világ | Aranyosi Ervin versei

szept
12

Aranyosi Ervin: Itt és most

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, csoda, élő, hatalom, Isten, Itt és most, kegyes, lélek-mag, megértés, szeret, teremtő, természet, tudás, Úr, vers, világ 2 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Itt és most

Szembesülni önmagammal,
egy érdekes találkozás.
Együtt rezegni bent egy hanggal,
amit nem hallhat senki más.
Megismerni, hogy ott a mélyben,
egy érző, szép lélek lakik,
s eggyé válva, ott, egy személyben,
így lehetünk csak valakik…

Feloldódni az „itt és most-ban”,
megélni azt, mi adatott,
s tenni teremtő állapotban,
átírni jobbá a napot!
Értékeinket felismerni,
kiállni mindig magunkért,
s adni lélekből emberséget,
a jobbá váló holnapért!

Nem hagyni hajónk zötykölődni
hétköznapok hullámain,
sorsba önként beletörődni!
Teremtsenek már szavaink!
Miénk a gondolat hatalma,
ne adjuk hát át senkinek!
A tudás fáján érő alma,
ha nem használod, akkor minek?

Nem kígyó volt, ki nekünk adta,
s a tudás, az a hatalom!
Amiről tudatlan lemondok,
mert használni nem akarom?
Tudatlanok, megvezetettek
nyissátok végre szemetek,
a világ úgy tud jobbá válni,
ha győzni fog a szeretet!

Igazságot helyére tenni,
elzavarva a hazugot,
ne kelljen tudatlanná lenni,
ismerjem fel, hogy több vagyok!
Atyánk az élő, kegyes Isten,
mely mindenségben létezik,
nevével durván visszaélnek,
s a lélek ezért éhezik.

Jó lenne végre azzá válnunk,
akik valójában vagyunk,
Isten gyermekeként kiállnunk,
s tudni, hogy nyomokat hagyunk!
Egymás lelkébe szépet szórni,
lélek-magot, ami kikel,
lelkünkön át az Úrhoz szólni,
s nem versenyezni senkivel.

Élni, a létet megcsodálva,
a természetben Istenünk,
mert itt van, a csodává válva,
a világunkban, itt, velünk!
S nem is kell hozzá imádkozni,
beszélgess bátran el vele,
lelkedben meg fog mutatkozni,
benned is ott él eleve!

Az itt és most-ban megtalálod,
ha lelked mélyén jól figyelsz,
teremtőd, s egyben jó tanárod,
s nála majd megértésre lelsz!
Boldoggá tesz, ha reá hallgatsz,
ha lelked mélyén megleled,
megsúgja: – Többé meg nem halhatsz! –
s mindig is itt volt teveled!

Keresd hát őt a lelked mélyén,
hisz ő maga a szeretet,
örömre lelsz léted megélvén,
csak hunyd le bátran szemedet!
Csodád magadban megtalálod,
s ha azzal végre egyesülsz,
valóssá válik a világod
s végre a helyedre kerülsz!

Aranyosi Ervin © 2021.09.12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

szept
5

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Amikor rám nézel…

Category: Szerelem, kedvesemnek Tags: Amikor rám nézel..., Aranyosi Ervin, csodánk, ellágyul, fürödni, meggyógyít, menny, ölelés, szemed, szeretet, teljes, vers, világ 1 Comment

Aranyosi Ervin: Amikor rám nézel…

Amikor rám nézel,
két szemed ellágyul,
szereteted érzem
szemed sugarából.
Barna íriszedből
aranyszín sugárzik,
szívem rögtön, egyből
szeretetben ázik.

Vajon, mit látsz bennem,
mitől válok többé,
lelkedtől emelve,
hogy válok örömmé?
Mitől lesz értékes
számodra személyem,
amiért jutalmam
megkapom, megélem?

Talán többnek is látsz,
mint amilyen vagyok,
talán többet is vársz,
mint amit adhatok?
Vagy te felfedezted,
amit még nem tudok,
mit nem ismerhetek,
míg mennybe nem jutok?

Lehet, hogy az a menny,
épp te benned épült,
s lelked a lelkemmel
végre kiegészült?
Így együtt, közösen
alkotjuk csodánkat,
így leszünk mi együtt,
teljesekké váltak?

Nem tudom, de jó így
lelkedben fürödni,
örömökre lelni,
hosszasan időzni,
elvonulni szépen
a külső világból,
mert lelked meggyógyít,
felvidítva ápol.

Remélem, hogy érzed,
én is folyton adnék,
szívem melegével
örökké maradnék,
visszatükrözhetnék
jóságosat, szépet,
mindent, amit adtál,
s mit kínált az élet.

Mit számít világunk
külső őrültsége,
elleszünk így együtt,
amíg nem lesz vége!
Egymást boldogítva,
örömökre lelve,
átvészelek mindent,
lelkedben telelve.

Amikor rám nézel,
két szemed ellágyul,
az érzéseidről
sok mindent elárul!
Elveszünk egymásban,
forró ölelésben,
élő biztonságban,
újjá születésben.

Hiszen az erőnket,
szépen összeadjuk,
egymás hibáit is
bátran elfogadjuk,
csak a jót keressük,
így azt is találjuk,
s nem marad lelkünkön
többé már talán lyuk.

Szépen befoltozzuk,
szívvel, szeretettel,
amire egyedül
nem képes az ember!
Elfogadjuk egymást,
s talán jobbá tesszük,
ehhez az erőnket
közös létből vesszük.

Fürödj hát meg te is,
szemem sugarában,
szerethetőbbé és
szeretőbbé váltam.
Neked áldozom hát
figyelmem, szerelmem,
hogy odaadásod
visszhangozzon bennem!

Melengetem lelked,
összekapcsolódunk,
gondokat a létben
könnyedén megoldunk!
Szeretetpercekben
ketten eggyé válunk,
s ha mi jobbá lettünk,
követ majd világunk!

Aranyosi Ervin © 2021.09.05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

szept
1

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Szép szemed tükrében

Category: Érzelmek, szeretet, magány, boldogság, vágyakozás Tags: álom, Aranyosi Ervin, csillapít, fénybe, hívlak, lelkem, merít, ragyog, sikerülmegtanítlak, Szép szemed tükrében, vers, világ 1 Comment

Festmény: Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Szép szemed tükrében

Szép szemed tükrében önmagamat látom,
lelkedbe ültettem álmodott világom!
Ahogy reám nézel, annak mély nyoma van,
ha a szemed ragyog, jobban érzem magam!
Látom, milyennek látsz és ha tudsz szeretni,
akkor célom, téged boldogabbá tenni!
Hiszen a te szemed, már maga varázslat,
hiszen engem jobbnak, s szeretettnek láttat!

Szép szemed tükrében sokkal jobbá válok,
életre kelhetnek együtt vágyott álmok,
s akarom, hogy szemed mindig rám ragyogjon,
szemed tükörképe visszamosolyogjon!
Igyekszem javulni, érted jobbá válni,
hagyni, hogy felemelj, hogy megtaníts szállni!
Tudom, hogy sikerül, ha én is akarom,
s minden megvalósul, ha vágyom rá nagyon!

Szép szemed tükrében oly jó megfürödnöm,
szeretetem reád jó érzéssel öntöm,
s ami bennem a jobb, arra megtanítlak,
kinyújtom kezemet, szebb világba hívlak,
hol szemed tükrében azt az embert látom,
aki változtathat ezen a világon,
ki érted, s magáért képes végre tenni,
árnyékból világát, a fénybe emelni!

Szép szemed tükrében megtisztul a lelkem,
bátorít, hogy menjek, hisz jó útra leltem,
belőle merítem erőmet az úthoz,
s visszajárok hozzá, mint bővizű kúthoz.
Mikor elfáradok, lelkem megpihenhet,
láthat, ébredezhet, új álmokba kezdhet.
Vigyázok, hogy mindig fénylő maradhasson,
tudásom szomjára, csillapítón hasson.

Aranyosi Ervin © 2021.09.01.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
24

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: A Nap a lelkemben ragyog

Category: Barátság, család, Érzelmek, szeretet, magány, boldogság, vágyakozás Tags: A Nap a lelkemben ragyog, Aranyosi Ervin, árnyék, életképes, fény, jövő, teremt, tükörfal, utam, vár, vers, világ 4 hozzászólás

Aranyosi Ervin: A Nap a lelkemben ragyog

Mikor a Nap lelkemben felragyog,
a világommal végre egy vagyok.
Álmomtól nem térít senki el,
az utam járnom, s célba érni kell!
A lelkemben magam vagyok a fény,
egy isteni, egy életképes lény,
mely megéli mindazt, amit teremt,
a tű hegyén billegő végtelent.

A lelkem még homály borítja el,
tükörfalát megtisztítani kell,
hogy láthassam, ami majd vár reám,
a saját énem jobbik oldalán.
Tanulni jót, s szeretni jöttem én,
az életem ne legyen rossz regény,
hisz nem béníthat gyötrő félelem,
a csodám meg fog történni velem!

Mert a Napom magam ragyogtatom,
és rendeződik majd minden atom,
a rendezettség lassan összeáll,
s majd bennem Isten szép rendet talál!
Majd felépítem saját váramat,
jó érzés adja majd tégláimat,
és felnyitok majd csukott szemeket,
mert jövőnk nyitja csak a szeretet!

Ha Napom fénye bentről kiragyog,
ha megértem, mért jöttem, ki vagyok,
ha belőlem majd ki árad a fény,
másban is feléled a remény!
Mert mindannyian fénylények vagyunk,
és akkor élünk, ha világítunk,
ha általunk az árnyék megszűnik,
s a félelem is véle eltűnik.

Hát jöjjetek, ragyogjatok velem,
az örömöm tibennetek terem,
ha arcotokon mosoly-fény ragyog,
mit nem lopnak el önző tolvajok!
Ha láthatom, hogy végre értitek,
ha képesek szeretni a szívek,
ha élő álmokat kergethetünk,
s a világ végre gazdag lesz velünk!

Aranyosi Ervin © 2021-08-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
12

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Szabadság utáni vágy

Category: Szabadság, haza, történelem, kultúra, táj Tags: álmom, Aranyosi Ervin, félelem, haldokolni, hazugság, igazság, kalitka, lelkem, Szabadság utáni vágy, tiszta, tiszta szívem, tükre, végtelen, vers, világ 1 Comment

Aranyosi Ervin: Szabadság utáni vágy

Nem élhetek kalitkában,
nem viselné lelkem el,
hiszem, hogy egy szabad lélek
ennél többet érdemel!
Hazugsággal körbezárva,
fuldoklik az akarat,
engedjétek fennen szállni
lelkem, mint egy madarat!

Nem akarok haldokolni,
egy egész életen át,
ki akarom terem tolni,
fentről nézni a határt!
Dacolni a végtelennel,
megélni, aki vagyok!
Gúzsba kötve félelemmel
lelkem kihűl, nem ragyog!

Szeretnék a Nappal szállni,
vagy felhőkre ülni fel,
aki lennénk, azzá válni,
s látni azt, mi érdekel!
Együtt szállva zúgó széllel,
víg zászlókat bontva ki,
nem törődve száz veszéllyel,
igazamat mondva ki.

Szeretném a világ tükrét
megmutatni, tartani,
szeretném az igaz szónak,
tiszta hangját hallani.
És ha végre szabad lennénk,
mutathatnám az utat,
a szabadság nemcsak emlék,
mit az álmom megmutat.

Mindig pont úgy kéne élnem,
ahogyan szívem vezet,
rabsorsomat lecserélnem,
tiszta lélekkel lehet!
Az igazság vízét innám,
béke lenne énbennem,
szabadságomat kivívnám,
szépre kéne ébrednem.

Egyedül, vagy együtt kéne
lerázni a láncaim?
Nézz a lelked legmélyére,
hasonlók a vágyaink!
Ne éljünk hát kalitkában,
ne viseljük el tovább,
legyen helyünk a világban,
s éljünk meg minden csodát!

Aranyosi Ervin © 2021-08-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
10

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Őszintén szeretnék élni

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: áldás, Aranyosi Ervin, békesség, ember, földtekén, hála, hazugság, igazság, mindennap, Őszintén szeretnék élni, vers, világ 1 Comment

Aranyosi Ervin: Őszintén szeretnék élni

Őszintén szeretném
élni az életem,
s elmesélni mindennap,
ami jó történt velem!
Elmesélni szép dolgokat,
megélni a világom,
hálás szívvel öntözgetni
a kinyíló virágom.

Pont azt adni másoknak,
amit várok én,
szeretetem fusson körbe,
szerte a földtekén!
Igazságra, békességre
épüljön világunk,
s általunk váljon valóra
megálmodott álmunk.

A hazugság mind kiszáradjon,
értelmét veszítse,
ne lehessen, aki a jókat
keresztre feszítse!
Hadd élvezzük életünket,
hisz ezért születtünk,
ne hozhasson törvényeket
a hatalom felettünk!

Szeretném, ha őszintévé
válna a nagyvilág,
és minden tettünk, minden szavunk
áldást hozna ránk!
Tetteinkkel megáldanánk
mi is a világot,
s megismerve élhetnénk
az igaz boldogságot.

Az ember végre mosolyogna
és tisztán szeretne,
Földünk szíve feldobogna,
és Kánaán lehetne.
Ha élnénk végre, s élni hagynánk,
örülnénk, szeretnénk,
minden rosszat hátra hagyva
emberré lehetnénk!

Aranyosi Ervin © 2021-08-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
9

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: A hit ereje

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: A hit ereje, Aranyosi Ervin, beléd, érdemel, hit, hitrendszer, sulykolt, szabad akarat., táncol, teremt, teremtő, vers, világ 1 Comment

Aranyosi Ervin: A hit ereje

Próbáltál már hajon állni,
lebegni a Föld felett?
Nem függni a törvényektől,
elengedni kötelet?
Álmaidban láttad-e már,
hogy a képzelet szabad?
Engedd el, mi múlthoz láncol
és szabadítsd fel magad!

Tudod már, mire vagy képes?
Önmagadban hinni mersz?
Tisztában vagy az erőddel,
s hiszed, többet érdemelsz?
Földhöz csak a hited láncol,
de azt más mondta neked,
hisz, aki a haján táncol,
sokkal szabadabb lehet.

A hit képes teremteni,
s elrabolhat álmokat.
Beléd sulykolt szavak kötnek
lábaidra láncokat.
Képzeleted gúzsba köti,
elvész teremtő erőd,
ha hibás a hitrendszered
a félelemed egyre nőtt!

Ám, ha hiszel, nem kell félned,
arra többé nincs okod,
a Teremtőd felruházott,
van szabad akaratod!
Amit csak el tudsz képzelni,
mind-mind valóság lehet,
Istentől kapott ajándék
a teremtő képzelet.

De tudd, azt is reád bízta,
miben hiszel, s nem hiszel,
s ha lemondsz rossz hiteidről,
tán az ördög sem viszel!
Mert a hited képessé tesz,
akkora az ereje,
ne hagyd hát, hogy hazugsággal
hited bárki elvegye!

Állj csak két lábbal a földön,
ismerd meg az igazat,
a tudás megerősíthet,
hittel élni még szabad!
Higgy magadban, igazságban,
jó szándékban lelkesen,
s akard, hogy megtört világunk,
újra élőn szebb legyen!

Aranyosi Ervin © 2021-08-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
4

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Hit, hála, szeretet

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, beszéd, csodaszép, emberiség, félelmek, fénysugár, föld, hála, hit, menny, öröm, szeretet, szíved, vers, világ Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Hit, hála, szeretet

Ha verseim szívedhez érnek,
megértve, lassan feldobog.
Hangjait súgják az álmodó szélnek,
mitől parazsad fellobog.
Más szemmel látod máris a világot,
van hát, mit adhatok neked,
valamit, mire a lelked vágyott,
emberi érzést, meleget.

Hitet adok, hát higgy a holnapokban,
hogy ez a világ mégis szép lehet,
meg van rég írva, fenn a csillagokban,
s versekbe gyűjtöttem össze neked!
Mutatom, hogyan kell szívedből szeretni,
s elhárul, látod, minden akadály,
akard világod te is jobbá tenni,
szívvel megélni azt, amit muszáj!

Félelmeinket kell igazán legyőznünk,
ez a recept és nem kell semmi más!
A földi létben hosszan elidőznünk,
ne legyél hát egy hitetlen Tamás!
Téged csak a félelem gyengíthet,
az, ha már önmagadban sem hiszel,
rajtad az aggódás sosem segíthet,
az csak energiákat visz el.

Próbálj hát élni szívvel, szeretettel,
s látni a világ tényleg csodaszép,
ne dacolj kiégett, fáradt életekkel,
akikre rárogy nap, mint nap az ég!
Találd meg utad, tedd szebbé világod,
éld meg a percet és keress örömöt,
magad körül a szépet megtalálod,
s egyre több jön, ha szívvel köszönöd!

Legyen a hála vonzó mágnes a létben,
tapasztald meg, hogy egyre többet ad,
fénysugár az, a nappali sötétben,
amitől jobban érzed majd magad!
Engedd szívedbe, s ha onnan elárad,
szeretet fénnyel telik meg a lét,
szíved szeretni soha el nem fárad,
és fénylő utat terít majd eléd!

És ez az út, itt lent vezet a mennybe,
a megváltás már e Földön jöjjön el!
A szereteted boldogságot teremtve,
éltet, ragyogtat, s az égig emel!
Lelkierőddel, mint sas, égen szállhatsz,
felülemelkedhetsz, mind a gondokon,
s ezzel saját sorsod írójává válhatsz,
s nem kell keseregned más írta soron.

Segíts a szeretet magjait elvetni,
s ha a lét földjéből búzája kikel,
akard világunkat így jobbá szeretni,
hiszen boldogulni, s nem csak lenni kell!
Legyél fényvivője az emberiségnek,
szereteted szórva köztük szerte-szét,
bátorítsd azokat, akik ma még félnek,
fényszóród legyen a kedves, szép beszéd!

Aranyosi Ervin © 2021-08-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

júl
31

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Felemelni nemzetünket

Category: Szabadság, haza, történelem, kultúra, táj Tags: Aranyosi Ervin, csoda, elég, élősködik, felébredni, Felemelni nemzetünket, hatalom, igazság, jog, nemzadék, szerepcsere, szeretet, vers, világ 1 Comment

Aranyosi Ervin: Felemelni nemzetünket

Egyre sűrűbb a sötétség,
mocsara a mélybe húz!
Győzhet feletted a kétség,
vagy túlélni megtanulsz?

Nem kevés a túléléshez
a nyílt szellem, tanulás?
Úgy érzed, neked nem kedvez,
nincs benned elég tudás?

Hisz a tudás birtokában
teremthetnél szebb jövőt!
Pont ezt rombolják a mában,
s a bolond fejedre nőtt!

Már nem szolgál, aki szolga,
erővel élősködik,
s ő mondja meg, mi a dolga,
s már a nép sem hősködik!

Öncélú a tudomány is,
s használja a hatalom,
s ki tud, arra lecsap máris,
amint van rá alkalom.

Rögtön el is hallgattatja,
s nincs igazság, csak a jog,
mely erejét fitogtatja,
s ígéri, hogy fájni fog!

A szerepek felcseréltek,
a gyenge uralkodik,
s akik régen büszkén éltek,
csak a lelkük álmodik.

Félelmektől elgyötörten
nő ma fel egy nemzedék,
porrá zúzva, összetörten
mégsem mondjuk: – Most ELÉG!

Sírva várunk a csodára,
egyszer jön majd égi jel?
Számolgatjuk mi az ára?
Valójában, élni kell!

Kiállni önnön magunkért,
tenni dolgunk szabadon,
haldoklóknak így adunk vért,
mit nem ad a hatalom!

A figyelmünkkel teremtünk,
így adunk energiát,
de a rossz kél szárnyra bennünk,
s az is csak néz, aki lát!

Nem a megoldást keressük,
folyton csak siránkozunk,
hogy még most magunk lehessünk,
rossz döntéseket hozunk.

A hatalom teszi dolgát,
dörzsöli a tenyerét,
gyűjti holnapra valóját,
s cipőjét törli beléd!

De jó lenne felébredni,
rossz álmaink feledni,
s mind, a jókat felemelni,
és a gonoszt temetni!

Mert azt is mi hoztuk létre,
s éltetjük amíg lehet,
s rettegünk csak hétről hétre,
s hiányzik a szeretet!

Szeretettel felemelni,
ez lenne csak, ami kell,
a létben örömre lelni,
mikor a nép ünnepel.

Átrendezni a világot,
teremteni élhetőt,
Letörölni fáradt arcról
félelemtől vélt redőt!

Életcélt és hitet adva,
nemzetet emelni fel,
mert a Magyar Köztársaság
nemes jövőt érdemel!

Visszavenni a sajátunk,
sorsunk írni mi magunk,
büszkén írhassuk az égre,
mi a MAG népe vagyunk!

Éljük végre úgy a létet,
ahogy elrendeltetett,
teremtsünk egy szebb világot,
hol élő a szeretet.

Ahol együtt, összefogva
szolgáljuk a nemzetünk!
Lelkünk tiszta, szívünk büszke,
s gazdagabb a lét velünk!

Aranyosi Ervin © 2021-07-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

júl
26

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Legyünk csak vidámak!

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, bánat, elégedett, élhető, élünk, Fiatal, Legyünk csak vidámak!, örül, szeretet, természet, vers, vígan, világ 2 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Legyünk csak vidámak!

Legalább, míg élünk
legyünk csak vidámak!
Ráér azután majd
ránk ülni a bánat.
Szomorúság, rossz kedv,
kelljen a halálnak,
inkább éljünk vígan
nap, mint nap a mának!

Lelkünkben csendüljön
kacagás és ének!
Orrukat ne hordják
mélyen, csak a vének!
Míg szívünk fiatal,
míg álmaink élnek,
addig a lelkünkben
angyalok zenélnek!

Élvezzük ki percét
a nap mosolyának,
természet erői
mind javunkra válnak,
pillangók, madarak
a vállunkra szállnak,
üzenetét hozzák
egy élhető világnak!

Vigadjunk, örüljünk,
szeretni születtünk,
Isten gyermekei,
utódai lettünk,
és ha jól csináljuk,
igazol majd tettünk,
ha egy csepp világot
is jobbá szerettünk!

Nem kell megküzdenünk
a világ sodrával,
a ránk terhet rakó
napi hazugsággal,
s nem is kell naponta
rettegésben élni,
nem azért születtünk,
nem kell folyton félni!

Örülnünk kell inkább,
egymást felemelve,
a lelkünk vezessen,
ne rettegő elme!
Lépjünk túl a félszen,
jó érzéssel telve,
magunk rezgésszintjét
magasra emelve!

Az élet igazol,
ha van rálátásunk,
ha nem lent a mélyben
magunknak sírt ásunk,
hanem fenn szárnyalunk,
hogy mindent át lássunk,
fentről nézve, hiszem,
lehet rá hatásunk!

Legyünk hát vidámak
és elégedettek,
legyünk jól szeretők,
s viszont szeretettek!
Minősítsenek csak
jót akaró tettek,
melyek értünk vannak,
és általunk lettek!

Aranyosi Ervin © 2021-07-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Aranyosi Ervin: Itt és most

Szembesülni önmagammal, egy érdekes találkozás. Együtt rezegni bent egy hanggal, amit nem hallhat senki más. Megismerni, hogy ott a mélyben, egy érző, szép lélek lakik, s eggyé válva, ott, egy személyben, így lehetünk csak valakik…

Feloldódni az „itt és most-ban”, megélni azt, mi adatott, s tenni teremtő állapotban, átírni jobbá a napot! Értékeinket felismerni, kiállni mindig magunkért, s adni lélekből emberséget, a jobbá váló holnapért!

Nem hagyni hajónk zötykölődni hétköznapok hullámain, sorsba önként beletörődni! Teremtsenek már szavaink! Miénk a gondolat hatalma, ne adjuk hát át senkinek! A tudás fáján érő alma, ha nem használod, akkor minek?

Nem kígyó volt, ki nekünk adta, s a tudás, az a hatalom! Amiről tudatlan lemondok, mert használni nem akarom? Tudatlanok, megvezetettek nyissátok végre szemetek, a világ úgy tud jobbá válni, ha győzni fog a szeretet!

Igazságot helyére tenni, elzavarva a hazugot, ne kelljen tudatlanná lenni, ismerjem fel, hogy több vagyok! Atyánk az élő, kegyes Isten, mely mindenségben létezik, nevével durván visszaélnek, s a lélek ezért éhezik.

Jó lenne végre azzá válnunk, akik valójában vagyunk, Isten gyermekeként kiállnunk, s tudni, hogy nyomokat hagyunk! Egymás lelkébe szépet szórni, lélek-magot, ami kikel, lelkünkön át az Úrhoz szólni, s nem versenyezni senkivel.

Élni, a létet megcsodálva, a természetben Istenünk, mert itt van, a csodává válva, a világunkban, itt, velünk! S nem is kell hozzá imádkozni, beszélgess bátran el vele, lelkedben meg fog mutatkozni, benned is ott él eleve!

Az itt és most-ban megtalálod, ha lelked mélyén jól figyelsz, teremtőd, s egyben jó tanárod, s nála majd megértésre lelsz! Boldoggá tesz, ha reá hallgatsz, ha lelked mélyén megleled, megsúgja: – Többé meg nem halhatsz! – s mindig is itt volt teveled!

Keresd hát őt a lelked mélyén, hisz ő maga a szeretet, örömre lelsz léted megélvén, csak hunyd le bátran szemedet! Csodád magadban megtalálod, s ha azzal végre egyesülsz, valóssá válik a világod s végre a helyedre kerülsz!

Aranyosi Ervin: Amikor rám nézel…

Amikor rám nézel, két szemed ellágyul, szereteted érzem szemed sugarából. Barna íriszedből aranyszín sugárzik, szívem rögtön, egyből szeretetben ázik.

Vajon, mit látsz bennem, mitől válok többé, lelkedtől emelve, hogy válok örömmé? Mitől lesz értékes számodra személyem, amiért jutalmam megkapom, megélem?

Talán többnek is látsz, mint amilyen vagyok, talán többet is vársz, mint amit adhatok? Vagy te felfedezted, amit még nem tudok, mit nem ismerhetek, míg mennybe nem jutok?

Lehet, hogy az a menny, épp te benned épült, s lelked a lelkemmel végre kiegészült? Így együtt, közösen alkotjuk csodánkat, így leszünk mi együtt, teljesekké váltak?

Nem tudom, de jó így lelkedben fürödni, örömökre lelni, hosszasan időzni, elvonulni szépen a külső világból, mert lelked meggyógyít, felvidítva ápol.

Remélem, hogy érzed, én is folyton adnék, szívem melegével örökké maradnék, visszatükrözhetnék jóságosat, szépet, mindent, amit adtál, s mit kínált az élet.

Mit számít világunk külső őrültsége, elleszünk így együtt, amíg nem lesz vége! Egymást boldogítva, örömökre lelve, átvészelek mindent, lelkedben telelve.

Amikor rám nézel, két szemed ellágyul, az érzéseidről sok mindent elárul! Elveszünk egymásban, forró ölelésben, élő biztonságban, újjá születésben.

Hiszen az erőnket, szépen összeadjuk, egymás hibáit is bátran elfogadjuk, csak a jót keressük, így azt is találjuk, s nem marad lelkünkön többé már talán lyuk.

Szépen befoltozzuk, szívvel, szeretettel, amire egyedül nem képes az ember! Elfogadjuk egymást, s talán jobbá tesszük, ehhez az erőnket közös létből vesszük.

Fürödj hát meg te is, szemem sugarában, szerethetőbbé és szeretőbbé váltam. Neked áldozom hát figyelmem, szerelmem, hogy odaadásod visszhangozzon bennem!

Melengetem lelked, összekapcsolódunk, gondokat a létben könnyedén megoldunk! Szeretetpercekben ketten eggyé válunk, s ha mi jobbá lettünk, követ majd világunk!

Aranyosi Ervin: Szép szemed tükrében

Aranyosi Ervin: A Nap a lelkemben ragyog

Mikor a Nap lelkemben felragyog, a világommal végre egy vagyok. Álmomtól nem térít senki el, az utam járnom, s célba érni kell! A lelkemben magam vagyok a fény, egy isteni, egy életképes lény, mely megéli mindazt, amit teremt, a tű hegyén billegő végtelent.

A lelkem még homály borítja el, tükörfalát megtisztítani kell, hogy láthassam, ami majd vár reám, a saját énem jobbik oldalán. Tanulni jót, s szeretni jöttem én, az életem ne legyen rossz regény, hisz nem béníthat gyötrő félelem, a csodám meg fog történni velem!

Mert a Napom magam ragyogtatom, és rendeződik majd minden atom, a rendezettség lassan összeáll, s majd bennem Isten szép rendet talál! Majd felépítem saját váramat, jó érzés adja majd tégláimat, és felnyitok majd csukott szemeket, mert jövőnk nyitja csak a szeretet!

Ha Napom fénye bentről kiragyog, ha megértem, mért jöttem, ki vagyok, ha belőlem majd ki árad a fény, másban is feléled a remény! Mert mindannyian fénylények vagyunk, és akkor élünk, ha világítunk, ha általunk az árnyék megszűnik, s a félelem is véle eltűnik.

Hát jöjjetek, ragyogjatok velem, az örömöm tibennetek terem, ha arcotokon mosoly-fény ragyog, mit nem lopnak el önző tolvajok! Ha láthatom, hogy végre értitek, ha képesek szeretni a szívek, ha élő álmokat kergethetünk, s a világ végre gazdag lesz velünk!

Aranyosi Ervin: Szabadság utáni vágy

Nem élhetek kalitkában, nem viselné lelkem el, hiszem, hogy egy szabad lélek ennél többet érdemel! Hazugsággal körbezárva, fuldoklik az akarat, engedjétek fennen szállni lelkem, mint egy madarat!

Nem akarok haldokolni, egy egész életen át, ki akarom terem tolni, fentről nézni a határt! Dacolni a végtelennel, megélni, aki vagyok! Gúzsba kötve félelemmel lelkem kihűl, nem ragyog!

Szeretnék a Nappal szállni, vagy felhőkre ülni fel, aki lennénk, azzá válni, s látni azt, mi érdekel! Együtt szállva zúgó széllel, víg zászlókat bontva ki, nem törődve száz veszéllyel, igazamat mondva ki.

Szeretném a világ tükrét megmutatni, tartani, szeretném az igaz szónak, tiszta hangját hallani. És ha végre szabad lennénk, mutathatnám az utat, a szabadság nemcsak emlék, mit az álmom megmutat.

Mindig pont úgy kéne élnem, ahogyan szívem vezet, rabsorsomat lecserélnem, tiszta lélekkel lehet! Az igazság vízét innám, béke lenne énbennem, szabadságomat kivívnám, szépre kéne ébrednem.

Egyedül, vagy együtt kéne lerázni a láncaim? Nézz a lelked legmélyére, hasonlók a vágyaink! Ne éljünk hát kalitkában, ne viseljük el tovább, legyen helyünk a világban, s éljünk meg minden csodát!

Aranyosi Ervin: Őszintén szeretnék élni

Őszintén szeretném élni az életem, s elmesélni mindennap, ami jó történt velem! Elmesélni szép dolgokat, megélni a világom, hálás szívvel öntözgetni a kinyíló virágom.

Pont azt adni másoknak, amit várok én, szeretetem fusson körbe, szerte a földtekén! Igazságra, békességre épüljön világunk, s általunk váljon valóra megálmodott álmunk.

A hazugság mind kiszáradjon, értelmét veszítse, ne lehessen, aki a jókat keresztre feszítse! Hadd élvezzük életünket, hisz ezért születtünk, ne hozhasson törvényeket a hatalom felettünk!

Szeretném, ha őszintévé válna a nagyvilág, és minden tettünk, minden szavunk áldást hozna ránk! Tetteinkkel megáldanánk mi is a világot, s megismerve élhetnénk az igaz boldogságot.

Az ember végre mosolyogna és tisztán szeretne, Földünk szíve feldobogna, és Kánaán lehetne. Ha élnénk végre, s élni hagynánk, örülnénk, szeretnénk, minden rosszat hátra hagyva emberré lehetnénk!

Aranyosi Ervin: A hit ereje

Próbáltál már hajon állni, lebegni a Föld felett? Nem függni a törvényektől, elengedni kötelet? Álmaidban láttad-e már, hogy a képzelet szabad? Engedd el, mi múlthoz láncol és szabadítsd fel magad!

Tudod már, mire vagy képes? Önmagadban hinni mersz? Tisztában vagy az erőddel, s hiszed, többet érdemelsz? Földhöz csak a hited láncol, de azt más mondta neked, hisz, aki a haján táncol, sokkal szabadabb lehet.

A hit képes teremteni, s elrabolhat álmokat. Beléd sulykolt szavak kötnek lábaidra láncokat. Képzeleted gúzsba köti, elvész teremtő erőd, ha hibás a hitrendszered a félelemed egyre nőtt!

Ám, ha hiszel, nem kell félned, arra többé nincs okod, a Teremtőd felruházott, van szabad akaratod! Amit csak el tudsz képzelni, mind-mind valóság lehet, Istentől kapott ajándék a teremtő képzelet.

De tudd, azt is reád bízta, miben hiszel, s nem hiszel, s ha lemondsz rossz hiteidről, tán az ördög sem viszel! Mert a hited képessé tesz, akkora az ereje, ne hagyd hát, hogy hazugsággal hited bárki elvegye!

Állj csak két lábbal a földön, ismerd meg az igazat, a tudás megerősíthet, hittel élni még szabad! Higgy magadban, igazságban, jó szándékban lelkesen, s akard, hogy megtört világunk, újra élőn szebb legyen!

Aranyosi Ervin: Hit, hála, szeretet

Ha verseim szívedhez érnek, megértve, lassan feldobog. Hangjait súgják az álmodó szélnek, mitől parazsad fellobog. Más szemmel látod máris a világot, van hát, mit adhatok neked, valamit, mire a lelked vágyott, emberi érzést, meleget.

Félelmeinket kell igazán legyőznünk, ez a recept és nem kell semmi más! A földi létben hosszan elidőznünk, ne legyél hát egy hitetlen Tamás! Téged csak a félelem gyengíthet, az, ha már önmagadban sem hiszel, rajtad az aggódás sosem segíthet, az csak energiákat visz el.

Legyen a hála vonzó mágnes a létben, tapasztald meg, hogy egyre többet ad, fénysugár az, a nappali sötétben, amitől jobban érzed majd magad! Engedd szívedbe, s ha onnan elárad, szeretet fénnyel telik meg a lét, szíved szeretni soha el nem fárad, és fénylő utat terít majd eléd!

Aranyosi Ervin: Felemelni nemzetünket

Egyre sűrűbb a sötétség, mocsara a mélybe húz! Győzhet feletted a kétség, vagy túlélni megtanulsz?

Nem kevés a túléléshez a nyílt szellem, tanulás? Úgy érzed, neked nem kedvez, nincs benned elég tudás?

Hisz a tudás birtokában teremthetnél szebb jövőt! Pont ezt rombolják a mában, s a bolond fejedre nőtt!

Már nem szolgál, aki szolga, erővel élősködik, s ő mondja meg, mi a dolga, s már a nép sem hősködik!

Öncélú a tudomány is, s használja a hatalom, s ki tud, arra lecsap máris, amint van rá alkalom.

Rögtön el is hallgattatja, s nincs igazság, csak a jog, mely erejét fitogtatja, s ígéri, hogy fájni fog!

A szerepek felcseréltek, a gyenge uralkodik, s akik régen büszkén éltek, csak a lelkük álmodik.

Félelmektől elgyötörten nő ma fel egy nemzedék, porrá zúzva, összetörten mégsem mondjuk: – Most ELÉG!

Sírva várunk a csodára, egyszer jön majd égi jel? Számolgatjuk mi az ára? Valójában, élni kell!

Kiállni önnön magunkért, tenni dolgunk szabadon, haldoklóknak így adunk vért, mit nem ad a hatalom!

A figyelmünkkel teremtünk, így adunk energiát, de a rossz kél szárnyra bennünk, s az is csak néz, aki lát!

Nem a megoldást keressük, folyton csak siránkozunk, hogy még most magunk lehessünk, rossz döntéseket hozunk.

A hatalom teszi dolgát, dörzsöli a tenyerét, gyűjti holnapra valóját, s cipőjét törli beléd!

De jó lenne felébredni, rossz álmaink feledni, s mind, a jókat felemelni, és a gonoszt temetni!

Mert azt is mi hoztuk létre, s éltetjük amíg lehet, s rettegünk csak hétről hétre, s hiányzik a szeretet!

Szeretettel felemelni, ez lenne csak, ami kell, a létben örömre lelni, mikor a nép ünnepel.

Átrendezni a világot, teremteni élhetőt, Letörölni fáradt arcról félelemtől vélt redőt!

Életcélt és hitet adva, nemzetet emelni fel, mert a Magyar Köztársaság nemes jövőt érdemel!

Visszavenni a sajátunk, sorsunk írni mi magunk, büszkén írhassuk az égre, mi a MAG népe vagyunk!

Éljük végre úgy a létet, ahogy elrendeltetett, teremtsünk egy szebb világot, hol élő a szeretet.

Ahol együtt, összefogva szolgáljuk a nemzetünk! Lelkünk tiszta, szívünk büszke, s gazdagabb a lét velünk!

Aranyosi Ervin: Legyünk csak vidámak!

Legalább, míg élünk legyünk csak vidámak! Ráér azután majd ránk ülni a bánat. Szomorúság, rossz kedv, kelljen a halálnak, inkább éljünk vígan nap, mint nap a mának!

Lelkünkben csendüljön kacagás és ének! Orrukat ne hordják mélyen, csak a vének! Míg szívünk fiatal, míg álmaink élnek, addig a lelkünkben angyalok zenélnek!

Élvezzük ki percét a nap mosolyának, természet erői mind javunkra válnak, pillangók, madarak a vállunkra szállnak, üzenetét hozzák egy élhető világnak!

Szembesülni önmagammal,
egy érdekes találkozás.
Együtt rezegni bent egy hanggal,
amit nem hallhat senki más.
Megismerni, hogy ott a mélyben,
egy érző, szép lélek lakik,
s eggyé válva, ott, egy személyben,
így lehetünk csak valakik…

Feloldódni az „itt és most-ban”,
megélni azt, mi adatott,
s tenni teremtő állapotban,
átírni jobbá a napot!
Értékeinket felismerni,
kiállni mindig magunkért,
s adni lélekből emberséget,
a jobbá váló holnapért!

Nem hagyni hajónk zötykölődni
hétköznapok hullámain,
sorsba önként beletörődni!
Teremtsenek már szavaink!
Miénk a gondolat hatalma,
ne adjuk hát át senkinek!
A tudás fáján érő alma,
ha nem használod, akkor minek?

Nem kígyó volt, ki nekünk adta,
s a tudás, az a hatalom!
Amiről tudatlan lemondok,
mert használni nem akarom?
Tudatlanok, megvezetettek
nyissátok végre szemetek,
a világ úgy tud jobbá válni,
ha győzni fog a szeretet!

Igazságot helyére tenni,
elzavarva a hazugot,
ne kelljen tudatlanná lenni,
ismerjem fel, hogy több vagyok!
Atyánk az élő, kegyes Isten,
mely mindenségben létezik,
nevével durván visszaélnek,
s a lélek ezért éhezik.

Jó lenne végre azzá válnunk,
akik valójában vagyunk,
Isten gyermekeként kiállnunk,
s tudni, hogy nyomokat hagyunk!
Egymás lelkébe szépet szórni,
lélek-magot, ami kikel,
lelkünkön át az Úrhoz szólni,
s nem versenyezni senkivel.

Élni, a létet megcsodálva,
a természetben Istenünk,
mert itt van, a csodává válva,
a világunkban, itt, velünk!
S nem is kell hozzá imádkozni,
beszélgess bátran el vele,
lelkedben meg fog mutatkozni,
benned is ott él eleve!

Az itt és most-ban megtalálod,
ha lelked mélyén jól figyelsz,
teremtőd, s egyben jó tanárod,
s nála majd megértésre lelsz!
Boldoggá tesz, ha reá hallgatsz,
ha lelked mélyén megleled,
megsúgja: – Többé meg nem halhatsz! –
s mindig is itt volt teveled!

Keresd hát őt a lelked mélyén,
hisz ő maga a szeretet,
örömre lelsz léted megélvén,
csak hunyd le bátran szemedet!
Csodád magadban megtalálod,
s ha azzal végre egyesülsz,
valóssá válik a világod
s végre a helyedre kerülsz!

Amikor rám nézel,
két szemed ellágyul,
szereteted érzem
szemed sugarából.
Barna íriszedből
aranyszín sugárzik,
szívem rögtön, egyből
szeretetben ázik.

Vajon, mit látsz bennem,
mitől válok többé,
lelkedtől emelve,
hogy válok örömmé?
Mitől lesz értékes
számodra személyem,
amiért jutalmam
megkapom, megélem?

Talán többnek is látsz,
mint amilyen vagyok,
talán többet is vársz,
mint amit adhatok?
Vagy te felfedezted,
amit még nem tudok,
mit nem ismerhetek,
míg mennybe nem jutok?

Lehet, hogy az a menny,
épp te benned épült,
s lelked a lelkemmel
végre kiegészült?
Így együtt, közösen
alkotjuk csodánkat,
így leszünk mi együtt,
teljesekké váltak?

Nem tudom, de jó így
lelkedben fürödni,
örömökre lelni,
hosszasan időzni,
elvonulni szépen
a külső világból,
mert lelked meggyógyít,
felvidítva ápol.

Remélem, hogy érzed,
én is folyton adnék,
szívem melegével
örökké maradnék,
visszatükrözhetnék
jóságosat, szépet,
mindent, amit adtál,
s mit kínált az élet.

Mit számít világunk
külső őrültsége,
elleszünk így együtt,
amíg nem lesz vége!
Egymást boldogítva,
örömökre lelve,
átvészelek mindent,
lelkedben telelve.

Amikor rám nézel,
két szemed ellágyul,
az érzéseidről
sok mindent elárul!
Elveszünk egymásban,
forró ölelésben,
élő biztonságban,
újjá születésben.

Hiszen az erőnket,
szépen összeadjuk,
egymás hibáit is
bátran elfogadjuk,
csak a jót keressük,
így azt is találjuk,
s nem marad lelkünkön
többé már talán lyuk.

Szépen befoltozzuk,
szívvel, szeretettel,
amire egyedül
nem képes az ember!
Elfogadjuk egymást,
s talán jobbá tesszük,
ehhez az erőnket
közös létből vesszük.

Fürödj hát meg te is,
szemem sugarában,
szerethetőbbé és
szeretőbbé váltam.
Neked áldozom hát
figyelmem, szerelmem,
hogy odaadásod
visszhangozzon bennem!

Melengetem lelked,
összekapcsolódunk,
gondokat a létben
könnyedén megoldunk!
Szeretetpercekben
ketten eggyé válunk,
s ha mi jobbá lettünk,
követ majd világunk!

Mikor a Nap lelkemben felragyog,
a világommal végre egy vagyok.
Álmomtól nem térít senki el,
az utam járnom, s célba érni kell!
A lelkemben magam vagyok a fény,
egy isteni, egy életképes lény,
mely megéli mindazt, amit teremt,
a tű hegyén billegő végtelent.

A lelkem még homály borítja el,
tükörfalát megtisztítani kell,
hogy láthassam, ami majd vár reám,
a saját énem jobbik oldalán.
Tanulni jót, s szeretni jöttem én,
az életem ne legyen rossz regény,
hisz nem béníthat gyötrő félelem,
a csodám meg fog történni velem!

Mert a Napom magam ragyogtatom,
és rendeződik majd minden atom,
a rendezettség lassan összeáll,
s majd bennem Isten szép rendet talál!
Majd felépítem saját váramat,
jó érzés adja majd tégláimat,
és felnyitok majd csukott szemeket,
mert jövőnk nyitja csak a szeretet!

Ha Napom fénye bentről kiragyog,
ha megértem, mért jöttem, ki vagyok,
ha belőlem majd ki árad a fény,
másban is feléled a remény!
Mert mindannyian fénylények vagyunk,
és akkor élünk, ha világítunk,
ha általunk az árnyék megszűnik,
s a félelem is véle eltűnik.

Hát jöjjetek, ragyogjatok velem,
az örömöm tibennetek terem,
ha arcotokon mosoly-fény ragyog,
mit nem lopnak el önző tolvajok!
Ha láthatom, hogy végre értitek,
ha képesek szeretni a szívek,
ha élő álmokat kergethetünk,
s a világ végre gazdag lesz velünk!

Nem élhetek kalitkában,
nem viselné lelkem el,
hiszem, hogy egy szabad lélek
ennél többet érdemel!
Hazugsággal körbezárva,
fuldoklik az akarat,
engedjétek fennen szállni
lelkem, mint egy madarat!

Nem akarok haldokolni,
egy egész életen át,
ki akarom terem tolni,
fentről nézni a határt!
Dacolni a végtelennel,
megélni, aki vagyok!
Gúzsba kötve félelemmel
lelkem kihűl, nem ragyog!

Szeretnék a Nappal szállni,
vagy felhőkre ülni fel,
aki lennénk, azzá válni,
s látni azt, mi érdekel!
Együtt szállva zúgó széllel,
víg zászlókat bontva ki,
nem törődve száz veszéllyel,
igazamat mondva ki.

Szeretném a világ tükrét
megmutatni, tartani,
szeretném az igaz szónak,
tiszta hangját hallani.
És ha végre szabad lennénk,
mutathatnám az utat,
a szabadság nemcsak emlék,
mit az álmom megmutat.

Mindig pont úgy kéne élnem,
ahogyan szívem vezet,
rabsorsomat lecserélnem,
tiszta lélekkel lehet!
Az igazság vízét innám,
béke lenne énbennem,
szabadságomat kivívnám,
szépre kéne ébrednem.

Egyedül, vagy együtt kéne
lerázni a láncaim?
Nézz a lelked legmélyére,
hasonlók a vágyaink!
Ne éljünk hát kalitkában,
ne viseljük el tovább,
legyen helyünk a világban,
s éljünk meg minden csodát!

Őszintén szeretném
élni az életem,
s elmesélni mindennap,
ami jó történt velem!
Elmesélni szép dolgokat,
megélni a világom,
hálás szívvel öntözgetni
a kinyíló virágom.

Pont azt adni másoknak,
amit várok én,
szeretetem fusson körbe,
szerte a földtekén!
Igazságra, békességre
épüljön világunk,
s általunk váljon valóra
megálmodott álmunk.

A hazugság mind kiszáradjon,
értelmét veszítse,
ne lehessen, aki a jókat
keresztre feszítse!
Hadd élvezzük életünket,
hisz ezért születtünk,
ne hozhasson törvényeket
a hatalom felettünk!

Szeretném, ha őszintévé
válna a nagyvilág,
és minden tettünk, minden szavunk
áldást hozna ránk!
Tetteinkkel megáldanánk
mi is a világot,
s megismerve élhetnénk
az igaz boldogságot.

Az ember végre mosolyogna
és tisztán szeretne,
Földünk szíve feldobogna,
és Kánaán lehetne.
Ha élnénk végre, s élni hagynánk,
örülnénk, szeretnénk,
minden rosszat hátra hagyva
emberré lehetnénk!

Próbáltál már hajon állni,
lebegni a Föld felett?
Nem függni a törvényektől,
elengedni kötelet?
Álmaidban láttad-e már,
hogy a képzelet szabad?
Engedd el, mi múlthoz láncol
és szabadítsd fel magad!

Tudod már, mire vagy képes?
Önmagadban hinni mersz?
Tisztában vagy az erőddel,
s hiszed, többet érdemelsz?
Földhöz csak a hited láncol,
de azt más mondta neked,
hisz, aki a haján táncol,
sokkal szabadabb lehet.

A hit képes teremteni,
s elrabolhat álmokat.
Beléd sulykolt szavak kötnek
lábaidra láncokat.
Képzeleted gúzsba köti,
elvész teremtő erőd,
ha hibás a hitrendszered
a félelemed egyre nőtt!

Ám, ha hiszel, nem kell félned,
arra többé nincs okod,
a Teremtőd felruházott,
van szabad akaratod!
Amit csak el tudsz képzelni,
mind-mind valóság lehet,
Istentől kapott ajándék
a teremtő képzelet.

De tudd, azt is reád bízta,
miben hiszel, s nem hiszel,
s ha lemondsz rossz hiteidről,
tán az ördög sem viszel!
Mert a hited képessé tesz,
akkora az ereje,
ne hagyd hát, hogy hazugsággal
hited bárki elvegye!

Állj csak két lábbal a földön,
ismerd meg az igazat,
a tudás megerősíthet,
hittel élni még szabad!
Higgy magadban, igazságban,
jó szándékban lelkesen,
s akard, hogy megtört világunk,
újra élőn szebb legyen!

Ha verseim szívedhez érnek,
megértve, lassan feldobog.
Hangjait súgják az álmodó szélnek,
mitől parazsad fellobog.
Más szemmel látod máris a világot,
van hát, mit adhatok neked,
valamit, mire a lelked vágyott,
emberi érzést, meleget.

Félelmeinket kell igazán legyőznünk,
ez a recept és nem kell semmi más!
A földi létben hosszan elidőznünk,
ne legyél hát egy hitetlen Tamás!
Téged csak a félelem gyengíthet,
az, ha már önmagadban sem hiszel,
rajtad az aggódás sosem segíthet,
az csak energiákat visz el.

Legyen a hála vonzó mágnes a létben,
tapasztald meg, hogy egyre többet ad,
fénysugár az, a nappali sötétben,
amitől jobban érzed majd magad!
Engedd szívedbe, s ha onnan elárad,
szeretet fénnyel telik meg a lét,
szíved szeretni soha el nem fárad,
és fénylő utat terít majd eléd!

Egyre sűrűbb a sötétség,
mocsara a mélybe húz!
Győzhet feletted a kétség,
vagy túlélni megtanulsz?

Nem kevés a túléléshez
a nyílt szellem, tanulás?
Úgy érzed, neked nem kedvez,
nincs benned elég tudás?

Hisz a tudás birtokában
teremthetnél szebb jövőt!
Pont ezt rombolják a mában,
s a bolond fejedre nőtt!

Már nem szolgál, aki szolga,
erővel élősködik,
s ő mondja meg, mi a dolga,
s már a nép sem hősködik!

Öncélú a tudomány is,
s használja a hatalom,
s ki tud, arra lecsap máris,
amint van rá alkalom.

Rögtön el is hallgattatja,
s nincs igazság, csak a jog,
mely erejét fitogtatja,
s ígéri, hogy fájni fog!

A szerepek felcseréltek,
a gyenge uralkodik,
s akik régen büszkén éltek,
csak a lelkük álmodik.

Félelmektől elgyötörten
nő ma fel egy nemzedék,
porrá zúzva, összetörten
mégsem mondjuk: – Most ELÉG!

Sírva várunk a csodára,
egyszer jön majd égi jel?
Számolgatjuk mi az ára?
Valójában, élni kell!

Kiállni önnön magunkért,
tenni dolgunk szabadon,
haldoklóknak így adunk vért,
mit nem ad a hatalom!

A figyelmünkkel teremtünk,
így adunk energiát,
de a rossz kél szárnyra bennünk,
s az is csak néz, aki lát!

Nem a megoldást keressük,
folyton csak siránkozunk,
hogy még most magunk lehessünk,
rossz döntéseket hozunk.

A hatalom teszi dolgát,
dörzsöli a tenyerét,
gyűjti holnapra valóját,
s cipőjét törli beléd!

De jó lenne felébredni,
rossz álmaink feledni,
s mind, a jókat felemelni,
és a gonoszt temetni!

Mert azt is mi hoztuk létre,
s éltetjük amíg lehet,
s rettegünk csak hétről hétre,
s hiányzik a szeretet!

Szeretettel felemelni,
ez lenne csak, ami kell,
a létben örömre lelni,
mikor a nép ünnepel.

Átrendezni a világot,
teremteni élhetőt,
Letörölni fáradt arcról
félelemtől vélt redőt!

Életcélt és hitet adva,
nemzetet emelni fel,
mert a Magyar Köztársaság
nemes jövőt érdemel!

Visszavenni a sajátunk,
sorsunk írni mi magunk,
büszkén írhassuk az égre,
mi a MAG népe vagyunk!

Éljük végre úgy a létet,
ahogy elrendeltetett,
teremtsünk egy szebb világot,
hol élő a szeretet.

Ahol együtt, összefogva
szolgáljuk a nemzetünk!
Lelkünk tiszta, szívünk büszke,
s gazdagabb a lét velünk!

Legalább, míg élünk
legyünk csak vidámak!
Ráér azután majd
ránk ülni a bánat.
Szomorúság, rossz kedv,
kelljen a halálnak,
inkább éljünk vígan
nap, mint nap a mának!

Lelkünkben csendüljön
kacagás és ének!
Orrukat ne hordják
mélyen, csak a vének!
Míg szívünk fiatal,
míg álmaink élnek,
addig a lelkünkben
angyalok zenélnek!

Élvezzük ki percét
a nap mosolyának,
természet erői
mind javunkra válnak,
pillangók, madarak
a vállunkra szállnak,
üzenetét hozzák
egy élhető világnak!

Vigadjunk, örüljünk,
szeretni születtünk,
Isten gyermekei,
utódai lettünk,
és ha jól csináljuk,
igazol majd tettünk,
ha egy csepp világot
is jobbá szerettünk!

Nem kell megküzdenünk
a világ sodrával,
a ránk terhet rakó
napi hazugsággal,
s nem is kell naponta
rettegésben élni,
nem azért születtünk,
nem kell folyton félni!

Örülnünk kell inkább,
egymást felemelve,
a lelkünk vezessen,
ne rettegő elme!
Lépjünk túl a félszen,
jó érzéssel telve,
magunk rezgésszintjét
magasra emelve!

Az élet igazol,
ha van rálátásunk,
ha nem lent a mélyben
magunknak sírt ásunk,
hanem fenn szárnyalunk,
hogy mindent át lássunk,
fentről nézve, hiszem,
lehet rá hatásunk!

Legyünk hát vidámak
és elégedettek,
legyünk jól szeretők,
s viszont szeretettek!
Minősítsenek csak
jót akaró tettek,
melyek értünk vannak,
és általunk lettek!