha hallgatod Cipő dalát, ha emléke benned él.

Zenéjében pionyír volt, útkereső partizán, az élete mégis elfolyt, akár a víz a Tiszán.

Nagyon gyakran fájt a szíve, mégis belőle adott, sokan ma is egyre várják a szép „Lassú vonatot”.

Varázsló és Indián volt, „Tizenhat tonnát” rakott. Erdő közepében járva, lett a lelke elhagyott.

„Mezítlábas” lett az ország, mert hiányzik a Cipő. Hoppá, hoppá, hoppá, hoppá, ez az álom neki bő!

Tíz éve megállt a szíve, addig értünk dobogott, nekünk adta érző lelkét, aztán mindent itt hagyott!

Aranyosi Ervin: Ember akartam lenni

Ember akartam lenni boldog lélekké válni, de nem mutatta meg senki, hogyan kell azt csinálni! Kerestem én csak a módját, mit is kellene tennem, mert, ha a szívem is jót lát, az örömre talál bennem.

Az öröm bennem a tégla, abból lesz csoda házam, mosolyból készítem még ma, téglámnak lesz az a máza. Nézem a kinti világot, bennem is éled a lélek, nézem a karcsú virágot, a látványtól álmot remélek.

Egyik sem vágyik sikerre, fényűző gazdagodásra, szépségét hinti a Földre, az éltető, kinti világra! Tükrözi Napnak a fényét, színekbe önti a hálát, éli csak egyre a létét, őrzi a szép tisztaságát.

Itt csak az ember a gyarló, Istenre keni a sorsát járja körét, mint a vakló, felcsipegetve a morzsát. Börtönt épít magának, várossá válnak a falvak, égbe repülnek a vágyak, s közben gödröt kaparnak.

Ember szeretnék lenni, megélni a szabadságom, egyszerű dolgomat tenni, csodálni mesés világom. Meglelni áhított békém, élni a szív-szeretetben, büszkén mutatni a végén, hogy senki sem élhetett szebben!

Aranyosi Ervin: Miért kell a verseny?

Mért kell folyton versenyezni? Mért nem elég játszani? Mért akarunk állandóan másnál jobbnak látszani? Miért fontos az embernek az eredmény, a siker? Tényleg ettől szebb az élet, ez adja meg, ami kell?

Ez adná a boldogságot, vidám létet, örömöt? Csiklandozz meg, ha nem látnád, hogy ezen én röhögök! Ledőlnek a kártyavárak, mikor feltámad a szél, nem biztos, hogy az az okos, aki folyton csak beszél!

Pláne nem, ha mástól ered minden egyes gondolat, ha csupán csak félelmet kelt, és nem old meg gondokat! Kirakat csak ez az ország, építjük a díszletet, miénk csak a munka, s kórság, másoké a tisztelet.

Óvodákban, iskolákban versenyre tanítanak, építünk egy csúf világot, melynek fala ingatag. Versenyzünk, hogy ki a legjobb, s hagyjuk veszni életünk? Csak néhányan látnak tisztán, s remélik, felébredünk!

Verseny, siker, némi színház, ez adná az életet? Azt hiszem, hogy a lovacska, már elrohant rég veled. Nem látsz még a holnapodba, múltad rég nem létezik, s jelenedben a te lelked a sikerre éhezik?

Ha majd nem jön el a holnap, mi marad majd itt neked? A siker, mit építettél, abból lesz az életed? Jól markold meg, mert kifolyik, mint a víz a kezedből, az is jó nagyot fog szólni, mikor szép szobrod ledől!

Szeretettel emelnélek, felnyitnám a szemedet, össze kéne szedni végre a sok szétszórt szemetet! Poharunkba tiszta vizet kellene már önteni! Hazugságok ócska szobrát le kellene dönteni!

Sem a verseny, sem a siker célhoz minket nem vezet! Csak szeretve, összefogva alkothatunk nemzetet! Az igazság mellettünk van, s megsegít majd Istenünk, ha megnyitjuk a szívünket, s új holnapra ébredünk.

Aranyosi Ervin: De jó is lenne

Mikor egy lélek belefárad tovább cipelni terheit, jó dolog, hogyha megvizsgálja, eddigi útja merre vitt? Mi is okozott nehézséget, mi bántotta meg és mi fájt? Hogy próbált bölcsen elkerülni, reá leselkedő viszályt?

Támadt-e benne harag, bánat, mérgezték-e hazug szavak, felemelte, vagy porrá zúzta számtalan fájó pillanat? Átlátta és tanult belőle, vagy őrizte sérelmeit, s ha érezte, tudta róla, hogy ez a szálka betegít?

Megélte-e a teljességet, vagy félelem zavarta meg? Vajon tudta a rettegéstől, hogy teste pont ezért beteg? Vagy rohant inkább orvosához és szedett ezer pirulát, hatóanyagként, vegyszerekkel tetézte tovább a baját?

Az orvosa büszkén varázsolt, a tünetek így tűntek el? Nem fájt, nem bántott, nem nyomasztott, a lélek végre ünnepel? Vagy vegyszerrel kell végigélni, a hátralévő éveket, ez olyan mintha visszaadnák, a halottnak az életet?

De jó is lenne megnyugodni, s átlátni hazugságokon, a tudománynál többet tudni, érteni legfelsőbb fokon! Viszont az nem lehetne üzlet, nem nyerne rajta a kufár, amíg ő számolgatja pénzét, zsákmányát szedi a halál.

De jó is lenne, hogyha tudnád, értelmét végre értenéd, nem csak a rossz köröket futnád, értelmet nyerne a zenéd! Ha meglátnád a valóságot, amit hazugság eltakar, ha úgy élhetnéd a világot, ahogy lelked élni akar!

Ha a világod érted lenne, s értünk, hiszen egyek vagyunk, szeretve élveznénk a szépet, mert másoknak jót akarunk. Ám ezért talán tennünk kéne, felednünk kínzó álmokat, öröm jöjjön, rémhír helyére, mely oly gyakran meglátogat!

De jó is lenne felébredni, s kitörölni az álmokat, hazugságtól megszabadulni, megtudni igazságokat! De jó is lenne tisztán látni, miről is szól a földi lét, megélni igaz valóságot, mit az Isten vetít elénk!

Aranyosi Ervin: Légy önmagad!

Nincsen halál, hát nincs is mitől félni, testbe születtél, hogy megtanulj élni! Te vagy az Isten legszebb alkotása, ragyogj ki végre, hogy mindenki lássa!

Keresd meg, leld meg azt, aki te vagy, az életed irányítsd te magad, ne add át másnak vezérlő kerekét, ne más vetítsen egy rossz utat eléd!

Ne írja más, felülről sorsodat, ne hidd el azt, hogy biztonságot ad, miután benned félelmet kelteget, megkeserítve rettegő lelkedet!

Nincsen oka és nincs is rá joga, ő sem okos, te sem vagy ostoba, lehetnél bárki e világban még, nem csak egy mástól megtaposott cseléd!

Légy önmagad és emeld fel fejed, ne hagyd, hogy folyton elbánjanak veled. ébredned kell, ébredj hát végre fel, te és világod jobbat érdemel!

Álmodj jövőt és álmodj csak nagyot, s higgyél benne, igenis, megkapod, s ebben ne hagyd elgyengülni hited, mert csak a szabad lélek érti meg!

Hogy elmondhasd: – Én önmagam vagyok, ki a tömegből nap, mint nap kiragyog, magam írom sorsomat, életem, és minden okkal történik velem!

Tanulj meg élni, boldog lénnyé válni, önmagadért, nagy büszkén kiállni, Emberként élni, mást is felemelni, és az álmaidban szép békére lelni!

Aranyosi Ervin: Az ok, amiért jöttél

Mert boldog az, ki magára talál, ki ráébred, nem létezik halál, hogy egy a cél ezen a földtekén. Hát azt kövesd, ezt kérem tőled én! Az ember útja egyfelé vezet, s jó ha utad, már közben élvezed, s meglátod mind a mennyei csodát, mely előtted van, nem csak odaát.

Aranyosi Ervin: Az legyél, aki vagy!

Az legyél aki vagy, csak játszd az életed, s engedd társaidat is játszani veled! Öröklétű lény vagy, fénylő, szabad szellem, élvezd a világod, élj hát jobban, s szebben!

Tudd, csupa jó dolog történik ma véled, csakis te rólad szól a nagybetűs ÉLET! Teremts itt a mában, legyél folyton jelen, lépj túl az egódon, s javíts életeden!

Hívd az embereket életet játszani, és ne akarj soha különbnek látszani! De tudd, értékes vagy, ahogy minden lélek, ha figyelnéd szavam, fel is emelnélek!

Nem vagy már kisgyermek, ne játssz lenn a porban, magad elé tekints, lásd meg célod hol van! Vedd a bátorságot, és indulj feléje, hagyd a szép lelkednek, hogy álmait megélje!

Add csak önmagadat, fényed hadd ragyogjon, szép vágyad vezessen, s új dolgokba fogjon! Mutasd a világnak, mi rejtőzik benned, légy végre, aki vagy, mert azzá kell lenned!

Vers rendelés

Megtalálsz Facebook-on is!

Kategóriák

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Megosztás

Linkek

Címkék

Itt vagyunk, még élhetünk,
szebb életet remélhetünk,
de felhő száll az égre már,
árnyékot vet egy gépmadár,
de minket még a béke vár!

Te gépmadár, hess innen el,
nekünk itt lenn a béke kell,
ha felhő száll az égre fel,
az minket árnyékkal lep el,
ne hulljon ránk a gyászlepel!

Mi itt lenn békét akarunk,
a szeretetre szavazunk,
munkára való a karunk,
élünk és mást élni hagyunk,
Isten gyermekei vagyunk!

Legnagyobb kincsed adtad énnekem!
Kislányodat. Legyen jobbik felem!
Elvettem én. Mégis tiéd maradt,
s csodálhattad, mint szálló madarat.
Menedéket is adtál nekem,
házadba fogadtál kedvesen,
és rám ruháztad barátságodat,
új apám lettél, ki mindig támogat!

Elfogadtál úgy, ahogy vagyok,
és mikor láttad, hogy nem sokat tudok,
tanítottál, hogy mit hogyan tegyek,
s én igyekeztem, mint felnőtt gyerek.
Kaptál tőlünk fiú unokát,
és úgy érezted, jó e kis család!
Ettől lettél boldog nagyapa,
kire felnézhet a kis unoka!

Sosem voltál utálatos após,
ki öncélúan, csak úgy, harapós!
És meséltél sok szép történetet,
szívünk derült, mert jó volt veletek.
A betegség is végül megtalált,
és elhozta a sosem várt halált.
Csendben mentél el, s én nem is voltam itt,
tudom, a lelked már odaát lakik.

Kirúgta maga alól a földet,
más világba költözött,
a hatvanhetes utat járja,
kísért „Ég és föld között”!

Nem üzen már kismadárral,
nem várja már kedvese,
embereknek álmot adni,
nincs új dala, s kedve se!

Nem hatja meg rózsák vére,
a bálnája sem repül,
sokan voltak körülötte,
így maradt hát egyedül.

Szeretni szeretett volna,
valakit, valamiért,
ezt a földet választotta,
s egy szebb holnapot ígért!

Igaz, milliók szerették
szívhez szóló dalait,
akik vele énekelték,
kiket útján hazavitt.

Ma is él a dallamokban,
igaz, csak „a csend beszél”,
ha hallgatod Cipő dalát,
ha emléke benned él.

Zenéjében pionyír volt,
útkereső partizán,
az élete mégis elfolyt,
akár a víz a Tiszán.

Nagyon gyakran fájt a szíve,
mégis belőle adott,
sokan ma is egyre várják
a szép „Lassú vonatot”.

Varázsló és Indián volt,
„Tizenhat tonnát” rakott.
Erdő közepében járva,
lett a lelke elhagyott.

„Mezítlábas” lett az ország,
mert hiányzik a Cipő.
Hoppá, hoppá, hoppá, hoppá,
ez az álom neki bő!

Tíz éve megállt a szíve,
addig értünk dobogott,
nekünk adta érző lelkét,
aztán mindent itt hagyott!

Ember akartam lenni
boldog lélekké válni,
de nem mutatta meg senki,
hogyan kell azt csinálni!
Kerestem én csak a módját,
mit is kellene tennem,
mert, ha a szívem is jót lát,
az örömre talál bennem.

Az öröm bennem a tégla,
abból lesz csoda házam,
mosolyból készítem még ma,
téglámnak lesz az a máza.
Nézem a kinti világot,
bennem is éled a lélek,
nézem a karcsú virágot,
a látványtól álmot remélek.

Egyik sem vágyik sikerre,
fényűző gazdagodásra,
szépségét hinti a Földre,
az éltető, kinti világra!
Tükrözi Napnak a fényét,
színekbe önti a hálát,
éli csak egyre a létét,
őrzi a szép tisztaságát.

Itt csak az ember a gyarló,
Istenre keni a sorsát
járja körét, mint a vakló,
felcsipegetve a morzsát.
Börtönt épít magának,
várossá válnak a falvak,
égbe repülnek a vágyak,
s közben gödröt kaparnak.

Ember szeretnék lenni,
megélni a szabadságom,
egyszerű dolgomat tenni,
csodálni mesés világom.
Meglelni áhított békém,
élni a szív-szeretetben,
büszkén mutatni a végén,
hogy senki sem élhetett szebben!

Mért kell folyton versenyezni?
Mért nem elég játszani?
Mért akarunk állandóan
másnál jobbnak látszani?
Miért fontos az embernek
az eredmény, a siker?
Tényleg ettől szebb az élet,
ez adja meg, ami kell?

Ez adná a boldogságot,
vidám létet, örömöt?
Csiklandozz meg, ha nem látnád,
hogy ezen én röhögök!
Ledőlnek a kártyavárak,
mikor feltámad a szél,
nem biztos, hogy az az okos,
aki folyton csak beszél!

Pláne nem, ha mástól ered
minden egyes gondolat,
ha csupán csak félelmet kelt,
és nem old meg gondokat!
Kirakat csak ez az ország,
építjük a díszletet,
miénk csak a munka, s kórság,
másoké a tisztelet.

Óvodákban, iskolákban
versenyre tanítanak,
építünk egy csúf világot,
melynek fala ingatag.
Versenyzünk, hogy ki a legjobb,
s hagyjuk veszni életünk?
Csak néhányan látnak tisztán,
s remélik, felébredünk!

Verseny, siker, némi színház,
ez adná az életet?
Azt hiszem, hogy a lovacska,
már elrohant rég veled.
Nem látsz még a holnapodba,
múltad rég nem létezik,
s jelenedben a te lelked
a sikerre éhezik?

Ha majd nem jön el a holnap,
mi marad majd itt neked?
A siker, mit építettél,
abból lesz az életed?
Jól markold meg, mert kifolyik,
mint a víz a kezedből,
az is jó nagyot fog szólni,
mikor szép szobrod ledől!

Szeretettel emelnélek,
felnyitnám a szemedet,
össze kéne szedni végre
a sok szétszórt szemetet!
Poharunkba tiszta vizet
kellene már önteni!
Hazugságok ócska szobrát
le kellene dönteni!

Sem a verseny, sem a siker
célhoz minket nem vezet!
Csak szeretve, összefogva
alkothatunk nemzetet!
Az igazság mellettünk van,
s megsegít majd Istenünk,
ha megnyitjuk a szívünket,
s új holnapra ébredünk.

Mikor egy lélek belefárad
tovább cipelni terheit,
jó dolog, hogyha megvizsgálja,
eddigi útja merre vitt?
Mi is okozott nehézséget,
mi bántotta meg és mi fájt?
Hogy próbált bölcsen elkerülni,
reá leselkedő viszályt?

Támadt-e benne harag, bánat,
mérgezték-e hazug szavak,
felemelte, vagy porrá zúzta
számtalan fájó pillanat?
Átlátta és tanult belőle,
vagy őrizte sérelmeit,
s ha érezte, tudta róla,
hogy ez a szálka betegít?

Megélte-e a teljességet,
vagy félelem zavarta meg?
Vajon tudta a rettegéstől,
hogy teste pont ezért beteg?
Vagy rohant inkább orvosához
és szedett ezer pirulát,
hatóanyagként, vegyszerekkel
tetézte tovább a baját?

Az orvosa büszkén varázsolt,
a tünetek így tűntek el?
Nem fájt, nem bántott, nem nyomasztott,
a lélek végre ünnepel?
Vagy vegyszerrel kell végigélni,
a hátralévő éveket,
ez olyan mintha visszaadnák,
a halottnak az életet?

De jó is lenne megnyugodni,
s átlátni hazugságokon,
a tudománynál többet tudni,
érteni legfelsőbb fokon!
Viszont az nem lehetne üzlet,
nem nyerne rajta a kufár,
amíg ő számolgatja pénzét,
zsákmányát szedi a halál.

De jó is lenne, hogyha tudnád,
értelmét végre értenéd,
nem csak a rossz köröket futnád,
értelmet nyerne a zenéd!
Ha meglátnád a valóságot,
amit hazugság eltakar,
ha úgy élhetnéd a világot,
ahogy lelked élni akar!

Ha a világod érted lenne,
s értünk, hiszen egyek vagyunk,
szeretve élveznénk a szépet,
mert másoknak jót akarunk.
Ám ezért talán tennünk kéne,
felednünk kínzó álmokat,
öröm jöjjön, rémhír helyére,
mely oly gyakran meglátogat!

De jó is lenne felébredni,
s kitörölni az álmokat,
hazugságtól megszabadulni,
megtudni igazságokat!
De jó is lenne tisztán látni,
miről is szól a földi lét,
megélni igaz valóságot,
mit az Isten vetít elénk!

Nincsen halál, hát nincs is mitől félni,
testbe születtél, hogy megtanulj élni!
Te vagy az Isten legszebb alkotása,
ragyogj ki végre, hogy mindenki lássa!

Keresd meg, leld meg azt, aki te vagy,
az életed irányítsd te magad,
ne add át másnak vezérlő kerekét,
ne más vetítsen egy rossz utat eléd!

Ne írja más, felülről sorsodat,
ne hidd el azt, hogy biztonságot ad,
miután benned félelmet kelteget,
megkeserítve rettegő lelkedet!

Nincsen oka és nincs is rá joga,
ő sem okos, te sem vagy ostoba,
lehetnél bárki e világban még,
nem csak egy mástól megtaposott cseléd!

Légy önmagad és emeld fel fejed,
ne hagyd, hogy folyton elbánjanak veled.
ébredned kell, ébredj hát végre fel,
te és világod jobbat érdemel!

Álmodj jövőt és álmodj csak nagyot,
s higgyél benne, igenis, megkapod,
s ebben ne hagyd elgyengülni hited,
mert csak a szabad lélek érti meg!

Hogy elmondhasd: – Én önmagam vagyok,
ki a tömegből nap, mint nap kiragyog,
magam írom sorsomat, életem,
és minden okkal történik velem!

Tanulj meg élni, boldog lénnyé válni,
önmagadért, nagy büszkén kiállni,
Emberként élni, mást is felemelni,
és az álmaidban szép békére lelni!

Mert boldog az, ki magára talál,
ki ráébred, nem létezik halál,
hogy egy a cél ezen a földtekén.
Hát azt kövesd, ezt kérem tőled én!
Az ember útja egyfelé vezet,
s jó ha utad, már közben élvezed,
s meglátod mind a mennyei csodát,
mely előtted van, nem csak odaát.

Az legyél aki vagy,
csak játszd az életed,
s engedd társaidat
is játszani veled!
Öröklétű lény vagy,
fénylő, szabad szellem,
élvezd a világod,
élj hát jobban, s szebben!

Tudd, csupa jó dolog
történik ma véled,
csakis te rólad szól
a nagybetűs ÉLET!
Teremts itt a mában,
legyél folyton jelen,
lépj túl az egódon,
s javíts életeden!

Hívd az embereket
életet játszani,
és ne akarj soha
különbnek látszani!
De tudd, értékes vagy,
ahogy minden lélek,
ha figyelnéd szavam,
fel is emelnélek!

Nem vagy már kisgyermek,
ne játssz lenn a porban,
magad elé tekints,
lásd meg célod hol van!
Vedd a bátorságot,
és indulj feléje,
hagyd a szép lelkednek,
hogy álmait megélje!

Add csak önmagadat,
fényed hadd ragyogjon,
szép vágyad vezessen,
s új dolgokba fogjon!
Mutasd a világnak,
mi rejtőzik benned,
légy végre, aki vagy,
mert azzá kell lenned!