Mindennapok, élet, gyász, remény, hit

jan
6

Aranyosi Ervin: Adjatok, adjatok!

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Adjatok, álmok, Aranyosi Ervin, felismerés, hajnali csillag, hatalom, hit, holnap, jászol, kincs, lényeg, lények, mosolyog, nép, szeretet, szív, vers Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Adjatok, adjatok!

Adjatok, adjatok, adjatok életet!
Gyújtsatok fényeket létünk egén!
Lássatok valódi, emberi lényeget,
ébresszen lényeket végre a fény!

Adjatok, adjatok esélyt az életnek,
álmokat dédelget bennünk az éj!
Lássátok végre a valódi tényeket,
rég átírt képeket raknak elénk!

Adjatok, adjatok esélyt a holnapnak,
hadd lássuk, világunk ránk mosolyog!
Valódi értékek lelkünkben ott laknak,
s akinek mondanak, nem az vagyok!

Adjatok, adjatok, adjatok életet,
óvjátok őket a holnapon át!
Törjétek össze a roncsoló mérgeket,
vegyétek vissza a nép vagyonát!

Adjátok vissza az összetört álmokat,
gyújtsatok meleget adó tüzet,
s meglátod, ebben az Isten is támogat,
éjben a hajnali csillag üzent!

Adjatok, adjatok, adjatok életet,
ébred a jászolban egy szebb jövő,
igazi béke kell, hadd jöjjön végre el,
létalakítón a célratörő!

Adjatok, adjatok esélyt a holnapnak,
lehajtott fejjel nem látjuk a célt!
Emeld fel arcodat, gondjaid fogyhatnak,
nem kell az önző harc hatalomért!

Adjatok, adjatok, éltető szép hitet,
éledjen bennetek felismerés!
Szeretet járjon át ébredő szép szívet,
benne az összes kincs, s nem is kevés!

Aranyosi Ervin © 2023-01-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

jan
4

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Győzhet a szeretet!

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, csoda, ébred, élet, elvárás, feladat, fény, Győzhet a szeretet!, mag, nap, szeretet, szív, tanító, vagyok, vers 2 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Győzhet a szeretet!

Nem volt túl nagy elvárásom,
csak annyi, hogy szép legyen!
Nem akartam átgázolni
bakanccsal az életen.
Én csupán adni akartam,
magamból, aki vagyok,
s hiszem, szívvel teljesítem
a rám mért feladatot.

Kezem nem rejt féltett kincset,
szívem az mi rejteget,
de azt szórom szerte széjjel,
örömmel, amíg lehet!
Az én kincsem néhány strófa,
melegítő szeretet.
Árva szívek tanítója,
mégis csodát tesz veled!

Kihűlt szívek, mire vártok,
szítsátok fel tüzetek,
szeretet kell a világnak,
ennyi csak az üzenet!
Fényhozókká kéne válnunk
és tükrözni a Napot!
Szeretetünk széjjelszórni,
vetni szeretet magot!

Egymás lelkét meglocsolni,
szép szavakkal, hogyha kell,
A szeretet nyelvén szólni,
s világunk életre kel!
Ez az egyetlen esélyünk,
hogy lehessen holnapunk,
ha megértjük, ha ébredünk,
tiszta fénnyel jóllakunk!

Ma sincsen nagy elvárásom,
talán most még én adok,
a jövőnk alapját ásom,
s holnap szívedben lakom!
Tanulj őszintén szeretni,
hadd nyissam fel szemedet:
– Vagy a PÉNZ-istent szolgálod,
vagy győzhet a szeretet!

Aranyosi Ervin © 2023-01-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

jan
3

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Borongásból a fény felé

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, betegség, boldog, Borongásból a fény felé, fájdalmak, félelmek, fény, Lélek, nap, nyomor, ragyogás, szeretet, szív, szomorűság, szürkeség, vers 4 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Borongásból a fény felé

Nincsen felhő fenn az égen,
mégsem látni az eget,
csak a kormos szürkeséget,
mely rossz kedvűn integet.
Lehangol és nyomasztón hat,
jó kedvünket elnyeli,
valahogy az egész világ
nem kedves, nem emberi.

Nincsen tél, s a lélek reszket,
ezt nem a hideg teszi,
hanem a nagy szomorúság,
mely kedvünket elveszi.
Orvosilag depresszió,
csak épp nincsen rá okunk,
s mert az energia drága,
hát villanyt sem kapcsolunk.

Betegségek melegágya,
lehangoltság és nyomor.
Nem ez a szív leghőbb vágya,
nem veszi be a gyomor.
Fájdalmaink, félelmeink
mérgezik az életünk,
ismeretlen sötétségtől
elvadulva rettegünk.

Ám a fény, ott él szívünkben,
a sötétség kinn marad,
kezdj el befelé figyelni,
és emeld fel önmagad!
Érezd meg a szeretetnek
szívgyógyító erejét,
élvezd ki a ragyogását,
lásd meg milyen meseszép!

Ha ezt a fényt megtalálod,
rögtön nyisd meg a szíved,
s küldd el fényed a világba,
ha kell, hát mindenkinek!
Más szívekben gyertyát gyújthatsz,
s mindent átragyog a fény,
s újra látod feltündököl,
a napfény a Föld egén!

A szeretet ragyogása
árnyakat tüntethet el,
amikor a világ szíve
együtt dobban, ünnepel.
Ha e csodás fény elárad,
sötét sehol sem marad,
s kiengedted kalitkából
az eddig rab madarat.

Béke száll a nagyvilágra,
Napunk újra fenn ragyog,
éjjel az emberek álmát
őrzik majd a csillagok!
A vers, a dal, s minden szépség
a fény útján útra kel,
és az ember világában
életadó kútra lel.

A szeretet szép vízével
itasd meg a szomjazót,
az örömnek jó ízével,
emeld fel a lankadót!
Minden napra jusson ünnep,
a szívekben fény legyen,
a szeretet egy világnyi
embert boldoggá tegyen!

Aranyosi Ervin © 2023-01-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

dec
14

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Tanuljunk élni!

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, árnyék, fény, helyrekerül, Isten, jólét, képzelet, önvaló, sors, szeretet, Tanuljunk élni!, teremt, vágy, vers, világ 4 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Tanuljunk élni!

Az életet hagyni kell haladni,
mint hömpölygő, áradó, nagy folyót.
A kihívástól nem kell elszaladni,
csak észrevenni mindenben a jót!
A szeretetet két marékkal szórni,
s hinni hogy szebb világ jön el!
Hagyni, hogy visszaáramoljon,
s érezni, lelked már ünnepel!

Szeretni jöttünk, s megtalálni
az életnek a szebbik felét.
Kezdjünk el szebbre, jobbra vágyni,
hadd legyen teljesebb a lét!
Ne fókuszáljunk napi gondra,
ne arról szóljon az életünk,
lássunk bele a csillagokba,
erősítsük meg a szép hitünk!

Hiszem, hogy nem szenvedni jöttünk,
haldokolni egy léten át.
Orrunkkal nem a földet túrni,
ne erről szóljon a világ!
Kezünkbe kéne vennünk végre,
sorsunkat nekünk írni meg,
a tegnappal nem kell már törődni,
a holnappal, ma még nincs minek!

Teremteni itt tudsz, csak a mában!
Itt kéne, hogy jelen legyél,
lépj be a jólét áramába,
s érezd a szíved végre él!
Emeld fel fejed, nézz előre,
láthasd a képzelet, mit mutat,
ne csak a lábadhoz nézz a földre,
előre lásd be az utad!

Szóljon az élet végre rólad,
ne más vezesse lépteid!
Meg kell már élned önvalódat,
ehhez kell képzelet, s a hit!
Ha már világod a jelenben éled,
ha vágyaid mutatnak tiszta célt,
ha a világod, s Istent nem féled,
akkor légy hálás mindenért!

Isten gyermeke, ne félj atyádtól,
hinned kell benne, hogy ő vezet!
Felemel, vigasztal és lelket ápol,
ha majd a dolgodat így teszed!
A szeretet az, ami téged éltet,
s nem másoktól kell ellopni azt!
Neked kell adnod, s visszakapnod,
így ad megnyugvást és vigaszt!

A szeretettel, tudod, egy az Isten,
ha szeretsz, egy lehetsz véle már!
Más út az életben, hidd el, nincsen,
nyisd meg a szíved, a fényre vár!
A szeretet fényét, ha megtalálod,
bújik az árnyék, elmenekül,
öröklét vár rád, nem lesz halálod,
s minden világos lesz, s helyrekerül!

Aranyosi Ervin © 2022-12-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

nov
9

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Szemüvegen át

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, fókusz, igazság, kiragyog, Lélek, média, okuláré, pápaszem, Szemüvegen át, valóság, vers, világ 1 Comment

Aranyosi Ervin: Szemüvegen át

Szemüvegen át nézed a világod,
s csodálkozol, hogy sérül valóságod,
néha homályos, máskor felnagyít,
és elhiszed, a média tanít!
Mindennap másra fókuszál figyelmed,
mutatják, hogy ma kit kell irigyelned,
s elhitetik, hogy az élet nehéz,
s ezt látja mind, aki csak belenéz.

Lelkeden át kellene tisztán látnod
és megtalálnád élhető világod.
De te csak másolsz – mindennap ezt teszed –
pápaszemed naponta felveszed.
Vakságot okoz ez az okuláré,
s a tiéd rosszabb, mint egykor volt apádé,
bár igazat, jót, az sem mutatott,
megvezetett és út szélén hagyott.

Mit rád adtak, a szemüveg homályos,
az igazságot látni akadályoz,
elvakít és csak a csillogást adja,
a valóságot tőled megtagadja.
Bárcsak az ember az igazat meglátná,
élete értelmét végre megtalálná,
s ledobná végre az évezredes láncot,
ami rabbá tette az egész világot.

A szemüveged le kéne végre tenned,
hisz a csodád, nem kívül van, tebenned!
S ha egyszer majd lelkedből kiragyog,
lőn világosság, s te pedig hagyod,
hogy fény vezesse minden léptedet,
a világod végre megértheted!
Szíveddel láss, dobd el szemüveged,
s az élet onnan egyszerűbb lehet!

Aranyosi Ervin © 2022-11-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

nov
8

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Miattad írtam

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, boldogabb, dal, lant, lelked, Miattad írtam, mosoly, sírtam, szolgáltam, vers, verssorok 6 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Miattad írtam

Miattad írtam minden versemet,
bár boldoggá tett néha engemet,
miattad írtam! Érted sírtam,
s talán a szíved általam szeret!

Miattad szóltam, hangom felemelve,
vagy suttogtam, hogy más ne hallja meg!
Kérleltelek, a jóért esdekelve,
vagy hisztiztem, mint értetlen gyerek!

Miattad gyűltek szép soraim egybe,
szívedbe oltva újuló reményt!
Elmédbe szálltam, szellemként lebegve,
s mutattam én: – Követni kell a fényt!

Miattad volt, mindaz, amit csináltam,
teérted tettem napi dolgomat,
s hiszem, vele a holnapot szolgáltam,
hogy, aki olvas, legyen boldogabb!

Miattad kellett könnyet letörölnöm,
máskor arcodra mosolyt ragasztanom,
s megmutattam, a test csupán a börtön,
de a képzeleten nincsen hatalom!

Miattad írtam minden dalomat
és vágytam rá, majd szívedhez elér,
a szeretet pengette lantomat,
mely szép szívedben lüktet, mint a vér.

Lelkedhez szóltam verssorokon át,
próbáltam fénylő lángot gyújtani,
hogy tőlünk legyen még szebb a világ,
s ne kelljen többé szégyent vallani!

Aranyosi Ervin © 2022-11-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

nov
7

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Békevágy

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: álom, Aranyosi Ervin, Békevágy, ember, fegyver, Isen, lelkünk, oltás és hazugságok, öröm, ország, pénz, szeret, vers 5 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Békevágy

Ha fegyverekre költött pénzek
éhezőket etetnének,
szebbé tehetnék a világot,
visszaadva egy régi álmot,
hogy az ember jobb lehet.

De inkább nekimegyünk a falnak,
mert elvárják a nagyhatalmak,
hogy szórjuk pénzünket a kútba,
ne legyen a sok ember útban,
akit a gazdag nem szeret.

Fegyver, oltás és hazugságok,
mérgezik ma a világot,
a pénz beszél, a szív meg néma,
a jóság szinte nem is él ma,
mert utunk során elveszett.

Tengődő lelkek haldokolnak,
börtönbolygóján a pokolnak,
s nem látják, játszanak velük,
sírnak, mert nincsen fegyverük,
szívük haldoklik, s nem szeret.

Ébren kellene álmodozni,
másoknak örömöt okozni,
hinni és vágyni szebb világot,
valóra váltva régi álmot,
hogy planétánkon béke van!

Emberré válhatna az ember,
életet értő értelemmel,
nem uralhatna senki, senkit,
mert Isten szép országa lesz itt,
s élhetünk együtt boldogan!

Én magam csak békére vágyom,
élhessünk végre e világon,
szabadon, mástól nem uralva,
nem a bőségben éhen halva,
mindenhol egymást támogatva!

Lelkünkben kell békére lelnünk,
s a nagyvilágot átölelnünk,
a rosszat is jobbá szeretve,
az éltető fényt csak követve,
a jövőnek is álmot adva!

Aranyosi Ervin © 2022-11-07.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

nov
4

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Nem öregszik meg a lélek

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, bölcsesség, értelem, gondolat, hatalom, Lélek, művészet, Nem öregszik meg a lélek, reinkarnáció, szív, tanács, tudomány, vers 12 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Nem öregszik meg a lélek

Nem öregszik meg az ember,
míg a lelke fiatal,
amíg hajtja szíve, vágya,
amíg tudja mit akar!
Mert a lélek nem öregszik,
csupán a test fárad el,
ám ha képzelete szárnyal,
mindig új álmokra lel!

Nem kell félni a haláltól,
csak a gúnyád veted le,
átszunnyadsz egy más világba,
egy szebbe, egy kerekbe!
Ide akkor születsz vissza,
ha úgy érzed, dolgod van,
jobbá tennéd e világot,
hogy élhessünk boldogan.

Közben mindent elfelejtesz,
– előző életeket –
ezért aztán a tanulást
mindig újra kezdheted!
Hogyha tanulsz hibáidból,
azzal lelked építed,
persze gyakran akadályoz
mástól kapott tévhited!

Ám a lélek nem öregszik,
ha hajtja az akarat,
ha tudásban lebontana
évezredes falakat.
De az ember nem fejlődött,
csupán csak a technika,
tudománya értelmetlen,
van hát mit tanulnia!

Akik tudták, eltitkolták,
hogy van reinkarnáció,
nem lehetne vezethető,
egyetlen egy náció,
mert, ha nincsen mitől félni,
elporlad a hatalom,
s nem uralhat élősködő,
elménkre nem hat a gyom!

Amikor majd ezt megérted,
értelmed felszabadul,
nem a sikert kell megélned,
pénzért kaparnod vadul!
Inkább ki kell teljesedni,
s élvezni lét örömét,
megtanítani szeretni
árva emberek zömét!

Művészettel, gondolattal
tölteni világodat,
alkotással eltölteni
minden egyes napodat!
Ettől felüdül a lélek,
a képzelet szárnyra kél,
megvalósulnak az álmok,
a sors szebb jövőt ígér!

Nem öregszik meg a lélek,
nem vész el, csupán tanul,
ennél jobban, szebben élni,
s örülni ártatlanul!
Ébreszti a többi lelket,
mutatja nekik a fényt,
s elülteti bölcsességét,
visszaadva reményt!

Ha a világ értelmet nyer,
megérte az utazás,
s jövünk, amíg van itt dolgunk,
csak a test, a ruha más!
Egymásért kellene élnünk,
hiszen mind egyek vagyunk,
s csak a szív adhat tanácsot,
nem a fecsegő agyunk!

Aranyosi Ervin © 2022-11-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

okt
31

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Közeleg halottak napja

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: aírok, Aranyosi Ervin, emberek, emlék, gyász, Közeleg halottak napja, Lélek, lény, megsirat, odaát, szekrények, távozó, vers Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Közeleg halottak napja

A szekrényben ruhák vannak,
a sírok is szekrények,
földi ruhák laknak bennük,
nem szerethető lények,
akik egykor emberekként
tengették életüket,
lelkük más világba tévedt,
megtalálva helyüket.

Az útra nem vitték magukkal,
az elnyűtt, öreg ruhát,
nincsen szükség többé arra,
nem hordják azt odaát.
Ha pedig majd újra jönnek,
kapnak újat, másikat.
Nem a test – a földi ruha –
mit az ember megsirat.

Másik síkra távozóknak
az emléke itt marad,
gyásszal őrizzük szívünkben,
s a világ tovább halad.
Soha nem hal meg a lélek,
csupán csak eltávozik,
hiányt hagyva a szívünkbe,
mert „lényét nem látom itt”!

Emlékezés, megbocsájtás,
ennek jön el ideje.
Megbántottság és sértettség,
csak ócska lom, kivele!
Nincs helye az önvádnak sem,
csak tettük a dolgokat,
s jó neki, mindent megértett,
s odaát már boldogabb!

Amíg itt él emlékünkben,
soha nem is lesz halott,
egy nap majd mi is követjük,
s együtt leszünk, s ugyanott.
Túloldalon nincsen idő,
ezért sietnünk se kell,
a ránk váró feladatot
kell, hogy itt, végezzük el!

Aranyosi Ervin © 2022-10-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

okt
27

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Porszemek álma

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: álmunk, Aranyosi Ervin, ébredés, ember, esély, föld, jövő, milliárdnyi, Porszemek álma, szenvedély, vers, világ 2 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Porszemek álma

Porszemből áll a sivatag,
vízcseppekből a tenger,
külön-külön gyengék vagyunk,
de együtt a sok ember,
mindenre képes úgy,
ahogy viharos tenger árja,
mindent legyőzhet – én tudom –
ha hitét megtalálja!

Mindent legyőzni nem muszáj,
a világot uralni,
nem kell betevő falatért,
az utcán éhen halni!
Porból lettünk, s a porszemek,
könnyet csalnak a szembe,
s ha álmunk porvihart kavar,
ki állna velünk szembe?

Hány milliárdnyi ember él
szerte a nagyvilágban?
Ha fellángol a szenvedély,
hitünk ott ég a lángban.
Ám nem kell tüzet gyújtanunk,
csupán ébrednünk kéne,
bárcsak a hajnal jönne már,
milliárdok reménye!

Ne hidd hát el – kicsik vagyunk –
az álmunk nagyra nőhet,
van esély, jobbá tenni még,
az értünk élő Földet!
A világ összes porszemét,
csak felemelni kéne,
ébredjen, lásson szebb jövőt,
és lépjen be a fénybe!

Aranyosi Ervin © 2022-10-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

Aranyosi Ervin: Adjatok, adjatok!

Adjatok, adjatok, adjatok életet! Gyújtsatok fényeket létünk egén! Lássatok valódi, emberi lényeget, ébresszen lényeket végre a fény!

Adjatok, adjatok esélyt az életnek, álmokat dédelget bennünk az éj! Lássátok végre a valódi tényeket, rég átírt képeket raknak elénk!

Adjatok, adjatok esélyt a holnapnak, hadd lássuk, világunk ránk mosolyog! Valódi értékek lelkünkben ott laknak, s akinek mondanak, nem az vagyok!

Adjatok, adjatok, adjatok életet, óvjátok őket a holnapon át! Törjétek össze a roncsoló mérgeket, vegyétek vissza a nép vagyonát!

Adjátok vissza az összetört álmokat, gyújtsatok meleget adó tüzet, s meglátod, ebben az Isten is támogat, éjben a hajnali csillag üzent!

Adjatok, adjatok, adjatok életet, ébred a jászolban egy szebb jövő, igazi béke kell, hadd jöjjön végre el, létalakítón a célratörő!

Adjatok, adjatok esélyt a holnapnak, lehajtott fejjel nem látjuk a célt! Emeld fel arcodat, gondjaid fogyhatnak, nem kell az önző harc hatalomért!

Adjatok, adjatok, éltető szép hitet, éledjen bennetek felismerés! Szeretet járjon át ébredő szép szívet, benne az összes kincs, s nem is kevés!

Aranyosi Ervin: Győzhet a szeretet!

Nem volt túl nagy elvárásom, csak annyi, hogy szép legyen! Nem akartam átgázolni bakanccsal az életen. Én csupán adni akartam, magamból, aki vagyok, s hiszem, szívvel teljesítem a rám mért feladatot.

Kezem nem rejt féltett kincset, szívem az mi rejteget, de azt szórom szerte széjjel, örömmel, amíg lehet! Az én kincsem néhány strófa, melegítő szeretet. Árva szívek tanítója, mégis csodát tesz veled!

Kihűlt szívek, mire vártok, szítsátok fel tüzetek, szeretet kell a világnak, ennyi csak az üzenet! Fényhozókká kéne válnunk és tükrözni a Napot! Szeretetünk széjjelszórni, vetni szeretet magot!

Egymás lelkét meglocsolni, szép szavakkal, hogyha kell, A szeretet nyelvén szólni, s világunk életre kel! Ez az egyetlen esélyünk, hogy lehessen holnapunk, ha megértjük, ha ébredünk, tiszta fénnyel jóllakunk!

Ma sincsen nagy elvárásom, talán most még én adok, a jövőnk alapját ásom, s holnap szívedben lakom! Tanulj őszintén szeretni, hadd nyissam fel szemedet: – Vagy a PÉNZ-istent szolgálod, vagy győzhet a szeretet!

Aranyosi Ervin: Borongásból a fény felé

Nincsen felhő fenn az égen, mégsem látni az eget, csak a kormos szürkeséget, mely rossz kedvűn integet. Lehangol és nyomasztón hat, jó kedvünket elnyeli, valahogy az egész világ nem kedves, nem emberi.

Nincsen tél, s a lélek reszket, ezt nem a hideg teszi, hanem a nagy szomorúság, mely kedvünket elveszi. Orvosilag depresszió, csak épp nincsen rá okunk, s mert az energia drága, hát villanyt sem kapcsolunk.

Betegségek melegágya, lehangoltság és nyomor. Nem ez a szív leghőbb vágya, nem veszi be a gyomor. Fájdalmaink, félelmeink mérgezik az életünk, ismeretlen sötétségtől elvadulva rettegünk.

Ám a fény, ott él szívünkben, a sötétség kinn marad, kezdj el befelé figyelni, és emeld fel önmagad! Érezd meg a szeretetnek szívgyógyító erejét, élvezd ki a ragyogását, lásd meg milyen meseszép!

Ha ezt a fényt megtalálod, rögtön nyisd meg a szíved, s küldd el fényed a világba, ha kell, hát mindenkinek! Más szívekben gyertyát gyújthatsz, s mindent átragyog a fény, s újra látod feltündököl, a napfény a Föld egén!

A szeretet ragyogása árnyakat tüntethet el, amikor a világ szíve együtt dobban, ünnepel. Ha e csodás fény elárad, sötét sehol sem marad, s kiengedted kalitkából az eddig rab madarat.

Béke száll a nagyvilágra, Napunk újra fenn ragyog, éjjel az emberek álmát őrzik majd a csillagok! A vers, a dal, s minden szépség a fény útján útra kel, és az ember világában életadó kútra lel.

A szeretet szép vízével itasd meg a szomjazót, az örömnek jó ízével, emeld fel a lankadót! Minden napra jusson ünnep, a szívekben fény legyen, a szeretet egy világnyi embert boldoggá tegyen!

Aranyosi Ervin: Tanuljunk élni!

Az életet hagyni kell haladni, mint hömpölygő, áradó, nagy folyót. A kihívástól nem kell elszaladni, csak észrevenni mindenben a jót! A szeretetet két marékkal szórni, s hinni hogy szebb világ jön el! Hagyni, hogy visszaáramoljon, s érezni, lelked már ünnepel!

Szeretni jöttünk, s megtalálni az életnek a szebbik felét. Kezdjünk el szebbre, jobbra vágyni, hadd legyen teljesebb a lét! Ne fókuszáljunk napi gondra, ne arról szóljon az életünk, lássunk bele a csillagokba, erősítsük meg a szép hitünk!

Hiszem, hogy nem szenvedni jöttünk, haldokolni egy léten át. Orrunkkal nem a földet túrni, ne erről szóljon a világ! Kezünkbe kéne vennünk végre, sorsunkat nekünk írni meg, a tegnappal nem kell már törődni, a holnappal, ma még nincs minek!

Teremteni itt tudsz, csak a mában! Itt kéne, hogy jelen legyél, lépj be a jólét áramába, s érezd a szíved végre él! Emeld fel fejed, nézz előre, láthasd a képzelet, mit mutat, ne csak a lábadhoz nézz a földre, előre lásd be az utad!

Szóljon az élet végre rólad, ne más vezesse lépteid! Meg kell már élned önvalódat, ehhez kell képzelet, s a hit! Ha már világod a jelenben éled, ha vágyaid mutatnak tiszta célt, ha a világod, s Istent nem féled, akkor légy hálás mindenért!

Isten gyermeke, ne félj atyádtól, hinned kell benne, hogy ő vezet! Felemel, vigasztal és lelket ápol, ha majd a dolgodat így teszed! A szeretet az, ami téged éltet, s nem másoktól kell ellopni azt! Neked kell adnod, s visszakapnod, így ad megnyugvást és vigaszt!

A szeretettel, tudod, egy az Isten, ha szeretsz, egy lehetsz véle már! Más út az életben, hidd el, nincsen, nyisd meg a szíved, a fényre vár! A szeretet fényét, ha megtalálod, bújik az árnyék, elmenekül, öröklét vár rád, nem lesz halálod, s minden világos lesz, s helyrekerül!

Aranyosi Ervin: Szemüvegen át

Szemüvegen át nézed a világod, s csodálkozol, hogy sérül valóságod, néha homályos, máskor felnagyít, és elhiszed, a média tanít! Mindennap másra fókuszál figyelmed, mutatják, hogy ma kit kell irigyelned, s elhitetik, hogy az élet nehéz, s ezt látja mind, aki csak belenéz.

Aranyosi Ervin: Miattad írtam

Miattad írtam minden versemet, bár boldoggá tett néha engemet, miattad írtam! Érted sírtam, s talán a szíved általam szeret!

Miattad szóltam, hangom felemelve, vagy suttogtam, hogy más ne hallja meg! Kérleltelek, a jóért esdekelve, vagy hisztiztem, mint értetlen gyerek!

Miattad gyűltek szép soraim egybe, szívedbe oltva újuló reményt! Elmédbe szálltam, szellemként lebegve, s mutattam én: – Követni kell a fényt!

Miattad volt, mindaz, amit csináltam, teérted tettem napi dolgomat, s hiszem, vele a holnapot szolgáltam, hogy, aki olvas, legyen boldogabb!

Miattad kellett könnyet letörölnöm, máskor arcodra mosolyt ragasztanom, s megmutattam, a test csupán a börtön, de a képzeleten nincsen hatalom!

Miattad írtam minden dalomat és vágytam rá, majd szívedhez elér, a szeretet pengette lantomat, mely szép szívedben lüktet, mint a vér.

Lelkedhez szóltam verssorokon át, próbáltam fénylő lángot gyújtani, hogy tőlünk legyen még szebb a világ, s ne kelljen többé szégyent vallani!

Aranyosi Ervin: Békevágy

Ha fegyverekre költött pénzek éhezőket etetnének, szebbé tehetnék a világot, visszaadva egy régi álmot, hogy az ember jobb lehet.

De inkább nekimegyünk a falnak, mert elvárják a nagyhatalmak, hogy szórjuk pénzünket a kútba, ne legyen a sok ember útban, akit a gazdag nem szeret.

Fegyver, oltás és hazugságok, mérgezik ma a világot, a pénz beszél, a szív meg néma, a jóság szinte nem is él ma, mert utunk során elveszett.

Tengődő lelkek haldokolnak, börtönbolygóján a pokolnak, s nem látják, játszanak velük, sírnak, mert nincsen fegyverük, szívük haldoklik, s nem szeret.

Ébren kellene álmodozni, másoknak örömöt okozni, hinni és vágyni szebb világot, valóra váltva régi álmot, hogy planétánkon béke van!

Emberré válhatna az ember, életet értő értelemmel, nem uralhatna senki, senkit, mert Isten szép országa lesz itt, s élhetünk együtt boldogan!

Én magam csak békére vágyom, élhessünk végre e világon, szabadon, mástól nem uralva, nem a bőségben éhen halva, mindenhol egymást támogatva!

Lelkünkben kell békére lelnünk, s a nagyvilágot átölelnünk, a rosszat is jobbá szeretve, az éltető fényt csak követve, a jövőnek is álmot adva!

Aranyosi Ervin: Nem öregszik meg a lélek

Nem öregszik meg az ember, míg a lelke fiatal, amíg hajtja szíve, vágya, amíg tudja mit akar! Mert a lélek nem öregszik, csupán a test fárad el, ám ha képzelete szárnyal, mindig új álmokra lel!

Nem kell félni a haláltól, csak a gúnyád veted le, átszunnyadsz egy más világba, egy szebbe, egy kerekbe! Ide akkor születsz vissza, ha úgy érzed, dolgod van, jobbá tennéd e világot, hogy élhessünk boldogan.

Közben mindent elfelejtesz, – előző életeket – ezért aztán a tanulást mindig újra kezdheted! Hogyha tanulsz hibáidból, azzal lelked építed, persze gyakran akadályoz mástól kapott tévhited!

Ám a lélek nem öregszik, ha hajtja az akarat, ha tudásban lebontana évezredes falakat. De az ember nem fejlődött, csupán csak a technika, tudománya értelmetlen, van hát mit tanulnia!

Akik tudták, eltitkolták, hogy van reinkarnáció, nem lehetne vezethető, egyetlen egy náció, mert, ha nincsen mitől félni, elporlad a hatalom, s nem uralhat élősködő, elménkre nem hat a gyom!

Amikor majd ezt megérted, értelmed felszabadul, nem a sikert kell megélned, pénzért kaparnod vadul! Inkább ki kell teljesedni, s élvezni lét örömét, megtanítani szeretni árva emberek zömét!

Művészettel, gondolattal tölteni világodat, alkotással eltölteni minden egyes napodat! Ettől felüdül a lélek, a képzelet szárnyra kél, megvalósulnak az álmok, a sors szebb jövőt ígér!

Nem öregszik meg a lélek, nem vész el, csupán tanul, ennél jobban, szebben élni, s örülni ártatlanul! Ébreszti a többi lelket, mutatja nekik a fényt, s elülteti bölcsességét, visszaadva reményt!

Ha a világ értelmet nyer, megérte az utazás, s jövünk, amíg van itt dolgunk, csak a test, a ruha más! Egymásért kellene élnünk, hiszen mind egyek vagyunk, s csak a szív adhat tanácsot, nem a fecsegő agyunk!

Aranyosi Ervin: Közeleg halottak napja

A szekrényben ruhák vannak, a sírok is szekrények, földi ruhák laknak bennük, nem szerethető lények, akik egykor emberekként tengették életüket, lelkük más világba tévedt, megtalálva helyüket.

Az útra nem vitték magukkal, az elnyűtt, öreg ruhát, nincsen szükség többé arra, nem hordják azt odaát. Ha pedig majd újra jönnek, kapnak újat, másikat. Nem a test – a földi ruha – mit az ember megsirat.

Másik síkra távozóknak az emléke itt marad, gyásszal őrizzük szívünkben, s a világ tovább halad. Soha nem hal meg a lélek, csupán csak eltávozik, hiányt hagyva a szívünkbe, mert „lényét nem látom itt”!

Emlékezés, megbocsájtás, ennek jön el ideje. Megbántottság és sértettség, csak ócska lom, kivele! Nincs helye az önvádnak sem, csak tettük a dolgokat, s jó neki, mindent megértett, s odaát már boldogabb!

Amíg itt él emlékünkben, soha nem is lesz halott, egy nap majd mi is követjük, s együtt leszünk, s ugyanott. Túloldalon nincsen idő, ezért sietnünk se kell, a ránk váró feladatot kell, hogy itt, végezzük el!

Aranyosi Ervin: Porszemek álma

Porszemből áll a sivatag, vízcseppekből a tenger, külön-külön gyengék vagyunk, de együtt a sok ember, mindenre képes úgy, ahogy viharos tenger árja, mindent legyőzhet – én tudom – ha hitét megtalálja!

Mindent legyőzni nem muszáj, a világot uralni, nem kell betevő falatért, az utcán éhen halni! Porból lettünk, s a porszemek, könnyet csalnak a szembe, s ha álmunk porvihart kavar, ki állna velünk szembe?

Hány milliárdnyi ember él szerte a nagyvilágban? Ha fellángol a szenvedély, hitünk ott ég a lángban. Ám nem kell tüzet gyújtanunk, csupán ébrednünk kéne, bárcsak a hajnal jönne már, milliárdok reménye!

Ne hidd hát el – kicsik vagyunk – az álmunk nagyra nőhet, van esély, jobbá tenni még, az értünk élő Földet! A világ összes porszemét, csak felemelni kéne, ébredjen, lásson szebb jövőt, és lépjen be a fénybe!

Vers rendelés

Megtalálsz Facebook-on is!

Kategóriák

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Megosztás

Linkek

Adjatok, adjatok, adjatok életet!
Gyújtsatok fényeket létünk egén!
Lássatok valódi, emberi lényeget,
ébresszen lényeket végre a fény!

Adjatok, adjatok esélyt az életnek,
álmokat dédelget bennünk az éj!
Lássátok végre a valódi tényeket,
rég átírt képeket raknak elénk!

Adjatok, adjatok esélyt a holnapnak,
hadd lássuk, világunk ránk mosolyog!
Valódi értékek lelkünkben ott laknak,
s akinek mondanak, nem az vagyok!

Adjatok, adjatok, adjatok életet,
óvjátok őket a holnapon át!
Törjétek össze a roncsoló mérgeket,
vegyétek vissza a nép vagyonát!

Adjátok vissza az összetört álmokat,
gyújtsatok meleget adó tüzet,
s meglátod, ebben az Isten is támogat,
éjben a hajnali csillag üzent!

Adjatok, adjatok, adjatok életet,
ébred a jászolban egy szebb jövő,
igazi béke kell, hadd jöjjön végre el,
létalakítón a célratörő!

Adjatok, adjatok esélyt a holnapnak,
lehajtott fejjel nem látjuk a célt!
Emeld fel arcodat, gondjaid fogyhatnak,
nem kell az önző harc hatalomért!

Adjatok, adjatok, éltető szép hitet,
éledjen bennetek felismerés!
Szeretet járjon át ébredő szép szívet,
benne az összes kincs, s nem is kevés!

Nem volt túl nagy elvárásom,
csak annyi, hogy szép legyen!
Nem akartam átgázolni
bakanccsal az életen.
Én csupán adni akartam,
magamból, aki vagyok,
s hiszem, szívvel teljesítem
a rám mért feladatot.

Kezem nem rejt féltett kincset,
szívem az mi rejteget,
de azt szórom szerte széjjel,
örömmel, amíg lehet!
Az én kincsem néhány strófa,
melegítő szeretet.
Árva szívek tanítója,
mégis csodát tesz veled!

Kihűlt szívek, mire vártok,
szítsátok fel tüzetek,
szeretet kell a világnak,
ennyi csak az üzenet!
Fényhozókká kéne válnunk
és tükrözni a Napot!
Szeretetünk széjjelszórni,
vetni szeretet magot!

Egymás lelkét meglocsolni,
szép szavakkal, hogyha kell,
A szeretet nyelvén szólni,
s világunk életre kel!
Ez az egyetlen esélyünk,
hogy lehessen holnapunk,
ha megértjük, ha ébredünk,
tiszta fénnyel jóllakunk!

Ma sincsen nagy elvárásom,
talán most még én adok,
a jövőnk alapját ásom,
s holnap szívedben lakom!
Tanulj őszintén szeretni,
hadd nyissam fel szemedet:
– Vagy a PÉNZ-istent szolgálod,
vagy győzhet a szeretet!

Nincsen felhő fenn az égen,
mégsem látni az eget,
csak a kormos szürkeséget,
mely rossz kedvűn integet.
Lehangol és nyomasztón hat,
jó kedvünket elnyeli,
valahogy az egész világ
nem kedves, nem emberi.

Nincsen tél, s a lélek reszket,
ezt nem a hideg teszi,
hanem a nagy szomorúság,
mely kedvünket elveszi.
Orvosilag depresszió,
csak épp nincsen rá okunk,
s mert az energia drága,
hát villanyt sem kapcsolunk.

Betegségek melegágya,
lehangoltság és nyomor.
Nem ez a szív leghőbb vágya,
nem veszi be a gyomor.
Fájdalmaink, félelmeink
mérgezik az életünk,
ismeretlen sötétségtől
elvadulva rettegünk.

Ám a fény, ott él szívünkben,
a sötétség kinn marad,
kezdj el befelé figyelni,
és emeld fel önmagad!
Érezd meg a szeretetnek
szívgyógyító erejét,
élvezd ki a ragyogását,
lásd meg milyen meseszép!

Ha ezt a fényt megtalálod,
rögtön nyisd meg a szíved,
s küldd el fényed a világba,
ha kell, hát mindenkinek!
Más szívekben gyertyát gyújthatsz,
s mindent átragyog a fény,
s újra látod feltündököl,
a napfény a Föld egén!

A szeretet ragyogása
árnyakat tüntethet el,
amikor a világ szíve
együtt dobban, ünnepel.
Ha e csodás fény elárad,
sötét sehol sem marad,
s kiengedted kalitkából
az eddig rab madarat.

Béke száll a nagyvilágra,
Napunk újra fenn ragyog,
éjjel az emberek álmát
őrzik majd a csillagok!
A vers, a dal, s minden szépség
a fény útján útra kel,
és az ember világában
életadó kútra lel.

A szeretet szép vízével
itasd meg a szomjazót,
az örömnek jó ízével,
emeld fel a lankadót!
Minden napra jusson ünnep,
a szívekben fény legyen,
a szeretet egy világnyi
embert boldoggá tegyen!

Az életet hagyni kell haladni,
mint hömpölygő, áradó, nagy folyót.
A kihívástól nem kell elszaladni,
csak észrevenni mindenben a jót!
A szeretetet két marékkal szórni,
s hinni hogy szebb világ jön el!
Hagyni, hogy visszaáramoljon,
s érezni, lelked már ünnepel!

Szeretni jöttünk, s megtalálni
az életnek a szebbik felét.
Kezdjünk el szebbre, jobbra vágyni,
hadd legyen teljesebb a lét!
Ne fókuszáljunk napi gondra,
ne arról szóljon az életünk,
lássunk bele a csillagokba,
erősítsük meg a szép hitünk!

Hiszem, hogy nem szenvedni jöttünk,
haldokolni egy léten át.
Orrunkkal nem a földet túrni,
ne erről szóljon a világ!
Kezünkbe kéne vennünk végre,
sorsunkat nekünk írni meg,
a tegnappal nem kell már törődni,
a holnappal, ma még nincs minek!

Teremteni itt tudsz, csak a mában!
Itt kéne, hogy jelen legyél,
lépj be a jólét áramába,
s érezd a szíved végre él!
Emeld fel fejed, nézz előre,
láthasd a képzelet, mit mutat,
ne csak a lábadhoz nézz a földre,
előre lásd be az utad!

Szóljon az élet végre rólad,
ne más vezesse lépteid!
Meg kell már élned önvalódat,
ehhez kell képzelet, s a hit!
Ha már világod a jelenben éled,
ha vágyaid mutatnak tiszta célt,
ha a világod, s Istent nem féled,
akkor légy hálás mindenért!

Isten gyermeke, ne félj atyádtól,
hinned kell benne, hogy ő vezet!
Felemel, vigasztal és lelket ápol,
ha majd a dolgodat így teszed!
A szeretet az, ami téged éltet,
s nem másoktól kell ellopni azt!
Neked kell adnod, s visszakapnod,
így ad megnyugvást és vigaszt!

A szeretettel, tudod, egy az Isten,
ha szeretsz, egy lehetsz véle már!
Más út az életben, hidd el, nincsen,
nyisd meg a szíved, a fényre vár!
A szeretet fényét, ha megtalálod,
bújik az árnyék, elmenekül,
öröklét vár rád, nem lesz halálod,
s minden világos lesz, s helyrekerül!

Szemüvegen át nézed a világod,
s csodálkozol, hogy sérül valóságod,
néha homályos, máskor felnagyít,
és elhiszed, a média tanít!
Mindennap másra fókuszál figyelmed,
mutatják, hogy ma kit kell irigyelned,
s elhitetik, hogy az élet nehéz,
s ezt látja mind, aki csak belenéz.

Miattad írtam minden versemet,
bár boldoggá tett néha engemet,
miattad írtam! Érted sírtam,
s talán a szíved általam szeret!

Miattad szóltam, hangom felemelve,
vagy suttogtam, hogy más ne hallja meg!
Kérleltelek, a jóért esdekelve,
vagy hisztiztem, mint értetlen gyerek!

Miattad gyűltek szép soraim egybe,
szívedbe oltva újuló reményt!
Elmédbe szálltam, szellemként lebegve,
s mutattam én: – Követni kell a fényt!

Miattad volt, mindaz, amit csináltam,
teérted tettem napi dolgomat,
s hiszem, vele a holnapot szolgáltam,
hogy, aki olvas, legyen boldogabb!

Miattad kellett könnyet letörölnöm,
máskor arcodra mosolyt ragasztanom,
s megmutattam, a test csupán a börtön,
de a képzeleten nincsen hatalom!

Miattad írtam minden dalomat
és vágytam rá, majd szívedhez elér,
a szeretet pengette lantomat,
mely szép szívedben lüktet, mint a vér.

Lelkedhez szóltam verssorokon át,
próbáltam fénylő lángot gyújtani,
hogy tőlünk legyen még szebb a világ,
s ne kelljen többé szégyent vallani!

Ha fegyverekre költött pénzek
éhezőket etetnének,
szebbé tehetnék a világot,
visszaadva egy régi álmot,
hogy az ember jobb lehet.

De inkább nekimegyünk a falnak,
mert elvárják a nagyhatalmak,
hogy szórjuk pénzünket a kútba,
ne legyen a sok ember útban,
akit a gazdag nem szeret.

Fegyver, oltás és hazugságok,
mérgezik ma a világot,
a pénz beszél, a szív meg néma,
a jóság szinte nem is él ma,
mert utunk során elveszett.

Tengődő lelkek haldokolnak,
börtönbolygóján a pokolnak,
s nem látják, játszanak velük,
sírnak, mert nincsen fegyverük,
szívük haldoklik, s nem szeret.

Ébren kellene álmodozni,
másoknak örömöt okozni,
hinni és vágyni szebb világot,
valóra váltva régi álmot,
hogy planétánkon béke van!

Emberré válhatna az ember,
életet értő értelemmel,
nem uralhatna senki, senkit,
mert Isten szép országa lesz itt,
s élhetünk együtt boldogan!

Én magam csak békére vágyom,
élhessünk végre e világon,
szabadon, mástól nem uralva,
nem a bőségben éhen halva,
mindenhol egymást támogatva!

Lelkünkben kell békére lelnünk,
s a nagyvilágot átölelnünk,
a rosszat is jobbá szeretve,
az éltető fényt csak követve,
a jövőnek is álmot adva!

Nem öregszik meg az ember,
míg a lelke fiatal,
amíg hajtja szíve, vágya,
amíg tudja mit akar!
Mert a lélek nem öregszik,
csupán a test fárad el,
ám ha képzelete szárnyal,
mindig új álmokra lel!

Nem kell félni a haláltól,
csak a gúnyád veted le,
átszunnyadsz egy más világba,
egy szebbe, egy kerekbe!
Ide akkor születsz vissza,
ha úgy érzed, dolgod van,
jobbá tennéd e világot,
hogy élhessünk boldogan.

Közben mindent elfelejtesz,
– előző életeket –
ezért aztán a tanulást
mindig újra kezdheted!
Hogyha tanulsz hibáidból,
azzal lelked építed,
persze gyakran akadályoz
mástól kapott tévhited!

Ám a lélek nem öregszik,
ha hajtja az akarat,
ha tudásban lebontana
évezredes falakat.
De az ember nem fejlődött,
csupán csak a technika,
tudománya értelmetlen,
van hát mit tanulnia!

Akik tudták, eltitkolták,
hogy van reinkarnáció,
nem lehetne vezethető,
egyetlen egy náció,
mert, ha nincsen mitől félni,
elporlad a hatalom,
s nem uralhat élősködő,
elménkre nem hat a gyom!

Amikor majd ezt megérted,
értelmed felszabadul,
nem a sikert kell megélned,
pénzért kaparnod vadul!
Inkább ki kell teljesedni,
s élvezni lét örömét,
megtanítani szeretni
árva emberek zömét!

Művészettel, gondolattal
tölteni világodat,
alkotással eltölteni
minden egyes napodat!
Ettől felüdül a lélek,
a képzelet szárnyra kél,
megvalósulnak az álmok,
a sors szebb jövőt ígér!

Nem öregszik meg a lélek,
nem vész el, csupán tanul,
ennél jobban, szebben élni,
s örülni ártatlanul!
Ébreszti a többi lelket,
mutatja nekik a fényt,
s elülteti bölcsességét,
visszaadva reményt!

Ha a világ értelmet nyer,
megérte az utazás,
s jövünk, amíg van itt dolgunk,
csak a test, a ruha más!
Egymásért kellene élnünk,
hiszen mind egyek vagyunk,
s csak a szív adhat tanácsot,
nem a fecsegő agyunk!

A szekrényben ruhák vannak,
a sírok is szekrények,
földi ruhák laknak bennük,
nem szerethető lények,
akik egykor emberekként
tengették életüket,
lelkük más világba tévedt,
megtalálva helyüket.

Az útra nem vitték magukkal,
az elnyűtt, öreg ruhát,
nincsen szükség többé arra,
nem hordják azt odaát.
Ha pedig majd újra jönnek,
kapnak újat, másikat.
Nem a test – a földi ruha –
mit az ember megsirat.

Másik síkra távozóknak
az emléke itt marad,
gyásszal őrizzük szívünkben,
s a világ tovább halad.
Soha nem hal meg a lélek,
csupán csak eltávozik,
hiányt hagyva a szívünkbe,
mert „lényét nem látom itt”!

Emlékezés, megbocsájtás,
ennek jön el ideje.
Megbántottság és sértettség,
csak ócska lom, kivele!
Nincs helye az önvádnak sem,
csak tettük a dolgokat,
s jó neki, mindent megértett,
s odaát már boldogabb!

Amíg itt él emlékünkben,
soha nem is lesz halott,
egy nap majd mi is követjük,
s együtt leszünk, s ugyanott.
Túloldalon nincsen idő,
ezért sietnünk se kell,
a ránk váró feladatot
kell, hogy itt, végezzük el!

Porszemből áll a sivatag,
vízcseppekből a tenger,
külön-külön gyengék vagyunk,
de együtt a sok ember,
mindenre képes úgy,
ahogy viharos tenger árja,
mindent legyőzhet – én tudom –
ha hitét megtalálja!

Mindent legyőzni nem muszáj,
a világot uralni,
nem kell betevő falatért,
az utcán éhen halni!
Porból lettünk, s a porszemek,
könnyet csalnak a szembe,
s ha álmunk porvihart kavar,
ki állna velünk szembe?

Hány milliárdnyi ember él
szerte a nagyvilágban?
Ha fellángol a szenvedély,
hitünk ott ég a lángban.
Ám nem kell tüzet gyújtanunk,
csupán ébrednünk kéne,
bárcsak a hajnal jönne már,
milliárdok reménye!

Ne hidd hát el – kicsik vagyunk –
az álmunk nagyra nőhet,
van esély, jobbá tenni még,
az értünk élő Földet!
A világ összes porszemét,
csak felemelni kéne,
ébredjen, lásson szebb jövőt,
és lépjen be a fénybe!