Aranyosi Ervin: Énkeresés

Saját világunkon csak mi segíthetünk,
mert földi hatalom nem segít minekünk!
Nekünk kell az utat végül megtalálni,
s magunkért a létben mindenkor kiállni!

Nem vagyunk egyedül, csak meg vagyunk osztva,
közös tudásunktól rég meg vagyunk fosztva.
Külön úton járunk, megoldást keresve,
az elkülönülés csapdájába esve.

Össze kéne fogni, egy úton haladni,
a még tévelygőknek útmutatást adni!
Átadni a tudást, gyújtva közös lángot,
boldoggá ragyogva, ezt a szép világot!

Megérteni végre, hogy nincs mitől félni,
csak saját csodánkat meg kellene élni!
Szeretet fényével mutatni az utat,
amit az ébredő minden felé kutat.

Akaratunk szabad, s teremteni képes,
hozzá tudunk tenni mások életéhez!
Bennünk a megoldás, lelkünkben találjuk,
boldog emberekké, milyen módon váljunk!

Itt él mélyen bennünk, a teremtő lélek,
mutatja, hogy lássuk világunkat szépnek!
Szeretetünk eszköz, világ jobbításhoz,
ami, ha használjuk, szebbet, jobbat, mást hoz!

Az isteni rendet kellene követnünk,
átérzőn szolgálnunk, a dolgunkat tennünk!
A világ zajától függetlenné válnunk,
a belső csendünket végre megtalálnunk!

Lelassulnunk kéne és elcsendesedni,
belül önmagunkban kéne rendet tenni,
s változni, és akkor követ majd világunk,
jobb lesz életünk, ha jobb emberré válunk!

Meg kell hát ismernünk, ki lakozik bennünk,
tudnunk kell, hogy folyton, mindennap teremtünk,
de míg tudatlanul tesszük, nem élvezzük,
mások vezetnek meg, így hasznát nem vesszük.

Amíg csak a rosszra koncentrál a lélek,
amíg világomtól elszakítva élek,
addig nem látom át, mi lenne a dolgom,
akkor is teremtek, mikor morgolódom.

Isten fia vagyok, s nem úgy tapasztalok,
amíg nem is tudom igazán ki vagyok!
Isteni lényemet meg kell hát ismernem,
hisz maga a lényeg, itt él mélyen bennem!

Aranyosi Ervin © 2025-07-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva