Aranyosi Ervin: Vár-e még az ÉDEN?

Aranyosi Ervin: Vár-e még az ÉDEN?

Azt hiszem, hogy kár volt lejönni a fáról,
megfeledkezni egy élhető világról!
Hagytuk, hogy szép földünk rút pokollá váljon,
s kivágtuk a fát, hogy utunkba ne álljon!
Én úgy visszamásznék az égig érő fára,
hogy onnan nézek a pusztuló világra,
s aki még menthető, szívvel felemelném,
hogy a Mennyországban, hadd kerüljön mellém!

Persze, volt egy kígyó, ami megmérgezett,
tudatlanság mérgét itatta meg veled,
s velem is, hiszen mi mindig egyek voltunk,
s őseink fájától messze kóboroltunk.
Kiszáradt forrásunk, s nem tudjuk, hol eredt,
de nem is keressük már az eredetet.
Nincsen saját utunk, háttérből vezetnek
kígyóféle lények, s méreggel etetnek.

Temetjük földünket, ránk pénzcsizma tapos,
háttérben a kígyó, igencsak alapos.
Bábukat döntöget, terepasztalt játszik,
hazugság fegyverrel, igazra vadászik.
Médián át mérgez, élőt, s elmét rombol,
hogy menekülhetnénk ebből a pokolból?
Merre van őseink hatalmas tudása,
lesz-e még népünknek hajnal-hasadása?

Van-e még rá idő, fánkat megtalálni,
összekapaszkodva, tetejére mászni?
Vár-e még az ÉDEN, ott van-e az égben,
vagy maradjunk itt lent, talpig feketében?
Haldokolva élünk, és várjuk halálunk?
Világunkkal együtt örök porrá válunk,
mit a sátán keze gúnyosan elmorzsol?
Marad MAG utánunk, mely kikel a porból?

Aranyosi Ervin © 2024-09-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva