Nem politizálok, nem bírja a gyomrom!
Ami lelkem nyomja, szó szerint kimondom.
Nem is bántok senkit, se hölgyet, se férfit,
szavaimat mégis gyakran félre értik.
Mi lehet az oka a félreértésnek,
mely nyomán lelkembe szitok szókat vésnek?
Pedig szavaimban nincsen bántó szándék.
minden gondolatom teremtő ajándék.
Nem politizálok, nem bírja a lelkem,
az életem során olyan útra leltem,
mit helyesnek vélek, amin jó haladni,
s amivel másoknak álmot tudok adni.
Persze, nem mindenkit vonzanak az álmok,
sokaknak nem tetszik, amit én csinálok.
Nem baj! Nem is fontos, vannak más utak is…
Nem politizálok, mert az az út hamis.
Nem politizálok, én inkább teremtek,
hiszem, része vagyok az isteni rendnek.
Hiszem, ha mindenki csak ennyit csinálna,
akkor kicsi hazánk újra naggyá válna.
Hiszen a gondolat teremteni képes,
s annak szép gyümölcse igazán az édes!
Amire figyelek, azt erősítem meg,
így mutatva utat igaz embereknek!
Keress okot a nevetésre, a szép dolgokat vedd csak észre! Ne sírj, panaszkodj szüntelen, ne hagyd, lelked feszült legyen! Lazíts és élvezd ki a percet, s amíg akad, s van kit szeretned, szánj időt rá és adj figyelmet! Legyen a párod, jó barátod, bárki, akiről szólhat álmod, legyen akár a gyermeked, nyisd rá megértőn szemedet!
Nevetni kell! Sokat beszélni, a pillanatban mélyen élni, s élvezni azt hogy itt lehetsz. Ennyit magadért megtehetsz! Ha adsz, majd kapsz is, ez a dolgod, a lét a pillanattól boldog, mikor érzéssel megtelik, feltöltődnek a sejtjeid. Vidám lehetsz a nevetéstől, mosolytól, kedves szívveréstől.
Nevess, ez fájdalomra gyógyír, vidámítson ezernyi jó hír, keresd a fényt a földi létben, a természetben, napsütésben, este a Holdban, csillagokban, a kikelt, földbe szórt magokban, melyek élednek, s nem haboznak, rügyet, virágot, élményt hoznak, színezve véle életed. Csak annyi kell, hogy észrevedd!
Mindenkinek köszönj mosollyal, rajzolj mosolyt szép szóval, tollal! Fesd szebbé ma még szürke világod, válts csak valóra színes álmot! Mutasd csak meg, mire vagy képes, juss el a másik szép szívéhez! Melengesd lelked mosolyával, emeld fel szíved szép szavával! Derűd szórd szét, mint sors magot, amelyben lelked ott ragyog.
Jaj, néha nekem sincs elég időm, lefékezném a múló perceket. Kapkodok hát, mert sok a teendőm, s bezsúfolni egy napba nem lehet. Mikor napom csak a munkáról szól, szeretnék gyorsan végezni vele. Az idő tündére azonnal válaszol: – Nem férhet minden egy napba bele! – De, jó tündérem, kell, hogy kész legyek, – amit tehetsz, azt holnapra ne hagyd! – ki tudja, holnap világgá megyek, s akkor a dolgom majd kire marad?
És szólt a tündér: – Adok én időt, csak tedd a dolgod, s várd a holnapot! Bennem a vágy most óriásra nőtt, hogy mindenhez elég időt kapok… – Bár felgyorsult, s az idő szinte száll, cserébe kapsz majd hosszabb életet, s hiába futsz, a cél messzebbre vár, később éled meg öregségedet. – Jaj tündérem, mondd nem lehetne azt, hogy lelassuljon inkább az idő? Hisz felgyorsítva nem lelek vigaszt, s az élet terhe rajtam egyre nő.
– Gyorsul a Föld, és meg nem állhatunk, gyorsabban száll a Föld körül a Nap. Az út adott, és ki nem szállhatunk, ezért lett gyorsabb minden pillanat. Csak tedd a dolgod, ami belefér, nem kell naponta világot váltani. Nyugodj le végre, lassíts le ezért, egy kis lazítás nem fog ártani! Tégy annyit csak, mit feltétlen muszáj, ne törje fel szerszám a tenyered! Miközben majd a gyors idő elszáll, önmagadban a nyugtot megleled.
Lassíts le hát, hisz rohansz, nem is élsz! versenyre kelni – idővel – nem lehet! Nyugtasd magad, egyszer majd célba érsz, tapasztalj, élj, élvezd az életet! Álmodj tovább, ott lassabb az idő, ha akarod, meg is állíthatod! A tér kitágul, és ott jön a jövő, álmodd valóra a feladatot! Ha tovább rohansz, biztos elveszel, s üresek lesznek dolgos napjaid, a létből szinte semmit sem élvezel, a lelked mélyén is üresség lakik.
Ne fuss tehát, csak várd meg önmagad, tudod, ha kapkodsz, úgyis szétesel. Ha időt markolsz, semmid sem marad, hisz tenyeredből, mint víz, szökik el. Hagyd futni hát, csak bízd rám az időt, hadd mulasszam, s te ne törődj vele! Álmodj inkább, álmot, nagyratörőt, élettarisznyád azzal töltsd tele. Ne csüggedj hát, találd meg önmagad, ezért jöttél, hogy csodás dolgot tégy! A lét értelmét megértsd és megragadd, s minden időben felhőtlen boldog légy!
Parkban ül egy padon a három tagú család.
Látok egy gyermeket, egy anyát, s egy apát.
A szülők mobiljukat nyomkodják serényen,
csak a gyermeknek nincs semmi a kezében.
Valami hiányzik ebből a családból…
Talán a szeretet, ami szívet ápol?
Talán a figyelem, talán egy kis játék,
jó példa mutatás, kedveskedő szándék?
Ha jobban megnézem, lehet, nem is család,
látok egy gyermeket, de nem látok Anyát,
és az apuka sincs igazán a képben,
elmerült figyelme a virtuális térben.
A valóság árva, helyét nem találja,
keresi a választ: – Hová tűnt családja?
Nem baj, neki is majd egy szép mobilt vesznek,
és ha majd akarja, szülei ott lesznek!
De vajon akarja? Vagy majd másra vágyik,
lesz, mi motiválja majd felnőtt koráig?
Fogja vajon tudni, miről szól az élet,
vagy hagyja elfutni? Ez rá az ítélet?
Élőn haldokolva, nyomkodva a gépet,
hátha talál rajta majd valami szépet?
Olyat, mit egymásnak nem akarunk adni?
Nem akarunk érző emberek maradni?
Minden, ami fontos, kívül esik rajtunk,
s elhitetik velünk, hogy pont ezt akartuk.
Csak fogyasztók lettünk egy dömping világban,
programok tartanak örökös rabságban?
Kinek eszköze lopás, gyilkolás,
az világának szörnyű gödröt ás,
s önmaga is beletemetkezik,
az elvakultak ma mind ezt teszik.
De én hiszem, ez nem a mi utunk,
a lelkünk mélyén jobb létet tudunk,
csak nem szabadna elfelejtenünk,
hogy teremtést bízott ránk Istenünk!
És teremteni békében tudunk,
s így összefogva messzebbre jutunk!
Csak közösen, csak együtt élhetünk,
csak egy irányba, együtt léphetünk!
Hisz Istenünknek részei vagyunk,
s ha szétesünk, hiszem, mind meghalunk!
Csak figyeljük meg a természetet,
és keressünk egy új szemléletet!
Hogy éljünk, s hagyjunk élni másokat,
hogy jót akarjunk inkább, – ne sokat!
Nem kell legyőzni semmit, senkit se,
ne harcról szóljon ez a „szent mise”!
Éltessük hát, inkább az életet,
s olyat tegyünk, amitől szép lehet!
Hogy összekössön minket a beszéd,
egy néppé forrjunk, ne szóródjunk szét!
Hazánkat, s lelkünk emeljük végre fel,
s ezért – bizony – együtt álmodni kell!
Hogy újra szép és nagy legyen honunk,
hogy érezzük, mi összetartozunk!
Egy nép vagyunk, s csak együtt lehetünk,
kivételt tett az Istenünk velünk!
Mert a csoda magyar nyelvünkben él,
s ha rájövünk e titok mennyit ér,
akkor a csodánk tudói leszünk,
és naggyá válik újra a nemzetünk!
Aranyosi Ervin: A szeretet nem öregszik
(egy öreg kutya vallomása)
Lehet, hogy nem hallom,
ha hívogatsz engem,
lehet, hogy már fáraszt
az utcára mennem.
Lehet, hogy a labdám
már nem hozom vissza,
de a szereteted
érző szívem issza!
Lehet, hogy már nehéz
farkamat csóválni,
lehet, hogy túl sokat,
nem lehet elvárni,
de éppúgy szeretlek,
éppoly áhítattal,
simogató kezed
ma is megvigasztal.
Szemem alig lát már,
szívem mégis ismer,
s tele van irántad
mély érzéseimmel.
Bár az élet súlyát
nehezen cipelem,
de a szeretetem
nem vénült meg velem!
Csak egy apró élet, a tenyeredben elfér.
Jól tennéd ha reá, szíveddel figyelnél.
Ha a lelked látná, mi árad belőle,
gazdagabbá válnál, s jobbá lennél tőle.
Rád bízza a sorsát, odavan teérted,
te vagy a csúcspontja szerény életének.
Szereteted tükre, szívvel meghálálja,
Sohasem lesz, hidd el, jobb barátod nála!
Sose küzdj meg senkivel sem,
s nem fognak legyőzni!
Ne versenyezz, és senki sem
fog majd megelőzni!
Nem attól vagy te értékes,
hogy különb vagy másnál,
megérthetnéd az életet,
ha mélyebbre ásnál!
Jobb lenne a nagyvilágot
szeretettel nézni,
a jó tündért a meséből
gyakran megidézni.
Elmondani vágyaidat,
három kívánságod,
várni, ahogy beteljesül,
amit álmod látott!
Álmodozni, hinni benne,
így teremtve békét,
előbb csak a sajátodat,
majd az összes népét!
Harag nélkül, megértően
nézve a világra,
az életnek csodafája
hadd szökkenjen szárba.
Sohasem kell háborúzni,
ott valaki sérül,
ha győzöl is egy csatában,
vesztes lehetsz végül,
mert a lelked egy darabja
a csatában elvész,
s nem tudsz számot adni róla,
ha majd egyszer elmész.
Keresd inkább önmagadban,
mit is tudnál adni?
Hogyan tudnál boldogulni,
s jóként megmaradni.
Hogyan tudnál tiszta szívvel
másoknak szolgálni,
a jóságnak örömétől
boldogabbá válni?
Ne háborúzz, inkább szeress,
ez lenne a dolgod,
hogy az élet a lelkeden
ne ejthessen foltot,
hogy a bánat elkerüljön,
gyakran öröm érjen,
a lelked ne haldokoljon,
inkább vígan éljen!
Mostantól rendelhetsz verset születésnapra, névnapra, Valentin napra, nőnapra, anyák napjára, húsvétra, karácsonyra, télapóra, esküvőre. Rendelhetsz barátnak, kedvesnek, szülőknek, nagyszülőknek, üzleti célra. Ebből a saját verseskötetem kiadását fogom finanszírozni. Köszönettel és nagy örömmel várom a megrendeléseket.
Szeretettel: Aranyosi Ervin
TÁMOGATÁS Kedves Olvasóm!
Ha szívesen olvassa verseim, és szeretné támogatni a munkásságom, kérem, az alábbi számlaszámra helyezze el a nekem szánt összeget:
Legutóbbi hozzászólások