Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A félelem remetéjéhez


Aranyosi Ervin: A félelem remetéjéhez

Minden tudás ott van már előtted,
odatették az orrod elé.
A késztetés hiányzik belőled,
mert nagy teher vár, s te rokkansz belé!
A félelem, a rettegés tapos meg,
mellkasodon nő már a nyomás,
s attól is félsz, hátha kiröhögnek,
az érzéseid nem ismeri más!

A nem tudás, az nem kínozhat téged,
a tudatlanság inkább nem zavar,
csak ne érezd a tehetetlenséget,
mely lelked mélyén gyakran felkavar!
Hát otthon ülsz, de ez a tett halála,
és eltereled a figyelmedet.
Bár tenni kéne végre-valahára,
de lógatod csak tenni kész kezed.

A lábad sem visz oda, hova kéne,
gyökeret vert benned a félelem,
a lustaság a gyengék nagy erénye,
s ez benned megvan, s mára végtelen!
Lesz valahogy, hisz eddig is megvoltál,
és átvészelted egész életed,
a semmittevés talán jobban szolgál,
úgysem lesz gazdagabb a lét veled.

Minek tudás, mely rettegésbe kerget?
Legjobb a mély, érzéketlen közöny!
Nem írsz magadnak élőn történelmet,
ne kelljen átlépni a saját körön!
Remete vagy, távol a világtól,
hadd történjen csak minden nélküled,
s hogy szemfedőd a fényt látni meggátol,
az sem zavar, csupán a rémület!

Aranyosi Ervin © 2021.11.24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Én csak ember szeretnék maradni!


Aranyosi Ervin: Én csak ember szeretnék maradni!

Én csak ember szeretnék maradni,
szeretetet adva, szeretetet kapni,
tiszta szívvel élni a világot,
átélni az örök boldogságot!

Én csak emberként szeretnék élni,
s nem akarok semmitől sem félni,
hinni másban, s hinni önmagamban,
a lelkemből kivirágzó magban!

Én csak jó ember szeretnék lenni,
és másokat is így boldoggá tenni,
álmodozva élvezni a létem,
feloldódni a szeretet fényben!

Én csak emberként akarok élni,
élhető, szép holnapot remélni,
esélyt adni másnak, hogy megélje,
fájó múltját boldogra cserélje.

Én csak ember vagyok, tiszta lélek,
egy jobbá tett holnapról mesélek,
hol az ember együtt boldogulhat,
s így teremthet élhetőbbet, újat.

Én csak ember vagyok, s élni hívlak,
szavaimmal élni megtanítlak,
legyél társam, legyen köztünk egység,
árva lelkek ezt a jót keressék!

Én csak ember leszek itt, e Földön,
s ha életem jósággal megtöltöm,
talán utam követik majd mások,
megszépül a világ, ahol járok!

Én csak ember szeretnék maradni,
nem elvenni, inkább folyton adni,
hitet, reményt, élő valóságot,
szeretettel járva a világot!

Aranyosi Ervin © 2021.11.19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Elszórt morzsák…


Aranyosi Ervin: Elszórt morzsák…

Mit is adhatnék én neked,
mi lelkemből fakad?
Mely bátorít, mi felemel,
mitől lelked szabad?
Mi elvarázsol, elringat,
szíveddel táncra kel,
s ha múlik is a pillanat,
már nem felejted el!

Mit adhatnék, tartalmasat,
mely lelkedig elér?
Néhány jó szó, mi jól lakat,
mint egy falat kenyér.
Ha szétszeded morzsáira,
a tudást megleled.
Versembe szőtt gondolatot
nyújtok hát át neked.

Az igazság majd rád talál
könyveim rejtekén,
szeretet fénye onnan jön,
s árad majd rád a fény!
Akad vidámság, s tanítás,
érted, veled, neked,
hogy olvasva is megbecsüld,
teremtő nyelvedet!

Ha megmutatod másnak is,
a könyv életre kel,
s mint álmot szövő képzelet,
kérdésekre felel.
Ha majd az útra rátalálsz,
lelked már él, vigad,
ahogy szép sorban felszeded
elszórt morzsáimat.

Aranyosi Ervin © 2021.11.17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hazugságok hálójában


Aranyosi Ervin: Hazugságok hálójában

Gyűlölöm a hazugságot,
utálom a titkokat,
az egész látszat világot,
mely rossz lelket simogat,
felemeli a selejtet,
gondolkodót elbutít,
butaságért könnyet ejtet,
s mindig tudja a tutit.

Tekintélyre támaszkodva,
hazugságon lovagol,
tudományra hivatkozva,
mit átírtak valahol.
Az igazság halott régen,
– szolga mind a földi nép –
mint a csíkok fent az égen,
mit a szél fúj szanaszét.

Igaz lelkek megvezetve,
bolyongnak az ég alatt,
életszéli szakadékhoz,
önkéntesen, mind halad.
Mint Babilon, összedőlhet,
a hazugságra épült vár,
s az is alá temetődhet,
aki szebb jövőre vár.

Nincsen jog és nincs igazság,
szabadság sem létezik,
s nincsen, aki válaszoljon,
hogy ezt velünk mért teszik?
Nincs kiút a hazugságból,
s nem tehetünk ellene,
nincsen, aki megmutassa,
hogy tennünk mit kellene?

Gyűlölöm a hazugságot,
kertünk felveri a gaz,
ez a csont már mind lerágott,
s rácsok mögött az igaz.
Ám ha látnád, mit kell tenni,
már az sem segítene,
mert legyőzne erőszakkal
a pénznek felkent istene.

Hány milliárd fejben kéne
egy cseppnyi fényt gyújtani?
Van az embernek reménye?
Tud még hitet nyújtani?
A hazugság sötét vára
felépült, s lett börtönünk,
alig vagyunk, akik látunk,
kik még fényben őrködünk.

Nem hiszem, hogy nincs megoldás,
nem győzhet le a gonosz!
Hiszem, hogy okkal születtünk,
s az ok, nem lehet a rossz!
Nem hiszem, hogy rabszolgákként
kell leélnünk életünk,
nem hiszem, hogy megvezetve,
csak árnyékban élhetünk.

De az igazság elveszett,
s oly kevesen keresik!
A többiek, nyomorítva,
már csak a hasznot lesik.
Az emberség fokmérője,
mára csupán a siker,
ki mást legyőz erejével,
más lelket gyilkolni mer…

Csak az lehet eztán képes
túlélni a másikat,
ezért kapar minden kurta,
mert a minta rá kihat.
Agyat, s az észt összemosták,
a lélek nem létezik,
a fejekben az agyrágó-
bogár egyre éhezik.

Mástól várni a megoldást,
ez a példa ragadós,
fentről kapott hitelekkel
kormányozzák az adóst.
A sok orvos gyógyszert ad el,
nem gyógyít, nem róla szól,
mindent lépésről, lépésre
követel a protokoll.

Főhatás tekintetében,
ne kérdezze orvosát!
Egészségügynek nevezett
ködön, nem lát orvos át.
Vagy átlát, de nem mer szólni,
kevés van, ki jót akar,
főleg a praxisát félti,
s jobban jár, ha jól kapar.

Te meg inkább hozzá fordulsz,
oldja már meg életed,
s nem látod, hogy gyógyszerektől
az egész világ beteg.
Az egészségügy, harci eszköz,
az erőszak része már,
de reménykedsz, hamarosan
egy rossz korszak vége vár.

Médiában politikus,
mint egy orvos, úgy beszél,
s nem száll vissza rá a dolga,
mert sosem fúj szembe szél.
Járványos az ostobaság,
hazugsággal fertőz meg,
csatornákon hazudoznak,
más csatornán rejtőznek.

Ellenzéki, kormánypárti?
Hatalom bal, s jobb keze,
elnézi a másik bűnét,
bármekkorát vétkeze…
Látszat kis csatározások,
lényegtelen dolgokon,
valódi bűnt eltakaró,
semmit mondó foltokon.

A hazugság olyan fénylő.
mint a „Salamon töke”,
kormányoknak a felső kaszt
az uraló főnöke.
Nincsen többé nemzetállam,
összefolyt már a világ,
s akit okolsz életedért,
az mind bábú, csupa báb!

Disznóságok titkosítva,
vagy már eleve titok,
úgy élhetem csak a létet,
ha a fűben lapítok.
Gőg és demagógok népe,
megvakított nemzetem,
ólom van a fületekben,
mért hallotok nehezen.

Hogy érhetne lelketekhez,
jószándékú akarat,
hogyan ébreszthetnénk alvót,
vagy a Turul madarat?
Szakadékhoz szorítottak,
pár lépés és elveszünk,
van-e elég erő bennünk
felemelni nemzetünk?

A hazugság mögé nézve,
az igazság ott lapul,
bárcsak végre előlépne,
de az ember nem tanul.
Hazug létben nincs szabadság,
fuldoklik csak a világ,
saját magát teszi tönkre,
aki ébred, aki lát.

Fuldoklunk, s ki kapaszkodna,
visszahúzza a tömeg,
a hazugot, az álságost,
a megvezetett védi meg!
Nincs tudomány, csak tekintély,
fizetett hazudozó,
az őszinte, a nép szemében,
csak egy hitvány lázadó.

Tehetetlenül lapulni,
meglátva az igazat,
üvölteni a világnak,
a lét rossz felé halad!
Ennyi volna csak a dolgunk,
ám nincs fórum, elveszett,
féreg rágja a világot,
s menekülni sem lehet.

Aranyosi Ervin © 2021.11.17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Én építek, és alkotok…


Aranyosi Ervin: Én építek, és alkotok…

Én építek, és alkotok,
– igaz még kisgyerek vagyok,
de élvezem az életem,
s utamon nyomokat hagyok.
Fentről kacag reám a Nap,
az arcomon mosoly ragyog,
mert felvidít a gondolat,
hogy boldog kisgyerek vagyok…

Az szeretnék maradni én,
hát hagyd, hogy süssön rám a Nap!
Ne vedd el játékaimat,
mert akkor semmim sem marad!
Ne félni taníts engemet,
az élet annyi mást tanít!
Szabadítsd fel a lelkemet,
tedd kinccsé létem napjait!

Tudod mit? Figyelj én reám,
s élvezd te is az életet!
Játsszál velem, legyél vidám,
igazán élni így lehet!
Ne nézd, mások mit mondanak,
ne bántsanak meg érdekek!
Ne kullogj te mások után,
éld szabadon az életed!

Én építek, és alkotok,
ettől lehet szép a világ!
Igaz, még kisgyerek vagyok,
de tiszta lélek, aki lát!
Te se takard el a Napot,
tőle is kapok még reményt,
engedd inkább a lelkedbe
a felemelő tiszta fényt!

Aranyosi Ervin © 2021.11.16
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A jóra éhezőnek


Aranyosi Ervin: A jóra éhezőnek

Hiszem, a jóra éhezel,
mint egy darab kenyérre!
Hát napi félelmeidet
mától tedd csak félre!
Ne legyen saját börtönöd,
elméd félelem-rácsa,
rettegés többé szívedet,
ne tőrje meg, ne bántsa!

Emeld fel fejed, nézz körül,
miről is szól világod,
hogy kívülálló az az ok,
ami szívednek ártott!
A valóságod ott terem
a lelked mély zugában,
ott vannak mind kétségeid,
mában valóra váltan.

De te a jóra éhezel,
miért fogadsz el mást is,
a média, a kebleden,
hőn melengetett jáspis!
Méregfoga lelkedbe mar,
s te azt figyeled mégis!
Megéled, bár nem élvezed,
hogy rád szakad az ég is!

A valóság takart tükör,
előtte pénz a fátyol,
s az ígéret meg oly hazug:
– Megoldódik magától!
Érzés a bilincs kezeden,
és félelem tesz vakká,
s mintha a sorsod valaki,
egy kőben megfaragná!

Bár értenéd az életed,
s nem tennéd tönkre másét!
Retteged ébrenlétedet,
s tucatszám iszol kávét!
Habár a jóra éhezel,
hagyod mérgezni lelked,
saját csapdád nem engedi,
hogy kiutad megleljed.

Ha nyitogatják szemedet,
na akkor persze lázadsz,
s véded a rád szórt szemetet,
mert amellett kiállhatsz.
A jó szó sérti lelkedet,
mely megtelt hazugsággal,
és szembeszállsz, mint egy tudó,
az ébredő világgal.

Teli tüdőből harsogod,
amit szájadba adtak,
s nem érzed, hogy a lét inog,
mint ócska szék alattad.
Nyakadon ott már a kötél,
mit pórázként viseltél,
s a hatalom kérdésére,
az elvártként feleltél.

Te rúgod ki magad alól,
vagy megteszi egy másik?
Jössz majd, s kezdesz új életet,
amíg lelked elvásik.
Vajon a jóra éhezel,
mondd, megadja világod?
Vagy hatalmasokért teszel,
s tőlük a hasznod várod?

Itt lenne már az ideje,
a dolgod rendbe tenni,
s a teremtésnek menetét
újra kezedbe venni!
Kiállni végre magadért,
a szeretett világért,
átprogramozni tegnapot,
egy tényleg élő máért!

Át kéne írnod sorsodat,
saját kezedbe véve,
s nem várni mástól a csodát,
kezed öledbe téve.
Vagy szenvedni jöttél ide,
s ezt adni utókornak?
Te rajtad áll, hogy ébredsz-e,
hogy milyen lesz a holnap!

Aranyosi Ervin © 2021.11.14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Egész évben Élők napja!


Aranyosi Ervin: Egész évben Élők napja!

Halottak napjából évente egy volna,
és a többi napunk az élőkről szólna!
Letennénk örökre rút félelmeinket,
s nem lehetne többé megvezetni minket!
Bárcsak választhatnánk a két dolog közül,
amitől a lélek retteg, vagy üdvözül!
Nem hagynánk a lelkünk tovább ijesztgetni,
s megtanulnánk végre őszintén szeretni!

Bárcsak egész évben élők napja lenne,
s az élet értelmét megtalálnánk benne,
s folyton ünnepelnénk, kik valóban vagyunk,
hogy mások lelkében élő nyomot hagyunk.
Legyen örök ünnep, élő tiszta fénnyel,
bánjunk szeretettel minden élő lénnyel!
Nem kell haldokolnunk életen át, folyton,
hagyd, hogy a világod jóra hangolódjon!

Énekkel, víg dallal emeld mások kedvét,
jó lenne, ha végre gondjaid letennéd!
Vedd saját kezedbe a lét teremtését,
arasd le kalászát, érted ért termését!
Érted érett azzá, éltetőn igazzá,
hadd váljon a szavad, másoknak vigasszá!
Ennek van értelme, létet ünnepelni,
Istent az emberben magasra emelni!

Hiszen egyek vagyunk mind, egy Istenünkkel,
s hiszem, ha a félszbe már nem merülünk el,
ha a hála jár át, szeretet vesz körül,
amikor a lelkünk az életnek örül,
amikor naponta élőt, szépet látunk,
s teremtéssel szépül meg tőlünk világunk.
Legyen egész évben az élőknek napja,
szeretet-kalászát szívünk learatja.

Aranyosi Ervin © 2021.11.13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A játék csodája


Aranyosi Ervin: A játék csodája

A játék csodája éppen abban állhat,
– általa a lélek szabadabbá válhat!
Nincsenek korlátok, szabad a képzelet,
nincsen bántó szándék, így nem árthat neked.
A játék egy csoda, olyan mint az álom.
Az élet értelmét benne megtalálom.
Nem rémiszt a világ, nincs bennem félelem.
Hívlak, – az életben, – játsszál te is velem!

Mert amíg a lélek játszadozni képes,
nem lehet köze a megöregedéshez,
mert ameddig játszik, meg nem komolyodhat,
s nem éli meg soha életét halottnak.
Játék csak az élet, részt kell benne venni,
amíg játékos vagy, nem fogsz öregedni!
Nem hatnak teherként rád a napi gondok,
azok, kik játszanak – bizony – nem bolondok!

Játék hát az élet, játszadozni hívlak,
játékosan, de jól, élni megtanítlak,
hogy élvezhesd mindazt, mi történik veled,
s ha tetszik, majd lelked bensődből kinevet!
Mélyből elrévülve, mosolyként kiragyog,
érezheted végre: – Én élek, itt vagyok!
Ezért sose felejts el élőn játszani,
és ne akarj többé felnőttnek látszani!

Maradj inkább mindig lélekben kisgyerek,
és gondold bátran azt: – Én játszani merek!
Élvezd ki a létet, a játék örömét,
s a lelked meggyógyul, hogyha sok öröm ért!
Szabadítsd fel végre rabszolga lelkedet,
csalogass másokat, hogy szálljanak veled,
s legyen a lét csodás, mesés játék csupán,
mit végig élvezel, s nem átvészelsz bután!

Aranyosi Ervin © 2021.11.09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ki az a tükörben?


Aranyosi Ervin: Ki az a tükörben?

Már rég óta egy társra vágyom,
s lám a tükörben megtalálom.
Ki lehet Ő? Nem ismerem még,
csak arcát látom, s szeme színét…
De többet akarok tudni róla,
a bent, a lelkemben lakóra
vagyok kíváncsi szüntelen!
Ki az, ki itt él rég velem?

Meg kéne végre ismerkednünk,
van e közös, hasonló bennünk,
mi nyomja lelkét szüntelen,
s jó neki kettesben velem?
Azt hiszem, őt szeretnem kéne,
hasonló lehet véleménye
a dolgokról, mi foglalkoztat,
s ez még nekem tán jót okozhat.

Kell-e tükör, hogy bennem lássam,
hogy lelkem mélyén megtaláljam,
hogy tudjam, közös az életünk,
egymás nélkül nem létezünk?
Ő a lelkem kivetülése,
anyagba zárt fény rezdülése,
s megfoghatón ölt alakot,
akivel végül egy vagyok!

Együtt születtünk le a Földre,
s együtt maradunk mindörökre,
s hallgatnom kellene reá,
s talán mindazt megmondaná,
ami bennem csak puszta kérdés,
amihez köt ezernyi érzés,
de talán válasz lesz belőle,
ha meg merem kérdezni tőle!

Tükröm, tükröm, hát mondd meg nékem,
kit látok tested üvegében?
Ki az ki testem, s lelkem mása,
neki is van szívdobbanása?
Ha elmegyek, hát elmegy ő is?
Vagy folyton bennem fészkelődik?
Ezernyi kérdés, hangzavar,
mely érzéseket felkavar…

Én ő vagyok, és ő én lennék,
közös az élet, s minden emlék?
Csak itt láthatom a tükörben,
vagy ott a múltban, s a jövőmben?
Ha nem szólok, hát bennem hallgat,
előlem titkokat takargat?
Vagy elmondja, ha csendben kérem,
elcsendesülve őt elérem?

Lehunyt szememmel újra látom,
a tükörbéli jóbarátom,
s ha kérdezem, megjön a válasz:
– Akár boldog emberré válhatsz!
Csupán figyelj csendben magadra,
a belső csodás, isteni hangra,
csak lépj be lelked ajtaján,
s a választ megleled talán…

Aranyosi Ervin © 2021.11.08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Az én hiszekegyem


Aranyosi Ervin: Az én hiszekegyem

Hiszek a mesében,
hiszek a jóságban,
hiszek egy létező,
igaz valóságban.
Hiszem, hogy az ember
eleve bűntelen,
s hiszem kárhozottak,
akikben bűn terem.

Hiszek a végtelen
isteni csodában,
hiszek az emberben,
hiszek fűben, fában!
Hiszem, e világra
mind okkal születtünk,
s minden perc egy csoda,
amikor szerettünk!

Hiszek önmagamban,
s hiszek minden lényben,
s hiszek a világot
átölelő fényben!
Hiszem, hogy azért van,
hogy lelkünkkel lássunk,
feléledjen bennünk
elveszett tudásunk!

Hiszek a reményben,
hiszek én a hitben,
hiszem, jót akarva
bennem él az Isten!
Hiszem, okkal jöttem,
s keresem az okot,
és a sötétségből
lassan kiragyogok!

Aranyosi Ervin © 2021.11.06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva